NIGHTY

Percről percre egyre jobban kezdtem aggódni, azt mondta hogy nem lesz el olyan sokáig. Azt mondta, hogy maximum két-három órába telhet. És most hol tartunk? Ha azóta nem telt el legalább hat óra, akkor egy sem. Mi tarthat ilyen sokáig?... Ezen a ponton már szinte biztosra mertem volna venni, hogy Shady-vel történt valami. Még belegondolni is kiborító...
- Na mi az, Sötéthold? - Zökkentett ki aggódó gondolataim közül a narancs-bundás kandúr.
- Hm? - Fordultam felé zavartan.
- Ne hidd hogy nem látom, úgy járkálsz itt fel-alá, mint valami hangya! Történt valami? - Kérdezte a tűz elem irigyelni való nyugalommal.
- Nem is tudom... Shady már egy jó ideje nem jött vissza, és kezdek már aggódni...
- Figyelj, lehet hogy csak valami bökkenő volt a tervben, mint például... Nem is tudom, milyen bajok lehetnek egy nagyvárosban? - Tűnődött el Szikra egy pillanatra. Na igen, ő nem igazán érzi át a fővárosi káoszt, mert ő egy valamivel kisebb városból, Kodai-ből érkezett ide.
- Hidd el nekem, te nem akarod azt tudni! - Jegyeztem meg egy fokkal lazábban. Szikra erre lemosolyodott.
- Jogos! De most komolyan, nem kell mindenre ennyire rástresszelni, miért nem hívod fel?
- Felhívni? - Kérdeztem vissza halkan.
- Igen! Tudod, van ez az apró kis kütyü, amin másokkal tudsz beszélni, nem ismerős? - Magyarázta szórakozottan a hím.
- Igen, tudom hogyan kell! Csak... Eddig még nem gondoltam rá.
- Na látod, egy próbát azért megér!
- Van benne valami... - Mondtam elgondolkozva, majd elindultam a szobám felé, ugyanis még mindig nem hordom magamnál a telefont nulla huszonnégyben. Tárcsáztam Shady számát, de egy jó ideig nem vette fel.
- Ez érdekes... - Jegyeztem meg.
- Magával vitte egyáltalán az övét? - Kérdezte Szikra tanácstalanul.
- Persze hogy magával vitte! Egyáltalán nem hülye! - Csattantam fel, majd egy kicsit nyugodtabban hozzátettem; - ...Nem úgy, mint egyesek.
- Hé! Én sem vagyok az! - Sértődött meg a másik kandúr. Ekkor hirtelen végre felvette a telefont. Viszont egyáltalán nem azt hallottam a másik oldalon, amire számítottam. A nőstény gyengéd hangja helyett valaki egészen más szólt bele...
- Üdvözlet, Nighty. Van számodra egy kis meglepetésünk, gyere érte, ha még érdekel. - Mondta a másik hang, majd rögtön letette. Kirázott a hideg, ugyanis a vonal végén nem más volt, mint... Fűmancs.
- Hahóóó! Nighty, magadnál vagy még? - Pattogott a mellettem álló tűz elem, majd amint a szemembe nézett, rögtön elhallgatott. - ...Mi történt?...
A kandúr alapból játékos tekintete most teljesen elkomorult, fülei hátra csapódtak.
- Nighty?...
- Van egy érzésem, hogy ideje végre rendesen szétrúgnom annak a félkegyelmű szemétnek a seggét. - Csikorogtam a fogaim közt, érezve ahogy az ereimben szétterjed a színtiszta düh. Ezzel a lendülettel indultam volna el, ha Szikra meg nem ragadja a mancsom.
- Eressz el! - Vicsorogtam vadul.
- Lassíts! Mégis kicsodának? És különben is, nem mehetsz egyedül! - Próbált leállítani a hím, de valahogy érezhette hogy nem fog menni.
- Nem érdekel hogy egyedül vagy sem, én egy percig sem maradok itt tovább! - Próbáltam kirángatni a mancsom a kandúr karmai közül, de az tovább erőlködött.
