NARRÁTOR

A Nap fénye zavartalanul szűrődött be a fenyők lombjai által hagyott réseken.
A két árnymacska békésen telepedett le a jól ismert tó mellett, egy kidőlt farönkre ülve.
- Aranyos tőlük, hogy azt hiszik, hogy nem tudom mi folyik itt. - Jegyezte meg Nighty egy halvány mosoly mellett.
- Tudom, de azért csinálhatsz úgy, mintha meg lennél lepve. - Kuncogott Shady, ahogy közelebb húzódott párjához. Halkan dorombolva hajtotta a fejét Nighty vállára; Ma van a kandúr születésnapja. De igazából ha nem emlegetnék ezt neki, idén is sokkal szívesebben töltené ezt a napot is úgy, mint bármely másikat. Az ő számára ez sem különbözik sokban a többitől... De ez talán most megváltozhat.

A hibrid arca valahogy nem tükrözte ezt. Sötétkék tekintete hűvösen a távoli semmibe meredt, mint aki szellemet lát. Talán nem is állna olyan távol a valóságtól, de jelen pillanatban mégsem ez volt a helyzet.
- Mi a baj? Még mindig a tegnapi harcra gondolsz? - Kérdezte Shady, mancsát a párja mancsával összekulcsolva. Sikerült ráhibáznia; Éppen ez okozta a hím macska feszültségét... Illetve sokkal inkább a tény, hogy még mindig nem volt mersze beszámolni neki a részletekről; A nősténynek fogalma sincs arról, hogy a saját bátyja volt az, akivel Nightynak legutóbb dolga volt.
- Részben. - Felelte végül a kandúr egyszerűen. Végülis ezzel nem hazudott; Részben a harcra gondolt, részben pedig a többi aktuális gondjára.
- Értem. - Bólintott lassan a nőstény, elgondolkodva. Nem, nem érted. És őszintén remélem, hogy nem is kell.
- ...Csak remélem, hogy minden jóra fordul. - Folytatta Nighty, magához képest meglehetősen halkan.
- Szóval tényleg ilyen rossz a helyzet?
- Nem tudom. - Válaszolt már egy cseppet feszültebben a kandúr.
- ...Nézd a jó oldalát; Most Fűmancsék egy ideig ismét békén fognak minket hagyni. Elvégre nem mindenkinek adatik meg az a szerencse, hogy a csapatuk része légy. - Dorombolta az árnyék elem, de Nighty csak keserűen tudott mosolyogni. A Gonosz Elemek között tényleg nincs gyógyítás elem; De ez mikor állította meg őket bármiben is? Vannak olyan szívósak, hogy akár sérülten is megkeserítsék az életét, ha ahhoz van kedvük. Az, hogy az előző nap volt összecsapás, csak csökkenti az újabb támadás valószínűségét, ám nem teszi semmissé.
Nighty lassan úgy érezte, hogy a teste teljes túlélési üzemmódba kapcsolt; Minden sarkon csak a veszélyt leste. Vagy baljós mancsnyomok után kutatott, vagy neonzöld szemeket a fák között. A kérdés csak az, hogy vajon meddig tart ki ez a feszült, szorongó állapot, mielőtt begolyózik tőle.
