Az átkelés után teljes sötétség fogadta őket. Szerencsére a lányok megoldották a problémát egy egyszerű fény gömbbel. Dylannek egy kicsit meggörnyedve kellett közlekednie.
- Úgy fest egy barlangjáratban vagyunk. Meg van mindenki?
Annie ment elől és teljes természetességgel vette át a vezető szerepét. Más sorrend nem alakulhatott volna ki hála a szűk ösvénynek ami betartatta velük a libasorban haladást. Tekintve, hogy a föld alatt kószálnak, a levegő fülledt és meleg.
- Remélem senki se Klausztrofóbiás.
- Mi meg reméljük, hogy nem fogsz itt rágyújtani. Így is alig van levegőnk.
- Ne nézzél hülyének.
Egy ajtónál ért véget az út. A deszkákra a következőt írták szénnel: Kashan hegység, 62-es szekció, Kopnor Falu külső területe."
- Egy falu? Itt? Értetlenkedett Dylan.
- Persze. Szerinted még is akkor hol élnek a Vakondok, az Ásványfajzatok és a többi felszín alatti lény?
Az ajtón túl már nem volt szükséges a fény mágia. A falakból világító kristályok nőttek ki, és végre elfértek egymás mellett.
- Jézusom! Azt nézzétek, srácok.
- A palotában már hallottam róluk, de most először látom őket élőben.
A sziklafalakon Lajhárok, és Koalák másztak. A szárazföldön Tatuk és Lámák. A különlegesség, hogy mindegyiken fellelhető itt-ott kristály kinövés.
- Ezek Kristállatok. Drágakövekkel táplálkoznak, egyáltalán nem veszélyesek ránk nézve.
Egy rózsaszín hajú, zöld szemű kisfiú látta el őket ezzel az információval. Sziklán üldögélt keresztbe tett lábbakkal.
- Mi keresnivalótok van errefelé?
- Én és a csapatom, el szeretnénk jutni a falutokba. Jó felé tartunk?
- Elvezetlek titeket oda. Jobb dolgom úgy sincs. Ez furcsán hangozhat, de a saját érdeketekben mondom, hogy ennél közelebb ne gyertek hozzám.
- Miért ne??
Választ nem kapott Dylan. A fiú elindult a csapat meg húsz méterrel távolabb követte. Az útjuk során az ásványok tematikusan rendeződtek el. Egyik szakaszon a pirosak, a következőn a kékek utána pedig már a zöldek álltak ki a sziklafalakból. A falu felé közeledve egyre ritkábban láttak állatokat, és már arra se volt szükség, hogy kerülgessék az ásványpor kupacokat, amik az itteni világ végbéltermékei.
- Hogy hívnak?
- Guranate. Ásványfajzat vagyok, ha még nem lenne egyértelmű.
- Mit csináltál idekint? Ha sokáig távol vagy a szüleid aggódni fognak.
- Az aggódásukkal nem tudok mit kezdeni. Száműzve lettem Kopnorból.
A Tábor mindegyik tagja furcsállotta amit hallott.
- Mégis mit tehet egy kisgyerek, hogy ezt érdemelje?
- Ez nem az én hibám...
Guranate megállt egy kicsit. A szüleitől kapott levelet halászta elő kincses táskája mélyéről. Egy falusi kereste meg vele még pár évvel ezelőtt.
- „Anya és apa."
Dylan a fiú háta mögül olvasta fel ezt a részletet a levélből. Az Ásványfajzat ijedtében félreugrott.
- Te meg mi a fenéért jöttél ide hozzám? Bolond vagy?
- Mindig a saját feje után megy! Számára a saját érdekei a legfontosabbak. – Az utóbbit sokkal halkabban fűzte hozzá Felicity.
A Kaméleon mindent hallott, de nem volt ideje reagálni rá mert megremegett a barlang. A mennyezetből egy nagyobb darab szikla zuhant feléjük. Hirtelen cselekedett, gondolkodás nélkül befedte a testét kemény, zöld pikkelyekkel és magához ölelte a gyermeket. A szikla egyenesen a hátát érte. Felnyögött a súly miatt, de mindketten megúszták sérülés nélkül.
- Látod? Ha nem vagyok itt már törött ásvány lennél, te kis buta.
- Eresz el te húgyagyú!
Kitépte magát a karjai közül, és egy jó húsz méternyit előre szaladt.
- Szívesen!
Guranate szemeiben könnyek gyűltek. Már jó ideje annak, hogy érezhette valakinek az ölelését.
- Valamit tudnotok kell rólam. Én már 23 éve a falun kívül élek. Valójában 30 éves lennék. Aki közel merészkedik hozzám, arra veszélyt jelentek. Ez az én átkom.
Felicenek rögvest eszébe jutott eltűnt Ásvány barátja. Új célja az lett, hogy kiderítse ki felelős az átkokért. A falu bejáratánál a „kisfiú" kereket oldott.
- Vajon hova mehetett?
- Promanbe, a száműzöttek falujába. Válaszolt az egyik kapuőr. –Milyen szándékkal jöttetek?
Dylan nem tudta levenni a szemét a fenyegetően éles kristálylándzsáról.
- Mi csak átutazóban vagyunk.
A másik őr meglepetésükre egy két méteres tigris, vörös Rubint kinövésekkel.
- Agria nyugodt. Nem érezz fenyegetést, de attól még a többi katona figyeli majd lépteiteket.

