SHADY

Nem tudom, mi üthetett Nightyba.
Ahogy azt sem, hogy Darkness hogyan kerülhetett a Gonosz Elemek közelébe.
Biztosan téved. Tévednie kell. Az én bátyám sosem állna be hozzájuk, ebben biztos vagyok.

Egyáltalán Nighty felismerné, ha ő lenne? Hiszen én sem láttam évek óta, ő meg aztán végképp. Összetéveszti valakivel. Nincs más magyarázat.
De mégis... Miért mondaná el, ha nem lenne benne biztos?
Miért akarná, hogy tudjak róla, ha nem lenne igaz?
Ahogy az évek múltak, még ha nehezen is, de valahol a tudatalattimban már meg voltam róla győződve, hogy Darkness meghalt. Ki tudja, mikor, hogyan, vagy miért, de... Nehezen tudtam hinni benne, hogy még életben lehet. Még úgy is, hogy mindent megtettem, hogy tartsam magamban a lelket.
De ha még él... Ha valahol itt van, akár velünk, akár ellenünk...
Látnom kell.

Ahogy leszállt az éj, elindultam az erdőbe. Egyes egyedül. Így lesz a legjobb, különben is otthonosan mozgok a sötétben.
Nightyval történhetett valami; Amikor utoljára találkoztunk, egyetlen pillanat elég volt, hogy valami teljesen elrontsa a kedvét. Egyedül akart lenni, ezt a vak is látná. Mi van, ha csak ezért találta ki, hogy Darkness ellenünk fordult? Megeshet egyáltalán, hogy Nighty hazudik? Miért jut eszembe ilyesmi?
Bármi is legyen... Kiderítem az igazat.
Ellenség vagy nem, ha Nighty szavainak a fele is igaz, Darkness életben van. Márpedig ha életben van, és itt, akkor megtalálom. Valahogy. Bárhogy.
Már pontosan tudom, hogy a Gonosz Elemekkel nem érdemes szórakozni. Csak a legutóbbi tapasztalataim alapján is. De akkor sem hagyhatom, hogy a saját félelmem visszatartson.
Az Elem Csapat tagjai már kívül-belül kiismerték őket; Van az a helyzet, amikor nem olyan veszélyesek, még ha Nighty ezt nem is ismeri el.
Mellesleg, ha valami csoda folytán tényleg közöttük lenne Darkness... A saját húgát csak nem bántaná. Biztos, hogy nem... Remélem, hogy nem.

A holdfény ezüstösen szűrődött be a fenyők közt. Szokatlanul világos éj volt, felhőtlen éggel. Csak a Hold és a csillagok.
A Gonosz Elemek bázisa felé haladtam, ügyelve arra, hogy a lépteim kellően némák legyenek. Keresek valakit, és nem azt akarom, hogy végül engem találjanak meg. Már félúton járhattam, és eddig semmi gyanús történés nem jelentkezett. Hol a fák között sípolt el a hűs, nyári szellő, hol pedig egy-egy bagoly nézett épp az aznap esti vacsorája után. Én pedig csak mentem, egyenesen Fűmancs csapatának területe felé. Hogy hogyan lesz tovább, azt majd még kitalálom. Elvégre, lehet, hogy végül ezzel nem megyek semmire. Lehet, hogy teljesen felesleges. Lehet, hogy Nighty tényleg tévedett, és lehet, hogy csak csalfa reménnyel álltatom magam még mindig. Lehet, hogy végsősoron mindezt csak azért csinálom, hogy jobban érezzem magam. És még ha néhány reményem az élet felé végül be is lett váltva... Még ha szerető férjem is van, és hamarosan családom is... Nem hagyhatom veszni a lehetőséget, hogy mindezt a bátyám is átélhesse mellettem.
Majd egyszer csak...