- Ne már, gondolkozz egy kicsit! Ha mi most ugyanarra gondolunk, nem rohanhatod le őket magadtól! Biztos hogy számítanak most rád, és ha igen, akkor legalább menjünk mindannyian! - Indokolt a tűz elem, amiben meglepő módon logika is volt. Elgondolkoztam egy percre. Ha tényleg náluk van Shady, akkor minden perc számít. Viszont mégsem mehetek oda teljesen hirtelen felindulásból, egyes egyedül. Ha már elrabolták, akkor biztosra vehetik hogy én majd vakul ugrok utána, pont mint ahogy az én esetemben is tették a többiek. Muszáj hogy észszerűen gondolkodjak... Szikra ekkor engedte el a mancsom, látva hogy már egy cseppet magamnál vagyok.
- ...Legyen. Trombitáld össze a többieket, de én előre megyek, és erről nem tudsz lebeszélni. - Morogtam ingerülten. Szikra ismét elmosolyodott, mancsát szórakozottan a homlokához emelve, mint valami katona. Narancsszínű haja vörösesen kezdett lángolni.
- Nyugodtan, mi majd megyünk utánad. Bízhatsz bennem! - Mondta Szikra, de a hangja most valahogy komolyabbnak tűnt mint a tekintete. Búcsúzóul próbáltam valami mosolyfélét erőltetni az arcomra, majd látván hogy ez nem igazán megy, inkább elindultam a csapatunk legújabb küldetésére; Shady kiszabadítására.

A jól ismert fenyők között hamar elértem ahhoz a bizonyos csapóajtóhoz. Rögtön a fák lombjai felé néztem, keresve hogy nem vár-e ott támadó sereg. Nem volt ott senki. Legalábbis én úgy láttam. A szemembe sütött a Nap, de semmi kirívó színt nem láttam ott. Ami azt jelenti, hogy tényleg senki sem vár odafent, hacsak nem maga Fűmancs, az ő erdőbe olvadó bundájával. Minden olyan csendes volt... Szinte már túl csendes. Fordult a kocka... Most én állok a felmentősereg élén. Emlékszem, hogy akkor mennyire nem akartam hogy értem jöjjenek. Nem akartam hogy bajba keverjék magukat. Na de most... Mindent tökéletesen átérzek. A karmaim megfeszültek, hol vannak már a többiek? Borzalmas érzés fogott el... A Gonosz Elemek foglyul ejtették Shady-t, ezáltal valóra vált egy rettentő erős félelmem... Most minden rajtam múlik... Túlreagálom-e a dolgot vagy sem, most egyáltalán nem érdekelt. Nem leszek hajlandó egy percet sem várni tovább. Ha a többiek ideérnek, bizonyosan tudni fogják hogy mit művelek. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy mégiscsak egyedül próbálom meg.

Óvatosan felnyitottam a csapóajtót, reménykedve hogy nem fog elviselhetetlenül nyikorogni. Most az egyszer tényleg az én oldalamra állt a szerencse. Kíváncsian pillantottam le az ismeretlen mélységbe, de csak egy létrát láttam, ami mélyebbre ment mint gondoltam. Lassan elindultam lefelé, a csapóajtót gondosan becsukva magam után. Ez a lejáró kifejezetten sötét... Minek is világítanák ki, ha csupán mászkálásra használják? Egyre lejjebb és lejjebb másztam, míg végül már majdnem leértem a legaljára. Ez a bázis elég mélyen van ahhoz, hogy ne omoljon be, és hogy ne lehessen fentről hallani semmit. De nem elég mélyen, hogy a zuhanás durvább sérülést okozzon. Okos megoldás. Felvettem az álcámat, reménykedve hogy senki sincs a látókörnyezetben. Majd pedig óvatosan lehelyeztem az egyik mancsom a szilárd talajra, utána pedig gyorsan a többit is. Harci pozícióba helyezkedtem, meglepetten látva, hogy tényleg senki sincs itt. A falhoz lapultam, ott viszont egy valószínűleg rólam készült rajz volt kitűzve, mindenféle karmolástól és darts tűtől megszaggatva. Váó, ezek tényleg nem kedvelnek. Igaz, voltam már itt, de akkor jobban fókuszáltam a kimenekülésre, mint a megfigyelésre. Az egyetlen helyiség amit pontosan ismerek itt, az a börtönszoba. Így pedig egyenesen arra vettem az irányt, gondolván, hogy ha nincs itt senki, akkor törekedjünk a célra. A folyosón settenkedve hallottam ahogy az itteni macskák a falak túloldalán beszélgetnek. A hangok tompák voltak, de szorosan odahajolva érthetően hallhattam őket.
