NARRÁTOR

A tűz elem türelmetlenül kopogtatott az ajtón.
A szőre ismét régi színeiben virított, ahogy a hipotermia utolsó jelei is fakulni kezdtek rajta.
És ez azt is jelentette, hogy az eredeti, túlcsorduló energiája is visszatért.
És egyszer csak, az ajtó kinyílt, egyenesen orrba vágva a kandúrt.
- Bocs! Bocs, bocs... - Nyúlt utána Nighty, ellátva a sebet mielőtt az durvább lett volna.
- Bocs? - Kuncogott Szikra szórakozottan. - Na, már haladunk!
- És mi az, amiért megérte volna betörnöd az orrod? - Kérdezte a hibrid, egy enyhe mosolyt elfojtva.
- Támadt egy ötletem! - Vigyorgott a szokásos, idétlen módon a tűz elem.
- Áh, kezdhetek félni? - Forgatta éjsötét szemeit egy féloldalas mosoly kíséretében a kandúr.
- Most már, tagadjuk vagy sem, hivatalosan is nyár van! - Folytatta Szikra. - Szóval, az én javaslatom az; Menjünk strandra!
És itt fagyott le Nighty arcáról a mosoly.

- Nem. - Jelentette ki hűvösen.
- De naaa, miért?
- Ott van a tó, az nem elég? Különben is, alighogy kilábaltál a megfázásból, máris ugranál egy másikba?
- Hé, a kettő nem ugyanaz! És most különben is hét ágra süt a Nap! Ha most nem megyünk, legközelebb már mindenki ott lesz!
- "Ott"? Hol? Hova a viharba akarsz te ennyire strandolni menni?
- A Kristály-öbölbe! - Vigyorgott lelkesen a vörös kandúr. - Tudod hol van?
- Már hogy ne tudnám?! - Ráncolta az orrát irritáltan a vezető, de végül feladta. - Kérdezd körbe a többieket. Ha nekik nincs ellenvetésük, én sem tudok már mit tenni.
- Tudtam én! - Bökte meg a vállát játékosan, majd már indult is a csapattársai felé.

Természetesen mindenki Szikra oldalán volt ebben is, így a tiltakozásnak semmi értelme nem lett volna.
Az Elem Csapat a nappaliban gyülekezett. Majdnem mindenki itt volt.
Szellő egy egyrészes fürdőruhát viselt, ami királykékből ment át lassan égszínkékbe, halvány felhők kíséretében, akárcsak a nappali égbolt. Vele társalgott Virág, akinek rózsaszín, halvány fátyolszerű anyaggal díszített bikinije volt. Ott volt még Kagyló, egy lila, rózsaszín és ciánkék színekben játszó egyrészesben. Az ujja hosszú volt, a hasa pedig szabadon maradt, egy egészen egyedi megjelenést kölcsönözve a fürdőruhának. Mellette pedig Szikra, egy sötét színű, rövidujjú úszóruhában, vöröses díszítéssel.
Ekkor érkezett meg Nighty. Egy sötétkék, majdnem térdig érő fürdőnadrágot viselt, és még most sem volt hajlandó levenni a szakadt farmerkabátját. A fején egy nagy, hófehér kalap volt, rajta egy lilás színű művirággal. Bizonytalan módon kulcsolta össze a mancsait maga előtt, minden tekintetet kerülve.
Az egy dolog, hogy a különböző események megkövetelik, hogy a macskák idétlenül cifra ruhákba bújjanak, na de a vízbe minek?
Tiszta baromság.
Ezt is bizonyára azok a macskák találták ki, akiknek nincs mit szégyellni az alakjukon. Egy újabb kérdés, amire sosem kapunk választ.
És utolsónak érkezett Shady; Egy kék és fehér csíkos egyrészesben, sötétkék kalappal, amin egy zafírkék művirág díszelgett, mintha Nightyval direkt összeöltöztek volna. Végre mind a hatan összegyűltek.
A fontosabb dolgokat hátizsákokban hozták, Szikránál pedig egy hatalmas napernyő volt bekészítve.

Egy jó fél óra buszozás és bizonytalan sétálgatás után, csapatunk végre elérte a partot.
Egészen északon, Elementia két "macskafül" félszigete közt húzódó víztömeg volt a Kristály-öböl, vagy ahogy a legtöbben hívták, a Kristály-part. Egészen meglepő látvány volt, hogy tényleg nem volt itt senki más.
Illetve, csak majdnem.
Amíg Nighty meg nem látta azt a jól ismert, a homok enyhe színétől erősen elütő barna kandúrt.
Fűmancs.

