NIGHTY

A tegnapi nap... Kimerítő volt. De nem fizikailag, inkább lelkileg. Ha valakit érdekel, igen, tényleg temetőbe mentünk, de egyáltalán nem volt olyan izgalmas hogy részletezni tudjam. Szerencsére amikor megérkeztünk nem volt ott senki. Biztos vagyok benne hogy a többiek örültek volna ha látják az anyjukat és a testvéreiket, de én annál kevésbé. Viszont annál különlegesebb volt újra itt lenni. Úgy értem a városban. Mert igen, én is Nekomachiból származom. A Common Régió fővárosa, színes történelemmel. Ugyan nem városnézésre mentünk, de a többieknek mégis meg-meg akadt a szemük egy-egy dolgon, ugyanis elmondásuk szerint még egyikük sem járt itt, vagy csak nem emlékeznek rá. Lehet hogy csak én éreztem, de az utcán is mintha néztek volna minket. Valószínű, sőt, biztos hogy a nyakláncok miatt. Na igen, a nagy hősök kölykeiként sajnos vagy nem sajnos, de könnyen felismerhetőek vagyunk. Viszont a tegnapi napról ennyit. Mondtam hogy nem volt valami érdekes, ám ma egy új nap van. Valami világraszóló csoda történhetett, vagy nem tudom, de Szikra valamiért megkímélt attól hogy az ő pofája legyen az első amit reggel meglátok. Így pedig egyedül hagyott a mély gondolataimmal. Mély? Ez a hivatalos megfogalmazása, de én inkább nevezném őket szánalmasnak. Első reggeli gondolat? Gyász. Persze azt kivéve hogy mi franc ütött Szikrába hogy egyszer az életben hagyott aludni. De visszatérve az előbbire... Pontosan 21 éve hogy én és még néhány más macska élete gyökerestül változott meg. Ugyanennyi ideje hogy a lelki világom egy rendezetlen katyvasz, de ez most igazán nem számít. A lényeg, hogy már 21 éve történt hogy elvesztettem valakit, akinek sokkal tovább mellettem kellett volna maradnia. Az ügyet a mai napig rejtélyek övezik, például hogy mi váltotta ki Poison-ből hogy így bekattanjon. Vagy hogy egyáltalán Poison hol a viharban volt amikor nyomoztak. Mert akkor ugye egyáltalán nem találták meg. Igazából én voltam az aki rá talált, de az agyam valahogy annyira leblokkolt abban a pillanatban hogy nem esett le hogy lehetőségem lenne... Szinte bármire. Bosszúra, az elfogására, akármire. Hagytam elfutni. Már biztosan messze jár, messze minden következményétől annak a borzalmas dolognak amit tett. Egyszerűen tudom hogy soha nem leszek képes megbocsátani neki, vagy egyáltalán újra a szemébe nézni azok után amit tett, és nem is akarok. Kevés az esélye, de ha valaha is újra találkoznék vele akkor fixen nem hagynám annyiban. Egyszerűen nem akarom hagyni hogy ilyen könnyen megússza a dolgot. Magyarázat és igazság. Ez az a két dolog amit mindenképpen meg akarok szerezni az üggyel kapcsolatban. Hogy történt az egész, mi történt pontosan, és legfőképpen... Miért? Tudni akarom. Tudni akarom miért kellett mindennek történnie. Hogy miért kellett keresztül mennem mindazon ami ezután következett. Miért kellett hogy így legyen... Na csodás, mondom hogy egyszerűen szánalmasak az ilyen gondolataim. Ki vagyok én, a szőke herceg fehér lovon, hogy főszereplőt játsszak? Nem vagyok én hős. Sosem voltam. Poison Monster-t sem én "győztem le". A képességem volt. Apám képessége. A karmaimat használva nem lettem volna rá képes. Nem én voltam. Szánalmas vagyok. Nem vagyok jó hősnek, vezetőnek meg még inkább. Nem értem miért kell itt lennem. Ja megvan! Mert kicseszettül nincsenek testvéreim akik levehetnék a terheket a vállamról. Csak azért vagyok itt mert muszáj. Meg mert... A csapat nélkül tényleg teljesen egyedül vagyok. Mint mindig. Rajtuk kívül még sosem voltak igazán barátaim. Mármint... Ha egyáltalán nevezhetem őket barátoknak. Szikráról tudom hogy  mindenáron az akar lenni, és bevallom, ezt sikerült is elérnie, de a többiek... Virágról le merem fogadni hogy még mindig gyűlöl, Kagyló és Szellő pedig.... Na az jó kérdés. Mindkettő semlegesen viselkedik az irányomba. Nem tudom hogy ez most jó vagy rossz, de az tény hogy Szikra az egyetlen akit akármiféle barátnak is nevezhetek. Mint máskor is mondtam már, nyitnom kéne feléjük. Része akarok lenni a csapatnak, és nem úgy mint egy kirekesztett, megveszett dög. És erre az egyetlen mód a változás. És szánalmas gondolataimnak ez volt a végszava, ugyanis nyílt az ajtó. Nem is számítottam másra mint a jó öreg narancs bundás tűz elemre. Valahogy végig úgy ültem ott mint aki csak erre várt. Talán már tudat alatt elegem volt a magányból.
