NIGHTY

Reggel Shady mentazöld szemeivel találtam szembe magam.
- Jó reggelt. - Dorombolta mosollyal az arcán. Már jóval előttem felkelhetett.
- Neked is. - Mosolyodtam el lassan.
- Valami baj van? - Kérdezte a nőstény. Az utóbbi időben fejlesztette ki azt a képességet, hogy tökéletesen leolvassa az arcomról, ha valami bánt. Ez lehet egyszerre áldás és átok is.
- Nem... Nem, semmi érdekes. - Hessegettem el az aggodalmát. Igen, ez hazugság, de nem akarom hogy felizgassa magát. Nem most, amikor furcsa módon is, de béke van. - Mondd, te... Hiszel a szellemekben?
- Hm? - Lepődött meg az árnyék elem. Egy pillanatra elgondolkozott, majd komolytalanul lerázta a kérdést. - Nos... Én még nem láttam egyet sem.
- ...Ez igaz. - Hagytam rá. A kérdés az, hogy az én szellemem valódi volt-e. Vagy csak beképzeltem volna?
Mondjuk ha az én fejemből pattant volna ki, valószínűleg nem akart volna a közelgő biztos halálról figyelmeztetni.
De, a mai világban már ki tudja? A tudatalattim egy része szinte mindig a halálfélelmet boncolgatja, innen pedig már csak egy ugrás a hallucináció.
- Miért kérded? - Pislogott Shady kíváncsian. - Aggaszt valami?
- Nem... Minden a legnagyobb rendben. - Doromboltam egy halvány mosollyal. Talán jobb is, ha nem beszélek erről a furcsa álomról, amíg meg nem fejtettem a jelentését.
Már ha valaha megfejtem.
- Igen... Minden a legnagyobb rendben. - Visszhangozta ragyogó szemekkel a feleségem. A túlvilági álmokkal ellentétben, egy dolog nagyon is valóságos volt; Méghozzá az, hogy hamarosan egy új dolog veszi kezdetét. És habár ez megint csak még jobban rám ijeszt, az ezzel párhuzamos öröm valahogy sokkal erősebb.
A kettőnk kis titkát egyelőre megtartjuk magunknak. Ráérünk még bejelenteni, addig is csak a miénk.
Minden olyan tökéletes. Túl tökéletes.
Mint egy szép álom, amiből félsz, hogy felébredsz. De talán ez épp a vihar előtti csend.
Elvégre, azelőtt is épp ilyen volt, mielőtt szembe találtam volna magam Poison Monsterrel.

Néha elgondolkozom, vajon most hol lehet. Ha szerencséje van, továbbra is egyedül bujkál Nekora tudja hol. Ha pedig nem, akkor valószínűleg már rég a dutyiban rohad, épp ahogy megérdemli.
Olykor eszembe jut, vajon mit kellett volna tennem, amikor szemtől szembe álltam vele. Bevinni a zsaruknak? Ahhoz be kellett volna hurcolni a nagyvárosba, és nem hiszem hogy együttműködött volna. Helyben megölni? Ugyan már, mikor lettem volna rá képes? Jó, minden porcikám a végzetét kívánja azóta is, de hogy magam tegyem meg? Akármilyen meglepő, de a gondolat távol áll tőlem. Így igazából csak egy lehetőség maradt; Elengedni.
Elűzni, és reménykedni, hogy soha nem látom újra. De hát így utólag okoskodni nyilvánvalóan könnyebb...
Te jó ég, mégis mi a viharért rágódom Poison tettein egy ilyen szép reggelen?

Amikor a nappalival összekötött konyhába értünk, mindenki ott volt, kivéve egyvalakit.
Szikrát.
Mondani se kell, igen szokatlan látvány volt. Elvégre, az a túlbuzgó energiabomba mindig elsők között kel fel, és erőlteti rá az ő jókedvét másokra is. Csak tudnám, hogy csinálja.
Habár az utóbbi napokban láthattuk a valamivel érzékenyebb oldalát is, ez épp úgy tűnt el, ahogy elő is került. Bebizonyította, hogy vannak tényleges érzései, aztán el is rejtette őket. És akármilyen nehéz is beismerni, valahol én is ilyen vagyok.
Gondoltam, Kagyló biztosan tudhatja, mi lelte a tűz elemet.
- Szikra merre van? - Kérdeztem halkan, ahogy helyet foglaltam a víz elem és Shady között.
- Furcsa álmai voltak, ezért elment sétálni, hogy kiürítse a fejét. - Vont vállat a nőstény. Furcsa álmok? Ezek szerint nem csak velem történt meg.
- Áhh... Értem. - Bólintottam lassan, miközben Kagyló tovább folytatta.
- Eddig azt vettük észre, hogy neki is, nekem is, Virágnak és Szellőnek is majdnem hogy ugyanilyen álmai voltak. Ebből arra következtettünk, hogy neked is.
- Valóban... Szóval... Mindenkinek megjelent... Az, akire gondolok?
- A jelek szerint, igen. Habár Shady...
- Én nem emlékszem rá, hogy álmodtam volna valamit. - Szólt közbe az említett árnyék elem, mentazöld szemei valahogy elsötétültek. Szavak híján, csak bíztatóan közelebb bújtam hozzá. Neki ennyi is elég volt, és egy hálás mosollyal jutalmazott meg.