- Virág, ez meg mit keres itt? - Morogta Nighty, fejével a másik hím felé biccentve.
- Ne nézz rám így, én biztosan nem szóltam neki! - Borzolta fel zöldes bundáját az említett nőstény. Nighty ezt valahogy nem tudta elhinni, de hagyta annyiban.
Csak idő kérdése volt, mire a föld elem is észrevette őket.
- Nocsak, nocsak! Mit látok? - Szökdécselt át a homokon. Egy sötétzöld úszógatya volt rajta, világos fűmintával a tetején és az alján. - Hogy lehet, hogy mi akaratlanul is összetalálkozunk?
- Mit műveltek itt?! - Fújtatott Nighty egyből. Már csak te kellettél ide!
- Hát nem látod? - Döntötte oldalra a fejét Fűmancs, színpadias mosoly kíséretében. - Ez, kivételesen nem az én ötletem volt, de... A társaim egy "szabadnapra" vágytak. Különben, mi is csak most érkeztünk.
Az Elemek inkább szertébb szóródtak, egyedül hagyva a két hímet. A hibrid továbbra is szúrós tekintettel méregette a föld elemet, de lassan áttekintett a nem sokkal mögötte gyülekező Gonosz Elemekre. Először Galaxine sötét szőre tűnt fel neki. Ametiszt színű bikinit hordott, ami fekete masnikkal és szalagokkal volt díszítve. Egy hasonló színű kalapot viselt, ezen is egy hatalmas masnival. Szorosan mellette volt Sunset, egy naplemente színeiben pompázó fürdőnadrágban. Electro is hasonlót hordott, csak egy sokkal rövidebb, sárga és kék darabot. A szemein mintha friss sebhelyek haladnának át... Valamivel odébb volt még LightCat, egyszerű szürke gyatyában, és egy határozottan visszataszító tekintettel az arcán, ahogy végignézett az Elemeken. Hozzá már nem is lehetett volna közelebb Dayly, egy szemet égetően rózsaszín bikiniben. Nightmare szinte majdnem ugyanilyet viselt, és nem volt nehéz észre venni, hogy szívből gyűlölte. Merész tipp, de valószínűleg a túlbuzgó fény elemtől kapta kölcsön. Mellette húzta meg magát Deadline, a halál elem. Vagy legalább is úgy tűnt, hogy ő az. Egyszerű lila fürdőgyatyával, de a maszkja nélkül. Csak az a kérdés, hogy vajon mi vette rá, hogy anélkül érkezzen. Az arca szürke volt a fekete alapú bundáján, a szája körül olyan, mintha az össze lenne varrva. A haja enyhén belelógott az arcába, lila szemei épp olyan rejtélyesek, mint a maszk mögül. A semmibe bámult, kerülve bármiféle szemkontaktust. És végül Nightmare oldalán egy másik nőstény. Újnak tűnt, legalább is eddig nem tartozott Fűmancs csapatához. Háttal ült, így nehéz volt ki venni, hogy ki az, de Nightynak már volt egy sejtése. Lila bunda, a mancsai felé sokkal élénkebb színben. A farka vékony, zöld és lila gyűrűs, és a vége feltekeredett, mint valami majomnak. Zöld fürdőruha volt rajta, lila spirálmintákkal. Neki látszólag nem tűnt fel, de az ízléstelen darab inkább hasonlított egy felelőtlen parti "rókájára", mint tisztességes mintázatra.
A macska megfordult.
Hipnózisra is alkalmas, pink és kék szemei láttára Nighty megremegett. Látva a nőstény arcát, neki hasonló, csak sokkal láthatóbb negatív reakciója volt. A macska felállt, és mintha valami furcsa portál nyílt volna mellette. Belépett rajta, csak hogy ismét felbukkanjon, pontosan Fűmancs mellett.

Nighty csapattársai mintha kissé megijedtek volna, de ő maga nem mozdult, egyedül a telihold-kerekre nyílt szemei árulkodtak arról, hogy még magánál van. Fűmancs borzongva odébb lépett, de meglepettségét igyekezett leplezni.
- Sötéthold! - Erőltetett szórakozott, passzív-agresszív vigyort az arcára a nőstény.
- Hát itt vagy... - Sóhajtott Nighty irritáltan. - Mégis mi ez a szerelés? Úgy nézel ki, mint valami zavarodott nagymama!
- Te meg mint egy elmeháborodott törpe!
- Rendben, ennyi elég lesz! - Fordult az újonc felé Fűmancs, aki még utoljára kinyújtotta a nyelvét a hibridre. - Ő itt Wormhole, portál elem; Csapatunk legújabb tagja!
- Wormhole? Vááárjunk, te vagy a PorTALK műsorvezetője! - Furakodott előre Szikra lelkesen. - Élőben valahogy sokkal...
- Nevetségesebb? - Morogta Nighty szárazan.
- ...Vagányabb
- Köszönöm szépen, kedves! - Rázott mancsot vele Wormhole, kicsit több energiával, mint ahogy az kényelmes.
- Nos, ha már így összeismerkedtünk, talán jobb, ha tisztázunk valamit. - Folytatta Fűmancs. - Mint láthatjátok... Elég kevés az árnyék. Ami azt jelenti, hogy csak az egyik csapat tud ott elhelyezkedni.
- Mit akarsz ezzel mondani? - Ráncolta az orrát hunyorogva Nighty.
- Csupán azt, hogyha esetleg nem akartok a napon elolvadni, van egy mód, amivel igazságosan eldönthetjük, kié legyen a megfelelő hely.
- És ezt hogy tervezed?
- Mit szólnátok, egy versenyhez? - Mosolygott sejtelmesen a föld elem.
- Imádjuk a versenyeket! - Pattant fel Szikra, széles vigyorral.
- A magad nevében beszélj. - Forgatta a szemeit a hibrid. - Mire gondoltál?
- Nos... A történet egészen egyszerű; Két macska, egy-egy mindkét csapatból, bemegy a vízbe, de úgy, hogy az legalább derékig érjen. A lényeg csupán az, hogy melyikük bírja tovább, és melyikük jön ki előbb. Amelyik győz, annak a csapata az árnyékban maradhat.
- Aha... Egyszerű. Már-már túl egyszerű. Hol a csavar?
- A csavar? Nos, az bizony a versenyzőkben rejlik... - Sandított baljós módon a tűz elem felé. - Ugyanis a verseny Szikra és Electro között zajlik majd.
- Szó se lehet róla! - Hörögte az éjsötét kandúr.
- Vállalom! - Vágta rá Szikra, szinte egyidőben.
- Tökéletes! Tíz percetek van felkészülni. - Vigyorgott a föld elem szórakozottan, majd ő és Wormhole rögtön sarkon is fordultak, mielőtt a hibrid bármit is mondhatott volna.