Kopnor elsősorban sziklaházakból és művészien kifaragott szobrokból állt. A falu központjában a Gyémánt Templom volt fellelhető ahová rendszeresen jártak imádkozni az ottaniak. Hőseinket egy Sian nevű nő fogadta, aki általában szállást ad a látogatóknak.
- Remélem ez jó lesz nektek. Van rendes étel amit ti szerettek és ivóvíz is van a vödrökben.
- Köszönjük szépen. Hálálkodott Annie. – Sajnos nincs pénzünk...
- Nem is kell. Idelent mi mindent magunknak szerzünk be.

Josh

Miután ettek elindultak körbenézni az új helyen. Az Ásványfajzatok hajszíneit rendkívül változatosnak lehetett mondani. Voltak akik szobrászkodtak, megint mások csákányt éleztek. Három gyerek a házak közt összeverekedtek egy nagy Zafírért.
- Siannek igaza volt. Tényleg nagy lehet az éhínség errefelé. A bányász alakulatok időt nem sajnálva keresik az ékköveket.
- Nem tudnál varázsolni párat?
- Crysalis azt mondta, hogy annak nem jó az íze.
Vadászunk is éhezett, csak ő cigire. Órák hossza telt el mióta elszívta az utolsót. Remegő kézzel a fegyvertartó övéhez nyúlt és Dylant bámulta.
- Ha ledöfném talán véget érne a sóvárgás.
Annie észrevette ezt és lefogta bátyja kezét.
- Biztonságban vagyunk, ne aggódj.
- Tudom csak majd becigizek.
- Bírd ki amíg a felszínre érünk. Tudom, hogy erős vagy.
Visszament a szállásra, hogy egy kicsit pihenjen. Az ágyán egy Mosómedve feküdt keresztbe tett lábakkal. Ennek a Bestiának az állati részeit a fülei, a karikák a szeme körül és a szürke szőrbunda képezte a karján.
- Mieser!
- Áh, tőrös. Rég láttalak.
- Hol a fenében voltál? Nem úgy volt, hogy az utolsó szálnál már jössz is hozzám?
- A franc se gondolta, hogy Elynorban vagy. Dimenziók közt teleportálni több időbe kerül.
Elé állt de mielőtt odaadta volna az új karton Avatárt elkapta a kezét.
- Lassan a testel. Hadd nézzelek meg jobban.
A szem foltjai a bőrén felszívódtak és a szemei koromfeketévé váltak akár egy bogárnak. Ezzel a látással mindenen keresztül néznek a Mosómedvék.
- Szép. Rendesen megnőtt. Időzónán keresztül is utaztál?
- Megkaphatnám végre?
- Ne feledd, egy nap maximum három.
Meg se várta, hogy elmenjen, már tépte is fel a doboz tetejét. A kék füst elárasztotta a belsejét és ismét mennyei nyugodtságot érzett. Egy kis időre ismét megszabadult a rossz emléktől és a haragtól, csak azért, hogy később erősebben térjenek vissza. Ennyi maradt meg a fejében és a szívében régi barátjáról.