- Ma nem kellene aggódnod. - Szólalt fel újra Shady, mentazöld szemeivel felsandítva a párja arcára. - Csak... Nézd a dolog jó oldalát!
- Aha. - Vetette Nighty oda cinikus hangon és szűkre zárt szemekkel, miután a párja másodszorra hozta fel az elsőre is elég értelmetlen felvetést. - Segítenél benne?
- Csak képzeld el; - Forgatta a szemeit az árnymacska. - Egy év múlva ilyenkor... Már a saját kiscicánkkal lehetünk majd itt. Bár valószínűleg még várni kell egy kicsit, mire rendesen kirándulhatunk is majd vele, de... Engem ez nem zavar.
- És mi van a Gonosz Elemekkel? Ők még mindig itt lesznek.
- Miért vagy ilyen rideg?
- ...Rideg? - Pislogott a hibrid meglepetten. Pedig nem először illették ezzel a szóval. Sőt, volt már cifrább is; hűvös, komor, zord, mogorva, merev, elutasító.
Sivár, lelketlen, durcás, barátságtalan, savanyú, és még sorolhatnánk.
...És ami azt illeti, pontosan tudta, hogy mind igaz. Valahányszor próbálta meg megerőltetni magát, valahogy a spirál mindig ugyanoda futott vissza. Ahogy a gondolatai is, amiket SOS tempóban kellene összeszednie, mielőtt még túl mélyre süllyed bennük.
- Igen, az vagy. - Rántották vissza Shady szavai a valóságba, mint ahogy oly sokszor tették már azelőtt. - Nem tudnál megfeledkezni róluk? Csak egy pillanatra? Elméletben?
- Elméletben? Mégis hogyan menne elméletben, ha gyakorlatban meg itt vannak a szomszédban?
- Én csak élvezni akarom a veled töltött időt. Akkora kérés ez?
- ...Nem... Sajnálom. - Sóhajtott végül Nighty. Shady az egyetlen macska, akivel nem szívesen veszekszik. Mégis, a szavak most sokkal keserűbben jöttek ki, mint azelőtt. Biztos, ami biztos, a hím inkább előhúzta a szokásos ütőkártyát. - ...Igazad van. Kevesebbet kellene aggódnom, főleg ma.
- Látod, erről beszélek! - Dorombolta az árnyék elem. - A mai nap rólad szól, senki másról.
- Nem akarok erre így gondolni. - Felelte kellemetlenül a kandúr. A tény, hogy ő kéne hogy legyen a mai nap középpontja, tövig borzolja a szőrét. Már a puszta gondolatot is fenyegetésnek fogja fel; A rivaldafénnyel sosem volt jó viszonya.
- Rendben... - Vette az adást Shady, és kicsit átfogalmazta a dolgot. - Akkor, a mai nap rólunk szól. Így már jobb?
- Sokkal jobb. - Mosolyodott el végre Nighty is. Éjsötét szemeit behunyta, hátha ez segít neki megnyugodni. Most az egyszer tényleg működött.
Shady közelebb hajolt hozzá, mancsával átölelve a kandúrt.
- ...Méghozzá mindhármunkról. - Suttogta olyan gyengéden, amibe Nighty szinte beleborzongott.
- Nem is lehetne tökéletesebb. - Válaszolt a sötét bundás macska elégedetten.

