NIGHTY

Három nappal később, Fűmancs Nekomachi belvárosában akart találkozni velem. Hogy miért, azt meg sem említette. Még mindig nem bízom ebben a szélhámosban, ezért Szikra jobbnak látta, ha velem tart. A főtér parkjába érve már meg is láttam a föld elemet. Egy tölgyfa mellett álldogált, minek a törzse körbe volt tekerve egy vörös szalaggal. A hím a szokásos vigyorával várt minket. Fogalmam sincs, mire készül, de ez nekem nem tetszik...

- Ez meg mi? - Kérdeztem rá rögtön a vörös szalag funkciójára.
- Ez itt az a hely, ahol mi ketten fogunk várni. - Jelentette ki Fűmancs, enyhén a fának támaszkodva.
- Várni? Mégis mire? - Ismételtem el kétkedve.
- Igen, és velem mi lesz? - Szólt közbe Szikra is.
- Kezdjük ott, hogy téged nem kéretett ide senki. De ha annyira hasznossá akarod tenni magad, menj szépen oda. - Mutatott a barna kandúr a park másik végében elhelyezkedő tölgyfára, amit egy lila szalag díszített. - Az lesz a gyűjtőpontunk. Azaz, akit majd oda küldünk hozzád, azt széles mosollyal fogadod, és nem hagyod elmenni, oké?
A tűz elem értetlenül pillantott rám, de végül inkább nem szólt semmit, és a helyére ment.
- Gyűjtőpont? Ez meg mit jelentsen? - Mordultam fel egy fokkal ingerültebben.
- Csigavér, Sötétke, csak most jön a lényeg! - Magyarázott tovább a föld elem, vigyorogva, mintha élvezné ahogy húzza az agyam. - Mi itt leszünk. Majd akinek kell, az megtalál, mi pedig fel írjuk a szükséges adatokat erre a papírra.
A hím a mancsomba nyomott egy kisebb táblát, ahhoz rögzítve egy papírt és egy tollat. A papíron egy hatalmas, két oszlopból álló táblázat volt. Az egyik fölé Név volt írva, a másikhoz Elem.
- Hogy érted azt, hogy majd akinek kell? Elmagyaráznád végre, hogy mire készülsz? - Morogtam kedvetlenül.
- Természetesen! Mint te is mondtad korábban, megeshet, hogy a két csapat ideiglenes egyesítéséből eredő tizennégy fő nem lesz elég. Nos, megoldottam, hogy legyen egy kis segítségünk! - Vázolta fel önelégülten a föld elem.
- Tényleg? - Kérdeztem vissza cinikusan.
- Tényleg! A megoldás pedig; Non-profit online hirdetés.
- Nem. - Morogtam irritáltan. - Ezt te nem mondod komolyan. Képes voltál felnyomni egy online hirdetést, hogy kinek lenne kedve kockáztatni az életét, néhány nyakláncos bohócért, ráadásul mindezt teljesen ingyen? Ebbe mégis miféle idióta menne bele?
- Ötletem sincs, de pontosan huszonhat van belőlük! - Vigyorgott a föld elem, majd a mancsaimban lévő papírra bökött. - Ám de létszámnál többet én sem tudok. Ők viszont tudják, hogy egy vörös szalagos fát kell keresniük. Ők ide jönnek, mi felírjuk ezt a két lényeges adatot, aztán átküldjük a lila szalagos fához, ahonnan átvisszük őket az erdőbe. Ők vállalták fel, hogy segítenek nekünk a harcban, ha kell. Jobb megnevezés nem nagyon jut eszembe, úgyhogy hívjuk most őket úgy, hogy Önkéntesek. Eddig érthető?
- Azt hiszem, igen. Azt, hogy mindez legális-e, már meg sem kérdezem. - Forgattam a szemeim.
- Remek! Akkor figyelj, mert itt is jön az első kliens! - Veregette meg a vállam szórakozottan a kandúr.

Tényleg tartott felénk valaki. Vidáman szökdécselve lépett oda hozzánk. Egy halvány, krémszínű nőstény macska volt, fehér folttal a farka végén, és sárga szemekkel. Viszonylag fiatalnak tűnt. Okkersárga pulóvert viselt, a nyakába pedig piros kendő volt kötve. Amint elénk lépett, rögtön valami furcsa vérszag csapott meg. Ez az egy részlet nem tűnt szimpatikusnak az amúgy kedvesnek tűnő lánnyal kapcsolatban.
- Hali! A nevem Nora! - Csilingelte a fiatal macska, amit rögtön fel is írtam a papírra.
- Üdvözlet! A Sorrow-project miatt vagy itt, igaz? - Mosolygott Fűmancs színésziesen, mancsot nyújtva Norának. Sorrow-project? Ennél hülyébb nevet még Szikra sem találhatott volna...
- Igen! Te vagy az a Fűmancs, ugye? - Kérdezett vissza a lány.
- Pontosan! Ez pedig itt Nighty. - Mutatott felém a hím, mire egy pillanatra felemeltem a tekintetem. - Kérhetek egy elemet?
- Vér és álcázás hibrid! Bár ennek egy egészen furcsa mechanikája van, ugyanis csak akkor tudok átváltozni akármivé is, ha iszok a véréből! - Mesélte Nora szélesen vigyorogva, amitől egy pillanatra teljesen kikerekedett a szemem. Tudtam én, hogy valami nem százas... És ahogy láttam, Fűmancs mosolya is megremegett egy percre ennek hallatán. Inkább némán felírtam ezt is a papírra, mielőtt látszott volna rajtam a reakcióm.
- Nos, üdv az Önkéntesek csapatában, Nora! A lilával jelölt fánál már vár Szikra, vele leszel, amíg nem szedünk össze mindenkit! - Mutatott Fűmancs a másik szalagos tölgy felé.
- Oki! Akkor később találkozunk! - Vigyorgott lelkesen a nőstény, majd szökdécselve elindult a gyűjtőpont felé. Fűmancs morogva forgatta mogyoróbarna szemeit, mintha lelki megpróbáltatást okozna beszélnie az ilyen macskákkal. Egy pillanatra felén sandított, taktikusan megfigyelve a mozdulataimat.
- A bal mancsoddal írsz. - Jegyezte meg halkan a kandúr.
- ...Igen? Nagy ügy. Ebben mi olyan érdekes számodra? - Vágtam vissza kedvetlenül.
- Harc közben viszont láttam, hogy mindkét oldalad egyenlően használod. - Folytatta Fűmancs elgondolkodva.
- Harc közben? Most komolyan? - Morogtam irritáltan. - Akkor mégis miféle bolond nézegeti az oldalakat? Bármelyik mancsommal tudnék írni, ha annyira érdekel.
- Ez különleges adottság, vagy a balról szoktattak át a jobbra? - Kérdezősködött tovább a föld elem, amivel most fején találta a szöget.
- Nem áll szándékomban megosztani veled a magánügyeimet. - Próbáltam menteni magam a kellemetlen válasz elől. Fűmancs meglepetten pislogott, a képén még mindig az az irritáló mosoly díszelgett.
- Te ezt nevezed magánügynek? Ártatlanabb vagy, mint gondoltam. - Jelentette ki szórakozottan a hím. Hogy ezt vajon hogy értette, és hogy ő mit hívna magánügynek, azt úgy érzem, jobb ha sosem tudom meg.
- És a nyakláncod mikor vetted le utoljára? - Kérdezett ismét.
- Ahhoz már tényleg mi közöd lenne?! - Mordultam rá.
- Vakargatod a nyakad, még úgy is, ha észre sem veszed. Bolhák? Bár igazad van, a személyes higéniád már tényleg nem érdekel. - Kuncogott a kandúr magában.
- Nem vagyok bolhás, úgyhogy ne reménykedj. Bár ameddig itt melletted kell állnom, már azon se lepődnék meg. - Vágtam vissza hűvösen. Az egyetlen ok, amiért néha napján vakaródzom, az az, hogy a nyakláncot jóformán azóta nem vettem le, mióta megkaptam. Úgyhogy őszintén szólva, már nem is csodálkoznék rajta, ha a szőröm teljesen halott lenne alatta.
- Ha te mondod. - Vonta meg a vállát a föld elem.

