~Jeon Darim~

Tessék, már megint Taehyungra gondolok! Amint egy kicsit elbambulok, Tae szavai jutnak az eszembe. Azt mondta, meg akar csókolni. Akarta és basszus, micsoda csók volt! Még talán intenzívebb, vibrálóbb, és őrültebb is, mint a legelső. Lehet, hogy csak össze akarta hasonlítani a legutóbbi csókunkkal? Az is lehet, hogy nem is érzett semmit. Nem, az nem lehet. Úgy szorította a mellemet, mintha kapaszkodni akart volna benne. Tele volt szenvedéllyel és még csak el sem akarta engedni. Tetszett neki, felizgatta.

Jajj Darim, nem szabadna erre gondolnod! Hiába csókolt meg, ő holnap visszamegy Szöulba és az egész megint nem fog semmit sem jelenteni. Vagy igen? Nem számít, mert nekem ott kellett hagynom azt a rohadt füzetet a kocsijában! Egy életre kiábrándul belőlem, ha megtalálja. Olyan mázlim úgysincs, hogy ne találja meg. Ha mégis, egyáltalán nem biztos, hogy beleolvas, de még ha meg is teszi, talán nem fog tőle frászt kapni. Jó, nem vagyok büszke mind arra, amiket abban összeírtam, de Tae egyszer már olvasta az ilyen típusú képzelgésemet és tetszett neki.

Persze Darim, mert abban nem az ő neve szerepelt!

Muszáj egy mély levegőt vennem, úgy érzem, megfulladok a saját gondolataimtól. Bosszantóak, mint egy elalvás előtti pillanatba beszivárgó szúnyog szűnni nem akaró döngicsélése. Inkább megkavarom a ragut.

- Megjöttünk! – amint meghallom Jungkook hangját, kiesik a fakanál a kezemből. Nagyot nyelek és a combomba törlöm a tenyeremet.

Szedd össze magadat! Csinálj úgy, mintha nem történt volna semmi. Jungkook nem tudhatja meg, hogy mi van, vagy éppen mi nincs közöttünk. Többek között ezt is mindenképpen tisztáznom kell Taeval, mielőtt megint lelép. Nem bírnék ki megint úgy egy évet, hogy ne tudjam, mi jár a fejében. Akarom én azt tudni? Ahh, Darim! El van cseszve az egész.

Újból megragadom a fakanalat és kavarni kezdem a vacsorát. Talán a vörös szószt bámulva el tudom terelni a gondolataimat. Nem. Ez sajnos sehogy sem lehetséges.

Érzem, hogy Taehyung itt áll mögöttem. Tudom. A tekintete égeti a hátamat, de nem merek még levegőt se venni, megfordulni pedig biztosan nem fogok. Vajon megtalálta a füzetet? Istenem! Nem is tudom, mi lenne jobb. Ha megtalálta volna, vagy ha nem? Mert ha nem, akkor valahogy vissza kellene szereznem. Ha viszont igen, akkor... Istenem! Ez olyan kínos!

- Darim – és tessék. Hozzám szól, így muszáj vagyok ránézni. – Darim – mondja újra a nevemet, és közben hallom a lépteit közeledni, ezért összeszorítom a szemem. Ne gyere ide Taehyung! - Ezt neked hoztam – mondja a fülem mellől, aztán elsimítja a hajamat és egy lágy csókot lehel a nyakamra.

- Köszi – dadogom, majd kinyitom a szemem és elveszem a virágot, amit az orrom elé tolt. – Nem kellett volna.

- Azt mondják, virágot a gaznak.

- Tae! – felé fordulok és megütöm a vállát a csokorral.

- Ne mondd, hogy nem te intézted el ezt a vacsorát – összehúzott szemmel méreget, én pedig kinyújtom rá a nyelvemet. – Gaztett volt.

Valahogy minden olyan ösztönösem működik. Egyik percben csábító dög, a másikban pedig a régi, jól ismert barát. Teljesen összezavar.

- Semmi közöm a dologhoz. Ugyan úgy meglepődtem, mint te. Anyu totál fel van villanyozva, hogy itt vagy. Mintha visszakapta volna a második fiát.

