FŰMANCS

Sosem aludtam még a szabad ég alatt. A csillagos ég alatt... Még akkor sem, amikor menekültem otthonról. Mindig sikerült találnom valami fedett helyet. De most... Most nagyon nem volt kedvem vissza kecmeregni a bázisra. És hiába is tagadom, igenis vonzott az esti égbolt látványa. Már csak dacból is, miután Grass és Felix szívélyesen meghívtak a sátrukba. Nincs szükségem a segítségükre. Nincs szükségem semmire, főleg nem tőlük. Nem kell sajnálniuk.
Lassan lefeküdtem a tisztás közepére, a sok önkéntes közé. A fű friss volt és puha. Sokkal jobb érzés, mint gondoltam. Mint egy macska, aki a nagyváros beton dzsungeljében nőtt fel, ez az erdei életmód álmaim fellegvára. Akár el is tudnék aludni itt, helyben... Hacsak meg nem zavar valami. Egy Whiskers üzenet. De mégis ki a vihar...

BlossomGirl🌸: Tudják.

Ez bizony Virág. "Tudják". Eltartott egy ideig, mire eljutott az agyamig, hogy mit is takar ez a mondat.

Fűmancs2000: A társaid?

BlossomGirl🌸: Igen. Véletlen volt!! Teljesen kiborult mindegyik! Főleg Nighty! Most mi lesz?! B terv?!

Fűmancs2000: Nyugalom, ez még nem a világ vége. A titkunknak ennyi volt, de nézd a jó oldalát! Amúgy sem tudnak elszakítani tőlem, igaz?

BlossomGirl🌸: ... Határozottan nyugodt vagy.

Fűmancs2000: Persze hogy az vagyok. Elvégre sosem voltál a bábjuk. Nem irányíthatnak téged. És legfőképpen; nem tudnak mit tenni ellenünk! Hiszen te SOHA nem hagynál el értük, igaz?

...

Fűmancs2000: Igaz??? Virág!

BlossomGirl🌸: Fejezd be!

Fűmancs2000: Miért? Talán nem igaz?

...

Fűmancs2000: Virágom~ Válaszolj!!

BlossomGirl🌸: Erőszakos vagy.

Fűmancs2000: Nem vagyok. Üzeneten keresztül? Hogy?

BlossomGirl🌸: Kerülöd a témát.

Fűmancs2000: Ez így nem igaz. De hagyjuk. Minden rendben lesz, oké? Ha kell, személyesen is beszélhetünk

BlossomGirl🌸: Nem kell. Próbálj aludni.

Fűmancs2000: Felesleges, de legyen. Jó éjt <33

...

Semmi válasz. Kösz szépen. Erőszakos lennék? Meglep, hogy ezt ki meri jelenteni. Mármint, látta-e ő valaha is a tényleg erőszakos oldalam? Kétlem. A telefont elrakva már tényleg kezdett elnyomni az álom. Wow, csak ennyibe kerülne egy kis alvás? Nem is rossz. Persze még jobb lenne, ha Virág is itt lenne... Itt, mellettem... Vagy esetleg-

De persze ez sosem fog megtörténni. Kár is érte. A valóság az, hogy eközött a sok ágról szakasztott idegen között fekszem egy fűcsomón. Bár nem is olyan rossz... Az inszomnia elmehet a francba, ma azért is jó éjszakám lesz.

Az éjjel csendes volt. Semmi hangzavar. Semmi rendbontás. De ez sem tartott sokáig. A reggeli fény még sehol sem volt. Ehelyett valami egészen más térített magamhoz.
Csepp
Csepp, csepp
Csepp, csepp, csepp, csepp
Ahogy a vízcseppek egyre szaporábban hullottak az arcomra, végre sikerült összeraknom a képet. Eleredt az eső. Hát nem csodálatos?
Csepp, csepp, csepp
Egyre gyorsabban és gyorsabban kezdett záporozni, mire végre erőt vettem magamon, és kinyitottam a szemeim.
Az eget sötét felhők borították. A szél kezdett feltámadni. A körülöttem lévő önkéntesek még aludtak, vagy legalább is próbáltak. Délutánra ez olyan szépen el lesz sarasodva... Lassan felültem a fűben. Csak ne lenne ez a nyamvadt fejfájás...
Ha jól emlékszem, az önkénteseink között három tűz elem van. És ahogy látom, mindháromnak volt elég esze, hogy sátrat hozzon magával. Ettől függetlenül végül sikerült felállnom, átmásznom az egymás hegyén-hátán fekvő macskákon, és elindulnom a bázisom felé.