Eközben már meg is érkezett a két újabb önkéntes. Két nőstény macska volt. Az egyik szőre világosbarna, sötétebb csíkokkal, és sárga szemekkel. Piros, kapucnis pulóvert viselt, és hosszú, fekete nadrágot. Az arca barátságosnak tűnt, nem úgy, mint a szorosan mellette álló macskának. Az ő bundája ezüstszürke volt, a szájánál, mellkasánál, és hasánál fehérbe futva. Mentazöld szemei voltak, és egy fekete, félhold alakú medál lógott a nyakában.
- Üdvözletem! - Tárta szét a mancsait barátságosan Fűmancs. - A nevem Fűmancs! Kiket tisztelhetek szerény személyetekben?
A szürke nőstény éppen olyan értetlen és irritált képet vágott, mint én.
- Szia! A nevem Mia, ő pedig a húgom, Holdfény! - Köszönt lelkesen a barna macska. Én elkezdtem felírni a neveket a papírra, mire Mia rögtön felém fordult.
- Oooh, és te ki vagy? - Szögezte nekem a kérdést barátságosan.
- Nighty. A nevem Nighty. - Feleltem egyszerűen, miközben Holdfény gyanakvóan bámult a nyakláncomra.
- Elem Csapat? - Kérdezte a szürke nőstény, kétség kívül felismerve a hírhedt ékszert. Számíthattam volna rá...
- Igen, habár nem tervezünk akkora hírnevet összekaparni, mint az elődeink. - Felelte kellemetlenül.
- És... Te vagy a vezér? - Folytatta a kérdezősködést Holdfény kritikus szemekkel.
- Gyakorlatilag, igen.
- Hmm... Nem egészen így képzeltelek.
- Akkor... Hogyan?
- Magasabbnak gondoltalak volna. - Jegyezte meg a szürke nőstény, mire Mia és Fűmancs egyszerre kezdtek el kuncogni.
- Nos, így jártam. - Próbáltam udvarias maradni, majd inkább tereltem a témát. - Milyen elemmel rendelkeztek?
- Mindketten fény elemek vagyunk! - Válaszolt Mia, még mindig mosolyogva. Csendben, megalázottan felírtam ezt is a papírra.
- Rendben! Mia, Holdfény, üdvözlünk az Önkéntesek között! - Vette át a szót ismét Fűmancs, majd a gyűjtőpont felé mutatott. - A lila szalagos fánál várakozzatok, és majd onnantól mutatjuk az utat!
Mia mintha még mondani akart volna valamit, de Holdfény jobbnak látta, ha inkább magával rángatja a gyűjtőpont felé.
- Hát ez kínos volt. - Jegyezte meg vigyorogva Fűmancs, amiből egyértelmű volt, hogy nem magáról beszél. - ...Törpe.
- Nem vagyok törpe, te vagy túl magas. - Vágtam vissza ingerülten, mire Fűmancs még szélesebben vigyorgott.
- Persze, ez csak természetes. - Forgatta a szemeit a föld elem.

Hamarosan megjött a következő kliens. Ez egy kandúr macska volt. A szőre koromfekete, csak a fülei vége virított narancssárgán.
- Üdv, a nevem Nighty. - Köszöntem most én elsőnek.
- Hello, a nevem Kohle. Tűz elem vagyok. - Mutatkozott be a fekete hím, így rögtön felírhattam a kellő adatokat.
- Hello, Kohle. Tulajdonképpen miért vállalkoztál erre a küldetésre? - Kérdeztem, mire Fűmancs értetlenül nézett rám.
- Hát, igazából csak segítek, ahol kell. És igen, pontosan tudom hogy ez milyen veszélyekkel jár. De nem igazán félek. - Vonta meg a vállát a tűz elem. Nem fél. Milyen jó is neki!
- Rendben, köszönjük a segítséged! Üdv az Önkéntesek csapatában! A túl oldalon van a gyűjtőpontunk! - Szólt közbe Fűmancs. Amint Kohle elment, a föld elem felém fordult.
- Ennek mi értelme volt? - Kérdezte értetlenül.
- Minek? Hogy megkérdezem, mégis miféle elborult ötlet alapján szánta rá magát, hogy ide jöjjön? Csak mert az előzőeknek nem hiszem hogy sok fogalma lett volna arról, hogy mire vállalkoznak.
- Nem az a dolgunk, hogy kiábrándítsuk őket.
- Ezt mondd talán akkor, amikor majd fel akarnak jelenteni és kártérítést fizettetni veled.
- Feljelentés? Kártérítés? Túl logikusan gondolkodsz ahhoz képest, hogy egy erdőben élsz. - Nevetett cinikusan Fűmancs.
- Túl logikusan? Az mégis mióta bűn? Mellesleg, én meg azt hittem, hogy elég okos vagy hozzá, hogy ezt is számításba vedd.
- Öreg hiba. - Jegyezte meg a hím, miközben egy kék hátizsákból egy doboz cigarettát kapart elő.
- Hé, mégis mire készülsz? Tedd azt el! - Mordultam rá rögtön.
- Mi az, talán nem bírod a szagát? Vagy talán rontja az hírneved? - Mosolygott önelégülten, miközben egy öngyújtóval épp hogy csak nem gyújtotta fel a saját mancsát.
- Mégis mióta dohányzol? - Kérdeztem összeszűkült szemekkel, ahogy a hím tovább kísérletezett a tűzzel. Amíg Virág a barátja volt, még sosem számolt be az ilyen szokásairól.
- Oh, na ez jó kérdés. - Kuncogott a kandúr, mire végre sikerült rágyújtania. - Ki tudja? De nyugalom, ez nem valami függőség, az erdőben nem is csinálom. Egyszerűen, néha csak jól esik egy-két szál.
- Előbb a kávé, most meg ez. Már azon se lepődnék meg, ha alkoholistának vallanád magad. - Mondtam, a szemeimet forgatva.
- Hah! Már csak az kéne! Nem, ott még nem tartok. Nem is bírom az alkoholt, akármilyen meglepő. - Vonta meg a vállát Fűmancs, egy hosszú sóhajban kifújva a füstöt. - Valóban ártatlan egy macska lehetsz. Semmi cigi, semmi pia... Ehhez képest mégis egy hozzám hasonló roncs vagy.
- Pardon? - Nyíltak a szemeim telihold-kerekre egy pillanat erejéig. - Ne hasonlítgass magadhoz! Nem hiszem, hogy mi ketten bármiben is hasonlítunk. Te és én, nap és éj, semmi hasonlóság.
- Nap és éj, okos hasonlat. Ám legyen, ahogy gondolod. - Nevetett cinikusan a föld elem.