A meghitt pillanatot a kandúr telefonjának csengése törte meg. Mostanság a fekete oldaltáska helyett a kabátja belsőzsebében hordozta; Ki tudja, mikor kellhet?
- Befejeződött a szupertitkos szervezkedés. - Ecsetelte a helyzetet a hibrid egy szórakozott vigyor mellett, ahogy előkaparta a készüléket. - Szikra.
- Sötéthold! - Szólalt fel a tűz elem a vonal másik végén. Kifejezetten szórakoztató, hogy habár pontosan tudják, hogy a kandúr is részt vett már ilyen szervezkedésben egy másik tag születésnapján, mégis próbálnak rejtélyesek maradni. - ...Sziaaa!... Már nem azért, de... Mikor is jöttök vissza? Na nem mintha annyira lényeges lenne...
- Már indulunk. - Felelte a hibrid egy fokkal élénkebben, a másik fél pedig rögtön letette.
- Hát csak nem terveznek valamit? - Szólalt fel Shady szórakozottan.
- Azt tennék, ha nem látnák át rajtuk. - Vigyorgott Nighty, és a mancsai kinyújtóztatása után felsegítette párját, és visszaindultak az Elemek Bázisa felé.

- Melyikünk megy először? - Tette fel a kérdést a hibrid szórakozottan, épp az ajtó előtt megállva.
- Szerintem rád számítanak. - Vont vállat a nőstény, cinkos mosollyal az arcán.
- Épp ezért lenne jó poén, ha te mennél előbb.
- Lehet, de az nem ma lesz. - Dorombolta Shady, és a hím mancsát megragadva, együtt tértek vissza a társaik közé.
A villanyok le voltak oltva. Tisztábbak nem is lehettek volna a szándékaikról. Nighty szórakozott mosolya egy sejtelmes vigyorra váltott át, amikor megfigyelte, hogy a társai elfeledkeztek egy igen fontos tényezőről; Hogy a sötét-alapú elemeknek nem korlátozza a látását a sötét. A házaspár összenézett, és ezúttal is mintha olvasnák egymás gondolatait. Nighty pupillái keskeny tűkből vékony oválisokká nőttek, ő pedig négy lábra ereszkedve készült fel elszúrni a tervezett meglepetést.
A nappali közepén éktelenkedő kanapé mögül tisztán láthatóan kikandikált a csapat tűz elemének rikító narancs farka, aminek a vége rendületlenül csapódott a földhöz újra és újra, a hím izgatottságát tükrözve.
Az éjsötét kandúr magát meghazuttoló, bársonyosan halk léptekkel közelítette meg társát. Shady ugyanezt tette, a másik oldalról. A tűz elem mellett egyedül Kagyló kuksolt még. A két macskának csak pár pillanatba telt, mire észrevették a két árnymacskát.
- H-Hé! Neked a másik oldalon a helyed! - Nyíltak Szikra szeme telihold-kerekre, ahogy a meglepetése visszaütött.
- Tényleg? - Színlelt tudatlanságot a hibrid, majd csak mosolygott. - Ez kedves tőletek, de nem kedvelem az ilyesmit. Egyébként meg számíthattatok volna rá, hogy kiismerem a trükkjeiteket.
- ...Jó, most már mondhatod. - Fordult a narancssárga bundás macska a víz elem felé, durcásan sóhajtva.
- Én megmondtam. - Kulcsolta össze a mancsait elégedetten az utóbbi.
- Szó szerinti buliromboló vagy, tudsz róla? - Emelte vörös tekintetét ismét a fekete szőrű macskára.
- Még szép, és ami azt illeti, kifejezetten élvezem. - Vonta meg a vállát Nighty fülig érő szájjal, és vissza áll két lábra.

- De azért egy dologban nem akadályozhatsz meg... - Csillantak fel a tűz elem szemei játékosan, majd egy hirtelen mozdulattal a kanapé tetejére ugrott, onnan tovább, és egy jól irányzott, kissé agresszív mancs-lendítéssel célba vette a kapcsolót. - Boldog szülinapot, Sötéthold!
A két árnymacska közül még Shadynek sikerült időben gyanút fognia, ezáltal szorosra zárnia fakó szemeit, hogy a lámpák kigyúlása ne okozzanak akkor kellemetlenséget. Nighty, na ő már nem volt ilyen szerencsés.
A kandúr szőre legalább annak a kétszeres méretére borzolódott, mancsa helyett egész karját az arca elé kapta. Eközben a másikkal a kanapén támasztotta meg magát, karmait pedig tövig belemélyesztette a már egyébként is foszladozó anyagba.
- Hupsz! - Kuncogott Szikra kínosan, apró léptekkel eltávolodva az említett kapcsolótól.
- Esküszöm, megfojtlak! - Szisszent fel Nighty elfojtott hangon. De persze ezen a ponton már tudni, hogy az ilyeneket nem gondolja komolyan; Mindössze egy kellemetlen reflex.
- Sínen vagyunk! - Jegyezte meg a tűz elem, megállva a saját párja mellett.
- Hol vannak a többiek? - Kérdezte Shady gyanakvóan, miközben ő Nighty mellett foglalt helyet. A kandúr még pár pillanatig frusztráltan dörzsölgette a szemeit, majd lassan, hunyorogva ismét kinyitotta őket. A pupillái immáron megint csak szőrszálvékony csíkokká szűkültek, egyébként is keskeny vágású szemeit pedig nem nyitotta teljes méretére.
- Virág... Nos, ő nem igazán van olyan passzban, hogy csatlakozzon hozzánk. Egyedül akar lenni - Magyarázta Kagyló, kissé tanácstalanul a tarkóját vakargatva. Ez még az enyhébbik megfogalmazás, gondolta Nighty, melyhez egy a valóságban is látható, savanyú grimasz társult.
- Szellőnek pedig más dolga akadt. - Tette hozzá Szikra, de a szokásos pezsgése valahogy ebből a mondatból hiányzott. Nighty arra következtetett, hogy a tűz elem bizonyára tudhat valamit; Amibe azért nem gondolt bele komolyabban, mert saját magának is volt már egy versenyképes sejtése.
- De ne akadjunk fenn az apróságokon! - Legyintett a mancsával Kagyló, és már meg is ragadta a hibrid macska karjait. Párja addig Shadynek is intett, aki cinkos módon somfordált el a raktárszoba felé, Nightyt értetlenül hagyva. - Kezdődjön a móka!