- Nocsak, szép éjszakád volt a te drága Virágoddal? - Kérdezte Sunset gúnyosan, amint meglátott. Egyenesen a létra előtt volt, mintha direkt rám várt volna. Az arckifejezése kifejezetten furcsa volt. Valami... Furcsán elégedett. Ami nála egészen szokatlan. De talán jobb is, ha nem firtatom tovább.
- Miért, talán csatlakoztál volna? - Vigyorodtam el direkt a lehető legtaszítóbb módon. Sunset furcsa arckifejezése rögtön elferdült, most valami olyasmira, ami az sugallja; Hagyjuk, te beteg vagy. Egy szó nélkül elindult a saját területe felé. Szórakozott vigyort villantva elindultam a másik folyosón, amely a raktárszobához vezetett.
Az ajtót kinyitva egy percre megremegtem, de nem lepődtem meg. Az apró szoba másik végében, egy nagyobb dobozban kényelmesen helyet foglalva villantotta rám vérvörös szemeit Nightmare, a félelem elem. Nem úgy tűnt, mintha épp e percben kelt volna fel. Az őszintét megvallva, azt is elhinném, ha egy szemhunyásnyit sem aludt volna. Nightmare mindig is egy furcsa macska volt, ám ezt nem szokás firtatni. Amióta Deadlineal barátkozik, jóval elviselhetőbb a jelenléte. Jobb is ez így, talán ő még elő tudja hozni a halál elem vadabbik oldalát.
- Üdv, Nightmare. - Köszöntem, a vezetői vigyort a képemre húzva. A nőstény tekintete szikla szilárd maradt. Egy szót sem szólt, csak fenyegetően morogni kezdett, lompos farkával dobolva a padlón. Kicsit hezitálva léptem oda az épp felette lógó fogashoz, öt darab sötét színű esőköpenyt leemelve. A sötétzöldet, melyet aranyfonál és egy malachit kő díszített, magamra terítettem, majd a maradék néggyel óvatosan hátráltam el.
- Remélem tudod, mit csinálsz. - Köpte oda lenézően Nightmare, diadalmasan ülve az ócska kartondobozban.
- Pontosan tudom. - Fordultam hátra még utoljára, reménykedve, hogy a végén majd én is elhiszem. Ez a pánik-vezérelte szövetség eddig jóformán semmit nem szerzett nekem, egy rakás vadidegenen kívül. A nőstény vörös szemei végig az enyéimbe meredtek, ahogy lassan becsuktam az ajtót. Néha akaratlanul és elgondolkozom, hogy vajon az én félelmeimet már begyűjtötte-e. Egyetlen pillantása elég, hogy mindent tudjon rólad... Így belegondolni egy cseppet hátborzongató.

A folyósóra érve láttam, hogy a szokatlan helyzet ellenére a Gonosz Elemek napjai nem sokat változtak. Mindenki békében kuksolt a saját területén, Electro és Sunset pedig a bázis másik végén beszélgettek. Ebben sem volt semmi új. Electro tekintete gondterhelt, Sunset pedig magához képest természetfeletti türelemmel hallgatta. Ahogy feléjük közeledtem, Sunset biztatólag megveregette az áram elem vállát, és kettesben hagyott minket. Miközben ment el, még elkaptam a rosszalló tekintetét.
Az ultramarinkék szőrű kandúr szorongó szemekkel nézett fel rám. A tisztelet és színtiszta gyűlölet egy furcsa keveréke tükröződött benne.
- Electro.
- Fűmancs. - Vetette oda üdvözlés gyanánt a hím. Szótlanul átnyújtottam felé az egyik sötétkék köpenyt. Egy percre mintha zavartnak tűnt volna, majd vette a célzást, és hálásan bólintott.
- Mikor lesz a támadás?... - Kérdezte halkan az áram elem.
- Még nem tudni. - Feleltem, enyhe gúnnyal folytatva. - Reméljük, ez neked nem fog nehézséget okozni.
- Az csak egyszeri alkalom volt. - Ráncolta az orrát irritáltan Electro. Látszott rajta, hogy küzd, hogy ne pattanjon el a húr. - Számíthatsz rám. Ezt megígérem.
- Ajánlom is. - Morogtam halkan. Electronak kiváló haszna válna, ha hajlandó lenne engedelmeskedni. Ugyanez a helyzet Deadline esetében is, de a halál elemre legalább lehet számítani, és neki eddig nem sikerült elfogatnia magát az Elemekkel. Vele ellentétben Electro gyáva lázadozása már határozottan idegesít. A kék kandúr állta a tekintetem, majd a sötétkék köpenyt magára terítve indult Sunset után.

