ELECTRO

Nightmare elmondása szerint az Elemek kiállták a tegnapi próbát. Szembenéztek a félelmeikkel. Ami azért valljuk be, elismerésre méltó. Mármint, a legtöbb macska összeomlik ha ilyesmivel találkozik. Mint például... Én is. Bár Nightmare úgy mondta hogy nem egészen győzték le őket, inkább csak sikeresen túléltek a próbát. Viszont egy dolog akkor is magától értetődő; Az Elem Csapat könnyen megtörhető, de nem tiporható el. Fűmancs hamarosan támadni akar. A nagy bemutatkozás óta három új tag is érkezett. Az első egy nőstény, Nightmare. Aki ugye félelem elem. Ezt Fűmancs szerint sokféle módon lehet használni. Elsősorban arra, hogy az ellenfeleink lelki világát törjük meg, ám Nightmare képességei közé tartozik még az is, hogy illúziókat hozzon létre. A következő tag LightCat. Egyszerű, hím fény elem. Ám a harmadik a legérdekesebb... Deadline. Aki ugyanis halál elem. A képességeiről nem beszél, ahogy Fűmancs sem, pedig ő jól informáltnak tűnik ebben a témában. Az új srác nagyon furcsa, alig beszél és senkinek nem néz a szemébe. Ellentétben Nightmare-el, aki mindenkinek egyenesen a lelkébe bámul. A két újonc viszont egymással egész jól kijön. Nem mondanám barátoknak, de egyértelmű hogy jobban elviselik egymást mint a többieket. Talán azért lehet, mert gyakorlatilag mindketten... Ez hülyén hangzik, de lényegében mindketten furcsaságnak számítanak. Elméletben az elemeiknek nagy és félelmetes hatalma van... De ők egyáltalán nem látszanak olyannak mint akik törődnének is ezzel. Gyanús... Mintha mindkettő rejtegetne valamit. Különösek. Nightmare konkrétan kisajátította magának a raktár szobát, ahol gyakorlatilag csak stabilabb dobozokon tud aludni. Mármint, ez mégis miért jó neki? Ha egyszer lehetne saját szobája, akkor minek egy sötét, poros helyiséget választott magának? Deadline pedig folyton egy maszkot hord. Meg ott vannak a sebhelyei is... Talán ők sem olyan véletlen kerültek ide... LightCat-ről pedig annyit, hogy egyszerűen csak egy gyökér. A motivációja nem valami inspiráló, ráadásul maga az egész karaktere úgy ahogy van irritáló. Meg ott van az is hogy csak egy fény elem, amiből mellesleg már van egy a csapatban. Az újoncok így elsőre nem tűnnek valami fényesnek, (Hah, de vicces vagyok) de idővel talán felküzdik magukat a mi szintünkre.

Viszont a mai éjszaka... Más volt mint a többi. Felébredtem, de nem a valóságban... Ez egy álom. Ám ezt az első percekben még nem realizáltam. A semmi közepén voltam. Semmi fal, semmi korlát. Viszont valaki állt előttem. Egy nőstény volt. Tizenéves. A bundája ultramarinkék, napsárga és élénk rózsaszín mintákkal. Hasonlított rám. És nem is véletlenül... Pontosan tudtam ki áll előttem. A neve Thundry... Ő a nővérem. Viszont valami furcsa, fényes, csillagos aura vette körül. Egy dolgot viszont tudtam... Ő nem lehet itt. Ugyanis Thundry már régen halott. Tökéletesen emlékszem arra a napra. Egy gonosztevő kapott el minket. A szüleinkkel már végzett, mi viszont valamiért kellhettünk a tervéhez. Minket elrabolni készült. Kicsik voltunk, és könnyen irányíthatóak. Majd a következő amire emlékszem az, hogy egy barlangban kötöttünk ki. Nem is igazán barlang, inkább csak egy szakadék széle. Egy szakadéké, melynek mélyén vadul sodró folyó rohan. Majdnem sikerült is meglógnia velünk, de közbejött valami... Akkoriban volt egy önjelölt hős csapat, akik akkorra már szép kis hírnevet nyertek maguknak. Pontosan, jól gondoljátok... Ők voltak az Elem Csapat. Még az eredeti. Ahol