- ELÉG! Elég... Nem mondok semmit! - Üvöltötte keservesen egy nőstény hangja. Megremegtem egy pillanatra, ugyanis... Shady volt az. Fogalmam sincs, hogy éppen mit műveltek vele, de borzalmasan hangzott. De még él... Talán ez az egyetlen pozitív pont az egészben. Lehet hogy rajta is Deadline kínzási módját vetik be éppen. Miattam vallatják.
- Adjuk fel, Fűmancs, ez nem fog menni. Az egyetlen dolgot amit kinyögött már eddig is tudtuk, a többiről meg túlzottan hallgat. - Szólalt fel egy halk kandúr hangja. Deadline-re ismertem benne, azaz tényleg köze van a dologhoz.
- Igazad lehet. Pont mint a másik, ez sem fog mondani semmit. Túl makacs mindegyikük. De csak várj, ha Nighty-t még egy cseppet is érdekli a csaj, már csak percek kérdése hogy felbukkanjon. - Jegyezte meg Fűmancs. Hát tényleg számítottak rám. Csapdát állítottak. Csak most nem volt idejük előkészülni.
- Deadline, abba hagyhatod. Egyelőre legyen elég ennyi. Nem megyünk ezzel az égvilágon semmire. - Mordult fel a föld elem, mintha egyre csak közeledne. - Ideje felkészülnünk. Az Elemek már biztosan elindultak.
Reflexből kezdtem hátrálni, érezve hogy Fűmancs meg fog találni. A falhoz simulva indultam meg a kijárat felé, mire a börtönszoba ajtaja is kinyílt. A kandúr zöld mancsai magabiztosan léptek ki onnan, maga után gondosan becsukva az ajtót. Teljesen megfagytam, reménykedve hogy nem néz körül. Hát ez nem sikerült. Amint meglátta éjsötét alakomat, a szőre felborzolódott, mintha enyhén megijedt volna. Megrázta a fejét, majd kihúzva magát, ismételten vigyort erőltetett öntelt képére.
- Nocsak, nocsak... Kit látnak szemeim? Sötéthold, téged nem tanítottak meg kopogni? - Lépdelt felém sejtelmesen a Gonosz Elemek csapatkapitánya. - Hol jársz itt, hol a madár se jár? Várj, hadd találjam ki... Csak nem a te drága kis zafírköved keresed? Pontosabban a tulajdonosát, nemde?
- Mit műveltetek vele?! - Morogtam dühösen.
- Hogy mit? Ugyan, szerintem azt mindketten pontosan tudjuk. Mondjuk úgy, hogy pontosan úgy bánunk vele, mint ahogy a korábbi rabjainkkal tettük, ha érted a célzást. Na de beszélj most te! - Mosolygott szadista módon Fűmancs, majd egy erősebb fűszállal közelebb rántott. Pontosan a szemembe nézett, karmai a vállamba martak. - Halljuk, Sötétke, mit művelsz itt?
Hirtelen elbizonytalanodtam, próbáltam kitalálni hogy most mi legyen. A légzésem felgyorsult, borzasztóan nyugtalan voltam. Fűmancs hátborzongató türelemmel bámult rám, figyelve hogy most mit lépek. Én is ráemeltem a tekintetem, majd a szabad mancsommal s egy határozott mozdulattal az arca felé kaptam. A hím fájdalmasan felszisszent, majd a falnak ütődött, ezzel engem elengedve. Hátrálni kezdtem, látva ahogy a kandúr a szeme felé kap. A földön vergődve adta ki a támadásra való parancsot, mire végre megjelent mellettem egy bizonyos tűz elem. A bázis másik feléből közeledett a többi ellenséges macska trappolása, de végre az én társaim is megérkeztek.

Fűmancs újra erőt vett magán, s sötétzöld karmaival nekem ugrott, ezzel a földre döntve.
- Nightmare ilyenkor hol van?! - Üvöltötte dühösen a föld elem társai felé fordulva. Én ezt kihasználva karmoltam a mellkasába, amire ő csak agresszív morgással válaszolt.
- Deadline-al őrködik! - Hallatszott Dayly hangja a szoba másik feléből.
- Akkor hozd ide! - Kiabált vissza Fűmancs, majd ismét felém nézett, a fejemet a padlóhoz nyomva pedig próbált féken tartani.
- Az nem lehetséges! - Szólalt meg Electro is.