Amint kikecmeregtem a feljárón, egyik mancsomban a köpenyekkel egyensúlyozva, már rögtön a csapóajtó előtt fekete mancsokkal találtam szembe magam. A mancsok bizony remegtek, de minden valószínűséggel a dühtől, mintsem a még mindig zuhogó esőtől. Lassan feljebb nézve láttam az enyhén szakadt farmerkabátját; a nyakán feszülő szalagot, rajta egy tökéletesre csiszolt kvarc darabbal; irritáltan grimaszoló arcát; haragban forgó sötétkék szemeit; és végül az átlagosnál nagyobb méretű, nyúl módjára ide-oda mozgó füleit.
- Jól sejtem, hogy nem akarom tudni, miért vagy itt?... - Kérdeztem kényszerűen mosolyogva. Nighty arca változatlan maradt. A szemei tágra voltak nyitva. Ami szokatlan, mivel az esetek többségében igen szűken tartja őket. A pupillái is tágabbak voltak, ám most nem egy pánikroham következtében. A sötétség elemek szeme sokkal érzékenyebb a fényre, de ez most, hogy az eget csúnya esőfelhők borították, nem igen számított.
- Én a helyedben nem vigyorognék. - Morogta a hibrid. Az ő dühét csak néhány alkalommal tapasztaltam, akkor olyan volt, mint a perzselő tűz. De most? Akár csak a jég, halk de kegyetlen. A szokásos éles hangja most egészen eltompult. Karmait mélyen a talajba vájta. A sötét kandúr szőre teljesen el volt ázva, de ez a legkevésbé sem zavarta.
- Ha ez most az amire gondolok, akkor nincs miről beszélnünk. - Feleltem, szintén felvéve a helyzet komolyságát. Lassan feljebb másztam a létrán, kilépve a máris elsarasodott talajra. Nighty pár lépést hátrált.
- Már hogy ne lenne! - Fújtatott a másik csapat kapitánya. Felolvadt a jég; Eddig tartott a türelme. A hangja ismét a megszokott éles hangszínt vette fel, szemeiben mintha sötét lángok égtek volna. Valaki bizony nagyon fel van dúlva. - És pontosan tudod miről! Mindvégig tudtad!
- Álljunk meg egy percre! Nem vagyunk egy szinten, ezt el ne felejtsd! - Sziszegtem vissza rá, miközben próbáltam megőrizni a hidegvérem. - Nem vagy éppen abban a helyzetben, hogy bármit is számon kérhess rajtam!
- ...Tudom a titkodat... - Felelte Nighty, ahogy ő is próbálta lenyugtatni magát.
- Tényleg? Melyiket? - Jegyeztem meg cinikusan, majd látván, hogy a kandúr most nem vevő az ilyen poénokra, keserűen folytattam. - Szóval tudod... És? Változtat ez bármin is?
- Miféle kérdés ez?! Ez mindent megváltoztat! Virág egész végig hazudott nekünk! És te... - Hörögte a hibrid, az utolsó sorokhoz érve erős undorral a hangjában. - Te mindig is megbízhatatlan voltál. Méghozzá a Gonosz Elemek vezetője vagy, ha eddig nem vetted volna észre.
- Igen. Na és? Tudtommal Virág nem a te tulajdonod, de javíts ki ha tévedek. - Vágtam rá gúnyosan, közelebb hajolva a hímhez. - Elvégre te magad tetted lapátra, emlékszel még?
- Ez nem igaz! - Tagadta hevesen a sötét kandúr. De talán ő sem gondolta komolyan... Lehet, hogy csak a saját bűntudatát akarná ezzel enyhíteni? - Tereled a témát! Mi mondanivalód van a kettőtök kapcsolatáról? Honnan tudjam, hogy Virág nem két kapura játszik?
- Hm. Az hogy ezt a lehetőséget akár csak számításba is veszed, elég sokat mond rólad. De ne aggódj. Virág okos macska. Képes elkülöníteni a magánéletet a munkától. Nem szivárogtatunk infókat, egyik irányba sem.
- Hmmm... - A kandúr mintha egy cseppet megnyugodott volna, de a szőre még mindig fel volt borzolva. - Akkor már csak egy kérdésem van; Mi értelme volt a titkolózásnak?
- A válasz egészen egyszerű, még egy ilyen karmokkal-gondolkodó ostobának is, mint te. - Vigyorogtam cinikus módon. - Virág pontosan tudta, hogy éppen így reagáltál volna akkor is. De van-e ennek bármi haszna? Nem. Virág nem merte felvállalni az érzéseit ilyesféle bolondok között, és ezért őszintén szólva nem tudom hibáztatni. Így hát megegyeztünk, hogy ez az egész románc a kettőnk bűnös kis titka marad. De hát neked hála, ennek is lőttek. Most pedig hajlandó vagy annyiban hagyni a dolgot, vagy talán hagyjuk a három idehurcolt tűz elemet elolvadni az esőben, hm?
Nighty szó nélkül lépett arrébb, de még mindig követett, ahogy körbe vittem a három tűz elemnek szánt köpenyeket.