hatan voltak. Le akarták győzni a gonoszt, viszont volt valami amiért nem tehették. PebbleStone (mert asszem' ez volt a neve) megfenyegette őket, hogy ha akár egy lépéssel is közelebb jönnek, a szakadékba hajít minket. A vízbe. Nekünk, áram elemeknek a víz szintén veszedelmet jelent, pont mint a tűz elemeknek. Ugyan nekünk nem lett volna olyan necces mint a feljebb említett macskáknak, ám ebbe azt is bele kell kalkulálni, hogy csak kölykök voltunk. Nehezen tudtuk irányítani az erőnket. Főleg én. Plusz az akkori stressz és pánik kényszeresen is aktiválhatta a képességeink. Szóval ők csak álltak, és vártak a csodára. Mintha a probléma magától megoldódna. De ez nem így történt. PebbleStone végül elunta magát, és puszta szórakozásból a szakadékba lökte Thundry-t. A nőstény képessége a sokk és rettegés hatására kényszeresen aktiválódott, ami ahhoz vezetett, hogy... Végig kellett néznem ahogy a nővérem kényszeresen öli meg magát. A folyó egyszerűen továbbmosta Thundry végsőkig perzselődött testét, mire az akkori Elemek csupán csak lesokkolt tekintettel bámultak maguk elé... Nem tettek semmit... Semmit, hogy megmentsék a nővéremet. Pedig... Nem ez lenne a feladatuk az ilyesfajta "hősöknek"?! Ártatlan macskákat menteni?! Ehhez képest ők csak álltak, és végig néztek mindent... De persze miután már elvesztettük Thundry-t, csak azután voltak képesek megmozdulni. Végre támadtak. Innentől már csak az van meg hogy én is a folyóba zuhantam... De én túléltem. Fogalmam sincs hogyan, de élek még. Ezután talált rám Sunset, és az ő családja. Ők segítettek nekem... Ők segítettek újrakezdeni. De én mégsem feledtem el semmit... Bosszúra vágyom, még mindig. Bosszút akarok állni azokon a mihaszna, önjelölt hősökön akik hagyták meghalni a nővérem... És ha az eredetiek halottak is... Most itt a tökéletes lehetőség arra, hogy visszafizessek nekik mindent... A mostani Elemek nem mások, mint az akkoriak kölykei. Ők nagyjából az én korosztályomból valóak, ami azt jelenti... Hogy minden esélyem megvan legyőzni őket. De most nem ők álltak előttem. Hanem Thundry... Ami viszont teljesen lehetetlen...
- Rég láttalak, Electro. - Mosolygott rám kedvesen.
- Mit keresel itt?... Te már rég meghaltál. - Feleltem hűvösen.
- Tudom... Csak szellem vagyok. Viszont mindenképp látni akartalak, testvér.
- Szellem? Az lehetetlen... Szellemek nem léteznek! - Morogtam. - Na szép, már kezdek begolyózni... Ez csak az én fejemben játszódik le... Nem is lehetsz itt! Nem hiszek a szellemekben...
- Ez sajnálatos... - Halkult el a nőstény hangja. - Viszont akkor sem tetszik a dolog amire készülsz.
- Miért is nem? - Kérdeztem vissza.
- Te sem gondolod komolyan... Nem mondhatod komolyan. Ők nem tehetnek semmiről... Te sokkal jobb vagy ennél, Electro... Miért akarsz gonosszá válni? - Kérdőjelezte meg szándékaimat a nőstény.
- Hogy miért? Ezt most komolyan kérdezed?... Thundry... Miattuk történt minden... Miattuk haltál meg! - Feleltem dühösen.
- Te is tudod hogy ez nem igaz. Ők nem tehetnek semmiről...
- Semmiről?... Nem tehetnek SEMMIRŐL?! Hazudsz... Mindenki csak hazudik! Ők nem voltak hősök! Nem voltak semmi mások, mint önjelölt igazságszolgáltatók, akik meg egy ártatlan lány életét sem voltak képesek megmenteni, mert nem tettek SEMMIT! Mégis mire vártak?...Hogy az a gonosztevő magától adja meg magát?... Miféle hősök ezek?!
- Electro, nyugodj meg... Kérlek... Megértem hogy dühös vagy, de a bosszú nem old meg semmit. - Folytatta Thundry a győzködést.
