Hatalmas kő esett le a szívedről, mikor végre megmondtad a jelenlegi párodnak, hogy nem tudod szeretni. Hiába próbáltad meg, egyszerűen nem tudtad kiverni a fejedből (kedvenced)-t. Mindig lejátszottad a fejedben azt a napot, amikor a szemeibe nézhettél és magadhoz ölelhetted. Az első és egyben az utolsó csókotok is ekkor csattant el, ő ugyanis költözött. Hihetetlen tehetséggel áldották meg, és ha egy ilyen kisvárosban marad, örökre a homályban él, de hála neked, és a biztatásodnak, rávette magát és persze a szüleit, hogy kitörhessen. Bekerült egy bandába, és boldogan éli a mindennapjait, amíg te a szobádban ücsörögsz és önző módon azt hajtogatod magadnak, hogy kellett neked biztatnod. Ha nem tetted volna, még most is melletted lehetne és szerethetnéd. Együtt élnétek a teljesen normális emberek hétköznapjait, de boldog lennél.

- A francba! – ordítod suttogva, miközben egy csatot vágsz a tükörhöz. – Felejtsd már el! Ha neki sikerült, neked is menni fog! – törlöd le az első és egyben utolsó könnycseppet is az arcodról és egy kényszermosolyt erőltetsz az arcodra.

Magadat is becsapod, ezt te is tudod, hiszen sosem fogsz tudni rajta túllépni. Ha valakit teljes szívéből szeret az ember, jobbat sosem fog találni, maximum olyat, akivel jól érzi magát, viszont úgy szeretni, ahogyan őt, nem fogja.

Felfogattad a hajad egy lófarokba és elindultál az iskolába. Beérve a szokásos unalmas napokat éled át már lassan 6 hónapja.

- Egy hét és fél éve, hogy elment. - gondolkozol hangosan, amit a tanár is meghall.

- Mit mondtál? – áll meg feletted.

- A megoldás 67. – feleled.

- Igen, annyi. – mondja és tovább megy.

Kifújod az eddig bent tartott levegőt és megkönnyebbülve írod a következő feladatot.

Hiába vannak ott a barátaid, valami mégis hiányzik. Ők is tudják, hogy nélküle nem vagy önmagad, és pont emiatt nem igazán tudnak segíteni. Próbálják elterelni a figyelmedet, ami néha sikerül, néha pedig nem. Te is próbálod kizárni őt, amennyire csak tudod, de mindenhol találkozhatsz vele. Képek az interneten, újságban vagy éppen valamelyik polcon az áruházban.

Hazaérve unottan vágod magad hanyatt az ágyadon és újra a gondolataidba fordulsz. 2 hónapja ment el, de azóta egyszer sem keresett. Nem is ígérte meg, hogy fog, de akkor is rosszul esik, hiszen előtte minden rendben volt. Nem tudod kiverni a fejedből az öleléseit, a puszijait, a dicsérő szavait, de legfőképp a csókját. Abban a pillanatban úgy érezted, ő is viszonozza érzéseidet, hiszen akkor nem csókolt volna meg.
Fél év. Fél év alatt fenekestül felfordult az élete, de kizárt dolognak tartod, hogy 2 perce ne lenne szabad. Neked annyi is elég lett volna. Csak egy telefon, vagy csak egyetlen egy SMS, de semmi. Csalódott vagy és elárulva érzed magad.
Hirtelen megszólal a telefonod és még mindig abban reménykedsz, hogy egyszer Ő lesz az, de mindig csalódnod kell.

- Szia! – köszönsz bele monoton hangon.

- Szia! – jön a válasz. – Tudom, hogy nem tudsz szeretni, de barátok még lehetünk, nem? – kérdezi tőled a volt barátod.

- Persze, és még egyszer, tényleg sajnálom.

- Akkor jó. Ma este lesz egy buli, ahová hivatalos vagyok és kéne vinnem valakit. Eljönnél velem?

- Dan, megbeszéltük, hogy vége. A barátok max moziba mennek el.

- De nem mehetek egyedül, az gáz lenne. Kérlek! – váltott vékonyabb hangra, hiszen ezzel a dologgal mindig meg tudott nevettetni és most is sikerült.

- Na, jó. Utolsó alkalom. – hangsúlyozod ki az 'utolsó'-t.

- Rendben. Nyolcra érted megyek. Szia! – köszön el, te pedig az órára nézel. Fél hat. Van még időd, így megkajálsz, szólsz anyukádnak, hogy elmész Dannel egy buliba, majd lassan készülődni kezdesz.

Megint előjönnek az emlékek, hiszen (kedvenced) is vitt el magával ilyesmi eseményekre és nála nem ellenkeztél. Nem mondtad, hogy a barátok csak moziba mennek, örömmel mondtál igent a meghívására. Azt a ruhát veszed fel, amit tőle kaptál még születésnapodra.

Pont kész vagy, amikor dudaszót hallasz. Dan az. Lemész a lépcsőn, elköszönsz a szüleidtől és beszállsz a kocsiba.

- Jó napot! – köszönsz Dan apukájának.

- Szia! – mosolyog rád kedvesen.

- Szia Dan! – ülsz be mellé.

- Szia! – puszilja meg az arcod.

Nem kérdezel semmit, nem mondanak semmit. Megérkeztek, kiszálltok a kocsiból és egy szórakozóhely előtt találod magad.

- Figyelj, Dan! Tudom, hogy bunkóság volt összejönnöm veled, annak ellenére, hogy te is tudtad, hogy szeretem a haverodat. Kihasználtalak és nagyon szégyellem magam. – mondod, miközben a földet bámulod.

