NIGHTY

A tavasz már kétségkívül megérkezett. Virágok mindenütt, az erdő teljesen új életre kelt. Viszont... Ez nem azt jelentette hogy a reggel is zökkenőmentesen indult.
- Nighty-nak levele jött! Nighty-nak levele jött! Woo woo woo! - Rúgta be az ajtót Szikra, egy papírdarabot lengetve a mancsában.
- Kussoljál már! - Morogtam rá kedvetlenül.
- Ki az ágyból, Sötéthold! Ébredj, mert leveled jött! - Kiabált tovább teljes hangerőn. Esküszöm, ez a bolond idegesítőbb mint egy ébresztő óra. Csak egy gond van; Az órát ki lehet kapcsolni. Szikrát nem. Ez a gyökér addig fog üvölteni amíg agyon nem verem.
- Csak add ide, és takarodj... - Mormogtam fáradtan, miközben végre méltóztattam kikelni az ágyból. A tűz elem a mancsomba nyomta a levelet, de a világért se ment volna ki. A papírhoz még csak boríték se tartozott. Vagy csak Szikra tépte le róla. Ki tudja? A levélben a következő állt,

Nighty-nak, az Elem Csapatból

Jöjjetek az erdő mélyére, szeretnék bemutatni pár macskát. A csapóajtót keresd. Kérdezd Virágot, ő pontosan tudja hol találsz. Vigyázz magadra... Mert nem most látsz utoljára

Semmi aláírás. Az írás stílusán lehetett látni hogy az illető sietett, mégis tökéletesen olvasható volt. Érdekes... De az még érdekesebb, hogy vajon ki írhatta. Talán az a félőrült fény elem? Mi volt a neve?... Áh, megvan... Dayly. Nem lepődnék meg rajta ha ő küldte volna.
- Szikra... Ezt meg honnan szedted? - Kérdeztem gyanakvóan.
- Az ajtó előtt volt. Miért, talán... Valami baj van vele?... - Kérdezett vissza elkomorodva a tűz elem.
- Maradjunk annyiban, hogy nem a legbiztatóbb... Virágot kell megkérdeznünk róla. - Jelentettem ki, majd rögtön ki is mentem a szobából. A többiek már rég végeztek a reggelivel. Természetesen... Na mindegy, nekem amúgy sincs nagyon szükségem rá. Az irányt rögtön Virág felé vettem.
- Te tudsz erről valamit? - Nyújtottam a nőstény felé a papírt. A növény elem gyorsan átpásztázta az írást, majd a tekintete megfagyott. A fülei hátracsapódtak, teljesen megdermedt.
- Ez... Ez ő... - Rebegte a zöld bundás macska.
- Kicsoda? - Kérdeztem türelmetlenül.
- Ő... Fűmancs. - Nyögte ki végül. Róla csak annyit tudtam hogy vele találkozgatott Virág bizonyos időközönként. Viszont... Egy ideje már nem mászkált el emiatt. Nem mondta el hogy miért.
- Aha... Akkor viszont indulás. - Jelentettem ki egyszerűen.
- V-Várj! Tényleg menni akarsz?... - Kérdezte Virág. A hangjában enyhe rémületet lehetett felfedezni.
- Igen?... Miért, talán nem kéne? Ha tényleg olyan ártalmatlan ahogy te mesélted, akkor nem hiszem hogy nagyobb baj lehet belőle. Vagy talán máshogy gondolod?
- Nem... Hagyjuk. - Felelte a nőstény, de mintha eltitkolt volna valamit. - Akkor viszont szedjük össze a csapatot.

Hamarosan már az erdőben barangoltunk. Virág mutatta az utat, pont ahogy a levélben állt. Egy ideig sétáltunk, majd a nőstény hirtelen megállt. Rá akartam kérdezni hogy miért, de aztán megláttam az indokot. Meg is volt az a bizonyos csapóajtó. Egy föld alatti bázis... Okos. Nekünk bezzeg nem futotta ennyire. Viszont ez akkor is gyanús... Valami baljós érzésem volt.
