NIGHTY

A Poison-nel való harc váratlan volt és mégis meghatározó. Szembe találtam magam az egyik legnagyobb félelmemmel, és mégis megálltam a helyem. Oké, ez nyilván túlzás, egyértelműen közelébe sem érek vagy értem a tipikus hős figurához. De... Akkor is, furcsa érzés tudni, hogy már nincs mitől tartanom. Jó, ez is túlzás. Viszont a tudat, hogy lényegében megküzdöttem... Poison-nel. Egy hősből vált gyilkossal. És nem akármilyennel, hanem apám gyilkosával. Ráadásul komolyabb baj nélkül meg is úsztam. Olyan szürreális érzés. Mégis, valahogy olyan felszabadító. Viszont valami akkor sem hagy nyugodni. A mancsom... Amikor fehéren kezdett világítani, mintha begyógyította volna az egyik sérülésem. Ami azért furcsa, hogy erre nem kéne hogy képes legyek. Mármint, hivatalosan sötétség elem vagyok. Érdekesség; még papírom is van róla. Azaz úgy értem, hogy Elementiában a személyi igazolványhoz az is hozzá tartozik, hogy milyen elem vagy. Oké, az mondjuk igaz hogy ez senkit sem érdekelt... Szóval igen, hivatalosan sötétség elem vagyok. Illetve voltam. De... Akármilyen hülyén hangzik, emiatt a gyógyításos dolog miatt orvosnál is voltam. Nem, nem reagálom túl, ha valakinél egy másodlagos elem gyanúja felmerül, az hivatalosan is jelenteni kell. Nem, abba nem megyek bele hogy a különböző képességeket orvosilag hogy lehet kimutatni, eleve nem tudom miért részletezem a dolgokat ennyire. A másodlagos elem pedig, ha nem tudnátok, azt jelenti hogy valaki nem csak egy fajta képességgel bír. Általában ezt hibridnek nevezik. És most ugrik a majom a vízbe: én is az vagyok. Én is hibrid vagyok. Sötétség és gyógyítás elem hibrid. Na igen, ez a felfedezés nem kevés papírmunkával járt, de az eredmény megvan. Bár az egy kicsit aggaszt, hogy mégis miért most jövök rá. Bár az tény, hogy eddig még sosem próbálgattam, és a gyógyítás elem nem olyan magától értetődő dolog mint például a tűz. Szóval igen, a világítós mancsról ennyit. El fog tartani egy kis ideig amíg megszokom, de ez legyen a legnagyobb gondom. Mindegy. Visszatérve a történetünkhöz; Már igencsak ősz vége volt. Bár ez egy fenyőerdőben nem olyan látványos mint például egy tölgyerdőben. Szóval a lényeg, hogy sétálni indultam, csak most az erdő egy olyan részére, ahol még nem igazán jártam. Szokásom random sétálgatni, valahogy segít kitisztítani a fejem. Az erdőket mindig is szerettem. Megvan a maga hangulata, ami annyira nyugtató hatású tud lenni, persze csak a megfelelő körülmények között. És ehhez társul még ez a csodálatos fenyő illat, amit egyszerűen imádok. Viszont... Fura érzésem támadt. Valahogy éreztem hogy nem vagyok egyedül. Mintha valaki figyelne. Olyan... Kellemetlen. Puszta óvatosságból felvettem az álcámat, és a gyanúm irányába indultam. Majd hamarosan megláttam ezt a gyanús alakot. Egy másik sötétség elem, szintén álcával. Az alkatából ítélve nőstény. Egy ideig csak csendben álltunk egymással szemben, majd pedig én voltam az első aki levette az álcát. Majd a nőstény is levette. A szőre hosszú, sötétszürke és fehér, a nyakában egy sötétkék nyaklánc. A szemei fehérek, halvány mentazöld pupillákkal. Ekkor esett le hogy ismerem őt. Ő Shady. A szüleink jóban voltak, és akkor sokat találkozgattunk velük. Aztán elhidegültek egymástól, majd pedig az ő szülei egy szörnyű tragédia áldozatai lettek. Azóta nem hallottam róla semmit. Ő viszont, ahogy láttam nem ismert fel egyből.
