Íróeszközök az asztalon. Pipa

Könyvek a táskában. Pipa

A minigunom megtisztítva. Pipa

A hajam fonata szoros mint mindig.

A közelharc különórám most fog kezdődni. Egész héten erre vártam. 5 percem van, hogy odaérjek, jobb lesz sietni. Futólépésben mentem az edző teremig. Kifújtam magam az ajtó előtt majd benyitottam. Derek nekem háttal állt, egy boxzsákot ütlegelt. Tökéletes. Súlypontomat lejjebb helyeztem és minden erőmmel azon voltam, hogy sikeresen a háta mögé férkőzzek. A légzése töltötte be az egész termet. Elég közel vagyok, ha most elkapom a nyakát akkor sikerülhet. Most! Amint felemelkedtem és kezem a vállához férkőzött, elkapta azt, előrehajolt és teljes erejével átdobott a válla felett. Rendesen beütöttem a hátam, alig kaptam levegőt.

- Hányszor mondtam már, hogy ezt fejezd be? A végén még megsérülsz.

- 42-0. Egyszer csak sikerül.

- Nem adod fel mi?- kezét nyújtotta, egy pillanatig gondolkoztam, de végül elfogadtam és megengedtem, hogy felsegítsen.

- Ma mit fogunk csinálni?

- Szerinted?

- Boxolni.

- Helyes mint mindig.- Oda dobta a kesztyűket.

Elkezdtünk edzeni. Jobbra, hajol, üt. Rúg, megsoroz. Jobbra, balra, rúg. Le. felfele üt. Elölről.

***

Még egy ütés.

- Már 4 órája csináljuk. Mára elég lesz.

Még egyet. Jobbra. Hajol. Üt.  Az ütéseim gyengék. A kezem alig bír mozogni, de összeszorítom a fogam és ütöm a következőt.

- Mit szólnál ha pihennénk?

- Nem. - alig tudtam kipréselni magamból a választ, az izzadság cseppek elhomályosítják a látásom.

Egy rúgás.

A másik lábam már nem bírja megtartani az egész testem. A térdem megremeg és a földre esek. 

- Amy! - Derek odahajol. A kezem tiltakozásul fel emelem. Nagy nehezen felállok és elbotorkálok a törölközőért. Az üvegemből megiszom az összes vizet. Nem ülök le mert érzem nem tudnék felállni.  

- Szépen edzettél. Büszke vagyok rád. Te vagy a legjobb tanítványom, de azért vigyázz magadra. Oké? 

Belenézett a szemembe és láttam hogy aggódik értem. De nem adhatom fel. Mindent meg kell tennem. Én vagyok az osztályelső és harcolni fogok azért hogy megtartsam ezt a címet. Én fogom a legtöbb ponttal elvégezni a fegyverkezelési szakot és beválasztanak majd Michael csapatába. Együtt fogjuk megtisztítani az utcákat a söpredéktől, olyan alvilági szervezetektől mint a leánykereskedő hálózatok. Nem lehet velük más. Nekem ott kell lennem. Derek mellett.

légzésem még mindig szapora és nem tudom hogy kitisztult aggyal megtettem volna de egyszerűen nem tudtam ellenállni. Odabújtam Derek mellkasához és körbeöleltem izmos testét. 

- Ne aggódj, minden rendben. - szememet becsuktam és hallottam ahogy felgyorsul a szívverése. Kezeit körém fonta és ott álltunk a szoba közepén, egymás karjaiban. Mintha elvesztem volna benne. Megnyugodtam és boldog voltam.

Derek:

Egy pillanatra lefagytam amikor Amy megölelt. Ő egy határozott és erős nő. Remek szövetséges fog válni belőle. Tudom milyen keményen edzik. Emlékszem arra a kislányra aki mindig könyveket olvasott és körülöttem rohangált. Majd egyre nagyobb lett és együtt futottunk reggelente. Elkezdett a szövetség iskolájába járni. Engem akkor neveztek ki közelharc tanárnak. Kevesebb időt töltöttünk együtt. Azóta jó pár év eltelt és az iskola legjobb tanulója lett belőle. Kedves és humoros természete van, de ha edzeni kell akkor csöndben marad. Amikor kineveztek a magántanárának meglepően izgatott lettem. Örültem hogy újra látom. Ám az idő elteltével sokkal komolyabb lett. De amikor mosolyog! Eszembe jutnak a közös emlékeink. Egy ideje már nem a kislányt látom benne hanem a született vezetőt. Egy asztalnál eszünk hisz ő a top tanuló és vezetőnk fiának legjobb barátja. A 316-os lánnyal is olyan kedves, mindent megfog tenni hogy segítsen, tudom.

