NARRÁTOR

Az Elem Csapat reggelizett. Szépen az asztal köré gyűlve, ami gyakorlatilag csak egy hosszúkás pult volt, ami körbevette a konyhának szánt részleget. Épp mint minden másik reggel. Mivel a csapat nagy része nem rendelkezett semmiféle használható konyhatudománnyal, így az étkezések sem szoktak valami izgalmasak lenni. A müzlin és másnapos szendvicsen kívül nem igazán volt választék. De ehhez persze főszereplőink már rég hozzá voltak szokva. Így nem is lett volna olyan érdekes az egész, ha a csapat ma nem kel fel ilyen feszült hangulatban. Ám ez a feszültség most nem a Szikrával történtekből eredt; Sokkal inkább a csapat két tagja közötti viszályról van szó.

Nighty az egész esemény alatt éles pillantásokat vetett az egyik társára.
Virág pedig már csak azért is figyelmen kívül hagyta ezeket, hogy ezzel bosszantsa a sötét kandúrt.
Az asztal szinte két térfélre volt bontva; Az egyik felénél Virág és Szellő ültek, a másik oldalt Nighty, Shady, és a még mindig kifakult szőrű, a csapat két szakértője tanácsa alapján kék takaróba csavart kandúr, Szikra. Kagyló a pult mögött álldogált, tanácstalan tekinteteket cserélgetve a tűz elemmel.
- Nighty. - Szólalt fel Shady, megbökve a kandúr vállát. - Még nem végeztél. Kérlek, egyél.
A kandúr a párja felé nézett, majd engedelmesen bólintott, és a mancsaiba vette a félig-meddig üres tálat. Sosem szerette, ha valaki az étkezési szokásait firtatja (főleg azt, hogyha kihagyja azokat), de egy ideje belátta, hogy tényleg változtatni kellene a módszerein.
Szikra eközben próbált enyhíteni a hangulaton.
- Egyébként... - Kezdte halkan a kandúr, rögtön érezve, ahogy minden fagyos szempár rá szegeződik. - Már május vége van. Ami azt jelenti, hogy hamarosan itt a nyár!
- És te még mindig beteg vagy, úgyhogy nem tudom, hogy ez nekünk jelent-e bármit is. - Felelte unottan Nighty, ahogy a szemeit forgatta.
- ...Csak azt, hogy újra összeszedheted a bolháid. - Vetette oda Virág színtiszta rosszindulatból. Nighty halkan felmordult, ahogy ismét eltolta maga elől a tálat.
- Fűmanccsal már az sértéseiteket is megosztjátok? Vagy csak nem futotta semmi egyedire? - Vágott vissza a sötét kandúr hűvösen. Virág dühösen fújtatott erre.
- Mondjuk ilyen ápolatlan bundával nem is csodálkoznék. - Folytatta a növény elem.
- Ha majd szépségápolási tanács kell, szólok. De addig is foglalkozz a saját szőröddel, nehogy aztán elhervadj! - Válaszolt Nighty egy fokkal aggresszívabb hangnemben, ahogy a székkel a nőstény felé fordult.
- Ezt vegyem kihívásnak? - Fordult ki a székkel Virág is, így már gyakorlatilag egymással szemben ültek. A zöld macska testtartásából most is sugárzott a nőiesség, ahogy a hátsó lábait keresztbe tette, hátát szépen egyenesen tartva. Nighty lábai szorosan összezárva, magához a lehető legközelebb tartva. A könyöke támogatásával féloldalasan az asztalra támaszkodott, és így, ülve nem igazán foglalkozott vele, hogy kihúzza magát. Nem is kellett, hiszen a csapattársainál valahogy mégis magasabb volt.