- Miért?! - Hörögte a föld elem. Eközben én egy sötétség gömb segítségével löktem le magamról a kandúrt.
- Eltorlaszolták az ajtót! - Jelentette Galaxine, rögtön utána Szellő arcon karmolta.
- És? Ne legyetek már ennyire életképtelenek!... - Morajlott a vezér, ekkor én löktem hátra. Zavartan próbálta értelmezni a helyzetet, ekkor mintha valaki hátulról engem is megragadott volna. A farkamnál fogva magához rántott, rögtön a nyakamra fogva. Ez bizony LightCat volt. Vele még van egy lerendezetlen ügyünk...
- Mit képzelsz, miért jöttél ide? - Susogta a fülembe irritáltan. Én a könyökömmel hasba vertem, ezzel elérve hogy elengedjen. Most ténylegesen rajta volt az álcája. A szőre hófehér, néhol fekete, véres foltokkal. A szemei szintén feketék, a pupillái közel jártak az aranyszínhez.
- Mit műveltetek vele?! - Vicsorogtam rá felborzolt bundával. Sárga szemei gyúnyosan meredtek rám
- Mit izgat az téged? Sosem lehettek egymáséi, nem amíg én élek! - Vigyorodott el a fény elem, amivel nálam teljes mértékben kiverte a biztosítékot. Sziszegve ugrottam neki, karmaimat belé mélyesztve a mellkasába. Eközben Fűmancs a vállaimnál próbált belém marni, mire én rögtön fejbe vágtam, ezzel ellökve őt. LightCat ezalatt a szemeim felé suhintott, pár pillanatra teljesen elvakítva. Morogva bírtam tűrni a fájdalmat, ekkor az egyik kandúr kirúgta alólam a lábaim. A földre estem, a látásom pedig végre kitisztult. A padlóra próbált szorítani, de most én rúgtam bele teljes erőmből. Bónuszban még fejbe is vágtám, így ő inkább mást keresett bunyózni. Fűmancs újból próbált megfogni, most a nyakamnál. A karommal ismét felé suhintottam, lendületből pedig oda is fordultam. Egy rúgással próbáltam őt is kidönteni az egyensúlyából, de ez vele nem sikerült. Erre Fűmancs a hátamba karmolt, én pedig a mellső mancsaimmal löktem hátra a mellkasánál fogva. Ismét belé rúgtam, mire végre sikerült a föld szögeznem. A saját testsúlyommal próbáltam lent tartani, miközben a nyakláncát is megragadtam. Amint a földre csapódott, kiadta a visszavonulás hangját.
- Elég a játszadozásból, miért hoztátok Shady-t ide?! - Üvöltöttem a kandúr szemébe nézve.
- H-Hé, hé...Csigavér, pajtás. Ezt inkább engedd el, tudod, a malachit elég drága mostanság. - Mosolyodott el a hím kínosan, közben hevesen zihálva.
- Ne térj ki a kérdés elől, nem érdekelnek a rühes kristályaid! - Morogtam irritáltan, egyre jobban rángatva a hímet.
- Rendben, rendben, elég! Kezdjük ott, hogy nem az én ötletem volt! Pontosan azért hoztuk ide, amiért téged is. Gondolom te is tudod hol találod. Nyugodj meg, egy picit megszeppent, de fizikai kárt nem okoztunk benne. - Magyarázta halkan a föld elem, folyton félrenézve. Hirtelen elengedtem, mire ő ismét a padlóhoz csapódott.

Gyorsan szeltem át a helyet borító vértócsákon, visszaérve a börtönszobához. A folyosó végén Galaxine kuporgott, közvetlen az ajtó előtt pedig Szikra.
- Nighty! Gyere, nem engedtem senkit se ki, se be! - Szólalt meg felpörögve a tűz elem amint meglátott. Meg sem várta a válaszom, már azonnal nyitott is be abba a borzalmas helyiségbe. Nem biztos, hogy készen álltam a látványra, de akkor vágjunk bele. Pontosan előttem volt egy szék, hozzá a drága szürkés-fehéres macska szorosan hozzákötve. A szeme és szája is el volt takarva, ő maga erőtlenül terült el a csöppnyi mozgástéren. A szoba egyik sarkába húzódva volt még két macska. Nightmare már kieresztett karmokkal meg is indult volna felém, de a mögötte álló Deadline belemarkolt a nőstény szőrébe, és a fülébe suttogva próbálta megállítani. Én ezzel mit sem törődve futottam oda Shady-hez. Az álcámat levettem, saját magamként érkeztem oda hozzá. A mancsaimat először a vállaira helyeztem, de ő az érintésemtől vadul rángatózni kezdett. Remegve emeltem el tőle a mancsaim, majd az ő magasságába guggoltam. Fűmancsnak igaza volt, testileg tényleg nem volt semmi baja, leszámítva persze hogy teljesen ki van készülve. Shady agresszívan morgott tovább, szinte mintha félt volna tőlem.
