NIGHTY

Másnap reggel valahogy sokkal energikusabbnak éreztem magam mint máskor. Shady már rég a fürdőszobában fésülködött. A nappaliba sétálva meglepetten vettem észre, hogy egyedül mi ketten keltünk csak fel. Érdekes. Pedig már hat is elmúlt, azaz Szikra valamiért ma is megkegyelmezett. És ha a tűz elem még alszik, akkor egyértelműen hülye lennék ha ezúttal nem én ébreszteném fel. Az édes bosszú bármikor jól jön. Így el is indultam a kandúr szobája felé. Oda belépve tapasztaltam, hogy ez a szerencsétlen tényleg ki van ütve. A takarót érintetlenül hagyva, konkrétan keresztbe feküdt az ágyon, csoda hogy le nem esett onnan. Na és mégis hogy teljesítsem be a bosszúmat? Az első gondolatom az volt, hogy felkapcsoljam a villanyt. De aztán rájöttem, hogy ezt ő valószínűleg meg sem érezné, ellentétben velem, akinél egy konkrét merénylettel felér. Új terv kell. Vizes vödör? Ki van zárva. Az meg már túl kegyetlen volna hozzá. Üvölteni meg nem fogok, úgyhogy valami mást kellett kitalálnom a mélyen alvó hím megtréfálásához. De mégis mit? Lehet hogy inkább csak élveznem kéne amíg nem engem zaklat.
Ekkor támadt egy ötletem. Csendesen odasettenkedtem a kandúr ágyához, majd egy óvatlan pillanatban megragadtam annak a haját, erőteljesen magam felé húzva. A terv bevált, Szikra rögtön felkelt, és parázsló karmaival próbált leállítani.
- Hé! Elég, elég! Sötéthooold, ez fáj! - Nyavajott nyűgösen, míg végül megkegyelmeztem neki. Azonnal a homlokához kapta a mancsát, morogva értelmezve a helyzetet. Én addig a csuklómat szorongattam, a hím által frissen égetett sebeket gyógyítva.
- Oké, bevallom, ezt megérdemeltem... - Ismerte be Szikra a vereségét, majd a szemembe nézve leesett neki valami. - Na álljunk csak meg egy percre! Sötéthold, Sötéthold, te bizony mosolyogsz! Hé, semmi morgás, semmi panasz? Valami bizony történt! Minden részletet hallani akarok, most azonnal!
A kandúr teljesen fel volt pörögve, száját széles vigyorra húzta. Mint a csapat többi tagja, ő is imád mások magánéletében turkálni.
- Hé, mondj már valamit! Olyan bambán nézel rám! Mi történt? - Kérdezgetett tovább türelmetlenül. Szikra már tegnap reggel óta tudott az én kis magánakciómról, egyszerűen kellett valaki akinek el tudtam mondani minden apró aggodalmamat, minden egyes bizonytalanságot. Meg persze aki nem újságolja el mindenkinek. Erre pedig Szikra tűnt a legmegfelelőbbnek, így ő mindenről tudott. Kivéve persze a végeredményről.
- Hellooou, Tűz hívja Holdat! Mit mondott? - Kezdett hadonászni az arcom előtt a kandúr, amíg el nem kaptam a mancsát.
- Igen. - Vágtam rá egyszerűen, mire Szikra erősen elgondolkozott. Nem esett le rögtön hogy mit akarok ezzel, de aztán hirtelen beugrott neki.
- T-Tényleg? - Kérdezett vissza telihold-kerek szemekkel, majd ismét hiperaktív üzemmódra váltott. - De hát ez elképesztő! Gratulálok, haver, ez remek!! Te, hát végre bekötik a fejed, te éjsötét!
A tűz elem teljesen bepörgött, izgatottságában a vállamnál kezdett rázogatni.
- Igen, megtörtént, ennyi! - Szóltam fülig vigyorogva.
- Ennyi? Mi az, hogy ennyi? Naaa, mesélj csak tovább, mi történt pontosan?
- Aha, mesét akarsz? Mesélj inkább te! Itthon addig volt valami? - Vágtam vissza, mire a kandúr elengedett. Az arca teljesen üres lett, kerek szemekkel meredt rám.