Ekkor érkezett egy újabb macska. Egy újabb kandúr. Valamivel idősebbnek tűnt, mint mi, vagy az eddigiek, de nem olyan jelentősen. Hosszú, fehér szőre volt. De nem az a hófehér, inkább egy melegebb, krémszínű fajta. A fülei, mancsai, és a farka zsályazöld színűek voltak, ahogy a hátán is ugyanilyen, apró levél minták futottak végig. A fején három lila mezei zsálya virágot viselt, a szemei pedig ugyanilyen színben ragyogtak. Ha nagyon tippelnem kéne, hogy milyen elemmel rendelkezik, növényt mondanék, de nem vennék rá mérget. A kisugárzása valahogy olyan nyugtató hatással bírt.
- Üdvözletem! Ez lenne a Sorrow-project vörös fája? - Kérdezte a kandúr, zavartan a vörös szalagunkra pillantva.
- Pontosan! Üdvözlet, a nevem Fűmancs! - Nyújtotta felé a mancsát Fűmancs barátságosan.
- Sage! Nem vagyok a legfittebb, de gondoltam, hogy minden segítség jól jöhet. - Felelte a kandúr, mint az előbb kiderült, Sage. Óvatosan elfogadta a mancsfogást. Ugyan Sage egy cseppet idősebbnek tűnt, Fűmanccsal így is egymagasak lehettek.
- És te? - Kérdezte Sage felém fordulva. Sage hangja is épp olyan megnyugtató volt, mint a megjelenése.
- Nighty vagyok. - Mutatkoztam be, miközben próbáltam viszonylag barátságosan mosolyogni. A nevem hallatán Sage a nyakláncomra pillantott, de másokkal ellentétben, ő nem kérdezett semmit, csak halványan elmosolyodott.
- Nos, örülök hogy megismerhetlek titeket. - Mondta a fehéres kandúr.
- És, milyen elemmel rendelkezel? - Kérdezte Fűmancs, miközben erősebben oldalba bökött, hogy végre leírjam a nevét.
- Gyógyítás. Egy kicsit növénnyel keverve, ugyanis gyógynövényeket tudok létrehozni. De hivatalosan inkább maradnék a gyógyításnál. - Válaszolta Sage, mire egy pillanatra felkaptam a fejem. Találkoztam már gyógyítás elemekkel, anyám és a kollégái révén, de sosem kerültem velük bizalmasabb kapcsolatba. Persze ez sem jelenti azt, hogy az előttem álló hímben is vakon megbízhatok, de talán ő segíthetne benne, hogy fejleszthetném ezt a képességem is. Meg persze egy gyógyító mindig jól jön. Ezt is gyorsan leírtam a papírra, mielőtt Fűmancs megint belém vághatna.
- Oké, ennyi lenne! A túloldalt van a gyűjtőpontunk, majd később mi is megyünk! - Irányította át Fűmancs Szikra lila szalagos fájához.
- Váó, lehetséges volna, hogy mégsem volt akkora ostobaság ez az ötleted? - Jegyeztem meg cinikusan.
- Váó, eddig tartott beismerned? - Vágott vissza Fűmancs arrogáns módon. - Egyébként... Egészen pontosan hogy működik a magad fajta gyógyítók ereje?
- Azt még én is próbálom kitapasztalni. - Sóhajtottam, majd elmélyülten kezdtem nézni az egy mancsomat, mintha abban rejlene minden titok. - Soha nem is merült fel a lehetőség, hogy hibrid lehetek, ameddig igazán szükségem ne lett volna rá.
- Érdekes... - Jegyezte meg Fűmancs elgondolkodva, még mindig a mancsomat nézve, miközben elnyomta a leégett csikket. - Egyébként gratulálok.
- Mihe... Oh... - Kaptam fel a füleim hirtelen, ráeszmélve hogy is érti. A karikagyűrűt nézte. - Nos... Köszönöm.
Zavartan elfordultam. Sosem szerettem a magánéletemről beszélni, pláne nem egy olyan gátlástalan szélhámosnak, mint a mellettem álló föld elem. Igazság szerint, a csapattársaim sem repestek örömükben, hogy a csapatoknak egymásra kell hagyatkoznia. Virág mintha egy cseppet meg is ijedt volna. De végül mind beláttuk, hogy nincs nagyon más választásunk. És íme, most itt állok vele egy parkban. Épp amikor azt hittem, hogy lejjebb már nem süllyedhetek.

Ez után érkezett két újabb kandúr. Az egyik viszonylag alacsony volt, vörösesbarna bundával, amit görbe, sötét csíkok tarkítottak. A haja és farka ciánkék levelekből állt, a mancsai rózsaszínbe futottak, a fülein és mellkasán pedig megjelent a sárga is. Színes egyéniség (haha). Egy vékony, fekete nyakörvet hordott, apró fehér tüskékkel. A szemei mogyoróbarnák. Épp mint Fűmancsnak... Mellette állt egy magasabb hím. Megjelenése határozottan hasonlított Fűmancsra, csak egy árnyalattal világosabb színekben. A mellkasán elszórva inkább zöldbe futott a szőre, a derekán pedig egy levelekből készült öv volt. A mogyoróbarna szemei alatt nyoma sem volt sötét karikáknak. De nem is ez volt a legérdekesebb... Hanem inkább az, hogy ennek a kandúrnak a levélfarka fele hiányzott. Nem is hiányzott, inkább úgy nézett ki, mint amit erőszakosan letéptek. Csak egy szakadt, határozottan felkavaró csonk maradt a helyén. Nem gondoltam volna, hogy ez a levélfarkú macskáknál egyáltalán lehetséges... Még el sem értek hozzánk, de Fűmancs már a távolból kiszúrta őket
- Rendben, Sötéthold, most te beszélsz! - Lökött előrébb a hím, amíg ő a mellettünk álló tölgyfa mögé bújt.
- Mi?! Minek?! - Morogtam vissza dühösen, de amíg a két macska ide nem ért, nem is kaptam választ.
- Hello! Nem volt itt az előbb egy hozzá hasonló macska? - Kérdezte az alacsonyabb hím, a mellette állóra mutatva, aki lelkesen integetett.
- De igen, csak... Úgy látszik szégyenlős. - Forgattam a szemeim kedvetlenül. A két macska össze nézett, mintha valami néma megbeszélést tartanának, majd az alacsonyabbik lassan a fa felé kezdett közeledni.
- A nevem Grass! Ő pedig Felix. Fűmancs testvérei vagyunk, mindannyian föld elemek! - Kezdte meg a rendes társalgást a Fűmancsra hasonlító macska. Ezek szerint testvérek... Még mindig nem értem Fűmancs miért bujkál elölük, de egy fokkal már világosabb. Eközben Felix félig-meddig erőszakkal előrángatta Fűmancsot a fa mögül.
- Áruló! - Mordult rá az öccsére rögtön.
- Áruló? Ugyan már! - Nevetett fel a bátyjához hasonló arrogáns módon Felix. - Szívességet tettem neked, ahogyan most is!
- Szívesség? Nyomatékosan megkértelek, hogy NE hozd őt ide! - Vicsorgott Fűmancs, az egyik mancsával Grass felé mutatva. Eddig még nem láttam kifejezetten dühösnek, talán csak egyszer.
- Hé, nyugodj le! Te is tudod, hogy most már minden rendben! Hiányoztál, Fifi. - Közeledett felé tárt mancsokkal Grass, mire Fűmancs az állának szegezte sötétzöld karmait.
- És te, NE merészelj így hívni! Minden jogom megvan hozzá, hogy most elküldjelek. És örülhetsz, ha ennyivel megúszod. - Fenyegetőzött magából kikelve az általában nyugodt kandúr.
- Hoppá, hoppá, hátrább az agarakkal! Fűmancs, klienseknek nem ugrunk neki! - Morogtam le a három majdnem-egyforma kandúrt. Fűmancs erre morgolódva kihúzta magát.
- Ezek nem kliensek. - Jelentette ki durcásan, mire Felix ismét pattogni kezdett.
- Nem kliensek! Akkor mik vagyunk, hm? HM? Ki mondja meg?
- Felix, ennyi elég lesz! - Tette a mancsát öccse vállára Grass. - Ha nem akar velünk lenni, akkor nem is fog.
Fűmancs már elégedetten kezdett volna mosolyogni, ám úgy éreztem, ideje elrontanom az örömét.
- Oh, erről szó sincsen! Örömmel fogadunk titeket az önkéntesek között! A kellő adatokat már fel is írtam, a lila szalaggal átkötött fánál várakozhattok! Köszönjük a segítséget! - Irányítottam át a két kandúrt. Fűmancsnak ismét ellenvetése támadt volna, mire én erősebben a lábára tapostam, ezzel elhallgattatva. Engedelmesen hallgatott amíg a testvérei el nem mentek.

- Ezt még megbánod! - Fújtatott bosszúsan a hím, karmaival végig szántva az arcom.
- Hé! - Mordultam vissza, a mancsomban lévő táblával fejbe vágva. Majd az egyik mancsommal eltűntettem a karmolást. - Magadnál vagy?!
- Még szép! Ha valaki, akkor te vagy itt őrült! - Vicsorgott Fűmancs.
- Miért is?! A te ötleted volt ez az egész baromság!
- Csak azért, hogy ne verjen péppé titeket ÚJRA!
- Te könyörögtél ezért a rühes szövetségért!
- Mit könyörögtem?! Gyere csak ide, aztán könyöröghetsz! - Ragadta meg Fűmancs a torkomat, karmait veszélyesen közel helyezve. Dühösen fújtattam rá, felsérve a mancsait.
- Eressz el, te fűagyú!
- Hát persze, Sötétke! Legyen, elvégre kiscicákat nem bántok!
- Kiscica, a te jó édes...