Szikra végül csak a reggeli után érkezett meg.
A kandúr hosszú haja most nem lógott a szemébe, ehelyett vörös hajgumival fogta fel. Összesen három hajviselete van, közülük ez a harmadik. Megjegyzem, nekem még ennyi sincs.
Rögtön a saját szobájába vette az irányt, szinte körül se nézve. Egyre furább a helyzet.
Úgy döntöttem, talán jobb, ha magam mérem fel a helyzetet.
Ahogy benyitottam az ajtón, a kandúr vörös tekintete rögtön rám vetődött. Épp az ágyán ült, a mobilját nyomkodva. Mikor meglátott, az említett eszközön még pötyögött valamit, majd kikapcsolta és félrerakta.
- Szia, Nighty! - Mosolygott rám a tűz elem, mintha a mai nap teljesen átlagos lenne.
- Szia... - Villantottam rá egy félig-meddig erőltetett mosolyt ahogy becsuktam magam mögött az ajtót.
- Történt valami? - Pislogott zavartan. Tényleg ennyire olvasható arcom van? - Vagy még mindig a tegnap történteken kattogsz?
- Ez én is kérdezhetném. - Forgattam a szemeim és leültem vele szemben. - Szerintem... Mindannyiunknak elég érdekes éjszakája volt.
- Áh, hogy az! - Nevetett fel a kandúr, a mancsával egy "áh, szóra sem érdemes" mozdulatot csinálva. - Azaz mind az ötünkkel ugyanaz történt, nemde?
- Úgy tűnik.
- Hah! Már azt hittem, én őrültem meg! - Folytatta a kuncogást, majd lassan elhallgatott. - ...Most miért nézel így rám? Szerinted volt valami jelentősége?
- Nos, ha nem hinnél benne, szerintem nem indultál volna sétálgatásra ma reggel, egyes egyedül.
- Nyilván, mert az a te szokásod. - Jegyezte meg cinikusan egy hasonló vigyor mellett. Látva, hogy komolyan beszélek, arckifejezést váltott. - Tudod, örülnék neki, ha nem kezelnél úgy, mint egy kiscicát. Ne hidd, hogy nem látom. Egészen a Sorrow-incidens óta mindenki úgy viselkedik velem, mintha valami hihetetlenül törékeny játékfigura lennék. Te is, Kagyló is, meg a többiek...
A tűz elem lassan félrenézett, hagyva engem elgondolkozni. A füleim lekonyultak, és mielőtt szólhattam volna, Szikra folytatta.
- Kérlek, ne értsd félre! Nagyon is örülök neki, hogy így törödtök velem, jól esik, de... Mármint... Jól esik, hogy meg akartok védeni, de... Néha olyan haszontalannak érzem magam tőle...
- Erről szó sincsen. - Vágtam közbe halkan. - Igenis értékes tagja vagy a csapatunknak, ezt senki sem vitatja. Csak... Akkor értettük meg igazán, hogy milyen könnyen vége lehetett volna mindennek. Mindig is rettegtem tőle, hogy egyszer az én hibámból vesztünk el valakit, és... Akkor ez borzalmasan közel volt.
- De az nem—
- De igen, az én hibám volt. Sorrow értem jött, engem akart megölni. Neked, sőt, bárkinek innen, a világon semmi közötök nem lett volna hozzá, ha nem keverlek bele. De... Megértem, hogy így érzed. Meg akarlak védeni, ahogy innen bárkit, de nem úgy, hogy kalitkába zárlak. Csak... - Sóhajtottam lassan, miközben messziről próbáltam kerülni, hogy elérzékenyüljek. - Elöttetek még sosem voltak igazi barátaim. És néha még mindig attól félek, hogy nem teljesen értem, hogyan kell jó barátnak lenni... Bocsáss meg...
- Hé, semmi baj. - Mosolygott újra a narancssárga hím, megragadva a mancsaimat. - Szerintem jó úton haladsz. Örülök, hogy ezt el mered mondani nekem... Tudod, rendes kommunikáció nélkül elég nehéz problémákat megoldani. És... Az sem a te hibád, hogy meg akarsz védeni. Hajlamos vagyok felelőtlen dolgokra, de ezekért nem neked vagy Kagylónak kell vállalni a felelősséget, rendben?
- ...Rendben. - Bólintottam lassan. - Maradjunk annyiban, hogy megpróbálunk visszaállni a régi kerékvágásba.
- Igen, az lesz a legjobb. - Kuncogott a tűz elem.

