FŰMANCS

Az éj sötét. Az éj csendes. Teljesen néma, ilyenkor semmi nem tud zavarni. Semmi és senki. Egy esti séta csak jót tehet. Segít kiüríteni a fejem. Elterelni a figyelmem erről a szánalmas vereségről... Ez a fenyőerdő elég megnyugtató egy terület. A fák illata körbeleng mindent, és még télen sem hal ki egy ilyen hely. Egy fenyőerdő az különleges. Nem csak éjjel, de nappal is. Még ha a fák szorosan egymásra is borulnak, a köztük megbúvó apró lyukakon így is beszúródik az aranyló napfény, gyönyörű virágokat hagyva annak helyén. Virágok... Valahogy mindig ide lyukadok ki. Oh, Virágom... Ellenségek, semmi több. Ezt kérte. Ezt akarja. És ezt nekem tiszteletben kell tartanom... A viharba is, mikor tiszteltem én az ő kéréseit valaha is? Ez így nem fog menni. Változtatnom kell a hozzáállásomon, mert így csak messzebb fogom lökni magamtól. De hát mikor is törődtem én azzal hogy mi jó neki? Túlságosan vonzódom hozzá hogy ez érdekeljen. Vágyom rá. Szükségem van rá. Szükségem van a bársonyos bundájára magam mellett. A kellemes hangjára. Fényes mosolyára... Na szép, megint csak mellébeszélek. Olvasók összezavarásában már kitűnő vagyok. Térjünk vissza az eredeti szálhoz. Az erdő éjjel sokkal csendesebb mint a nap fényében. A tiszta égboltot viszont innen nem lehet látni. Ahhoz van egy külön hely. Az erdő szélén. Egy halk tisztás. A távolban a városi fények ragyognak. De ha feljebb fordítjuk a fejünket, csillagok ezreinek tiszta fénye tárul elénk. Ez az a hely. Béke és nyugalom. Senki sem zavarhat itt. A selymesen puha fűbe merülve kezdtem elsüllyedni a saját gondolataim között. Össze kell szednem magam... Ha már az első vereség így kibillent, mi lesz később? Az első elvesztett csatánk. Nyugodtnak kéne maradnom, gyerekes lenne emiatt cirkuszolni, de mégis... Zavar, irritál az egész. Mi lehetett a baj? Hol a hiba? Talán túlságosan elbíztam magam. Alábecsültem az Elem Csapatot. Amatőrök, ez tény, a csapatszellemük mégis erősebb a miénknél. Mi viszont tapasztaltabbak vagyunk. Többen vagyunk. Miért vesztettünk?... Logikusan gondolkodva, egyértelmű hogy az ezt megelőző győzelmünknek mi is volt a kulcsa. Meglepetés és túlerő. Az Elemek nem számítottak ránk, nem tudtak a harcról. Fáradtak voltak és zavartak. Ám a második kör... Meg volt tervezve, fel tudtak készülni. Az elsőnél túlerőben voltunk. Nyolc az öt ellen. A másodiknál viszont Virág fair küzdelmet akart, ezért ott egyenlő volt a létszám. Ráadásul pont a két legerősebb fegyveremet küldtem kispadra. De talán így kellett ennek lennie. Az két csapat közti állás most egyenlő. Ez csak az első vereség volt, ezért érint ennyire rosszul. Ki fogom heverni. A következő már jobb lesz. Márciusban már nem támadunk, regenerálódnunk kell. Áprilisban indul a második kör. Ami viszont a csapatomat illeti... Őszintén szólva, meg vagyok velük elégedve. Egyelőre. A harcban többnyire megfelelőek. Sunset, a Nap elem egyértelműen tökéletes harcos. A nagy termete és éles karmai kiválóan hasznára válnak. Csak az az arrogáns természete