- Nighty, tudjuk, hogy nincsenek bolháid. - Szólalt fel gyengéd hangon Shady, Nighty felesége. A mancsát a párja vállára helyezte. - Nem éri meg ilyen... Passzív-aggresszív poénok miatt veszekedni.
- Tudtommal nem én kezdtem. - Jegyezte meg Nighty irritáltan. - Mellesleg, Virág ismer eléggé, hogy tudja, hogy ezt nem ússza meg szárazon.
- Tényleg? Akarsz fogadni? - Döntötte kihívóan oldalra a fejét a növény elem.
- Bármikor. - Viszonozta a gesztust a hibrid.
- Csináljatok amit akartok, de ne a reggeliző asztalnál! - Hurrogta le őket Kagyló a pult mögül.
- Nos? - Folytatta Nighty, figyelmen kívül hagyva a víz elem szavait. - Attól tartok, van egy-két dolog, amit egyébként is át kellene beszélnünk.
- Örömmel. - Vágta rá Virág, majd a két macska szó nélkül felállt az asztaltól, és elindultak a raktárszoba sötétjébe.

- Miért pont a raktárba? - Elmélkedett Szellő.
- Biztosan "semleges területen" akarnak tárgyalni. - Vont vállat Kagyló.
- Vagyis mindkettő túl büszke és sértett ahhoz, hogy a saját területén folytassa ezt. - Magyarázta Szikra.
- Ne menjek utánuk? - Sütötte le a fejét Shady.
- Ne. - Felelte mindhárom macska szinkronban.
- Mármint... - Folytatta Szikra halkabban. - Nem hiszem, hogy jó ötlet beleavatkozni. Felnőtt macskák, meg tudják oldani.
- Azért az utóbbit még ne jelentsük ki. - Forgatta a szemeit Kagyló, majd ismét Shady felé fordult. - Higgy nekem, nem akarod hallani, hogy ilyenkor miket képesek egymás fejéhez vágni.
- Igen. - Helyeselt Szellő is. - Mondjuk úgy, hogy... Jobb, hogyha maguk rendezik le.
- Rendben... - Halkult el Shady. - Csak, tudjátok... Olyan furcsa, hogy velem egészen máshogy viselkedik...
- Ez azért van, mert szeret téged. - Mosolyodott el bíztatóan a tűz elem. - Plusz, nem hiszem hogy nektek ketten egymás oltogatása lenne a legnagyobb szórakozásotok. Nighty csak azokkal jófej, akikkel biztonságban érzi magát.
- Pontosan. - Beszélt újra a víz elem. - Általában elég forrúfejű tud lenni. Te valószínűleg azért nem tapasztalod, mert nem mész akarattal az idegeire.
- Köszönöm. - Mosolyodott el halványan Shady. - Úgy érzem, kell még egy kis idő, mire beilleszkedem.
- Ezzel nincs semmi baj. - Vigyorgott a fakó tűz elem. - Mindenesetre, mi itt vagyunk neked, ahogy Nighty is. Virág pedig...
- ...Ő egyszerűen csak Virág. - Forgatta a szemeit Kagyló.

- Minek ez a cirkusz? - Morogta Nighty, ahogy gondosan becsukta az ajtót.
- Mondd meg te. - Felelte Virág. Felkapcsolta a villanyt, mire a kandúr erősen hunyorogni kezdett.
- Te is tudod, hogy ez nem mehet így tovább. - Szólalt fel a hibrid, lassan, szűkre nyitva éjsötét szemeit.
- És mégis miért? Mi közöd neked az én magánéletemhez?!
- Alapesetben semmi. De lássuk csak; Hazudtál nekünk, titkolóztál, és most mindennek a tetejébe kiderül, hogy azzal a sráccal jársz, aki azelőtt az őrületbe kergetett, ráadásul még az esküdt ellenségünk is. Most mondd meg őszintén, tényleg olyan nehéz lett volna elmondani?! Legalább tájékoztatni minket, ennyit igazán megtehettél volna!
- Te tényleg azt hiszed, hogy ez ilyen egyszerű?! Ha elmondtam volna, éppen ugyanígy állnál hozzá!
- Épp ez a lényeg! Fűmancs még enyhén szólva is egy pszichopata. Ébredj fel, Júlia. Ugyanis lassan döntened kell. Fűmancs, vagy az Elemek.

