NARRÁTOR

Teljesen kiérve az őt eddig fogva tartó bázisról, Nighty végre friss, erdei talajt érezhetett a mancsai alatt. Hiányolta már ezt a képet. A magasba nyúló, sötétzöld fenyvesek, az új életre kelt ezer színű virágok, a bársonyos tapintású, természetesen puha fű... Alig volt távol, mégis borzalmasan hiányolta ezeket. A kéklő eget sötét felhők borították, melyekből szakadatlanul zuhogott az eső. Mások ezt kellemetlennek találták, de Nighty-nak kifejezetten kapóra jött. Ilyenkor nem kellett a Nap fénye miatt aggódnia. Végre tágra nyithatta sötétkék szemeit. Itt vagyok... Újra a társaim közt. Megkönnyebbült sóhajt engedett ki, és tekintetét a barátaira emelte. A legtöbben majdnem a lélegzetüket is visszatartva álltak egy helyben. Kivéve persze kettőt. Szikra amint tehette, rögtön a fák közé rohant, ahol Kagyló már várta a sárfoltoktól immáron megszabadított, indigókék köpenyével. Nighty erős szorítást érzett. De nem feltétlen fájdalmasat. Amolyan kellemes volt... Mintha valakinek a mancsai zárnák körbe hirtelen.
- Oh, Nighty, annyira örülök hogy újra látlak! - Szólalt meg az őt szorosan átkaroló macska.
- S-Shady?... - Kérdezte gyengéden a hibrid. - Te meg mit keresel itt?
Bűntudat hasított az éjsötét hím lelkébe. A párja tényleg miatta akart egy ennyire veszélyes harcba szállni? A sötétszürke nőstény már nem álcázta magát. A hangja közel állhatott a síráshoz. Bár Nighty ezt nem is csodálta. A lány testét karmolások tarkították. Ő is részt vett a kandúr szabadságáért folyó harcban.
- Ugye nem hitted hogy itt hagyunk? - Húzta keserű mosolyra a száját Shady, ahogy párja szemébe nézett. Az eső mellett nem is lehetett látni ahogy könnycseppek folytak le az arcán. Nighty habozott, majd alig hallhatóan súgott oda neki.
- Köszönöm, de... Erre még visszatérünk. - Az éjsötét kandúr a nőstény vállára helyezte fehéren fénylő mancsát, ezzel begyógyítva a sebeket annak egész testén. Nighty barátai végre felolvadtak a dermedtségükből. Shady elengedte a hímet, hagyva hogy a többiek is köszönthessék. A társai pár lépéssel előtte álltak meg.
- Üdv ismét szabadon, kedves Bajba Jutott Macska! - Kezdte szórakozottan Kagyló.
- Legalább jó volt a kis vakációd? - Poénkodott Virág.
- Hah, nagyon vicces, mondhatom... Ez elég vakmerő mutatvány volt, nem gondoljátok? - Kérdezte keserűen a hím.
- Jaj, Nighty, el ne merd kezdeni a végtelen önsajnálatodat! Amondó vagyok, hogy menjünk végre haza, és ott majd szabadon tehetsz szemrehányást! - Nyavalygott Szikra. Sokkal feszültebb volt mint általában. Bár ez érthető volt, a zuhogó eső borzalmasan zavarta. Egyik mancsáról a másikra szökkent, sötétkék köpenyét erősen magához szorítva. Meg sem várta mit mondanak a többiek, ő rögtön megfordult és vissza indult a bázis felé.
- Hé, azért minket is várj meg, te ostoba! - Kiabált utána a víz elem.

Az Elem Csapat újra együtt volt. A sebei már mindenkinek eltűntek. A bázisuk nappalijában tartottak egy rövid megbeszélést. Szikra volt az egyetlen aki nem vett részt benne. Ő egy pokróccal gondosan betakarva, csendesen szunyókált a kanapén. Hogy miért pont ott, az viszont rejtély maradt. Nighty valahogy más volt. Nem volt rajta a kabátja. Egyelőre a fürdőszobában hagyta, hogy később végre kiszedhesse belőle a vérfoltokat. Ingerült volt. Nem szerette nélkülözni azt az öreg, szakadt kis kabátot.