- Ezt hogy érted? - Kérdezte üveges tekintettel, mint akinek fogalma sincs arról hogy miről is beszélek.
- Tegnap te itthon maradtál a három lánnyal. És ahogy tudjuk, ezek közül az egyik igazán fontos neked, vagy tévedek? - Szikra enyhén rázta a fejét, jelezve hogy bizony igazam van. - Halljuk, jutottál valamire?
- ...Igen...
- Remek! Na és az hogy történt? Mit mondtál neki, és hogyan?
- A sufnibaaan... - Felelte szégyenkezve a tűz elem, arcát a mancsaiba temetve. Erre a mondatára meg kellett erőltetnem magam hogy ne kezdjek nevetni.
- A sufniban? Azt mégis hogy csináltad? - Kérdeztem vissza, rejtegetve hogy mennyire jól szórakozok rajta.
- A másik kettő összezárt vele. Alig tudtam kinyögni valami értelmeset! De valahogy mégis... Valahogy mégis elfogadta.
- Elfogadta? Hogy érted azt, hogy elfogadta?
- Azt mondta, hogy ő is örülne neki, ha együtt járnánk! - Bökte ki végül a kandúr, az arca teljesen elpirulva.
- Hé, akkor már nincs miért aggódnod! Gratulálok, haver! - Veregettem vállon barátságosan, miközben a hím is kezdte már visszanyerni az önbizalmát.
- Igen! Sikerült! El sem hiszem, hogy sikerült! - Ujjongott önfeledten. - Ami azt jelenti, hogy a tegnap éjjel mindkettőnknek sikeresen zárult!
- Úgy ám!
- Na és hol a menyasszony? Mit terveztek mára?
- Shady azt mondta hogy ma áthozza a cuccait a régi lakásából. Tartósan ide fog költözni. Ugye ez nektek nem baj?
- Már hogy is lenne baj? Shady az már közénk tartozik, biztos vagyok benne, hogy mindenki végtelenül örülni fog, hogy véglegesen ide költözik! - Pörgött a tűz elem száz százalékon. - Na gyere, ébresszük fel az álomszuszékokat! Ma csapatban szívatunk mindenkit!
Szikra ezzel megragadta a mancsom, kirángatva a mit sem sejtő csapattársaink felé.

FŰMANCS

Sunset ma reggel valamiért beszélni akart velem. Négy szem közt... Ez gyanús. Négy szem közt beszélni pedig nyilván az erdőben a legalkalmasabb, nem? Nem értem ennek az egésznek a logikáját. Eleve azt sem értem, hogy Sunset, aki a leginkább kételkedik bennem, mi a viharért akarna privátban beszélni. Na várj, kitalálom, biztos hogy valami megrovás. Mi más is lenne?
Az erdőben csavarogva a napsárga kandúr végre kinyögte, hogy mit akar.
- Mit gondolsz, mikor kéne legközelebb támadni? - Kérdezte közömbös hangon.
- Egy-két hét még minimum kell, aztán majd meglátjuk. De egyébként is, neked mi közöd lenne hozzá? - Feleltem óvatosan.
- Kritikát elfogadsz?
- Építő jellegűt talán, egyebet nem.
- Bevallom, a módszereid eléggé... Megkérdőjelezhetőek. - Kezdte a Nap elem, ma meglepő módon egészen normálisan volt hajlandó kommunikálni velem.
- Pontosabban? - Kérdeztem vissza szúrós szemekkel.
- Kezdjük ott, hogy nem értem miért játszadozunk a másik csapattal. Ha van egy célod, érd el, ne halogasd puszta szórakozásból.
- Sunny, Sunny... - Sóhajtottam irritáltan. - Attól tartok, hogy nem egészen érted a dolog lényegét. Az egyetlen macska akit tényleg el akarok tenni láb alól, az a vezérük, Nighty. Ő viszont, mint ahogy te is tapasztalhattad, nem jelent túl nagy fenyegetést, ebből kifolyólag egészen szabadon várhatunk vele. Először viszont kínozni akarom, méghozzá a végsőkig. Tudod, minden az időzítésen múlik.