- De akkor honnan tudta meg? Nem, mintha panaszkodnék – az utolsó mondatát, már egészen közelről suttogja, de én kitartóan csak a tűzhely melletti szekrényt nézem, próbálom összeszedni a gondolataimat, hogy hol szoktuk tartani a vázákat. – Jungkook este bulizni akar. Zavarna, ha itt aludnék utána? – most már nem bírom figyelmen kívül hagyni. Olyan lendülettel fordulok felé, hogy a hajam a számba csapódik. A csokorral a kezemben próbálom kiszedni onnan a szálakat, miközben meredten a képébe bámulok.

- Mármint velem? – kérdezem, de azon nyomban összeszorítom a szememmel együtt a fogaimat is. Váza, kell egy rohadt váza.

- Ha szeretnéd – válaszolja kuncogva. – Egyébként is régen jártam a szobádban. Még mindig annak az orosz modell csávónak a képeivel van kiposzterezve? – idelépked mögém, majd mellkasát szorosan a hátamnak feszítve kinyitja a fejem feletti szekrényt és levesz egy vázát a legfölső polcról.

- Nem – válaszolom, majd kikapom a kezéből és eliszkolva a bűvköréből a csap alá tartom.

- Új kedvencet találtál magadnak? – pajkos hangon kérdezi. Nem hagy békén, derekát a pultnak támasztva mellém csúszik.

- Üresek a falaim, ha már mindenképen tudni akarod – próbálok a leggonoszabb nézésemmel felé fordulni, de nehéz haragudni olyasvalakire, aki ennyire ágyba csábítóan jóképű. Belevágom a csokrot a vízbe, majd elrendezve a pultra teszem.

- Ez most felhívás keringőre? – olyan közel van hozzám, hogy érzem az arcomon a leheletét.

- Mi van veled, Tae? Jungkook bármelyik percben belibbenhet – épp csak ránézek.

- Semmi rosszat nem csinálunk – rántja meg a vállát. – Még – ezt már egészen közelről a fülembe suttogja. Beleborzongok a hangja füstös rekedtségébe.

Tuti, hogy megtalálta a füzetem. Az hagyján, de olvasta is! Gyorsan körbenézek, hogy nem settenkedik e Jungkook, vagy anyu valahol a közelben, majd a karjánál fogva a pincelejáró ajtajához húzom.

- Nálad van, igaz? – az arcába mászom, és bár biztos vagyok benne, hogy az enyém legalább olyan piros, mint a ragu a tűzhelyen, de akkor is tudni akarom, mert különben bele fogok bolondulni. – Megtaláltad, ugye?

- Miről beszélsz Darim? – kérdezi, de a pajzán mosolya mindent elárul.

- Olvastad? – az a bosszantó vigyor elszélesedik az arcán. – Olvastad. Basszus! – dobbantok a lábammal, aztán már lépek is el tőle, de ő a karomnál fogva visszaránt magához. Tenyerem a mellkasán landol, és ahogy felnézek rá, az orrom az állát súrolja. Tekintete sötét és veszélyesen izgató. Nem válaszol, csak a derekamra simítja a tenyerét és szorosan magához présel. Ajka épp csak érinti az arccsontomat, majd végighaladva annak vonalán a fülemhez ér és egy nyelves csókot hagy mögötte.

- Még nem az egészet – suttogja, aztán finoman a fülcimpámra harap. – De miután végeztem vele, biztos lehetsz benne, hogy felkereslek, és addig fogom benned elnyújtani a gyönyört, ameddig csak képes vagyok rá – egy tétova sóhaj hagyja el a számat, ahogy tudatosul bennem, hogy a saját szavaimat idézi. – Ma este viszont nem tehetek egyebet, minthogy nézlek téged. De Darim – arcát az enyémhez simítja. - Közben végig arra fogok gondolni, hogy te már ettől képes lennél elélvezni – orrával végigsimít a nyakam ívén, aztán egy mély lélegzetet véve a vállamra hajtja a fejét.

- Tae... - sóhajtom a nevét, ő pedig eltávolodik tőlem.

- Beszélnünk kell erről – néz végül rám, én pedig haloványan rábólintok. Igen, beszélnünk kell, de félek attól, amit mondani akar. – Kívánjuk egymást és...

- Taehyung! – Jungkook hangja hallatszik a nappali felől. Ellépek előle és oldalra pillantok, hogy a bátyám nem jön e be a konyhába. Tae két oldalt megfogja a karomat és kicsit megráz, hogy figyeljek rá.

- Este meglátogathatlak majd? – kérdezi, én pedig nyelek egy nagyot. Érzem, hogy a szemem kikerekedik, és már a puszta gondolattól, hogy Tae a szobámba akar jönni, mámoros remegés száguld végig a testemen. Rábólintok, aztán megnyalom a számat. – Ígérem, nem jövünk túl későn.