- Figyeljetek, én tényleg hálás vagyok nektek mindenért, de... Ti is tudjátok hogy egyáltalán nem lett volna muszáj, főleg hogy pont az előző nap volt az utolsó harc. Nem azt mondom hogy nem kellett volna, de valljátok be hogy ez egy elég veszélyes küldetés volt. - Magyarázta lehangoltan Nighty.
- Nem értem hogy mi a bajod ezzel. Téged foglyul ejtettek, mi pedig kiszabadítottunk, ennyi! Nighty, gondolkozz már egy kicsit! Az Elem Csapat tagjai vagyunk, a veszély számunkra természetes! Ahogy az is, hogy segítünk a társunkon! Ennyire hálátlan vagy?! - Morogta Kagyló. A nőstény ingerülten csóválta halfarkát ide-oda, miközben kéklő bundája tövig fel volt borzolva.
- Kagyló, nyugodj le egy kicsit! Én meg tudom érteni Nighty nézőpontját is! Mármint, mégiscsak ő a csapat kapitányunk, természetes hogy meg akar minket védeni!
- Épp ez az! - Csattant fel a hibrid. - Elvileg én vagyok itt a vezető, azaz nekem kéne a legerősebbnek lennem! Mégis az én hibám volt az egész. Én nem tudtam megvédeni magam. Különben sem kellett volna rögtön értem jönnötök, bőven lett volna még időtök rá. Na meg ott van az is, hogy nem csak magatokat sodortátok veszélybe! Pontosan tudjátok, hogy Szikrának mennyire hátrányos ez az idő...
- Szikra magától akart jönni, épp ezért hozta a köpenyt is! Maga vállalta el! Nem rá kéne haragudnod, ő csak segíteni akart rajtad, pont mint bármelyikünk! - Szakította félbe Virág.
- Egy szóval sem mondtam hogy haragudnék akármelyikőtökre is! Nem azt mondom hogy a ti hibátok, csak azt, hogy ez az egész mennyire felelőtlen húzás volt!
- Húzás?! Épp most mentettük meg a bőrödet, kicsit alázatosabb is lehetnél ezek után! - Szólt közbe Kagyló is. A szobában már parázslottak az indulatok. A veszekedő macskák közti feszültség bármelyik pillanatban hatalmas lángokká gyúlhatott. Valószínűleg egyikük sem gondolta volna, hogy egy ártatlan kis mentőakció ekkora vitát szíthat köztük.
- Hagyjátok már hogy végig mondjam! - Folytatta Nighty már hangosabban. - Mondom hogy hálás vagyok, csak azt nem értem, hogy Shady-t mégis minek kellett belekevernetek! Pontosan tudjátok, hogy neki...
- Ebből elég legyen végre! - Mordult fel az említett árnyék elem. - Nem ők rángattak bele, magamtól vállalkoztam rá! Kifejezetten örülnék neki, ha végre valahára nem úgy kezelnél engem, mintha porcelánból lennék! Én is képes vagyok bármire amire ti! Nem várhatod el tőlem hogy ölbe tett mancsokkal nézzek, és várjak a csodára! Pontosan olyan macska vagyok én is mint bármelyikőtök! Miért nem tudnánk barátságosan beszélgetni végre?
A nőstény egyenesen a párja sötétkék szemeibe nézett. A csapat elcsendesedett. Nighty is elhallgatott. Shady-nek igaza volt. Nem kellene egy ennyire törékeny lényként kezelnie őt. Hiszen gyakorlatilag mindketten egyenlőek. Nem kéne ennyire féltenie őt. Shady tud vigyázni magára. A hím fülei hátracsapódtak, rossz érzés töltötte el. Nem kéne ennyit aggódnia. Nem neki kell megvédenie mindenkit. Nem bánhat úgy a barátnőjével, mint egy porcelánbabával. Nem vonhatja felelősségre azért, mert az segíteni akart rajta. Minden szem rájuk szegeződött. Na most legyél okos, Nighty. Kellett neked így kötözködnöd... Mint mindig. A fekete bundás macska lehajtotta a fejét. Tényleg túllőtt a célon. Miért kellett ilyen hálátlannak lennie?