- Mhm... Minden az időzítésen múlik... - Ismételte utánam a hím elgondolkodva. - Ha viszont szenvedni akarod látni, miért nem csinálod hatásosan?
- És mit értesz a "hatásos" alatt?
- Azt, hogy a régi sebeket teljesen felesleges tépegetni. Azokat minden bizonnyal már megtanulta kezelni. Újakat kell vágni rajta. Oda üss, ahol nem számít rá. Az apját emlegetheted a végsőkig, nem fogja meghatni. Sokkal inkább azokkal kéne foglalkoznunk, akik a jelenben fontosak neki. Mint a csapattársai, vagy a drágalátos párja. És persze a fenyegetés nem elég, tettlegessé kell válni. Érted amit mondok? - Magyarázta Sunset, meglepően nyugodtan.
- Van benne valami... Azt viszont elfelejted, hogy Shady-t mindenhova kísérgeti, ugyanis pontosan ettől tarthat, hogy célba vesszük. Vagy legalábbis a legutóbbi csata végén ezt hámoztam ki a nyálas dialógusukból.
- Lehet... De ott van más is, akit talán több esélyünk lenne elkapni. Személy szerint az első gondolatom a növény elem volt. - Vetette fel Virág elrablásának gondolatát. Itt megálltam. Hirtelen a földbe gyökereztek a lábaim.
- Na mi az, nem tetszik az ötlet? - Szólt a Nap elem. De még mennyire nem! Ellenség ide vagy oda, Virágot nem akartam bántani. Ennyire nem. Az iránta való érzéseimet még mindig nem sikerült legyőznöm, de egészen eddig sikerült kizárnom őket. Ám de most... Már megint elgyengülök.
- Aha... Nem tetszik. Még mindig érdekel a csaj, nemde? Mondok neked valamit, Fűmancs... - Hajolt közelebb a kandúr bizalmasan. - ...Ha már nem akarod ellökni magadtól, próbáld meg közelebb húzni. Talán ha eléggé megkedvel téged, sokkal többet ki tudsz húzni belőle. Csavard el a fejét, a magad fajtáknak ennek mennie kell!
- A magam fajtáknak? - Ismételtem el kihívóan.
- Bizony. Egy magadfajta piperkőc csak tud egy s mást az ilyen spinékről, vagy talán nem? - Erre csak egy rosszalló pillantással feleltem neki, mire az ő figyelmét valami teljesen más terelte el.
- Hé! - Szólalt fel hirtelen Sunset, majd settenkedve elindult az egyik irányba. Fogalmam sem volt róla hogy mit akar, de nem sokára már én is láttam.
Egy macska kószált a fenyőfák közt. Nem is akárki, hanem nem más mint Shady, Nighty drága barátnője. Egyes egyedül.
- Itt az alkalom! - Suttogta Sunset izgatottan.
- Mégis mihez? - Morogtam vissza.
- Egyedül van! Most elkaphatjuk!
- Nem! Még nem. Ki tudja, hogy jönnek-e utána.
- Mi az, csak nem berezeltél, Fifike? Talán félsz, mert legutóbb egészen véletlenül pont tőle kaptál ki? - Húzta elő Sunset ismét a jól ismert, elviselhetetlen magaviseletét.
- Én ezt egy szóval sem mondtam! - Mordultam rá frusztráltan.
- Ne is tedd! - Vágta rá, majd hirtelen kiugrott a rejtekhelyünkről, egyenesen neki Shady-nek. Mire utána mentem volna, a nőstény már ájultan feküdt a földön, Sunset pedig elégedetten húzta ki magát.
- H-Hé! Erről nem volt szó! - Szólaltam fel.
- Nyugodj már le, nem esett komoly baja. Csak egy keveset aludni fog, aztán azt csinálunk vele, amit akarunk. Ahogy téged ismerlek, kikérdezni lenne a legészszerűbb. - Felelte nemes egyszerűséggel a Nap elem, visszatérve a nyugodtabb hangjához. Óvatosan közelebb léptem a kiütött nőstényhez, megvizsgálni hogy most akkor mi is van vele. Az egyik mellső mancsán valami igazán feltűnő ütötte meg a szemem. Egy gyűrű... Ránézésre csak egy minimalista stílusú aranygyűrű, rajta egy látszólag zafír darabbal. No hát ez felettébb érdekes... Az ilyesmit eljegyzési gyűrűként szokás hordani. Ami viszont csak egy dolgot jelenthet...