- Szóval... - Szólalt fel Szikra egy pár perc múlva. - Ami a furcsa álmokat illeti... Szerinted tényleg valódi volt? Nem csak beképzeltem?
- Bizots vagyok benne. - Feleltem halkan. - Mármint, többnyire. Az igazság az, hogy már fogalmam sincs, mit higgyek.
- Akárhogy is legyen, annyi szent, hogy mindenkinek jól estek ezek az üzenetek... - Vont vállat a hím, majd később bizonytalanul hozzátette; - ...Különösen neked, Nighty.
- Miért mondod ezt? - Néztem rá kerek szemekkel. Még szép, hogy ő is átlát rajtam. Hagyjad, Nighty, nem vagy olyan rejtélyes, mint ahogy hiszed.
- Ne vedd zokon, de... Volt időm megfigyelni. - Vakargatta a tarkóját a tűz elem, egy kínos mosolyt felvéve. - Elég sokat beszélgetek a többiekkel is, és így egy év alatt már egészen jól feltérképeztem a csapatot. És... Valahogy te vagy az egyetlen, aki még mindig...
- Aki még mindig nem tette magát túl rajta. - Fejeztem be helyette, miután láttam, hogy nem igazán találja a szavakat. - Igaz?
- Figyelj... Ezzel nincs semmi baj. Mielőtt idejöttem, én is egészen hasonló voltam. A gyász... Az egy nehéz dolog. És, csak hogy tudd, senki sem hibáztat téged.
- Tudom... - Sóhajtottam lassan. - De... El fog ez múlni valaha? Mármint... Néha csak úgy érzem, mintha egy részem teljesen üres lenne, mintha hiányozna valami... És a legrosszabb, hogy fogalmam sincs, mit kezdjek vele.
- Nos... Tanácsokban nem én vagyok a legjobb, de azért a saját véleményemet elmondhatom. - Nézett rám Szikra, lángokban égő vörös szemekkel. - A gyász az számomra olyan, mint egy nyílt seb. Meglátszik rajtad, és sokáig borzalmasan fáj, éget.  Egy jó ideig ott marad, és nem hagyja, hogy csak úgy elfelejtsd. De... Idővel a fájdalom, ha nem is múlik el teljesen, de már nem fogod érezni. A heg ugyanúgy megmarad, de már nem úgy, mint akadály, sokkal inkább úgy, mint amin túlestél már, és csak erősebbé tett. És... Egy szép napon csak kinyitod a szemed, nagyot sóhajtasz... Körülnézel, és látod a családod, a barátaid, a csapatunkat... És úgy érzed, "Igen, ide tartozom. Erre vártam mindeddig". Akkor zárul be a seb, és már ez is csak egy keserű emlék lesz... Legalább is én így éltem meg. Nekem ez az érzés akkor következett be, amikor először találkoztam veletek. Tudom, nem volt se érzelmes, és még csak nem is barátságos találkozás, de... Akkor valahogy úgy éreztem, hogy itt végre tiszta lappal indíthatok, saját magamként... Bocs, már megint túl sokat beszélek.
- Nem, nem, semmi baj! Én... Köszönöm, Szikra... Tényleg szükségem volt rá. - Mosolyodtam el halványan.
- Szívesen, Nighty. - Viszonozta a gesztust a tűz elem. - Sokáig kétkedtem benne, hogy tényleg helyes-e, hogy én vagyok itt Blaze helyett, de... Ez az álom megadta a kellő válaszokat.
- Örülök neki. - Doromboltam halkan. Az enyémtől csak még több kérdést kaptam.
- Én is... De... - Hervadt le a vigyor a kandúr arcáról. - Ha már a reggeli sétámnál tartunk, van valami, amit el kell mondanom. A többiek biztos azt hinnék, hogy csak képzelődöm vagy hasonló, de ez biztosan igazi volt, és valószínűleg te vagy az, akit a legjobban érdekelne.
- Hallgatlak. - Hallgattam el, a füleimet az ég felé tartva.
- Amikor kint voltam, láttam valamit. Csak egy röpke pillanat volt, ugyanis utána rögtön tovafutott, de... Meggyőződésem, hogy egy macskát láttam, lila bundával.
- Egy lila szőrű macskát? Wormholera gondolsz?
- Nem... Nem, szerintem neki nem lett volna ilyen sietős. És... Ez egy másik lila volt. Nem az a matt színű, mint amilyenre a falak vannak festve, sokkal inkább... Méreglila.
- Mi? - Borzoltam fel a szőrömet, ahogy belém csapott a felismerés. - Hol? Hol láttad ezt?!
- Valahol a tisztásnál... Gondolod, hogy?...
- Nem tudom, de jobb, ha megnézem. - Álltam fel rögtön, az ajtó felé indulva.
- Ne menjek veled? - Kérdezte Szikra, kinyújtva a végtagjait.
- Nem szükséges! - Ráztam le egyszerűen. - A többieknek viszont jobb, ha nem szólunk.