- Még ha csak mi négyen is vagyunk itt egyedül, ezért készültünk néhány dologgal. - Folytatta a felkomferálást Szikra, mancsaiban egy már gondosan előkészített papírlappal.
- Gondoltam. - Forgatta a szemeit szórakozottan az éjsötét kandúr. Őt a többiek a kanapéra utasították, mint ünnepeltet, hiába tiltakozott ellene. Hárman álltak meg előtte, akárcsak valamiféle ítélőbizottság. Mostanra már inkább beletörődött a helyzetébe, testtartása is erről árulkodott; Fejét hanyagul nekitámasztotta a háttámlának, lompos farka maga mellett hevert mozdulatlanul. Mancsait kellemetlenül maga köré kulcsolta. Nem szeret a középpontban lenni, de be kellett ismernie, hogy ez nem volt olyan rossz, mint ahogy először hatott rá.
- Kezdjünk rögtön ezzel! - Dorombolta a tűz elem nagybuzgón, átnyújtva neki az összehajtott papírlapot.
Nighty meglepődve, kissé gyanakodva vette át a papírt. Majd lassan, mindvégig a vörös kandúr szemébe nézve nyitotta ki. Amikor pedig tényleg ránézett, az addigi indokolatlan zavargása is elpárolgott.
A papíron egy rajz volt. Az alapja grafitnak tűnt, habár igencsak halvány volt. A közvonalakat fekete tintával, viszonylag részletesen dolgozta ki. Egy portré volt, méghozzá Nightyról és Shadyről egymás mellett. A rajz valamelyest élethű volt, másrészt pedig rajzfilmes stílusú. A két szélsőség egészen szépen illett össze. Itt-ott a széle kicsit meg volt perzselődve, de ez csak hozzáadott az összképhez. A papír sarkában Szikra aláírása és egy rövid üzenet, nehezen olvasható írással;

"Ma is öregebb lettél, de vannak,
amik nem változnak:
Ilyen a ☆barátság☆
és a ♡szerelem♡
Az Elem Csapat összetart, veled
az ÉLEN! :)"

Az üzenet Szikrához képest meglepően költőinek tűnt, de a maga módján zavarosnak.
-  Ezt te rajzoltad? - Pislogott Nighty mosolyogva, kissé meglepetten, és a társai felé fordította a képet.
- Úgy-úgy, elvégre mégiscsak ez a munkám. - Vont vállat a tűzmacska büszkélkedve, elégedett vigyorral az arcán, miközben a másik két nőstény ámulattal bámult. - Kissé kijöttem a formámból, de azért akartam valamit, amivel meglephetlek.
- Váó... - Suttogta az éjsötét kandúr, félig-meddig magának. A vörös macska itt-ott már utalgatott rá, hogy civilben grafikusként dolgozik, de valahogy nehézkes volt elhinni róla. Egészen idáig. - Nos, ez kétségkívül sikerült! Elképesztően néz ki, köszönöm szépen!
Szikra csak vigyorogva hátralépett, a fejével illedelmesen bólintva. Most következett Shady és az ő ajándéka.
A nőstény egy méretes dobozt nyújtott át férjének, majd hátralépett a másik két kíváncsian figyelő macska közé. Nighty már egy cseppet nagyobb bizalommal fordult párja ajándéka felé, de már csak azért is óvatosan körbevizsgálta, mielőtt kinyitotta volna. A dobozt gyengéden megrázogatta; bentről enyhe csörömpölés hallatszott, de semmit sem lehetett kiolvasni belőle. A kandúr leszedte a doboz tetejét, és amit látott, meglepetés és szórakozottság keverékével fogadta;
Egy pár jégkorcsolya.
Habár most nincs éppen szezonban, az Elemek valószínűleg már jó ideje tájékoztatták a nőstényt a csapat rendszeres mellélövéseiről, beleértve a korcsolyázós kalandjukat is. A kandúr mélyen belül érzett valami enyhe utalást az ajándékban, de magában is kétségkívül ötletes volt.
A lábbeli színe sötétkék volt, épp mint a kandúr szemei. Az éle fekete volt, oldalán egy-két csillag díszítette.
- Azt hihetném, hogy akarsz tőlem valamit. - Jegyezte meg csipkelődve a hím.
- Majd meglátjuk. - Vont vállat incselkedve Shady. Nighty maga mellé tette a dobozt és a papírt is, felállt, és szorosan magához ölelte párját, miközben szájon csókolta.
- Köszönöm szépen. - Dorombolta Nighty, az arca kicsit piros a zavargástól. - Ez az eddigi legjobb születésnapom.