- Tiszta bolond vagy. - Rázta a fejét a kandúr, akinek már most elege volt az egész napból.
- Miért? Meg tudom csinálni! - Erősködött tovább a vöröses színezetű macska.
- Az egy dolog, hogy iderángattál, de ez már tényleg túl sok!
- Eltúlzod. Ez csak víz.
- Te pedig tűz elem vagy! Tetszik vagy sem, ezt nem fogom tétlenül nézni! - Morogta Nighty ahogy az Elem Csapat további tagjai felé vette az irányt.
- Tényleg? És mit tervezel tenni ellene? - Követte Szikra, egy az átlagnál jóval idegesítőbb vigyorral az arcán. - Fűmancs már minden bizonnyal lerendezte, szóval tíz perc, ami most már inkább csak kilenc, és így is-úgy is vizes leszek.
- Hogy lehet, hogy te még akkor is képes vagy életveszélybe sodorni saját magad, amikor a világon nincs miért aggódni?! - Fújtatott a hibrid, szőre tövig borzolva. A tűz elem megremegett. Nighty mély levegőt vett, és egy fokkal halkabban folytatta. - ...Sajnálom. De egy dolgot ígérj meg; Nem a győzelem számít. Ne maradj tovább, mint ameddig tényleg bírod, rendben?
- Rendben. - Mosolyodott el Szikra. - Kedves, hogy aggódsz... De attól tartok, hogy ezt Kagylónak kínosabb lesz megmagyarázni.

Mindkét csapat a partra gyűlt.
A két versenyző egymással szemben állt; Szikra izgatott és elszánt, Electro rémült és ideges.
- A szabályok ismertek. - Kezdte ünnepélyesen Fűmancs, a két kandúr vállaira helyezve mancsait. Az áram üveges tekintettel figyelte az égboltot, mintha nem merne máshova nézni. A tűz elem figyelmesen hallgatta a magas kandúrt, egy magabiztos mosoly kíséretében. - Mindketten addig mentek a vízben, amíg az legalább derékig nem ér. Mivel nagyjából egymagasak vagytok, minden bizonnyal nem lesz nagy különbség. A lényeg az, hogy mindketten a vízben maradjatok, ameddig csak bírjátok. Aki előbb indul el kifelé, az vesztett, és a másik csapata pakolhat le az árnyékban. Minden érthető?
- Igen. - Vágta rá rögtön mindkét versenyző.
- Tökéletes! Nos, akkor a verseny elindul, most. - Jelentette ki Fűmancs, de Szikrának még odasúgta; - Nem szégyen ám a vereség, kis parázs.
- Az nem az én műfajom. - Felelte vigyorogva a tűz elem, majd Electroval együtt elkezdtek rohanni a mélyebb víz felé.
A két macska megállt, amikor már elég magas vízbe értek.
Electro feszülten állt, mellső mancsait maga köré fonva, teljesen kitartva a vízből. A szemei görcsösen csukva voltak.
Szikra rövid szőre fel volt borzolva, de a fájdalom furcsa módon még nem kezdődött el. A testtartása egészen laza, tekintete nem állt meg egy helyen. A víz körülötte mintha máris gőzölögni kezdett volna. A partról mindkét csapat lelkes kiabálása hallatszott, ahogy tartották a lelket a két hímben.
- Így tovább!
- Vigyázz magadra! - Hallatszott az Elem Csapat oldaláról.
- Ki ne merj jönni!
- Ne hagyd, hogy megzavarjon! - Harsogtak a Gonosz Elemek.
Electro valahogy tökéletes lelki békével, szikla szilárdan állt. Csak a hosszú, mély lélegzetei árulkodtak arról, hogy még magánál van. Vele ellentétben Szikra már kezdte érezni a hatásokat. Nem egészen volt fair a verseny. Elvégre egy áram elemnek nem is jelent veszélyt a víz, ha nincs aktiválva a képessége. Itt az egyedüli nehézség az Electro rettegése volt. Egy tűz elemnek viszont ez az érzékenység folytonos .
Lassan már kezdett bekúszni a víz érintése általi fájdalom, ahogy a szőre alatt bizseregni és sajogni.
"Nem a győzelem számít", visszhangoztak az éjsötét kandúr szavai.
Talán ideje feladni.
De mi van, ha csalódást okozna? Gyengének mutatkozna? Épp az ellenségeik előtt? Mit gondolnának róla?
Nem... Nem, nem számít mit gondolnak.
Szikra lassan elengedte magát, közelebb lépve riválisához.
- Gratulálok. - Susogta egy barátságos mosoly kíséretében, ahogy még pár percig próbálta kizárni a fájdalmat. Electro szemei tágra nyíltak, egy újabb, remegő sóhaj kíséretében.
- ...Köszönöm. - Dorombolta alig hallhatóan az áram elem, a mancsát nyújtva. - Nem tudod, mit jelent... Ez nekem.
- Jobb ez így. - Fogott mancsot vele Szikra, keserédes mosollyal. - Ügyes voltál.
Ezzel a tűz elem megfordult, és elindult a part felé.