NARRÁTOR

Nighty ezzel a lendülettel száguldott át a DarkPines erdőn, amíg a jól ismert tisztáshoz nem ért.
Ott megállt, hevesen zihálva.
Fejét magasra emelte, a tájat pásztázva. Szokatlanul erősen sütött a Nap, így nem látott rendesen. De még így is könnyű volt kiszúrni azt a jól ismert méreglila macskát, aki méregzöld szemeivel egyenesen őt nézte, mintha épp őt kereste volna. A hibrid karmai kifeszültek, támadásra készen, ahogy gondolkodás nélkül ugrott neki.
- POISON! - Hörögte az éjsötét kandúr, mélyen a másik hím mellkasába marva.
Eszetlenül kapott a méreg elem arca felé, itt is csúnya sebet hagyva.

Amikor a lila hím vére rózsaszínen pezsegni kezdett, Nighty morogva távolodott el, dühös fújtatás kíséretében.
- MIT MŰVELSZ ITT?! - Vicsorgott a hibrid, képességével megakadályozva, hogy a savas vér kárt tegyen benne.
- ...Nighty... - Suttogta Poison halkan, zöld szemei tágra nyitva. Hevesen lélegzett, de valami furcsa oknál fogva meg sem próbálta védeni magát.
- Kérdeztem valamit! - Erősködött az említett hím. Látván, hogy megtépni nem tanácsos, csak fenyegetően körözgetett a rég nem látott macska körül.
- Tudom... Tudom. Beszélnünk kell—
- Feltétlenül. - Forgatta sötétkék szemeit az Elem Csapat fiatal vezére. - Kezdjük rögtön azzal, hogy HOGY mered ide tolni azt a mocskos képedet!
- Nem akarlak zavarni... Ahogy több fájdalmat okozni sem, de... Veszély közeleg.
- Pontosan tudom. - Ráncolta az orrát Nighty. - És épp itt áll előttem.
- Én... - Csendesedett el a lila szőrű hím. Inkább nem is mondott semmit, pontosan tudva, hogy a vele szemben álló macskának igaza van. Rózsaszínű vércseppek gurultak le az arcán, sisteregve ahogy földet értek.
- Egyszer már hagytalak szabadon elmenni. Többször ez nem történik meg! - Fújtatott a hibrid. Minden idegszála darabokra akarta szaggatni a frissen megkerült bűnöst, de a méreg elemeknek az az átkozott, önvédelemre épp tökéletes, savas vére nem hagyta. - Egyetlen értelmes indokot mondj, hogy miért ne hívjam rád a zsarukat itt és most.
- Mert segíteni akarok! - Magyarázkodott Poison kétségbe esve. Azt már nem merte megemlíteni, hogy egyébként az éjsötét kandúrnál pillanatnyilag semmi nem volt, amivel beválthatta volna a fenyegetést. - Csak hallgass meg, és nem látsz többet, ígérem!
- A te ígéreteid francot sem érnek! - Vicsorgott Nighty, lompos farkát ostorként csóválva. Vacak egy helyzet volt, tudván, hogy nem igazán tud kárt tenni ebben a méreggel és hazugságokkal borított árulóban.
Hacsak...
- ...Tudom. De fogalmad sincs mekkora veszélyben va—
A mondatot nem tudta befejezni, ugyanis fontosabbnak látszott, hogy elhajoljon a felé száguldó sötétség gömb irányából. Nighty frusztrált morgással kommentálta a sikertelen célzást.
- Hé! - Fújtatott Poison. - Van fogalmad róla, hogy egy ilyen egy macskát is képes lenne megölni?! Hidd el, a saját szememmel láttam!
- Hadd találjam ki, talán ez inspirált téged is?! - Hörögte a sötét kandúr, ismét karmokkal próbálkozva. Meglepően könnyű volt a gyenge méreg elemet hanyatt dönteni. Nem igazán tudott ellenállni, Nighty pedig pontosan tudta, hogy a lila hímnek egyébként sem voltak soha karmai. Az egyetlen fegyvere a mérge és a fogai voltak, és csak a puszta szerencse szüleménye, hogy ezt egy gyógyítás elem (még ha csak félvér is) könnyen ellensúlyozni tudja.
Poison csak a puszta mancsaival próbálta leszedni magáról a karmokkal kapaszkodó srácot, kevés sikerrel.
- Állj, állj állj állj! Ne csináld! - Emelte fel a hangját. - Nem akarlak bántani!
- Na persze! - Szállt le róla Nighty, a savas vér most sem neki kedvezett. - Attól tartok, nem igazán érted a helyzetet...

