Mivel egészen korán kezdtem számítógépen írni, egészen korai "gyöngyszemek" is fennmaradtak a legnagyobb örömünkre 😃

Szóval most visszautazunk 2013-ba, és élvezzétek az akkori szüleményét a gyermeki fantáziámnak. Nulla változtatással, eredeti fényében.

Jó olvasást hozzá! 🤣

________________________
Cím: Betty naplója
1. fejezet

„Nemsokára kezdődik az évzáró”- mondtam magamba. Legjobb barátnőmmel, Teresa-val mentünk a terembe, ahol utoljára volt óránk. Az igazgatónő kezdte az évzárót, ezért kimentünk az udvarra. Kezdődött az ünnepség:

- Mindenkit üdvözlök az iskola évzáróján, és persze a ballagáson! Először is a nyolcadikosok műsorát láthatjátok!

Majd kivonultunk és vártam, hogy mikor jön az én szövegem. Öt perccel később én jöttem volna, de az igazgató közbeszólt:

- Mielőtt meghallgatnánk Betty Shecklour-t, mondanom kell valamit! Az iskolánk újjá épül, mert megnyertünk egy pályázatot! Elnézést kérek, hogy beleszóltam ebbe a csodálatos előadásba. – Lement a színpadról és végre én következtem. 

Kiálltam a mikrofonhoz, elővettem a mappámat, amiben a szövegem volt:

- Egyszer mi is elmegyünk, egyszer majd ti is, de előttünk csak…..

Amikor befejeztem visszaálltam a helyemre. A lányokkal bementünk a mosdóba, mert rendbe kellett hoznunk a frizuránkat, hogy végre kezdődhessen a fotózás. Néhány órával később eljöttek a szüleim is, hogy átadják a virágot. Már haza akartak vinni engem, de a tanár úr szerint még ne, várjuk meg, azt, hogy kik lettek a kitűnő tanulók. Leültünk. Az igazgató sorolta a neveket, de ez elég unalmas volt, amikor ezt mondta: „ Betty Shecklour”. Gyorsan felálltam és átvettem az oklevelet. Haza engedtek. Sokáig tartott az út, de kilehetett bírni. Gyorsan eljött az este, de úgy, hogy észre sem lehetett venni. Reggel anya megszokásból 6-kor felébresztett. Azt mondta, hogy azért ébresztett fel, mert ki kell választani a gimit, ahová járni fogok. „Ma van a nyári szünet első napja. Miért kell máris sulit választani?”- mondtam magamban. Hosszas gondolkodás után semmire sem jutottunk. Felálltam, és mondtam anyának:

- Én nem fogok itt ülni és iskolákat nézegetni! Megyek!

- De hova?

- Mit tudom én?! Valahova! – Majd becsaptam az ajtót.

Sétálgattam a parkban, az erdőben, de aztán meguntam. Felhívtam Teresa-t, de nem tudtunk beszélni, mert az erdőben nem volt térerő. Hazamentem. Lassan bementem, hogy biztos legyek benne nincs-e ott anya. Szerencsém volt. Leültem a kanapéra, hogy egy kicsit elgondolkodjak azokon a dolgokon, amik mostanában történtek. Anya kijött a szobájából és nem hagyhatott szó nélkül:

- Szia! Rég láttalak! Talán meguntad az egyedül létet? – mondta gúnyosan.

-  Képzeld anya, igen, meguntam!

- Amúgy találtam megfelelő iskolát!

- Hurrá! – mondtam én is gúnyosan.

- Nagyon gyorsan el fog telni ez a szünet is, és akkor találkozhatsz új barátokkal is!

- Nagyon örülök! – ennek inkább az ellenkezőjére gondoltam.

Felültem, bekapcsoltam a tévét. Beszaladtam a szobámba és bezártam az ajtót. Lefeküdtem a szőnyegre, mert ez volt a legjobb szórakozást, amit, akkor tudtam kitalálni. Nagyon jó ötlet jutott az eszembe, de ahhoz el kell mennem a boltba. Az én életem egy nagy boldogtalanság. Talán majd az új suliban akad pár jó dolog is, de az még mikor lesz.

Néhány héttel később….