- ...Igazatok van... - Sóhajtott a hibrid. - Nincs jogom hozzá hogy veszekedjek veletek, sajnálom... Tényleg nagyon hálás vagyok, amiért segítettetek rajtam. És igen, tudom hogy nem kéne úgy viselkednem mintha nem bíznék bennetek eléggé. Bizonyára azért borultam ki ennyire, mert fáradt vagyok, vagy hasonló... Viszont ha most megbocsátotok...
A kandúr váratlanul sarkon fordult, és a szobája felé indult.

Shady lehajtott fülekkel nézett utána. Most valahogy más volt, mint szokott.
- Hát ez elég érdekes volt... - Jegyezte meg Virág.
- Igen... Egyébként is fura szokott lenni, de most... - Helyeselt Szellő.
- A fura az kicsit erős. Én inkább úgy mondanám, hogy... Hallgatag és védelmező. Viszont az tény, hogy néha teljesen értelmetlen dolgok miatt borul ki ennyire. - Magyarázta Kagyló, majd a hirtelen elcsendesedett árnyék elem felé fordult. - Shady... Te még nem láttad Nighty-t így, ugye? Legalább is, szerintem körülötted nem sűrűn kapja fel a vizet.
- Igazad van, valóban nem láttam... De lehet hogy csak én vetettem el a sulykot. - Felelte halkan a nőstény.
- Nem, valószínűleg nem. Nighty alapból ilyen lobbanékony természetű. És a legtöbbször nem is ez a maximum fokozat... De azért remélem ezzel nem ijesztett el. Tényleg rendes macska, csak néha vannak nehezebb napjai. - Szólt ismét Virág.
- Nem, semmi baj... Ezt meg tudom érteni. Biztosan megviselte az utóbbi pár nap. De nem hiszem hogy az egyedüllét segítene rajta. - Mondta Shady, majd ő is elindult a kandúr szobája felé.
- Azért be kell vallani, iszonyú aranyosak együtt. - Mosolyodott el a növény elem, amint bezárult az ajtó.
- Bizony, de csak akkor ha nem egy harcból jövünk vissza. - Tette hozzá Kagyló. - Ha békés a szitu, úgy látszik Nighty egész jó udvarló tud lenni.
- Lehet, de tudod, nem csak ő van itt. - Vigyorgott szórakozottan Szellő, ahogy a mélyen alvó Szikra felé bökött.
- Ezzel most hova is akarsz kilyukadni? - Kérdezett vissza a víz elem, ahogy a kanapé felé kezdett közeledni.
- Tudod te azt, vagy nem? Szerintem elég egyértelmű jeleket küld. - Vágott vissza a fehér szőrű macska.
- Jeleket? Kicsoda? Na halljam, miből maradtam ki? - Csatlakozott vissza Virág.
- Szikra. Ha eddig nem vettétek volna észre, Kagyló körül egészen máshogy viselkedik.
- Azért ne túlozzunk. Velem is normális macska módjára viselkedik, mi olyan nagy dolog ebben? - Tiltakozott a víz elem.
- Hogy mi a nagy dolog? Hogy téged képes anélkül végighallgatni, hogy félúton belepofázzon! - Vette vissza a szót Szellő.
- Váó, őt képes kussolva végighallgatni? Ez aztán az elképesztő megfigyelés! - Lepődött meg Virág, szavaiból csöpögött a szarkazmus.
- Na és? Ennyiből nem hiszem hogy bármire is következtetni lehet... Kivéve hogyha ilyen barátaim vannak, persze. - Mosolygott Kagyló is.
- Hé, azért nem mondhatod hogy nem szívesen képzelnéd el magad mellette. - Mutatott a kandúr felé ismét a levegő elem.
- Ezt egy szóval sem mondtam. - Vágta rá rejtélyesen a kék macska, majd sértődötted ő is elindult a szobája felé. Így a két nőstény egyedül maradt, meg persze az alvó hímmel.