- Próbaljuk meg újra. - Sóhajtott Poison. Felkavaró, hogy milyen fiatalnak tűnt. Mintha az elmúlt huszonegy év semmi sem lett volna... - Valaki vadászik rád, és fontos lenne, hogy meghallgass.
- És ezt higgyem is el? Nevetséges! - Rázta a fejét Nighty, majd egyenesen az előtte álló áruló szemébe nézve folytatta. - Ide figyelj; Neked ebben az erdőben semmi helyed. Ha rajtam múlt volna, már réges-rég a börtönben rohadnál, kényszerzubbonyban, és még csak a nevedre sem emlékezne senki. Erre te megjelensz, mintha fogalmad se lenne róla, mit műveltél! De hadd mondjam el én; Kioltottad öt teljesen ártatlan macska életét, számtalan macskának pokoli fájdalmat okozva ezzel, és mindezek után csak úgy felszívódtál, mintha soha nem is léteztél volna. És most, mégis mi a szar lehet olyan fontos, hogy ide told azt a mocskos pofádat és előadd, hogy mennyire jámbor vagy? Hallgatlak.
- Nighty... - Nézett félre a méreg elem, szemeiben látszott a szégyen, a megbánás, és még rengeteg másik, kivehetetlen érzelem. - Amit tettem, az megbocsáthatatlan. Ebben teljesen igazad van, nem is próbálom tagadni. És egyszer, ha majd tényleg készen állsz rá, megígérem hogy mindent megmagyarázok. Csak kérlek, engedd meg, hogy segítsek neked. Már épp eleget vesztettél el miattam, nem hagyhatom, hogy a te életed is odavesszen.
- Aha... - Bólintott lassan a fiatalabb kandúr, elgondolkozva. - Beszélhetünk róla. De nem most. Ha majd tényleges veszélyben leszek, megtalállak. De addig is, ne merj a szemem elé kerülni, érjük egymást?
- Igen.
- Csodás. És még valami; Ha minden fenyegetésnek vége, és már nincs szükségünk rád, önként sétálsz be a rendőrségre, és adod fel magad. Ez is világos?
- ...Igen. - Ismételte Poison, egy fokkal bizonytalanabb hangon.
- Rendben. - Hunyta le a szemét Nighty, egy mély sóhaj kíséretében. A karmai még mindig viszkettek az indulattól, de valami furcsa érzés meggátolta; Félelem.

Hogy mitől, az már más kérdés. Poisontől... Be kell ismerni, valamelyest igenis félt. Elvégre, mégiscsak ő áll a történtek mögött. De az is szót érdemel, hogy a most előtte álló kandúrról eléggé nehéz lenne elképzelni, hogy egyáltalán a hangját is felemelné. Nos, ami a félelmet illeti... Sokkal inkább hihetőbb az a verzió, hogy a halálfélelem tartotta a karmokat behúzva. Nighty nagyon is félt attól, amire előbb az álom, most meg egy esküdt ellenség figyelmezteti. Bármi is közeleg, az nem olyan lesz, mint Sorrow vagy a Gonosz Elemek.
A mancsát lassan a méreg elem arcához emelte, egyetlen érintéssel begyógyítva a sebeket.
- M...Mi... Hogy? - Pislogott meglepetten a lila kandúr. Teljesen elakadt a szava; Elvégre az ő idejében még mindenki abban a tudatban élt, hogy Nighty is csak egy közönséges sötétség elem. Fel sem merült akkoriban, hogy valójában egy hibrid, akinek valami felfoghataltan oknál fogva évekig bujkáltak az erői.
- Hosszú történet. - Kerülte a szemkontaktust Nighty. Majd egy hirtelen jött ötlet hatására mégiscsak felé fordította a fejét. - De mielőtt elmész, talán jobb, ha mutatok valamit.
- ...Mit? - Érdeklődött Poison, mint valami kíváncsi kölyök.
- Csak gyere utánam, és lesz ami lesz. - Felelte az éjsötét hím.

