Vigyázz Sadie-re!

Mi van?

Vigyázz Sadie-re! A garázsunkban kísért.

Carol-ra szegeztem a tekintetem, a nõre, aki múlt hét óta engem oktatott, vártam, hogy rám kacsintson vagy gúnyosan mosolyogjon, de helyette mérgesen bámult vissza rám. Végtére is komoly dologról van szó.

Nem hiszek a szellemekben. közöltem.

Mondj, amit csak akarsz, de ne hagyd, hogy mögötted becsapódjanak az ajtók! Történt pár kellemetlen baleset a környéken és mi nem szoktunk viccelõdni! Sóhajtott. Jaj, mindegy. Úgy látszik, veled kell, hogy menjek. Nem hiszem, hogy komolyan tudnád venni.

Összezavarodtam, követtem Carol-t a garázshoz vezetõ folyosón. Igazából az irodai felszerelést tartották itt, de régen garázsnak használták szóval ráragadt a név. Legalábbis Carol ezt mondta.

Körülbelül egy hónappal ezelõtt helyezkedtem el ennél a cégnél. Idõvel felhagytam a reménnyel, hogy a H. R. áruház valaha is vissza fog hívni, hogy meginterview-oljanak. Semmit se tudtam a hajfestékekrõl, amiket árultam, de akkor bármilyen állás jó volt. Az egyetem elvégzése után az elsõ munkám egy élelmiszerboltban volt, az volt a feladatom, hogy ellenõrizzem, hogy bizonyos termékek jól vannak-e megcímkézve, de amikor az üzlet elkezdett hanyatlani, én is az elsõk között voltam, akiket elküldtek.

Carol a kezdetektõl fogva nagyon kedvesen viszonyult felém. A cég épülete régi volt a már korábban említett garázzsal egybekötve. A munkavállalók többsége nõ volt, kinézetük gyönyörû és stílusos, de azért voltak férfiak is. Sajnos Carol kivételével a legtöbb alkalmazott megszólt a kinézetem miatt. Sosem voltam az a fajta lány, aki aggódott a frizurája kinézete miatt vagy rúzsozta az ajkait. Megpróbáltam változtatni a kinézetemen a munka miatt szóval csinos lófarokba kötöttem a hajam. Habár a sminkviselet hiánya miatt nemigen jöttek a közelembe. Carol természetesen mindent megtett, hogy fellelkesítsen. Megrándultak koromfekete szempillái és az ajkába harapott meglepõdésében, amikor elmondtam neki, hogy félek, hogy ki fognak közösíteni.

Egy percig se gondolj azokra az idióta lányokra, drága! Okkal vagy itt és sikeres is lehetsz!

Nos, eléggé biztos volt a helyzetemmel kapcsolatban. Sose mond hülyeséget. Mihelyt végigsétált a folyosón a magas tûsarkújában, észrevettem, hogy visszanézett rám és megbillentette a fejét mintha valami zavarná.

Nem kell elkísérned. mondtam.

Nem szeretném, ha megsérülnél. válaszolta Carol.

Bekanyarodtunk arra a folyosóra, ami a garázshoz vezet. A kisebb folyosó végén nehéz acél ajtók helyezkedtek el. Befelé lökõdtek, a szokásos látványt tárták elénk, beton padló és falak. A helység másik oldalánál volt az ajtó, ahol a kocsik bejuthatnak, de úgy látszott lezárták. Polcok voltak a falakon, próbáltam megjegyezni, hogy mit hova raktak hátha vissza kell majd jönnöm. Eközben Carol egy ajtókitámasztót rúgott az ajtó alá, hogy ne csukódjon be.

Ez fontos. mondta miközben komoly arckifejezéssel rám nézett. Az ajtókat nem lehet belülrõl kinyitni, nem tudhatod, hogy meddig kéne itt várnod, míg valaki érted nem jön. És ha még ez nem lenne elég, a villanykapcsoló is hibás. Néha nem tudod felkapcsolni a villanyt. Bólintottam, komolyan vettem Sadie szellemét és hogy mindig be kell zárni a garázst.

Szóval látta már valaki ezt a Sadie-t? kérdezem.

Ahogy ezt kimondtam Carol a számra szorította a kezét. A gyümölcsös parfümje a Juicy Couture illatát éreztem meg.

Soha nem szabad itt kimondanod a nevét! mondta Carol.