Kagyló rögtön a nyakába ugrott, szorosan magához ölelve a kandúrt.
- Sajnálom, ennyi-
- Shhh, mindent jól csináltál. - Dorombolt a víz elem, megcsókolva párját.
- Rendben vagy? - Közelített Nighty is.
- Igen, teljesen. - Felelte a tűzvörös macska enyhén mosolyogva. - Örültem volna, ha megnyerem, dehát most így jártam.
- Bátor vagy, de teljesen idióta. - Mosolyodott el halványan a hibrid.
- De legalább az én idiótám! - Vigyorgott szélesen Kagyló, miközben arcát gyengéden a tűz eleméhez simította.
- Jó, igaz. Lehet, hogy kicsit túlvállaltam magam. - Kuncogott magának a narancs színű hím.
- Nem baj, túléljük mi a napon is. - Jegyezte meg barátságosan Nighty, de a tekintete sokkal hűvösebb lett, ahogy áttekintett a Gonosz Elemek térfelére. - ...Menjetek előre, még beszélnem kell valakivel.
A társai szótlanul összenéztek, majd magára hagyva a kandúrt, elindultak a többiekkel kipakolni.

Nighty sötétkék szemei egyetlen macskára tapadtak, akit legszívesebben helyben megfojtott volna velük.
Az illető a napon állt, jól látható helyen. Hófehér szőre a mancsai végén hamvas szürkébe futott, borostyán színű szemei pedig szinte könyörögtek érte, hogy megtépjék. LightCat egy önelégült mosolyt villantott, mintha azt sugallná vele; "Ennyit érsz, féreg". Az utolsó csepp már csak az volt, ahogy lenézően félre billentette a fejét, még mindig egyenesen az éjsötét kandúr szemébe nézve.
És itt szakadt el a cérna.
Nighty karmai szinte maguktól bújtak ki, mélyen belefúródva a forró homokba. Egy utolsó, mély sóhajjal kísérve felöltötte álcáját, és ahogy a szőre matt feketére változott, a haragja még mindig nem múlt el.
Izmai megfeszültek, és tövig borzolt bundával rugaszkodott el, hogy aztán egy rakéta sebességével száguldjon végig a tenger partján, lendületből nekivetve magát a fény elemnek.
LightCat is álcázta magát ahogy földet ért, sárgás szemei most feketés-aranyszínben égtek. Rögtön egy jól irányzott karmolást intézett a hibrid arcán, lelökve kalapját, amit eddig is csak a lelki erő tartott ott. Az éjsötét hím magából kikelve fújtatott, hogy aztán mancsát ökölbe szorítsa, és határozottan orrba verje riválisát. Koromfekete vércseppek röpültek fel, mikor a fehér kandúr fájdalmasan felnyávogott. Dühösen ellökte magáról ellenfelét, egyenesen a sós vízbe. Nighty morogva pattant fel, gyorsan kitérve a ismét felé vetődő LightCat elől. Ahogy a fény elem elhasalt a vízben, támadója rögtön a hátára taposott, mancsával pedig igyekezett a fejét lent tartani. A lenti félnek sikerült a könyökével fejbe vágnia az árnymacskát, így most ő esett hanyatt.
- Mocskos csontkollekció! - Hörögte a hófehér hím, karmait Nighty torkának szegezve.
- Rühes zaklató! - Fújtatott az éjsötét kandúr, erősen hasba rúgva ellenfelét. - El a mancsokkal a nejemtől!
- Az enyém volt előbb!
- Csak szeretnéd! - Morogta a hibrid, majd ismét behúzott a gonosz macskának. - Szálanként tépem ki a szőrödet!
- Kikaparom a szemed! - Vicsorgott LightCat, karmaival a kandúr szemei felé suhintva, de az még időben elhajolt.
- Megfojtlak! - Felelte a támadó, és próbálta ellenfele fejét ismét a víz alá nyomni.