- Amy, nincs kedved máskor mondjuk edzésen kívül is találkozni?

Nem válaszolt. Valami rosszat mondtam?

Lenéztem rá és láttam ahogy csukott szemmel nagyokat lélegzik, bár kezét még mindig szorosan rajtam tartotta. Elaludt. Akaratlanul is elmosolyodtam. Szépen lehámoztam magamról karjait és felvettem a hátamra. Elsétáltunk a szobájához. Kicsit ideges voltam mert még nem voltam ott és nem voltam benne biztos hogy az engedélye nélkül betehetem e egyáltalán a lábamat. Végül úgy döntöttem, hogy a cél szentesíti az eszközt és majd holnap bocsánatot kérek. Letettem az ágyra és nem tudtam ellenállni a késztetésnek hogy kicsit körbenézzek. Természetesen az első amit észrevettem az a hatalmas minigun volt ami az asztal közepén megtisztítva, darabjaira szedve állt. A ceruzák nagyság sorrendbe voltak rakva, a tankönyvek pedig szín szerint. Minden olyan volt mint ő maga. Rendezett. Már majdnem kimentem amikor megláttam az ágya feletti képeket amik fel voltak ragasztva. Az egyiken ő volt a családjával. Még nagyon kicsi volt. Vajon emlékszik rájuk? A következőn ők voltak Michaellel még kisgyerekként az első lövész gyakorlatukon. Hát igen, ők már szinte születésüktől fogva itt nevelkedtek, nem csoda, hogy mindketten kiemelkedőek. Michael viszont egy évvel idősebb. A következőn...én vagyok? Ez egy régebbi kép. Még amikor fiatalabb voltam. Pont futottam és látszódik hogy a fotó egy ajtó mögül készült. Nem is gondoltam volna hogy van egy kukkolóm. Elnevettem magam és túl késő volt mire eszembe jutott, hogy valaki mellettem pont aludna.

- Ömmm, Derek. Lemásznál rólam kérlek?

Akkor jutott el az agyamig, hogy mivel jobban akartam látni  a képeket, rátámaszkodtam az ágyra.

- Mi..ja ja persze..bocsi.

Ekkor hirtelen elkezdett kacagni.

- HAHA A NAGY RETTEGETT DEREK!! MÉG SOSEM LÁTTALAK ENNYIRE MEGSZEPPENVE! TISZTA VÖRÖS A FEJED!!HAHA

- Na jól van akkor én megyek.

- Máris megfutamodsz? - azzal hozzám vágott egy párnát

- Gyerekes.

- Nem tudom miről beszélsz. - és jól fejbe vágott egy másikkal

- Na ebből elég! 

Felkaptam a párnákat, és tejes erőből neki dobtam őket. De annyira hogy lerepült az ágyról.

- Áu! - kuporodott össze a földön

- JAj nem akartam olyan erősen, minden rend... - be sem tudtam fejezni a mondatot, máris felpattant és átdobott a válla felett

- HAH! Megvagy! 42-1! Mindjárt utolérlek!

- Te bolond vagy.

- FEJEZZÉTEK MÁR BE!! VALAKI ALUDNA!!

- Azt hiszem jobb lesz ha most megyek.- suttogtam

- Szerintem is. - kuncogtunk halkan a sötétben

Az ajtóban elbúcsúztunk majd elindultam vissza a 3. emeletre és a gondolataimat nem tudtam elterelni arról a vidám lányról, az egyetlenről aki nevetésre tud bírni.

Hali! Tudom ez most más de úgy gondoltam a 316-os lányon belül egy melléksztorit is elkezdek írni. Ez lenne a Just Us ami Amy és Derek történetét mutatja be. Remélem tetszik és kommentbe írjátok meg hogy folytassam e! :)