Ez után Carol megmutatta, hogy hol találom a villanykapcsolót. Leoltotta a villanyt, annak ellenére, hogy nyitva volt az ajtó a félelem futott végig a gerincemen. Mi van, ha hirtelen becsapódik az ajtó? Mi van, ha már mindenki hazament és itt ebben a sötét raktárban kell eltöltenünk az egész éjszakát? Még mindig nem hiszek Sadie-ben, de a félelem, ami elkapott valóságos volt. A munkanap utolsó órájában elég csekély volt a valószínûsége, hogy valaki a garázs felé jöjjön. Ezért mindig valakinek le kellett jönnie, hogy megnézze nem-e maradt égve a villany. A kollégáimat nem izgatta, ezért gyakran égve hagyták. Kiégett az égõ, mivel nem kapcsolták le.

A munkatársaim jobban megkedveltek, amikor megtudták, hogy nem félek lemenni a garázsba és leoltani a villanyt mielõtt hazamennénk. Ez az esti rutinom részévé vált. Még Carol is megdöbbent és rám szólt, hogy ne kezeljem úgy a többieket, mint a félõs kisgyerekeket. Elvállaltam, hogy mindig én kapcsolom le a villanyt, mivel mindenki félt a szellemtõl, ami állítólag ott él.

Ha õszinte lettem volna, akkor elmondtam volna, hogy észrevettem néhány furcsaságot a garázzsal kapcsolatban. Mindegyikre próbáltam logikus magyarázatot találni. Például egyszer le kellett hajolnom, mert a fejem fölött lévõ polcokról leestek a tárgyak. Beszéltem a fõnökömmel, aki megkérte a kollégáimat, hogy mindent tegyenek vissza a helyére, de úgy látszik nem nagyon érdekelte õket az utasítás. Megfigyeltem, hogy minden reggel, amikor lementem a garázsba, hogy felkapcsoljam a villanyt, fel és le kellett kapcsolgatnom, hogy végre égjen. Mintha nem akarná valami, hogy felkapcsoljam. Á, ez hülyeség!

Egyik este, amikor lementem leoltani a villanyt, kaparó hangra figyeltem fel. Hátranéztem s láttam, hogy az ajtó lassan becsukódik. Valószínû nem támasztottam ki rendesen. Kalapált a szívem, gyorsan átrohantam a helység másik oldalára és kinyújtottam a karom, hogy elkapjam az ajtót. Felnyögtem, ahogy a kemény acél ajtó beszorította a karom, de szerencsére sikerült kinyitnom. Amikor az ajtóhoz rohantam észrevettem valami fehéret a sötétben, mintha követni szeretne, de nem akarja, hogy meglássam.

Bárcsak képzeltem volna. De bebeszéltem magamnak, hogy csak egy patkány volt vagy valami ilyesmi. Elmeséltem a fõnökömnek s kihívott egy kártevõirtót, aki körbenézett, de nem talált semmit. Nem igazán zavart. Mindig is racionális típus voltam. Inkább büszke voltam a bátorságomra.

Hülye voltam.

Az incidens a garázsban már egyre gyakrabban történt meg, és már kezdem azt hinni, hogy Sadie tényleg létezik. Van benne valami. A garázs egy eléggé lepusztul helyiség. Carol kificamította a bokáját, amikor lement nyomtatópapírért, elég érdekes, hogy pont ott lent történt meg, és egy másik nõnek Monique-nak egy borítékokkal teli doboz esett a fejére. Össze kellett varrni a sebet. Az értékesítési osztályon nagyobb a forgalom. Minden héten, ha egy kolléga nem jött be dolgozni, akkor helyettesíteni kellett valakinek. Aggódtam ezek miatt, de nem igazán fordítottam rá figyelmet. Nagyon jól végeztem a munkám, a fõnököm azt mondta lehet, hogy áthelyez egy másik osztályra.

Eltelt egy év, egyre jobban figyelmeztettek mint, ahogy Carol tette az elsõ napomon, amikor felvettek.

Eléggé váratlanul ért, beismerem. Már vagy két hete a kollégáim kapcsolják le a villanyt a garázsban, mivel engem áthelyeztek a számviteli osztályra. Nem igazán törõdtem az ajtókitámasztóval, csak berúgtam az ajtó alá, amikor bementem, nem figyeltem, hogy jó támasztottam ki vagy sem. Leoltottam a villanyt aztán meghallottam a kaparászást. A legutóbbi alkalomkor túl késõn reagáltam. Az ajtó becsapódott mögöttem. Elsötétült a világ körülöttem.