ne lenne. Az egyetlen macska akivel magához egyenrangú módon bánik az Electro, az áram elem. A kandúr nem nagy szám, ráadásul az esőtől is halálosan fél. De a képessége sokoldalú. Remekül ki lehetne használni, ha a hím valamivel együttműködőbb vagy fizikailag erősebb lenne. De ő is ugyanolyan magabiztosan szegül nekem ellen, mint a cinkostársa. Egy annál pozitívabb statisztikájú macska viszont Galaxine, a galaxis elem. Nem tűnik ki sokban a többiek közül, már ami a harci képességeit illeti. De határozottan nem gyenge. Alázatos, szófogadó teremtés. Felveti bennem a kérdést hogy egyáltalán minek csatlakozott egy ilyen csapathoz. Sunset-et viszont kifejezetten érdekli a csaj. Aztán ott van Dayly, a fény elem. Nem mondanám jó harcosnak, de minden csak idő kérdése. Az eleme tökéletes a legfőbb célpontunk ellen, ráadásul vakon megbízik bennem. Ennél keményebb dió azonban Nightmare, a félelem elem. A híre nem a legjobb, de ez is bizonyítja mennyire veszélyes. A félelmek életre keltése mellett egyszerűbb illúziók létrehozására is képes, ráadásul tökéletes infószerzésre is. Hát ha még el is árulná ezeket az infókat, akkor tudnám igazán hasznát venni. A képessége sokoldalú, és egyben hátborzongató is. Kifejezetten ellenséges és agresszív. Ha a bizalmát elnyerem, tökéletes fegyverré válhat. Viszont egészen jól kijön Deadline-al, a halál elemmel. Deadline is egy valódi csoda fegyver. Sok mindenre képes. Ezek közül az a kettő aminek hasznát is veszem, az a kínzás és gyilkolás. Az áldozat szemébe nézve képes azt fizikailag megmaradó nyom nélkül megkínozni, mint ahogy Nighty-val is tette. Viszont ezt csak vonakodva hajlandó alkalmazni. A másik hasznunkra váló képessége, hogy szintén egyetlen pillantással képes ölni. Legalább is képes lenne, ha hajlandó volna rá. Ám ezt már az elején tudatta velem, hogy sosem fogja használni. Semmiféle körülmények között. Viszont így mi értelme halál elemnek lennie? Megtagadja a saját képességét. Mintha nem merné használni. Mintha félne tőle. Ami - véleményem szerint - abszolút nevetséges. Mármint, egy macska aki fél a saját elemétől? Ostobaság. Viszont pozitív dolog, hogy bízik bennem. És ezt a későbbiekben még talán az előnyömre is fordíthatom... És az utolsó tag, LightCat, a fény elem. Érdekes egy figura. Ugyanúgy járt ezzel a Shady-vel, mint én Virággal. Nighty-t a halálos ellenségének tartja. Pont mint én. Ez a gyűlölet tökéletesen a hasznára válhat harc közben. Bár az is tény, hogy szerintem egyszerűen csak kettyós a csávó. Szóval a csapatom összességében elfogadható. A következő összecsapásnak már jobban kell elsülnie. Hiába akarnék egy pillanatra is kikapcsolni, az agyam non-stop a munkán jár. Hát, ez van ha valaki egy csapat vezére. Akármennyire gondolom túl a dolgokat, néha kellemes azért így elveszni az erdőben. A szabad ég alatt ülni, a csillagokat bámulva. Afféle megnyugtató érzéssel tölt el. Még ha nem is alszom sokat az éjjel, ez a látvány mindenféleképpen megéri. Egészen addig, míg valami nesz meg nem üti a fülemet...