A következő pillanatban mindkét oldalról indák nyúltak feléjük, a macskák karjaira csavarodva próbálták széthúzni őket. Nighty még mélyen belefúrta karmait ellenfele karjába, hosszú fekete csíkokat hagyva, amikor végleg eltávolodtak egymástól.
Az éjsötét kandúr hanyatt esett a vízben, egyenesen Virág lábai előtt.
- Neked teljesen elmentek otthonról?! - Morogta a növény elem, leguggolva a hím mellé, akinek éppen csak sikerült felülnie.
- Ne már! Megérdemelte! - Fújtatott a hibrid.
- Ebben nem kételkedem, de ne itt csinálj bohócot magadból!
- Te ezt nem érted! - Vicsorgott Nighty, de tekintete valahogy rögtön megváltozott, amikor Shady is megérkezett.
- Miért csináltad ezt? - Kérdezte az árnyék elem rémülten, belekarolva Nighty sötét, ázott bundájába.
- Már rég meg kellett volna tennem! - Felelte Nighty, már egy fokkal higgadtabban. A szőre most visszavette a normális, kopott fekete színét. Csak akkor esett le neki, hogy mennyire zavarja a Nap fénye, amikor a párja ismét a fejére helyezte a hófehér kalapot. - Esküszöm, kicsináltam volna!
- Persze, már hogy is ne. - Forgatta rózsaszín szemeit a növény elem. - Na gyere, lesz még rá lehetőséged máskor is.
- Legközelebb nem ússza meg ennyivel! - Morogta a hibrid, miközben végre felállt a vízből.
Habár az Elem Csapatnak végül a tűző napon kellett letelepednie, a magukkal hozott napernyő mégiscsak nyújtott valamiféle árnyékot.

- Mi történt? - Kérdezte szúrós tekintettel Fűmancs.
- Az az idióta nekem ugrott! - Fújtatott LightCat. Egyik mancsát még mindig a vérző orra előtt tartotta, hófehér bundája vörös foltokkal átitatva.
- Képzelem. - Forgatta mogyoróbarna szemeit a föld elem, egy apró, kárörvendő vigyort megengedve magának. Szinte lerótt róla, hogy mélyen belül remekül szórakozott az előbbi műsoron. - Akárhogy is legyen, elhasználtad a napi balhé kártyánkat.
- Nagyon viccesnek hiszed magad. - Mormogott a fény elem. Szívesen törölte volna le azt az önelégült mosolyt a vezető képéről, de Electro példájából tanulva; Nem mindenkinek jó ötlet, hogy ujjat húzzon Fűmanccsal.
- Nem is tudod, mennyire. - Folytatta a barna kandúr, továbbra is farkasszemet nézve társával.
Amíg persze az el nem fordult, és inkább kezdett társalgásba Daylyvel, aki valami különös oknál fogva ténylegesen aggódott fajtársáért.
Úgy kell azt. Amúgy is összeilletek; Két beképzelt fény elem, akik azt hiszik, fényesebben ragyognak bárkinél.

Galaxine a horizontra emelte mély fekete szemeit.
Nem emlékezett rá, hogy valaha látta-e a tengert élőben. De most, hogy itt volt... Ez a kilátás valahogy megérte a sok üres évet.
Ahogy a színtiszta ég lassan egybemosódott a víz kékjével, valami furcsa békesség költözött fiatal szívébe. Nem sok helyen járt életében. Nem sokat látott. Csak azokat az unalmas falakat, minden egyes nap, újra és újra. Amikor a Gonosz Elemekhez költözött, ez nem sokat változott. De ami fontos, az inkább az, hogy a lehetőség mégis ott volt. A lehetőség, hogy a fenyőerdő kellemes, hűvös sötétjét élvezze. Hogy végre szabad lehessen.
Nincs több kalitka.
Nincs több rabság.
És mindezt Fűmancsnak köszönheti. Furcsa egybeesés. Épp az a macska adja meg egynek a szabadságot, aki mástól éppen azt veszi el. De persze az élet hajlamos arra, hogy néha igazságtalan legyen. Pont neki kelljen ezt magyarázni? Ezt is, minden macska máshogy fogadja. Van, aki lázad ellene. Van, aki csak úgy sodródik az árral... És aztán ott van Fűmancs.
Bonyolult pasas. Abban mindenki megegyezik, hogy a módszerei kifogásolhatóak, logikátlanok, és zavarosak. Mégis, Galaxine tudta, hogy csak miatta lehet szabad. Nála volt a kulcs. De persze, végsősoron, minden kandúr ugyanolyan.
Agresszív, akaratos, irányításmániás.
Hiszen ő már csak tudja. Egyetlen hímet ismert, aki nem ilyen, és attól is eltépte a sors. Talán neki ez a végzete. Egyes egyedül, így nem tudnak bántani.
A dolgot igazából csak az nehezítette meg, ahogy közelebb és közelebb került a csapata egy tagjához.
Sunset. Ő is egy furcsa macska. Ezernyi arca van, ezernyi álarca. Hogy viselkedik Fűmanccsal, a csapattal, Electroval vagy akár Galaxineal. A kérdés, hogy melyik a valódi. Ez is egy olyan rejtély, aminek a végére kell járni.