Kettő önkéntesnek egy az orruk alatt elmormorlt köszönetnél nem akadt több mondandója, ám a harmadiknak be nem állt a szája... Ez volt a másik csapat Szikra nevű tagjának a bátyja; Blaze. A tisztás egy fák által jobban takart szélén ült, körülötte három macska; Hullám és Kelp, Kagyló húgai, és a saját öccse sötét lila köpenybe burkolva, Szikra. A citromsárga szőrű tűz elemet nem igazán zavarta az imént keletkezett zápor. Hatalmas beleéléssel magyarázott valamit, amit a két lány annál is nagyobb érdeklődéssel hallgatott, Szikra pedig megszégyenülve húzta az arcába a csuklyát.
- Na és aztán... Oh, hellou! - Mosolygott az idősebbik tűz elem amikor meglátott minket. - A jó öreg Nighty, és... A srác akinek elfelejtettem a nevét.
A sötét kandúr egy szórakozott tekintetett vetett felém, mintha megtisztelve érezné magát azzal, hogy valami öntelt idióta egyáltalán számításba vette. Szikra is felénk fordult, a szemeiben valami furcsa, megkönnyebbült sokk.
- Oh, Nighty... Ez itt Blaze, a...
- Tudnak róla. - Vágott közbe a hím bátyja, mancsát lekezelően öccse fejére helyezve. - Nem is mondtad, hogy ilyen mulatságos haverjaid vannak!
- ...Nem mintha kérdezted volna... - Jegyezte meg unottan a fiatalabbik kandúr, felismerve, hogy ez már egy elveszett eset.
- Egyébként! Épp jókor jöttetek, most akartam elmondani a sztorim legjobb részét! - Folytatta Blaze, teljesen figyelmen kívül hagyva a másik kandúrt.
- Blaze, kérlek, ne... - Tiltakozott Szikra, enyhe kétségbeeséssel a hangjában.
- De a kedvetekért előröl is kezdhetem!
- Ne már, kérlek!
- Na, a helyzet a következő; Szikrának az ő huszonöt éve alatt még csak egyetlen egy barátnője volt! El tudjátok ezt hinni? Akkor is lehetett úgy tizen...öt? Tizenöt éves volt, azaz még ő is suliba járt. - Kezdte a történetet a tűz elem, észre sem véve, hogy az eddig őt hallgató két lány már inkább más társaságot keresett magának. - A szóban forgó csaj pedig lehetett úgy tizenkettő!
Az öccse mellette inkább a füleit kezdte takargatni szégyenében, míg Blaze jót nevetett a sztorin. A mellettem álló Nighty arcára szépen lassan kiült valami egészen más érzelem. Szánalom? Empátia? Ki tudja...
- ...De ettől függetlenül nem tűnt amatőrnek! - Folytatta hím elem, játékosan oldalba bökve testvérét. - Bizony ám! Ritka egy példány volt, ha engem kérdezel! Egyszer történt, hogy jóformán senki sem volt otthon, kivéve persze Szikrát és a csinos kis barátnőjét, akinek már a nevére sem emlékszem. Igen ám, de én és a csajom viszont jóval előbb hazaértünk a tervezettnél! Így bizony elcsíptük őket~
- Blaze, elég! - Morogta Szikra, immáron inkább dühösen. Nighty mellettem mintha egy cseppet elhűlt volna.
- De nyugalom, kiderült hogy nem történt köztük semmi! Sőt, Szikra sikítozva menekült, amikor a csaj bárhogyan is közeledni próbált felé! - Nevetett a kandúr, miközben a testvére már egyre csak remegve próbált elbújni a köpenye alatt. - Ez a sztori persze kissé unalmas így ahogy van, így gondoltam, felturbózom egy kicsit! Egy icipicit kiszínezve adtam át a sztorit a haverjaimnak, ők az övéiknek, és így tovább. Ki hitte volna, hogy aztán a csajt az apja kiveszi a suliból? De most komolyan, a tesómnak végre volt egy rendes párkapcsolata! Mégis hogy a viharba ne örültem volna? Persze az én verziómban nem a félelemtől sikítozott~
Szikrának elege lett végre, és a bátyját félre lökve menekült a fák közé.
- Szikra, várj! - Eredt utána a sötét hibrid rémülten.

