December 19

A felkelő nap halovány sugarai a háztetőkön összegyűlt hótakarókat nyaldosták, miközben madarak röpültek fel az égi magasba. A sápatag fényben három fekete ruhába öltözött fiatal lány lépkedett, akiknek arcukon sunyi mosoly terült széjjel. Az jobb oldalon lépkedő kezében egy jókora kötél volt, melyet magabiztosan forgatott az ujjai között. A középső egy barna zsákot csapott a hóna alatt, neki volt talán a leghatározottabb kinézete, viszont a harmadik lány félénken megbújt a társai mellett, és kezét tördelte, miközben úgy remegett, mint a kocsonya.

- Biztos jó ötlet elrabolni hírességeket, hiszen ha elrontjuk akkor a rácsok mögött is végezhetjük – szólalt meg a lány bátortalanul, de azonnal meg is bánta, hogy szólásra nyitotta a száját, mivel a bajtársa égő tekintettel nézett felé.

- Ha nem rontasz el semmit, akkor nem kötünk ki a sitten! – rivallt rá mély hangon a fiatalabbik lányra, aki csak még jobban összehúzta magát. Rézvörös haja eltakarta arcát, és remegő ajkait. – És ajánlom, hogy profi légy, vagy megkeserülöd, Dinah!

Dinah szégyenkezve hajtotta le a fejét, de nem figyelt előre, és ennek meg is lett a következménye. Mielőtt bármit is reagálhatott volna, egy testbe ütközött, ami hatalmasat lökött rajta, így hamarosan a mocskos betonon kötött ki. Az idegen észveszejtő sebességgel állította fel a lányt, aki nem nézve a balesetét okozójára, rohant tovább, de utánakaptak.

- Nem esett bajod? – egy fiúhang csapta meg a fülét, ami annyira ismerősen csengett számára, de még mindig nem kapta rá a tekintetét, hanem a távolba az őt gyilkosan fürkésző barátait figyelte. Miután a srác nem kapott választ, újra beszélni kezdett. – Csak mert hatalmasat estél, én pedig igaz nem figyeltem, mert siettem a haveromhoz, na meg persze a napom nem is lehetne már pocsékabb, és akkor még nem is beszéltem a...

Dinah hatalmas szemekkel kapta az ismeretlenre a tekintetét, aztán elnyílt ajkakkal döbbent le, ugyanis előtte nem más állt, mint Michael Clifford, akit az elkövetkezendő órákban el fognak rabolni, ahogyan bandatársait is.

- Én, nem haragszom – szólalt meg az első döbbenethullám után, de miután elhagyták a száját a szavak, azonnal tovább is sietett, mögötte hagyva a zavarodott fiút.

Miután már elég távol volt Miketól, azonnal befordult az egyik sikátorba, és fejét a jéghideg falnak döntötte. Le kellett hűtenie magát, hiszen mégiscsak találkozott az egyik legnagyobb bálványával. A mocskos fal összekoszolta, de őt ez nem érdekelte, ahogyan az sem, hogy a hideg szél szinte megfagyasztja. Miután valaki erősen megrántotta felsikoltott.

- Te idióta, most szalasztottad a pillanatot. Meg kellett volna hívnod egy kávéra, de te mit csinálsz, játszod itt a szemérmes kislányt, és elrohansz – kiabált rá a csapatuk egyik legszilárdabb tagja. Mivel Dinah nem válaszolt nagyot rántott rajta a lány. – Húzd meg magad, különben megjárod.

A csípős hidegben haladtak a hatalmas városi kórház felé, ahol a srácok tartózkodtak. Belépve a hatalmas ajtón, végigsétáltak a folyosón, majd az egyik kórterem előtt megállva, végiglesték a terepet, aztán a köteles csaj berúgta az ajtót. Magas sarkújának határozott kopogására felkapták a fejüket a bent tartózkodó srácok is. Luke meglepetten pillantott fel a telefonjából, még Calum a cipőjét vette fel, hiszen sikeresen hazaengedték. Az ablaknál álló Ash felhúzott szemöldökkel fordult meg, és amint megpillantotta a lányokat, bárgyú vigyorra húzta a száját.

