NARRÁTOR

Egy újabb napnyi rabság. Még huszonnégy órája sem volt itt, ám ez Nighty-nak már most egy örökkévalóságnak tűnt. A mancsai még mindig használhatatlanok voltak. A hihetetlenül erős fűszálak változatlanul fogták hátra őket. Ahogy telt az idő, annál erősebb fájdalom lett úrrá a kandúr egész testén. Viszont mostanra már Nighty is ura lett a fájdalomnak. Sosem akart gyengeséget mutatni, akármilyen helyzetbe is került az eddigi élete során. És ez hol sikerült, hol pedig nem. Nem volt hajlandó egyszerűen lenyelni a büszkeségét, még akkor sem, ha pillanatnyilag egyes egyedül volt. A hibrid már kiskora óta azzal a ténnyel szembesült, hogy egy hím macska sosem mutatkozhat gyengének. A hímek erősek. És ez volt az a kijelentés, ami miatt Nighty sosem volt hajlandó az érzéseivel foglalkozni. Most viszont, hogy egymagában kuksolt egy hűvös börtönszobában, nem tudta elterelni rendezetlen gondolatait a jelenlegi, keserves helyzetéről. Hiába ismerte az anyja, és bármely másik macska nézeteit, pontosan tudta hogy ő maga milyen gyenge. Gyenge, amiért sosem tudta megvédeni magát... És gyenge, mert ide került.
- Biztos van valami menekülési lehetőség... - Gondolta a sötét kandúr. - Kell lennie valaminek... Muszáj. Csak rá kell jönnöm... Valahogy.
Reménykedett, hogy a társai nem jönnek érte. Nem akarta veszélybe sodorni őket, csak azért, mert ő ennyire balfék volt. Bántotta hogy ennyire a csapat terhére van. Miféle vezető az ilyen? Egyáltalán miért pont őt kellett vezérnek választani? Az egész csak egy röpke gondolat volt, amit a többiek találtak ki, mígnem végül halálosan komollyá vált. De mit ér az Elem Csapat egy ilyen hasznavehetetlen vezetővel? Talán jobb lenne ha itt hagynák őt. Sőt, biztos hogy... Nem! Nem lehet. Nighty erősen rázni kezdte a fejét, hogy az ilyen negatív gondolatok teljesen elszálljanak belőle. Mindig is pesszimista volt, ám ez most cseppet sem javított a helyzetén. Nem adhatja fel, mert az még ennél is gyengébbé teszi... Még ha tudja is magáról, hogy mennyire szánalmas, ezt nem kellett a környezete felé is közvetítenie. Fejezd be, ezzel nem segítesz! Nem adhatja még fel. Nem hagyhatja hogy az önsajnálat a hatalmába kerítse. Gondolj valami másra. Éjsötét tekintetét így másfelé vetette. A jéghideg kőpadlót kezdte vizsgálni. Tisztának tűnt, leszámítva persze a már teljesen odaszáradt, sötétvörös vérfoltokat. Nighty szőre teljesen össze volt ragadva. A tegnapi sérülései ellátatlanul maradtak, ám a vérzés már rég elállt. A szakadt farmerkabátját szintén skarlátvörös pettyek és pacák borították. Aggódni kezdett, hogy vajon ezt ki lehet-e majd mosni belőle. Sosem akarta összemocskolni, elvégre mégiscsak túl kedves neki ahhoz, hogy bármi is történjen vele. Bár belátta, hogy ez jelenleg éppen csak a legkisebb gondja. A börtönszoba csendes volt. Ahogy az egész bázis is. Még mindenki aludhatott. Nighty észrevette, hogy a Gonosz Elemek szállása a legkevésbé sem hangszigetelt. Ellentétben persze a saját bázisával. Itt mindent hallott. A Gonosz Elemek minden apróbb összekapását. Ha a teste gyenge is volt, Nighty hallása azóta is tökéletes.
- Nyugodj meg... Nem törhetsz meg. - Nyugtatta magát végül hangosan a kandúr. Ami a magában beszélést illeti, erről szintén hallotta már hogy csak a bolondok csinálják. De ez kivételesen nem érdekelte. Olykor igenis jól esett neki kimondani ami a fejében járt. Rendet tenni végre káoszba fulladt gondolatai közt. De persze csak akkor, ha senki sem hallhatta. Még mindig nem tudta mit terveznek vele. Csupán azt, hogy Fűmancs lelkileg akarta meggyengíteni. Ellen kell állnia... Nem hagyhatja hogy megtörjék... Légy erős, Nighty. Legalább most az egyszer légy erős.