- EHEM. - Köhintett irritáltan egy kandúr épp előttünk állva, félbeszakítva az épp megkezdett verekedést. Ez eddig is itt volt?... A sötétkék hím undorral ráncolta az orrát. - Ti lennétek a híres-neves Elem Csapat?
- Csak ez az idióta tartozik közéjük. - Fintorgott morogva Fűmancs, végre visszahúzva karmait.
- Még szép, hogy csak én! Egy magadfajta idióta még a legnagyobb jó indulattal se tartozhatna közénk! - Hörögtem dühvel fűtve.
- Váó, ezt talán sértésnek szántad volna? - Vigyorgott cinikus rossz indulattal a föld elem.
- Hé, ne veszekedjetek! A viszály átka csak mérgezi a világunkat! - Szólt közbe a sötétkék hím mögött álló nőstény. A rózsaszín szőre is épp olyan mézes-mázas volt mint a beszéde.
- Te maradj ki ebből. - Fordult hátra lenézően a kandúr. A szőre sötétkék, hasánál és arcánál fehérbe futva. A szemei feketék voltak fehér pupillákkal. A farka fekete ördögfarok, ami valamelyest hajazott egy óra mutatóra. A mellhasát is egy óra díszítette, ami ráadásul mintha rendesen járt is volna. Még egyszer rávicsorgott a naív lányra, majd felénk fordult. - Amatőröknek tűntök.
- Váó, ez mégis mit szívott? - Kuncogott keserűen Fűmancs a nőstényre bámulva. Én gyengéden oldalba böktem, mire végre visszavett a képéből.
- Igazság szerint tényleg amatőrnek számítunk. - Feleltem a hímnek. - Épp ezért lenne szükségünk a segítségre. Persze csak ha nem okoz gondot.
A kék macska elgondolkozott. Egészen komoly, határozott arca volt. Ránézésre nem tűnhetett nálunk sokkal idősebbnek, de a szemeiből már most eredt valami baljós érettség. Halvány vigyorra húzta a száját. Ez valamelyest hasonlított arra, amit Fűmancs húz elő, csak jóval kevésbé gőgösebb kiadásban.
- Oh, egyáltalán nem. Megtiszteltetés lenne segítenünk a jó öreg Shadow fiának. - Felelte halk, szerény hangon. A mosolya valahogy mégis valami vészjósló energiát árasztott. - A nevem TimeLapse.
- Értem. - Feleltem, felírva a papírra. Óvatosan a rózsaszín nőstény felé sandítottam. A szőrét szív minták díszítették, a pink minden lehetséges árnyalatában. - Ő is...?
- Igen. Ő az én kishúgom, LoveyBerry. - Rántotta erőszakosan maga elé a lányt. LoveyBerry-n viszont egyáltalán nem látszott, hogy ez egy cseppet is zavarná. Továbbra is ártatlanul mosolygott. Testvérek lennének? A legapróbb hasonlóság sincs köztük. Valahol sántít a dolog... De talán a legjobb az, ha nem kérdezek róla.
- És... Milyen elemmel rendelkeztek? - Kérdezősködtem tovább.
- LoveyBerry egy szeretet elem. Romantikus és platonikus egyben. A mechanikája kicsit bonyolult, de garantáltan hasznotokra lesz. - Jelentette ki TimeLapse a szerény, mégis sötét vigyora mellett.
- TimeLapse pedig egy idő elem! - Szólt közbe mosolyogva LoveyBerry. TimeLapse enyhén a nőstény vállaiba vájta karmait, mire a lány sziszegve elhallgatott. A hím valamit nagyon el akart hallgatni...
- Idő elem? Erről még nem hallottam... - Méregette szúrós szemekkel Fűmancs. Valószínűleg neki is bűzlik itt valami. TimeLapse morogva egy gyilkos pillantást vetett húgára, mintha azt sugallná vele; "Ezért még számolunk".
- Semmi különleges. Főleg nem olyasmi, amihez közöd lenne - Vicsorgott a föld elemre TimeLapse. - Látom a jövőt és a múltat. Ennyit bőven elég tudnod.
- Okééé... - Hagyta annyiban Fűmancs. Látszott rajta, hogy nem egészen tetszik neki a dolog. - A másik fánál várhattok amíg nem végzünk.

- Idő elem... Ebből bajok lesznek. - Jegyezte meg Fűmancs, miután a két macska elment.
- Láttad hogy bánt a húgával? - Susogtam kerek szemekkel.
- Kivel? Az a húga volt? - Kérdezett vissza zavartan a föld elem. - Nem figyeltem.
- Azt mondta. De egyetlen vonásuk sem hasonlít.
- A legkevésbé sem. Romantikus és platonikus... És még idő is... Itt sehogy se jön ki a matek.
- Csodálatos... - Forgattam a szemeim iróniával, majd témát váltottam. - És a testvéreiddel mi van?
- Mit érdekel az téged?! - Mordult fel Fűmancs ismét, majd inkább próbált megnyugodni. - Nem akarod tudni. Mondjuk úgy, hogy nem egy tündérmese.
- Itt úgy sincsen jobb dolgunk. Mondjad, aztán majd elfelejtem, ha kell. - Hagytam rá. Persze pontosan tudtam, hogy az én agyam természetesen csak a fontos dolgokat képes elfelejteni.
- Mit gondolsz, miért vagyok itt? Leléptem, amint csak tehettem.
- Az még nem magyarázza meg, miért viselkedsz így velük. Talán bántottak volna?
- Nem, azok nem ők voltak... - Fordult el kellemetlenül a hím. - Láttad Grass levélfarkát?
- Mármint ami maradt belőle? Igen, elég nehéz elkerülni.
- Én voltam. - Suttogta Fűmancs. Valami egész érdekes érzés keveredett a hangjába... Szégyen? Talán megbánás? Képes ő egyáltalán ilyenekre? - Én téptem el.
- Te... Mi?... - Kérdeztem vissza elképedve.
- Jól hallottad, nincs mit mondanom. - Morogta keserűen a kandúr, majd lenézően felém sandított.  - Elégedett vagy?
- Én... Bocs. Inkább hagyjuk. - Csaptam hátra a füleim, szintén félrenézve. A kandúr mintha meglepődött volna a szavaimon. De végül elégedetten előre fordult, felvéve az ikonikus színészi mosolyt.

Két macska ismét felénk tévedt. Egy hím és egy nőstény. A szőre alapja mindkettőnek fekete volt. A hímet kék, a nőstényt sárga csíkok díszítették. A kandúrnak királykék szemei voltak, és egy vörös csokornyakkendőt viselt. A nőstény mellkasán egy viharfelhő díszelgett, a szemei ultramarinkékek. A farka rövid, pamacsszerű volt, mint egy nyúlnak.
- Üdv! A nevem Blue! Ő pedig Storm! Vihar elemek vagyunk! - Nyújtotta a mancsát illedelmesen a kandúr. Fűmancs rögtön viszonozta a gesztust.
- Üdvözletem! Köszönjük a szívességet! A gyűjtőpont a túloldalt van. - Mutatott a lila fa felé, ahol már szépen gyülekeztek az önkénteseink.
- Arról ott, nem volt szó. - Morogta Storm, szintén a gyűjtőpont felé tartva a mancsát. Egészen pontosan, az ott bámészkodó, narancssárga szőrű hímre. Szikra.
- Mi a probléma? - Kérdeztem zavartan.
- Elnézést! - Csitítgatta őt Blue. - A húgomnak volt... Néhány lerendezetlen ügye a Szikra nevű taggal.
- Ez teljesen érthető. Ezek a színes barmok elég sok problémát okoztak eddig is. - Kuncogott kárörvendően Fűmancs, mire ismét a lábára tapostam.
- Értjük. Majd beszélek vele, hogy maradjon a lehető legtávolabb. - Mentegettem a helyzetet.
- Rendben, köszönjük szépen! - Mosolygott Blue, majd elvezette a még mindig morgolódó húgát.

