NARRÁTOR

A kandúr gond nélkül szökkent ágról ágra.
Hatalmas gyakorlata volt már az ilyesmiben; Karmait csak egyszer-egyszer kell kieresztenie, egyébként a mancsai már tökéletesen megszokták a fenyőfák durva kérgét.
Szeretett így közlekedni. A bundája színezete gond nélkül elrejtette, és a lombkorona szinten való közlekedés, leginkább az onnan való távozás, pedig mindig megadta a belépőjének a kellő drámát.
Olyan szép lett volna, hacsak nem rontják el a napját, mielőtt az egyáltalán elkezdődne.

A megfelelő ponton egymáshoz csapta mancsait, hagyva, hogy lezuhanjon az ágak közt.
Egyenesen a csapóajtó mellett ért földet, szőréről lerázva a tűleveleket.
Ahogy lassan lemászott a hosszú létrán, rögtön megjelent előtte az ultramarinkék kandúr.
- Fűmancs. - Üdvözölte üres, mégis érdeklődő arccal a vezérét.
- Electro. - Morogta irritáltan a föld elem, felé se nézve.
- Találkoztál valakivel? - Folytatta a kékes hím. - Elég... Fáradtnak tűnsz.
- És én mikor nem vagyok fáradt? - Forgatta a szemeit Fűmancs, fejét lekezelően oldalra döntve.
- Tudom, de... De új sebeid vannak. - Jegyezte meg halkan Electro.
- És aztán? Mi közöd hozzá?
- Semmi! Csak... Csak talán lehetséges, hogy... Ki támadt rád? Az Elemek? Virág?—
A vezér karmai gyorsabban voltak a villámnál, ahogy a gyenge áram elem szemeire célzott.
Két jó irányzott karmolás, és a rémült kandúr a földre zuhant.
- Fűmancs?... - Csapta hátra füleit, a légzése pedig rögtön gyorsulni kezdett. - Mit csináltam rosszul?...
- Hallgass. - Fújtatott a föld elem.
- Nem hallod?! Mit csináltam rosszul?! - Emelte fel remegő hangját Electro, miközben vér mellett könnyek is egyre sűrűbben folytak le az arcán, ahogy a pánik kirajzolódott rajta. - Mit csináltam?... Miért?... Miért, válaszolj!
A barnás színezetű kandúr jéghideg tekintettel bámult le a kétségbeesett macskára, a vért undorodva lerázva karmairól.
- Vigyázz a szádra. - Vicsorgott, majd tovább állt. Ekkor ragadta meg a karját hirtelen egy másik társa; Sunset.
- Mi a vihart művelsz?! - Fújtatott a Nap elem, a vezető mogyoróbarna szemeibe nézve. - Mit képzelsz magadról, ki vagy te?!
- A Gonosz Elemek vezetője. - Felelte hűvösen a kandúr, ahogy kirántotta magát Sunset szorításából. - Azaz a főnököd. És ez épp elég.
Fűmancs ezzel a lendülettel elindult a szobája felé a sötét folyosón, nem is törődve a friss karmolásaival.

SUNSET

Amint Fifike lelépett, rögtön Electro felé vettem az irányt.
Így is retteg Fűmancstól, és ez megint csak ront a helyzeten. Galaxine már ott volt mellette, az arcát maga felé tartva.
- Minden rendben. - Suttogta a nőstény gyengéd hangon. - Csak rám figyelj, oké?
Lassan megközelítettem őket, erre az áram elem azonnal felém fordult.
- Sunny!... - Nyúlt a mancsaimért tág, rémült szemekkel. - Én nem csináltam semmit! Én tényleg nem! Mi baja van velem? Miért csinálja ezt?... Miért?!... Miért...
- Shh... - Fordította a nőstény ismét maga felé. - Semmi baj. Rendben vagy, és most nem vagy veszélyben. Kérlek, próbálj nyugodtan lélegezni.
A kandúr lassan bólintott, mancsait most a szemein végig haladó karmolásokhoz emelte. Galaxine óvatosan elvette őket onnan.
- Ügyes vagy. Segítek felállni, és ellátjuk a sebeket, rendben? - Folytatta halkan, felsegítve a kandúrt. Nem egészen értem, mit csinál, de úgy tűnik, működik. Szó nélkül követtem őket a nappali szélén elhelyezett elsősegély dobozhoz.