*******

Sian elvezette a csapatot a Celestina bányatóhoz. A tó körül sűrű gőzfelhő telepedett le, ami korlátozta a látást.
- Ne tévesszen meg az elnevezése. Ez a bányató valójában egy gyógyforrás. A legenda szerint, az ősidőkben egy Celestiel nevű Angyal fulladt bele a tóba. Ezután változott át az állóvíz, forrássá. Ajánlatos a szélén maradni mert a közepe felé haladva hirtelen mélyül.
Dylannek szörnyen fájt a háta, így tehát nem is habozott. Toby is követte, de Felicity nem akart a fiúk előtt levetkőzni, meg egyébként is volt neki fontosabb dolga. Annie elindult megkeresni a testvérét.
- Öregem, olyan mintha egy levesben állnánk.
- Ezt még én is megérzem. Szólj ha úgy érzed, hogy szédelegnél.
- Mindenképp.
Tobyt villámcsapásként érte a felismerés, hogy a jelenlegi szituáció nagyon hasonlított a múltkori vágyálmára. Zavarában eltudott volna merülni.
- Ha nem nagy kérés, megmasszíroznád a hátamat?
- Pe..persze.
A Kaméleon mögé állt. Kezeivel bizonytalanul végig simított izmos hátán. Érezte, hogy odalent életre kelt, de nem tudott mit kezdeni vele. Még ha Dylan olyan is lenne mint ő, nem lenne szíve újra megcsalni a Rókáját. Miközben masszírozta, negatív lángokként átvette a fájdalmát.
- Isteni kezeid vannak.
- Finn is ezt szokta mondani.
Pár percig csendben élvezték a forróságot.
- Köszönöm, hogy ennyi év után is a barátom maradtál.
- Szívesen, tesó. Felicity is rendben lesz csak kell neki némi idő még.
- És Joshy?
- Nem tudom. Mióta rászokott arra a kék gecire nem önmaga. Próbál normálisnak tűnni, de a feje AZZAL az emlékkel van tele. A feszültség jobban uralja mint a kamu jókedv.

Annie és Josh hangját lehetett hallani a tópartról.
- Ez egy gyógyító forrás. Jót fog tenni veled.
- Nem vagyok beteg!
- Fiúk, hoztam egy új vendéget!
Abban a percben, hogy meglátta Dylant már fordult is meg, de Annie nagy erővel meglökte. Ruhástól csobbant a vízbe. A többiek nevettek a bőrig ázott vadászon.
- Elárultál.
- Ugyan, bátyó. Próbáld meg jól érezni magadat.
A feje éles fájdalommal tiltakozott az elhangzottra. Homlokából kék cigi füst kezdett kiszivárogni. Annyi ereje maradt, hogy kiérjen a partra, ott aztán térdre rogyott.

Vérző fejjel feküdt az esős aszfalton. Tőle nem messze a felborult bringája gyengélkedett.
- Josh! Josh! Térj magadhoz! Josh!
Dylan felsegítette, de nem a sulihoz mentek hanem a házához.
- Inkább elkések mintsem, hogy ott hagyjalak az út szélén.
Ez az emlék különös melegséggel perzselte meg a szívét. Aztán ez az érzés megszűnt mivel rájött, hogy az összes cigije elázott, és legközelebb 3 nap múlva fog kapni.