- Nem bánt a Nap? - Ütötte meg a fülét egy gyengéd hang.
Ahogy a galaxis elem lassan oda fordult, nem látott mancsokat. A feje játszana vele?
- Bocsi, idefent! - Szólt a hang újra. Galaxine felemelte a fejét; Szellő volt, az Elem Csapatból, egy apró felhőn feküdve. - Remélem nem zavarlak.
- Váó... - Kerekedtek el a sötét nőstény szemei, de gyorsan összeszedte magát. - N-Nem! Nem, egyáltalán nem... Elvégre, békeidő van.
- Igaz, habár szerintem van, akinek erről nem szóltak. - Kuncogott a levegő elem.
- Nem tudtam, hogy képes vagy erre. - Jegyezte meg halkan Galaxine, újra és újra a felhőre sandítva.
- Eddig nem nagyon volt lehetőségem, hogy megmutassam. Mondjuk úgy, hogy a képességeim nem igazán harcra lettek tervezve.
- Igen, ezt megfigyeltem. - Mosolyodott el a galaxis elem.
- Szóval?
- Hm?
- Merem gyanítani, hogy neked sem tesz valami jót a fény. Vagy a te elemed máshogy működik?
- Nem, valójában a sötétség elemekkel nem vagyunk olyan különbözőek. Nos... Csak a kilátást figyeltem. A kalap pedig véd a fény elől. A csapatomnál most egy kicsit... Fagyos a hangulat.
- Nálunk is hasonló. A fiúk tudják, hogy nyírják ki a bulit. - Kuncogott ismét a halvány színekben játszó macska. Szellő bundája egy része hófehér, a másik sápadt kék. Ahogy a két árnyalat egymásba futott, hullám és spirálmintákat rajzolva, az Galaxine számára egyszerűen gyönyörű volt.
- LightCat most háborog. - Jelentette a Gonosz Elemekhez tartozó nőstény, ahogy az arcán valahogy így is ott maradt az az apró mosoly, dacára annak, hogy milyen komoly témáról beszélnek.
- Nighty még annál is inkább. - Forgatta égszínkék szemeit a másik.
- Nos, őt nem hibáztatom. - Vont vállat Galaxine. - LightCat egy elég... Elviselhetetlen macska. És hogy hogyan viszonyul hozzánk, lányokhoz, arról ne is beszéljünk.
- Nem is csoda, hogy nem bírja senki. Ha engem kérdezel, az egész életét egy megkeseredett, nőtlen, mindenbe belekötő tuskóként éli le. - Magyarázta Szellő, mire Galaxine akaratán kívül is, halkan elnevette magát.
- Mondasz valamit. - Dorombolta a kalapos nőstény.
- Hát nem kellemes? - Kérdezte a levegő elem egy hosszú sóhaj kíséretében.
- Micsoda?
- Hogy így beszélgethetünk. Nem mint ellenségek, riválisok, vagy vetélytársak. Csak egyszerűen, civilben. Mint... Mintha barátok lennénk. - Fordult a másik csapat tagjához Szellő, egy szokatlanul kedves mosollyal.
- Barátok?... - Ismételte el Galaxine halkan. - Nem úgy volt, hogy...
- Hogy nem lehet? - Vigyorgott a levegő elem, mint valaki, aki semmit sem törődik ezekkel a kimondatlan szabályokkal. - Ugyan már. Ha Virág és Fűmancs megtehetik, akkor miért is ne?
- Fűmancs és Virág... - A galaxis elem mintha egy cseppet elpirult volna. - Ők teljesen mások. És az már azelőtt elkezdődött, mielőtt...
- Mielőtt a főnökötök a fejébe vette, hogy mindannyiunkat lenyakazna, értem én. Csak azt mondom, hogy az, hogy egymás ellen kell harcolnunk, nem jelenti azt, hogy teljes szívből gyűlölnünk kell egymást.
- Nos, ebben van valami... - Dorombolt a sötét bundás macska. Mély tekintete ismét a felhő hátán fekvő lányra vándorolt. Miért ilyen... Barátságos? - ...Kedves a mosolyod.
- Tényleg? - Kerekedtek el Szellő szemei, de valahogy nem tűnt rosszindulatúnak.
- Igen... Legalább is, azt hiszem. Tudod, a mi bázisunkon nem igen látok ilyet... - Nézett félre újra. - Tudod... Az utolsó macska aki így mosolygott rám, az... Szikra volt.
- Áh... - Bólintott lassan az Elem Csapat levegő eleme. - Nem csodálom. Szikra egy különleges macska.
- Igen... Igen, tudom. - Mosolygott halványan Galaxine.

- Látom, egészen jól elvagytok. - Szólalt meg Sunset, a két lány mögött. Mégis mióta van itt?
- Jól látod. - Felelte Szellő hűvösen.
- Remek. Nos, én is szeretnék beszélni Galaxineal. - Válaszolt a Nap elem épp ugyanilyen fagyos hangulattal.
- Tényleg? - Morogta halkan a levegő elem. - Akkor hagylak titeket.
- Itt maradhatsz, ha szeretnél! - Szólt utána a sötét bundás nőstény. Észre sem vette, ahogy a feszült kandúr éles tekintete most felé vándorol.
- Nem... Nem, beszélgessetek csak. Én megnézem, mi folyik nálunk. - Mondta Szellő, majd a maga kis felhőjével elindult a saját csapata felé. - Aztán le ne égjetek a napon!