- Csalfa remények, rossz döntések... Mindezek után is, éppen ugyanott kötöttünk ki. - Szólalt fel mögöttem egy hang. Kandúr lehetett, méghozzá akit nem ismerek. Rekedtes, már-már hörgő hang, mégsem tűnt barátságtalannak. Feltétlenül különös kombináció. - Jól mondom, Shady?
- Ki van ott? - Kérdeztem, megállva egy helyben. Nem néztem hátra. Már nem is tudom, miért nem. Talán megrémisztett, hogy tudta a nevemet, míg én az övét nem. Vagy talán épp ez keltett bennem reményt, érdeklődést? De az is lehet, hogy csak a fejem játszott velem. Hallucinálok? Beképzelem magamnak? Olyan későre jár, és én szemhunyásnyit sem aludtam. Ennek még előbb-utóbb biztosan meglesz az ára.
- Tudod, a magadfajtáknak a rendszeres pihenés elengedhetetlen lenne. De persze, ez alkalmanként elég nehézkes, ha valakinek tele van a feje. Oh, hadd találjam ki; Családi problémák? - Hangzott fel a másik macska újfent, nem felelve a kérdésre, hanem rögtön másikat feltéve.
- Ezt hogy kellene értenem? - Kérdeztem vissza, kissé keserűen gondolva arra, hogy milyen közel jár a valósághoz.
- Úgy, ahogy akarod. Ez a szép a rejtvényekben. - Felelt a kandúr. Mancsai hangtalanul mozogtak, de valahogy éreztem, hogy körbe-körbe sétál a hátam mögött.
- Ismerjük egymást? - Ültem le a földre, farkamat a mancsaim elé tekerve, még mindig háttal. Az idegen felnevetett, de valami rémisztő módon.
- Közvetetten, de mondhatjuk úgy! Igazi megtiszteltetés, hogy végre szemtől-szemben találkozunk... Vagyis azért nem.
- Ki vagy te? - Kérdeztem rá újra, hátha most válaszolni is fog. Mindeközben én is erősen koncentráltam, hogy én se hagyjam őt elkalandozni.
- Azt hihettem volna, hogy már értesültél az érkezésemről. Hát nem így történt? - Védte ki a válaszlehetőséget ismét. Hiába küzdök ellene, minden egyes mondatánál, valahogy mégis, mintha egy csöppnyi kis remény még mindig jelen lenne. A fejem így is káoszban állt, így nem meglepő, hogy néhány olyan pontot is összekötöttem, amit nem kellett volna.
- ...Darkness? Te vagy az? - Kérdeztem rá végül, és át se futott az agyamon a lehetőség, hogy "nem" legyen a válasz. Az idegen elhallgatott. De mégis, mintha közelebb és közelebb éreztem volna magamhoz. Fizikailag.
Majd hirtelen, megérintette a vállamat. Az érintése nyirkos és hideg, majdnem, mint egy jég elemnek. Éreztem, ahogy a karmai tövig ki vannak eresztve, és lazán a vállamon pihennek. Teljesen kirázott a hideg, főleg, ahogy a nagy termetű, vérszagú macska az arcomhoz hajolt, hogy suttoghasson.
- Fordulj meg, Shady.

NARRÁTOR

A szürkés színű nőstény kirángatta magát a kandúrmacska mancsa alól, és már méter távolságból fordult vele szembe. Az idegen magas volt, magasabb, mint Sunset vagy Fűmancs. Szinte a fiatal nőstény felé tornyosult, mint baljós árnyék. A szőre sokféle színben játszott, mint akire ráborult pár vödör festék; Feltűnt a vörös, kék, sárga, zöld és lila, mindezt egybefolyó hófehér alapon. Sok helyen meg volt tépázva, például a fél füle szakadt volt, egyik szeme hiányzott, másikon egy csúnya sebhely. A nyakában valami feszes, fekete nyakörv, vörös karmokkal díszítve. De mind erről elvonta a nőstény figyelmét az az irdatlan nagy szúrt seb, a szíve helyén, ahonnan még mindig patakokban folyt a vér. Egy normális macska ezt nem élné túl, semmilyen körülmények között sem.
És persze, ezen a ponton már nem is kérdés; Ez nem Darkness.