Ahogy a méreg elemmel szorosan a nyomában átbaktatott a fenyők ágai alatt, egyre keményebben hasított belé az a bizonyos "Mi a fenét művelek már megint?" érzés. Elvégre, jelen pillanatban épp azzal a macskával tartott egyenesen a csapata, a barátai bázisa felé, akit egy pár órával ezelőtt még szívesen fojtott volna meg puszta manccsal. Mindeközben azzal próbálta nyugtatni magát, hogyha a lila, szánalmasan gyengének tűnő szőrpamacs őrjöngésbe kezdene, le tudná kapcsolni akár egyedül is.
Hiszen egyszer már sikerült, nem?
Az az "egyszer" már lassan egy éve lesz, okostojás.
Így többször is átgondolva a helyzetet, félúton megállt.
Ekkora idióta is csak én lehetek, gondolta. Csak nem fog rókát vezetni a nyúlüregbe!
- Itt megállsz. - Jelentette ki, önbizalmat színlelve. - Pár perc és visszajövök, te pedig egyelőre sehova nem mész, világos?
- Igen. - Hajtotta le a fejét szégyenkezve Poison. Elég hamar rájött, hogy miért nem jöhet tovább.
Vagy csak arra jött rá, hogy az utasításaid legalább kilencven fokban keresztezik egymást.
- Jó. - Fordult vissza menetirányba Nighty, szeme sarkából még mindig az árulót figyelve. Majdnem sikerült csőbe húznia azzal az ártatlan pofájával és tág pupilláival. Majdnem.
A mai nap még Fűmancs csapatának mancsnyomát sem lehetett látni. Talán ez egy jó jel. Vagy csak a vihar előtti csend elméletet erősíti. Vagy a világon semmi jelentősége.
Egyszerűen csak túl sok dolog cikázott Nighty elsötétült fejében, amiket ha még sokkal tovább próbál szigorúan és kizárólag saját magával lerendezni, hamarosan bele fog őrülni. Mindemellett megszületett a legújabb teória is; Mi van ha a "sötét herceg" maga Poison?
Semmi logika nem volt a felvetésben, de jobb félni, mint megijedni.

- Szia, Nighty. - Lépett oda hozzá Shady, egyből miután a kandúr ismét a bázis biztonságában tudhatta magát.
- Hello, drágám. - Csendesítette el a saját hangját a hibrid, reménykedve, hogy nem hangzik úgy mint aki kétség kívül túlhajszolja magát.
- Jól vagy? Ma mindenki furán viselkedik. - Érdeklődött az árnyék elem, mancson fogva a hímet.
- Persze, miből gondolod ezt?
- Előbb Szikra, most meg te, és még ezek a fura álmok is amikről én semmit sem tudok... - Fordította el a fejét Shady keserűen. - Úgy érzem, mintha kimaradnék valamiből.
- Ez nem igaz! - Tiltakozott Nighty, de rendes indoklást már nem talált. Tényleg? Említetted már, hogy az új hobbid a titkolózás lett?
- Tudom. - Kuncogott Shady; Szerencsére nem fogott még szagot. - Nem is tudom, honnan jött... Lehet, hogy csak a hormonok teszik.
- Nincs ahhoz egy picit korai? - Jegyezte meg Nighty szórakozottan.
- ...Mert te már csak tudod. - Forgatta mentazöld szemeit a nőstény, és mindketten nevetésben törtek ki. A nap egyetlen fénypontja az a puszta tudat volt, hogy ha majd egyszer tényleg észhez tér Fűmancs és a hajléktalan bagázs, Nightynak már egészen más, sokkal hétköznapibb dolgok miatt kell majd aggódnia.
Aha, egyszer.
- Kagyló és a lányok megint kitalálták, hogy társasozni akarnak. Nincs kedved csatlakozni? - Váltott témát az árnyék elem.
- Nem, köszönöm. Tudtommal csak négy bábu van. - Mosolygott a kandúr halványan.
- Igaz, de akár csapatban is lehetnénk~
- Csábító ajánlat, de talán majd később. Mindenesetre, jó szórakozást!
- Köszi! - Dorombolt Shady, búcsúcsókkal elköszönve párjától, mielőtt Virág szobája felé vette volna az irányt; Az ilyen "lányos programok" mindig a növény elem rózsaszínbe burkolt területén történnek. És a jelenlegi társasjáték-láz éppen kapóra jött főszereplőnk magánakciójához.
A raktárba lépve rögtön a különböző polcokat kezdte pásztázni. Volt ott minden, régi sátraktól kezdve az üres sörös üvegeken át egészen a formális papírokig. Nightynak viszont most egyetlen apró tárgy kellett, amit már előre látta, hogy kínszenvedés lesz itt megtalálni. De, először persze el kellene kezdeni.