Nem sokára egy alacsony, de erősnek látszó nőstény érkezett. A szőre alapja hófehér. A fülei, mancsai és a hátát díszítő spirálok mind mentazöldek. A hasa, haja, és az arcán meg a farkán lévő minták pedig pasztell rózsaszínek, ahogy a szemei is. Egy medált hordott, melynek a végén egy darab borsmenta díszelgett. Egy nagy, elég nehéznek tűnő kardot cipelt magával, amit szintén ez a motívum díszített. Szinte meg sem kellett szólalnia, hogy tudjuk mi az eleme.
- Azzal csak óvatosan. - Jelentette ki Fűmancs egy cinikus vigyor mellett, a kardra sandítgatva.
- Oh, ez? - Kérdezett vissza egy kicsit szórakozott hangon az új ügyfél. - Nincs ok az aggodalomra, tökéletesen tudok bánni ezzel a kicsikével... Többnyire. A nevem Candy, édesség, pontosabban cukorka elem! Vándor katona.
- Képzelem... - Folytatta enyhén hitetlenül a föld elem. - És mégis mit csinál egy ilyen "vándor katona"?
- Körbejárom egész Elementiát, meló után kutatva! Pénzért vagy csak a szimpla móka kedvéért. A karmaimmal egész tehetséges vagyok, és majd ezt is elsajátítom valahogy - Mesélte Candy lelkesen, mancsait a kardon pihentetve. Fűmancs még mindig nem tűnt meggyőzöttnek, de inkább elengedte.
- Rendben, a gyűjtőpont a másik oldalt található. Köszönjük a segítséget. - Folytatta a kandúr monoton hangon, majd Candy hamarosan el is ment. Fűmancs képéről rögtön lefagyott a vigyor.
- Na mi az, eddig tartott az álarc? - Kötöttem bele az első adandó alkalommal.
- Nagyon vicces, Sötéthold. - Morogta a hím, majd fáradtan felsóhajtott. - Nem, az energia tartott eddig.
- Mennyit szoktál aludni?
- Mit számít az neked?
- Te bajod, de akkor ne nyavalyogj annyit. - Morogtam le unottan.
- Nem is azt akartam. - Felelte keserűen.
- Akkor jobb lenne, ha helyet cserélnénk? - Kérdeztem. Fűmancs közömbösen forgatta a szemeit, majd a táblát kikapva a mancsaim közül a helyemre állt.

- Tulajdonképpen, nem is olyan különböző a kettőnk írásképe. - Tűnődött el a föld elem a papírt vizsgálva. - Csak a tied, mintha egy kicsit...
- Zavarosabb lenne? - Fejeztem be helyette, miközben próbáltam valami olyasmi pozíciót találni, ahogyan nem érzem magam annyira idiótának.
- Pontosan. Ez azért van, mert a bal mancsoddal írsz? - Kérdezte Fűmancs. Most mintha tényleg érdekelte volna, ahelyett hogy csak tovább akarna idegesíteni vele.
- Valószínűleg. De a másikkal se megy jobban.
- Hmm... Ha a bal mancsoddal írsz, akkor a felét se látod annak, amit csinálsz. Nem tűnik valami kényelmesnek... - Jegyezte meg Fűmancs. - De ha elmondásod szerint mindkét mancsod ugyanúgy tudod használni... Van valami oka, hogy miért a bal oldalt preferálod?
Kínos csend következett. A válasz kellemetlen, de másodszorra már jobb, ha nem kerülöm ki.
- Eredetileg csak a bal mancsomat tudtam használni. - Feleltem halkan.
- Hmm... Akkor a jobb mancsodat magadtól tanultad meg használni, vagy kényszerítettek?
- Mondjuk úgy, hogy volt aki így jobbnak látta. Legyen elég ennyi. - Zártam rövidre.
- Rendben. - Fordult ismét előre Fűmancs.

Egy citromsárga kandúr közeledett. A mellkasán, mancsain és arcán narancssárga és vörös tűzminta futott fel. A szemei vörösek, testtartása büszke. Kétség kívül tűz elem. A haja és farka Szikrához hasonló módon lángoltak, sőt, egy cseppet mintha a fülei is.
- Te tennél Nighty, nem? - Mutatott felém magabiztosan, bármiféle köszönés nélkül.
- Igen... Miért? - Kérdeztem vissza. A hím nyakában volt egy egészen érdekes nyaklánc. Hasonló, mint a csapatunknak, de direkt nem ugyanolyan.
- Hah! Egy kis szerencsével akár csapattársak is lehettünk volna! - Folytatta lelkesen. A legkevésbé sem zavarta, hogy arra sem méltóztatott, hogy rendesen bemutatkozzon. Majd nem sokára végre leesett, hogy mit is ért ezalatt.
- ...Blaze?... - Nyögtem ki végül, reménykedve hogy ezzel nem égetem le magam teljesen.
- Pontosan! - Mosolygott a kandúr, kényelmetlenül közel hajolva.
- Ácsi, ti ismeritek egymást? - Szólt közbe Fűmancs. Blaze rögtön felé fordult, engem szóhoz se hagyott jutni.
- Gyakorlatilag, igen! Szikra bátyja vagyok! Csodálkozom, hogy a kis szerencsétlen még nem zuhant le valami fáról, vagy esett a tóba! - Nevetett magában a sárga kandúr. Fűmancs cseppet sem volt lenyűgözve.
- Remek. Esetleg nem árulnád el, hogy milyen elem vagy? - Kérdezte a föld elem, képére megint kényszerű mosolyt erőltetve.
- Természetesen tűz. Talán nem látszik? - Fordult körbe Blaze, lángoló farkával majdnem arcon csapva.
- Már hogy is ne. - Morogta az erőltetett vigyora mögött Fűmancs. - A gyűjtőpont arra van. Valószínűleg jól el tudtok majd társalogni.
Blaze megfordult, és újabb köszönési forma nélkül távozott.
- És még én vagyok itt az arrogáns tuskó. - Jegyezte meg a barna kandúr, miután a tűz elem elment. Fűmancs példáját követve, most Szikra bújt a fa mögé a túloldalon. Egy ilyen testvérrel, őszintén szólva nem is csodálom.

Ezt újabb csend követte. Lassan már túl sokáig. Minden olyan nyugodt volt... Majd lépteket hallottam. De nem érkezett senki. Még csak nem is volt annyi járókelő. Hallucinálnék? Morogva dörzsöltem meg a homlokom, hátha ezzel észhez tudom magam téríteni.
- Csak nem fáradsz? - Kérdezte Fűmancs szórakozottan.
- Lépteket hallok. - Morogtam irritáltan. Ő is körül nézett. Szintén semmi.
- Hmm... Kezdelek lerántani a színtiszta őrület felé. - Mosolygott cinikusan a kandúr.
- Én azt nem hinném. - Szólalt meg egy hang, egyenesen a semmiből. Riadtan szétnéztem újra.
Hirtelen egy fekete-fehér szempár rajzolódott ki előttem. Egy szívroham szélén állva hátra léptem, rémülten felnyávogva. Majd kirajzolódott az előttem álló macska többi része is. Egy kandúr volt, teljesen fekete-fehér bundával.
- Üdvözlet! A nevem Camouflage! - Mosolyodott el szemtelenül, egyik mancsát felém nyújtva.
- ...Nighty... - Susogtam, még mindig a sokk hatása alatt. - Ezt... Mégis hogy?...
- Álcázás elem vagyok. - Felelte, még mindig mosolyogva. - Ééés gondoltam besegítek egy kicsit.
- Rendben... A gyűjtőpont a túloldalt van, köszönjük a segítséget... - Zártam le a beszélgetést, látva ahogy Camouflage elindul, majd a szőre ismét láthatatlanná válik.
- Csak nem megijedtél? - Vigyorgott Fűmancs.
- Nem tudom hogy reagálnál, ha egyszer csak egy random szempár nyílna a képedbe. - Morogtam le kedvetlenül.