- ...Hogy kérhetsz ilyet tőlem? - Halkult el Virág.
- Nekem sem egyszerű, de a tények egyértelműek. Pártot kell választanod, különben ez nem fog működni. - Magyarázta Nighty, meglepően higgadtan.
- Tényleg? - Hörögte a nőstény dühtől vezérelve. - És mégis kinek képzeled magad?! Hogy állíthatsz ilyen választás elé?
- Nem játszhatsz két kapura. Ki tudja, hogy-
- Te tényleg el tudnád képzelni, hogy én áruló legyek?!
- Nem, de-
- Remek! Jó tudni, hogy megbízol bennem! - Szakította félbe a növény elem ismét, majd fenyegetően közelebb hajolt hozzá. - Ide figyelj, Sötéthold; Te nekem soha, SOHA nem fogod megmondani, hogy mit tegyek. Te vagy az utolsó macska, akinek joga van itt parancsolgatni. Milyen érzés lenne, ha azt mondanám, hogy válassz Shady és a csapat között?
- Ez közel nem ugyanaz! - Tiltakozott a hibrid, állva a nőstény gyilkos tekintetét.
- De igen, ez épp ugyanaz. Gondolkozz, mielőtt beszélsz, és úgy talán nem csinálsz bolondot magadból. Bár neked az utóbbi eddig sem volt nehéz.
- Végeztél? - Morogta Nighty. - Hisztizhetsz itt amennyit csak akarsz, de előbb vagy utóbb döntened kell. Fűmancs... Vagy pedig mi.
- Gyűlöllek. - Hörögte a nőstény macska, majd kiviharzott a raktárból, lecsapva maga mögött a lámpát.

NIGHTY

"Gyűlöllek". Még vagy százszor ismételtem el magamban Virág szavait, ahogy hagytam, hogy beivódjanak. Egészen addig, amíg végre én is megértettem, mekkora tökfej voltam megint.
Dühösen a mellettem lévő fenyőfa polcra sújtottam a karmaimmal, néhányszor megrántva a mancsom, miután az kis híján beleszorult. Már csak az hiányzik, hogy még egy karmot veszítsek. Keserűen ránézve az általam hagyott karomnyomra, inkább itt maradtam.
- Szép munka, Nighty! Ismét bemutattad, mennyire mérgező egy macska vagy a saját barátaid felé is! - Kezdtem ingerülten magamhoz beszélni, ahogy óvatosan nekidőltem az iménti polcnak. - Csak így tovább, te szánalmas idióta.
Ebben a pillanatban nyílt ki az ajtó ismét.
- Shady?... - Susogtam halkan, ahogy a füleim hátra csapódtak.
- Mi történt? - Kérdezte a nőstény aggódva. - Láttam Virágot, és... Nagyon nem tűnt úgy, mint aki jól van.
Kínos csend következett. Hirtelen fókuszvesztés. Most, hogy Shady így előttem állt... Vajon képes lennék dönteni közte, és a csapatom közt?
És ha igen... Melyiket választanám?
- Nighty? - Rántott vissza a valóságba az árnyék elem hangja. - Miről beszéltetek, ami így kiboríthatta?