Nighty fülei megrándultak, egyenest az ég felé mutatva. Hallott valamit. Macskák hangját. Az ellenséges csapat hivatalosan is felébredt. Nighty hallotta ahogy beszélgetnek. A társalgásban Fűmancs volt a legaktívabb. Távolabb voltak, nem az ajtó előtt. A börtön fala ugyan nem némította el teljesen a szavait, ám ahhoz bőven elég volt, hogy értelmezhetetlen hangokká formálja őket. Majd elcsendesedett. Nighty lépések hangját hallotta. Lassú, nyugodt léptek. Valamiféle suhogás kísérte. Mint falevelek a szélben. Valahogy Virágra emlékeztette. Az ő lépteit is ugyanilyen susogás fonta körül. Ha egyetlen macska is van ebben az átkozott csapatban, aki egy cseppet is Virágra hasonlít, az Fűmancs. Legalább is ami a haját és levélfarkát illeti. Ha még hivatalosan föld elem is, biztos hogy be van keverve még valami növényi képességgel. Nem törődött vele hogy halk legyen. Miért is törődött volna? Hiszen ez mégis csak az ő bázisa. Hirtelen megállt. Nighty pontosan az ajtó előtt sejtette. A hibridnek igaza volt. A sötétlila ajtó mögül valóban a barna szőrű hím lépett elő. Mit akarhat már megint? Fűmancs fáradt tekintettel, elgondolkodva nézett körül a nem túl hatalmas szobában. Mogyoróbarna szemei balról jobbra, majd jobbról balra mérték végig a terepet, majd megálltak Nighty-t nézve. Az éjsötét macska a térdein állt, de még így is méltóságteljesen húzta ki magát. Fűmancs arcára ismételten felkúszott az a jól ismert, színészi mosoly. Magabiztosnak tűnt, mint mindig. Ám ez nem tűnik valódinak. Közelebb lépett, és épp azon a ponton állt meg, ahol tegnap tette. Csak úgy dőlt belőle a kávészag. Szóval valójában innen származik az a bizonyos inszomnia...
- Nem unalmas már egy kicsit, hogy itt vagy? - Kérdezte a hím, de látszott rajta hogy Nighty válasza valójában teljesen hidegen hagyja.
- Érdekelne az téged egyáltalán? - Morogta a sötétség elem, miközben próbálta összekötött mancsait kényelmesebben helyezgetni.
- Nem igazán. - Vonta meg a vállát Fűmancs. - Érdekes... Egy napig nem kaptál szó szerint semmit, mégsem látom hogy ez egy kicsit is megviselne téged. Úgy látszik mégsem vicceltél az éheztetést illetően. Hozzá vagy már szokva ehhez, mi?
Nighty hideg tekintettel meredt a föld elemre. Így, térdelve még alacsonyabbnak hatott Fűmancshoz képest. Mégsem volt kedve felállni. Csak némán hallgatta az előtte álló hím monológját.
- Hm. Furcsa vagy. Egyébként, van egy aprócska kis részlet, amit tegnap már nem tudtam elárulni neked... Érdekel?
- Szerinted? - Felelte Nighty kedvetlenül, ahogy a fülei ismét figyelmesen nyúltak az ég irányába.
- Képzeld csak, Nighty... Tegnap Virág személyes üzenetet hozott a csapatod nevében, miszerint a mai nap folyamán hajlandóak megküzdeni a szabadságodért. Hát nem izgalmas? - Vigyorgott szórakozottan a föld elem, ahogy egyik lábáról a másikra állt. A hibrid szemei telihold-kerekre nyíltak. Nem... Nem tehetitek...
- Hazudsz. Nem tudsz megijeszteni. - Vágta rá Nighty, miközben próbált a látszat kedvéért elmosolyodni, ám a hangja mégis remegett. Féltette a társait. Még csak egy napja volt az utolsó csata, és máris újból össze akarják veretni magukat, hogy a szánalmas kis vezérüket kiszabadítsák. Ennyit nem ér meg. Nighty tud várni. Fogalma sincs hogy a Gonosz Elemek mit akarnak művelni vele, de nem hagyhatta hogy a barátai miatta vigyék a vásárra a bőrüket. De ugyan már, mégis mit tehetne innen?