Minden csata után az az első, hogy mindenki ellátja magát ezzel az egy, elég gyengén felszerelt dobozzal. Egyetlen szék van mellette, amit általában az aktuális sérült foglal el.
Galaxine egészen rutinosan segített a kandúron, ahogy óvatosan, körültekintően tisztította meg a sebeket, majd tiszta vattával lefedte őket.
- Köszönöm... - Suttogta az áram elem. Már láthatóan jobb állapotban volt, mint azelőtt.
- Semmiség. - Mosolygott halványan a nőstény, sötét szemei mintha felragyogtak volna. - A legjobb, ha most visszamész a szobádba.
- Sunny? - Fordult felém az ultramarinkék hím. - Velem tudnál jönni? Kérlek...
- Természetesen. - Fogtam meg a mancsát gyengéden, és felsegítettem.
- Galaxine is jöhet. - Jegyezte meg az áram elem, egy enyhe mosollyal felém tekintve.
- Biztos vagy benne? - Kérdezett vissza bizonytalanul a nőstény.
- Gyere csak! - Mosolyogtam rá barátságosan.

Electro békésen aludt. Ráfért már egy ideje.
- Menjünk át az én szobámba. - Csúsztattam a mancsomat lassan a nőstényére.
- Miért? - Kérdezett vissza gyanakvóan, a szemeit résnyire szűkítve.
- Itt nem tudjuk felkapcsolni a fényeket.
- Talán félsz a sötétben? - Mosolygott halványan Galaxine.
- Nem, Nem egészen. - Fojtottam el egy nevetést. - De nekem valahogy mégis megnyugtatóbb, ha nincs vaksötét.
- Ez érthető. - Jegyezte meg a galaxis elem. - Elvégre Nap elem vagy. A sötét nyugtalanná tesz.
- Egészen sokat tudsz...
- Egy nőstényhez képest? - Szakított félbe, keserédes hangon.
- A korodhoz képest. - Javítottam ki egy vigyor kíséretében.
- Áh... Miért, mit gondolsz, mennyi idős lehetek? - Tért vissza a visszafogott mosolya.
- Határozottan fiatalnak tűnsz. Először nem hittem volna, hogy elmúltál tizennyolc.
- Majdnem. - Kuncogott halkan. - Februárban múltam huszonhárom.
- Látom. De ettől függetlenül, még mindig érettebbnek tűnsz a korodnál.
- Egyszerűen csak tudom, mi a túlélés kulcsa. - Vonta meg a vállát, tekintetét félre vezetve.
- Nem is rossz... - Motyogtam az orrom alatt, miközben végig mértem a nőstényt. A sötétlila szőrén remekül mutattak a csillagokat utánzó fehér pettyek. A bundája hosszú, fényes, és a tapintása is akárcsak a selyem. - De mondd csak... Miért reagáltál olyan hevesen, amikor azt mondtam, menjünk a szobámba?
- Nektek, kandúroknak van néhány szükségletetek, amit nem tudtok egyedül elintézni. - Ráncolta az orrát, mintha undorodna a saját szavaitól.
- Áh... Hát így állunk. Nyugodj meg, nem gondoltam én semmi ilyesmire.
- Biztos vagy benne?
- Eskü.
- Nos... - Gondolkozott el, majd lassan elindult az ajtó felé. - Talán hagynunk kellene Electrot nyugodtan aludni.

