FŰMANCS

Újabb reggel, újabb napnyi szó szerinti semmittevés. Mert hogy hiába nem vagyok már egyes egyedül, még mindig dögunalmas itt. De ma érkezik egy új tag. Még tegnap írt rám hogy reggelre a Nekomachi felőli határán lesz az erdőnek. Csak hogy képben legyetek:

Név: Dayly [403205]
Nem: Nőstény
Születés: Március 10
Elem: Fény
Lakás: Nekomachi
Család: Hikari & Luxy
Eleme gyengéje: IDK, fénynek van gyengéje??? (Igen, tényleg ezt írtam, mert ismételten lusta voltam utána nézni)
Küllem: Egyszerű, hosszú fehér bunda, rubin vörös szemek, rózsaszín mellény. A nyaklánca (nagyon) sötétszürke koromfekete ékkövekkel
Személyiség: Érzékeny, drámai. Nekem csak egy elkényeztetett csitrinek tűnik.

Szóval igen. Kedves olvasók, reggeli rutinomat láthatják; Felkelni az ágyból miután egész éjjel a plafont bámultam, majd egészségtelen mennyiségű kávéval feléleszteni a tudatomat is. Nem tudok mást tenni, szerintem már csak a koffein tart életben. Ezt nevezik kérem függőségnek. Majd miután végre visszatértem a valóságba, a hátizsákom társaságában meg is indultam - volna. Ha Sunset nem szól bele ebbe is.
- Hova, hova? - Kérdezte a nap elem.
- Hát vajon hova? Csapattársért. Egyébként meg nem kell mindent elmondanom. - Morogtam, majd faképnél hagyva a kandúrt szokásosan kinéztem a csapóajtón. Látszólag semmi. Kimásztam, még mindig semmi. De csak egy darabig. Ebben a pillanatban megláttam ahogy tőlem jó távol masíroz a híres-neves Elem Csapat. Még nem láttam őket mind egyszerre koptatni a lábukat. Ez szokatlan. Sőt mi több, gyanús. Pont ugyanarra mennek mint nekem kéne. Hogy Mars vigye el! Amikor már azt hittem hogy nyugalmam lesz. De legalább van lehetőségem kifigyelni őket. A sereg elején Nighty, de nem mint vezető, inkább mint faltörő kos. Utána szorosan Szikra, aztán egy kék nőstény, valószínűleg ő lesz Kagyló. Mellette Szellő, akit nemrégiben mutatott be nekem Virág. És utána az emlegetett nőstény is. Csodálom hogy hova mehetnek. Várjunk csak... Mi is a mai dátum? Erre a röpke gondolatra rögtön le is vettem a hátizsákot és matatni kezdtem benne. Telefon és jegyzetfüzet. Szóval, ma van... December 8. A füzetem segítségével kibogarásztam rendezetlen emlékeim közül hogy mit is takar ez a dátum. Megvan! A régi Elem Csapat halálának 21. évfordulója. Hm. Akkor ezért szórakoznak a főváros felé mint valami díszmenet. Ez mindent megmagyaráz. Gyászoló tömeg. Nem igazán értem hogy mégis hogy nem heverték még ki egészen eddig. Mármint, ha én is egészen eddig gyászolnám akit lehet akkor a saját születésnapomat is fekete hangulatban tölteném. Bár lehet hogy csak azért nem tudok azonosulni hozzájuk mert bennem semmiféle kötődés nem alakult ki a szüleim irányába. Jó, ez nyilván elég szívtelenül hangzik, meg nem is száz százalékban igaz, de akkor is. Persze az én háttér történetem eléggé sablonos, meg nem is olyan fontos történetünk szempontjából. Bár akkor is furcsállom a dolgot. Felnőtt macskák, ilyenkor már a saját jövőjükre kéne fókuszálniuk, nem a múltra. Na hagyjuk is. A lényeg hogy most meg kell várnom mire elmennek a látótávból. Még mindig nem akarom felfedni magam. De ha már a felfedésről beszélünk... Ha ezek tényleg Nekomachi felé veszik az irányt (márpedig mi másért jönnének pont erre, hacsak nem pocsék a tájékozódási képességük) akkor megvan a csekély esélye hogy az én kliensemmel is összefutnak... Ami pedig határozottan nem lenne jó. Bár ha belegondolok, Dayly szőre teljesen fehér, amivel ha jó pozícióba helyezkedik, teljes mértékben elrejtheti magát. Plusz gondolom hogy nem annyira hülye liba hogy ne tudja hogy rejtőzködnie kell. Vagy csak megint én gondolom túl a dolgokat. Amint az Elem Csapat hangja teljesen eltompult, megindultam én is. Miután végre elértem a megfelelő pontra, meg is láttam az áldozatot.