Az árnyék elem még lépett hátra pár lépést a hátborzongató idegentől, fakó szemei telihold-kerekre nyílva az ijedtségtől és a sokktól.
- Kellemelten meglepetés, jól gondolom? - Döntötte oldalra a fejét az idegen, lassan a nőstény felé lépdelve. Száját baljós vigyorra húzta; Minden egyes foga tűhegyes.
- Honnan tudod a nevem? - Kérdezte Shady, szőrét felborzolva.
- Én sok mindent tudok. - Felelte nemes egyszerűséggel a kandúr, tovább közeledve. - Például tudom azt, hogy egy bármire is való kandúrmacska nem hagyja, hogy a párja egyes egyedül az erdőben kószáljon az éjszaka közepén. Vagy tudom azt, hogy egy épeszű macska nem fog egy álomképet kergetni, a saját biztonsága rovására. Vagy talán tévedek?
Shady elnémult, tekintete keménnyé és hideggé vált. Ezt természetesen az idegen is megérezte. Az ő arcáról lefagyott a vigyor, helyét mélyről jövő morgás vette át.
- Milyen furcsa fordulata a történelemnek, hogy fogalmad sincs, kivel állsz szemben... - Lassan elkezdett az árnyék elem körül sétálni, körbe és körbe.
- És te még mindig nem vagy hajlandó elmondani. - Felelte már-már irritáltan Shady.
- Ugyan, nem sietek ennyire! - Kuncogott a kandúr, megállva a nőstény mögött. Shady most nem mozdult. Idegesítette már ez a játszadozó viselkedés. Főleg, hogy túlságosan is valaki másra emlékeztette. - ...Különös ez a helyzet, nem? Pedig te nem vagy buta macska... Miből gondolod, hogy egy kis magánakció majd megoldja a problémáidat? Menekülsz talán?
Shady nem felelt, csak hűvösen meredt maga elé. Ha nem szentel neki különösebb figyelmet, az aggasztó idegen is fel fog hagyni a vele való szórakozással.
- Hát Nighty nem figyelmeztetett? - Folytatta rendületlenül a hátborzongató macska. Ezektől a szavaktól Shadyt mégiscsak kirázta a hideg, hiába próbálta kizárni a hangját; Ha Nighty tud valamiről, miért nem mondja el? - Pedig azt hittem volna...
- Miről kellett volna figyelmeztetnie? - Sandított a szeme sarkából óvatosan a mögötte álló kandúrra, egyedül a beteg vigyort és a vörös szemet látta.
- Oh, sok-sok dolog van, amiről mi ketten beszélgettünk... Furcsa álmok... Ősrégi ígéretek... - Halkult le egy rémisztő szintre, karmait megint csak a nőstény vállára helyezve. Majd lassan, biztosan, a torka felé vette az irányt... - Reméltem volna, hogy azt a mihaszna, semmirekellő roncshalmot majd, ha a saját épsége nem is, de majd a drágalátos párjának az élete talán érdekelné... Az ivadékáról persze nem is beszélve. De, ahogy láthatjuk... Teljesen egyedül vagy, Shady... Egyedül, méghozzá egyedül az én kegyességemre bízva...
A nőstény, amint lecsapódott benne a helyzet súlya, szorosan összezárta szemeit, felkészülve a legrosszabbra.

Erre viszont már nem került sor.
Mint éjféli árnyék, suhant el mellette a koromfekete macska, magával rántva a fenyegető idegent. A nagy termetű, színes macskát a hatalmas lendületének segítségével terítette a földre, arcát keményen a talajba nyomva, másik mancsával az idegen hátát tartva egyhelyben. A fekete, álcázott kandúr fakó szemei éktelen haraggal égtek, fogaival vadállat módjára vicsorított.
- Ha egyetlen karommal is hozzá mersz érni... - Hörögte Nighty, magából kikelve. - ...Egyesével fogom őket kitépni, és szőnyeget csinálok abból a tetves bundádból!
- Micsoda irónia. - Kuncogott a másik macska. A nyakörvén lógó karmok láttán érthető, ha ez gyenge fenyegetésnek tűnt. Aztán nevetni kezdett. Csak nevetett, arcával a sárban, mint valami betépett hiéna.
- Mi olyan vicces?! - Morogta Nighty, fél szemmel párja felé sandítva, hogy ő rendben van-e. Ekkor állt benne össze a kép; Ezt a nevetést már jól ismeri.
Ahogy ő megfagyva, rémült, tágra nyílt szemekkel állt, a színes kandúr könnyűszerrel lehajította magáról. Az álcázott hibrid durván ért földet, de nem telt sok időbe, amíg újból talpra nem állt. Shady felé surrant, a nőstényt védelmezően maga mögé véve.
- Tünés innen. - Susogta határozott, de remegő hangon. Mégsem mozdult egy tapodtat sem. Az idegen lassan feltápászkodott; Fehér és színes tincsei közé most csatlakoztak a barna sárfoltok is, skarlát vére pedig tovább folyt a testén.
- Nem, amíg meg nem magyarázod, mi folyik itt! - Csattant fel a nőstény, válaszokat követelve.
- Ráér az később is, gyerünk már! - Fújtatott az éjsötét hím, idegesen sürgetve őt.
- Hallgatnod kellene rá, Nighty - Szólt ismét az idegen macska, őrült vigyorral megtépázott képén. - Miféle lelkitárs vagy te, ha még csak nem is árulod el neki a mi már régóta dédelgetett titkunkat?
- Ne hallgass rá! - Sziszegte Nighty a fogai közt. - Csak... Menjünk.
- Modortalan egy macska vagy, meg kell hagyni. - Vont vállat a másik kandúr. - Pedig én már réges-rég óta várok rá, hogy szemtől szembe láthassalak!