- Semmi... - Feleltem halkan, félrenézve. - Semmi érdekes. Majd megbékél.
Ezzel megkerültem a nőstényt, és inkább a szobánk felé vettem az irányt. Ám amikor a kilincsre tettem a mancsomat, rögtön megszólalt Kagyló, egy rosszalló tekintet kíséretében.
- És most büszke vagy magadra? - Szólalt fel a víz elem harsány hangja.
Megálltam. A mancsom lecsúszott az ajtóról, ahogy megfagytam egyhelyben. Lassan a nőstény irányába néztem.
- Hozzád beszélek, Sötéthold. - Folytatta a pult mögött állva. Szikra még mindig vele szemben ült, szintúgy kérdően nézve rám.
- Szerintem nem a mi dolgunk, hogy... - Vágott közbe a fakó szőrű hím, de a nőstény ezúttal nem figyelt rá.
- Mégis mit műveltél vele, hogy ez lett a vége? - Szűkültek össze a víz elem szemei.
- Közöltem vele a tényeket. Te talán máshogy cselekedtél volna? - Fordultam felé irritáltan.
- Nos... - Szólalt fel Szikra ismét. - Virág elrohant. És nem csak a szobájába, hanem... Elrohant. Teljesen. Nem kellene megkeresnünk?...
- Nem. - Mordultam fel Kagylóval egyszerre, majd a nőstény vette át, megkerülve a pultot. - Hagyjunk neki időt.
- Előbb-utóbb úgyis visszajön. Ha meg nem... Akkor ez van, tudjuk hol keressük. - Forgattam a szemeim feszülten, mire rögtön éreztem az arcomon a nőstény horgos karmainak nyomát.
- Mégis hogy mersz így beszélni róla?! - Hörögte a víz elem. - Te tényleg el tudnád képzelni, hogy Virág eláruljon minket?! Ennyit ért neked ez az egy rohadt év ezzel a nyavalyás csapattal? Ne rajtunk vetítsd ki, amit az évek műveltek veled!
Az arcomhoz emeltem fehéren fénylő mancsomat, ahogy elgondolkoztam a kék macska szavain.
...Igaza volt...
Mit művelek megint?
- Jó... Jó, ezt tényleg nincs jogom kijelenteni. - Sóhajtottam fel, elfordítva a fejem. - De amíg nem nyugszik le, jobb ha békén hagyjuk.
- Biztosan visszajön, és akkor majd finomabban is megbeszélhetitek a dolgokat. - Szólt ismét Szikra. - Mindenkinek ez lesz a legjobb.
- Bizonyára. - Morogta Kagyló, még mindig szűk szemekkel.

A nap ment tovább, szinte mint mindig. Aztán elindult a hibáztatás, hogy ki is az oka mindennek.
...Hármat találhattok, hogy ki kapta a legtöbb szavazatot...
De valahol azért megértem. Sosem voltam a szavak mestere, hát még a mézes-mázasaké. Egyetértek, én üldöztem el Virágot. És ha mégsem tér vissza, az is az én lelkemen szárad.
Minden a szánalmas, önfejű Sötéthold hibája.
Hagyd az önsajnáltatást.
A hozzáállásommal van a baj. Még mindig. Minden egyes veszekedés rámutat erre, mégis mindig beleesek ugyanebbe a hibába.

- Nighty. - Tette a vállamra a mancsát Shady. Megint észrevehette, ahogy az élet nagy (és egyéb) kérdésein töprengve a távoli semmibe meredek.
- Hm? - Fordultam felé lassan. - Valami baj van?
- Nem hiszem, csak... Virág még mindig nem tért vissza. - Hajtotta le a fejét az árnyék elem.
- Oh... - Csaptam hátra a füleim, ahogy belém hasított a bűntudat. - Még... Mindig? De már sötétedik.
- Tudom... Nem kellene megkeresnünk? A mobilját itt hagyta, és már mind kezdünk aggódni érte.
- Értem... - Jegyeztem meg halkan. Nálam ez a szó igazándiból csak azt jelenti, "igen, még mindig figyelek". - Igazad van... Hívjuk össze a többieket, aztán kitalálunk valamit.