- Nézzenek oda, dögös ápoló nénik akkor jelennek meg, amikor már elmegyünk – mosolyodott el Ash, viszont Luke csak furcsán méregette a lányokat. Calum pedig még mindig a cipője bekötésével volt elfoglalva.

Dinah félénken torpant meg az ajtóban, és szemével Michaelt kereste, de a srác nem tartózkodott a helyiségben, így figyelmét a barátaira vezette. A legidősebb, egyben leghatározottabb jellemű lány, Melanie volt, aki éppen akkor kötözte össze Luke kezeit, miközben Ashton mellkasán térdelt.

- Kifelé az ablakon! – kiáltotta el magát Melanie, mire a fiúk egymásra nézve tették a dolgukat. Dinah következett volna, de ő csak hátrálva két lépést rohanni kezdett visszafelé. Csak el akarta hagyni a kórházat, és menekülni a rossz elől. Még hallotta barátai mérges kiabálását maga mögött, de nem állt meg.

A jéghideg levegő pofonként csattant felhevültségtől vöröslő arcán. Lihegve támaszkodott meg térdein, és kétségbeesetten kapkodta a levegőt.

- Jézusom, már megint találkozunk? Te tudsz teleportálni? – nevetett fel az éppen akkor mellé érő Michael, de amint megpillantotta a lányt, azonnal leguggolt mellé. Dinah vett egy mély levegőt, majd megragadva Mike kezét, szaladni kezdett. A fiú értetlenül követte, de a lány nem adott hangot hevességének, csak néma csöndbe burkolózott.

- Sietnünk kell! – suttogta. Csak futottak és futottak. A mellettük elsuhanó házak összemosódtak, végül már szédülve értek egy raktárhelyiség felé, aminek az ajtaja félig nyitva volt. Dina óvatosan félrehúzta a nagy vasajtót, ami nyikorogva engedett az erőlködésnek.

Bent a két lányon kívül a fiúk ültek egy kanapén egymás mellett összezsúfolva. Melanie kezében egy füzet volt, amibe szorgosan jegyzetelt. A másik lány egy pálcát tartott a fiúk elé, akik próbáltak minél messzebb kerülni a fenyítőeszköztől, ennek következtében a kanapé lendülettől hátraborult, a srácok pedig nyögdécselve kötöttek ki a földön, majd azt követően tápászkodtak fel.

- Mit akartok tőlünk? – kiabált Calum, mire a két lány csak nevetve nézett össze.

Dinah az egyik nagyobb doboz mögé bújt, így nem vehették észre a bent tartózkodóak. Melanie izgatottan dörzsölte össze a tenyereit.

- Azt akarjuk, hogy egy napot lóghassunk veletek – sikkantottak fel. Abban a pillanatban hatalmas kő esett le a fiúk szívükről. Kínosan összemosolyogtak, majd azonnal felpattanva rohanni kezdtek a raktárból. Ashton lába beleakadt az egyik szekrénybe, ami azonnal összeroskadt, és a tárgyak, amik rajta voltak ripityára törtek. A göndör hajú fiú pedig csak rohant eszeveszetten.

Így történt, hogy elrabolták a 5SOS oszlopos tagjait, akik nem is voltak olyan veszélyesek, mint ahogyan azt a srácok hitték. Bizony ha híres az ember, meg kell küzdenie az ilyen extrém helyzetekkel is, de ezt az esetet a srácok sikeresen megúszták.

----------

Sziasztok!

Kellemes szombat délután nektek, én pedig itt is vagyok a következő fejezettel. A srácokat elrabolták a rajongók, de sikeresen megmenekültek, de lehet máskor nem lesz ilyen mázlijuk.

A holnapi napon jégkorcsolyapályára látogatunk el, persze a fiúk baja keverednek. Nagyon, nagyon, nagyon köszönöm a csillagokat és a kommenteket és az nem maradhat ki, hogy elmondjam.

Puszi, Frida Beth Holloway