VIRÁG

Mancsaimmal óvatosan lépkedve a lehullott tűlevelek és sáros pocsolyák közt, halkan osonva próbálom megközelíteni a sebekkel borított kandúrt. Az éj homálya a látásomra is rányomja a bélyegét, így az egyetlen fényforrás a Hold, no meg a csillagok fénye. Már látom is őt. Valahogy sejtettem hogy ide tart. Csak csendben ül a fűben, barna bundája szokásos módon kócos volt, levélfarkát magasra tartotta, mintha csak a napfényt próbálná szűrni vele, holott éjszaka volt. De hogy mit is keresek én itt? Na hát ez jó kérdés. Hirtelen valami különös érzés töltött el. Már rég rájöttem hogy Fűmancs egy kétszínű, megbízhatatlan csaló. Valahogy mégis kötődöm hozzá. Egykoron elvégre mégiscsak barátként néztem rá, és egy ilyen érzéstől nem könnyű megszabadulni. Néha még most is elgondolkozom rajta... Vajon miért csinálja ezt? Már azelőtt is tervezgette ezt a támadást, mielőtt megismertük volna egymást, és mielőtt visszautasítottam az érzéseit. Miért teszi ezt? Mégis mi motiválja?... Elkalandoztam fejben, ezzel azt eredményezve hogy egy kilógó gyökérben megbotoljak. Hát ez a hátránya annak, ha a fűben kúszva próbálok bujkálni... Elfojtott szisszenéssel kísértem a hirtelen puffanást, majd miután belém hasított a felismerés, reménykedtem benne hogy Fűmancs nem vesz észre. Ám a kandúr mintha hirtelen megremegett volna, minden szőre az égnek állt. Olyan hirtelen fordult felém, hogy a gyors mozdulat után rögtön sziszegve a nyakához kapott. Zavarodottan megrázta a fejét, ezután pedig vissza fordult az én irányomba. Meglapultam, gondolván hogy a bundám színe így is elrejt. Fűmancs kíváncsian pislogott körbe, akárcsak egy apró cica. Mogyoróbarna szemei ugyanúgy karikásak, ez már konkrét személyiségjegyének számít. Fülei lejjebb ereszkedtek, aztán ismét a magasba törtek. Rám nézett. Egyenesen rám. Szemei telihold-kerekre nyíltak.
- Virág...? - Kérdezte susogva a hím. A hangsúlyból ítélve eredetileg inkább "Virágom"-ot akart volna mondani, de ezt félúton elvetette. Lélegzetemet visszafojtva feküdtem, Fűmancs viszont morogva négy lábra állt, felém indulva. Megállt pontosan előttem, majd állát magasra tartva, a messzi távolt figyelve tette hozzá az előbbihez;
- Látlak. Felesleges itt bújócskáznod. - Vetette oda, majd rögtön vissza is tért eredeti pozíciójába. - Miért vagy itt?
Nem nézett rám, csak a végtelen égboltot kémlelte.
- Csak meg akartam neked köszönni. - Suttogtam ahogy mögé settenkedtem.
- Mégis micsodát? - Kérdezett vissza meglepődve.
- Hogy ezúttal hajlandó voltál betartani a szabályokat.
- Igen, és? Te magad kérted hogy most az egyszer legyen egyenlő a küzdelem. Én csupán eleget tettem a kérésednek. - Felelte üresen a kandúr. - De figyelmeztetlek, hogy ez most az egyszer fordult elő, nincs több ilyen. Most is csak a hadifoglyok miatt mentem bele.
- Értem. Akkor hát viszlát. - Zártam le a dolgot, majd meg is fordultam hogy haza induljak. Valahogy viszont nem ment... Nem akartam még elmenni. Kell egy kifogás.
- Tudod, lekötelezne ha a szemembe is mernél nézni miközben hozzám beszélsz. - Vágtam hozzá ezt a hihetetlenül nevetséges beszólást. Fűmancs végre felém fordult. Mosolygott, de most kivételesen úgy látszott, mintha gondot okozna ráerőltetnie azt a megszokott vigyort szánalmas képére. Arcát a harc által hagyott nyomok torzították, de furcsa mód mintha jól is állt volna neki.
- Így már talán jobb? - Kérdezte tőlem leereszkedően. Utálom amikor így viselkedik, néha mégis elég szórakoztató tud lenni ahogy magasabb rendűnek érzi magát.
- Sokkal. - Feleltem egy halvány mosollyal az arcomon, ami rögtön le is kopott ahogy komolyabban elgondolkoztam. Fűmancs egy gonosztevő. Akármilyen vonzónak vagy karizmatikusnak próbálja mutatni magát. Egy alattomos csaló.