- Hazudnék? Mégis miért tenném? Vagy talán félsz, Nighty?
- Elegem van az idegőrlő kis játszmádból, eressz el de most azonnal! - Kezdett vadul rángatózni Nighty, ahogy a hangja valahol a hangos beszéd és az üvöltés között állt. Remélte, hogy valahogy mégis el tudja szaggatni az őt fogva tartó fűszálakat, de ez még mindig esélytelen volt.
- Te tényleg nem tudsz nyugton maradni, mi? - Mormogta Fűmancs, miközben egy pillanatra teljesen eltűnt az ördögi vigyora. Majd miután nem kapott választ, megfordult. Kinyitotta az ajtót, ám nem ment ki rajta. Inkább mintha valakit még hívni akart volna. - Deadline! Ide!
Hamarosan bejött az a bizonyos Deadline. Ő is ott volt a tegnapi csatában, de Nighty még sosem látta a képességét használni. Bár talán ez jobb is így, elvégre ha jól emlékszik rá, Deadline egy halál elem. Várjunk csak... Ugye nem?... Feketés-szürkés, középhosszú bundája van. Néhány helyen neki is voltak (gondosan ellátott) sérülései tegnapról, ám akadtak rajta régebbi hegek is. Az arcát egy valószínűleg fából készült maszk takarta. Amögül rejtélyes, lila szemek lestek ki.
- Igen? - Felelte halk, viszonylag mélyebbnek mondható hangon. Fűmancs ismét elvigyorodott, ahogy a hím felé fordult.
- Tudod, találtam valakit, akin akár ki is próbálhatod a képességeid... - Magyarázta felpörögve Fűmancs. - Na, mit szólsz?
- Nem fogom megölni, arra ne is számíts. - Vágta rá hűvösen a halál elem.
- Nem is arra gondoltam. Csupán arra, hogy esetleg taníthatnál neki egy kis fegyelmet, nemde? Ugyan már, azt mondtad hogy tudod irányítani az elemedet!
- Tudom.
- Na, akkor tudod a dolgod! Én majd távolabbról figyellek. - Jelentette ki a barna szőrű macska, majd Deadline mögé lépett. Az elindult Nighty felé. Az éjsötét kandúr szemeiben enyhe félelem csillant. Deadline lehajolt a térdein álló hím magasságába, és egyenesen a hibrid szemébe nézett. Ekkor Nighty hirtelen valami szúró fájdalmat érzett. Egyre erősebb és erősebb, míg végül az egész testét elárasztotta a szenvedés. Ordítani akart, de egy hang se jött ki a torkán. Sosem tudott volna elképzelni ilyen mértékű fájdalmat, azt meg pláne nem, hogy ezt egy bizonyos macska egyetlen pillantása előidézheti. Összegörnyedve próbált ellen állni, de ez nem segített semmit. Úgy látszik, Deadline képessége nem csak ölni képes, hanem például a végsőkig kínozni áldozatát.
- H-Hé! Elég... Elég! Hagyd abba!... Hagyd... Abba... Mi ez?... - Hörögte kínok között Nighty. Deadline kínzásmódja csendes, mégis borzalmas. A kandúr kérdően fordult a főnöke felé, de lila szemét még mindig az áldozatán tartotta.
- Rendben, rendben, elég lesz! - Hagyta meg Fűmancs, mire Deadline lehunyta szemeit, és Nighty szenvedése is abba maradt. - Lenyűgöző, lenyűgöző! Tudtam én hogy kitűnő hasznát fogjuk venni a képességednek!
- Ez nem volt tisztességes... - Bámult maga elé sötéten a halál elem.
- Deadline, te is tudod hogy ez a meló nem a tisztességről szól. Ami pedig a képességedet illeti... Nyugodj meg, nem muszáj sűrűn használnod. Amíg a karmaid élesek, úgy harcolsz ahogy akarsz.
- Akkor ez mire kellett? - Kérdezett vissza a hím.