- Mi történt veled, hogy ma hagytál nyugodtan aludni? - Kérdeztem egy halvány mosoly kíséretében.
- Csaaak... Gondoltam hogy a tegnapi után szükséged lehet rá. - Felelt a hím halál-komoly arccal, aztán egy apróbb vigyorral próbálta oldani a hangulatot.
- Aha, akkor csak évente egyszer számíthatok normális alvásra, mi? - Kérdeztem poénkodva, mire Szikra nem bírta és elnevette magát.
- Nyugalom, nem csak ilyenkor leszek tekintettel rád oké? - Szólt vigyorogva a kandúr miután ismét kapott levegőt.
- Most érezzem magam kitüntetve? - Folytattam a viccelődést miközben néztem ahogy a tűz elem erősen küzd vele hogy ne röhögje el magát újfent. Viszont valami félbe szakított. Telefon. Így hát rögtön rátámadtam az éjjeli szekrényemre hogy elővadásszam. Igen, én valami természetfeletti oknál fogva nem vagyok hozzánőve ehhez az apró kütyühöz. Először azt hittem hogy anyám az, de aztán leesett hogy ha eddig nem hívott fel, most sem fogja fárasztani magát vele. Mint láthatjátok, iszonyatosan érdekli hogy mi van velem. Most irigykedtek, mi? Viszont mást nem igazán tudtam elképzelni, hiszen ti is tudjátok hogy nem vagyok egy társasági lény. Ám a név ami megjelent a képernyőmön a következő volt: Shady. A szemeim éreztem ahogy kétszeresére nyílnak, de legalább nem fagytam le annyira hogy ne tudjam felvenni.
- Hello? - Váó, Nighty, ez aztán igazán lehengerlő üdvözlés volt, kreatívabbat nem tudtál volna kitalálni?
- Hello! Zavarlak? - Szólalt meg a nőstény selymes hangja a vonal másik végén.
- N-Nem, egyáltalán nem! - Mondtam enyhén meglepődve. A szemem sarkából tisztán láttam ahogy Szikra lassan elvigyorodik.
- Hah, szuper! Csak mert... Tudod... Van programod mára?
- Öh... Nem?... - Gratulálok Nighty, ez aztán meggyőző volt, tényleg nem hangzol úgy mint aki most kelt fel.
- Remek! Mármint... Csak azt akartam kérdezni, hogy lenne-e kedved esetleg... Találkozni?... Eheh... Persze csak ha nem okoz gondot. - Folytatta kissé bizonytalanul Shady, ám valljuk be, az én telefonos alakításomnál még mindig jobb. Esküszöm, tisztára olyan lehettem mint egy 80+ éves bácsi aki most fedezte fel az internetet. És nem, ezzel nem az öregeket szidom hanem saját magamat, ami egy mindennapos dolog.
- Ez tényleg jól hangzik, szívesen benne vagyok! És... Hol akarsz találkozni? - Kérdeztem, miközben egy gyors pillantást vetettem Szikra reakciójára. A kandúr meglepődött, de a képén a vigyor még szélesebb lett.
- Mit szólnál ha ugyanott lennénk mint legutóbb? - Kérdezte a nőstény.
- Tökéletes! Akkor majd találkozunk! - Makogtam elköszönésnek szánva.
- Igen! Viszlát! - Mondta, majd letette. Hogyan ne telefonálj Nighty módra. Hogy lehet az, hogy egy szimpla telefonhívás leviszi az önbizalom szintemet bőven a nulla alá? Bár kár feltételeznem hogy az valaha is egy létező dolog volt.
- Na mi az, randira mész? - Vigyorgott pimaszul Szikra.
- Én igazából nem nevezném annak. - Mondtam halkan.
- Nevezd aminek akarod, de aztán sipirc innét! - Pattogott a tűz elem, miközben kitessékelt a saját szobámból.
- Na hajrá, reggeli és aztán el innen! - Folytatta a hím.
- Nem kell az. Leléptem. - Zártam le a beszélgetést miközben kiléptem az ajtón.
- De... Mindegy, akkor a reggelid az enyém! - Hallottam még meg a kandúr kijelentését, amit félig-meddig saját magának szánt. Most mondhatjátok hogy ez egészségtelen, de ha egyszer nem zavar hogy nem eszem rendesen akkor nem lesz bajom tőle. Különben sem tudtok megállítani. Természetesen elfelejtettem megkérdezni a pontos időpontot, szóval most várhatok egészen amíg Shady meg nem érkezik. Ilyen balfék is csak én lehetek.