- És még nincs vége! - Folytatta Kagyló a felkonferálást, csettintgetve a konyhaasztal felé mutatva. - Én azt mondom, ezt vehetjük az én ajándokomnak feléd!
Az asztalon egymás mellett sorakoztak különböző aprósütemények, muffinok, és mindezek közt középen egy kisméretű torta-féleség.
Nighty lassan táguló pupillákkal közelített az asztal felé. Furcsa érzése támadt; Talán azért, mert eddig nem volt esélye, vagy akaratosan nem vett részt ilyenekben.
- ...Igazán nem kellett volna. - Motyogta a kandúr, bambán pislogva.
- Oh, dehogynem! Gyere csak, gyere! - Folytatta a műsort Szikra, a pult mögé perdülve. Nighty odasétált, a másik oldalára, hogy a tűz elemmel épp szemben álljon. A tortán már ki voltak készítve a gyertyák; Bár, a hagyományt megtörve, közel sem annyi, mint ahány éves az ünnepelt. Ettől Nighty valami megmagyarázhatatlan módon, de megkönnyebbült. Tíz fehér-kék csíkos gyertya sorakozott kör alakban, Szikra pedig készen állt újból megcsillantani képességét.
A tűz elem kiengedte az egyik karmát, és óvatosan, a legvégével érintette meg a gyertya zsinórját. Az a következő pillanatban apró, gyengéd lánggal kezdett égni. Ezt megismételte az összes többivel, majd elégedetten hátralépett.
Nighty a következő percben megint csak azt vette észre, hogy a három macska köré van gyűlve. A gyertyák lángja lassan, de türelmetlenül égett.
- Gondolom tudod a dolgod. - Csipkelődött Shady, mikor látta, hogy a hibrid csak üresen bámul maga elé.
Nighty lassan bólintott, Kagyló pedig lelkesen rákezdett;
- Segítsünk neki! Három...
- ...Kettő... - Számolt tovább Szikra.
- ...Egy! - Zárta le végül Shady, majd az éjsötét kandúr egy mély levegő vétele után elfújta a gyertyákat.
- Boldog szülinapot! - Zsongták hárman kórusban, ahogy minden láng kialudt, fátyolos füstöt hagyva maguk után.

- Mit kívántál? - Kérdezte Szikra izgatottan.
- Te hülye, nem mondhatja el! - Bökte gyengéden oldalba a tűz elemet Kagyló.
- ...Minden rendben, Nighty? - Kérdezte halkan Shady, amikor észrevette, hogy párja szemében bizony könnyek csillognak.
- Persze... Persze, jól vagyok. - Magyarázkodott a kandúr, mancsával megtörölve az arcát. - Csak füst ment a szemembe.
- Hát persze. - Bólintott lassan, sejtelmesen a nőstény, egy halvány mosollyal az arcán. Valószínű, hogy ő is pontosan tudja, hogy ez nem a teljes igazság.

Az ünneplés után Nighty magához hűen elvonult a szobájába. Még mindig érezte a szájában a torta és a sütemények édes izét, ami egy idő után már-már émelyítőnek hatott. Nem volt ehhez hozzászokva, hiszen már évek óta tartózkodik az édességektől. Saját döntés, vagy külső befolyások, ezen a ponton már teljesen mindegy is. Be kell vallania, hogy hiányolta már ezt az érzést. Azt a furcsa hiperaktivitást, amit maga után von, ha csak pár percig is. Majd a hányinger és émelygés furcsa mámorát, ami ezt követi. De miért éli meg ilyen békésen ezt az érzést? Nem tudta. Az egyetlen dolog, amire gondolni tudott, az az, hogy mennyire szerencsés. Mekkora mázlija van, hogy ilyen barátai, és ilyen csodálatos felesége van.
Visszagondolt a korábbi születésnapjaira... Mikor volt utoljára, hogy ő ezt így élte meg? Boldogan, szinte már felhőtlenül? Talán még gyerekként. De mikor? Olyan régen, hogy ne emlékezne rá? Hiszen amire emlékszik, ott mindig volt valami hiba.
Valami hiányzott... Valaki nem volt ott... Valami fájt.
A kandúr behunyta a szemeit. Meg akart szabadulni ezektől a gondolatoktól. Ez már a múlt.
A tekintete a plüssmackóra vándorolt. Arra, amit az anyjától kapott. Különösnek találta, hogy a nőstény pont ilyen ajándékot adott. Nem szerette a gyerekes dolgokat, ez az érzés pedig szépen, lassan Nightyba is beleivódott. Akkor miért pont ezt? Miért pont tőle? Miért pont most? Annyi mindent nem értett, és valószínűleg nem is fog.
- Máris elfáradtál? - Surrant be Shady a szobába, és ült le szorosan Nighty mellé.
- Mondhatni. - Jegyezte meg szórakozottan a kandúr. - Nem vagyok hozzászokva az ilyesmihez.
- Nos, ezután már leszel! - Kuncogott a nőstény. - De ne aggódj. A nap további része már csak a miénk.
- Reméltem is. - Dorombolt halkan a hibrid, éjsötét tekintete találkozva a fakó szempárral.

