Aludni próbálsz, de egy zavaró hang ébren tart. Mintha valami a falon kaparászna. És morogna. Megpróbálod magad megnyugtatni, hogy ez csak a szél hangja a fákon, de a hang csak erõsödik. És erõsödik. Végül nem bírod. Felkelsz, hogy felkapcsold a lámpát. Az ajtód elõl jön a hang. Félelemmel telve a nappaliba sétálsz, a hangok pedig egyre erõsebbek és gonoszabbak lesznek. Remegõ kezekkel nyúlsz a telefonért de a hangok abbamaradtak. Mintha soha nem is lettek volna. Óráknak tûnõ ideig állsz mozdulatlanul, kezed a telefonon, várva, hogy a hangok újra elõjöjjenek. Nem hallasz semmit. A szíved a torkodban dobog és a bejárati ajtóhoz lépsz, majd kinyitod nem találsz semmit, csak a hûvös esti levegõ csapja meg az arcod. Ránézel az ajtóra. Esküdni mertél volna, hogy karmolás nyomok lesznek rajta, hiszen olyan erõs dörömbölés és kaparászást hallottál de az ajtó sértetlen. Megrázod a fejed. Úgy néz ki csak a képzeleted játszik veled. Bezárod az ajtód.

A karmolások az ajtón belül vannak.