- Na, most mi az? Talán meguntad a társaságom? - Viccelődött a föld elem, mikor észrevette a hirtelen hangulatváltozást. Aztán neki is beugrott valami. - Áh, hogy így. Ellenségek, semmi több, ugye? Játsszunk hát így, csak aztán meg ne bánd, Virágo... Virág.
Megint kijavította magát. Hát tényleg komolyan venné a kérésem? Vagy egyszerűen csak komolyabban próbálja venni a feladatát. Akárhogy is legyen, jobb lesz ha ráveszem magam arra hogy lelépjek innen.
- Megbánni? Soha. Megtisztel hogy hajlandó vagy egyszer az életben hallgatni rám. - Jelentettem ki elégedetten. - Nos, találkozzunk hát a csatatéren.
- A viszont látásra. Sok szerencsét a továbbiakhoz. - Változott át a hím kényszerített mosolya egy ravasz módon elnyújtott vigyorra, majd vissza fordult a csillagokhoz. Én pedig vissza indultam a bázisom felé. Épp elég volt mára a drámából.

FŰMANCS

Hallottam ahogy a nőstény egyre csak távolodik. Cuppogó tócsák és suhogó levelek. Miért akart látni engem? Kétlem hogy csak annyi lenne a dolog mögött, amit mondott. Miért akar még most is kínozni a jelenlétével? Akárhogy vágyakozom utána, ő egyre távolabb taszít magától. Talán hatásosabb lenne ha annyiban hagynám a dolgot. Még akkor is ha fáj... Ha kínoz ez az érzés.... Miket is beszélek? Ez nem én vagyok. Nem adhatom fel. Csupán csak... Taktika váltás. Nem foglalkozom vele többet. Csak magamnak okozok bajt vele. Elsősorban a csapatom érdekeit kell szem előtt tartanom. Ami viszont megköveteli hogy teljes mértékben ignoráljam a Virág után való vágyakozásomat. Küzdenem kell ez ellen az érzés ellen. De miért fáj, szorít?... Olyasvalakibe szerettem bele akibe nem kellett volna. De teljes mértékben ura vagyok a helyzetnek... A csapatom áprilisig pihen, aztán ismét támadunk. Ilyen egyszerű. Ez csak az első vereség, ezért visel meg ennyire. A következő már jobb lesz. Legközelebb mi győzünk. Legközelebb megmutatjuk az Elemeknek... Megmutatjuk kik vagyunk.

Nos, a március érdekes oldala ennyi is volt. A csapatom továbbra is gyakorolt, ezúttal már tényleg karmok nélkül. Készen kell állnunk a következő összecsapásra, ami már félig-meddig meg is van tervezve. Virág továbbra is furán viselkedik. Nem kezel úgy mint egy gonoszt, sokkal inkább mint egy... Semleges résztvevőt. Még mindig kellemes a társasága. De nem hagyhatom hogy az érzelmeim irányítsanak. Nem terelheti el a figyelmemet. Talán csak ezért csinálja. Hogy megtévesszen. Pontosan tisztában van az érzéseimmel, ezért kezdett közeledni. De nem verhet át. Nem fogom hagyni neki. Veszélyes játékot űz. Pont mint mi mindannyian. Bizonyára csak addig fog a tűzzel játszani amíg meg nem égeti magát. Olyan bonyolult ez az egész... Eddig tényleg ellenség voltam a szemében... De most? Mintha változott volna valami. Hiszen eredetileg én is úgy voltam vele hogy nem kerülhetek hozzá túl közel. Talán neki is megváltozott a véleménye. De most nem szabad ezzel foglalkoznom. Ha viszont esetleg esélyt adna nekem... Hagyjuk. Előbb-utóbb ez is elmúlik. Nem fogom emiatt törni magam. Pusztuljanak az Elemek... Igen. Ez még csak a kezdet, Elem Csapat. Az április újabb diadalt hozhat... Kifeszített karmokkal várom már a pillanatot.