- Megvárlak – szalad ki belőlem a válsz, amitől egy büszke mosoly szélesedik el az arcán. Aztán két pislogás között ő is oldalra pillant, majd visszanéz rám.

- Gyere ide – tenyerét az arcomra simítja és egy erős, határozott csókot nyom a számra.

Miután elenged és magamra hagy, mintha több fokkal esne le a hőmérséklet a konyhában, pedig a ragu nemhogy felforrt, de majdnem le is égett. Anyu nem fog örülni, csak fel kellett volna melegítenem. De mégis mit tehetnék, ha Taehyung minden figyelmeztetés nélkül egyszerűen így letámad?

Olvasta. Bassza meg, olvasta és beszélni akar róla. Beszélni! Erről még is mit lehetne mondani? Egészen egyértelműen le van írva minden abban a nyomorult füzetben. Istenem! Mi lesz, ha megtudja, hogy ez még csak nem is első és egyetlen füzetem róla? Nem. Ezt soha nem fogom elárulni neki!

Már az asztalnál ülünk, de én még mindig képtelen vagyok másra gondolni, mint arra, amit Taehyung mondott. Hogy meg fog keresni és hosszú órákon át... Ahh. Érzem, hogy felhevül az arcom, ahogy elképzelem, hogy ott áll az ágyam előtt, miközben én... Ekkor megszólal a csengő.

- Várunk még valakit? – néz rám Jungkook, én pedig csak megrántom a vállam. Anyu úgy repül a bejárati ajtóhoz, hogy szinte látni vélem a szárnyait.

- Szerbusz. Már nagyon vártalak, gyere csak, gyere. Végre itt van mindenki – hallom anyu boldogságtól csengő magas hangját.

- Sziasztok – lép be félénken az étkezőbe Youngjae, és ekkor a tüdőmbe szorul a levegő. Pislogni sincs időm, már lép mellém, aztán egy finom, puha csókkal üdvözöl.

- Ülj le Darim mellé, rögtön hozom a vacsorát – anyu bátorítóan megszorítja a vállát, én pedig csak tátom a számat, mint valami kicseszett guminő.

- Engem ugyan olyan váratlanul ért, mint téged – suttogja a fülembe Jae, és ekkor végre képes vagyok becsukni a számat. Óvatosan Jungkook, majd Taehyung felé nézek.

Istenem! Ha szemmel lehetne gyilkolni, Youngjae már a padlón fetrengve agonizálna. Nagyot nyelek, aztán inkább a tányérokat kezdem fixírozni az abroszon. Mi jön még? Mégis mi?

- Mi ez az egész Anyu? – kérdezi Jungkook, miután anyu leteszi az asztal közepére az utolsó tálat is.

- Bejelenteni valóm van, és szerettem volna, ha mindenki itt van, aki a családhoz tartozik – nagyot nyelek, és pillantásom Youngjae-re téved. Anyu szerint Youngjae már a családhoz tartozik? Mindössze pár hónapja szórakoztatjuk egymást, de azt hiszem, itt valamit nagyon elrontottam.

- Előtte ehetünk? – Jungkook hangja most már sokkal türelmetlenebbül cseng, anyu pedig felnevet.

- Persze. De várjunk csak! Jajj, mennyire szétszórt vagyok. Youngjae-vel ma összefutottam a plázában és meghívtam, de szerintem te még nem ismered Tehyungot. Ő itt az én második fiam. Nem az igazi, de számomra olyan. Taehyung, ő pedig Darim...

- Anyu! – szólok rá mérgesen.

- Choi Youngjae vagyok, örülök, hogy végre megismerhetlek – félénken meghajol ültében, Tae pedig válaszul csak bólint. – Már sokat hallottam rólad – folytatja és ekkor Taehyung szeme rám villan. Morajló vihar jut róla eszembe.

Mégis mi a fenét gondol? Azt hiszi, hogy elmondtam Jaenek a mi kis... Úr Isten! A tekintete egyre veszélyesebb sötét árnyalatot vesz fel, már szinte nem is látni a pupilláját. Keze az asztal alatt van, de megmernék rá esküdni, hogy az ujjai ökölbe vannak szorítva.

Taehyung azt hiszi, Youngjae tud a füzeteimről?