Ekkor a kandúr telefonja, amit azóta is a kabátja belsőzsebében tartott, rezgett egyet. Üzenete jött. A kandúr reflexszerűen kaparta elő, és oldotta fel a képernyőt, mintha valami belső ösztön sürgetné, hogy tegye meg.
- Hé, elrontod a pillanatot. - Nyöszörögte a nőstény.
- Ne most. - Felelte meglepően hűvösen a hím. A tekintete még ennél is fagyosabb lett, ahogy meglátta az imént érkezett üzenetét. Rögtön kikapcsolta, és lecsapta a készüléket.
- Téged mi lelt? - Kérdezte Shady zavartan. Nighty egész kisugárzása megváltozott, pár röpke pillanat alatt.
- Semmi. - Susogta a kandúr, kissé megrázva. Hazudott. Méghozzá borzalmasan.
- Nighty, az igazat mondd! - Parancsolt rá felesége egy kissé már durvábban. Nightyval szemben ült az egyetlen macska, akit nem tud átverni. És végül, gyakorlatilag tényleg az igazat mondta. Még akkor is, ha ezt csak azért, hogy a valódi indoka titok maradhasson.
- Az igazat? - Vetette rá jeges tekintetét, melyben most megcsillant némi harag és kétségbeesés is. Különös módon, ez nem a nőstény felé irányult. Ő viszont mégis látta. - Nem mondtam el mindent.
- Látod, erre már rájöttem. - Sóhajtott keserűen a nőstény. - Mi a baj? Az előbb... Az előbb még jól voltál.
- Emlékszel... Amikor reggel még a tegnapi harcról beszéltünk?
- Persze...
- Darkness is ott volt. - Ismerte be végül a kandúr a titkot, amit már rejtegetett a párja elől. Illetve, ez csak az egyik volt. De valamivel el kell kezdeni. Üss vagy fuss, ebben  helyzetben nem nagyon tudsz mást tenni.
- ...Mi?... - Csapódtak hátra Shady fülei a sokktól, tekintete neki is elhűlt.
- A testvéred. A másik csapatban van. - Folytatta Nighty, agresszívabb hangnemmel, mint akarta volna. - Sötét bunda, ezüst szemek, és szárnyak. Rémlik valami?
- Nem... Nem, itt valami tévedés van. - Távolodott el lassan a nőstény, szemeiben apró könnyek ragyogtak. - Hazugság.
- Nem az. Tudom, kit láttam. - Morogta a hibrid komoran, elfordulva a nősténytől.
- Nem, ez nem lehet igaz! - Állt fel az árnyék elem zaklatottan, mind a hírektől, mind a kandúr fagyos, visszautasító viselkedésétől. Kirohant a szobából. A hímnek nem sok sejtése volt, hogy hova mehetett. De ami megijesztette őt, az az volt, hogy jelen pillanatban nem is igazán érdekelte.

Máskorra tartogatta volna ezt a beismerést.
Nem ez volt a jó pillanat. De akkor mi lett volna?
Egész végig ezen gondolkozott, elvégre nem tartogathatja örökké. És miért? Hogy aztán a lehető legrosszabbkor nyögje ki, ócska kifogásként, hogy egyedül lehessen.
Ám nem volt mit tenni. Sikerült egyetlen üzenet miatt nem csak a saját, hanem mások napját is porig rombolnia. Szép munka, még tőled is.
De valahogy már nem érdekelte. Az agya csak egyetlen dolgon kattogott, méghozzá azon, ami épp akkor várja őt, amikor újra megnyitja a képernyőjét.
Így megtette.