- Deadline! - Sziszegte Fűmancs, ahogy Nighty felé vetette tekintetét. - Ne most. Most eredj innét! Majd később beszélünk.
A halál elem kedvetlenül elhagyta a szobát. Fűmancs elégedetten közelített a sötétség elem felé. Fűmancs most az egyszer leguggolt, hogy az ő szintjén lehessen.
- Na? Milyen érzés volt? - Kérdezte egy szadista vigyorral a képén.
- Miért?... Miért kellett?... - Nyöszörögte lehajtott fejjel az éjsötét kandúr.
- Csupán azért, hogy picit megnyugodj, Sötéthold. - Ragadta meg a hím állát a föld elem, arcát maga felé fordítva. Nighty sötétkék szemeiben egyszerre látható volt éktelen harag, és végtelen fájdalom. - Bemutatom a vadonatúj kínzóeszközünket. Bármi más gondolat?
Nighty hallgatott. Próbálta legalább fejben összekapni magát.
- Úgy legyen. - Hagyta annyiban Fűmancs, ahogy elkapta a mancsát a hím feje alól. - Többet egy szót se... Különben részletesebben is megtapasztalhatod Deadline képességeinek hatalmát.
A föld elem felállt, majd elhagyta a szobát. Csak ezért jött, hogy az ostrom hírét közölje? Nighty nem akarta hogy a társai érte jöjjenek. Nem akarta hogy bajba keverjék magukat. Bár... Lehet hogy túlgondolja a dolgot. Elvégre nem egy szikláról készülnek leugrani. Hiszen ők meg tudják védeni magukat, nem? Nighty pontosan tudta, hogy a barátai egyáltalán nem tartoznak a "tapasztalatlan csíra" kategóriába. Tudta hogy nem kéne féltenie őket. Szerinte igenis jó harcosokkal hozta össze a sors. Viszont... Az ellenséges csapat is veszedelmesnek tűnt. Ráadásul kétszeres túlerőben voltak az Elemekhez képest. Mi van ha?... Nighty ekkor döbbent rá, hogy mitől is fél igazán. Már a gondolattól is szánalmasnak érezte magát, hogy a társainak kelljen kiszabadítaniuk őt. No meg ott van a gondolat, hogy nincsen garancia a győzelmükre. Mi van ha elvesztenek valakit? Akárkit. Nighty nem bírná ki. Nem akarta hogy mások az életüket kockáztassák érte. Nem akart több macskát elveszteni...
- ...Badarság, ennyire azért ne becsüld le őket. - Gondolta a hibrid, miközben ismét megrázta a fejét. Minden rendben lesz... Csak várj türelmesen, és bízz bennük...

A fák lombjai közt hét macska várt türelmesen. A fenyőfák tűlevelei kíméletlenül nyilantak a különböző színű és méretű élőlények bundájába, melyhez társult még a vadul zuhogó zápor. A vihar nem volt elég erős ahhoz, hogy a fákra is veszélyes legyen. Fűmancs elgondolkodott valamin. Van egy társuk, aki tökéletesen tudná hasznosítani a saját elemét ebben az időben. Az ultramarinkék hím viszont nem volt itt. Ő az ellenséges csapat rabja volt. A föld elem a neki biztonságot adó faágba mélyesztette sötétzöld karmait. Pont akkor nincs itt az a mihaszna, amikor a legnagyobb szükségem lenne rá! A csata óta ez volt az egyetlen alkalom hogy bármennyire is hiányolta Electro-t. Egyébként csak irritálta a kandúr társasága, na meg persze Sunset kötődése hozzá. A Nap elem folyamatosan az áram elem kiszabadításával nyúzta a vezetőt. Amit Fűmancs furcsállt, mert Sunset-et eddig egy hideg, nemtörődöm macskának ismerte meg. Ám Electro-val mintha őszintén törődne. Persze ez érthető is, elvégre testvéreknek vallják magukat. Testvérek. Fűmancs nem értette hogy mi az olyan különleges az ilyesfajta