- Mi van vele? - Kérdezte Sunset, látván hogy valamivel nagyon el vagyok foglalva.
- Van itt valami, ami talán egy kicsit megemelheti az értékét... - Emeltem fel a nőstény szóban forgó mancsát. - Na de vigyünk el innét, mielőtt még utána jönnek!

SHADY

Ötletem sincs mi történt, hirtelen minden olyan sötét lett... Arra ébredtem, hogy végtelenül fájt a fejem, és hiába nyitogattam a szemem, nem láttam semmit. A mancsaimat alig tudtam mozgatni, valami székhez voltam hozzákötve. A szám is be volt kötözve, a szagából ítélve... Fűvel?... Ez elég érdekes. Nem tudtam hova tenni. Majd végül megszólalt az első hang.
- Akkor mindenki itt van, aki kell? - Kezdte egy kandúr hangja. Ha az emlékezetem nem csal, ez lesz Fűmancs. Ami azt jelenti, hogy... Elkaptak. A Gonosz Elemek foglya vagyok. A francba...
- Igen! Deadline is sikeresen összeszedve! - Válaszolt felpörögve egy nőstény hang.
- Én mégis minek kellek ide? - Szólalt fel egy második hím macska hangja, valamivel mélyebb az előzőnél, és meglehetősen halkan.
- Mindent csak sorjában, Deadline... Na állj, ez meg mit keres itt? - Kérdezte irritáltan Fűmancs hangja. Nem tudom mire gondolt ezzel, de már így is eléggé aggódtam a helyzetem miatt.
- Ragaszkodott hozzá, hogy mellette legyen, nem tudtam mit kezdeni vele. - Vágta rá a nőstény.
- ...Csodálatos. Lépjünk tovább, félelem megvan?
- Abszolút nem.
- És mégis miért?!
- Tudod, van egy ici-pici bökkenő...
- Na várj, ezt magyarázd el bővebben... - A két hang távolodni kezdett, a harmadik pedig csendben maradt. Ebben a pillanatban mancsokat éreztem mögöttem. Valaki a szék háttáblájára támaszkodott. Teljesen kirázott a hideg. Durva, csapzott mancsok.
- Üdv újra, Shady. - Suttogta egy hang a fülemhez hajolva. Itt volt az a pillanat, hogy legszívesebben helyben elástam volna magam. Tökéletesen ismertem a hang tulajdonosát. A legsötétebb fény elem... Nem más, mint LightCat. Próbáltam elrántani a fejem, de a kandúr addigra már belemarkolt a hajamba, ezzel stabilan tartva a engem. A másik mancsa szépen, lassan a vállamra csúszott.
- Na, milyen érzés ilyen kiszolgáltatottnak lenni? Hm?
A vállamról elkezdett a mancsa lejjebb és lejjebb csúszni, mire én szinte mintha fulladozni kezdtem volna. Nem akartam hogy hozzám szóljon. Nem akartam hogy mellettem legyen. De legfőképpen nem akartam hogy hozzám érjen, undorodtam minden szőrszálától. Nem bírtam tovább, minden erőmmel rángatózni és morogni kezdtem, a szájkötés ellenére üvölteni próbáltam, azt akartam hogy a többi haramia legalább arra felfigyeljen, hogy ez a gyökér mit művel velem. Majd hirtelen egy csattanás, és mindkét mancsa lekerült rólam.
- Ez meg mi volt? - Kérdezte Fűmancs nyugalmat színlelve.
- Micsoda?! - Morgott vissza LightCat felháborodva.
- Az egy dolog, hogy ő egy fogoly, de az egy másik, hogy amit művelni akartál vele, azt már nézni is fáj.
- Oh, tényleg? Mégis hogy jössz te ahhoz, hogy én mit művelek?