Anya nagyon vidáman bejött a szobámba és azt mondta:

- Betty! Megyünk nyaralni Ausztráliába!

- Ez most komoly?

- Hát persze!

- Mikor indulunk?

- Holnap hajnalban. Hamar aludj el, és akkor nem leszel fáradt!

- Rendben.

Ez életem egyik legjobb napja. Vagyis igazából a nyaralás napjai között lesz a legeslegjobb. Keresni kezdtem a fürdőruhámat, mivel biztosan fogok majd fürdeni.

Néhány órával később….

Kimentem a nappaliba, hogy elmondjam anyunak: Megtaláltam a fürdőruhámat. Szomorúnak tűnt, ezért megkérdeztem:

- Mi a baj?

- Elvesztettük a jegyeket!

- Mi?! Elvesztettétek a jegyeket?!

- Vicceltem – mondta nevetve.

- Ez még viccnek is rossz volt!

Kicsit kínos helyzetben voltam, de nem sokáig foglalkoztam vele. Gyorsan felhívtam Teresa-t:

- Szia Betty!

- Szia Teresa! Mondanom kell valami nagyon jó dolgot!

- Mondhatod, de jobb, ha tudod, nekem meg egy rossz hírem van!

- Szóval holnap hajnalban elindulunk Ausztráliába nyaralni!

- Jó neked! én is megyek nyaralni, csak…

- Csak?

- Én ott is maradok!

- Ez hogy érted? Elköltöztök?

- Úgy értem, hogy Hollandiába költözünk.

„Lemerült ez a vacak telefon” mondtam magamban. Amikor az előbb felhoztam, hogy nagyon rossz az életem, most már tényleg úgy gondolom. Anya szerint úgy is lesznek új barátaim, de azért őt sem felejtem el. Ránéztem az órára és láttam, hogy már este 8 óra van, úgy gondoltam, hogy betartom anya „szabályait” és tényleg hamar elalszok. Gyors megfürödtem. Befeküdtem az ágyamba, hogy aludjak, de nagyon éhes lettem. Felkeltem és kimentem a konyhába. Anya épp pakolt, de amikor meglátott, hogy még nem alszom nagyon mérges lett. Inkább visszamentem. „Mindjárt éhen halok” gondoltam.

Másnap hajnalban…

- Jó reggelt! Betty! Indulunk! – mondta anya.

- Máris? Nem lehetne még 5 perc?

- Nem! Ha éhes vagy készítettem szendvicset az útra!

-  Köszönöm!

- Apád már ül a kocsiban, úgyhogy haladj!

- Oké! Egy pillanat!

Majdnem szaltóztam örömömben, de már nagyon sürgettek, tehát még arra se lett volna időm. Felöltöztem, majd kimentem és beültem a kocsiba. Nagyon korán volt még, ezért visszaaludtam, hogy nehogy, amikor megérkezünk mindenről lemaradjak. Nagyon várom már ezt a nyaralást. Ha belegondolok, már csak 2 hét van a nyári szünetből. Néhány óra alvás után észre vettem, hogy megálltunk. Amikor kinyitottam a szemem senki nem volt a kocsiban csak én. Kiszálltam, és apa az autót nézegette. Megdörzsöltem a szemem, majd megkérdeztem:

- Anyu! Mi történt?

- Úgy néz ki, hogy lerobbantunk!

- Hát ez nem lehet igaz! Komolyan! Nekünk semmi sem sikerül?!

- Nagyon sajnálom, de így nem mehetünk nyaralni.

- Akkor most mi lesz? Egyáltalán hol vagyunk?

- Nem vagyunk messze az utcától, ezért te is segíteni fogsz!

- Miben? Ugye nem a kocsit kell tolni?

- De. Gyere és segíts!

- Jó!

Majd meg őrültem, de egyben szomorú is voltam. Haza toltuk a kocsit. Még nagyon korán volt, ezért visszafeküdtem az ágyamba és elaludtam. Nagyon különlegeset álmodtam, de fura is volt egy kicsit. Azt álmodtam, hogy egy indián törzsnél laktam, és minden este táncolnunk kellett a tűz mellett. Úgy lett vége, hogy elmentünk a lányokkal vízért a patakhoz, de belelökött a másik indián. Megfulladtam. Felkeltem, már majdnem tizenegy óra volt. Kimentem a konyába, de mindenki eltűnt. Ez nekem egy kicsit jó is volt, mert el akartam menni Hannah. Gyors elsétáltam, majd mikor odaértem, bekopogtam. Hannah anyukája nyitott ajtót.