- Fűmancs, tudom hogy itt vagy! Nyisd ki! - Kezdett Virág vadul kopogtatni a csapóajtón. Az ajtóval nem történt semmi. Viszont... A fák felől mocorgásra utaló hangok jöttek. Majd megtörtént amire szerintem egyikünk sem számított volna. Az egyik fáról egy macska ugrott le. Majd még egy, egy teljesen másik fáról. Ez még megismétlődött háromszor, mire már öt macska állt előttünk. A fákról ugrottak le... Mint akik támadni készülnek. A földre érkezve először lerázták magukról a fenyők jellegzetes tűleveleit, majd rendezett sorba álltak be elénk. Mi is hasonló alakzatban álltunk. Középen, velem pontosan szemben állt egy kandúr. Viszonylag magasnak mondanám, rövid bundával. A szőre sötétbarna, mancsain zöld fűminta futott fel. Tökéletesen el tud vele rejtőzni az erdő színei közt. A haja és farka levelekből állt, pont mint Virágnak. Az utóbbin egy kisebb szakadás volt látható, Virág egyszer azt mesélte hogy az ilyenek konkrét sebhelynek számítanak. A szemei világosbarnák, alattuk teljesen sötéten. Mint akinek maradandó gondjai akadnak az alvással. Mosolygott. Viszont ez nem a tipikus vidám mosoly volt, inkább egy ravasz vigyorhoz hasonló. Az egyik oldalán szintén egy kandúr. A csapatból a legmagasabb, nagyobb termetű. Hosszú, fehér bundája volt, napsárga mancsokkal, hajjal és farokkal. A szemei ugyanezt a palettát használták. Ő nem mosolygott. Inkább grimaszolt. A tekintete teljesen fagyos. Amellett egy újabb kandúr, aki viszont a legelső magasságában volt. A bundája élénk ultramarinkék, vagy akár zafírkéknek is hívhatjuk. Távolról is könnyen kiszúrható, csodálom hogy a fenyő ágai közt bujkálva nem láttuk meg egyből. A füle és farka felettébb furcsa alakú, az utóbbi leginkább egy villámra hasonlított. A mancsai élénk sárgák, ahogy a szeme alatti, szintén villám alakú minták is. Szerintem a hülye is látná rajta hogy áram, vagy esetleg vihar elem lehet. A szemei sötétkékek, az íriszei szintén sárgák. Az arca kifejezéstelen. A legelső macska másik oldalán egy nőstény állt. Dayly volt az. Nekora, most segíts meg... Az az őrült már megint itt van. A külseje szinte ugyanolyan volt mint a legutóbbi találkozásunkkor. Hosszú, hófehér bunda, rózsaszín mellény, rubinvörös szemek. Valamivel alacsonyabb volt a kéknél. A mosolya valahol az ártatlan és az őrült között helyezkedett el. És végül mellette egy újabb nőstény. Ő volt a legalacsonyabb közülük. A bundája határozottan hosszú, sötétlila. Fehér, csillagokra emlékeztető pettyek szóródtak szét az egész testén. A szeme teljesen fekete, két fehér folt jelezte merre néz. Tisztelettudóan húzta ki magát, nem mozdult meg. A tekintete olvashatatlan. Egy dolog közös volt bennünk. Ugyan mindegyiknek különböző színekben, de a nyakláncaik ugyanolyanok voltak. Egy egyszerű szalag, két szimmetrikusan elhelyezett ékkővel. Valahogy azt a hatást keltette mintha a mieinket akarták volna majmolni. Körülnéztem a csapattársaim között. Szinte mindegyiknek ugyanolyan volt a tekintete. Lesokkolt. Mintha ők is azt éreznék amit én azzal a Dayly-vel kapcsolatban... Mintha pontosan tudnák hogy kik állnak velünk szemben. Még Szikra is. Ő leginkább a sötétlila nőstényre meredt. Mintha pár lépést tett is volna hátrébb.
- Fűmancs?! Mégis mi ez?! - Vicsorgott Virág a barna kandúrra. Mindenki a nőstény felé fordult. A hím ugyanúgy mosolygott. Mintha rá lenne fagyva az arcára. Mintha nem tudna mást. Mintha egy szerepet játszana.
- Ugyan, Virágom, te sem hitted hogy ilyen könnyen megszabadulsz tőlem! - Szólt Fűmancs. Hát ő lenne az. Tényleg látszott rajta amit Virág korábban mesélt róla. Tényleg úgy néz ki mint aki alig alszik. Ahhoz képest viszont egyáltalán nem látszott fáradtnak. Bár, ki tudja. Az is lehetséges hogy csak felcsigázza magát hogy ne látszódjon rajta. Vagy csak hozzá van már szokva.