- Na ide figyelj, kezdjük ott, hogy én téged erre a kihallgatásra soha nem engedtelek ide. Ebből kifolyólag, mint alárendelt, kötelességed hogy engedelmeskedj nekem, azaz elhúzd a segged ebből a szobából. Másodszor pedig, sajnos pontosan tudom hogy mit akarsz ettől a csajtól. És akár gonosztevők vagyunk, akár nem, neked semmiféle jogod nincs hozzá, hogy így közeledj egy fogolyhoz. Érthető, vagy talán magyarázzam el újra? - Oktatta ki a hímet Fűmancs, a hangja fokozatosan egyre agresszívabbá vált.
- Persze, Fifi, te mikor lettél feminista? - Hörögte a fény elem.
- Ugyan, ahhoz semmi szükség a feminizmusra, hogy tudjam hogy semmi jogod nincs valami olyat művelni vele, amire éppen készültél az előbb. Szóval hadd zárjam rövidre; Te most innen szépen kisétálsz, és ha valaha is rajtakaplak, hogy te akárkihez is így nyúlkálsz, itt helyben ígérem meg neked, hogy személyesen töröm le a karod. Megegyeztünk? - Fenyegetőzött a föld elem egy viszonylag barátságos hangon.
- Természetesen. - Hagyta rá LightCat, majd lépések távolodtak el a helyiségből. Könnyek kezdtek folyni az arcomon, de a kötés nem engedte tovább őket. Valaki ismét felém közeledett. Rángatózni kezdtem, nem akartam hogy bárki ide jöjjön.
Egy újabb macska állt előttem, csak úgy dőlt belőle a kávészag. Ez bizony Fűmancs. A mancsait az arcom tájékán éreztem, majd a következő dolog amire figyelmes lettem, az az volt ahogy a szemeimen lévő kötés a földre hullik. Szembe találtam magam Fűmancs mogyoróbarna tekintetével. A szemei alatt végtelenül sötét karikák húzódtak. A szemei viszont nem tűntek olyan kegyetlennek. Barátságos tekintettel nézett rám, én viszont halálosan féltem.
- Üdvözlünk a Gonosz Elemek bázisán, Shady. - Köszöntött a föld elem egy erőltetett mosoly kíséretében. Rögtön rángatni kezdtem a fejem, keresve hogy az a szemét tényleg eltűnt-e. Őt nem találtam, viszont sikerült felmérnem hogy hol is vagyok pontosan. Sötét, nyirkos helyiség, nagyjából olyan, mint ahogy Nighty írta le a másik csapat börtönszobáját.
- Nightmare, így már menni fog? - Kérdezte Fűmancs unottan, miközben hátrébb lépett tőlem. A bal oldalán állt egy alacsonyabb nőstény. A szőre a szürke különböző árnyalataiban játszott, a hasánál mintha valami fogazat minta lenne. A szeme vörös volt, valószínűleg ő Nightmare. A nőstény egy flegma pillantást vetett a hímre, majd közelebb lépett hozzám. Egyenesen a szemembe nézett, az övéi pedig fényképezőgép módjára villantak fel. Undorodva szólalt meg.
- Hogy ti milyen nyálasak vagytok...
- Kommentárt nem kértünk. - Mordult rá Fűmancs, erre a nőstény csak a szemét forgatta. Vicsorogva egyenesedett fel. Csak most vettem észre, hogy milyen vékony. Jellegzetes homokóra alakja van, a dereka veszélyesen vékony.
- Én meg kritikát, azt nem kértem. - Szólt vissza Nightmare.
- Na, mi az eredmény? - Terelte a témát az ellenséges csapat vezére.
- Klasszikus félelem. A drága kis párja elvesztése, azt nem élné túl. Ugye, Shady? - Fordult felém újból a félelem elem, Tűhegyes fogaival hátborzongatóan vigyorgott rám. A könnyes szemeim tágra nyíltak, tökéletesen olvasott a gondolataim közt.
- Ez várható volt. Na lássuk... Dalolj, kismadár! - Mosolyodott el baljósan a föld elem, ahogy újból felém lépett. A karmai ismét az arcom felé nyúltak, és ezúttal a számról hámozta le fűszálait.
- SOHA! - Üvöltöttem teljes erőmből, amint levegőhöz jutottam. Fűmancs megremegve hátra lépett, a mosolya rögtön eltorzult.