- Még mindig nem tudom, hogy ezek miért mindig ott bukkannak fel, ahol mi vagyunk. - Morogta Sunset, napsárga szemeit forgatva.
- Talán csak ők is egy kis pihenésre vágytak. - Vont vállat Galaxine.
- Igen... Talán. - Ráncolta az orrát a Nap elem. Aztán megrázta a fejét, hogy kitisztuljon, és egy mosollyal az arcán a nőstény felé fordult. A mosolya barátságos volt. És érdeklődő. Mégis teljesen más, mint az Elem Csapat tagjainak. - Gyönyörűen nézel ki ma.
- ...Köszönöm. - Dorombolta halkan a galaxis elem. A bikini amit viselt tökéletesen kihozta az alakját; Nem volt a hagyományos értelemben karcsú, mégis igencsak szemrevaló macska. Sötét, fehérrel pettyezett szőre akár a selyem, a szemei pedig mint két mély, fekete tó. Sunset közelebb bújt hozzá. Hosszú, hófehér bundája kellemes hőt sugárzott, mégsem volt olyan forró, mint egy tűz elem jelenléte.
- ...Ha hallottad volna, hogy Fűmancs miket vágott Electro fejéhez a verseny előtt... - Sóhajtott frusztráltan a kandúr.
- Sajnos elkaptam belőle pár részletet. - Fordította el a fejét Galaxine.
- Elviselhetetlen. - Jegyezte meg Sunset, egy halk moraj kíséretében.
- Nagyon a szíveden viseled Electro sorsát, nemde? - Nézett rá kíváncsi tekintettel a nőstény.
- Ez csak természetes. Törékeny lelke van, és ebben a pöcegödörben én vagyok az egyetlen támasza.
- Kedves tőled, hogy így figyelsz rá... Tényleg testvérek vagytok, vagy?...
- Nem, egyáltalán nem. - Felelte a magas hím, lompos farkával irritáltan dobolva a tengerpart aranyló homokján. - Hét éves lehetett, talán nyolc... Ami azt illeti, én csak rátaláltam. A folyó mosta partra, nem is akármilyen állapotban. Tele véraláfutásokkal és égési sérülésekkel... Meg voltam győződve, hogy halott. De mégsem. Szépen lassan felkelt, mire az én családom is befutott. Először teljesen rémült volt. Sokáig nem is beszélt. Aztán... Idővel megnyílt. Mi befogadtuk, és... Ahogy mondani szokás, a többi már történelem.
- Akkor tényleg különleges a kapcsolatotok.
- Igen... Igen, feltétlenül.
- Nem tudok sokat róla, de el sem merem képzelni, mi történhetett vele... - Hajtotta le a fejét a sötét macska. - A gondolat, hogy egy kölyökkel ilyen borzalmas módon bánjon a sors, olyan... Felkavaró. Egyetlen cica sem érdemli meg, hogy ne szerető családban és melegségben nőjjön fel.
- Csodálatos édesanya lennél. - Dorombolta Sunset, mosollyal az arcán. Galaxine megfagyott, szőre az égnek állt.
- Sosem gondoltam még erre... Pláne nem mostanában. Talán jobb lenne, ha nem is beszélnénk róla...
- De miért? - Vágott közbe a Nap elem. - Talán attól félsz, hogy túl korai lenne? Vannak, akik ebben a korban kezdik-
- Sunset, kérlek. Hagyjuk ezt. - Susogta a nőstény, és hátat fordított a hímnek. Elindult a társai felé, ahogy Sunset a parton maradt. Az arcán még mindig ott maradt az a barátságosnak ígérkező, de mélyen belül mégis hátborzongató vigyor. Ahogy éppen hallótávolságon kívül ért a galaxis elem, a kandúr baljós módon suttogott.
- ...Meglátjuk mi még azt...

NIGHTY

A nap további része nem volt valami érdekes.
Jó, a csapat nagy része egészen sokat pancsolt, de én inkább maradtam a napernyőnk védelmében.
Jó, az idő szép volt, de én inkább örülök, ha nem vakulok meg az erős napfényben.
És a Gonosz Elemeknek pedig már a puszta jelenléte is idegtépő volt, hát még ha valamelyikük oda is jött bosszantani.

Ez persze úgy hangozhat, hogy egyáltalán nem élveztem. De ez így nem igaz. Igenis jól esett végre kimozdulni, még akkor is, hogy a strandra járás sosem volt az én műfajom. Jól esett látni, ahogy mindenki jól szórakozott. És ha még így sem sikerült teljesen megfeledkeznem Fűmancs ármánykodásairól, be kell ismernem, hogy nem volt olyan rossz ez a nap.
A legjobb persze most is az volt, hogy Shadyt mosolyogni láthattam.

...Apropó, Shady...