Egyébként az ittlét határozottan unalmas volt volt. Sosem szerettem a nagyvárosban lenni. Ami elég ironikus, mert gyakorlatilag itt nőttem fel. A Nekomachit belepő por és beton határozottan kellemetlenül érződik a DarkPines erdő puha talaja és friss levegője után. Saját elmondása szerint Fűmancs is egy nagyvárosból származik. De hozzám hasonlóan, ő is gyűlöli az itteni életet. A koffeinhiány már láthatólag kezdi kiütni, de mindent megtesz hogy ebből semmit se lássak. Nem hittem volna hogy egyszer majd ilyen békésen megférek emellett a gátlástalan bolond mellett. De talán a mindkettőnket fenyegető veszély teszi. Fogadok, hogyha civilben lennénk itt, már rég meg akart volna tépni.
A part fáinak sorában fel-fel villant valami. Rikító, méreglila bunda. Meglepetten pislogtam, mire az eltűnt. Csodás, már én is kezdek kidőlni. Vagy talán egy másik álcázás elem szórakozik velem? De nem... Hamarosan az illető erőt vett magán, hogy teljes egészében előbújjon. Méreglila bunda, amit ezer közül felismernék. De neki a mancsán még élénk zöld és rózsaszín futott fel. Az arcán is két zöld méregcsepp helyezkedett el. A szeme ugyanilyen, csak a pupillái voltak rózsaszínűek.
Nem... Nem lehet... Miért... Hasonlít ennyire?...
A mancsaim hirtelen a földbe gyökereztek. Csak álltam egy helyben, és reméltem hogy nem erre tart.
Kérlek, ne gyere közelebb!
Elmélyülten bámultam magam alatt a betont, remélve hogy nem kell a szemébe néznem.
Minden olyan zavarossá vált. Hűvös és sötét. Vadul kalapált a szívem. Egy lépést sem bírtam tenni, nemhogy felé, de hátra sem. Borzalmas érzés uralkodott el rajtam. Hűvös és forró. Fényes és sötét. Alig kaptam levegőt, és a tekintetemet sem tudtam elemelni a betontól.
A lila-zöld-rózsaszín mancsok megálltak épp előttem. Nem bírtam felnézni rá, ahogy megszólalni sem. Nem... Nem... Kérlek, hagyj békén...

FŰMANCS

A sötét szőrű hibrid egyszerűen megfagyott. Az élénk színű macska rögtön tett egy pár lépést hátra, amint realizálta mi történik. Nighty lehajtott fejjel, telihold-kerek szemekkel vizsgálta a talajt. Teljes testével remegett, és úgy kapkodta a levegőt, mint egy partra vetett hal. Gondoltam, jobb, ha átveszem a helyzetet.
- Hé! Talán jobb ha őt most hagyjuk! - Léptem az új kliens elé színészi mosollyal. A vállainál fogva, bizalmasan pár méterrel arrébb vezettem.
- Miattam... Történt ez vele? - Kérdezte a lila kandúr aggodalmasan.
- Megeshet. De az a tag egyébként is egy kiiicsit labilis. A nevem Fűmancs. - Nyújtottam felé a mancsomat. Ez a hím valamivel magasabb volt nálam, és valószínű idősebb is. A mancsai zöldből rózsaszínba, rózsaszínból élénk lilába futottak. A mellkasán és arcán zöld, méregcseppre emlékeztető minták helyezkedtek el.
- Ez enyém Slyner. - Viszonozta a gesztust félénken. - Ő lenne Nighty?
- Igen. Ismered esetleg?
- Csak hallásból. A bátyám... - Kezdte Slyner, de keserűen elhallgatott. - A bátyám akkor neki se lehet a legkedvesebb macska.
- Lehet... - Néztem végig rajta ismét. Van egy sejtésem, hogy ezzel kire gondol. A kérdés az, hogy szemét dolog lenne-e ha rákérdeznék.
- A bátyám volt Poison. - Ismerte be suttogva Slyner. A szemeim tágra nyíltak, de végsősoron nem lepődtem meg. - Tudom, mennyi fájdalmat okozhatott egyes macskáknak... Nem is szeretek beszélni róla, hiszen... Hiszen egyszer régen mégiscsak barátok voltunk.
Slyner szégyenkezve kerülte a szemkontaktust. Vajon Grass is így gondolhat rám? Nem, Fűmancs, nem érdekel az téged!
- Akkor már összeállt a kép... - Néztem a még mindig pániktól remegő Nighty felé.
- Sajnálom... - Susogta a lila kandúr.
- Nem, nem a te hibád. Egyszerűen csak... A bátyádhoz fűződő emlékei valószínűleg pánik rohamot generálhattak benne. Poszttraumatikus stressz zavar. - Gondolkoztam hangosan, majd miután láttam, hogy Slyner elvesztette a fonalat, inkább átfogalmaztam a dolgot. - PTSD. Talán jobb, ha egy darabig nem mész a közelébe.
- Értem... - Csapta hátra a füleit bűntudattól vezérelve.
- Na hagyjuk. Szóval akkor méreg elem vagy, igaz?
- Igen. Remélem nem leszek a terhetekre...
- Erről szó sincsen. Minden segítség jól jön. - Veregettem meg a vállát biztatólag. - A másik oldalt találod a gyűjtőpontunkat. Ott kéne várni amíg nem szedünk össze mindenkit.
- Értem. Köszönöm. - Mosolyodott el halványan Slyner, majd elindult a lila szalagos fa felé.
Nighty még mindig remegett, de mozogni már valamelyest tudott.
- Na mi az, elkapott egy pánik roham? - Emeltem magam felé az arcát. A sötétség elemek pupillái általában résnyire vannak szűkülve, elkerülve a lehető legtöbb fényt. Na, neki most teljesen ki volt tágulva. Enyhén rángatóztak is a szemei, bár nem is csodálom. Elég kellemetlen lehet egy ilyen macskának tág pupillákkal, amiknek éppen az lenne a lényege, hogy minden fényt befogadjon. A hím hevesen lélegzett. Már csak az a kérdés, hogy ezzel nekem most mit kéne kezdenem. Irritáltan sóhajtottam, majd belekezdtem az ilyenkor kellő mézes-mázas beszédbe.
- Sötéthold. Nyugalom. - Cirógattam az arcát óvatosan, kerülve a szemkontaktust. - Minden rendben. Már elment, nincs miért aggódni. Nighty, nem fog bántani, oké? Minden a legnagyobb rendben. Itt vagyok, és a mancsomban tartom a dolgokat.
A kandúr lehunyta a szemeit, majd mély levegőt vett. Végre kezdett megnyugodni. Aztán kinyitotta a szemeit. Kellemetlenül pislogott, miközben a pupillái lassan ismét szűkülni kezdtek. A légzése még mindig heves volt, de végsősoron már helyreállt. Elemeltem tőle a mancsomat.
- Minden rendben? - Kérdeztem, csak hogy biztosra menjek. A hibrid lassan bólintott. A mancsaiba nyomtam a táblát meg a papírt, aztán beálltam mellé. - Remek. Talán jobb lesz, ha megtartjuk a régi felállást.
- Igen. - Ismerte el még mindig enyhén remegő hangon Nighty. - Ki volt ő?...
- Nem az, akire gondolsz. A neve Slyner. Nekem ártalmatlannak tűnik.
- Jó... - Bólintott a sötét kandúr. Kényelmetlenül bámult ma elé, de most legalább magánál volt. - Kösz... Az előbbiért.
- Ez csak természetes. - Feleltem, egy kicsit meglepetten. Gondoltam, megpróbálom enyhíteni a helyzet kínosságát. - Különben sem vettem volna úgy semmi hasznodat.
- Hát persze. - Forgatta a szemeit Nighty.
- Talán jobb lesz, ha a jövőben valamelyest elkerülöd őt. - Jegyeztem meg. - Nem kell még egy pánik roham, igaz?
- Honnan tudod, hogy ez az volt? - Kérdezett vissza Nighty.
- Tudom milyen egy pánik roham, oké? Tapasztaltam már hasonlót. - Morogtam, egy cseppet már irritáltan.
- Én... Még nem igazán... Talán egyszer-kétszer. - Mondta halkan a kandúr.
- A PTSD mindenkinél máshogy jelentkezik. Talán még nem találkoztál olyasmivel, ami elég erős lenne, hogy kiváltsa ezt.
- Meglepően sokat tudsz az ilyen kényes témákról.
- Meglepően sokat kutatok a témákban, amik érintenek vagy érdekelnek.
- Szóval ez téged is érint? - Kérdezett rá a hibrid.
- Ennek a beszélgetésnek itt a vége. - Nyögtem ki kellemetlenül, megelőzve hogy több titkomat kelljen kiadnom.
- Oké... - Hagyta annyiban a sötét macska.