- Üdvözlet újra! - Szólaltam fel elsőként.
- Helló! Te is láttad ahogy az az öt itt sétálgatott? - Kérdezte a fény elem.
- De még mennyire. Ugye nem vettek észre?
- Nem! Sikeresen elbújtam! - Dicsekedett a nőstény.
- Tökéletes! Na gyerünk, nem érünk rá egész nap! - Töröltem le hirtelen a kamu mosolyt a képemről. Én és az új tag visszabaktattunk a bázisra. Amint leértünk mindketten, ismételten minden szem ránk szegeződött.
- Ez a luxus utca sarki lenne az új csapattárs? - Kérdezte fintorogva Sunset. Ezt bezzeg nem szemelte ki magának mint a másikat.
- Igen, miért, talán bajod van vele? - Morogtam oda flegmán.
- Váó, valaki morcos kedvében van. - Vigyorodott el Electro.
- És ő kicsoda? - Kérdezte halkan Galaxine. Egy cseppnyi rosszindulat sem volt a hangjában, hiába kerestem.
- A nevem Dayly! Fény elem vagyok. - Fecsegte a hófehér nőstény.
- Galaxine, galaxis elem. - Mutatkozott be udvariasan a lilás macska.
- Sunset, nap elem. - Vetette oda lenézően a kandúr.
- Electro. Áram. - Felelte szűkszavúan a kék hím, majd mind a hárman szétszéledtek.
- Gyere, megmutatom a szobád. - Mondtam Dayly-nek úgy hogy oda se néztem. A nőstény telihold-kerek szemekkel nézett szét a neki szánt helyiségben. Én már a fő helyiség felé indultam volna vissza, mire az megállított.
- Néhány információ amit még én gyűjtöttem ki régebben. Talán hasznodra válhat. - Nyújtott át egy az enyémhez hasonló jegyzetfüzetet.
- Áhh... Ezer köszönet! Pár pillanatra kölcsön veszem, aztán már vissza is kapod! - Mondtam, majd már meg is indultam a saját szobám felé. Ebben a füzetben inkább csak személyesebb információk voltak, mintha Dayly egykoron Nighty rajongója lett volna. Viszont ebben is vannak fontosabb részletek. Intelligencia, tűrőképesség, részletesebb személyiség. Nem is rossz, nem is rossz... Ideje lekörmölni a fontosabb dolgokat.

Délután volt, és én pedig még mindig a szobámban. Mint mondtam, semmi értelmeset nem tudok csinálni itt. Egyszer csak durva trappolást hallottam, majd meg is érkezett a hang forrása.
- Ébresztő, van valami ami téged is érdekelhet. - Nyitott be a napsárga szemű hívatlan vendég.
- Személyes tér, barátom, ismeretlen fogalom számodra? Egyébként is ostobaság azt feltételezned hogy valaha is aludtam. - Morogtam miközben arra késztettem testemet hogy végre két lábra álljon.
- Ne nyafogj már, csak gyere! - Morgott vissza Sunset, majd rögtön kiviharzott.
- Tudd hogy kivel beszélsz, te gyökér!
- Gyökér aki mondja. - Vetette oda miközben mindketten a fő helyiségbe értünk. Ott már fel volt sorakozva a két lány meg Electro.
- Na mi az? - Vontam őket kérdőre.
- Tudod, ha tavasszal sikeres támadást akarsz, szerintem nem ártana gyakorolni. - Jelentette kis Sunset, felettébb nyugodt hangon.
- Gyakorolni? Ez mégis hogy érted? Harci gyakorlat? - Kérdeztem vissza.
- Pontosan.
- Ez mondjuk igaz... És mi az, esetleg most akartok gyakorolni, ezért rángattatok ide?
- Miért, várjunk talán az utolsó pillanatig? - Morgott közbe Electro.
- És mire gondoltatok, pontosan hogy? - Kérdeztem ismét.
- A két srác azt eszelte ki hogy egymás ellen kéne gyakorolnunk. - Szólt Galaxine.
- Ez kiváló ötlet! Viszont hozzáadnék még valamit: Karmok nélkül. A karmolásokkal semmire sem megyünk. Ugyanakkor az elemeinket használhatjuk. Elsősorban a képességeink harc közbeni előnyeit és hátrányait kell kitapasztalnunk. - Jelentettem ki, mire Sunset grimaszolni kezdett.
- ...Rendben. - Egyezett bele végül. Az első forduló köztem és a nap elem között történt.
- Add a mancsod. - Mondtam neki.
- Minek? - Morogta.