kötelékben. De ha minden jól megy, ma visszakapják a foglyul ejtett társukat. Az eső hangja teljesen eltompította a bizonytalan, fába kapaszkodó karmok súrlódását. Az unatkozó suttogásokat. Az önbizalom nélküli, enyhén ijedt lélegzetvételeket. A hét vadász a fák rejtekében várt prédájára. És lám, épp most jelentek meg a láthatáron. Élükön egy kék, magabiztos nőstény. Halfarka volt, egyértelműen víz elem. Kagyló volt az. A szőre mintha teljesen lepergetné a zuhogó eső vizét. Szorosan mellette egy álcázott sötétség elem... Pontosabban lehet az még sötétség, éjszaka, vagy árnyek. Ezeknek van fekete álcája. Ez nyilván nem lehetett Nighty. Ez egy nőstény volt. A bundája ugyanúgy éjsötét, ám valahogy mégis másabb. A nyakában nem egy tipikus Elem Csapathoz tartozó nyaklánc volt, hanem egy szimpla zafírkék, fehér pettyekkel. Ahogy a fejét előre emelte, tisztán látható volt, hogy a szemei is különbözőek. Halvány szürke helyett mentazöldek voltak. Fűmancs nem is tudta, hogy még az álcák is ilyen különbözőek lehetnek. Ha viszont ez nem Nighty, akkor... Mi van ha ez Shady? A barna kandúr nem tudott sokat róla, egészen eddig felettébb jelentéktelennek tartotta. De minek van itt? Talán ő is harcolni akarna? Akkor viszont ez a menet elég érdekes lesz. Még jó, hogy a Gonosz Elemek csapatában két fény elem is van. A csaj nem tudja mibe kezd bele. Fűmancs tekintete tovább vándorolt a következő macskára. Virág volt az. Látszólag cseppet sem zavarta az eső. Továbbra is dívához méltóan, magasra tartott fejjel haladt előre. Mögötte az utolsó két macska szorosan egymás mellett kullogtak a sor végén. Az egyik Szellő volt. Aggódó tekintettel meredt a társára. Az illető valamiféle sötétkék köpenyt viselt. Fűmancs nem tudta hogy mennyire véd az eső ellen, viszont az tisztán látszott, hogy a kandúr lassan, bizonytalanul halad. Biztosra vette hogy Szikra volt az. A jelenlegi csapatuk egyetlen híme. Mégis mintha őt kellett volna a leginkább védeni. A időjárás ebben is Fűmancs csapatának kedvezett. Szikra egy tűz elem. Gyengéje a víz. Ezáltal az eső is. Az öt macska megállt a csapóajtónál... Pont a lehető legtökéletesebb helyen. Fűmancs egy hangos, elnyújtott nyávogást hallatott. Ez volt a támadás jele.

A hét eddig fán szállásozó macska közül öt egyszerre ugrott le a lombok közül. Amint földet értek, rögtön sár lepte be a mancsaikat, ám ez nem állította meg őket. Fűmancs tovább rugaszkodott, és egyenesen Kagyló felé vetette magát. A többiek ugyanezt tették, csak más macskákkal. Két macska viszont a fenyők rejtekében maradt. Deadline és Nightmare ugyanazon az ágon próbáltak megférni, több-kevesebb sikerrel. Fűmancs őket választotta ki, hogy a "fair küzdelem" érdekében maradjanak ki a dologból. Ők nem támadtak. 5 vs 5 küzdelem volt. A Gonosz Elemek vezetője most az egyszer hallgatott Virágra. Ez egy igazságos küzdelemnek ígérkezett. Legalább is annak indult. Shady-re LightCat támadt. A nőstény elkerekedett szemekkel meredt a fény elemre. Szólni akart, de a kandúr nem hagyta. Lendületből hátra lökte, egyenesen a sárba, ahogy rögtön egy karmolást ejtett a nőstény arcán.
- L-LightCat?! Hogy kerülsz te ide?! - Kérdezte Shady rémülten. Ismerte a hímet. Nem is akárhonnan.
