Hjaj, be szeretlek, drága rózsám!
Most is reád terelődik gondolatom.
Mikor szépséges szemeddel nézel rám,
Abban pillanatban száll el a bajom.

Te drága lélek, úszol világ bajába',
Ne félj, hisz szemed szép tengerkék.
Szőkés hajad, mint az arany búza,
Nevetésed, mint az énekes madaraké.

Pediglen én most szerelmet vallanék,
Ha nem volna szívem oly gyönge,
S a nagy hírmondásban nem remegnék,
Együtt lehetnénk egy egész életre.

De nem mondok én már ilyesmit,
Elmúlt annak, meg volt annak az ideje,
Mert lehet egy év múlva más tetszik,
S tőled drága, elhidegültem örökre.

De nem kívánom ezt semelyikünknek,
Hisz vígadás, s jó bor legyen társam,
Mikor e nagyvilággal szembe menek,
S kardom érted vérbe mártsam.

Ígyhát édes Vad Virágom, ismerj el.
Feladom lényemet érted, ha kell.
S én várok válaszodra szakadatlan,
Ebben a magányos, rideg világban.