Így is történt. A csapat megmaradt öt tagja a bázis ősrégi, rózsaszín kanapéja köré gyűlt. Szikra a bútor bal oldalán kuporgott, pokrócba tekerve. Szorosan mellette Szellő, mellette Shady. Kagyló ülőhely hiányában az egyik karfára ült fel, én pedig velük szemben álltam.
Sosem szerettem, ha minden szem rám szegeződik, de lassan illene hozzászoknom. Így inkább hagytam a köntörfalazást, és egyenesen a dolog közepébe vágtam.
- Virág azóta sem tért vissza... És igen, ez az én felelősségem, de... Szeretném, ha segítenétek visszahozni. - Böktem ki kellemetlenül, majd miután semmi negatív válasz nem érkezett, elkezdtem kiosztani a szerepeket. - Shady, te nézd át a tisztást, és az erdő északi területeit. Kagyló, tiéd a tó és a déli szakasz. Én pedig... Én leszek középen, útba ejtve a Gonosz Elemek területét. Szellő, Szikra, ti itt maradtok, arra az esetre, ha Virág visszafordulna.
- Ácsi! - Nyávogott közbe a tűz elem. - Én miért maradjak itt?
- Mert beteg vagy. - Feleltük Kagylóval szinte egyszerre. A kandúr csak forgatta vörös lángokban izzó szemeit, majd szó nélkül, durcásan hátradőlt.
- Akkor induljunk! - Állt fel Shady elsőként, bíztató mosollyal az arcán. Ezt követték a többiek is, kivéve a két kijelölt őrszemünk, mire végre szűnni látszott a mancsaimban gyökerező remegés.

SZIKRA

- Ez olyan unalmas! - Nyavalyogtam, miután a csapattársaink lassan egy órája már, hogy elkezdték a hajtóvadászatot. Szellő határozottan jól bírta az őrszem szerepét, de nekem már egyenesen elegem volt belőle.
- Tudom, de akkor is, fontos szerepünk van. - Felelte monoton hangon a nőstény. Le se tagadhatná, hogy ő is halálra unja magát, mégis megteszi.
- De egy nem elég? Mármint, én miért vagyok itt? Mert Sötéthold azt mondta?
- Nem, inkább azért, mert Kagyló azt mondta.
- És? Én mellette akarok lenni! Különben sem vagyok már olyan ramatyul! Mi a legrosszabb, amit mondhat? Hogy nem kapok vacsorát?
- Szerintem ezzel ne viccelődj. - Kuncogott a levegő elem.
- Én akkor is utánuk megyek! - Jelentettem ki ahogy feltápászkodtam a rongyos kanapéról.
- Ahogy akarod. De ha összefutsz velük, ne engem hibáztass. - Mosolygott szórakozottan a nőstény, ahogy meg sem próbált megállítani.
Nekem több se kellett, máris rohantam ki az ajtón, a kék pokrócot sikeresen hátrahagyva.

Vaksötét volt odakint. Ami elég sokat mond, hiszen már fél manccsal benne vagyunk a nyárban. Nem volt valami kellemes, így, hogy a lángjaimat már mindig alig tudom meggyújtani, de ha már elindultam, szégyen lenne visszafordulni. Egy kevés erőlködés után viszont mégiscsak sikerült meggyújtanom a farkam végét, ami nem sok, de még mindig jobb az abszolút semminél.
Hova is ment Kagyló?
Tó, és déli szakasz.
Ha volna érzékem az irányokhoz, az lenne a szép. De legalább a tó az tudom hogy merre van.
Egy jó húsz perc után megálltam.
Víz, de nem tó. Ez egy folyó. De melyik? Öhhh... Macskamenta. Macskamenta-folyó. Csak tudnám, hogy ki volt az a nagyokos aki egy kábítószer után nevez el egy folyót.