- Meglepetés, drágám! - Felelte öntelt vigyorral a képén a fény elem, majd végighúzta karmait a nőstény egyik vállán. Shady az egyik mancsával egy sötétség gömböt repített LightCat felé, ami el is találta a kandúr oldalát. Ez elég volt ahogy hogy Shady kikecmeregjen a szorítása alól s talpra álljon. LightCat a nőstény felé fordult, és a szemei felé kapott. Shady még időben behunyta őket, így a hímnek csak a szemhéját sikerült megsebeznie. A nőstény rögtön odakapott. Hirtelen nem látott mást, csak fényt. Fényt mindenütt. És az árnyék és sötétség elemek természetes érzékenysége miatt ez a támadás sokkal fájdalmasabb is volt. Shady a szemeit dörzsölve próbálta visszanyerni látását, mire váratlanul ismét hátra esett. Egy fény gömb találta el. LightCat egy cseppet sem hezitált, a karmait rögtön a nőstény mellkasába véste. Shady fájdalmasan nyávogott fel, miközben végre kitisztult a látása. Lerúgta magáról a fény elemet. Ő is álcázva volt. Az ő szőre hófehérre volt színezve, a szemei feketék, sárgás pupillákkal. Ehhez tökéletesen illett a másik csapatra jellemző, két ékkővel díszített, fekete nyaklánc. Shady igyekezett még LightCat előtt felállni és támadni. A nőstény a kandúr arca kelé kapott, ahogy koromfekete vér folyt végig a mancsán. A másik fél rögtön vette az adást, és Shady oldalába mart. Az éjsötét macska erre egy sötétség gömbbel válaszolt.

Eközben Szikrát Sunset kapta el. A Nap elem első mozdulata volt hogy a sötétkék köpenyt letépje az ellenfele nyakából. Mikor a narancssárga macska látta ahogy eddigi védelmét a sárba döngölik, hevesen hátrálni kezdett. Kapkodni kezdte a levegőt, mintha félne. Sunset újabb lendületet véve a hímre ugrott, hatalmas karmait ellenfele mellkasába vájva. Szikra próbált stabilan megállni, ám ehelyett sikeresen megcsúszott a sárban és hanyatt esett. Sunset karmai aranyszínnel izzani kezdtek, és a tűz elem vállába mart. Szikra nem érezte a Nap elem karmainak forróságát, az égető érzés helyett csak enyhe bizsergést érzett annak helyén, no meg maga a karmolás fájdalmát. A vízcseppek vadul zúdultak rá, viszont a Sunset-tel való küzdelme bőven elterelte róla a figyelmét. Szikra karmaival végigszántotta támadója hasát, persze nem túl mélyen. A nagy méretű kandúron viszont látszott, hogy a normálisnál jobban fáj neki, ugyanis a narancsszín hím is képes volt a perzselő karmolásra. Mert Sunset nem volt immúnis az égető fájdalomra. Morogva suhintott áldozata arca felé. Szikra keservesen szisszentett fel, majd pedig egy pofonnal próbált megszabadulni a Nap elemtől. Ezt gyengébb lángokkal kísérte, amik rögtön ki is aludtak utána. Az érintett területen Sunset hófehér bundája alaposan megperzselődött, s a leégetett szőrszálak közt a bőre vörösre színeződött. Szikra nem szerette más macskákon használni a lángjait, mindig félt hogy talán maradandó nyomot is hagyhat vele. Ám ha a helyzet úgy kívánta, nem volt más választás. Ez a pillanat elég volt ahhoz, hogy a tűz elem négy lábra állhasson. A Nap elem dühösen adta vissza azt a bizonyos pofont, de neki nem sikerült felperzselnie a hím bundáját.

Kagylónak kifejezetten hasznára vált a szakadatlanul zuhogó eső. Erősebb hullámokkal lökte olykor hátra Fűmancsot, ráadásul a víz elem szőre teljes mértékben lepergette magáról az esőt. Fűmanccsal egészen kiegyenlített volt a küzdelme. Kagyló szeretett távolabb maradni, de az esetek többségében kénytelen volt közelharcba bocsátkozni. Nem bánta viszont, mivel ebben kifejezetten tehetséges volt. Fűmancsnak a harc közben nem volt ideje a rá jellemző, szadista módon vigyorogni. A nőstény egyre magabiztosabban használta a karmait. Fűmancs megállt egy pillanatra, valószínűleg pihennie kellett. Vadul zihált, bizonyára nem hitte hogy Kagyló ilyen kemény ellenfél lehet. A víz elem kihasználta az alkalmat, és hátra döntötte a kandúrt. A föld elem meglepett tekintettel bámult vissza rá. Kagyló a karmait Fűmancs nyakának szegezte, további mancsaival megakadályozva hogy a hím kiszabadíthassa magát.
