NARRÁTOR

5.

Barnás szőrű kandúr baktatott az erdőben, az alkonyat pirosodó fénye kíséretében. Tudta, hogy nem szabadna itt lennie. Hogy akit keres, az ezen a ponton már a háta közepére sem kívánja. De mindemellett azt is pontosan tudta, hogy nála makacsabb macskát nehéz lenne találni.
Kár, hogy közülük az egyik épp a testvére volt.

Kopogtatni kezdett a csapóajtón. Jobb ötlete nem volt, hogyan léphetne vele kapcsolatba. Szerencséjére, nem is tartott olyan sokáig, míg az illető megelégelte ezt.
- Elég. - Mordult fel a másik hím, kimászva a lejáróból, két lábra állva. Sötét szemekkel meredt a föld elemre, bennük valami megmagyarázhatatlan undor tükröződött. - Mit akarsz?
- ...Fűmancs? - Szűkültek el Grass szemei zavarában. - Mit csináltál a bundáddal?
- Miről beszélsz? - Nézett végig magán értetlenül a kandúr; Utolsó találkozásuk óta igencsak szembetűnő változásnak sorolható be a tény, hogy most fekete csíkok futnak végig a szőrében. Viszont a vöröslő szemek élő bizonyítékai voltak a változás okának; Bár a testvére még csak nem is sejti.
- ... Ritka egy vadbarom vagy, mondhatom. - Folytatta végül Fűmancs, a fák közé véve az irányt. A másik hím habozás nélkül követte. - Pedig már azt hittem, hogy a múltkori bőven elég volt.
- Hát, mit ne mondjak, nem volt kellemes, annyi szent. - Grass a szemeit forgatta, látszólag gyorsan túltéve magát a bátyja szokatlan külsején. Egészen enyhén fogalmazott, ahhoz képest, hogy egy halál elem kínzásait kellett tűrnie abban a bizonyos szobában.
- ... És most mégis itt vagy. - Jegyezte meg Fűmancs durván, az arcán többek között némi undor is tükröződni látszott. - Még azt hihetném, hogy ráadást akarsz.
- Figyelj. - Sóhajtott a világosabb föld elem, komolyabbra véve a dolgot. - Tudom, hogy kettőnk között a dolgok... Sosem voltak kifejezetten egyszerűek. És a múltkor a saját szőrömön érezhettem, hogy mennyire gyűlölsz. De... Én nem így gondolok rád.
- És miért kellene hinnem neked? Honnan tudjam, hogy nem akarsz átverni? - Kuncogott gúnyosan a másik, irritált léptekkel körözgetve Grass körül.

- Mert... Mert testvérek vagyunk, a fenébe is! - Grass szőre akaratlanul is felborzolódott, hiába próbált nyugodt maradni. - És... Mindig is itt voltunk egymásnak, nem? Volt idő, amikor még képes voltál a szemembe nézni!
- Lehet. De tudod mi változott azóta? - A vörös szemű macska lekezelően oldalra döntötte a fejét, egyhelyben megállva a testvére előtt, miközben veszélyesen közel hajolt az arcához. - Elárultál. Hátba szúrtál, amikor én bíztam benned. És ez az, amit soha nem fogok megbocsátani, teljesen mindegy, meddig alázkodsz előttem.
És ezzel, válaszra nem is várva, Fűmancs nemes egyszerűséggel elsétált a testvére mellett, hűvös csendet hagyva maga után.
Grass sokkoltan, értetlen és zavart tekintettel maradt ott. Kezdett tanácstalanná válni.
De mielőtt még az bekövetkezett volna, támadt egy ötlete.

4.