Lily fényképet küldött

A képen nem volt más, mind maga Nighty édesanyja. Feküdni látszott, valami sötét, városi helyen. Királykék szemei fakón, fennakadva. A nyakán egy vérző sebhely, egy harapásnyom. A skarlát színbe némi zöld volt keverve, mint a méreg. Nyilvánvaló, hogy neki már késő volt. Valaki megölte. De mégis ki tenne ilyet?

Lily: Ezt hívják úgy, hogy pillangóhatás.

Zafírkék mancsok kapaszkodtak fel a felhők törékeny peremén. Ő az egyetlen macska, aki képes kapcsolatba lépni azokkal a szeszélyes égi képződményekkel, melyek ilyen magasan vannak. Idáig még a levegő elemek sem jutnak fel, egyedül ő. Meg persze a szellemek.
- Hát visszatértél. - Susogta elhaló hangon a sötét árny. - Astraea.
- Elégedett vagy? - Morogta a csillagokkal borított macska, szőre felborzolva. - Mind.
- Tetszik az új neved... Még akkor is, ha ez igazából a régi - Jegyezte meg a félszemű kísértet csipkelődve.
- Ha te használhatsz álneveket, akkor én is. Nem vagy épp döntőpozícióban.
- Ez bizony jogos. De tudod, mi a különbség, közötted és közöttem? - Döntötte a fejét enyhén oldalra. - Én legalább nem hazudok a származásomról. Rólad? Ez már nem igazán elmondható.
- Neked is megvannak a magad titkai, ahogy nekem is. Szerencséd, hogy nem tudlak megkarmolni ebben az állapotodban.
- Áh, hát persze... Ám lehet, hogy valamiről megfeledkeztél, kedves Csillagőrző. - Húzta ördögi vigyorra a száját a sötét szellem, ködös mancsát lassan, drámaian felemelve; Benne lógott egy aranyfonál, annak végén egy csillagalakú medál. NightLight tekintete ennek láttán teljesen elhűlt, karmai megfeszültek.
- Hol találtál rá?! - Fújtatott dühösen az ametiszt-bundás macska.
- Oh, erre? - Sandított a mancsában függeszkedő medálra az árnyék. - Az elméd mélyén heverő kacat közt kutatva találtam egy-két használható nyomot, ami alapján megtalálhattam ezt az apróságot... Hogy is hívod?... Áh, a Csillag Talizmánt!
- Nem tudod, mit művelsz! - Hörögte a macska. - Van fogalmad róla, hogy az mire képes?!
- Igen... Igen, azt hiszem, van! - Kuncogott Mind sejtelmesen. - Ha az őseim legendáinak akár csak a fele is igaz... Akkor ezzel a kis csecse-becsével végre szemtől-szemben is találkozhatok a kis vakarccsal. Ha más nem működik, veszélyes módszerekhez kell folyamodni. Elvégre te is tudod, hogy megy ez.
- De ugye tudod, mi lesz, ha nem jársz sikerrel? - Váltott egy fokkal halkabb, de baljósabb hangnemre NightLight. Furcsa volt. Mintha megérezte volna, hogy a szellem nem abban az állapotban van, hogy logikusan gondolkodjon. Márpedig éppen ő az, akinek félni kell a logikáját. Persze csak akkor, ha nem felejti el használni.
- Van egy sejtésem. Mégis... Ha már az a nyavalyás, gyáva átok elszigetel a teljes potenciálomtól, és az elmúlás veszélyével fenyeget... Miért is ne folyamodhatnék új módszerekhez? Ha Eclipse és Luna bármit is látnak abból, amit a romlott, utolsó kis senkijükkel művelni fogok... Akármi is legyen a vége, számtalanszor is át fogják majd gondolni, hogy vajon érdemes volt-e egy démonnal szórakozni! - A szellem hangja, ahogy folytatta monológját, egyre durvábbá és agresszívvá vált. Hiába tartja fenn a neki tetsző látszatokat, az ő türelme sem tart örökké.

- De ne aggódj... - Kényszerítette végül magát, hogy lenyugodjon. - A csinos kis nyakláncodat vissza fogod kapni, ezt megígérhetem. És úgy érzem, mostanra már mindketten tudjuk; Az ígéreteimet mindig megtartom.
A sötét szellem ezzel a hévvel vetette magát a mélybe a medállal együtt.
NightLight komor tekintettel kísérte őt.
Most kezdődik csak a harc.