Hogy ez hogy került ide? Nos, a folyó az erdő jelentős részén észrevétlenül, a föld alatt folyik. Azaz csak a legszélén van szabadon. Ami azt jelenti, hogy... Eltévedtem. Ez ám a hatalmas segítség.
- Szikra?! - Mordult fel egy ismerős hang, csupán pár méterrel mögöttem.
- Kagyló? - Mosolyogtam kínosan, ahogy a kékes nőstény felé fordultam.
- Szikra! - Lépett közelebb, és már éreztem is a végzetem.
- Kagyló!... Figyelj, én... Meg tudom magyarázni!
- Tényleg? Hallgatlak. - Forgatta a szemeit a víz elem.
Kínos csend következett.
- Hadd találjam ki, nem akartál kimaradni a "buliból". - Szűkültek össze a nőstény szemei. Én ártatlanul széttártam a mancsim.
- ...Ismersz... - Nevettem fel kellemetlenül. Kagyló felsóhajtott, ami mindent el is árult.
- Esküszöm, nálad nagyobb idiótát még maga Nekora sem látott. - Morogta, majd megragadta a mancsomat. - Erről még beszélünk, de egyelőre csak gyere.
- Vigyázz! - Kiáltottam fel, ahogy megláttam mögötte egy vörös szempárt. Kagyló rögtön hátrafordult, de a szemek már el is tűntek az éj sötétjében.
- Mi bajod?
- Ott volt! - Mutattam a mancsommal a fenyők közé. - Fogalmam nincs micsoda, de ott volt!
Kagyló csak forgatta a szemeit, láthatóan nem hitt nekem.
- Na tessék, már hallucinálsz is!
- Én NEM hallucinálok!

NIGHTY

- Virág! - Kiabáltam már sokadjára, valahol a végtelen szorongás és harag között. - A viharba is, duzzogással nem érsz el semmit! Egyszer az életben próbáltam meg felnőtt macskaként beszélni veled, annak is ez a vége! Még NEM végeztünk!
- De még mennyire nem. - Ütötte meg a fülem egy idegen hang.
Egy suttogás a fák közül? A hangnak valahogy... Nem volt iránya. Mintha csak a fejemben lett volna.
- Oh, csodás! Tudtam én, hogy kezdek megőrülni! - Mordultam fel, ahogy az este folyamán már sokadjára saját magamhoz beszéltem. A karmaimat frusztráltan a talajba mélyesztettem, enyhén felszisszenve, ahogy föld érte a hiányzó karmom helyét.
- Oh, neked fogalmad sincs, mi a valódi ŐRÜLET! - Szólalt fel az idegen ismét, most határozottan szórakozott hangnemben.
- KI VAN OTT?! - Üvöltöttem méreggel fűtve. A ma esti virrasztás határozottan nem tesz jót a már egyébként is aggasztó dühkezelési problémáimnak.
Semmi válasz.
Szélcsend.
Teljes, aggasztó némaság.
Ez nekem nem tetszik. Tényleg csak az elmém játszik velem?
- Abszolút, a szálak mozgatója s álmok megrontója
- EBBŐL ELÉG! - Kiabáltam ismét. - Tizennégy órája talpon vagyok, és semmi kedvem ehhez! Akárki is vagy, MUTASD MAGAD!
És rögtön vezényszóra, előbújt az árnyak közül egy macska. A szőre sötétzöld, indái és szemei vörösek, mint a vér, a nyakláncán pedig rózsaszín fény villogott.
Tüske.

- Virág! - Szaladt ki belőlem egy fokkal halkabban, miközben a bűntudat éles fogai martam belém. Lassan hátrálni kezdtem, öntudaton kívül.
- A nevem Tüske. - Suttogta hűvösen, egy hátborzongató vigyorral kísérve.
- Nem igaz! - Csaptam hátra a füleim, ahogy felvettem az álcám éjsötét színezetét. - A te neved Virág! Az Elem Csapat tagja vagy, pont mint én!
- SOSEM voltam olyan, mint TE! - Hörögte keserűen, majd karmait kifeszítve nekem ugrott. Először aljas módon a szemeim felé suhintott, majd miután ezt a mancsommal kivédtem, a mellkasomba mart bele. Lerúgtam magamról, és ismét hátrább kúsztam. Tüske dühösen megrázta a fejét, karmait a földbe vájta.
- Én nem foglak bántani! - Léptem hátrább és hátrább, mire már nem tudtam tovább. Egy fának tolattam, és nem voltam magamnál eléggé, hogy megkerüljem.
- Szánalmas! - Vicsorgott a morbid módon éles fogaival Tüske. - Ti, a Hold szülöttjei mindig is szánalmas, megbízhatatlan lények voltatok!
- Hogy mi... - Kezdtem volna az értetlenkedésbe, de ekkor a nőstény egyik tövisekkel borított indája elkapta az egyik hátsó lábam. Kapaszkodni se hagyott időt, és a következő kép már az, ahogy a földbe csapódom ismételten. Megint a távoli harcot választja.