Az Elemek a Bázison gyűltek össze.
Nighty végre, végre rávette magát, hogy felvázoljon mindent, amit tud a többiek számára.
Beleértve persze azt is, hogy a helyzet mostanra már szinte egyenlő egy öngyilkos küldetéssel.
- Ez úgy, ahogy van, baromság! - Mordult fel Kagyló elsőként, királykék tekintetét utána Poisonre vetve. - Ő mióta a szövetségesünk?!
- Ez is csak olyan, mint a Sorrow-project volt; Ideiglenes. - Folytatta Nighty, minden erejét, bevetve, hogy ne kiabáljon vissza a már egyébként is kiabáló nősténynek. A mögötte kínosan kuporgó, méreglila szőrű hím csak szótlanul, szégyenkezve hajtotta le a fejét, titokban azt kívánva, hogy most láthatatlan lehessen.
- ...Nem is tudom. A Gonosz Elemekről legalább nem nyilvános infó, hogy hány macskát ölhettek meg. - Csatlakozott Szikra is a víz elem véleményéhez.
- Nem is hiszem, hogy Fűmancs tényleg képes lenne ahhoz hasonlóra, mint ami.... Történt. - Jegyezte meg halkan Szellő.
- Nos, ez ebben a jelenlegi helyzetben már közel sem olyan biztos, úgyhogy mi lenne, ha talán megpróbálnánk alkalmazkodni?! - Kapott szót Virág is. Különös lehetett látni, ahogy a növény elem és Nighty egyszer az életben egyetértenek valamiben.

- Egyébként meg ez különösen sem a ti küldetésetek. - Jelentette ki Nighty keserűen, mire minden tekintet rászegeződött.
- Miért ne lenne? Elvégre egy csapat vagyunk! - Lépett hozzá közelebb a csapat tűz eleme, de a hibrid csak elfordította a fejét.
- És mi van ha csak Poison akar belerángatni? - Vetette fel Kagyló. - Mi van ha így akar téged is eltenni láb alól?
- Rólam is ezt gondolod? - Felelte Virág hűvösen, ami inkább elhallgattatta a víz elemet.
- ...Természetesen nem. De nem hasonlíthatod magadat... Hozzá.
- Mi a különbség? Mi tudja mi lett volna, ha Tüske hatalmon maradt, vagy ha Nighty nem lenne hibrid. Én és Poison akkor miben különböznénk? 
- Ez... Ez egyáltalán nem–

- Segítenetek kell! - Szólalt fel hirtelen egy kandúr hang az ajtó irányából.
Minden macskafej arra fordult, ki kíváncsi, ki megvető tekintettel.
A kandúr arca kísértetiesen hasonlított Fűmancséhoz, de a legtöbben már pontosan tudták, hogy nem ő az.
- ...Grass? - Szűkültek össze Virág szemei gyanakvóan, majd Kagyló vette át a szót.
- Nem tudom, hogy mi ütött itt mindenkibe, de ez magánterület! - Fújtatott irritáltan.
- Szerintem ha kezdeni akarunk magunkkal valamit a jövőben is, hozzá kellene szoknunk a közmunkához. - Csitítgatta Szikra, előre furakodva a többiek között.
- Miben kell segítség? - Szólította meg a föld elemet Szellő.
- Miben kéne? Minden bizonnyal ő is látta, miféle cirkusz zajlik errefelé. Esküszöm, ez az egész erdő lassan egyre veszélyesebb lesz. - Jegyezte meg Nighty keserűen. - Fűmancsról van szó, igaz?
- ...Igen. - Halkult el Grass, majd végre közelebb lépett. - Én... Nem tudom, mi üthetett belé. Tudom, hogy már nem az a macska, akit én ismertem, de... Érzem, hogy valami nincs rendben.
- Nos, itt már egyébként sincs semmi se rendben. - Forgatta a szemeit az éjsötét kandúr.
- Itt maradhatsz te is, mi is épp... Ezen a problémán dolgozunk. - Ajánlotta fel Virág egy fokkal barátságosabban.
- Hány macskát akartok még beköltöztetni ide? - Kagyló ismét felszólalt.
- ...Nem feltétlen kell itt maradniuk. Elő tudjuk szedni a sátrakat, nem? - Vetette fel Szikra.
- Végülis jobb, mint a semmi. - Vont vállat Nighty, majd már indult is a raktár felé a tűz elem társaságában.