- Hmm... - Jegyezte meg szűkszavúan Blaze, mint akinek őszintén fogalma sincs, mi vezethetett az előző jelenethez.
- Hm? - Vontam kérdőre némán, de nem vette a célzást.
- Komolyan nem értem, hogy miért pont ő van itt... - Sóhajtott a citromsárga tűz elem. - Láthatóan nem bírja az erdei életet.
- Tényleg? - Morogtam cinikusan, mire végre felém fordította a fejét.
- Elnézést? - Döntötte oldalra a fejét arrogáns módon. Tűz elemhez képest egészen sokáig bírta az esőt, de mostanra már remegni kezdett.
- Jól hallottad. Miért, talán jobb lenne, ha a te nyakadban lógna az a francos nyaklánc? Ne hidd, hogy nem vettem észre. Amióta ide toltad a nárcisztikus képedet, folyton folyvást arra utalgatsz, hogy neked lenne itt a helyed. - Mondtam, egyenesen a hím vörös szemeibe nézve. Igazam lehetett, hiszen az önbizalma megingott.
- ...Veszélyes vagy...
- Nem is sejted, mennyire. Én amondó vagyok, örülj neki, hogy nem tartozol az Elemek közé. Különben személyesen tépnélek szét, bármiféle bűntudat nélkül.
- Mégis mi bajod velem? - Kérdezte Blaze fújtatva. Hát még mindig nem esik le neki?
- Nem egyértelmű? Féltékenységben éled az életed, csak azért, mert a fater nyakörvét a kistesó kapta meg. Éppen ezért ragadsz meg minden adandó alkalmat, hogy a porig alázhasd őt. Nem találod ezt szánalmasnak? Az apucival adódó problémáid azok a te bajod, de a testvéred tudtommal semmit nem vétett ellened. De persze javíts ki, ha tévedek. - A kandúr már felkészült visszavágni, de elnémult, ahogy belévágott a felismerés. Sértődötten fordította el a fejét.
- Én is így gondoltam. - Vetettem oda neki egy sötét vörös esőköpenyt, még mindig tartva a szemkontaktust. - Most pedig, fogd ezt, kapard össze a megmaradt önbecsülésed, és gondolkozz ezen egy kicsit. A továbbiakban pedig, talán jobban teszed, ha a jövőben Szikrától távolabb meresztgeted a nárcisztikus hátsódat, mert van egy sanda gyanúm, hogy nem akar többé látni téged. Érjük egymást?
Blaze szúrós szemekkel bólintott, majd elvonult a tisztás másik végébe. Egy csepp szánalom ébredt bennem. Szikrának tényleg egy ilyen seggfejjel kellett eddig együtt élnie?
...Hozzá képest szerencsésnek mondhatom magam...
Irritáltan ráztam meg a fejem, hogy a kétes gondolatok végre eltűnjenek. Van még bőven miért aggódni, nem kell még a tudatalattim hangja is.