- Gyerünk már! - Morogta a hibrid, tövig borzolt bundával. Már húzta volna maga után a nőstényt a mancsánál fogva, de az megállította.
- Fejezd be, és magyarázd el végre, hogy mi ütött beléd! - Vágott vissza Shady dühös fújással. - Miért titkolózol, és kicsoda ez a macska?
- Majd elmondom. - Sóhajtott irritáltan a hím. - De nem itt, amíg ő is lát.
- Ugyan, nem kell félni tőlem. - Vigyorgott sötéten a magas, színes macska. Keserű iróniája volt ennek a mondatnak azután, hogy az árnyék elem élete is csak egy vékony szőrszálon múlt a karmai közt. - Nem harapok. Volt egy kérdése a fiatal hölgynek, igaz-e? Ha még egyszer felteszi, talán még válaszolok is.
- Ki vagy te, és mit csinálsz itt? - Ismételte magát Shady, most már fenyegetően vicsorogva.
- Mind. A legtöbben úgy ismernek, hogy Mind. - Felelte végre az idegen, szórakozott hangnemben. - Én vagyok a Gondolatok Démona. De ez persze csak formaság.
A nőstény ismét csak rémülten kezdett hátrébb lépdelni, mentazöld szemeiben hitetlenség csillogott, ahogy visszaidézte a régi történelem órákon hallott nevet.
- Nem... Az nem lehet... Hogyan—
- Legyen elég ennyi! - Zárta rövidre a dolgot Nighty, most már tényleg megragadva az árnyék elemet, és rohanva, ahogy csak a mancsaik bírták.
Mind, a démon, csak csendben figyelte őket, tűhegyes vigyorát még mindig viselte.
Kezdődik a játszma.

Mindeközben, mélyen a föld alatt sem volt eseménymentes az éjszaka.
A Gonosz Elemek kapitánya, Fűmancs, ismét esti sétára invitálta meg saját magát. Bevett szokása ez; Sőt, a társai már örülnek neki, ha végre megszabadulnak tőle, még ha csak pár órára is.
Galaxine, vele ellentétben, csak pár perce tért vissza. Fene se tudja, hol lehetett egész nap, de a többséget nem is érdekelte. A többséget, ugyanis Sunset az a macska, akit igenis irritál, ha a fiatal galaxis elem nincs szem előtt.
De a legzavartabb macska ma éjjel mégiscsak Wormhole volt. Neki persze a zavartság tárgya egy portálnyi távolságra volt, amit végül meg is nyitott.
A nőstény átlépett a portál túloldalára, gondosan be is zárva maga mögött. A csapat egyik tagjánál találta magát; Illetve, ő még mindig nem hivatalosan a csapattársa. Fogolyként is lehetne tekinteni rá, de ahhoz túl kényes. Egyszerűen csak van, hiszen a csapat vezetője nem engedi elmenni, sem a felszínre egyedül, sem pedig el a csapatból. Fűmancs mániákusan itt tartja a kékes szőrű macskát, és rajta kívül igazából senki sem tudja, hogy miért. Az persze látszik, hogy nem tűri jól a bezártságot. Most viszont mégis bezárkózott, egész álló nap csak a számára kijelölt szobában kuksolt, és ez volt az, ami Wormholet is aggasztotta.