A következő kliens egy újabb duó volt. Ezúttal két nőstény. Mindkettő kékes színekben játszott. A magasabbik halvány, égszínkék, a másik mély, királykék. Az égszínkék macska mancsai sötétkékbe futottak, itt-ott magenta rózsaszín is beköszöntött. A szemei királykékek. Rajta is egy hamis elem nyaklánc féleség volt. Ciánkék halfarka volt, és minden ragyogó pikkelyét tökéletesen ki lehetett venni. A királykék nőstény szemeinél, és a nyakláncál egy vonalban világosabb színű szőr kandikált ki. Rajta nem volt nyaklánc. A farka zöld, szerteágazó volt, mint egy darab hínár. A szemei mentazöldek. Így ránézésre, mindkettő víz elem lehet.
- Sziasztok! A nevem Kelp! Ő pedig itt Hullám! - Mutatkozott be a királykék nőstény.
- Hello! A nevem Fűmancs! Üdvözlünk  a Sorrow-project önkéntesei közt! Ha jól sejtem, mindketten víz elemek lehettek.
- Pontosan! - Felelte Hullám mosolyogva, majd a sötét hibrid felé fordult. - Ooooh! És biztos te vagy Nighty! Örülök hogy megismerhetlek!
- Úgy szintén. - Mosolygott halványan a hím. - Szóval ti lennétek Kagyló testvérei, igaz?
- Bizony ám! - Szökdécselt Kelp. - Már alig vááárom hogy Kagyló bemutassa az új pasiját!
- Oh, nem fogjátok megbánni. A másik oldalt már rögtön találkozhattok is vele. - Mutatott Nighty a gyűjtőpont felé. A két nőstény rögtön elindult arra felé.
- Bezzeg az én csapatomból csak engem jöttek idegesíteni. - Forgattam a szemeim irritáltan.
- Már bocs, de nem hiszem hogy nálatok bárkinél is van valami hasonló testvéri kötelék. Nem csoda, hogy itt kötöttetek ki. - Jegyezte meg cinikusan Nighty.
- Nem értem, hogy ti jó fiúk mit kedveltek annyira a tesóitokban. Csak azt ne mondd, hogy neked is vannak.
- Nem, nem tudok róla. Ezeken kívül még csak Virágnak van. - Magyarázta a hím. Egy pillanatra megállt bennem az ütő. Virágnak? Ha azok idejönnek, abból jó nem sül ki. Már csak azért sem, mert Virág a kettőnket titokban akarja tartani. De ha a tesói idejönnek, azoknak valószínű így is-úgy is elmondja. Ha azoknak elmondja, azok a legnagyobb eséllyel széthíresztelik. Ha széthíresztelik, akkor előbb-utóbb visszajut az Elem Csapathoz. Ha azok megtudják, viszlát titok, viszlát nyugalom. És akkor persze megint én leszek a hibás. Nighty észre vehette az összetett arc kifejezésemet, ugyanis a táblával erősen az oldalamba szúrt.
- Hé! - Morogtam le dühösen.
- Már nyitott szemmel is képes vagy aludni? - Gúnyolódott a kandúr. - Különben is, jobb, ha ébren vagy.

A hím előre felé sandított. Ismét két nőstény érkezett. Mindkettő szőre fehér volt. Az egyiknek kékes cikk-cakk minták futottak fel itt-ott, és kék szemei voltak. A másiknak ugyanez, csak levendula és magenta színekben, halvány lila szemekkel. Mindkettő szoknyás ruhát viselt, a saját palettájának megfelelően. Egy-egy tiarát viselt mindkettő, amik látszólag jégkristályokból álltak. A többiektől eltérően, ezekről pontosan tudtam, hogy kicsodák. Persze nem személyes ismeretségből. Ám, mint eddig is rájöttem, az internet mindenre jó. A kékes palettájú nőstény Icetail. IceKingdom jelenlegi királynője. És a testvére, Frostbite hercegnő. Érdekes, hogy semmiféle kíséret nem jött velük. De királyi vér ide vagy oda, ez itt a Common Régió. Magyarán itt nem muszáj hasra esnünk előttük. Ahogy átnéztem Nighty-ra, látszott, hogy ő is tudja kik ezek. Ám ő egy fokkal kényelmetlenebb tekintettel illette őket. A két nőstény megállt előttünk. Nighty arckifejezése elég érdekes volt. Egyszerre tükröződött benne tisztelet és megvetés.
Csodálat és unalom.
Félelem és zavartság.
- Ez lenne az a Sorrow-project? - Kérdezte Icetail (királynő, csak ez a tény engem őszintén szólva hidegen hagy). A szemei jéghidegek, hangja telis-tele megvetéssel. Alsóbbrendűek vagyunk, és ő ezt pontosan tudja.
- Ez. - Feleltem egyszerűen. Láthatóan irritálta a hang amit megengedek magamnak. - Talán segédkezni akarnának?
Icetail fogai csikorogtak a frusztrációtól, Frostbite pedig épp időben vette át a szót.
- Igen! Persze, csak ha megengeditek. - Felelte a hercegnő. Nővére unott arcán tisztán látni lehetett, hogy melyikük ötlete is volt hogy ide jöjjenek.
- Ez csak természetes, minden segítség jól jön. - Mosolyogtam megnyerően. - Szóval, nevek és elemek?
Icetail továbbra is tartotta a jégkirálynő képet, hivatalosan is felháborodva, hogy ilyet merek kérdezni. Határozottan szórakoztató volt.
- Én vagyok Frostbite, ő pedig Icetail! Mindketten jég elemek! - Felelte az elviselhetőbb testvér. Civil néven mutatkozott be. Nem kötötte az orromra, hogy ők egészen véletlenül egy másik régió legmagasabb rangú lakosai. Bár a nővérét elnézve, az pedig akár az égre is kiírta volna.
- Köszönjük szépen! - Böktem meg enyhén a mellettem álló Nighty-t, hogy írjon már. A hibrid teljesen le volt sokkolva a viselkedésem által, de én határozottan élveztem a helyzetet. - A gyűjtőpont a lila szalagos fánál van.
Icetail felháborodottan puffogva trappolt el, Frostbite rögtön követte. Királynő ide vagy oda, mivel ez nem az ő területe, nem muszáj tisztelettel bánnom vele. A bakancs listáról ezt is leszedhetem végre.
- EZ meg MI volt?! - Csattant fel az alacsony hibrid, amint hercegnőink hallótávon kívül kerültek.
- Ha arra célzol, pontosan tudom kik ők. - Vigyorogtam elégedetten.
- Nem is csoda, hogy Virág ennyire gyűlöl téged. Egy elviselhetetlen idióta vagy. - Morogta a hím. Ha! Higgye csak ezt. Nem is tudja, mekkorát téved.
- Mondj amit akarsz, de valld be, első ránézésre sosem gondolnád ilyen fiatal, éretlen macskákról, hogy egy egész régiót irányítanak.
A kandúr keserűen elhallgatott, pontosan tudva, hogy igazam van.

A következő alkalommal egy enyhe szívroham kerülgetett. Az első dolog amit megláttam, az egy Virághoz félelmetesen hasonlító macska volt. De második ránézésre már pontosan láttam, hogy ez bizony nem ő. Egy alacsonyabb, hagyományos zöld helyett élénk rózsaszín levelekkel és indákkal rendelkező nőstény macska volt. Rajta is egy hamis elem nyaklánc. Ez mindegyiken van? Mi ez, valami szánalmas kárpótlás az eredetiek helyett? A szemei vörösek voltak, a mellkasán és levélhajában pedig  ugyanilyen színű tulipánok. Ha a növény elemeknek tényleg eddig terjed a kreativitásuk, akkor már meg is van a neve. Rögtön mellette egy magasabb kandúr. A szőre sötétzöld, és itt is megjelent a szánalom-nyaklánc. A szemei neki is vörösek. A mellhasától a mancsaiig végig futottak rajta apró, fehér tüskék. Köztük a farka is, amely lila színű volt, a végén valami különösen rusnya húsevő növénnyel.
- Üdvözletem, a nevem Fűmancs! Üdv a Sorrow-project önkéntesei között! - Nyújtottam a mancsomat valami barátságos mosolyt a képemre nyomva. Ha ezek azok, akikre gondolok, akkor jobb, ha jó első benyomást nyújtok. A kandúr megvető tekintettel nézett végig rajtam és Nighty-n is.
- Derek. - Felelte szűkszavúan, de a világért sem viszonozva a gesztust. Még a farkán lévő húsevő növény is csúnyán nézett rám. Úgy, hogy annak frankón szeme sem volt.
- Az én nevem pedig Tulipán! Te lennél az, akire Virág fooolyton csak panaszkodik? - Vette át a szót a nőstény, aki teljesen olyan volt, mint a nővére, csak egy rózsaszínebb, naívabb, ostobább kiadásban. De a jelek szerint tudnak rólam. A titokról azonban nem. Lesznek még bajok.
- Minden valószínűséggel igen. Milyen elemek vagytok? - Kérdeztem nyájasan a kényszer-mosoly kíséretében.
- Én növény elem vagyok, ő pedig egy alfaja, virág elem. - Tette a húga vállára a mancsát Derek, óvatosan visszább rántva.
- A túloldalt várhattok amíg össze nem szedünk mindenkit. Virág bizonyára örülni fog.  - Utasítottam őket a gyűjtőpont felé, viszonozva Derek barátságtalan tekintetét. Ő mintha egy cseppet meglepődött volna, de nem lehet eldönteni, hogy a tekintetem vagy a hozzáállásom miatt. Mindenesetre elmentek, habár enyhén morgolódva.