- Lehet. De mit csináljak, üljek ölbe tett mancsokkal? Na azt már nem... A bosszú lehet hogy nem megoldás, de számomra tökéletes igazságtétel lenne. Hát nem érted?... Azt akarom, hogy szenvedjenek... Szenvedjenek mint mi mindannyian! És ha az eredetiekről le is késtem... Az újak még mindig itt vannak. Hidd el nekem, végre ők is érezni fogják amit nekünk kellett... Az édes bosszú az egyetlen amire vágyom. És ebben nem fogsz megakadályozni. - Magyaráztam a szellemnek a végén már mosolyogva. Már ha egyáltalán igazi szellem volt és nem valami ostoba tréfa Nightmare által. Thundry elcsendesedett... Majd hirtelen eltűnt. De nem ébredtem fel. Ehelyett macskák sziluettjei jelentek meg körülöttem. Mindegyik különböző volt, de nem tudtam beazonosítani őket. Csak fekete árnyak... Amíg ki nem nyitották a szemeiket. Az első egy királykék szempár volt. A második lángsárga. A harmadik levélzöld, míg a negyedik hamuszürke. Az ötödik pedig, aki egyben az utolsó is volt, pontosan előttem állt... Zafírkék szemekkel. Volt egy érzésem, hogy tudom kiket látok. Viszont egy macska hiányzik... Az akinek élénk zöldek lennének a szemei. Ő bizonyára egyetlen okból nincs itt... Ő még él. De a többiek mind itt voltak. Az Elemek. Még több szellem. Kétségbeesett üvöltések visszhangoztak a fejemben. Mi történik? És miért pont most? Miért pont velem?... Mintha tényleg meg akarnának állítani benne hogy erre az útra helyezzem a mancsom. De ne higgyék hogy ezzel elérhetnek akármit is. Rohanni kezdtem. Pontosan tudtam hogy ez csak egy álom, és így nem juthatok sehova, mégsem érdekelt. Ők viszont jöttek utánam. Ezért csak futottam, egyenesen a semmibe. Elegem volt az egészből. Fel akartam ébredni. Lassan kezdett átjárni a félelem... Majd véget ért minden. A szellemek eltűntek. Már ha tényleg azok voltak... Minden elhalványult. Végre felébredtem.

Csend volt. Néma csend. Remegtem. Remegtem a félelemtől. De nem adhattam ki egy hangot sem. Tudtam, ha felébresztem a többieket akkor kicsinálnak érte. Mégis... Mi történt?... Valódi szellemek lehettek?... Vagy csak a saját képzeletem?... Hirtelen megjelent előttem valaki. Nightmare volt az. Pedig még csak az ajtó enyhe csikorgását sem hallottam. Teljesen kirázott a hideg tőle.
- H-Hogy kerülsz ide?! Az éjszaka közepe van! - Suttogtam rémülten, majd valami más is megfordult a fejemben. - ...Te ijesztgetsz?
- Én? Már bocs, de mégis mi hasznom lenne belőle? Miért... Talán láttál valamit, amit hozzám kötnél? - Vigyorodott el ördögien a félelem elem.
- Nem! Egyáltalán nem! - Mentegetőztem. - Jól vagyok...
- Hazudsz. - Jelentette ki könnyelműen a nőstény. - Átlátok rajtad, Electro. A félelmeid elől nem menekülsz. Valamit eltitkolsz.
- Már miért tenném? Hagyjál békén, és menj vissza aludni! - Morogtam. Nightmare viszont nem ment sehova. Ehelyett inkább csak közelebb jött. Félelmetesen közel. Néma csend volt, még a lépéseit sem lehetett hallani. Egyenesen a szemembe nézett, mire az arckifejezése teljesen megváltozott.
- Ez... Tragikus... - Susogta meglepetten a félelem elem.
- Mi? Mégis miről beszélsz? - Kérdeztem vissza összezavarodva.
- A szemed... A lelked tükre. Mindent elárul rólad. Az egészen nyilvánvaló dolgoktól a legapróbb titkaidig. Most már nyitott könyv vagy számomra, Electro. Ismerlek, mint a mancsomat. 
- Hogy?... Ez hogy lehetséges?! Te csak egy félelem elem vagy, semmi több! Vagy talán tévedek? - Vágtam rá irritáltan.