- Hát jó... Deadline, rajtad a sor! - Morogta fennhangon a hím, miközben a mögötte álló kandúrra pillantott.
- Erről egyáltalán nem volt szó. - Tiltakozott Deadline, a rajta lévő rémisztő maszk mögül lila szemek villantak ki.
- Oh, dehogynem, szerinted minek rángattalak ide? - Közeledett társa felé Fűmancs, majd fenyegető hangon folytatta. - Mondjuk úgy, hogy a vallatást innentől rád hagyom. Egy szóval sem mondtam hogy meg kell ölnöd, egyszerűen csak... Bírd szóra nekünk, rendben?
A föld elem barátságosnak tűnő pillantást vetett társára, várva annak válaszát. Deadline egy szót sem szólt, csak némán bólintott erre.
- Tökéletes! Tudod mit kell tenned. - Veregette meg a hím vállát Fűmancs, a másik mancsával intve Nightmare-nek. A barna és szürke macska kiléptek a teremből, ezzel engem teljesen egyedül hagyva a maszkos alakkal.
- Lehet, de téged viszont elég nehéz megérteni. - Susogta a többiek után a sötét hím, majd felém fordult. - Hát akkor essünk túl rajta... Halljam, mi lehet a vezéretek gyenge pontja?
- Nem mondok semmit! - Kiabáltam könnyek közt. A kandúr rezzenéstelenül állt előttem, egyáltalán nem hatottam meg.
- Miért is gondoltam hogy ez ilyen egyszerű lesz?... - Forgatta rejtélyes lila szemeit, majd a tekintete visszatért rám. - Addig beszélj, amíg szépen mondom. Ha együtt működsz, valószínűleg nem kell hogy bajod essen. Ám ha nem... Sajnos durvább módszerhez kell folyamodnom.
Szótlanul ráztam a fejem. Féltem tőle, mi lehet ez a "durvább módszer", de nem voltam hajlandó elárulni a csapatomat, főleg nem Nighty-t. Így pedig nem mondtam semmit.
- Rendben... Te akartad így. - Hagyta meg Deadline, majd erősen a hajamba markolt. Lila szemei az enyéimbe meredtek, mire valami szúró fájdalom lett úrrá a testemen. Valami mintha fojtogatott volna, az egész testemmel rángatózni kezdtem. Teli torokból üvöltöttem, de a kínzás nem maradt abba. Illetve abba maradt, de csak percekkel később. A hím félrenézett.
- Elég volt, vagy talán kérsz még belőle? - Kérdezte morogva Deadline, de neki nem volt semmiféle szadizmus vagy élvezet a hangjában, mint Fűmancsnak szokott. Jéghidegen szólt hozzám, mire én hevesen rázni kezdtem a fejem.
- Beszélj, mi a gyengéje! - Ordított rám dühösen, miközben a nyakamat ragadta meg.
- Az emlékei! - Üvöltöttem magamból kikelve, félelemtől vezérelve. - De tőletek nem fél... A többiek majd eljönnek kiszabadítani, titeket pedig egy csettintéssel leterítenek!
- Hát persze... Tudod mit? Én pedig egy csettintéssel megölhetnélek itt és most, úgy, hogy a drága kis szerelmed csak a csinos kis nyakláncodra találjon rá. A létezésed most tőlünk függ, úgyhogy melegen ajánlom, hogy ne becsüld alá az erőnket. Szóval most húzd meg magad szépen, különben visszadoblak LightCat elé. Értjük egymást? - Erre a mondatára teljesen megfagytam, kétségbeesett tekintettel néztem fel rá. - Igen, pontosan így. Egyelőre ennyi elég lesz, kerítek neked valami börtönőrt. Ha továbbra is ilyen együttműködő maradsz, akkor nem esik bajod. Ám ha nem, akkor könnyen megeshet, hogy engem látsz utoljára.
A kísérteties kandúr ezzel elhagyta a szobát, teljesen magamra hagyva a hideg, sivár hangulatú teremben. Nem eshet bajom... A többiek kiszabadítanak, amint észreveszik hogy eltűntem. Túl fogom élni... Igaz?