1972. 𝙖𝙪𝙜𝙪𝙨𝙯𝙩𝙪𝙨 29.

- 𝙩𝙝𝙚 𝙡𝙖𝙨𝙩 𝙨𝙪𝙢𝙢𝙚𝙧 -

Egy újabb nap, ami szenvedéssel telik. Egy újabb nap, ami ráébreszt, már csak két nap, és vissza a gimnázium falai közé.

Most is ezen gondolkodok, ahogy éppen egy Stephen King könyvet olvasok, mint minden nap, amióta csak nyár van. Éppen már a végén járok, ahogy a nyárnak is.

Tegnap találkoztunk az osztályfőnökkel, aki elmondta, hogy egy új fiú jön az iskolába. Egyel felettünk van, szóval a 11.-esek körében lesz. Mikor ezt elmondta nekünk a hölgy, azt gondoltam, hogy miért mondja, ha nem is az osztálytársunk lesz. Aztán rájöttem, hogy minden tanár, akinek van egy osztálya, elmondta nekik, úgyhogy a mi tanárunkra hagytam az egészet.

Ágyamon feküdve, olvastam tovább kedvenc írómtól az egyik könyvet, gondolataimba merűlve, így volt, hogy csak néztem egy-egy szót, aztán mikor magamban lerendeztem azt, ami éppen eszembe jutott, folytattam az olvasást.

Kopogtattak az ajtómon, így letéve az ágy közepére a vékonyka, régies kötetű könyvet, felültem, majd odalépdelve kinyitottam a kopott falapot.

Anyámat láttam, amint mosollyal az arcán adja kezembe a telefont, ami éppen csörög, nem is olyan halkan. Ennyire elmerített volna ez a könyv?

Kiváncsian tekintettem vissza édesanyámra, majd felvettem a készüléket, s a drótot csavargatva vártam, hogy az illető, aki felhívott, mondjon valamit.

-Szia, TaeTae!- mondta a régies telefonba egy nagyon ismerős hang.
-Szia, Jimin! Hogy hogy hívtál? Valami baj van?- vettem el anyától az egész telefont, majd a kis dobozkát fogva, leültem az ágyamra, majd a telefont is letettem a puha helyre.

-Csak régen beszélgettünk már- mondta, szomorú hangvételt adva mondatának.
-De, hisz tegnap találkoztunk!
-Tudom, Tae, de én úgy unatkozom!- mondata végét elnyújtva várta, mi lesz reakcióm.

Sóhajtottam egyet, majd beadva a derekamat, válaszoltam.

-Rendben...Hova szeretnél menni?
-Nem is tudom....Talán elmehetnénk a játékteremhez!- mondta, s hangjából halladszódott az izgatottság és a remény, mely oly sokszor bújik meg benne, ahányszor csak megkér valamire.
-Oké, menjünk oda. -Ezután megbeszéltük, hogy egy órát kap mindkettőnk, majd Jimin háza előtt találkozunk. Ezután letettük, hogy legyen időnk kezdeni valamit magunkkal.

Visszaadtam édesanyámnak a kagylót, majd visszalépkedve a szobámba, kinyitottam a kopottas dizájnú gardróbomat, majd kiválasztva egy kicsit sportosabb öltözetet, ami természetesen fehér és fekete kombináció volt, átvettem a pizsamám helyett, majd a még mindig ágyamon heverő könyvemnek kerestem egy könyvjelzőt, belehelyeztem oda, ahol tartottam, becsuktam a kis papírkötetet, majd csak rádobtam az íróasztalomra.

Lesétáltam az emeletről, azután odaosontam anyukámhoz, aki éppen süteményt készített. A háta mögé lopództam, majd derekát megbökve ijesztettem meg, persze csak mókából.

A negyvenes éveiben járó nő a tettemre ugrott egy aprócskát, majd megfordult, s mérges, ám megenyhült arckifejezéssel pillantott felém. Én csak téglamosolyomat elővéve néztem vissza anyámra.

-Eomma, megyek Jimin hyunggal találkozok. Elmegyünk a játékteremhez.
-Rendben kisfiam, de este nyolckor gyere haza, mert addigra készen lesz a vacsora, és esteledni is kezd majd- tette fel mutatóujját az arca elé, ezzel megfegyelmezve engem. Tudja ő, hogy nyolc óra után sem érek haza, ha Jiminnel megyek valahova.

Bólintottal egyet, majd megöleltem édesanyukám törékeny testét, s indultam is, miután felvettem a cipőmet.

A kulcsommal a kezemben sétálgattam, miközben kedvenc karórámon néztem az időt.

Még csak tíz perce sétálgattam az utcák között, mikoris megláttam Jimint, amint épp a szülei házából kilépve indul meg az én irányomba.

Apró mosollyal, sietve lépkedtem legjobb barátomhoz, aki, mikor odaértem hozzá, szorosan megölelt. Én is átkaroltam derekánál fogva, majd így álltunk az utca közepén, nem kicsiny ideig.

Egy jó pár perc után elengedtem barátomat, majd indultunk is a szokásos játéktermek felé. Ami természetesen Busan közepén van, mi pedig még csak a szélén jártunk.

A hosszas sétánk után végre odaérve a várt helyre, beléptünk az ajtón, majd körültekintve a helyen, megfogtam legjobb barátom kezét, majd magam után húztam, egy kisebb játékhoz.