Három polc átvizsgálva, egyelőre semmi. Sok dolgot talált, amit lehet, hogy nem kellett volna, de annak az egy szalagnak semmi nyoma. Bár az is lehet, hogy a zsaruk rég lefoglalták, és miután semmire nem jutottak vele egyszerűen kidobták, de ezt a lehetőséget a hibrid nem akarta számításba venni. Egy kicsit mélyebbre nyúlt a polcok között, hátha valahol leghátulra lett odahajítva anno.
Ám ezt már nem tudta meg; Hála a tűzvörös mancsoknak, akik hirtelen félrelökték.
- Mi a... - Nyávogott fel az éjsötét kandúr ahogy nekivágódott az ügyetlenül csiszolt fenyőpolcnak, de elhallgatott, amikor félbeszakította egy fülsüketítő csörömpölés. Egy virágcserép volt az, illetve már csak a darabjai. Valószínűleg az egyik felső polcról zuhanhatott le, és ha nem lökik félre, egyenesen a hibrid fejére. Mellette állt Szikra, idegesen tördelve a mancsait.
- Bocsi! Ezt... Ezt nem egészen így terveztem. Jól vagy? - Mosolygott kínosan a tűz elem, segítő mancsot nyújtva társának.
- Leszámítva néhány szálkát és hogy majdnem ketté törted a gerincemet, nagyjából igen. - Morogta Nighty, újra talpra állva. - Csak tudnám, hogy miféle idióta rakott a FELSŐ polcra üres VIRÁGCSEREPET!
- Fogalmam sincs, Virágot kérdezd. Keresel valamit? - Kérdezte kíváncsi szemekkel a narancs kandúr.
- Fogjuk rá..... MEGVAGY! - Hajolt le hirtelen, ahogy a törött cserép darabjai közt meglátta a keresett tárgyat; Egy az Elem Csapathoz tartozó nyaklánc. Élénk zöld, szakadt szalag, és egy már többször is megrepedt rózsaszín malachit darab. A hatodik tag nyaklánca.
- Oooh... Szóval... Láttad? - Érdeklődött Szikra óvatosan.
- Több is. - Felelte a hibrid, zsebre vágva az ócska nyakláncot. - Jobb lesz, ha visszaadjuk neki.
- Várj, várj várj! Találkoztál vele? És megint akarsz?
- Nem akarok, épp ellenkezőleg. Azt akarom, hogy végre eltakarodjon a jó büdös francba, minden itt maradt cuccával együtt. Probléma? - Ráncolta az orrát Nighty irritáltan.
- Nincs, csak... - Hezitált a tűz elem. - Nem veszélyes ez egy kicsit?...
- Eddig én is azt hittem, de higyj nekem, a csávó tiszta szánalmas. Első ránézésre egy légynek sem tudna ártani; Őszintén fogalmam sincs, hogy hozta össze a tudjuk-mit.
- Veled mehetek? - Kérdezte Szikra bizonytalanul.
- Miért? Nem félsz tőle?
- DE IGEN, csak...
- ...Csak egy kicseszett idióta vagy. - Forgatta éjsötét szemeit a fekete macska. - Jól van, gyere, de ne mondd el senkinek!
- Még Shadynek se?
- Még neki se.
- Nighty... - Bizonytalanodott el a narancs kandúr. - Ez nem vall rád. Mi a baj?
- Miért kérdezgeti mindenki, hogy mi bajom van?! Minden rendben, és kész! Ilyen nehéz ezt elhinni?!
- Oké, oké, nyugi! Elhiszem. Csak menjünk, mielőtt a csajok gyanút fognak.

