A Lélek kalandja. A Halál

Az eretnek legenda arról tudósít, hogy Isten hét teremtő erőt, Elohát küldött ki a világ létrehozására. (Ezért már a korai zsidóságban Isten egyik behelyettesítő neve az Eloha többes száma: Elohim.) Azonban a hét Eloha közül  egy különvált, és önállóan teremteni kezdett. Anyagot alkotott. Az ő működése előtt a Kozmosz tiszta volt az anyagtól, kizárólag szellemi erők birodalma volt. Mindenki ismeri Kant mondatát, miszerint két dolog vált ki belőle áhitatot: a csillagos ég fölötte és az erkölcsi törvény benne.  (Erre jegyzi meg az egyik ezoterikus mester, hogy a csillagok tulajdonképpen a születő anyag ,,támadáspontjai". A világűrben minidig  ott fénylek fel egy csillag, ahol anyag keletkezett. Kár ettől annyira áhítatossá válni.)

Ám a teremtésre önállóan vállalkozó Eloha ereje csak amorf, alaktalan anyagot bír teremteni. A világ lassan megtelt a nehéz, lomha, formátlan anyaggal.

Akkor Isten egy Fénylényt indított útnak a megtévedt Elohához, hogy térítené vissza az Atya birodalmába, bírja rá arra, hogy csatlakozzon elhagyott társaihoz, és a Fénylénnyel együtt semmisítsek meg, lökjék vissza a nemlétbe az anyag szétterpeszkedő világát. Ennek az Első Fénylénynek  a neve: Lélek.

A Lélek azonban hűtlené vált isteni küldetéséhez. Felfedezte ugyanis, hogy ha egyesül az anyaggal, formát tud adni neki. Az anyag és a lélek együttesen formákat teremtettek, és a formák teremtésének mámorában lassan kialakult az ásvány, a növény, az állat és az ember mai világa. Az történt tehát, hogy a Lélek beleszeretett az anyagba, az anyag rabságába került és foglya maradt. Elhagyott és elárult szellemi hazájára már csak elvétve és halványan emlékezett.

A különvált Eloha által teremtett anyag örök életűnek bizonyult. Ha egyszer a világban termett, soha többé nem távozott belőle. Ám a Lélek által teremtett formákkal nem ez volt a helyzet. A formák szépsége ugyan gyakran lenyűgöző volt, azonban életképességük rövidnek bizonyult, kozmikus időméretekben különösen rövidnek. A forma egyrészt meg akart maradni, meg akarta mutatni magát a meg nem született nemzedékeknek is, és büszkén hordozta az alak fegyelmét, másrészt állandóan hívta az anyag, az amorf lét lustaságával, kényelmével, a semminek való önátadásával csábította. És az anyag minden esetben erősebbnek bizonyult a formánál.

A forma időben behatárolt fennállása különös értéket adott magának a létezésnek. A forma keletkezése lett a születés, az alkotás misztériuma, szétomlása pedig a halálé, a megsemmisülésé. Őszintén meg kell tehát mondanunk, hogy a Halált a Lélek hozta be a világba. az ő teremtő szenvedélye, amely annyi csatát nyert az amorf létre törekvő anyag ellenében, de végül minden háborúját elveszítette e küzdelemben.

A Halál megjelenésével vonult be a világba a tragikus is. A tragédia mindig valamilyen létező pusztulása, az előkelő forma elenyészése és szétomlása a restség ördögi vigyorával várakozó anyag birodalmában. Így hát a formával rendelkező lény alávetett lett az időlegesség sorsának, és bármennyire, bármilyen eszközökkel küzd, mindig elhull az egyetlen valódi végzett, a Halál csapásai alatt.