- Deadline! - Kiabált a kimerült macska a fák felé. - Deadline, segíts már!
- Mit akarsz? - Hallatszott vissza a lombok közül.
- Tudod te azt! Használd végre az erődet! Ne csináld már! - Morogta ingerülten Fűmancs. - Megmondtam hogy meg kell...
Kagyló az ekkor elengedte a föld elem nyakát, s ehelyett a szájára tapasztotta a mancsát.
- Nem tudom mit tervezel, de itt a vége! Jobb ha feladod, és betartod amit ígértél! - Vicsorgott a nőstény. Fűmancs először csak forgatta a szemét, de végül mégis csak beleegyezett. Kagyló ismét szólni hagyta. A Gonosz Elemek vezére először röviden, aztán hosszabban, majd ismét röviden nyávogott. Erre a többi macska is megállt a harccal.

A két csapat hamarosan már egymással szemben állt.
- Rendben, nyertetek. De mindenek előtt, hol van Electro? - Sóhajtott kimerülten Fűmancs. Szellő elindult, s az egyik fenyő mögül egy másik macskával tért vissza. Lila köpeny fedte az eső elől. Száját és mellső mancsait indák kötözték meg. A rab átsétált a saját csapata oldalára, egyenesen Sunset felé.
- Jó. - Hagyta meg a föld elem az áram elem felé fordulva, majd ismét az Elemek irányába nézett. - Akkor a saját részünket is betartjuk. Egy, ismétlem, EGY képviselő jöjjön, és megmutatom a fogoly helyét.
Shady akart először odamenni, de Szikra sokkal hamarabb megindult. A többiek úgy gondolták, bizonyára az esőtől akar megszabadulni pár percre, ezért vállalkozott rögtön a feladatra. Ő és Fűmancs lementek a csapóajtón. A föld elem frusztráltan vezette a narancssárga kandúrt. Nem a szobák folyosója felé indult, hanem az ellenkező irányba. Egy sötétlila ajtó előtt álltak meg.
- Oldozd el, aztán el innét. - Mormogta kedvetlenül a barna hím ahogy kinyitotta az ajtót. Ő kint maradt. Szikra bizonytalanul lépett be a börtönszobába. Pontosan vele szemben térdelt a fekete bundás hibrid, leszegett fejjel.
- Nighty! - Tört ki Szikrából hirtelen ahogy meglátta tehetetlen társát. Erre az említett macska is felkapta a fejet. Sötétkék szemei meglepetéstől kerekedtek el.
- Szikra? - Kérdezett vissza gyenge hangon. A tűz elem rögvest mellette termett, a fűláncokat vizsgálva.
- Szikra! Te meg mit művelsz itt?! - Csattant fel Nighty. - Hé! Te ázol a víztől! Mégis mit műveltél megint?!
- Hosszú sztori, szívesen a segítséget! - Vetette oda szórakozottan a másik. Mancsaiba vette Nighty hátrakötözött mancsait, és égetni kezdte a láncokat.
- Szikra, te remegsz! Mégis mi történik?! Mit csináltál megint?! - Kérdezgette tovább a hibrid.
- Kérlek, Nighty, legalább most az egyszer ne akarj kötözködni velem, éppen kiszabadítani próbállak! - Szólt vissza Szikra. Az adrenalin még a vérében volt. Nem érezte a fájdalmat. Csak a mentőakcióra koncentrált.
- Jó, de erre azért még visszatérünk! - Morogta Nighty, ahogy Szikrának sikerült leégetnie a kötést a mancsairól. - Hé! Óvatosan, meg nem égess!
- Sajnálom! Gyere már, minél előbb le kell lépnünk! - Felelte a tűz elem, s nyomban ki is rohant az ajtón. Nighty megállt. Fűmancsra bámult. A kandúr tekintete sötét volt, fáradt. Testén a tegnapi és mai harcok sebei látszottak.
- Mire vársz? Eredj innét. - Vetette oda gyenge hangon a föld elem. Nighty nem szólt semmit. Viszont azt látta hogy Fűmancs valamivel másabb mint reggel. De inkább eredt Szikra után. Hamarosan már a csapóajtó létráján mászott.
Majd mikor kiért, a csendesedő eső első cseppjei köszöntötték ismét szabad macskaként.