NIGHTY

A tűz elem gyorsan manőverezett a fenyők között, hamar hasznát véve a zuhogó esőnek. Amikor végre utolértem, a bázisunktól pár méterre állt. Narancssárga feje könnyen kivehető, ahogy a kapucni már nem volt rajta.
- Szikra... - Álltam meg tisztes távolságban, hevesen zihálva.
- Hagyj békén. - Felelte a kandúr remegő hangon. - Kérlek.
- Eszem ágában sincs. - Vágtam rá, de nem léptem közelebb. - Akarsz... Beszélni róla?...
- Nem hallottad?! Menj innen! - Csattant fel a hím, végre felém fordulva. Az viharban alig látszott, ahogy lassan könnyek folytak le az arcán. Piros szemei olvashatatlanok voltak. Annyi érzelem lehetett bennük... De egyet se tudtam szó szerint kivenni. Némán lesütöttem a fejemet. Még... Sosem láttam őt így. Lassan egy éve ismerem, de még nem történt olyan, hogy Szikrát sírni láttam volna. Szomorúnak? Talán. De az inkább csak ideges lehetett. De most, ebben a percben... Fájt így látnom őt. Mégis... Mit kellene tennem? Mivel tudnám elérni, hogy jobban érezze magát? Tudok-e egyáltalán segíteni neki?
A feldúlt kandúr nem tudott a szemembe nézni. Hevesen lélegezve bámulta a talajt, és próbálta visszatartani a további könnyeit.
Lassan kitartottam a mancsaimat felé. Nem tudtam mit tegyek, de ez egy járható útnak tűnt. Szikra egy pillanatig tiltakozva rázta a fejét, de végül beadta a derekát.
A tűz elem a vállamra helyezte a fejét, mancsaival szorosan átkarolva. Átjárt a szőrének természetes melege, ami ebben a tavaszi záporban szokatlanul jól esett. A mancsaimat én is köré zártam, remélve, hogy valahogy éreztetni tudom vele, hogy bennem megbízhat.
- ...Sajnálom. - Suttogtam halkan, a vörös kandúr hátát ügyetlenül simogatva.
- Nincs mit... Ez... Ez nem a te hibád... - Szipogta alig hallhatóan. - Blazenek ez a munkája... Komikus. Megalázó történeteket mond, hogy aztán nevessenek rajta.
- Ezt akkor sem érdemelted meg.
- Lehet... - Sóhajtott a tűz elem. - Egyszerűen csak... Sosem voltam népszerű. És ez a félreértés csak rontott a helyzeten... Galaxine, mert ő volt az akiről beszélt, volt az egyetlen macska akit annak idején valamelyest a barátomnak nevezhettem... Így vissza tekintve ez sosem volt több mint barátság, és esküszöm, hogy én nem is akartam többet! De aztán jött Blaze, és... Mindent elrontott. Mindig is azt mondta, mekkora lúzer vagyok, meg hasonló, és... És lassan kezdek rájönni, hogy igaza van... - Mesélte Szikra lehangolva. Meglepően stabil hangon tud beszélni úgy, hogy közben könnyek folynak a szeméből. Ebből ítélve, nem először csinál ilyet.
- Ha engem kérdezel, te sosem voltál lúzer, és soha nem is leszel... De ha te máshogy gondolod... Akkor mi, lúzerek, tartsunk össze, nem? - Próbáltam rámosolyogni bíztatás gyanánt.
- Igazad van. - Mosolyodott el halványan Szikra, majd folytatta. - Nincs szükségem Blazere... Mindig olyan kicsinek, és szánalmasnak éreztem magam mellette... Tulajdonképpen, minek is van itt? Hogy ismét az orrom alá dörgölje, hogy mennyivel jobb nálam?!
- Ha ő ezt így gondolja, akkor hatalmas tévedésben él. - Jelentettem ki egyszerűen, ahogy a kandúr fejére húztam a kapucnit. Már határozottan jobban bírja a vizet, mint azelőtt, de jobb biztosra menni.
- Köszönöm, Nighty. - Mondta Szikra. - Te vagy a legjobb barátom... Remélem tudod.
- Tudom, ne aggódj. - Mosolyogtam megkönnyebbülten. - Én is ugyanezt mondhatnám rólad.
- Akkor miért nem teszed? - Vigyorgott szórakozottan a hím.
- Mert elloptad a szövegem. - Forgattam a szemeim ugyanígy.