Haloványan megrázom a fejemet, hogy jelezzem felé, nincs mitől félnie. Ez csak a kettőnk titka, habár most kifejezett jobban örülnék, ha csak az enyém lenne. Basszus. Ebből most hogy fogok kimászni?

- Mondd csak Youngjae, bejutottál végül a Daekyeung Egyetemre? – kérdezi anyu, majd a rizses tányérjába tesz egy adag ragut. – Taehyung színész, lehet, hogy tudna neked majd segíteni. Jól mondom, Tae?

Taehyung szeme a kétszeresére kerekedik és félre is nyeli a falatot, amit éppen a szájába tett. Magamban jól mulatok rajta, de amint felém pillant, eltüntetem a vigyort az arcomról. Hogy képes valaki egyetlen pillantással ennyi mindent mondani?

- Nem tudom asszonyom. Még nem kaptam választ – mondja Youngjae megmentve a választól Taehyungot.

- Hallom este bulizni mentek – terelem a témát és a bátyámra nézek, aki erre összevonja a szemöldökét.

- Megünnepeljük, hogy Tae hajlandó volt Busan-ba tolni a seggét.

- Jungkook – szól rá anyu, mire ő csak megrántja a vállát és a szájába töm egy adag rizst.

- Nem leszünk el sokáig – mondja Tae azzal a tipikus lehengerlő mosolyával, amivel mindenkit levesz a lábáról, de utána megint keményen a szemembe néz. – Ha nem bánja Mrs. Jeon, utána itt aludnék. Mint a régi szép időkben – teszi még hozzá, anyu pedig rábólint.

- Persze, csak nyugodtan. Én ma éjszakás műszakban leszek, de akkor hagyok neked tiszta ágyneműt.

- Köszönöm.

- De ha már szóba hoztuk a munkát. Szeretnék beszélni mindannyitokkal. Egy fantasztikus lehetőséget kaptam. Felajánlották, hogy a szöuli Severance kórház főnővére lehetek, de ehhez drasztikus lépésre kellene elszánni magunkat.

- Szöulba költözünk? – kiált fel Jungkook és csillogó szemekkel néz anyura.

- Csak akkor, ha nem bájátok. És Darim még befejezi a sulit. Te pedig – mutat a bátyámra – keresel valami munkát, vagy pedig újra megpróbálkozol a felvételivel. Úgy néz ki, nem kell eladnunk ezt a házat, a kórház biztosít lakást, de meglátjuk hogy az milyen lesz. Akkor ezt vehetem mindenki részéről igennek? – kérdezi, mi pedig egyöntetűen rábólintunk. Taehyung komisz vigyorral a képén néz rám, és én sem vagyok képes elfordulni előle. Viszonzom a mosolyát. Mindketten tudjuk, hogy ez esély kettőnknek. Ugye, ő is erre gondol?

- Taehyung, ugye tudod, hogy ez mit jelent? Ma duplán ünneplünk! – Jungkook kitolja maga alól a széket és egy cuppanós puszit nyom anyu arcára. – Tőlem már holnap indulhatunk! – bokszol egyet a levegőbe, majd visszahuppan a helyére.

Én Youngjae felé nézek, aki próbál mosolyogni, de mintha már tudná, milyen sors vár rá. Ezért kérdezte hát anyu az egyetemet. Ha felvennék, nem kellene nekünk sem szétválnunk. Na, nem mintha összetartoznánk. Holnap amúgy is szakítottam volna vele, de így. Már több mint öt jó indokom van, hogy miért nem szabad ezt tovább folytatnom vele.

A vacsora alatt Junkooknak be sem áll a szája. Mindig is megszállottja volt a fővárosnak, és most hogy végre valahára eljut oda, már szövögetni kezdi a nagy táncos karrierjét. Taehyung is belemegy a képzelgéseibe, de még anyu is csatlakozik. Youngjae meg én viszont, mint két megkövült szobor, csak meredünk magunk elé.

Én vagyok az első, aki feláll az asztaltól. Arra hivatkozom, hogy mosdóba kell mennem és felszaladok az emeletre.

Ennél kínosabb napja lehet még valakinek?

Nem az egész család előtt akartam volna szakítani Youngjaeval, de talán kár lenne holnapig halasztani. Nem tudom, hogy képes leszek e csak ezért újra találkozni vele. Viszont, ha most dobom ki, akkor érzéketlen ribancnak fog tartani.

Az is vagy Darim, az is vagy!