- Drágám, nyugodj meg, én vagyok az... - Suttogtam közelebb hajolva, mire a nőstény alább hagyott az ellenkezéssel. Még mindig eltávolodott a mancsaim elől, de láthatóan jobban bízott bennem. Óvatosan lepiszkáltam a szemkötőjét. Könnyezve, görcsösen feszítette össze szemeit. Az egyik mancsommal próbáltam végig simítani az árnyék elem arcán, ő ezt sem engedte. Tovább lépve a szájáról szedtem le a fűszálakat, ő továbbra sem nyitotta ki a szemét. A többi kötés már sokkal erősebb volt, ezért ahhoz Szikra segítségét kértem. Ahogy a termet lassan megtöltötte a tűz szaga, a nőstény úgy kezdett ellazulni, de még mindig nem mozdult meg. Gyengéden megfogtam a mancsait.
- Shady... Shady, figyelj rám, most már semmi baj sincs! - Susogtam remegő hangon, a szemem sarkából Szikrára pillantva. A hím reménytelenül vonta meg a vállát, idegesen a tarkóját vakargatva. A nőstény nagy levegőt vett, szemeit pedig lassan kinyitotta. Amint meglátott, a mancsai megremegtek, s keservesen sírva ugrott nekem. A mancsait szorosan a nyakam köré fonta, arcát a vállamba temetve. Óvatosan karoltam át, gyengéden felemelve. A két őrszem már teljesen lelépett, így már csak össze kellett szedni a csapatot és elhúzni a csíkot.

Az árnyék elem meg sem tudott szólalni, a mancsaim közt cipeltem vissza a bázisig. Amikor visszaértünk, a szobánkban óvatosan az ágyamra helyeztem. A szemei teljesen ki voltak sírva, és még mindig könnyesek voltak, de már egy fokkal mintha jobban lett volna.
- Mit műveltek veled? - Kérdeztem halkan, mire ő csak a fejét rázta.
- Szóval nem akarsz beszélni róla? - Erre ugyanezt a választ kaptam.
- Rendben... Most már minden rendben. Nem bánthatnak többet... Nem fogom hagyni, rendben? - A nőstény most bólintott, de nem mondott semmit.
- Figyelj, most egy percre el kell mennem, a többieknek szüksége van rám. Rendben leszel addig? - Shady ismét bólintott. Nagyot sóhajtott, majd végre a szemembe nézett. A mancsomat reflexből az arcához emeltem volna, de valahogy elbizonytalanodtam. Ahogy megkötözve reagált az érintésemre az megijesztett, és egyáltalán nem akartam újból kellemetlen helyzetbe hozni.
- ...Szabad?... - Kérdeztem meg végül, az árnyék elem pedig harmadszorra is bólintott. Óvatosan az arcára helyeztem a mancsom, miközben gyengéden megcsókoltam a száját. Valamivel nyugodtabban nézett vissza rám, jelezve hogy most elmehetek. Még bíztatásképpen villantottam valami mosolyfélét, majd elindultam hogy ellássam a többiek sebeit is. Olyan gyorsan történt minden, alig volt időm feldolgozni. Fogalmam sincs, miket művelhettek Shady-vel, de borzalmasan kikészült tőle, szó szerint semmit nem tudott mondani utána. Én is rettentően éreztem magam ezután az egész után. Nem tudtam kiverni a fejemből, hogy lényegében miattam történt ez az egész. Iszonyú érzés volt így látni a páromat, a jegyesemet. Nem hagyhatom hogy még egyszer ilyen történjen vele, sokkal jobban kell vigyáznom rá. Meg fogom védeni... Nem fogom hagyni hogy bármi baja essen, akármibe is kerül. Én leszek az ő védelmezője, amíg csak élek.