Bedobtuk az érménket, majd kezdetét vette a sokáig tartó csatánk Jiminnel.

Minden játékot kipróbáltunk, persze csak egyszer, hogy maradjon másra is pénzünk, hiszen nem olyan olcsó egy játék végigjátszása.

Karórámra pillantva vettem észre, hogy már fél kilenc is bőven elmúlt.

Szemeimmel Jimin után kutattam, de nem kellett sokat keresnem, rögtön megláttam, amint egy lánnyal beszélget, nem is akárhogy. Mikor odanéztem, Jiminnie azt a típikus félmosolyát mutatta a lánynak, aki ettől látszólag elolvadt, s tovább beszélgetett a csajozó géppel.

Még én sem csajoztam ennyit eddigi életemben! Nekem amúgy is, más tetszik...

Odarohanva Jiminhez, megböktem a hátát, majd mikor megfordult, elmosolyodott, majd maga mellé húzott, s bemutatott a lánynak, név szerint Yerinek.

-Yeri, ő itt Taehyung, a legjobb haverom. Taehyung, ő itt Yeri- mutatott be ezek szerint Yerinek, majd miután kezet fogtam a nálam fiatalabb lánnyal, visszafordultam Jimin felé.

-Jimin, indulnunk kéne, mert már bőven elmúlt fél kilenc is. Anyu azt mondta, nyolcig haza kell, hogy érjek- néztem rá boci szemekkel, majd mikor látván, hogy megadta magát, elköszöntünk Jimin majdnem-barátnőjétől, majd kilépve a játékteremből, elindultunk hazafelé.

Megbeszéltük, hogy az este Jimin nálunk marad, mivel nem akar egyedül a sötétben hazamenni. Én pedig nem tudom haza kísérni, mert aztán én maradnék egyedül a sötétben. Szóval Nálunk alszik.

Mikor végre hazaértünk, belépve az előszobába, levettük a cipőnket, majd a régies bútorzatú cipőtartóba tettük lábbelinket. Ezután odacsoszogtunk a konyhához, pontosabban én, mert Jimin a kanapén foglalt helyet, míg én odamentem édesanyámhoz, majd köszöntem neki.

-Szia, anya. Bocsánat a késésért, csupán túl sokáig játszottunk. Meg Jiminie majdnem felszedett magának valakit- dörmögtem orrom alatt, majd összehúzott szemekkel néztem hátra Jiminhez, aki éppen egy könyvet nézegetett, ami valószínűleg a kis asztalon volt.
Mikor ezt megláttam, megforgatva szememet, miszerint úgysem vesz észre, visszafordultam anyuhoz, majd vártam, mit reagál, arra, hogy ennyit késtem.

-Kicsim- fordult felém, majd folytatta-, megbeszéltük, hogy nyolckor legkésőbb itt leszel. Ráadásul miért van itt Jimin? Nem úgy volt, hogy nem alszik itt?
-Tudom, anya, de megbeszéltük egymással, hogy mivel egyikőnk sem akar a sötétben, egyedül hazamenni, ezért gondoltuk, hogy megengeded, hogy nálunk aludjon. Ugye megengeded?- néztem rá kutya szemekkel, hogy valamelyest meghatódjon, de pechemre ez nem vált be.
-Majd én haza viszem Jimint, addig te menj, fürödj le, utána pedig vacsorázunk- mondta kimért hangon. Szomorúan néztem hátam mögé, Jiminre, aki ugyanúgy nézett vissza rám, majd az előző beszélgetésünk hallatán elindult, hogy felvegye a cipőjét.

Anya megmosta a kezét, majd a nedves konyhai törölközőt a pultra téve, elindult a kocsikulcsot előkotorászni valamelyik fiókból.

Miután Jimin és anya elmentek Jiminék házához, én egyedül maradva felmentem a szobámba, hogy folytassam kedvenc könyvem olvasását.

Becsukva szobám ajtaját, az íróasztalomhoz mentem és elvettem a könyvet, amit olvasni fogok. Leültem az ágyra, majd utána fekvőhelyzetbe teremtettem magam, s kinyitottam a nem túl vastag kötetet, s kivéve a kis papírkát, amit nem rég könyvjelzőnek használtam, majd csak letettem az éjjeli szekrényemre.

Már egy ideje olvashattam, ugyanis anyám szólítgatott, hogy jöjjek már le enni, mert ha nem teszem, kivág az emeleti ablakon a könyvemmel együtt. Erre gyorsan felkeltem, kicsit talán túlságosan is gyorsan, mert meg is szédűltem. Kis időt vártam, mire jobban lettem, majd csak ezek után mentem le az étkezőbe, hogy el tudjam fogyasztani a vacsorát.

Leültem egy székre, majd rögtön fel is álltam, ahogy megláttam, édesanyám mennyi vacsorát csinált. Sietősen odalépve mellé, segítség képpen fogtam az egyik tálat, amiből finom illat lepte el a szaglásszervem, majd letettem az asztal közepére, s visszarohantam az evőeszközök ért.

-Köszönöm, Taehyung, hogy segítettél- mosolygott egy aprócskát édesanyám, majd leülve mind a ketten, neki kezdtünk a vacsoránknak.

-A hibákért bocsánat!-

❤