( Suho )

Az kör asztalnál ülve a papírokat vizslattam miközben vártam, hogy Tao megérkezzen a friss hírekkel amiket már Suganak lekellet volna adnia.

- Hol van már?- türelmetlenkedett mellettem Luhan.- Nem az lenne a feladata hogy minél gyorsabban ide érjenek a hírek? Minek választottál egy ilyen embert főnöknek? Ha ő így csinálja a dolgokat mit tehet a csapata?

-Já! Lu Han elég legyen már.- szóltam rá az említettre aki csak pufogva dobta le magát mellém és ő is a papírokat kezdte el nézni. Már az eleje óta ezt csinálja, bár itt van le se tagadhatná hogy megörül attól a tudattól hogy itt kel ülnie. Bár szerencsére eddig jól megy minden, ahogy telik az idő egyre nyugtalanabb leszek. Túlságosan is jó minden. A zsebemből előhúztam a tollamat de ezzel a mozdulattal ki is rántottam a mellette lévő nyakláncot. Lehajolva érte felvettem a földről és apró mosollyal az arcomon tettem az asztalra. Mivel most nincs velünk magamhoz vettem Lay dögcétuláját. Ahogy a szürke,csillogó felületet néztem akaratom ellenére is belém hasítottak a régi emlékek.

Már kiskorunk oda ismerjük egymást Layal. A családjaink jobban voltak így sokszor összejártak alkalmanként. Természeten mi is mindig jelen voltunk velük így elkerülhetetlen volt hogy ne váljunk egymás legjobb barátjává. Azok is voltunk egymásnak egészen 14 éves korunkig. 14 évesen nagyon sok dolog történt velünk és akkor jöttünk rá. Hogy nem minden megy úgy ahogy szeretnénk. Abban az évben történt meg az velem, hogy beleszerettem egy lányba.

Cho Hyeya-ba

Hosszú barna haja volt,sima fehér bőre. Maga volt a tökéletes lány. Abban az időben sem volt más személyiségem mint most, így persze nem volt bátorságom vallani neki. Nem tudtam, nem mertem. Senkinek nem beszéltem róla , úgy voltam vele hogy majd én megoldom. De persze Lay megtudott valamennyit, de csak annyit hogy van egy lány de semmi többet. Ahogy telt az idő egyre jobban összeszedtem magam és végül a lány házától nem messze lévő kereszteződésnél vártam ,hogy találkozzak vele. Fejben már mindent kigondoltam és a visszautasításra is felkészültem...de amikor kiléptem a ház takarásából. Akkor mindenre számítottam csak arra nem. Kezemből kiejtettem a virágcsokrot és már nem érdekel ha meglát. Már nem érdekelt semmi.

Ahogy megpillantottam a szerelmemet és a legjobb barátomat együtt,csókolózva. Már nem bírt semmi sem érdekelni. Aznap este két fontos dolgot vesztettem el. Az első szerelmemet és a már 10 éve legjobb barátomat. Ott romlót meg a kapcsolatom Layal, bár ő nem tudta akkor hogy én látom őket, nem kelet sokat várnom hogy összetegye a dolgokat.

- Állj meg.- szólt utánam de én figyelmen kívül hagytam és elsétálva mellette mentem ki a bázisból.- Suho állj már meg!- ragadta meg kezemet és maga felé fordított.- Miért kerülsz engem? Mi a baj?- értetlen tekintetével találkozva csak felsóhajtottam és lehajtottam fejemet.

- Engedj el.

- Nem! Magyarázatot kérek. Én nem tettem semmi rosszat.

-Persze! Te sose teszel semmi rosszat! - kiáltottam rá .- Te mindig tökéletes vagy, te mindig mindent jól csinálsz !- kikerekedett szemekkel nézett rám a velem szemben álló.- Elegem van. Elegem van belőled-elengedte karomat ami így magam mellé esett.

- Szóval ő volt az.- súgta halkan majd számomra értetlen módon, fájdalmas tekintettel nézett rám. Nem szóltam semmit csak bólintottam. Ezután nem is találkoztunk pár hétig , jobb is volt. Bár kezdtem elfogadni magamban a dolgot kíváncsi voltam a miértjére így egy találkozott beszéltem meg a lányal. Ez előtt meddig nem mertem megtenni most meg semmi izgulás,remegés nélkül ülök vele szemben. Érdekes nem? Mennyire megbír változni egy ember .