Próbáltam felkapcsolni a villanyt. Semmi se történt.

Kiszáradt a szám, megpróbáltam elkerülni a pánikba esést. Talán valaki épp erre fog jönni. Senkinek se mondtam, hogy bezárom a garázst, úgyhogy valószínû, hogy valaki le fog jönni zárni. Csak várnom kell pár percet.

Valami csiklandozta a lábam. Egy kis sikítással elõrébb ugrottam és bevertem a karom egy polcba. Egy doboz esett le s úgy hallatszott, hogy valami nehéz tárgy van benne. Vigyáznom kell, ha beverem a fejem és senki se jön, akkor talán órákat kell itt lenn eltöltenem. Próbáltam logikus magyarázatot találni arra a valamire, ami megérintett. Patkányok. Csakis patkányok lehettek. Biztos a kártevõirtó nem kutatta át rendesen a helyet.

Hiányoztáááááááál!

Az a hang. A fülembe suttogott. Hogy írhatnám le? Rekedt, mintha évtizedek óta nem szólalt volna meg. És elfojtott, mintha a beszélõ arcára tekert volna egy sálat. A hajszálai simogatták végig a nyakam.

K-ki vagy te? Carol? Ez nem vicces! Meghátráltam s hunyorogtam, próbáltam meglátni, hogy ki beszél hozzám, de mind hiába.

Nem Carol volt.

A szívem a torkomban dobogott. Hirtelen eszembe jutott, hogy Carol mit mondott nekem tavaly. Azt mondta, hogy az összes csúnya dolog ebben a garázsban történt. De sosem kérdeztem rájuk.

Nem kaptam levegõt.

Hagyd abba! Suttogtam. Most fejezd be!

Gyere velem a sötétbe! Gyere a sötétbe! Nagyon szép!

Ha Carol nem nyitja ki akkor az ajtót, nem tudom mi lett volna velem. Hirtelen a folyosó vakító fényei beszûrõdtek. Emlékszem, szemtõl szembe álltam két fekete szemmel és színtelen bõrrel. És az a szörnyû, emberfeletti vigyor az orrom elõtt. Éreztem a töredezett fekete haját a bõrömön. Mindig is azt hittem, hogy a szellemek megfoghatatlanok, de ez nagyon is szilárd volt. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy magába szippant. De Carol megragadta a pólót a hátamon, Sadie az állkapcsát tágította és mielõtt lecsaphatott volna Carol kirántott abból a pokolból. Becsapta mögöttünk az ajtót, ahogy összeestünk a földön, levegõért kapkodtunk. Az ajtóra szegeztem a szemem, amin sápadt ujjak hosszú törött körmökkel mérgesen kaparásztak, majd visszavonultak. Tán láttam dolgokat, de elhalványultak mint, ahogy a füst feloszlik a levegõben.

Másnap otthagytam a céget. Még mindig állást keresek, de szerintem fontos egy kicsit pihennem. Néha találkoztam Carol-lal egy kávézóban. Egyikünk se szeretett arról a napról beszélni. Nem tudom mennyire emlékszik, de egy érdekes kötelék alakult ki közöttünk. Én mint a túlélõ és õ mint a megmentõ. Néhány nõvel felvettem a kapcsolatot, akik annál a cégnél dolgoztak. Egy páran szerették volna, ha mesélek Sadie-rõl, de tanultam néhány érdekességet. Sadie eltûnik, amikor valaki feloltja a villanyt, és ragaszkodik azokhoz, akik tudják a nevét.

Mindig égve hagyom a villanyt a lakásomban, amikor alszok és este sohasem megyek ki. Tudom, hogy Sadie már régóta ott van abban a garázsban, de úgy érzem, hogy követett. Idõnként ha kilépek egy szobából meghallom, ahogy azok a hosszú körmök kaparják a falat. Néha pedig leesnek tárgyak a konyhaasztalról, amikor elfordulok. Meg fogok õrülni. Ha Sadie követett és itt van az otthonomban, akkor miért nem ölt már meg?

Talán arra vár, hogy leoltsam a villanyt.

Küldés e-mailben

BlogThis!

Megosztás a Twitteren

Megosztás a Facebookon

Megosztás a Pinteresten