- És... Shady mit szól mindehhez? - Kérdezte a narancssárga bundás hím, miközben figyelte, ahogy Nighty a sátrakat szenvedi le az egyik magasabbik polcról.
- Mondjuk úgy... Vannak kétségei a tervvel kapcsolatban. - Vetette oda a hibrid. A felesége amióta visszatértek, bezárkózott a szobába. Nighty nem ment utána. Leginkább a csontjaiba szivárgó bűntudat miatt, meg egyébként sem gondolta, hogy a szemébe tudna nézni. Nem, miután önként viszi el az egész galibát, önként jelentkezve egy öngyilkos akcióra.
- Csodálkozol rajta? Úgy állítod be ezt az egészet, mintha a saját kivégzésedre mennél.
- Hát nem ez történik?
- Nem! Egy csapat vagyunk. Mint eddig is, mi mindig–
- Ezúttal nem. - Nézett a kandúr vörös szemeibe Nighty hűvös, sötétkék tekintete. - Már mondtam. Bármi is ez, engem akar. Poison... Poison Monster is, Tüske is, és most Fűmancs is. Én vagyok a célpont, mindig is én voltam, így teljesen felesleges lenne titeket is belekevernelek.
- És mi van ha tévedsz? - Dőlt neki az egyik szekrényhez a tűz elem, egy tehetetlen sóhaj kíséretében. - Ilyen könnyen eldobnád az életed, ha a "sors" azt kívánja?
- Nem, én nem ezt mondtam! - Mordult fel a hibrid, miközben egy rossz mozdulat következtében a sátrak a földre zuhantak. - Te komolyan azt hiszed, hogy csak mártírt akarok játszani?!
- ...Nem... Természetesen nem. Csak túl jól ismerlek, Nighty. - Szikra hangja keserű, már-már reményvesztett lehetett. Már csak azért is, mert eszébe se jutott a hibridet a szokásos becenevén hívni. - Nem akarom, hogy már röpstartból kudarcnak könyveld el az egészet.
- Nyilván nem fogom. - Nighty irritáltan sóhajtott, felkaparva a szétszórt sátrakat. - Nem vall rád, hogy pont te kezdjed az aggodalmaskodást.
- Tudom... Tudom. Csak most... Túl sok minden forog kockán. Túl nagy a veszély, a fenyegetés, és... Shadynek szüksége van rád. - A tűz elem elcsendesedett. Olyan komornak tűnt. Mintha lassan, fájdalmasan egy darabot veszítene önmagából. - ...És... Nekünk is, mint csapat... Nekem is, mint barát...
- Igen... Igen, tudom. Én... Próbálok vigyázni magamra, tényleg. De ha én nem szabadulok meg tőle, akkor senki nem fog. Annyit pedig nem ér, hogy a ti életeteket is veszélybe sodorjam.

- Miért? A Sorrow dolog miatt? Az a saját döntésem volt, és lehet, hogy egy szőrszálon múlt, de még mindig itt vagyok! Ez... Közel sem ugyanaz.
- Lehet. De ez most az én döntésem. Ha belehalok, úgy lesz. De nem vagyok ilyen könnyen kiiktatható, ezt elhiheted. - Zárta le a beszélgetést Nighty, majd fogta a sátrakat, majd pedig Poison, Grass, és Virág társaságában visszaindultak az erdő mélyébe.

3.

A magas, másvilági lény ismét a saját mancsaiban járta az erdőt.
Az új bábja szép játék, de... Van, amit jobban szeret egyedül intézni.

A Csillag Talizmán... Oh, hogy már hányezer éve áhítozott rá, hogy rátehesse durva, véres mancsait... Az egyik kedvenc legendája volt, főleg most, hogy a valódiságát a saját bundáján érezheti. Na nem mintha annyira vágyna az erőfölényre. Nem, nem ezért kellett neki; A saját karmai és fogai azok, amikben egyedül bízhat. De most, erre a kis kitérőre... Arra épp tökéletes volt, hogy visszavegye magát a játszmába. Épp úgy, ahogy most fog magának segítőt idézni.