A biztonság kedvéért tényleg a wc-re megyek. Lehajtom a tetejét, majd ráülök. Össze kell szednem magamat. Most vagy soha Darim! Meg kell tenned, még ha kínos is lesz a dolog.

Abban a percben, hogy kilépek a folyosóra, Youngjae alakja megjelenik a lépcső tetején. Nem mond semmit, de a tekintete árulkodó. Rosszkedvű. A fejemmel a szobám felé biccentek, aztán teljesen egyszerre indulunk el. Amint becsukom magam mögött az ajtót Youngje megszólal.

- Tudom, hogy mi jár a fejedben – leül az ágyam szélére és a térdén támasztja meg a könyökét. A hófehér pamutszőnyegemet nézi.

- Ennyire átlátszó lennék? – hátamat az ajtónak vetem, és vele ellentétben én a plafont kezdem el mustrálni.

- Már ismerlek egy ideje, és tudom, hogy nem én vagyok számodra az igazi. Szerettem volna az lenni, de...

- Youngjae... - fordulok felé.

- Ne, Darim. Engedd, hogy elmondjam – most először nézünk egymásra, és én vagyok az, aki végül elfordul. – Egész délután rajtunk gondolkodtam, de most úgy érzem, hogy megkaptam a válaszomat.

- Mire?

- Nem akarom ezt tovább folytatni. Így nem. Többet érdemlek ennél. Nem akarok pótlék lenni, és úgy érzem, hogy már nem érdemes várnom se. Ez a Taehyung...

- Kérlek Youngjae, had magyarázzam meg – elindulok felé, de félúton megállok.

- Nem kell. A szívnek nem lehet parancsolni, és ahogy ránézel – rám pillant, aztán nagyot sóhajt. – Mindig is egy ilyen pillantásra vártam tőled, de most már látom. Ha ő nem veszi észre, akkor bolond. – megrázza a fejét. - Én viszont útban vagyok. Szeretném neked megkönnyíteni – feláll, és két kezébe fogja az enyémet. – Nem haragszom. Tudtam a legelejétől, hogy valaki más van a szívedben.

- Sajnálom – hajtom le a fejemet. Gyáva vagyok, mert nem merek a szemébe nézni. – Túl jó vagy hozzám.

- Ugyan – megemeli az állam, hogy ránézzek. – Mondd el neki Darim. Még ha te nem is hiszed el, de megérdemled a boldogságot – halovány mosoly ível a szája sarkára, majd hozzám hajol és egy lágy puszit ad az arcomra. – Ha majd egyszer úgy érzed, készen állsz rá, lehetünk barátok – még egy utolsót szorít a kezemen, aztán elsétál mellettem. – Köszönd meg anyukádnak a nevemben a vacsorát – ez után már csak a zár halk kattanását hallom.

~Kim Taehyung~

Darim felment az emeletre és le se jött onnan. Jungkook már tűkön ül, hogy mikor indulunk, de én még húzom az időt. Amikor az a Youngjae gyerek elköszön, olyan gyűlölt erővel a tekintetében néz rám, hogy hülye lennék nem rájönni, levágta, hogy mi van köztem és Darim között. Megöl a kíváncsiság, hogy miről beszélgettek odafenn. Az biztos, hogy a srác nem boldogan távozott. Talán szakítottak?

- Kook. Felszaladok a mosdóba és utána mehetünk.

- Miért nem ide mész? – mutat a nappalihoz közelebbi fürdő ajtajára.

- Gondoltam te is használnád. Sietek – válaszolom, és meg se várom, hogy újból hozzám szóljon, már szaladok is föl.

A mosdó helyett Darim szobája előtt téblábolok. Az ajtaja melletti falnak döntöm a hátam, aztán egy pillanatra lehunyom a szemem. Nincsen sok időm, így egyből a lényegre kell térnem. Igen.

De először azt kellene eldöntened Tae, hogy mit akarsz pontosan ettől a lánytól. Darim a barátod, és a legjobb haverod húga.

És Darim az is, akitől már lassan két éve nem tudsz szabadulni.

- Te mit csinálsz itt? – Darim suttogására ellököm magam a faltól.