- Esetleg...valami baj van ?- törte meg a csendet Hyeya.

- Nincs, ne haragudj.- ráztam meg a fejemet és megköszörültem a torkomat.- Csak ezt szerettem volna kérdezni hogy mégis miér....

- Hogy miért csókoltam meg Lay-t?- meglepetten néztem rá.- Tudom hogy szerelemes vagy belém.- ahogy azokkal a gyönyörű szemeivel az enyéimbe bámulta és ahogy dús ajkait apró mosolyra húzta. Képtelen volt arra hogy ne dobogtassa meg a szívemet.

- Mégis h-honnan?- nyögtem ki nagy nehezen. Hisz ez eléggé sokkoló volt.

- Nem vagyok olyan buta azért én se.- kuncogott fel.- Meg hát, egy idő után feltűnt hogy mindig a közelemben voltál.- éreztem ahogy elönti a pír az arcomat így inkább lehajtottam fejemet.

- Mióta?

- Hát...olyan 1-2 hónapja.- gondolkodott el mielőtt válaszolt volna. Nem hiszem el. Ilyen rég óta én pedig nem is vettem észre. Képzeletben jól fejbe vágtam magam, most biztos szép kis véleménye lehet rólam. - Nem zavartál ha erre vagy kíváncsi. Kedves fiúnak tűnsz.-felemeltem fejemet és elakadt a lélegzetem egy pillanatra. Sose láttam még ilyen közelről ezt az édes mosolyát.

- Mond csak...nem lenne kedved találkozni még velem?- miután kimondtam a szavakat én is meglepődtem magamon.

- Hát, szívesen.- pironkodva nézet ölébe miközben válaszolt. Boldogság árat szét bennem miközben őt néztem, lehet még sincs veszve minden. 

A következő 1 hónapban találkozgattunk együtt, mindent próbáltam megadni neki és gondolom jól csinálhattam a dolgokat mivel mindig bele ment a következő találkozásba. Mindenhova együtt mentünk , egészen aznap estéig..

- Biztos nem jössz te is?- kérdezte meg utoljára amikor a házuk előtt álltunk. Ma este az egyik ismerőse házibulit rendezett és meghívást kaptunk mindketten.

- Biztos. Nem vagyok az a bulizós fajta.- megöleltem majd jó éjszakát kívánva elváltunk. Minden fiú általában ilyenkor mindig a barátnője után megy vagy együtt mennek, hisz vigyázni akarnak rá. Persze én is féltem, de tudom hogy megbírja védeni magát és hogy megbízhatok benne. Otthon töltöttem az este többi részét. Ettem ,lustálkodtam, semmi eget rengető dolgot nem csináltam. Már az elalvás szélén álltam amikor megcsörrent a telefonom, egy SMS-t kaptam. Ahogy megnyitottam egyből kiszállt szemeimből a fáradság és hatalmasra kerekedve figyeltem a képet. Agyamat ellepte a méreg és legszívesebben üvöltöttem volna,kitombolnám magam de nem akartam felkelteni szüleimet így inkább magamba fojtottam. 

- Ezt sose bocsátom meg.- kezem remegett ahogy erősen markoltam mobilomat. - Sose bocsátom meg. - a könnycseppem a készülék kijelzőjére eset,így legalább eltakarta szemeim elöl. 

(másnap reggel)

Gyors léptekkel haladtam előre, egyenesen a nagyterembe. A bázis , számomra érthetetlen okból, kidíszítve pompázott és a boldog mosolyokat látva valamit ünnepelhetnek. Ahogy beestem az ajtón egyből megtaláltam szemeimmel a kereset személyt. Sokan vették körbe gratulálva neki és ő neki is jó kedve volt. Hogy bír ezek után is mosolyogni?

- Suho? - ahogy meglepetten felém fordította fejét én gondolkodás nélkül behúztam neki. Egy pillanatra megfagyott a levegő de ahogy megragadtam Lay felsőjét és a falnak nyomtam , észhez tértek és elrángattak tőle.