Amikor beléptünk az én területemre, Galaxine erősen hunyorgott az erős fény hatására.
- Nálad mindig ég a lámpa? - Kérdezte halkan.
- Nem egészen. Ha a nappaliban világos van, az ajtó alatt épp elég fény szűrődik be. Egyébként meg csak akkor, ha én is itt vagyok. - Magyaráztam, miközben féloldalasan leültem az ágyra.
- Szóval lámpafénynél alszol?
- Fogjuk rá. De ahhoz inkább ezt használom. - Mutattam egy kisebb éjjeli lámpára az ágy mellett.
- Értem... - Suttogta Galaxine, ahogy lassan, szűkösen kinyitotta a szemeit.
- Azt hittem, csak a sötétség elemek érzékenyek a fényre. - Jegyeztem meg elgondolkodva, majd hozzátettem; - ...És a Hold elemek.
- Ez azért annál bonyolultabb. Mi, galaxis elemek gyakorlatilag a sötétség egyik alfaja vagyunk, álca nélkül. Ugyanez van az árnyék elemekkel, csak nekik jutott az utóbbiból. Távolról, de a Hold elemek is a búra alá esnek. - Folyatta a nőstény. - Különben, te sem vagy fény elem, a Nap elemek mégis osztoznak velük a sötéttől való szorongásban.
- Van benne valami. - Bólogattam lassan, majd témát váltottam. - Ahogy elláttad Electrot... Egészen profinak tűntél.
- Orvosi asszisztensnek tanultam, így vélhetően rám ragadt valami. - Mosolygott halványan a nőstény.
- Látom... Szóval asszisztensként dolgoztál, mielőtt ide jöttél?
- Nem... - Fordult el újra. Zavarja a téma. - Nem, arra már nem került sor.
- Miért? - Bújtam hozzá egy cseppet közelebb, a tekintetét keresve.
- Nem akarok róla beszélni.
- De—
- Nem akarok, és kész. - Morogta Galaxine az orrát ráncolva. - Sajnálom, de... Nem tudok még eléggé megbízni benned hozzá.
- Rendben. - Vontam meg a vállam. - Ez érthető... De tulajdonképpen miért vagy itt? Egy ilyen eszes macskának egészen elsőrangú lehetőségek szoktak adódni; Hogy lehet, hogy téged mégis egy ilyen pocsék helyre sodort a sors?
- Tudod, ez közel nem ilyen egyszerű. - Forgatta a szemeit keserűen. - Hiába szépek a tollaid, ha kalitkába vagy zárva. És ez a kalitka csak akkor nyílt ki, amikor Fűmancs megtalált.
- Áh... Fűmancs. - Ismételtem el, ahogy akaratlanul is felborzolódott a szőröm.
- Tudom, hogy nem kedveled. - Jegyezte meg Galaxine. - Biztos megvan rá az okod. De én hálás vagyok neki... Nem a legjobb ez a hely, ezt beismerem, de még mindig több, mint amit valaha ismertem. Fűmancs lehetőséget adott rá, hogy meneküljek, és ez sokat jelent nekem.
- Ez érthető... Akárhogy is legyen, hálás vagyok, hogy segítettél Electronak.
- Ez csak természetes. - Mosolygott Galaxine. - Nem tudom, merre járt Fűmancs, de nincs joga így bánni a saját társával. Megpróbálok beszélni vele, nekem talán elmondja, mi történt.
- Kedves tőled, de felesleges. Fifike nem hallgat senkire. - Forgattam a szemeim, farkammal irritáltan dobolva a padlón.
- Nem tudhatod. Önfejű egy macska, de a megfelelő szavakat ő is meghallja. - Magyarázta a galaxis elem, miközben ha tudatán kívül is, de közelebb húzódott hozzám. - Azt mondják, egy nőstény szava mindig édesebb. Nem tudom, hogy igaz-e, de tény, hogy a hízelgés nem a te stílusod. Nem is az enyém, de valamelyest értek hozzá. A Fűmancshoz hasonló hímek pedig, jobban hajlanak a... Érted a lényeget.

- Te tényleg tudsz valamit. - Húztam féloldalas vigyorra a számat. - Köszönöm a tanácsot, Galaxine.
- Nagyon szívesen, Sunset.
- Legyen csak Sunny.
- Hm? - Pislogott meglepetten az éjsötét macska.
- Sunny. A barátaim hívnak így, és merem feltételezni, hogy már te is annak számítasz.
- Áh... Már értem. - Mosolygott, és mintha az arca egy árnyalattal pirosabb lenne. Minden a terv szerint. - Nos, én köszönöm, Sunny. Még... Még soha nem beszélgettem ennyit senkivel, amióta a csapat tagja vagyok. Leszámítva persze Daylyt, de vele elég egyoldalú szokott lenni.
- Örülök, hogy kicsit közelebbről is megismerhettelek. - Doromboltam, ismét közelebb húzódva.
- Én is. Nagyon is... Köszönöm. - Suttogta Galaxine, még utoljára a mancsomhoz érve, mielőtt kisurrant a szobából.
Minden mozdulata végtelenül kecses és gyengéd. A szőre akár a csillagos ég egy selyemsál formájában. És még csak nem is üres szépség, megvan a magának való esze. A bizalmán viszont még csiszolni kell.
...Törékeny játék vagy, cicus...

