Az indiai mitológia Káli Júgának, Sötét Kornak nevezi azt a több ezer éves időszakot, amikor a Halhatatlan Istenek eltávoztak Föld- és emberközelből. Az Olimposz is üres, Síva nem táncol a Kailásza hegy tetején.

,,Ahol azelőtt az angyal állt a karddal, Talán most senki sincs." - borzad el Radnóti.

S ugyanígy panaszkodik naplójában Csontváry:

,,Egy Isten nélküli világban mit ér az ember élete?"

Ezt a mítoszt szinte minden nép legendája ismeri. Az Istenek egy darabig felvezetik az embert szellemi és erkölcsi magasságokba, védik, segítik, megvilágítják az útját. Azután okos szülőként magára hagyják. Tud-e saját fényt gyújtani a Káli Júga éjszakájában? Megtalálja-e a saját útját? Talpon marad-e, ha elengedték a kezét? Kollektíve és egyénileg meg tudja-e valósítani Buddha utolsó intelmét:

,,Ezért Ánanda, legyetek önmagatok fénye,

A menedéket találjátok meg önmagatokban,

Idegen segítség nélkül."

A Káli Júga korszaka előtt élt ember még látta a tárgyi világ szellemi lényegét. Ehhez megvolt a képessége, szellemi látása, odafigyelése. Kultúrájában evidencia volt a maja-tan. A dolgok anyagi formáját mulandónak, ,,efemernek" látta, a szellemi lényeget örökkévalónak. Látta az Isteneket is, sorsmeghatározó kapcsolatban volt velük, részt vett az életükben.

A Káli Júga alatt ezeket a képességeit és lehetőségeit lassan elvesztette. Az Istenek eltűntek, és eltűnt a szellemi lényeg ragyogása az anyag mögül. A Sötét Kor embere már nem érzékelt semmiféle Isten-jelenlétet, semmiféle szellemi lényeget, az anyagot érzékelte örökkévalónak. Így keletkezett - teljes joggal - a materialista filozófia, s vált a fantaszták ideológiájává minden idealizmus. 

Álmaink hőse, Odüsszeusz még távolról sem szuverén ember. Nem hasonlítható hozzánk. Ő még a Káli Júga előtti korszak kalandora. Ha nem érzi sértésnek a kedves Olvasó, akkor Odüsszeusz marionettfigura, aki az istenek kezén csüng. Ami vele történik, a földi leképződése mindannak, ami az istenek világában végbemegy.

Évezredek múlva, újra támad a világirodalomban egy alak, aki a Káli Júga korszak reprezentánsának tekinthetünk: Hamlet. Hamlet is felkiált az egekhez, de az egek hallgatnak.

,,Kizökkent az idő, ó kárhozat,

Hogy én születtem helyretolni azt."

De a magasságokból senki sem segít neki. Igaz, senki sem akadályozza. Hamlet olyan magányos feladatának végrehajtásában, amilyen magányos ember csal lehet. S a legvégén is:

,,A többi néma csend..."

Évszázadokkal később - hiszen a társadalmi fejlődés gyorsul - megint támad valaki, aki kvázi az emberiség képviseletében elkiált az egekhez. Faust. És íme, újra felel valaki. A nagy kérdés az, hogy kicsoda? A Sátán felel, jeléül annak, hogy egyrészt a Káli Júga a végéhez közeledik, és annak, hogy az emberiség kollektíve elkárhozhat, ha nem vigyáz magára.

A Káli Júga korszaka gyökeresen megváltoztatta a vallások helyzetét, ember és vallás viszonyát. A Sötét Kor előtt közhely szintű tapasztalat volt, hogy egy Isten, egy szellemi erő sokkal nagyobb energetikai feszültséget hordoz, mint amit egy ember elbír. Találkozásuk szellemi értelemben azzal a veszéllyel járt, mint amikor valaki megérint egy magasfeszültségű vezetéket. Minden ártó szándék nélkül lelkileg pusztító lehetett. Ebben az időben a vallások spirituális reduktorként működtek. Szertartásrendjük segítségével megteremtették az ember és a szellemi lény biztonságos érintkezésének a lehetőségét.

A Káli Júga idején, az üres egek korszakában erre nem volt szükség. Ezért a vallások védő, kapcsolatteremtő funkciójukat elveszítették, ebből a szempontból elformalizálódtak. S amikor a szellemi erők újra visszatérőben vannak ember- és Földközelbe, és egyre gyakoribbak a szellemi találkozások, a misztikus élmények, a hagyományos vallások már nem védenek a tönkremenéstől. Erősen növekvő tendenciát mutatnak a spirituális eredetű lelki zavarok, betegségek, pánikállapotok, kissé habókossá vált emberek, akik nem tudják szellemi élményeiket elhelyezni mindennapi életükben. Ezért lenne szükség egy korszerű ,,szellemtudományra".

A XIX. század utolsó harmadától kezdve a fent vázolt probléma egyre inkább előtérbe kerül. Az ember és az emberfeletti viszonya egyre polarizáltabban jelentkezik. A pólus egyik oldalán a tagadás van. A túlhajtott racionalitás, amely minden transzcendenciát fantazmagóriának tart, és elvet. A pólus másik végén egyfajta spirituális türelmetlenség toporzékol. Ezeknek az embereknek nincs kellő kitartásuk ahhoz, hogy végigjárják a szellemi megismeréshez, a szellemi látás kifejlődéséhez vezető utat, sem morális, sem intellektuális szempontból. Megtagadják József Attila szép programját: ,,"az értelemig és tovább", hanem az értelem megkerülésével, morálisan némileg koszosan próbálnak kemikáliák segítségével szellemi tapasztalásokhoz jutni. Ezek a tapasztalások élményszinten erős hatásúak ugyan, de szinte semmi sem átültethető belőlük az élet mindennapjaiba. Leginkább sátáni incselkedésnek tűnnek. Ezért egyre gyakrabban kell anyagot használni, s egyre szürkül a józan élet, egyre érdektelenebbé válnak a hétköznapok.