- Szia, Betty!

- Üdv! Hannah itthon van?

- Igen, a szobájában.

- Köszönöm.

Bementem a házba, majd Hannah szobájába. Benyitottam, de nem volt jó ötlet, ugyanis ott volt egy fiú, akivel csókolózott. Annyira kínosan éreztem magam. Becsuktam az ajtót, és haza akartam menni, de Hannah utánam szaladt. Én még vörösebb lettem. Szaladni kezdtem, már majdnem kiértem a kapun, de még is megálltam. Megálltam, és mondtam:

- Bocsi Hannah! Nem tudtam, hogy vendéged van! Ez olyan kínos!

- Semmi baj! Egyszer úgyis megtudtad volna, hogy van barátom!

- Ez azt jelenti, hogy nem most jöttetek össze?

- Igazából egy hete.

- És hogy hívják?

- Alexander, Teresa bátyja.

- Te Teresa bátyjával jársz?!

- Igen! 1 évvel idősebb nálam!

- Úristen! Ezt nem hiszem el!

- Bocs, most már mennem kell!

- Oké, nekem is! Szia!

- Szia!

Haza sétáltam, de még mindig senki sem volt otthon. Kis várakozás után felhívtam anyát:

- Szia Betty! Jól aludtál?

-  Igen, de ti hol a francban vagytok?

- Azaz igazság, hogy a kocsinak nincs semmi baja, csak kifogyott a benzin, ezért amíg aludtál elmentünk Ausztráliába!

- Ti, hogy lehettek ilyenek?! Én… én soha többet nem szólok hozzátok!

Majd letettem. Annyira mérges voltam. Majdnem felrobbantam. A szüleim biztosan nem hagynának itthon, lehet, hogy nem is ők a szüleim. Valószínűleg ez történt. Meg kellett tudnom az igazságot! Először is megkerestem a személyigazolványukat. Apáét találtam meg, és nem nagyon voltam megelégedve azzal, amit láttam. Neki nem is az a neve, amit elhitetett mindenkivel. Gondolom a hamis szüleim valami rossz dolgot akarnak velem tenni, csak azt nem tudom, hogy mit. Kimentem sétálni. A parkban láttam egy nőt, aki nagyon hasonlított rám. Oda akartam menni hozzá, de amikor meglátott elfutott. Úgy éreztem, hogy ő az igazi anyám. Fel akartam hívni az álszüleimet, de még beszélni sem akarok velük. Sétáltam tovább, amikor megláttam egy nagyon helyes fiút. Egy kicsit közelebb akartam menni, de egy lánnyal volt. Hirtelen beborult az ég, és szakadt az eső. Mint hogyha az ég is érezné a szomorúságomat. Leültem a padra. Lehajtottam a fejem, csak egy pillanatra emeltem föl, de akkor is csak a fiút és a barátnőjét láttam. Nagyon szomorú voltam…. És magányos. Egyszer az a nő odajött hozzám. Nagyon meglepődtem. Leült mellém, és megszólalt:

- Szia Betty!

- Szia… Honnan tudod a nevem?

- Nagyon szép lettél! Amikor utoljára láttalak milyen kis pici voltál! Annyira örülök!

- Várjunk csak! Te vagy az anyukám?

- Igen Betty!

- De akkor miért hittem azt idáig, hogy a szüleim Farrah és Louis?

- Azért, mert amikor kicsi voltál nagyon beteg lettem, és az orvosok szerint meghaltam volna, ezért árvaházba adtak! De legyőztem a rákot, és most újra itt vagyok veled!

- De hogy ismertél fel?

- Néhány napja az árvaházban jártam, hogy visszavegyelek, de azt mondták, hogy más fogadott örökbe. Mutattak rólad egy képet, amikor négy éves voltál. És én még most is látom benned azt a gyönyörű kislányt!

- Én is annyira boldog vagyok! Nem is tudom mit mondjak!