FŰMANCS

Démoni megszállás.
Na szép.
Még mindig fogalmam sincs, hogy mit gondoljak. Ez nem Virág lelke volt, ő csak a gazdatest. Legalább is ez tűnik logikusnak. Nem tűnt úgy, mintha ez lenne az első alkalom. De miért nem szólt róla? Tényleg nem bízik bennem? Persze, minek is tenné? Kiszámíthatatlan vagyok, mint valami mérgezett egér. De ezek szerint ő is.
Csak tudnám, hogy mégis mi a vihart keresett ott megint az az istenverte Nighty. Mindenesetre, határozottan szórakoztató volt a kettőt egymás ellen látni.

Ajtókopogás.
Ki a frász zavar ilyen későn?
Kedvetlenül az ajtóhoz kecmeregtem, résnyire nyitva.
Amikor megláttam ki az, rendesen kitártam, hogy bejöhessen. Sötétlila bunda, fehér pettyek.
- Galaxine. - Üdvözöltem monoton hangon. A galaxis elem éppen egy azon macskák közül, akiknek a társasága határozottan kellemes.
- Fűmancs. - Hajtott fejet illedelmesen. Ebben az egész csapatban csak ő, és talán Deadline tudja, hogy mi is az a tisztelet. - Van egy perced?
- Az attól függ. Miről lenne szó? - Vetettem neki egy szúrós tekintetet.
- Láttam, mi történt Electroval. - Felelte a nőstény. Az arca üres, olyan semmilyen. Ez az egy dologban kimondottan tehetséges.
- Csakugyan. - Fordultam felé hűvösen. - És? Talán van valami probléma?
- Nem bánhatsz így a társaiddal. - Jelentette ki, épp ugyanilyen fagyosan.  - Electro már mióta bizonyítani próbál neked, és te minden alkalommal áttaposol rajta.
- Áh? Hát így állunk... És miért ilyen fontos neked Electro ügye?
- Neked is az kéne hogy legyen. Attól nem fog jobban tisztelni, hogy retteg tőled!
- De akkor mondd, mit csináljak? - Döntöttem oldalra a fejem kihívóan.
- Ezt neked kell tudnod. Egy biztos; Hogy a csapaton belüli erőszak nem vezet sehova. Mi történt, hogy ezt érdemelte? - Erősködött tovább az apró termetű lány.
- Pontosan tudom, hogy mi jó a csapatomnak. - Morogtam, ahogy a kieresztett karmaimat az arcához félelmetesen közel helyeztem. - A kislányok pedig maradjanak ki az ügyeimből. Szép cica vagy, nagyon szép, de rám nem vagy hatással. Nem te mozgatod a szálakat, aranyom.
A nőstény szemeiben hirtelen félelem ébredt, mintha a szavaim tényleges hatással lettek volna rá. A mancsomat elcsapta maga felől, és hátrálni kezdett.
- Sajnálom... Sajnálom, igazad van. Nem tudom mit gondoltam, én... - Motyogta halkan, majd félelemtől vezérelve kilépett az ajtón. - Bocsáss meg a zavarásért.
És ezzel a lendülettel kezdett végig futni a folyosón, egyenesen a saját területéig.
Biztos vagyok benne, hogy rejteget valamit. De mielőtt jobban beleáshattam volna magam az ügybe, felszólalt a telefonom irritáló hangja.
Hajnal van, a francba is, ki van még ébren ilyenkor?
Ám amikor megláttam a kijelzőt, már nem is csodálkoztam.
Virág.