- Hello, Shady. - Kezdtem.
- Ki vagy te?!... Ismerjük egymást? - szeppent meg a nőstény.
- Eheh... Bocs ha megijesztettelek. Tényleg rég láttuk egymást... Nighty vagyok, Shadow és Lily fia. - Nyújtottam oda a mancsom.
- Oooooh, már megvagy! Akkor viszont engem már ismersz... Legalább is ami a nevemet illeti. - Mosolyodott el ahogy viszonozta a mancsfogást. A mosolya valahogy kellemes érzéssel töltött el.
- Hallottam mi történt... Vele... Már ha érted mire gondolok... És csak azt szeretném mondani, hogy nagyon sajnálom!
- Nem kell, már nem vagyok kölyök. Többé-kevésbé már túl vagyok rajta, nem kell ez a gyászos hangulat! - Mosolyodtam el kínosan. - És... Darkness hogy van?
Shady tekintete elsötétült. Éreztem hogy erre nem kellett volna rákérdezni.
- Hát... A bátyám évekkel ezelőtt eltűnt. Elrabolták...
- O-Oh... Sajnálom, én nem akartam... Na tessék, rendesen kinyírtam a hangulatot
- Hagyd csak, én kezdtem! - Mosolyodott el a nőstény ismét, most viszont láthatóan keserűbben. Egy pár pillanatig kínos csend uralkodott el.
- Izé... Esetleg sétálgathatnánk együtt, vagy nem? Elvégre egy jó ideje nem láttuk egymást! - Törtem meg a rendkívül kellemetlen percet.
- Ez jó ötlet! - Mondta Shady, majd el is indultunk... Valamerre. Igazából ezt az egészet nem igazán tudnám részletezni, a lényeg hogy rendkívül jól éreztük magunk. Valahogy kellemesebb volt mellette lenni. Végül telefonszámot cseréltünk, majd elváltunk egymástól.

...???...

Hogy ki is vagyok? Azt még nem árulom el, de maradjunk annyiban hogy még fontos karakter leszek. Igazából már ezelőtt is találkoztatok velem. Én vagyok az a fura alak aki nyakláncokat osztogat és anti-elem csapatot toboroz. Az erdőben járkáltam a szokásos kék hátizsákommal, mint mindig. Őszintén szólva, szerintem úgy nézhettem ki mint valami kis cserkész. Majd pedig egy ponton megálltam. Természetesen ismét elfelejtettem megjelölni a pontos helyet. Így hát a földhöz helyeztem a fülemet. Oké, ez nyilván most furán hangzik, de az én képességemmel hallás alapján meg tudom állapítani hogy hol üreges a föld. Majd a megfelelő ponton a varázserőm hatására szétnyílt a talaj. Íme, ezen munkálkodok már lassan egy fél éve. A titkos bázis. Már csak egy normális bejárat kéne rá... Leugrottam a frissen nyitott lyukon, ami után rögtön be is záródott az ideiglenes átjáró. Hát ez lenne itt a nagy bázis. De hogy mihez is kell bázis? Nos, lehet hogy már tudjátok, de lényegében egy kisebb csapaton munkálkodok. A kezdő létszám már megvan, és készenlétben várnak a nagy debütálásunkra, amit egyébként tavasz felé tervezek. A csapat lényege, mint nemrég mondtam, hogy nagyjából egy anti-elem csapat leszünk. A bázis még nincs teljesen készen, viszont minden tagnak megmutattam az akkori állást. Ők még a saját otthonukban vannak, csak egy telefonhívás választ el attól hogy megidézzem őket. A lényeg, hogy amint beindul a dolog, beköltöznek ide, mint valami kollégiumba. Az eredeti elem csapat is így tengették