- Tényleg te írtad a levelet, mi? Mit akarsz tőlünk? - Kérdeztem kedvetlenül.
- Igazad van, tényleg én voltam. Briliáns megfigyelés! És persze a kérdésed is teljesen jogos, látszik hogy határozott macska vagy. - Folytatta Fűmancs ugyanúgy mosolyogva. Az arca egy pillanatra se torzult el. - Mint láthatod, nem egyedül vagyok itt. És gondolom, hogy talán be sem kell mutatnom őket, hiszen valószínűleg mindannyian ismerős arcok a csapatod számára... Csupán egy diszkrét kis bemutatkozásra érkeztünk. Hiszen... Ahogy észrevettem, a vadonatúj Elem Csapat igazán békésen éldegél mostanában, nemde? Hát engedjétek meg, hogy bemutassam számotokra a tökéletes ellenfeleket; Jómagunkat. Mi lennénk a Gonosz Elemek, kik teljes bátorsággal hívnak ki benneteket. Hiszen úgy tudom, hogy mindegyikünknek van egy-két lezáratlan ügye veletek, és ezt ti is pontosan tudjátok. A csapatom örömmel kezdene végtelen háborúzásba az Elemekkel, melyből majd csak egyetlen csapat jöhet ki győztesen. Nighty, várom válaszod.
A kandúr úgy szólt hozzánk, mintha éppen egy hatalmas tömegnek tartana beszédet. Ebből következtetek arra, hogy vagy van már tapasztalata az ilyen helyzetekben, vagy egyszerűen csak kiválóak az előadói képességei. Az utóbbit támasztaná alá, hogy még mindig csak mosolygott. Nem hagyta abba. Nem törte meg a szerepet. A nevemet is tudta. Igazán rákészülhetett erre az egészre. Ismét szétnéztem a csapattársaimon. Már egyikükön sem lehetett rémületet látni. Csak a színtiszta dühöt, némi meglepetéssel keverve. Ők is felém néztek. Néhányan enyhén bólintottak, a többieknek csak a szemében lehetett látni amit üzennek. Pontosan értettem mit akarnak. Fűmancs türelmesen várt. Csodálom hogy az arca nem fáj-e már attól a sok vigyorgástól. Majd végül a csapat némán döntést hozott.
- A kihívást elfogadjuk... Mától kezdve hivatalos ellenfelek vagyunk. - Feleltem. Fűmancs szemében egyszerre tükröződött elégedettség és izgatottság. Erre a magasabbik, fehér kandúr mintha meg akart volna indulni felénk. Talán támadni akart. Erre Fűmancs egyszerűen csak kinyújtotta elé a mancsát, abból pedig éles, zöld pengéket állított ki. Talán fűszálak voltak, az még a nevéhez is illene. Majd a fejét is a csapattársa felé fordította. Ekkor törte meg a szerepet. Most nem mosolygott, hanem egyenesen vicsorgott a másik hím felé. Társa irányába egy jellegzetes, sziszegő hangot hallatott. Ezt mi macskák akkor használjuk, ha igazán felidegesítenek, és ezt társaink felé is közvetíteni akarjuk. Fenyegetésre is használható. Erre a fehér kandúr is vicsorogni kezdett, majd visszaállt eredeti pozíciójába. Aztán Fűmancs ismét felénk fordult, mosolyogva, mintha mi se történt volna.
- Ezt örömmel hallom. Egyenlőre csupán ennyit akartunk. Találkozunk a csatatéren, Nighty... - Mondta, majd felnyitotta a csapóajtót hogy távozzon. Ám valamit még hozzátett mondandójához; - ...Remélem, hogy te nem vagy olyan gyenge, mint az elődöd volt. Gondolom te sem efféle hírnevet akarsz magadnak.
Ezután már tényleg eltűnt, ebben követték a csapattársai is. Pontosan tudom mire célzott. És nem tetszik. Vannak dolgok, amikkel szemben még mindig nem bírom a tiszteletlenséget. Direkt mondta ezt. Direkt akart kiborítani. De nem, nem hagyom hogy egy ilyen aljas húzással felidegesítsen... Nem lehet. Viszont akkor sem fogom hagyni hogy ő nevessen a végén. Nem leszek gyenge. És nem fogom úgy végezni. Nem fogom hagyni... Nem szabad... A csapat rögtön elindult visszafelé. Mindenkinek ugyanaz járt a fejében. És mindenki beszélni akart róla. Valami közeleg. Valami hatalmas változás előtt állunk.