- "Csak"?... Ugyan, ne becsülj alá, mert a végén még pórul jársz. A "csak" elég sértő lehet, tekintve hogy sokkalta veszélyesebb vagyok nálad. Te egy áram elem vagy. Egyszerű, könnyen kiismerhető. Semmi extra. Csak egy áram elem... De én? Én egy félelem elem vagyok. Ami viszont már sokkal összetettebb mint gondolod. Az én képességeim elsajátítása komoly tehetséget és koncentrációt igényel. Szóval nem ajánlom hogy akármivel is magasabb rangúnak képzeld magad nálam, csak azért mert nálam sokkal előbb itt voltál... A kérdésedre pedig egyszerű a válasz; Mit ér egy félelem elem, ha nem ismeri az ellenfelét? Mit tudnék kezdeni az Elem Csapat tagjaival, ha nem ismerném a félelmeiket? Tudod, a természet mindent megold... De csak hogy rövidre fogjam; A képességem minden eszközt a mancsomba ad, mely ahhoz szükséges hogy a frászt hozzam akárkire. Elég csupán a szemedbe néznem, és minden félelmed elém tárul annak minden részletével és indokával együtt. Szóval csak hogy tudd... Egyáltalán nem mindegy hogy hogyan bánsz velem, Electro... Mert hogyha alábecsülsz... Ki tudja? Thundry-val talán a halálban egyesültök... - Magyarázta hátborzongató nyugodtsággal Nightmare. A monológja vége felé már teljesen megfagyott bennem a vér. Tényleg erősebb mint hittem... És mindent tud rólam. Fűmancsnak tényleg igaza volt... Nightmare sokkal veszélyesebb mint amilyennek látszik.
- Na de most hogy ezt megbeszéltük... Eredetileg egyébként azt az üzenetet terveztem átadni, hogy a góré hamarosan beszédet kíván tartani, szóval jobb ha csipkeded magad. - Tette hozzá kedvetlenül.
- Ilyenkor?! - Kérdeztem vissza hitetlenül.
- Ilyenkor. Miért, talán nem ismered azt az inszomniás szerencsétlent? Le merem fogadni hogy az időérzéke már egy nem létező dolog. - Morogta a nőstény, majd egyszerűen kiment a szobából. Na jó, eddig is furának tartottam, de most már egyenesen ijesztőnek gondolom. Viszont akkor ideje a hajnali csapat megbeszélésnek... Csodálatos.

A csapat már komfortosan elhelyezkedett a nappaliban, a szorosan fal mellett elhelyezett kanapén. Majd nem is kellett sokat várni, megjelent a főszereplő is. Megállt előttünk, jegyzetfüzettel a mancsában, mintha egy osztálynak készülne prezentálni. A szőre kócos, mint aki most kelt fel, de a szemein nem úgy látszott mintha akármennyit is aludt volna.
- Na, most hogy mindenki méltóztatta felkelni, kezdhetjük is... Ugye ez lesz az első támadásunk, ami azt jelenti hogy nem kell túlzásokba esni. És csak hogy mindenkinek egyértelmű legyen, az ostrom holnap lesz. - Kezdte el beszédét a föld elem.
-  ...Ostromnak nevezni ezt már eleve túlzás. - Jegyezte meg Sunset. Fűmancs csak egy szúrós tekintettel válaszolt rá, majd már majdnem folytatta volna a szónoklatot.
- Figyelj... Biztos hogy egyáltalán támadnunk kell? Mármint... Muszáj hogy mi támadjuk meg őket?... Nem lehetne ezzel esetleg... Várni egy keveset? - Kérdeztem enyhén habozva. Erre a kandúr megfagyott. Eleinte nem szólt egy szót se, csak a bundáján lehetett látni hogy irritálja a kérdésem. Mély levegőt vett, talán azért hogy megőrizze a hideg vérét. Minden szem rám szegeződött.
- Már bocsánat, de mit is mondtál, Electro?... - Kérdezett vissza halványan morogva.  - Mi az, talán így a nagy nap előtt hirtelen berezeltél? Talán túl gyáva vagy hozzá? Könyörgöm, döntsd már el hogy gonosz vagy, vagy pedig kölyök! Ez itt nem az óvoda, hogy így kényed-kedved szerint végezd a dolgokat! Talán nincs kedved a támadáshoz? Nem vagy formában, vagy mi?! Ez itt nem kívánságműsor! Vártunk már eleget, most végre elérkezett a mi időnk a tündöklésre!
A végére már látszott Fűmancson ahogy elpattan a húr. A mancsaiból apró fű-pengék álltak ki, a karmai teljesen kieresztve. Élesek és sötétzöldek. Ugyan Sunset karmainál kisebbek, mégis tökéletesek lennének ahhoz hogy megtépjenek valakit... Vicsorgott, viszont valahogy mintha érezni lehetett volna rajta, hogy... Enyhén élvezi hogy megalázhat. Talán az én megfélemlítésemmel akarná nyomatékosítani a hatalmát? Elvégre, lehet hogy a csapat egy része elismeri vezérnek, de ugyanakkor ott van a másik fél, akik még mindig csak egy dühkezelési problémákkal rendelkező idiótaként tekintenek rá.