- Megörültél ? -sziszegte nekem Kris miközben lefogott.- Tudod te hogy mit tettél? - ilyet tekintetét látva megtorpantam egy pillanatra de az elém tartó Layre figyeltem inkább. Megtörölte száját amiből egy vékony kis vércsík jelent meg. 

- Ne gyere közelebb!- üvöltöttem rá. De nem foglalkozott velem csak apró mosollyal az arcán közeledett felém.

-Örülök hogy itt vagy.- tette vállamra kezét.

- Ne érj hozzám.- rántottam el tőle vállamat.Csak mosolygott továbbra is majd a pulthoz lépve két pohárral a kezében tért vissza. Intett a fiúknak hogy engedjenek el majd miután leült a székre felém nyújtotta az egyik poharat. Elé léptem és csak fagyos arccal néztem rá. 

- Kérlek igyál egyet, hisz a...- elhallgatott ahogy a pohár tartama arcán kötött ki . 

- Itt meg mi folyik ? - apám elsápadt arccal nézet ránk. De ahogy rájött mi is történt az imént sietve lépet Layhez és egy zsebkendővel ,sűrű bocsánatkérések között törölte Lay ingét aki csak intett hogy hagyja csak.- Te velem jössz.- sziszegett nekem majd karomat megragadva húzott maga után egy kisebb terembe. Ahogy becsukta az ajtót és nyugodtan felém fordult. Ahogy elém lépet tenyere hangosan csattant arcomon. - Néz rám !- ledöbbenve húztam ki magam egyenesen apám szemeibe nézve. Még egy pofont adott és ugyan úgy rám szólt. Ez egészen addig ment amíg anyám be nem jött hozzánk és lefogta apám kezét hogy még egy pofont adjon.

- Szívem kérlek ne!- könnyes szemekkel nézet apámra aki csak kirántotta kezét.

- Ebbe ne szólj bele! Nem tanítottad meg régen, akkor majd én megtanítom a jó modorra!- most ököllel ütötte meg arcomat. Ma volt az első alkalom hogy apám megütött, és az utolsó is.

- Ne elég legyen!- sírva kiabált fel anyám és sietősen hozzám lépet. Tenyere közé fogta arcomat és óvóan simogatta piros orcámat.-  Jaj kicsim.- sajnálva nézet majd megfogva kezemet felállt velem.  - Miért csináltad ezt?

- Az nem lényeg! Nincs olyan ok amiért valaki is így viselkedjen a vezérrel!- értetlenül kaptam apámra a fejem.

- Nem tudtad ? -kérdezett rá anyám.- Ma nevezték ki Lay-t. Ő veszi át az apja helyet a helyet.

- És te leszel neki a társa.- folytatta apám.

-Micsoda?- idegesen néztem apámra.Hogy én szolgáljam is őt! Az kizárt!

- Jól hallottad. Már évszázadok óta a mi családunk szolgálja őket, és én évek óta azért hajtok hogy te legyél  majd a következő. Erre meg az utolsó pillanatban ezt teszed! Te nem vagy normális!- elordítja magát a végére.  - Jobb lett volna ha inkább az unokatestvéred Jiwan kapja meg, nem téged. Lehet még birok változtatni. Mondjuk lehet nem is állnak szóba velünk ezek utá..

- Suho-t választom.- ijedten  kaptunk a fejünket az ajtó felé. Lay állt ott még mindig ugyanabban a leöntött ingben. - Ha megengedik szeretnék a fiúkkal négyszemközt beszélni.-  a szüleim bólogattak majd kimentek,kettesben hagyva minket. Nem mondott semmit csak nézet engem.

- Nem fogok bocsánatot kérni. 

- Tudom.

- És nem akarok melletted lenni.

- Tudom. De ezt nem mi döntsük el. A szüleink már megbeszélték , mi csak végrehajtjuk azt amit mondtak. - ebben egyet kel értenem vele. - Később még beszélünk.

Aznap este kineveztek engem is Lay mellé, így örök életemre mellé pecsételődtem. Legfőbb feladatom engedelmeskedni, és megvédeni  a vezért. Akár az életem árán is. Aznap kezdődött egy teljesen új fejezet az életemben..nem , nem is.

Az életünknek. Nekem és Laynek.