NIGHTY

Szikra végig szorosan mellettem maradt, mintha attól félt volna, hogy bármelyik bokorból ráugorhat valami. Utoljára talán akkor lehetett ennyire betojva, amikor télen a lányok kilökték a befagyott tóra. Bár ha ma reggel nem haraggal fűtve indulok Poisont keresni, valószínűleg én is épp ugyanezt csináltam volna.
Poison épp ott várt, ahol otthagytam; Még csak pozíciót sem váltott. Ahogy meglátott engem és Szikrát, egy halvány mosolyt megengedett magának, de ezt gyorsan elfojtotta. A tűz elem, vele ellentétben, teljesen lefagyott. Pár lépést hátrébb lépve, tűzvörös szemeit a lila macskán tartva.
Közelebb húzódtam hozzá; Le se tagadhatná, mennyire retteg.
- Ne aggódj. - Suttogtam halkan, gyengéden oldalba bökve. - Meg tudlak védeni.
A tűz elem hálásan mosolygott, rövid szőrét megrázva, mintha a sokktól is így próbálna megszabadulni. Poison nem szólt semmit, csak megszégyenülten pislogott maga elé. Miután Szikra már többnyire magához tért, lassan a méreg elem felé léptem, a kabátom belső zsebéből előhúzva a szakadt nyakláncot.
- Ez... Shadow kabátja? - Kérdezte halkan, a kabátomra bámulva; A hangjából nem igazán lehetett kivenni semmit.
- Egyszer talán az volt. - Grimaszoltam keserűen, a mancsába nyomva az ékszert. - Ezt pedig jobb, ha magaddal viszed. Akárhova is mész.
- ...Köszönöm. - Suttogta egy szelíd mosollyal. Még mindig nem áll össze a kép; Egy ilyen... Kedves mosolyú macska hogy lehetett képes ekkora szörnyűségre? És ami a legfontosabb, MIÉRT hagyom hogy csak úgy elmenjen?!
- Csak vidd, és ne lássunk többet. Örülhetsz, hogy megúszod ennyivel. - Fújtattam irritáltan, Poison arcáról pedig gyorsan lefagyott a mosoly.
- Igen... Igen, tudom. Sajnálom, hogy... Hogy ennyi fájdalmat okoztam.
- A sajnálatoddal nem megyünk semmire. Takarodj, amíg szépen mondom. - Borzoltam fel a szőrömet fenyegetően. Poison megszeppenve bólintott, majd a nyakláncot az azonos színű övének egyik zsebébe csúsztatta, és elrohant.

- Ezen is túl volnánk. - Jelentettem ki hűvösen, újfent a bázis felé fordulva.
- Tiszta gyáva vagyok! - Nyávogott fel Szikra, megtörve az eddigi némaságát.
- Dehogy vagy az! - Forgattam a szemeim.
- De igen! Annyi mindent a fejéhez akartam vágni, de...
- Most már mindegy. Nem a te hibád, ez egyszerűen csak így működik.
- Nem, te ezt nem érted... Annyiszor történt már ilyen, számíthattam volna rá. Csak úgy lefagytam mint egy lassú számítógép, és egy nyamvadt szót sem tudtam kinyögni!
- Hé. - Fordultam a pattogó kandúr felé. - Jobban értem, mint bárki más. Ne aggódj emiatt, ennek így kellett lennie. Már nem kell foglalkoznunk vele.
- Tudom... - Sóhajtott Szikra. - De... Egyszer ugye mindent elmondasz Shadynek is, igaz? Nem szép dolog titkolózni, főleg nem a feleséged előtt.
- Igen, nyilván el fogom, csak... Nem most. Ez különben sem olyan nagy ügy, szinte biztos, hogy nem is érdekelné. Minden rendben. - Ráztam le az őszinte választ. Ekkorát is csak akkor hazudtam utoljára, amikor tizennégy évesen az arcomat felszántó csúnya karmolásokat azzal próbáltam kimagyarázni, hogy leestem egy fáról.
- Ha te mondod... - Vont vállat Szikra.
- Mindenesetre... - Mosolyodtam el halványan. - Hálás vagyok, hogy a barátod lehetek. Nem sokan vannak, akik elviselnek maguk körül. Jobbat sem is kívánhatnék.
- Ez csak természetes. - Vigyorodott el a tűz elem szélesen. - Rám mindig számíthatsz, Sötéthold.