- Hé, vegyél vissza a képedből! Nem csoda hogy a csapatnak kételyei vannak, ha egyszer egy ilyen barom próbál az élre állni! - Szállt be Sunset is.
- Már bocsánat, talán meguntátok az ittlétet? Felőlem menjetek csak, arra van az ajtó! - Morogta Fűmancs a csapóajtónk felé mutatva. - Viszont... Szerintem inkább gondolkozzatok el egy picit... Elvégre, mégiscsak én vagyok az egyetlen aki esélyt adna nektek a bosszúra. És nem is csak arra! Talán nem akarjátok megmutatni a világnak, hogy mennyit is értek valójában?... Mert ha nem, mint korábban is mondtam, el lehet menni. És igen, meglehet hogy nem egészen a hagyományos módon értelmezem egy vezető fogalmát, de bízzatok bennem! Együtt sikerülhet! Először legyőzni az Elem Csapatot... Majd bárkit aki az utunkba kerül! Na?... Halljam, mit akartok? Vagy maradtok, és beletörődtök a mi módszereinkbe, vagy akár le is léphettek, mi pedig nem hallunk többet egymásról. Hm?
Sunset grimaszolva mérte végig az előtte álló hímet. Fűmancs egy elég érdekes eset. Első látásra egyáltalán nem tűnhet veszélyesnek. Magas, vékony kandúr, aki leginkább a szavakkal tehetséges. Viszont a gyakorlati edzéseinken tökéletesen látszik, hogy... Vigyázni kell vele.
- Semmi? Pont ahogy gondoltam. Akkor folytathatjuk a megbeszélést, vagy tovább akartok hisztizni? - Kérdezte a föld elem miután semmi válasz nem érkezett. Én és Sunset ingerülten bólintottunk, jelezve hogy hagyjuk tovább pofázni. Miután lenyugodtak az indulatok, Fűmancs gond nélkül folytatta, mintha mi se történt volna.
- Szóval, ott tartottam, hogy holnap támadunk. A harchoz Nightmare illúzió szobáit fogjuk használni, mely lehetővé teszi hogy szétválasszuk őket, és még valóságos időt sem vesztegetünk vele. Igazából szerintem az lenne a legokosabb, ha lenne valamiféle beosztás... És persze ennek a kezdeti ötletét is leírtam, nyugodtan szakítsatok félbe ha nem tetszik a szerepetek. A beosztás első ötlete a következő; Először is, Sunset megkapja Nighty-t. Emlékezz, az első célunk csupán csak megtörni, ráérünk még eltenni láb alól. Nem kell torokra menni, viszont ha találsz rá módot hogy komolyabb kár nélkül kiüsd... Számítok rád. - Kezdett bele a hím. Sunset arcán enyhe vigyor jelent meg. Látszott rajta hogy elégedett a beosztásával.
- A következő... Galaxine. Tudom hogy Szikrát jobban ismered, de ha nem veszed zokon, szerintem Szellő ellen több esélyed lehet. - A nőstény erre egyszerűen bólintott, jelezve hogy megfelel neki a szerepe.
- Dayly. A tiéd lesz Kagyló. Szerintem nem lehet gondod vele, de azért csak óvatosan. - A fény elem szintén bólintott, nem fűzött a dologhoz semmit.
- Electro... Te fogsz Szikrával küzdeni. Persze... Csak ha nincs ellene bármi kifogásod. - Fordult felém a föld elem enyhén gúnyolódva. Van egy érzésem, hogy nem nagyon fogja hagyni hogy elfelejtsem ezt az előbbit. Én is egyszerűen bólintottam.
- És végül pedig én leszek Virággal. LightCat, Nightmare és Deadline, ugye a három újoncunk pedig segédkezik ahol tud. Van kérdés? - Nézett végig a csapaton Fűmancs, majd miután semmi válasz nem érkezett, gond nélkül folytatta. - Tökéletes! A hangjelzéseket ismeritek, innentől minden a karmaitokra és az elemetekre van bízva. Ennyi, mehettek vissza aludni.
A kandúr miután befejezte prezentációját, rögtön megindult a saját szobája felé, és bezárkózott, mint aki jól végezte dolgát. A csapatunk készen áll. Az első támadás miatt már mindenki feszült. De ez csakis rajtam látszik ennyire... Már minden elő van készítve... A Gonosz Elemek végre támadásba lendülnek.