FŰMANCS

A nagy leleplezés tökéletesen sikerült. És még sikerült is megfigyelnem pár dolgot... Ez volt az első alkalom hogy testközelből láthattam a teljes Elem Csapatot. Élménybeszámolóra felkészülni; Az első szembetűnő dolog az a testbeszédük volt. Leginkább Nighty-ra koncentráltam. Sokkal alacsonyabb mint képzeltem. Viszont a csapattársai közül, ha nem is sokkal, de mégis ő számít a legmagasabbnak. Egy csapatnyi törpe... Hát nem zseniális? A mozgásán viszont látszott, hogy amennyire tudja kihúzza magát, mintha azt hinné hogy ezzel egy centivel is magasabbnak mutathatja magát. Sétálni négy lábon teszi, talán ezzel a nagyobb stabilitásra hajt. Amikor egy helyben áll, akkor két lábon. A mancsai összefonva, farka lehajtva, szorosan maga mellett. A szemeit meglepetés esetén nyitja tágra, egyébként igen szűken tartja. Ennek valószínűleg a szemei érzékenységéhez van köze, abból kifolyólag hogy sötétség elem. A hangja kifejezetten éles, de hajlamos eltompulni, minden az indulatoktól függ. Most persze kérdezhetitek, hogy minek elemeztem ki ennyire részletesen, de én amondó vagyok, hogy jobb minél többet megtudni az ellenfelemről. Mától fogva hivatalosan is annak számít. És ha már itt tartunk... Igen, még mindig csak öten vagyunk. Viszont a tényleges támadást akkorra tervezem, amikor már teljes a létszám. Annak a bizonyos két tagnak végre elküldtem a behívó üzenetet, szóval már csak egyetlen dolog volt hátra; A kérdéses tag tisztázása. És egy aprócska előnyöm is van; Megvan a telefonszáma. Nem, nem fogom elárulni hogy honnan szereztem meg. Megvannak a módszereim. Szóval elvonultam a szobámba, és indulhatott a buli. Egy jó ideig kicsengett, de végül mégiscsak felvette az illető.
- Üdvözlet, Nightmare. - Szóltam elsőnek.
- Ki vagy, honnan tudod a nevem, és hogy szerezted meg a számom? - Kérdezte egy éles, frusztrált hang a vonal másik végén.
- A nevem Fűmancs, és már sokat hallottam rólad. Lenne egy ajánlatom számodra.
- Ajánlat? Füveske, megvan hogy kivel is beszélsz?
- Pontosan tudom ki vagy. És igen, tisztában vagyok a képességeiddel, különben most nem beszélnénk.
- Oh ugyan, sokkal többre vagyok képes mint azt te valaha is el tudnád képzelni. Halljam, mi az ajánlat?
- Megvan hogy mi is az az Elem Csapat? Nemrégiben ismét felbukkantak. Az én csapatom egy velük ellentétes, gonosztevő csapat. És tudod... Megtisztelő lenne, ha te is a része lennél.
- Érdekes... Mesélj csak. Nekem mi hasznom lenne ebből az egészből?
- Elsősorban a bosszúra alapszunk. Viszont nem csak ebből áll az egész. Több oldala is van a dolognak. Talán a leghasznosabb része az állandó szállás. Meg persze... A dologba a vérontás is beletartozik, ha érdekel. Na, mit szólsz? - Kérdeztem. Csend lett. Mintha gondolkozott volna. Nightmare tökéletes része lehetne a csapatnak. Nightmare különleges. És veszélyes. Épp ez a hasznunk belőle. Már sokat hallottam róla... A történetével azóta is tele van a média. Egy gyilkos. Egy őrült... És éppen ez kell nekünk. Nagy hatalommal bír. Olyannal, amely felettébb sokoldalú.
- ...Legyen. Úgy sincsen jobb dolgom. Na mondd csak, pontosan hova kell mennem? - Érkezett végül a válasz.
- Common Régió, DarkPines erdő. Ha az erdő széléig elmész, onnantól össze tudlak szedni.