Kitartotta maga elé a csillag alakú ékszert, minden gondolatát arra fókuszálva, hogy mit akar vele kezdeni. Meglepte, hogy milyen könnyen elsajátította a bizsu trükkjét; Végsősoron, az isteni és a démoni mágia a jelek szerint mégiscsak ugyanarról az ágról fakad. És ím, a szeme előtt öltött fizikai formát az a hitvány kis áruló, akinek mégis oly hasznot fog húzni a képességéből.
- ...Mind? - Nyíltak telihold-kerekre az imént életre keltett lélek vörös, démoni szemei. Kisebb termetű volt, ráadásul csak negyed-démon. A szőre szürke, mancsai rózsaszínbe, majd vörösbe futottak. A mellkasa meg a feje búbja hófehér. Egy ocsmány sebhely húzódott a bal szemén.
- ...Teleport. - Csikorogta hűvösen a fogai közt a Gondolatok Démona. Pupillája összeszűkült, de valahol megnyugtatta a gondolat, hogy mire fogja őt használni. Mégis... A kandúrnak erről nem kell tudnia. - Egyetlen indokot mondj, hogy miért ne öljelek meg újra, itt és most!
- H-Hé!... Csak... Nyugodj meg! - Hátrált el az imént megidézett démon. - Én csak... Csak megtettem, amit kell, hogy életben maradjak!
- Életben maradni, eh? - Vigyorodott el Mind gúnyosan, minden egyes tűhegyes foga hitetlenül villogva. - Életben maradni?! Ez lenne a te szánalmas indokod, hogy elárulj engem? Vagy hogy őt feldobjad nekik?! Ennyi lenne?!
- Nem! Nem... Nem hagyhattam, hogy... Hogy én is... - A rémült hímnek elállt a szava, szinte már könyörgő tekintettel nézett fel az egykori mentorára.
- Tudod, ha a bátyád sorsára jutottál volna... Legalább becsülettel haltál volna meg. De felőlem Soul példáját is követhetted volna. - Morgott rá megvetően, majd elindult az erdő sűrűjébe. - Ha hasznosnak bizonyulsz, talán hagyom, hogy újra kezdhesd. De addig is, a hitvány kis életed az én karmaimra van utalva.

2.

A tisztáson fel volt állítva a három sátor; A rózsaszín, a zafírkék, és a méreglila.
A zöld szemű kandúr mégis a csillagos ég alatt maradt. Egyedül az nyugtathatta meg. A tudat, hogy valahol, valaki talán látja még azt a macskát, aki évtizedekkel ezelőtt volt...
De hát kit akar átverni? Pontosan tudta, hogy melyik macskát keresi az esti égbolton.

Mint az árnyék, surrant mellé a fiatal, éjsötét macska, leülve a méreg elemhez.
- Nem alszol? - Szólította meg Nighty az idősebbik kandúrt, tekintetét szintúgy az égbolt felé fordítva.
- Nem... Nem szoktam jól aludni. Többé már nem. - Sóhajtott Poison keserűen.
- Miért nem védted meg magad, amikor Kagyló neked támadt? - Vetette fel a hibrid váratlanul.
- Nem hiszem, hogy jogosult lennék rá. Bűnös vagyok, és... Mindannyiótokat mélyen megsebeztem... - A méreg elem elfordította a fejét, szorosabban összehúzva magát. - Ez pedig megbocsáthatatlan.
- De... Ha jól értem, akkor nem te voltál. Mind volt az. Kiszemelte őket, és...
- Akkor is a barátaim voltak! - Állt fel Poison hirtelen, farkával frusztráltan dobolva a talajon. - A barátaim voltak, és... Én pedig... Teljesen mindegy, hogy magamnál voltam-e vagy sem, akkor is megöltem őket!
- Igen, de... - Nighty már nem tudott mit mondani. Mindeddig, olyan intenzíven gyűlölte az előtte álló kandúrt. Meg volt győződve, hogy egyedül ő az, aki mindent elszakított tőle... De... Így, hogy tudja, hogy Virág is tehetett volna hasonlót... Így már túl nehéznek tartotta, hogy bárkit is hibáztasson.
- Csak az utolsó pillanat volt az, amikor Mind irányítása elmúlt... Akkor láttam csak tisztán, önmagamként. Épp elég volt, hogy... Hogy láthassam Shadow utolsó tekintetét. - Poison megint csak visszanézett a fiatal hím felé, fényes zöld szemeiben savas könnyek csillogtak.
- ...Sajnálom... - A hibrid csak ennyit tudott kinyögni. Maga sem tudta, miért; Miért nem fordítva történik ez az egész, miért esik meg a szíve épp ezen a macskán. - ...Jóbarátok voltatok... Igaz?
- Igen... Igen, ő volt a legjobb barátom... Sőt... - A lila bundás macska halványan elmosolyodott, ismét a csillagok felé meredve. - Talán... Több is lehettünk volna... Egy másik életben.
- Várj... - Nighty meglepetten pislogott, azon gondolkozva, hogy az iméntit vajon jól értette-e. - ...Ezt úgy érted, hogy...
Poison csak lassan bólintott.
- Te vagy az egyetlen... Aki tudja... Mármint a régi csapaton kívül. Talán a média is sejtett valamit, de... Az mégsem ugyanaz. - Megfordult, és visszaült a fiatalabb kandúr mellé. - ...Igen. Szerettem őt. Jobban, mint addig bármi mást, csak.... Neki más tervei voltak. És ezzel nem is lett volna semmi baj, de valahogy...
- ...Sosem volt igazán boldog. - Sóhajtott Nighty keserűen. Hirtelen minden olyan tiszta volt. Minden veszekedés az anyjával, minden elkapott tekintet... Nighty már korábban is hallotta a történetét, hogy a szülei hogyan is találtak egymásra. Kicsit sem volt tervezve, inkább csak a becsület és a büszkeség műve lehetett... Pontosan tudta, hogy csak a körülményeken múlt, hogy egyáltalán létezhet. És most? Most valahogy minden keserű értelmet nyert, minden a legfájdalmasabb módon állt össze. Az édesanyjának nem csak a gyilkosság volt az egyetlen indoka, hogy olyan hevesen gyűlölje a méreglila bundás, zöld szemű és szelíd természetű kandúrt. - ...Anyu sosem kedvelt téged.
- Most már tudod, hogy miért. - Kuncogott, öniróniával átitatva. Hirtelen mintha a szégyen lett volna úrrá a méreg elemen. - ...És mégis... Milyen ironikusan kegyetlen vége lett mindennek.