A harc szinte olyan volt, mint az első alkalom, amikor Tüske átvette a lelkét. Csak persze szederfalak és közönség nélkül. Az indájával ide-oda ráncigált a földön, ahogy a puha talajban próbáltam megtartani magam a karmaimmal.
- Mit művelsz?! - Kiabáltam fájdalmasan, miután már sokadjára vertem a hátam az egyik fenyő törzsébe. Esküszöm, ebből legalább egy hét sántikálás lesz. - Térj már észhez! Áu!
Tüske hallgatott, egy szórakozott vigyorral a képén.
Ekkor a fák lombjaiból leugrott egy macska, éppen a nőstény mögé.
Mogyoróbarna szemeiben tisztán látszott, hogy neki sincs ínyére az incidens.
Fűmancs.
A kandúr látszólag erősen megragadta Tüske mancsait, durván a feje fölé feszítve azokat.
- Fogalmam sincs, ki vagy, - Kezdte fenyegető hangon, a nőstény füléhez hajolva, - De akinek a szőrével itt sepregetsz, azt az én házi feladatom, hogy darabokra szaggassam. És tudd meg, hogy rohadtul nem tűröm, hogyha valaki a prédámra hajt.
Tüske hátrafordult. Az arca valahogy egyszerre volt lesokkolt, rémült, de valahol elégedett is. Az inda elengedett, így gyáva módon a fa mögé vonszoltam magam, de azért még így is figyeltem a történteket.
Fűmancs, ahogy felismerte Virág arcát az idegenben, hátrahőkölt. A tekintete neki is bonyolult mintát vett fel; Ijedtség, meglepetés, kétely.
Tüske jéghidegen bámult rá, de nem támadta meg. Sokkal inkább, mintha... Felmérte volna a hímet. Fűmancs még egy ideig habozott, de lassan elvigyorodott. A mancsát a nőstény arcához helyezte, ami most egy elég zavart képet vett fel.
- Nocsak... Valamit csináltál a bundáddal, nemde? - Kezdte mézes-mázas hangon a föld elem, amire válaszul csak egy jól irányzott karmolást kapott. A mancsát most a saját arcához kapta, még mielőtt elindulhatott volna a vére.
- El a mancsokkal, halandó. - Morogta a nőstény. A hangja most még inkább elütött a sajátjától, sokkal jobban hasonlított... Arra, amit a fejemben hallottam.
- Halandó? - Kerekedtek el Fűmancs szemei, de gyorsan orvosolta a helyzetet. - Sok névvel illettek már, de így speciel még nem.
Tüske morgott. Egyenesen kihúzta magát, mintha nagyon is zavarná, hogy a vele szemben álló hím láthatóan magasabb nála. Fűmancs gondolkozott. Legalábbis, kívülről így látszott. Majd hirtelen, remegő mancsokkal ugyan, de ismét megragadta a nőstény arcán.
- Izgalmasnak tűnik ez az "új Virág"... De a régi kedvemre valóbb. - Mosolygott, majd egy hirtelen mozdulattal maga felé rántotta, és csókolni kezdte.
Akaratlanul is forgattam a szemeim, és elfordultam.