- Hmm. Pedig összeillenének. - Jegyezte meg Szellő. - De a témától eltérve, szerinted meddig fog még ez aludni?
- Hagyj neki időt. Ma elég bátor volt. Vajon milyen lehet, amikor mégcsak az esőbe se mehetsz ki, mert fáj? - Töprengett a növény elem.
- Fogalmam sincs, de én nem bírnám ki. Bár szerintem ő nem az eső miatt szokott a legtöbbet bánkódni.
- Jogos. Na várj csak... Az egy dolog, hogy shippeljük Kagylóval, de az egy másik, hogy Kagyló víz elem. Ez szerinted változtatna akármin is?
- Hát... Figyelj, ha nem terveznek semmi nedves tevékenységet, szerintem nem lesz baj. - Nevette el magát Szellő.
- Van benne valami - Csatlakozott hozzá Virág is. A narancssárga hím mocorogni kezdett. Majd lassan kinyitotta lángvörös szemeit. A két jóízűen nevetgélő nőstény láttára hirtelen a pokróc alá húzódott.
- T-Ti meg mit csináltok itt?! - Kérdezte gyenge hangon, teljesen megrémülve a hirtelen ébredéstől. Szellő és Virág elhallgattak.
- Na mi az, csak nem felébredt itt valaki? - Kérdezte szórakozottan a növény elem.
- De még mennyire. - Válaszolt komoran Szikra.
- Azért jól vagy? - Szólt közbe Szellő.
- Persze, jól vagyok, nem szükséges aggódnotok... Csak a végtagjaim fájnak, na meg a fejem... Mondjuk talán jobb lenne, ha a saját területemen folytatnám a sziesztát. - Felelte a tűz elem, miközben bambán próbálkozott felkelni a régi, rózsaszínű
kanapéról.
- Minden bizonnyal. Talán nem akarod hogy odacipeljünk? - Viccelődött a zöld bundás macska.
- Öhm... Nem?...
- Vagy esetleg jobban díjaznád ha ezt Kagyló tenné meg? - Kuncogott a fehér nőstény. Erre viszont Szikra felkapta a fejét.
- Ezt mégis miből gondolod?! - Kérdezte enyhén ijedten a hím, mintha valami nagy titkáról hullott volna le a lepel.
- Bizony, bizony, Rómeó, teljesen átlátunk rajtad. - Mosolygott pimaszul Virág.
- Úgy ám, ne is próbáld tagadni! - Csatlakozott hozzá Szellő. A tűz elem mintha elpirult volna, de arcát rögtön a takarójába temette.
- Ennyire egyértelmű lenne? - Kérdezte tompán.
- De nagyon. Viszont nyugodj csak meg... A nagy pillanatot megőrizzük kettőtöknek. - Mondta halkan a növény elem, mire a másik lánnyal együtt mindketten kuncogni kezdtek.
- Haha, nagyon viccesek vagytok, de vihogjatok tovább kettesben. - Pattant fel Szikra hirtelen, és szélsebes léptekkel a saját szobája felé vette az irányt. A két nőstény teljesen egyedül maradt.
- Hát ezek tényleg itt hagytak? - Kérdezte csalódottan Szellő.
- Úgy látszik. - Vonta meg a vállát Virág. - Keresünk valami társasjátékot?
- Naná!