Fáradtan ültem az ágy szélén, Shadyre várva. Mostanában egy kicsit különösen viselkedik. Sokkal nyűgösebb, hamarabb elfárad, és a mosdóba is többet jár, mint szokott. Nagyon remélem, hogy jól van... Nem szeretném, ha bármiféle baja esne. De lehet, hogy ezt is én gondolom túl. Ciki vagy nem, őszintén szólva, még így, huszonhat évesen is alig tudok valamit a nőstényekről. Shadyt ismerem, mint a mancsomat, de... Vannak dolgok, amikhez egyszerűen nem értek.
Nem is kellett olyan sokáig várnom, Shady már érkezett is, némán mellém ülve, fejét a vállamra hajtva.
- Ma jó napunk volt, nem? - Nézett fel rám mentazöld szemeivel, halványan mosolyogva.
- Igen, én legalábbis viszonylag jól szórakoztam. - Feleltem vigyorogva. Shady halkan kuncogott.
- Azt láttam. - Dorombolta, a farkát az enyém köré csavarva. - Köszönöm... Hogy őszinte legyek, LightCat tényleg megérdemelte.
- De még mennyire! Örülhet, hogy megúszta ennyivel.
- Azért örülök, hogy te épségben vagy. Lesz még rá alkalmad, hogy a mait folytasd. - Jelentette ki az árnyék elem, majd lassan elhallgatott. Mintha elgondolkozott volna valamin. Kínos csend következett.
- Nos... - Kezdett bele Shady félénken. - Meg kell hogy mondjam, szeretek a feleséged lenni.
Meglepett a kijelentése, habár egy percig sem kételkedtem benne. Jól esett, ahogy ezt mondta.
- Köszönöm, Shady... Én is szeretek a férjed lenni. - Válaszoltam elpirulva, ahogy próbáltam rejtegetni a mosolyom. - Habár néha van, hogy megkérdőjelezem, hogy tényleg megérdemellek-e...
- Hé, ez nem is kérdés! - Bújt hozzám szorosabban az nőstény. - Hiszen mi egybe tartozunk, nem? Lelkitársak vagyunk.
- Igen, tudom. Tökéletes páros... - Engedtem végre utat az idétlen mosolyomnak. Csak tudnám, hogy mégis mivel érdemeltem ki ezt a csodálatos macskát... Shady ismét gondolkozni kezdett. Mintha mondani akarna valamit, de nem találná a szavakat. Ezért én vettem át a stafétát.
- ...Egyszer említetted, hogy LightCatet a munkahelyeden ismerted meg.
- Igen... - Sóhajtott az árnyék elem. - Miért?
- Csak... Egy ideje megfigyeltem, hogy nem igen mész sehova. Kiléptél?
- Igen. Úgy éreztem, tiszta lappal kell hogy indítsak. Az első furcsa jel az volt, hogy LightCat is eltűnt onnan. Persze, nem azt mondom, hogy kimondottan ez volt a baj, de... Rossz előérzetem volt vele kapcsolatban. És mielőtt végleg eltávolodtunk volna, volt egy-két kellemetlen beszélgetésünk. - Suttogta halkan, fejét a vállamra hajtva. - Meg persze, akkor már kezdtek komolyodni a dolgok a kettőnk között is. Aztán jött az esküvő és a körülötte folyó cirkusz, most pedig... Talán jobb is így.
- Hogy érted ezt?
- Hát... Talán van valami, amiért mégiscsak megéri itthon maradni. - Dorombolta, ahogy egy rejtelmes vigyor kíséretében a hasára csúsztatta a mancsomat.
- ...Nem vagyok gondolatolvasó. - Jegyeztem meg egy kínos mosoly kíséretében.
- Nighty, most komolyan. - Nevette el magát Shady, ahogy jádezöld szemeit forgatta. - Nagyon szeretlek, de néha annyira lüke vagy!
- Na, komolyan mondom! - Vigyorodtam el, miközben valamivel szorosabban tartottam magamhoz.
- Mit akarsz, hogy vezesselek rá? - Kérdezte szórakozottan a feleségem.
- Nem lenne egyszerűbb ha egyenesen elmondanád mit akarsz?
- Neeem, akkor elveszne a varázsa!
- Hát jó... - Hajoltam közelebb a füléhez, halkan dorombolva. - Akkor csak súgd meg. Milyen meglepetést tartogatsz?
- Néha tényleg nem hiszlek el! - Nevetett tovább, de hamarosan végre megadta magát. Ő is közel hajolt; Olyan közel, hogy csak én halljam és senki más. Hiába, hogy csak ketten voltunk a szobában. - ...Terhes vagyok.

Megfagytam.
A fejem teljesen üres; Kellett pár pillanat, mire feldolgoztam, mit is mondott.
- ...Nighty? - Szólalt fel Shady. Az üveges tekintetem bizonyára megijeszthette, és ezért nem lehet hibáztatni. Én válaszul csak szorosan átöleltem, arcomat a pihe-puha bundájába temetve, amíg végre sikerült normális szavakat formálnom.
- Ez csodálatos. - Doromboltam halkan. Így visszagondolva, nem hangozhatott valami bíztatóan, pedig eskü, hogy annak szántam. Ezt persze megkoronázta a következő meggondolatlan megszólalásom; - De biztos vagy benne?
- Nos, a teszteken az áll. Mindhármon. - Kuncogott a nőstény, viszonozva a szoros ölelést. - De... De azért örülsz neki, ugye?
- Még szép, hogy örülök! - Válaszoltam egy kicsit hangosabban, mint terveztem, majd egy gyors, izgalomtól fűtött csók után folytattam. - Csak... Egy kicsit váratlanul ért. Azt hittem, hogy...
- ...Tudom - Pirult el az árnyék elem halványan; Talán jobb, ha azt a mondatot nem is folytatjuk... - Nos... Megoldjuk, nem?
- Azért ennyire nem kell kétségbe esni! - Nevettem halkan, ahogy a beszélgetés elindult egy elég kínos irányba. - Ez... A legjobb dolog, ami valaha történt velem. Persze csak az esküvőnk után.
- Rendben... - Dorombolta Shady, ismét átölelve. - Szeretlek, Nighty. És én már most tudom, hogy kiváló apa leszel.
- Én is szeretlek, Shady. És tudom, hogy te leszel a legjobb édesanya az egész világon. - Suttogtam már-már remegő hangon, ahogy már elindultak az arcomon a futótűzként rohanó könnyek.
Egyetlen különbség volt; Ezek örömkönnyek.