- Betty! Vissza foglak szerezni! Nem kell tovább velük élned!

- Honnan tudod, hogy sikerülni fog?

- Vannak módszereim!

- Tudom, hogy ez szégyen, de hogy hívnak téged?

- Nem szégyen! Nem is találkoztál velem! Amúgy Amanda!

- És az apukám hol van?

- Otthon. Ha gondolod velem jöhetsz és meglátogathatod az apukádat!

- Az nagyon jó lenne, de még segítened kell valamiben!

- Én bármiben segítek neked! Na miben kell segítenem?

- Van egy fiú… Nagyon tetszik, itt van a parkban, és egy lánnyal jött.

- Ez sima ügy, mindjárt visszajövök!

Annyit láttam, hogy odamegy a fiúhoz és súg neki valamit. Aztán meg a lánynak is mond valamit. Befejezte a mondandóját és a lány sírva szaladt el. Visszajött hozzám és megkérdeztem:

- Mit mondtál a lánynak?

- Ezt-azt! Az a lényeg, hogy szabad a pálya, a fiú bevallotta, hogy nem is jön be neki az a csaj!

- Szuper vagy!

- Csapj bele! De most már indulj!

- Félek! És ha nem tudok mit mondai neki?

- Bátorság!

Nagylevegőt vettem és elindultam. Hátranéztem és anya leült a padra. Megálltam. Anya mutatta a kezével, hogy menjek. Mielőtt odaértem volna a fiú elindult felém, de a fákat nézte. Zavarba jöttem, ezért én is a fákat néztem, csak én a másik oldalról. Összeütköztünk. Megint kezdtem vörösödni. Beszélgetni kezdtünk:

- Szia! Bocs, nem akartam neked fájdalmat okozni!

- Szia! Semmi baj! Nem történt semmi!

- Hogy hívnak?

- Betty Shecklour.

- Engem Brandon Stewart-nak hívnak.

- Figyelj! Bocs az anyám miatt!

- Az a nő az anyád? Amúgy nem csinált semmi rosszat, csak rá ébresztett, hogy Christina  nem az esetem.

- Nagyon érdekes dolgok történtek mostanság velem…

- Tényleg? Mesélj!

- Egy kicsit hosszú lesz! Üljünk le a padra!

- Rendben! Kezdheted!

- Tehát most jártam ki az általános iskolát, és anya meg apa úgy döntöttek, hogy elmegyünk nyaralni Ausztráliába, de elromlott a kocsi, de igazából nem, csak nem akarták, hogy velük menjek. Ezért amíg én aludtam elhúztak Ausztráliába! Rájöttem, hogy ők nem az igazi szüleim, hanem az anyám az a nő, aki beszélt veled. Most…

Nem bírtam tovább folytatni, mert megcsókolt. Anya rámenősen mosolygott. Én nagyon örültem. Az örömtől majdnem elájultam. Brandon felállt, megölelt, majd elköszönt, mert el kellett mennie. Visszafutottam anyához és megöleltem, közben ezt mondtam:

- Annyira köszönöm! Te vagy a legjobb anya a világon!

- Tudom…

Majd elkezdtünk nevetni. Elindultunk, hogy végre találkozhassak apával. Amint beértünk anya kiabált, hogy megjött, de hozott magával egy vendéget. Apa kisétált a szobából, majd szó nélkül odalépett hozzám és megölelt:

- Üdv itthon Betty!

Egy könnycsepp hullott ki a szeméből. Azt mondta ez az örömkönnye. Olyan jó érzés volt, hogy végre szeretnek. Amikor együtt vacsoráztunk olyanok voltunk, mint egy igazi család. Bár már azok is voltunk. Elkezdtünk beszélgetni arról, hogy milyen volt nekem Farrah-nal és Louis-nál. Mindent elmondtam. Állítólag fel lehet őket jelenteni, azért, mert nem szerettek engem. Volt egy fontos kérdésem anyához:

- Anya! Ha te rákos voltál, és ezért nem tudtál rám vigyázni, akkor apa hol volt?

- Tudod az úgy volt, hogy apád katona volt és nem volt biztos, hogy egészségesen visszatér a háborúból.

- Értem… Az a lényeg, hogy minden jóra fordult.

- Igen!