NIGHTY

Már megint a társaim kaptak ízelítőt a saját bűntudatomból. Hát nem remek? Miért nem tudom egy tükörnek neki vágni a szavaimat? Tényleg csak segíteni akartak. Bíznom kellene bennük. Hiszen pontosan tudom, hogy mire képesek. Túl védelmező lennék? Pedig én nem így ismertem magam. Egyszerűen csak nem akartam hogy bajuk essen. De emiatt is felesleges aggódnom. És persze ebből is mi jött le nekik? Hogy hálátlan vagyok. Holott ez egyáltalán nem igaz. Viszont nem tudom hibáztatni őket. A helyükben én is ezt feltételeztem volna. Jobb lett volna ha eleve ki sem nyitom a számat, nem? Megint itt tartunk. Nekik kellett megmenteniük. Pont mint az első közös harcunknál... A jég elemek birodalmából is ők mentettek ki. Csak a terhükre vagyok, ez egyértelmű. Mégis mit teszek hozzá ehhez a csapathoz? A lobbanékony természetem? A végtelen pesszimizmusom? Vagy talán az emlékektől való folytonos félelmemet? Csak ültem az ágyamon, miközben a fejemben ezernyi gondolat cikázott. A tekintetem pedig hirtelen az éjjeliszekrényre vetődött. Rajta a fényképre... A mancsaimba vettem. Oh apa, vajon neked volt már részed ilyesmiben? Félek az emlékektől, mégis megtartom őket. Hát nem érdekes? Mindig is hiányoltam azokat az éveket. Olyan boldogok voltunk... Aztán hirtelen minden félbe szakadt. Minden megváltozott. Minden olyan sötétté vált, reménytelenné. Vajon miben lennék más, ha itt lettél volna? Vajon jobban érezném magam?... Valami megzavart. Ajtónyílás. Valaki közelít. Aztán pedig belépett... Shady. És íme, rajtakapott. A képet letenni már túl kínos lenne. Hajlandó leszek tovább tartani, és tettetni hogy nem vettem észre. A nőstény némán mellém ült. Közelebb húzódott. Nyirkos bunda érintése fogadott. Akaratlanul is felé néztem. Látta. Végig engem nézett. Mentazöld szemei szinte fojtogattak. Vajon mi járhat most a fejében? Dühös rám? Vagy megbocsát? Ő még nem látott ilyennek. Még nem látta milyen, ha ideges vagyok. Még ha ezúttal nem is kiabáltam, így is megbánthattam őt. Mondj valamit, kérlek! Ne csak nézz rám. Ő még mindig nem szólt. Csak szorosabban bújt hozzám. A szőre hideg volt, mégis valamiféle melegséget kezdtem érezni. Meddig fog ez még tartani? Szólj hozzám, megőrjítesz! Mit akarsz mondani ezzel?...
- Most már jobban vagy? - Csendült fel végre Shady gyengéd, kellemes hangja. Valamelyest megkönnyebbültem. Egyáltalán nem hangzott mérgesnek. Ugyanakkor mintha el lenne keseredve. És ez fáj. Nem akarom hogy szomorú legyen. Főleg nem hogy miattam.
- Igen... Köszönöm hogy észhez térítettél. - Mosolyodtam el keserűen. Shady nem tűnt úgy, mint akit ezzel meggyőztem. Mentazöld tekintetét a mancsaimra vetette. Pontosabban a képre. Kérdően nézett fel rám. Erre most mit mondjak? Nem tudtam megszólalni. Hirtelen teljesen üres lett a fejem.
- Nehéz volt a délelőtt, nemde? - Szólalt meg ismét. Terelte a témát.
- Igen... Mondhatni... - Válaszoltam újra, majd valahogy sikerült erőt vennem magamon hogy beszélni is tudjak. - ...Sajnálom. Tényleg nem kellett volna így viselkednem veletek. Én csak...
- Meg akartál védeni. - Fejezte be helyettem a nőstény. - És ezt megértem. Nem tudlak érte hibáztatni. Csak azt nem értem, hogy a csapattársaid miatt miért aggódsz ennyire. Talpraesett macskák, tudnak vigyázni magukra.
- Igazad van. Tudom hogy nem kéne, de... - Próbáltam folytatni, de ismét a szavamba vágott.
- Nem akarsz több macskát elveszíteni. Ugye? - Nézett fel rám ismét, én pedig helyeslően bólintottam. - Ismerős érzés... Ez esetben viszont megvolt rá minden okod...