- Hogy biztosan ne csalj. - Magyaráztam, mire ő habozva, de felém nyújtotta az egyik mancsát. Megragadtam a csuklóját, és erős, kemény fűszálakkal vontam be.
- ...Fű? Nem úgy volt hogy föld elem vagy? - Kérdezte Sunset összeszűkült szemekkel.
- Papíron igen, de a DNS-emben növény elem is van, ami azt eredményezi hogy minimális részét annak is tudom használni. - Mondtam ahogy a másik mancsát bevontam. Az ilyesfajta fűszálak olyan kemények hogy meglehetősen nehéz, ha nem lehetetlen elvágni őket karmokkal. Csak én tudom megszüntetni. Ugyanakkor érdekes, hogy az alany még ugyanúgy képes használni a képességét. Becsületből a saját mancsaim is elintéztem, majd kezdetét vehette a forduló. Mindketten harci beállásba helyezkedtünk. Ez lényegében annyit tesz, hogy négy lábra állni, nyakat behúzni, mancsokat feszít, bunda felborzol. Nekem már egy pár évvel ezelőtt "szerencsém" volt megtapasztani egy ilyen helyzetet, és a rutinosságából ítélve Sunset-nek is. A harcot Electro indította el, és Sunset kezdte a támadást. Rögtön rám ugrott, és a lendülettől hátra is lökött. Én a hátsó lábaimmal le rúgtam magamról, majd én rontottam rá. Én is az ugrás taktikáját választottam, de nem sikerült olyan nagy lendületet gyűjtenem hogy ledöntsem a lábáról. Ehelyett inkább megkapaszkodtam a kandúr nyakában, és a szőrét próbáltam húzni. Sunset két lábra állt, és a könyöke segítségével ismételten hátralökött. A hím, vicsorgott, majd a következő pillanatban már csak egy erős fénysugárt éreztem. Kb olyan érzés volt mintha direkt a napba néznék bele, ezért be kellett hunynom a szemem. Bár ez jelen pillanatban nem segít, de egy ilyennel indulni egy sötétség elem ellen igen hatásos lehet. Most Sunset ismét támadott, mire hirtelen erős fájdalmat éreztem az oldalamban. Karmok. Sunset-nek valahogy sikerült átszakítania a kötést. De hogy?! Úgy látszik Sunset karmaival jobban kell vigyázni mint hittem volna. Ennek nem lenne szabad megtörténnie. Mindegy, nem kezdhetek nyafogni hogy ez szabály ellenes, így is úgy látszik hogy Sunset nem vesz valami komolyan. Hát ha ő mocskosan játszik, akkor én is. Ugyanilyen, pengeéles fűszálakat állítottam ki a karjaimból, és azzal kaptam a kandúr felé. Fehér bundája egyszeriben vörös foltokkal lett tele, ahogy az én mancsom is. Gyűlölöm ezt a látványt. Gyűlölöm ezt a szagot. Mindig is gyűlöltem a vért. Különösen egy bizonyos eset óta. Viszont pontosan tudom hogy ennek véget kell vetnem. Nem érhetem el a céljaimat hogyha ilyen gyenge vagyok. Épp itt volt az ideje szembesülnöm ezzel. És hirtelen, már nem is éreztem semmit. Sem az enyhe kimerültséget, sem a Sunset által okozott sebemet, sem a vértől való "félelmet". Csak az adrenalint az ereimben. Ahogy élvezni kezdtem a meccset. Eredetileg az volt a cél, hogy véletlen se okozzunk sérüléseket egymásnak, ám ez hamar átfordul éles küzdelembe. Sunset képén pedig ami az elején megvetéssel teli vicsorgás volt, az mostanra már teljesen átfordult enyhén szadista mosolyra. Hiába voltunk mindketten tetőtől talpig vörösek, furcsa módon mégis élveztük az összecsapást. A végére viszont mégis én kerültem a földre. A torkomat Sunset a padlóhoz szögezte, ezzel elérve hogy inkább feladjam a harcot. Ha az Elemekkel szemben is ilyen hatékony tud majd lenni, akkor nyert ügyünk van.
- Nem gondoltam volna hogy ilyen tűzrőlpattant vagy. - Mosolygott a hím.
- Ez csak természetes. - Feleltem még mindig energiával telve. Tűz. Tökéletes megfogalmazása annak amit a küzdelem alatt éreztem. A harc több energiával töltött el mint a koffein. És az összecsapás hevében már tényleg nem éreztem semmit. Ha ilyen érzés lesz harcolni az Elemek ellen is, akkor magabiztosan nézek elébe. És hirtelen már nem érzem az idegességet. Nem taszít többé a vér látványa. Csak a harc tüze vonz, és hogy az Elemek vére tapadjon mancsaimhoz.