- Rendben. Ez esetben még találkozunk, Fűmancs... - Fejezte be, majd lecsapta a telefont. Na igen, úgy látszik ő sem a legudvariasabb tagok közé fog tartozni. De ez legyen a legnagyobb baj. És ezzel már hivatalosan is kimondhatjuk, hogy ha végre megérkezik mindenki, a csapat teljes létszáma nyolc. Hárommal több mint az Elemeké. Tudom, a túlerő nem valami tisztességes dolog, de ugyan, ezen a ponton már ki törődik vele? Mától fogva nincs több bujkálás. Nem kell figyelnünk rá hogy látnak-e vagy nem. Egy új kezdet. És immáron már tényleg megmutathatjuk, mennyit is érünk. És ha már itt tartunk... Virág ügyét is megoldom valahogy. Egyenlőre biztos vagyok benne hogy tiszta szívből gyűlöl... Miért is tenne mást? De ugyan, előbb-utóbb úgyis megváltozik a véleménye. Küzdeni fogok érte. Akármibe is kerül...

VIRÁG

A nap további részét végig azzal töltöttük, hogy összegeztük tudásunkat a Gonosz Elemekkel kapcsolatban. Mind az öt tag olyan, aki valamikor valamilyen szerepet betöltött a csapatunk tagjainak életében. Fűmancs... Fűmancsot már ismerjük. Kiváló színész. És ragaszkodó... Nagyon ragaszkodó. Dayly-ről Nighty tud egy keveset. Fény elem, és elég érzékeny. Electro Szellő régi ismerőse. Áram elem, csendes, rejtélyes. Sunset örökbefogadott testvére. A múltjáról nem tudni sokat, de erősen megveti a csapatunkat. Nehezen nyílik meg. Szellő szerint egy dologban hasonlít Szikrára, a víztől való félelemben. Az ő képességére is veszélyes a víz. Sunset Kagylónak az ex-barátja. A nőstény elmondása szerint Sunset erősen agresszív. Nap elem, szintén gyűlöl minket. Az anyját még kölyökkorában vesztette el... Pont a mi tragédiánk napján. Apám utolsó harca volt aznap. Az utolsó tag pedig Galaxine. Szikra egykori párja. A szülei hamar elváltak, kemény nevelést kapott. Nem sokkal a Szikrával való szakításuk után magántanuló lett. Azóta Szikra nem hallott róla semmit. Szóval igen, ez minden amit tudunk róluk.

Elérkezett az éjjel. Én pedig nem tudtam elaludni. Nem hagyott nyugodni valami. Fűmancs. Tényleg ilyen könnyen ellenünk fordult volna? Ezt tisztáznom kell. Beszélnem kell vele... Így pedig elhatároztam, hogy az éjszaka közepén kisurranok, és megkeresem Fűmancsot. Lassan kinyitottam a szobám ajtaját. Óvatosnak kellett lennem, mert a csapat egyes tagjai, név szerint Szikra és Nighty hajlamosak rá hogy sokáig fenn maradjanak. Nem kéne összefutnom velük. Mert ha meglátnak, onnan garantáltan nem tudom majd kimagyarázni magam. A nappaliban senki. A bejárati ajtón is kilestem, majd kiderült, hogy legnagyobb szerencsémre mindketten alszanak. Innentől nem állhat az utamba semmi és senki. A csapóajtó is megvolt. Rögtön kopogtatni kezdtem rajta.
- Fűmancs! Fűmancs, told ide a képed! - Morogtam.
- Hagyjad, ostoba dolog azt feltételezned hogy képes lennék végig várni az éjszakát odalent. - Szólalt meg egy hang, de nem lentről. Fűmancs állt előttem, a szokásosan mosolyogva. De ez hamis. Csak megjátssza magát. - Egyébként is, megkérhetnélek hogy szokj le a kopogtatásról? Nem mindenki olyan mint én, vannak akiknek ki is kell pihenniük a napi hülyeségeim.
- Letörölheted a vigyort a képedről, átlátok rajtad. - Feleltem, miközben vele szemben álltam. Rögtön eltorzult az arca. Rájött hogy engem nem szedhet már rá. Az egész testtartása megváltozott.
- Mégis mi ütött beléd?! - Kérdeztem idegesen.