- Így már jobb. - Szólalt fel Fűmancs hangja.
- Ezt... Én csináltam?... - Felelte Virágé. Ez már a valódi volt; Rémült és halk. Hogy Fűmancs ezt hogy hozta össze, az örök rejtély marad, de jobb is így.
- Nekem határozottan tetszik. De többet ne ismételjük meg.
- Igen... Igen, igazad van. Sajnálom...
- Csitt. Ezt ne nekem, van itt más is. - Zárta rövidre a kandúr, majd mancsok tompa hangja közeledett felém.
- Csak nem egy nő vert laposra az imént? - Állt meg mellettem a föld elem, egy szórakozott vigyorral a képén. A szája elég jól láthatóan vérzett, valószínűleg az előbbi jelenet nem igazán vette le Virágot a lábáról.
- Tudtommal veled is történt már ilyen. - Morogtam kedvetlenül. A kandúr irritáltan forgatta a szemeit, majd a mancsát nyújtotta felém.
...Kínos csend...

- Mire vársz, tapsra? - Ráncolta az orrát a hím, mire inkább engedtem neki, hogy felsegítsen. A sebeimet azóta begyógyítottam, Fűmancs karcolása pedig hadd maradjon.

Ahogy kiléptünk a fatörzs mögül, Virág lehajtott fejjel állt ott. Nem akart rám nézni.
- Szóóóval... Hadd találjam ki; El vagytok tévedve. - Kezdett bele Fűmancs megint.
-

Nem, erről szó sincs. Miért, mit akarsz, útba igazítani? - Fújtattam irritáltan.
- Ami azt illeti, azt is megtehetném. Elvégre, mégiscsak jobban ismerem az erdőt, mint te.
- Azt kötve hiszem! Mi már-
- Ah ah ah. - Intett az ujjával a föld elem, szórakozott vigyorral. - Emlékeztetnélek, hogy én már legalább egy éve itt voltam, amikor ti Elemek betettétek ide a mocskos mancsotokat, szóval csak óvatosan.
- Mint mondtam, hazatalálunk egyedül is. - Fújtattam rosszallóan.
- Hát legyen. - Vonta meg a vállát a kandúr. - De szögezzük le, hogy megmentettem a szőrödet. Megint.
- VISZLÁT, Fűmancs! - Mordultam rá egy fokkal aggresszívabban. A föld elem megint csak forgatta a szemeit, és a még mindig hallgató Virág felé fordult.
- Au revoir, ma Fleur! - Hajolt meg enyhén, úrimacska illúzióját keltve, majd rögtön felkapaszkodott a fa lombjai közé.

Virággal még egy ideig némán álltunk egymás mellett. Valahogy egyikünk sem akarta kezdeményezni a sajnálkozást. De végül erőt vettem magamon.
- Én... Gondolkoztam azon, amit mondtál. - Szólaltam fel elsőként. A nőstény erre csak egy szúrós tekintettel felelt.
- És... - Folytattam bizonytalanul. - Igazad van. Tényleg lehetetlen döntés elé állítottalak, és... Sajnálom.
Virág továbbra is csak némán figyelt. Ennyire élvezi ahogy ilyen kellemetlen helyzetbe hozhat, vagy csak nem hallotta még amit hallani akar?
- Persze, megértem, miért nem akartad elmondani. Most már én is látom. Tényleg elviselhetetlen egy macska vagyok, és... Sajnálom, hogy ez ilyen szerencsétlenül derült ki. Elég nehéz lesz megbékélnem a ténnyel, de megpróbálom. Elvégre... Tényleg a világon semmi közöm hozzá, hogy kivel mit csinálsz. Úgyhogy... A reggeli beszélgetésünket talán jobb, ha elfelejtjük. - Hajtottam le a fejem, ahogy már-már nekem is nehezemre esett a nőstény szemébe nézni.
- Köszönöm... - Felelte halkan a növény elem. - És... Én is nagyon sajnálom a történteket... Fogalmam sincs mi történt, de...
- Talán jobb, ha végleg megbékélünk, és akkor talán Tüskét se látjuk többet. - Fejeztem be helyette.
- Igen... Ez lesz a legjobb. - Bólogatott lassan a nőstény, majd szó nélkül elkezdtünk a bázis felé haladni.