A legutóbbi élményem után, a szüleim elmeséltek még egy történetet a gyerekkoromból.

Amikor öt éves vagy, nincs elég tapasztalatod ahhoz, hogy ítélkezz, vagy, hogy összefüggéseket találj olyan dolgok között, amik nem nyilvánvalóak. Az évek alatt a részletek egyre zavarosak és elfeledettek lettek. Másnap beszéltem a szüleimmel, akik felfedték a pókhálókkal beszõtt történetet.

Most már sokkal jobban emlékszek Gügyögi és Bogárember történetére.

Abban az évben kezdtem iskolába járni. Mindenki a barátod, amikor öt éves vagy, szóval osztálytársakból nem szenvedtem hiányt. De mivel egy szegény családból származok, ezért nem nagyon láttam õket a sulin kívül. A szüleim éjjel-nappal dolgoztak, hogy meg tudjunk élni s nem volt idejük, hogy házról házra vigyenek.

Tehát korai éveimet egyedül töltöttem, különbözõ kacatokkal játszva a szobámban. A pénz hiányában a szüleim mindent megtartottak, semmit sem dobtak ki.

Az egyik dolog egy kicsi, ódivatú TV készülék volt. Egy furnérozott TV körülbelül 60 cm széles és 30 cm magas, törött volt a képernyõje. A képernyõ mellett volt egy krómozott számlap, amivel a csatornákat lehetett váltogatni. A tetején az antenna két szörnyen összegubancolódott kábelbe torkollott.

Amikor már az unatkozás arra késztetett, hogy bekapcsoljam, általában a képminõsége statikus és fekete-fehér volt. A számlapot nyomogattam azt remélve, hogy hátha tud fogni valamilyen helyi adást. Legtöbbször homályos képek és összefüggéstelen hangtöredékek mentek. De egy csatorna mindig kristály tiszta volt.

A Gügyögi és Bogárember Show.

Gügyögi egy bohóc volt – de nem egy hétköznapi. Egy vékony fekete öltönyt viselt, ami lelógott a sovány testén egy hozzáillõ nyakkendõvel s egy túlméretezett vadonatúj bohóc cipõvel, ami kiegészítette az egyedi öltözködését. A pupillái korom feketék voltak – mint a csiszolt ében márvány - fehér szín egyáltalán nem volt benne. Fekete arcfesték a szemei körül, a szájánál, ami miatt úgy nézett ki, mint egy mániákus. Mint egy vigyorgó csontváz. Az õrült göndör haja adott neki emberibb kinézetet.

Amennyire Gügyögitõl kirázott a hideg, Bogárembertõl még inkább. Alacsony és duci volt (mint egy púpos hátú törpe) egy sötét palásttal. Nagy sötét szemüveg takarta el a szemét úgy nézett ki, mint egy légy. A szája 90 fokban ki volt tekeredve, oldalasan nyitogatta.

A mûsor olyan volt, mintha kandi kamerával lenne felvéve, csínyeket követtek el mit sem sejtõ embereken. Mindig úgy kezdõdött, hogy Gügyögi és Bogárember elbújt valakinek a házában. Gügyögi a kamerába nézett, téged bámult, a vékony ujjacskájával az ajkait érintette.

Amikor a mit sem sejtõ szereplõt mutatták, egy nevetõ hangot lehetett hallani. Azt lehetett látni, ahogy a szereplõ az esti tevékenységeit végzi, nyilvánvalóan Gügyögi és Bogárember minket is bevettek a tréfába.

Láttuk, ahogy vacsorázik vagy, ahogy a nappaliban TV-t néz a családjával vagy csendben írja a házi feladatát. Majd Gügyögit és Bogárembert lehetett látni, amint elcsenik a tollát vagy elveszik a poharát, titokban eltüntetnek dolgokat.

A kamera szöge megváltozott, ahogy Gügyögi és Bogárember elõlopakodtak a búvóhelyükrõl a szoba sötét sarkaiból, a szekrénybõl, a mennyezetrõl, vagy egy bútor alól, miközben rád néztek és kacsintottak. Minél közelebb kerültek, annál hangosabb volt a nevetés.

Végül, amikor az emberek elmentek aludni, kiválasztottak egy áldozatot a tréfájukhoz. A szekrényben vagy az ágy alatt vártak s mikor az áldozat elaludt, Bogárember kimászott és óvatosan mögé lopakodott. Oldalasan kinyitotta a száját és elõvett egy szívószálat, amivel megszúrta az áldozat nyakát.

Ilyenkor az áldozat megijedt – mert néha lehetett látni õket harcolni, ahogy Gügyögi és Bogárember felébreszt valakit. A nevetés nagyon hangos lett és amikor az áldozat felébredt akkor már szinte zengett tõle az egész ház.

Gügyögi vicces pofákat vágott a kamerának, míg a közönség nevetett s Bogárember az áldozat nyakából ivott a szívószállal. Mikor az áldozat nem küzdött már tovább, a nevetés tapssá és ujjongássá vált.

Mihelyt Bogárember befejezte, Gügyögi arcát mutatta a kamera, a széles, hegyes fogú vigyorával. Aztán suttogta vvviiiiissszzzláááttt haaammmaaarooosaaan!.

Mindig kirázott a hideg, amikor a fekete szemeit mutatták a képernyõn. Utáltam ezt a mûsort, de túlságosan féltem ahhoz, hogy közelebb menjek a TV-hez, amikor ez ment.

Egyszer a TV rejtélyes módon eltûnt a szobámból. A szüleim azt mondták, hogy el kellett adniuk, hogy ki tudják fizetni a számlákat. Megértõ voltam, nem tettem fel egyetlen kérdést sem ezzel kapcsolatban. Kicsit örültem, hogy megszabadultunk tõle.

De tegnap, amikor a TV-rõl kérdeztem, idegesen néztek rám, aztán fény derült néhány dologra.

Abban az évben, Derek (egy osztálytársam, akit nem ismertem annyira) szörnyû körülmények között halt meg. Az ágyában ölték meg, egy erõs döféssel a nyakánál. Soha nem találtak bizonyítékot a betöréssel kapcsolatban szóval a kétségbeesett szüleit õrizetbe vették, mint elsõ számú gyanúsítottakat. Mindent letagadtak.

Akkor Nolan tanárnõ elmesélte az osztálynak, én meg azt mondtam, hogy Derek nem lehet halott, mert láttam õt és a családját a Gügyögi és Bogárember Show-ban a haláleset elõtt egy nappal.

Amikor Nolan tanárnõ elmesélte a szüleimnek, hogy mit mondtam, azonnal kivitték a TV-t a szobámból, elvitték a szeméttelepre, elégették és semmi sem maradt belõle csak hamu és olvadt fém.

Az a TV a szobámban volt, mert nem mûködött. Sosem volt bekapcsolva, egész idõ alatt a polcomon hevert.

Bármit is láttam a képernyõn, az nem a sugárzóállomáson történt.

Hát, ez lenne a történetem Gügyögirõl és Bogáremberrõl. De nem vagyok benne biztos, hogy már vége van.

Vajon Gügyögi és Bogárember még mindig folytatják az esti mûsorukat a mit sem sejtõ közönségnek, valahol a nagyvilágban?

És ha igen, ki lesz a következõ szereplõjük?