- Leginkább hülyét magamból – mondom, és csak pár lépést kellene visszatartanom, csak néhány másodpercet kellene várnom, de nem gondolkodom. Máris magamhoz rántom őt és úgy csókolom meg, mintha ez lenne az utolsó dolog, amit még az életben megtehetek. A szívem túl gyorsan, túl őrülten ver ahhoz, hogy finoman, puhatolózva érintsem őt. A nyelvünk azonnal összegabalyodik, szédülten és megállíthatatlanul. Nem tudok betelni az ízével, az illatával, a bőrének érintésével, mindenét fel akarom fedezni. A gerincének érzékeny vonalát, a formás kis fenekét, a csípőjét és a lapos hasát is. Ahogy hozzá nyomom magam, megremeg a lába. Már alig bírja tartani magát, ezért gyorsan megemelem, és amikor körbefogja a derekamat, még a ruhákon keresztül is érzem, milyen forrón lüktet az öle.

Vagy ez az enyém?

Szájával a számon, kezével a hajamban,  fenekével az ágyékomon a szobájába megyek, majd az íróasztalára ültetem. Egy percre sem szakadunk el egymástól, képtelenség eleresztenem őt. Ujjaim a pólója aljához érve az anyag alá kúsznak, és végre megérintem a puha, selymes bőrét. Forró és a hasán finom remegés fut végig, ahogy az oldalán majd a melle alatti íven végig simítok. Belenyög a csókba. Ajkam már a nyakát kényezteti, miközben a kezem feljebb merészkedve a melltartó alá csúszva a mellére tapad. Darim elhalóan nyög és sóhajt, és ezek a hangok teljesen megőrjítenek. Megrándul a farkam és ekkor tudatosul bennem, hogy ennek most nincs itt az ideje.

Kicsit elhúzódom tőle, de csak annyira, hogy a szemébe tudjak nézni.

- Ezt most...nem lehet – a hangom mintha felkarcolná a közénk szoruló, vágytól sűrű levegőt.

- De...

- Jungkook lent vár. Ne akard, hogy feljöjjön. Most azt hiszem, egyikünk se tudná eltitkolni, hogy mi történik – ellépek tőle, hogy egy kicsit kitisztítsam a fejemet. Nem segít a zihált és kipirult Darim látványa. A szemébe nézek és így várom meg, hogy elcsituljon a bennem tomboló vágy.

- Szakítottunk – mondja magától, miután már egyenletesen emelkedik a mellkasa. Megigazítja a pólóját, majd megköszörüli a torkát.

- Miattam? – kérdezem.

- Nem. Miattam.

- Szóval miattam – túrok bele a hajamba.

- Nem minden rólad szól, Tae - mondja, majd végre rám néz.

- Nem, de az a fiú tudott rólunk.

- Igen, mert úgy néztél rá, mint aki át akarja szúrni a torkát a pálcikájával.

- Hát, nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben.

- Tae! – kiált rám, aztán édesen felkuncog.

- Jól van, jól van – tenyérrel előre felemelem mind a két kezemet, hogy védjem magam. - Most viszont tényleg mennem kell. De este visszajövök és beszélgetni fogunk.

- Ahha.

- Nem Darim. Ez – hadonászok egy újjal kettőnk között, mint egy idióta. – Ez szétcseszhet mindent, ugye tudod? Ha megtesszük, akkor már nincs visszaút.

- Tudom – mondja egy csüggedt sóhajt követően. Lehuppan az asztalról, aztán idejön hozzám. Mind a két tenyerét a mellkasomra simítja, aztán a szemembe néz. Biztos vagyok benne, hogy érzi, mennyire gyorsan ver a szívem. – De akarom.

- Hidd el, én is – teszem a kezemet az övére. - Sietek. Ígérem – egy puha csókot lehelek a szájára, aztán ellépek mellette. Beszélnem kell Jungkookkal, amíg még józan!

- Tae! – kiált utánam Darim, amikor már fél lábbal a folyosón vagyok. – A füzet... Kérlek, hozd azt is.

- Még szép. Azokat a sorokat fogjuk valóra váltani – rákacsintok, és még mielőtt becsuknám magam mögött az ajtót, visszanézek rá. Édes pír csípi ki az arcát és kerüli a tekintetemet, így tudom, hogy kissé zavarba hoztam. Nem baj. Ma még elérem, hogy a szemébe nézve láthassam a gyönyör minden visszhangos rezdülését.

Istenem. Hogy nekem mennyire semmi kedvem ehhez a bulihoz!

Sziasztok^^

Ezt most csak így csendben itt hagyom nektek. 😅😅
A következő rész már a vége lesz a történetnek (és a két jómadárnak is), remélem kivárjátok. 😏😘😘

Love,
Semy