- Na jó, azért azt tisztázzuk, hogy kettőnk közül pont nem nekem kéne itt eljátszani a hattyú halálát. Ne értsd félre, de nem várom el hogy megérts. Ez nem arról szól hogy most van-e okom rá vagy sem. A lényeg inkább az, hogy... Hogy miért nem tudok egyszerűen hasznavehetőbb lenni. Miért vagyok csak a terhére mindenkinek? Itt nem azzal van a baj hogy miken mentem keresztül, azt megtanultam elviselni. Nem attól félek hogy elveszteném őket, sokkal inkább attól hogy... Miattam történik mindez. Ha hasznosabb tudnék lenni, ha legalább egyszer az életben nem állnék mindenkinek az útjában... Ha egyszerűen nem lennék ennyire gyenge, és... Szánalmas... - Magyaráztam, minek a végére már csak suttogni tudtam. Most komolyan sikerült így elérzékenyítenem saját magamat? Szép munka, Nighty, már csak ez kellett.
- Ne mondd ezt. Épp olyan értékes tagja vagy a csapatodnak mint bármelyikük! A csapattársak pedig segítenek egymáson, nem? Meg kell bíznod bennük. Meg tudják védeni magukat. Oh Nighty, miért nem tudod végre úgy látni magad, mint ahogy én téged? Csodálatos macska vagy. Bátor, okos, és nagyon erős... Számomra tökéletes vagy. - Dorombolta Shady lágy hangon. Jól estek a szavai. Még akkor is, ha nem mindegyikkel értek egyet. Jó tudni hogy van hite bennem. Mostanra már nem tudom, mit csinálnék nélküle. A képkeretet vissza raktam az éjjeliszekrényre. Néha jól esik ránézni. Tudni hogy nem vagyok egyedül. Shady közelebb húzódott. Ismét éreztem a forróságot. Alig kapok levegőt. Ez normális? Én is közeledtem hozzá. Tudom mit akar. És nem is ellenkezem. Mégis pont olyan ideges vagyok, mint az első alkalommal. Olyan furcsa. A nőstény megunta a várakozást. Hirtelen felém hajolt, vadul megtámadva ajkaimat. Kellett egy pillanat amíg felfogtam a helyzetet, és vissza tudtam támadni. A fejem teljesen leblokkolt. Pedig nem most csináltam ezt először. Shady a vállamra támasztotta mancsait, szépen lassan átkarolva engem. Mintha megremegtem volna. A szokásos kabátom helyett most a védtelen bundámba markolt bele. Behunytam a szemeim. Hallottam a szívverését. Éreztem az ajkai édes ízét. Hirtelen olyan boldognak éreztem magam... A mancsaim a dereka felé vándoroltak. Szorosan átkaroltam. Nem tudnám leírni ezt az érzést. Abban a percben minden fájdalmam elfeledtem. Mintha egy felhőn lebegnék. Shady a füleimet kezdte piszkálni. Nem tudtam mit csinálni, mosolyogni kezdtem. De most őszintén, szívből. Nem sokára Shady távolodni kezdett. Abbahagyta, de az arca közel maradt az enyémhez. Éreztem magamon a lélegzetét. Enyhén zihálnom kellett nekem is. Miután teljesen magamhoz tértem, a nőstény szorosan hozzám bújt. Átölelt. De ez nem olyan volt mint kint, az esőben... Ez sokkal forróbb volt, boldogabb. Én is viszonoztam. A bundája puha volt. Olyan jó érzés volt a mancsaim közt tartani őt. Meg fogom védeni ezt a macskát, bármiért és bármitől... De persze hagyok neki helyet. Nem akarom megfojtani őt a kötődésemmel. Nem fogom korlátozni őt semmiben. Mégis meg fogom védeni. Vigyázni fogok rá, amíg csak élek... A nőstény kissé eltávolodott most is. A szemembe nézett. Már megint az a mentazöld tekintet... Teljesen elvesztem bennük. Bármit megtennék ezért a macskáért... Hiszen fényt hozott az életembe. És csak nézett, és nézett... Ahogy én is őt. Most nem éreztem magam olyan kellemetlenül. Ez most kellemes volt. Tudván hogy már nem kell félnem tőle. Ugyan nem tudom hogy mit hoz a jövő, de... Készen állok bármire, ha mellette lehetek.
- Nighty... - Szólalt meg a mancsaim közt tartott árnyék elem. - ...Szeretlek.
- Én is szeretlek, Shady... Szeretlek, jobban bárminél.