Hirtelen a bokrok közül előugrott Fűmancs. A szőre fel volt borzolva az indulatoktól, karmait a földbe véste.
- Áh, hát itt vagytok. - Nyugodott meg a föld elem. Én hallucinálok, vagy tényleg egy együttérző pillantást vetett Szikra felé?...
- Igen? Mi az? - Fordultam hűvösen a hím felé. Már csak ő kellett ide... Sosem kedveltem, de a tegnapi felfedezésem után egyenesen ki nem állhatom.
- Csak egy ötlet. - Felelte a magas kandúr. - Illetve, nem is igazán ötlet, csak jó tanács.
- Hallgatlak.
- Van egy érzésem, hogy baj közeleg. Mármint, Daylyt ma még nem igen láttam, és ahogy pár napja kiderült, a medálos csitri éppen az ő nővére. - Magyarázta Fűmancs, meglepően komoly hangon. Elfelejtette felvenni az ikonikus színészi mosolyát. - Ebből kifolyólag jó lenne, ha összekaparnád a csapatodat. Csak puszta óvatosságból.
- Ilyen időben? - Kérdezte Szikra kétkedve.
- Nem hiszem, hogy Sorrow törődne az időjárással. - Jegyeztem meg halkan, majd ismét a gonosz elem felé fordultam. - Rendben. Tíz perc, és a tisztáson leszünk.
Fűmancs némán bólintott. A saját büszkesége nem engedett többet. Majd se szó, se beszéd, sarkon fordult és eltűnt a fák között.

- Rendben leszel? - Fordultam halkan a mellettem álló tűz elem felé.
- Igen. - Válaszolt gyenge hangon a hím. - Most nincs idő az érzelmekre. Ráérek még nyavalyogni, nem?
- Vigyázz magadra.
- De te is, Sötéthold. - Villantotta meg az ikonikus vigyorát a kandúr, és a bázis felé indult.

Hamarosan vissza értünk a tisztásra. A sok sátor és hálózsák teljesen eltűnt.
- Az önkéntesek felszerelését a mi bázisunkra vittük. - Szólt Fűmancs ahogy ismét megjelentem mellette. - Majd a harc után vissza kapják. Még tegnap aláírt mindegyik egy papírt, miszerint a ma történtekért nem vállalunk felelősséget.
- Most már biztos vagyok benne, hogy ez illegális. - Jegyeztem meg a szememet forgatva.
- Miért, talán amit mi mindennap művelünk itten, az legális? - Nevetett magában a másik vezető. - Ebbe az erdőbe konkrétan senki sem jön, dacára annak, hogy épp a főváros mellett van. Ami itt történik, az itt is marad. Ha eddig nem érdekelt senkit, ezután sem fog.
- Ha te mondod...
- Hé. - Fordította felém a fejét a hím, egyenesen a szemembe nézve. - Meg ne merj halni.
- Mit érdekel az téged? - Kérdeztem vissza egyszerre meglepve és irritáltan.
- Személyesen akarok végezni veled, nem pedig hagyni hogy valami random jött-ment tegyen el láb alól.
- Áh... Gondolhattam volna. - Morogtam, félig magamnak.

Hirtelen a fák közül egy fehér villanás száguldott teljes gőzzel az ideiglenes tábor felé. Rózsaszín mellényén itt-ott vérfoltok, az arcán egy friss karmolás.
Dayly volt az, a Gonosz Elemektől. Rémülten emelte fel a fejét, Fűmancsot keresve. Amikor végre megtalálta, és találkozott a kandúr meglepett, válaszokat váró tekintetével, hangosan kiáltotta el magát, hogy mindenki hallja.
- Sorrow! Közeledik!