- Nos... - Az éjsötét kandúr idegesen harapta el a száját. - Ha tényleg... Ha én is erre a sorsra jutnék... Csak azt akartam, hogy tudd... Hogy most már mindent értek, és... Talán már épp eleget haragudtam rád.
- ...Nem... - Susogta Poison, magához ölelve Shadow fiát. - ...Nem fogom hagyni, hogy Mind téged is magával rántson. A barátaidnak és a feleségednek szüksége van rád, én pedig nem fogom hagyni, hogy elvegyen tőlük. Nem fogsz meghalni, Nighty. Nem, amíg én itt vagyok... Vigyázok rád... Megígérem...  Ígérem...
Amit Nighty legközelebb hallott, az csak a másik macska halk, kétségbeesett zokogása volt.

Annyi évig megvetette és gyűlölte ezt a macskát, annyi évig kívánta, hogy végre megkapja amit érdemel...
Most viszont... Valami más volt... Mindent tudott, amit tudnia kell... És valószínűleg még többet is.
Még mindig gyűlölnie kéne. Az vallana rá. Elvégre nem változott semmi. Shadow még mindig halott volt. Poison még mindig egy gyilkos volt, akinek nem szabadna szabadlábon lennie... Aki nem lenne itt, ha Nightynak nem lenne rá szüksége, ha nem csak a tapasztalatai miatt tartja itt...
Most viszont már nem tudott ugyanúgy nézni rá. Nem tudott egy kegyetlen, gátlástalan gyilkost látni benne.
És nem tudta a hatalmas, bátor hőst látni benne, akit kölyökként látott.
Nem tudta, kit látott benne.
Ő volt Poison. Az Elem Csapat egyik eredeti tagja. És a macska, aki megölte mind az öt csapattársát. Aki egy démon bábjátéka volt, fene se tudja meddig...
Valaki, aki talán épp úgy szerette Shadowt, mint Nighty tette. Ha máshogy alakulnak a dolgok... Maga se tudja, mi lett volna.
De valahogy mégis túl jól esett egy olyan macska karjaiban lenni, aki semmit sem tud róla.

Nighty nem akart meghalni.
De ha valami mégis történik, és ez lenne a vége...
Többé már nem akart ezzel a keserű haraggal élni. Nem, amikor ő az egyetlen élő macska, aki ismeri az igazi Poisont.

1.