mindennapjaikat. De hogy miért is álltunk így össze? Nos, hallottam hogy újra egyesült az Elem Csapat. Persze az én kis csapatom már ezelőtt is tervezgettem, ám ez az aprócska tényező ugródeszkát biztosíthat a karrierünknek. De hogy miért is csinálom ezt? Az évek alatt megtanultam, hogy világ eltipor. Ez ellen két dolgot tudsz tenni: védekezni, vagy szembe szállni. Lefordítva, vagy magadat véded és próbálsz túlélni, vagy megmutatod hogy erősebb vagy. Meg akarjuk mutatni hogy mennyit érünk. Elvégre... Mit érnek a hősök gonosztevők nélkül? Na igen, ez lenne a cél. Ami szerencsémre, nincs is olyan messze. Csak vészeljem át a telet... Hogy miért mondom ezt? Napról napra élek. Nincs állandó szállásom. Megszöktem otthonról. Már vagy egy éve, vagy talán több, nem számolom. Ennek az okait most nem igazán részletezném. Félreértés ne essék, nem egy lázadó tinédzser vagyok, hanem egy huszonhét éves, minden életkedvét elvesztett felnőtt kandúr. Hát ez vagyok én. Ugyan a nevem még nem árulom el, ám garantálom hogy nem most láttatok utoljára.

NIGHTY

Igen még mindig itt vagyok, ám most már este van. Ugyan már, ki szokott ilyenkor ténylegesen aludni? Már megint ott tartok hogy a bázis előtt támasztom a falat. Az éjjeli levegő pont annyira megnyugtató számomra mint az erdőben vándorolni. És hát ki más is biztosította volna a társaságot, mint a drága egyetlen Szikra. Már vele is egyre jobban kijövök, de még mindig nem bízom benne száz százalékosan. Viszont az tény, hogy a csapatból ő van rólam a legjobb véleménnyel.
- Hellou, ismét virrasztunk? - Kérdezte a szokásos széles vigyorral a képén.
- Már megint lelkizni akarsz, vagy most megkímélsz tőle? - Kérdeztem kedvetlenül.
- Na, ne legyél már ilyen! Egyébként sem téríteni jöttem. Csak gondoltam, ha már nem tudunk aludni, akkor töltsük ezt az időt hasznosan!
- Megjegyzem, én tudnék aludni... - Suttogtam halkan.
- A lényeg viszont, hogy most akár beszélgethetnénk rendesen is! Mint kandúr a kandúrral! - Mondta lelkesen a tűz elem.
- Akkor most kezdhetek félni?
- Ne legyél már ilyen cinikus! Egyébként meg... Beindult már valakivel a kémia? - Váltott az arcán lévő kölyökszerű mosoly egy perverz vigyorra.
- A csapatból? - Kérdeztem vissza enyhén értetlenül. Ő erre csak bólogatott.
- Abszolúte senkivel. Miért, neked talán van? - Mosolyodtam el halványan. Erre a kandúr arca mintha egy árnyalattal vörösebb lett volna.
- Hát... Tudod... Lenne valaki... - Susogta Szikra enyhén zavarba jőve.
- Áhh, és ki az? - Kérdeztem vigyorogva.
- T-Te sem kötöd az orromra a magánéleted! Nekem miért kéne?
- Oké, ez jogos.
- Várjunk... - Szólt a tűz elem. - Rákérdeztél, hogy a csapatból van-e. Ezek szerint van valaki a csapaton kívül?~
- É-Én nem ezt mondtam! - Morogtam úgy hogy most én jöttem zavarba. - Bár tulajdonképpen... Áh, ez egyenlőre még semmi! Meg őszintén szólva nem is nagyon érdekel ez az egész...
- Naa, halljuk a részleteket! - Mondta lelkesen a kandúr.
- Te sem meséltél részletesen!