Felice

Minden héten egyszer a falu szerzetese, Demond házról házra meglátogatta a családokat. Ez is egy ilyen nap volt. Útját a Gyémánt Templomtól kezdte négy boszorkány kíséretében akik a védelmet biztosították. A szerzetest egy kopasz, nagy hasú, zöld szakállú férfiként lehetett jellemezni. Mint mindig, most is vele volt hű Khakkharája amit még alváskor se tett le. Boszorkányunk a templom előtti emlékművet tanulmányozta. A szobor egy láncot mutatott be, ami Kopnor nevéhez volt fűzhető. Kopnor egy remek kovács volt még az ősidőkben. Saját maga készítette el a hatalmas, törhetetlen láncokat amik fogva tartják Diablont, az Ördögsárkányt. Elsőként csatlakozott a szerzetes útjához, mivel hajtotta a kíváncsiság. Minden lépte után csilingelve csapódott a talajnak a Khakkhara jelezve, hogy elindult.
- Mi ez a nagy megindulás? Kérdezett egy helybélit Felice.
- Demond heti Vakond űzése.
Ettől csak még jobban összezavarodott a lány.
- Ennyire ártalmasak lennének?
- Még szép! Ásás közben porrá őrölhetik a talajban fellelhető ásványokat, sőt még a házainkat is lebonthatják! Cend falvát már teljesen tönkretették.
Ha egy házba bement Demond, a négy boszorkánya kint maradt őrködni az ajtónál. Felicet érdekelte milyen is ez a Vakond űzés, de az ajtó épphogy csak résnyire volt nyitva, ezért varázslathoz folyamodott.
- Merbena.
Ezzel már könnyedén átlátott a falakon. Egy kisebb zsáknyi ékkövet adtak át a szerzetesnek, aki ezután tette is a dolgát. Varázsigét kántált és minden mondat után háromszor csapta le a botját. Minden csilingeléssel halványult a kép Felicity előtt, az utolsó, legerősebb leütés pedig egyenesen megszüntette a varázslatát. Megmagyarázhatatlanul gyengének érezte magát.
- Itt valami nem stimmel.
Dolgavégezten kiment, a zsákot pedig az egyik boszorkány átteleportálta a templom kincstárába. Ekkor vette észre, hogy be van dugva a fülük ruhaanyaggal.
- A Khakkhara hangja! Az szívhatta el a varázserőm egy kis részét!
A süketség varázslata még neki se ment, megoldásként elővette az okostelefonját és belépett a zenelejátszóba. Egész végig követte a szerzetest tisztes távolságból. Mikor már azt hitte semmi érdekes nem fog történni, nagyobbat nem is tévedhetett volna.

*******

Gilhem egyike volt Elynor 4 mesterkovácsának. Már harminc éve kalapálta a vasat, és eddig egy panasz se volt a munkáira. Kardok,lándzsák, fejszék százai kerültek ki a kezei közül, de a jelenlegi munkája az összes többit felülmúlta. Már másodjára fogott neki a kardnak mert a megrendelője nem volt megelégedve először. Már hozzáedződött a műhelyben tomboló hőséghez, ám nem csak emiatt izzadott. Tudta, hogy ha másodjára is kudarcot fog vallani, az életével fizet. A határidő lejárta után egy nappal betért hozzá egy furcsa gyermek. Haja és bőre aranylott, szemei pedig kékek akár a tinta.
- Az összes műhely közül a tiéd tetszik eddig a legjobban. Egy ilyen szép helyen biztos igényes munkák készülnek.
- Üdvözletem, Mennyeisége.
- Adtam neked egy extra napot. Remélem ezúttal nem okozol nekem csalódást.
Gilhem remegő kézzel nyúlt a kardért.
- Íme eddigi legjobb munkám, Dalkia.
A kovács részletes beszámolót akart tartani, de az Angyal megfékezte. Elvette a fegyvert, majd végig húzta a hasán. Egy karcolást sem ejtett rajta.
- Ha még az én tökéletes testemen se tud sebet ejteni, akkor esélytelen, hogy kettévágja A Láncot.
- Kérem, adjon nekem még egy esélyt. Harmadjára már jobbat fogok csinálni.
- Rendben van.
Nagy kő esett le a szívéről, feleslegesen.
- Folytasd a kalapálást a pokolban.
Egy mozdulattal levágta a fejét, a felsőtestébe pedig belevéste a nevét. DIORAMA. A fejet átdöfte, a kardot pedig bele a talajba.
- Örvendezz. Halálod után az egyetlen dolog amit láthatsz az én nevem.