TimeLapse sötét szemei meg se rebbentek, ahogy a portál elem egyszer csak megjelent mellette. A kandúr éjszaka-kék szőre borzas volt, teljes egészében pedig még az általános állapotánál is szánalmasabbnak tűnt.
- Mit csinálsz idebent? - Tért rögtön a lényegre a nőstény.
- Létezem, már ha szabad. - Vágott vissza élesen az idő elem.
- Azt látom. - Forgatta a szemeit Wormhole, de mivel már hozzászokott a kandúr cinikus megszólalásaihoz, már folytatta is szónoklatát. - Ma egész nap itt kuksoltál. Van erre bármi pontos magyarázat?
- És nekem miért kellene magyarázkodom? - Csapta le a feldobott labdát TimeLapse. De gyorsan rájött, hogy habár szereti őrizgetni a titkait, ezen a ponton már teljesen mindegy. - A tegnapi után jobb, ha nem kerülök a többi bohóc mancsai közé.
- Áh... Látomásod volt, igaz? - Kérdezett rá a nőstény, majd a társa lassú bólintása után nem sokkal már mondta is tovább. - És ez miért ad rá indokot, hogy egész napra bezárkózz?
- Nem mindenki olyan szerencsés mint te, hogy hagyjam, hogy ismerje a képességeim. Ezelőtt csak te tudtál rólam. Te, illetve még... Szinte biztos vagyok benne, hogy még Fűmancs és a félelem elem is kitalálták valahogy. Már ennek se örülök, de tegnap...
- ...Láthatta mindenki. - Fejezte be helyette a portál elem. TimeLapse ismét csak bólintott. - És most ezért vagy itt. Miért? Mit számít, ha tudják, hogy a jövőbe látsz?
- Te ezt komolyan kérdezed? - Fújtatott az idő elem. - Szerinted mit?! Ezek a macskák kiszámíthatatlanok; Ki tudja, hogy mikor és mire akarnak majd engem használni?!
- Oooh. Értem. - Döntötte oldalra a fejét szórakozottan Wormhole, enyhén vigyorogva. - De miért gondolod, hogy használni akarnának?
- Miért ne? Egész életemben—
- Figyelj, nem azért mondom, de te említetted hogy Fűmancs tudhat róla, hm? Nos, akár hiszed, akár nem, ő egy okos macska. Ha bármire is kellenének neki a képességeid, akkor már rég neki kezdett volna. Mellesleg a múltkori figyelmeztetésed sem érdekelte. A többiek pedig nem olyan fényesek, az egyetlen dolog, amiben bármi hasznodat is vennék, az a jelenlegi helyzetben csak Sunset csendes lázadása. De ezzel különben már biztos megkörnyékezett téged azelőtt is.
A hímmacska csendben elgondolkozott. Majd sötét tekintetét ismét a nőstényre emelte, és szemei heves forgatása mellett végül mégiscsak egyet kellett hogy értsen vele.
- ...Van benne valami.
- Plusz, minél többet bujkálsz elölük, annál gyanúsabb lesz nekik. Nightmaren és Fűmancson kívül senki sem szokott rárepülni a másik titkaira, de ha direkt rejtegeted magad, akkor idővel már tényleg érdekelni fogja őket. - Magyarázta tovább a nőstény.
- Igen... Igen, ez logikus. - Felelte nyúzott hangján a kandúr. - De attól még nem árt senkinek, ha óvatos vagyok. Ha nem akar használni, akkor minek akar itt tartani?
- Nem tudom. - Vont vállat Wormhole közömbösen. - Miért, lenne hova menned?
TimeLapse morogva elhallgatott. Ez egy egyértelmű nem.
- Tudod mit? - Szólalt fel végül a portál elem. - És mit szólnál, ha én biztosítanám neked, hogy senki nem fog tudni bántani?
- És azt hogyan tervezed? - Nevetett keserűen, hitetlenül az idő elem.
- Azt bízd csak rám! Áll az alku?
- ...Legyen.

- Nagyszerű! - Dörgölődzött hozzá közelebb Wormhole. TimeLapse szemei elkerekedtek, és meglehetősen kevert érzelmekkel karolta át a nőstényt.
- Persze. Nagyszerű... - Sóhajtott lassan a kandúr.
- Akkor... Már csak egy kérdésem lenne.
- Márpedig?
- Legutóbb... Mit láttál, ami annyira megrémisztett? - Kérdezte halkan Wormhole, visszaemlékezve, hogy a harc napján TimeLapse látomását a csapatvezető látványa váltotta ki.
- ...Nehéz ezeket értelmezni. És nem is tervezek kitálalni róla, miután az utóbbit se vette komolyan. De, egy dolog mégiscsak biztos... - Mesélte halkan a kékes szőrű macska, mereven a falra meredve. - ...Fűmancs hatalmas veszélyben van.