Meglepetésemre, nem is tartott olyan sokáig. Hamarosan meg is érkezett. Bájos külleme egy pettyes sállal volt kiegészítve, ami tökéletesen állt neki.
- Helló! - Mosolygott kedvesen a nőstény.
- Sz-Szia! - Mosolyodtam el halványan én is. Mi ütött belém, már rendesen beszélni sem tudok? Kellett nekem ez a plusz alvás és a mély gondolatok, ma valahogy tiszta életképtelen vagyok. Most is sétára indultunk kettesben. Most komolyan, mi mást tudnánk kezdeni egy erdőben tél közepén?
- Furcsa bevallani, de hiányoztál. - Mondta Shady miközben ártatlanul a bundámhoz simult.
- Te is nekem. - Feleltem szűkszavúan. Valahogy nem tudtam mit mondani. A fejem teljesen leblokkolt, valamiért nem az én napom a mai. Nighty, könyörgöm, találj már ki valamit. Sokan azt mondják hogy aki magához beszél az őrült. Ha ez tényleg igaz, akkor lehet csatlakozni a klubhoz. Nem tehetek róla, egyszerűen csak egyszerűbb magammal kommunikálni mint másokkal. Innen is látszik hogy hova tűntek a szociális képességeim, már ha valaha is léteztek. Valamit viszont tényleg ki kéne találnom, mert ez így nemcsak hogy unalmas, de rettentő kínos is lesz.
- Tudod... Hallottam hogy tegnap volt az évforduló. A 21. - Végezte el a témaváltás feladatát Shady helyettem.
- Oh... Nos... Igen... - Válaszoltam halkan.
- Na szép, már megint ilyen témához keveredünk. Sajnálom, csak... Szemet szúr hogy milyen hasonlóak vagyunk... Egyes szempontokból. - Szólt a nőstény.
- Igen... És veled legalább tudok is rendesen beszélni.
- Miért, a csapattársaiddal nem? - Kérdezte kerek szemekkel a sötétség elem.
- Elméletileg tudnék, csak... Valamilyen szinten még mindig újak nekem. Téged pedig hiába nem láttalak egy jó ideje, mégis ismerlek. - Magyaráztam.
- Hmm... Ismerős. Idegeneknek mindig nehezebb megnyílni. Mindig ott van a félelem hogy vajon mit gondolnak rólad, és ez olyan aggasztó tud lenni... És hiába ismered őket egy ideje, nem ismerted meg őket igazán. Talán ez a baj.
- Igazad van... Heh... Éppen ez az, hogy én vagyok az aki nem akar nyitni feléjük. És ezzel tökéletesen sikerült megnehezítenem a saját dolgomat.
- Akkor viszont neked kell változtatnod, nem? - Kérdezte Shady hogy biztosan értse a dolgot.
- Igen... - Feleltem röviden.
- Hát, sok szerencsét! Egyszer talán bemutathatnál nekik!
- Hát, talán egyszer. Ez nem ellened van, félre ne értsd, csak... Vannak köztük perverzek, és olyan is aki... Hát nem valami jófej. - Próbáltam kimagyarázni magam úgy hogy szegény ne vegye magára.
- Megértem. Akkor viszont... Te vagy a fogó! - Szólt a nőstény miközben oldalba lökött, és direkt lassan futni kezdett.
- Mi az? Talán öregnek érzed magad ehhez? - Csipkelődött miközben pár méterrel előttem megállt. Kellett egy pár másodperc mire realizáltam hogy mit is akar, de aztán ez bennem is felélesztette a verseny szellemet.
- ...Na gyere csak ide! - Morogtam játékosan mire megindultam felé. Egy jó ideig futkároztunk az erdőben, mire Shady végre kifáradt. A nőstény hirtelen megállt, én meg a durva lendületnek köszönhetően hiába próbáltam fékezni, mégis fellöktem a macskát. A következő pillanatban már mind a ketten a hóban hevertünk.
- Jól vagy? - Kérdeztem mikor már észhez tértem.
- De még mennyire! - Kuncogott a nőstény.
- Ez esetben... - Mosolyodtam el lassan. - Szerintem megvagy!
- Hah! Ezt nem úszod meg olyan könnyen! - Pattant fel a nőstény, mire én reflexből rohanni kezdtem. Na igen, a nap elején még nem gondoltam volna hogy a végére már egy régebbi barátommal fogok fogócskázni, de abszolút semmi bajom vele! Teljesen elterelte a figyelmemet a problémáimról, ami szerintem azért már rám fért. A nap végére már sokkal vidámabban tértem vissza a bázisra. Talán ha tényleg nyitottabb leszek feléjük akkor már a csapattársaim sem fognak idegenként hatni.