- Mi? Mire gondolsz, egész pontosan? - Kérdezett vissza a kandúr.
- Komolyan azért fordultál ellenünk, mert én vissza utasítottalak? Mégis mi képze... - Kezdtem bele, de Fűmancs félbe szakított.
- Hoho, álljunk meg egy percre! Te most komolyan azt hiszed hogy miattad történik ez az egész? Nem gondolsz egy kicsit sokat magadról? Bocsi, Virágom, de nem érsz azért ennyit. - Vigyorodott el gúnyosan a hím.
- Akkor meg miért?
- Ugyan, te tényleg nem emlékszel? Már hosszú-hosszú ideje tervezgetem ezt a csapatot. Még neked is meséltem róla, te kis butus!
- Hazudsz. Azt mondtad hogy hős csapat vagytok, mint mi! - Morogtam dühösen.
- Nem! Azt mondtam hasonló. A kettő nem ugyanaz. - Felelte a föld elem.
- Mégis miben hasonló?!
- Túl egyszerűen gondolkodsz, Virágom. Gondolj csak bele jobban. Hiszen, ha igazán mélyre nézel, lényegében a jó és a rossz sem egy természetes fogalom. Mi, macskák találtuk ki hogy mi számít jónak és rossznak. De ugyan, ki garantálja hogy helyesen gondolkozunk? És ha így nézzük, a hős és a gonosztevő teljes mértékben ugyanaz. Csak egy a különbség; Az egyik nyalizik a társadalomnak hogy elfogadják, míg a másik magasról tesz rá hogy mit gondolnak róla. Így már érted? Vagy talán magyarázzam el újra? - Indokolt Fűmancs.
- ...Hogy te mekkora egy mocsok vagy.
- Mondj csak amit akarsz, Virágom. Pontosan tudom hogy nem vagyok szent. De te sem. Ahogy senki sem. Hívj ahogy szeretnél, de én akkor is szeretni foglak. Akár tetszik, akár nem... Sosem szabadulsz meg tőlem. - Mondta, miközben már mögöttem állt. - Lehet hogy neked nem tetszik amit csinálok, de nem tudsz ellene mit tenni.
- Félre ismertelek. Teljesen megváltoztál.
- Lehet. De tudod, az is lehet hogy csak nem engem ismertél meg. Mindenki más arcát mutatja a világ felé. Mindenki úgy viselkedik, ahogy mások akarják látni őt. De erre már nincs többé szükségem. Csak hogy tudd, ez a valódi Fűmancs, akit most látsz. Ez vagyok én.
- Akkor viszont végképp felejtsd el hogy én valaha is akarjak tőled valamit. Nem akarom hogy közöm legyen hozzád.
- Ugyan, és miért nem? Talán még mindig Nighty után sóvárogsz?... Pontosan tudod hogy róla már lekéstél. Ő sosem szeretett téged. Ellentétben velem. Én hűséges lennék hozzád, Virág. Miért nem fogadod el?
- Mert én nem szeretlek, Fűmancs. Én azt hittem hogy te rendes vagy. Olyan, aki nem akar többet mint én. De tévedtem. Viszont ha én képes voltam elfogadni a csalódást, akkor neked is sikerülni fog. - Jelentettem ki, majd már kezdtem is vissza indulni a bázisra.
- Mondj amit akarsz. Viszont ezt nem hagyom annyiban. Te is tudod hogy minket egymásnak teremtettek... Nem? Küzdeni fogok érted, bármibe is kerül. Törődj bele. Vég nem végeztünk. - Szólt még utánam a kandúr. Tényleg kitartó. Túlságosan is. De én nem akarom hogy közöm legyen hozzá. Ellenfelek vagyunk. És akármit is hisz Fűmancs, ez a kettő dolog nem fér össze. Szóval még ha éreznék is valamit, akkor sem lenne esélye nálam. Jobban teszi ha feladja az egészet, és mostantól csak a harcra koncentrál. Úgy nem fog neki annyira fájni. Feltéve ha valaha is fájt neki akármi is. Nem fogja elérni a célját. Sosem leszek az övé. Sosem fogom szeretni. És ezt jobb is ha elfogadja. Mert nem fog változni semmi... És most, hogy a Gonosz Elemek is felbukkantak... Minden megváltozik. Felbukkantak az első komolyabb ellenfeleink. Megkezdődött a háború.