- ...És te még mindig azt hiszed, hogy van bármiféle esélyed is. - Forgatta sötétkék szemeit cinikusan Nighty. Még csak nem is tudja, milyen ironikus ez a helyzet.
- A remény hal meg utoljára. - Mosolyogtam ravasz módon. Nighty lenézően mordult fel, majd inkább félre nézett.

Az ittlét végtelenül unalmas. Nighty nem a legérdekesebb társaság. Nem hajlandó hozzám szólni, hacsak nem néhány lenéző megjegyzést vág a fejemhez. Kár. Pedig, az igazat megvallva, egészen kíváncsi lennék erre a macskára. Már csak a védekező rétegei lehámozása érdekében. Meg persze, - akármennyire is lényegtelen a jelenlegi helyzetben - mégiscsak a legjobb, ha ismered az ellenfeled. Még akkor is, ha hasonlóbbak vagytok, mint gondolnád... Nem. Elég, Fűmancs, hallgass. A koffeinhiány az agyadra megy. Gonosz vagy, törődj bele.

Nighty felfigyelt valamire. Bár nem csodálom. Ami most következett, az nehéz volt nem észre venni. Egyszerre négy macska közeledett felénk. Az egyik feltűnően alacsony termetű, bolyhos, fehér és pasztell rózsaszín bundával. A szemei ciánkékek, és egy apró muffint ábrázoló nyakláncot viselt. Egy másiknak barna és krémszínű bundája volt, itt-ott narancssárgával keverve. A szemei közül az egyik sötétbarna, a másik sötétkék. Vagy, sokkal inkább... Zafírkék. A fülei és a farka vége feltűnően lángoltak. Egy újabb macskát sötétbarna pikkelyek borítottak, a mancsai felé rózsaszínbe futva, melyeket fehér pettyek borítottak. A hátán egy naplemente színeiben játszó hártya húzódott végig, mint valami tengeri szörnynek. A mellkasán egy apró, vörös szív minta. A szemei sötétzöldek. Kiálló agyarok és erős állkapcs. A távoli semmibe meredő, de valahogy mégis rendíthetetlen tekintetet viselt. Szorosan mellette állt a csapat legfeltűnőbb tagja. Egy alacsony kandúr. A szőre fekete, élénk lila csillagokkal pettyezve. Az orrától a farka végéig egy ugyanilyen színű csík húzódott végig. A szemei ragyogó zöldek. Ám ami a legérdekesebb; Magenta és arany díszítésű kesztyűt, és ugyanilyen csizmát viselt. De mégis minek?
Nighty-t mintha megint a pánik kerülgette volna, de ezúttal nem hagyta magát. Az viszont nem segített, amikor a kesztyűs macska rögtön az ő irányába lépett. Zöld szemeiben érdekes ragyogás jelent meg. A többi három engedelmesen, bár egyesek arcán elég kétkedő kifejezéssel hallgatott.
- Bizonyára te lehetsz Nighty. - Jelentette ki tényszerűen a kandúr. A hangja éles volt, Nighty-éhoz valamelyest hasonló. Csak jóval... Szórakozottabb. Különben volt még néhány hasonlóság a két macska közt, főleg, hogy ilyen kényelmetlenül közel álltak egymáshoz. A pofája mindkettőnek viszonylag lapos volt. Mindkettő szőre hosszú volt, csak Nighty-é ápolatlan és egyenes, amíg az idegené fényes, és egy cseppet göndörödő.
- Igen... De te ki vagy? - Felelte halkan a hibrid.
- Doku! A nevem Doku! Örülök hogy megismerhetlek! - Nyújtotta a sötét kandúr felé a mancsát az új kliens. Nighty bizonytalanul viszonozta ezt.
- Minek a kesztyű? - Kérdeztem, enyhén kedvetlenül. Doku meglepetten felém fordult.
- Oh, ezek? - Mutatta fel a mancsait, magenta kesztyűivel együtt. - Csak egy kis diszkréció. Méreg elem vagyok, és jóval több méreggel rendelkezem, mint kellene. A balesetek elkerülése érdekében ezt tartottam a legjobb megoldásnak.
Doku levette a kesztyűit, és óvatosan, mindkettőnktől tisztes távolságra kieresztette a karmait. A tövek mind élénk zöldek voltak, mintha erős méreg folyna végig bennük. Majd gyorsan visszavette a kesztyűt.
- Értem... - Jegyeztem meg, majd a másik három macska felé fordultam. - Na és ezek?
- Mind velem vannak! - Felelte Doku fülig vigyorogva. - Muffini, ő egy édesség, azon belül muffin elem! Amúr, ő egy tűz elem. És az én drága Nekum egy cukorka és víz elem hibrid! Mi négyen egy csapatba tartozunk, habár két tagunk így is otthon maradt.
- Oké... A gyűjtőpont a másik oldalt van, ha minden igaz, hamarosan mi is végzünk. - Mondtam el ismét a monoton szöveget. Doku rögtön megragadta Neku egyik mancsát, majd szökdécselve indult a lila szalagos fa felé. Őket követte Amúr és Muffini is.

A lista szerint már csak egy kliens volt hátra, aki hamarosan meg is érkezett. Egy nőstény volt. A szőre alapja fehér, azon a színkerék szinte minden árnyalata előfordult. A szemei ragyogó kékek. Tekintete mégis aggódó.
- Üdv. A nevem Spirit. Élet elem vagyok. - Susogta halkan a nőstény.
- Élet elem? - Kérdeztem vissza elkerekedett szemekkel. - Erről még nem hallottam...
- Nem is csodálom. A mi fajtánk szigorú rendekben él. Szabad tudnom, hogy ki ellen folyik a harc?
- Egy velünk egyidős nőstény macska. Eredetileg elem nélküli, de mostanában valami borzasztó hatalomra tett szert. Mi úgy sejtjük, egy mágikus medált használ. - Válaszolt Nighty.
- Medál? - Csattant fel Spirit rémülten. - Miféle medál?
- Lila. Két vörös csíkkal... Semmilyen ékkövet nem ismertem fel benne. Miért? - Feleltem, egy cseppet gyanakodva.
- Nos... Az a medál egy veszélyes fegyver. Már évezredek óta az élet elemek birtokolják. Eredetileg egy démoné volt, aki nem rendelkezett semmilyen természetes mágiával. Felváltva kell őriznünk. Egy hónapja én voltam a soros... És elhagytam. - Hajtotta le a fejét Spirit, szégyentől vezérelve.
- Szóval azt akarod mondani... Hogy most itt állunk, megalázzuk magunkat nyilvánosan, és mellesleg szét is veretjük magunkat, egyedül azért, mert TE nem voltál képes elvégezni az EGYETLEN dolgodat?! - Mordultam rá dühösen.
- Állj le! - Markolt rá a nyakamra Nighty, fegyelmezően hátrébb rántva.
- Én... Én annyira sajnálom... De ígérem jóvá teszem valahogy! - Rebegte Spirit.
- Semmi baj, ne is törődj ezzel az idiótával. Köszönjük a segítségedet. Üdv az önkéntesek között, Spirit. - Mosolygott a hibrid barátságosan.

Ezzel meglett mind a huszonhat önkéntesünk. Úgy ahogy, de végül sikerült mindenkit eljuttatnunk az erdőbe. A szokásos tisztáson jelöltük ki az ideiglenes táborunkat. Így már csak egy dolog van hátra; Várni Sorrow támadását.