- Ugyan már! Én elárultam a legjobb haveromat. Megkért, hogy vigyázzak rád, ennek ellenére kikezdtem veled. Semmivel sem vagyok jobb. – mondja és az egyik kezét a válladra rakja.

- Tényleg sajnálom! – nézel a szemébe.

- Én is! – ölel meg. – De menjünk beljebb, érnek még meglepetések. – mondja az utolsó tagmondatod inkább magának, mintsem neked.

Nem faggatózol, ráhagyod. Bent alig vannak emberek. A zene hangosan szól és vagy 5 ember táncol rá.

- Úgy néz ki hamar érkeztünk. – ordítja a füledbe, de így is alig hallod. Csak bólogatsz, ezzel kímélve a hangszálad.

Isztok pár alkoholmentes koktélt, majd felkér táncolni. Az emberek száma percről percre több, ezzel a buli hangulata is emelkedik. Jól érzed magad és meglepő módon csak az elején jutott eszedbe (kedvenced). Dannek sikerült teljesen kivernie a fejedből úgy, hogy ő nem is tud róla.

Többen is felkértek táncolni, te pedig szívesen kapcsolódtál ki idegenek társaságában is. Hirtelen megállt a zene és valaki megütögette az előre kikészített mikrofont. Dan ekkor melléd lépett és átkarolta a vállad.

- Itt van (neved)? – kérdezte az ismeretlen fickó. Gyanakvóan és félve néztél körbe, hogy tényleg jól hallottad-e a neved. Mindenki forgolódott. Dan kicsit meglökött, hogy menj oda. – Itt van (neved)? – ismételte meg a kérdést, és ekkor vette észre, hogy közeledsz. – Á, remek! Gyere velem! – szorította meg a csuklód és magával húzott.

A rémület lett úrrá rajtad. Hiába kérdezted, mit akar, nem válaszolt, csak húzott tovább. Szorítása túl erős volt ahhoz, hogy kiszabadulj. Egy ajtó előtt megállt és kinyitotta azt. Leperegtek előtted a lehetőségek, hogy mit tud veled kezdeni egy ilyen helyen, ahol senki sem hall. Féltél, szinte remegtél. Benyitott és belökött rajta. Bent sötét volt. Az ajtó mögötted bezárult, te pedig egyből elkezdted az püfölni, de mindhiába.

- Nem jutsz innen ki. – szólalt meg egy mély hang.

- Ki vagy te és mit akarsz? – kérdezted kétségbeesetten. Ekkor felkapcsolódott a lámpa és megláttad, hogy (kedvenced) az. – Mit keresel te itt? – kérdezted még mindig lesokkolódva.

- Csak látni szerettelek volna. – lépett közelebb hozzád, de te kikerülted. A gyomrod görcsbe rándult, majd inkább olyan érzéssé vált, mintha ezer pillangó akart volna kitörni onnan.

- Fél év után? Igazán kedves. – álltál meg háttal neki és kezeid összefontad.

- Sajnálom. Nem tudtam, mit mondhatnék. Tudtam, hogy haragszol rám, de annyi időm nem volt, hogy meglátogassalak. – mondta, miközben mindkét kezével mindkét felkarod simította végig. Érintésétől kirázott a hideg, amit Ő is észrevett és elmosolyodott rajta.

- Mi van a telefonnal? – kérdezed már a könnyeiddel küszködve.

- Nem gondoltam telefontémának.

- Mit? Annyit kellett volna mondanod vagy inkább kérdezned, hogy vagyok és én boldog lettem volna. Ennyi is bőven elég lett volna, de semmi. Egy rohadt SMS-t sem kaptam tőled. Tudod mit? Még annak is örültem volna, ha felhívsz és elmondod, hogy te jól vagy, majd lerakod. Csak hallottam volna a hangod, tudtam volna, hogy eszedbe jutottam legalább egyszer is a fél év alatt.

- Minden egyes nap az eszembe voltál.

- Nem tudom elhinni. Sajnálom. – törlöd le az első kigördülő könnycseppet.

- Kérlek, hinned kell nekem! Azért jöttem el, hogy elmondjam, rettenetesen hiányzol. Azt a dolgot.... a csókot azóta sem tudom kiverni a fejemből. Szeretlek! – búgja a füledbe. Még több könnycsepp tör magának utat, de ezek már a boldogságtól.

- Ismételd meg! – fordulsz vele szembe.

- Szeretlek. – tesz eleget kérésednek.

- Még egyszer!

- Szeretlek! – csókol meg.

Mintha minden rossz dolog eltűnt volna. Mintha minden sérelmed eltűnt volna. Egy szó kárpótolta a fél év kihagyást. Egy tett, egy csók és hittél benne. Elhitted, hogy igaz, amit mond.

- És hogyan tovább? – kérdezed felnézve csillogó szemeibe.

- Gyere velem!

- Nem tehetem. Itt van mindenem. Ide köt minden.

- A szüleiddel már beszéltem, van egy ház nem messze a miénktől, ha te beleegyezel, költöztök.

- Ez igaz?

- Igen. Minden rajtad áll.

- Nem tudom.

- Kérlek! Szükségem van rád!

- Legyen. – mosolyodsz el.

2 hét múlva már az új lakásban pakoljátok ki a cuccaitokat. 1 hónap múlva már barátaid is vannak az új iskolában és (kedvenced)-el is minden a legnagyobb rendben. 1 év múlva követed barátodat a világ minden pontjára, ugyanis turnéra mennek, ahová magával visz téged is. A banda többi tagja, sőt a rajongóik is nagyon megkedveltek téged, így már szó szerint semmi akadálya annak, hogy egy napon az oltár előtt mondhasd ki a boldogító igent.