- Rendben, akkor egyezzünk meg valamiben; én is mesélek, ha te is mesélsz! Áll az alkú? - Nyújtotta a mancsát. Én egy darabig hezitáltam, majd belementem a dologba.
- Legyen. - Mondtam, majd belekezdtem a dolgok részletezésébe. - A neve Shady. Az erdőben futottunk össze. Már kölyökkorom óta ismerem, viszont egy jó ideje nem találkoztunk. Együtt sétálgattunk, beszélgettünk, majd megadta a számát. Igazából szerintem ez még csak barátság, de mégis... Olyan jó érzés volt vele lenni...
- Na ennyit a "nem kellenek barátok" filozófiáról. Viszont most én jövök. - Szólt Szikra. - ...Kagyló az.
- Na, ő legalább nem egy hárpia! - Szóltam közbe.
- Ezek szerint még mindig nem jössz ki Virággal.
- Egyszerűen gyűlöl!
- Vagy csak úgy csinál! - Vigyorodott el a kandúr.
- Miért csinálna úgy? - Kérdeztem vissza.
- Te is úgy csinálsz mintha nem bírnál minket!
- Mert ez így is van! Maradjunk annyiban, hogy te vagy közülük a legnormálisabb.
- Szerintem Virág csak azért viselkedik így, mert valójában kedvel téged!
- Persze, ha ez így van akkor igencsak benézte. Na de hajrá, mesélj csak tovább! - Vezette vissza a témát oda ahonnan kiindult.
- Oké, oké... Már az elején is szimpinek tűnt... Persze tudom hogy ez kicsit nehéz ügy, hiszen tudod, tűz meg víz, ellentétek meg satöbbi, de akkor is... Annyira... Merész, meg jószívű... És olyan gyönyörű... És olyan jól kijövünk! - Ábrándozott mint valami kamasz lány.
- Na, hajrá! - Mosolyodtam el.
- Szóval ennyi... Egyébként mióta találkozgatsz ezzel a Shady-vel? - Kérdezett rá a hím.
- Csak egyszer találkoztunk, ma. Miért?
- Akkor eddig miért járkáltál el? Én azt hittem hogy valakivel találkozgatsz.
- Ez... Teljesen más. - Feleltem szűkszavúan.
- Milyen?
- Hibrid vagyok. - Böktem ki végül. Szikra arcára leplezhetetlenül kiült a meglepettség.
- Tessék? - Kérdezett vissza értetlenül.
- Ezért járkáltam el mostanában. Ne kérdezd hogy miért csak ekkor jövök rá, magam sem tudom.
- Oooooh... És milyen hibrid? - Faggatott kíváncsian a kandúr.
- Sötétség és gyógyítás. Bár ez nem is feltétlenül olyan rossz. - Magyaráztam neki.
- Ki mondta hogy rossz?
- ...Én. Nem úgy értem hogy nem örülök neki, csak... Szokatlan.
- Majd csak megszokod. Egyébként meg... Most már velem sem vagy olyan ellenséges! Ezek szerint tényleg félredobtad a "nem kellenek barátok" elvedet! - Szólt lelkesen a tűz elem.
- ...Jó, akkor hivatalosan is lebuktam. Igazad van, mégiscsak örülök hogy a csapat tagja lehetek. - Mosolyodtam el.
- Ééés most már együtt is maradunk, mint egy tényleges csapat! Te pedig a csapat kapitány! - Mondta izgatottan a hím
- Szerintem ezt nem kéne olyan komolyan venni. A főnökösködés csak gondokat okozna. - Jegyeztem meg.
- Mindegy! A lényeg hogy már együtt maradunk!
- Bizony ám! De szerintem menjünk vissza aludni. Amúgy is fogadok hogy hatkor egyből felversz!
- Még szép! - Jelentette ki játékosan Szikra, majd már sprintelt is be a szobája felé, én pedig utána. Nem tudom hogy mit hoz a jövő, de jelenleg nem is izgat annyira. Bármi is legyen, állok elébe.