~Jeon Darim~

Youngjae szája az enyémre tapad. Lassan, finoman. Olyan érzés, mintha egy túlcukrozott fánkba harapnék. Nem is csókol igazán, csak kóstolgat, ízlelget, minthogyha félne valamitől, vagy azon gondolkodna, hogy jól csinálja e. Akaratlanul is eszembe jut Taehyung csókja. A féktelen vágy és akarás, amivel egymásnak estünk, a telhetetlenség, hogy nem akarunk elválni a másiktól. A vágy, ami azt suttogta: kellesz nekem. Ott nem voltak gondolatok, sem cukrozott fánk, amit egyébként szívesen ennék. Mondjuk baracklekvárosat, nem is, szedreset.

Végül én vagyok az, aki a nyelvével utat tör magának. Megragadom Jae tarkóját és hozzápréselem magam. Gyerünk Youngjae, add meg nekem, amit szeretnék! Töröld ki belőlem Tae csókjának emlékét! Ne hagyd, hogy rá gondoljak, miközben veled smárolok!

De azt hiszem, ez lehetetlen. El vagyok átkozva.

Minden gyorsan és üresen történik. Mintha kívülről nézném saját magamat, ahogy fekszem ez alatt az édes fiú alatt és a plafont bámulom; ahogy meztelen fenekébe markolva felsóhajtok, miközben elélvez. Végre vége.

Harmadszorra fekszem le vele, de még mindig nem érzek semmit. Kezdem megérteni, hogy a nők miért olvasnak annyi romantikus regényt. Máshonnan talán meg se kaphatnák azt a rengeteg szenvedélyt, hiszen a valóságban úgy tűnik, a férfiak nem éppen olyan tüzesek.

- Jó volt? – simogatja meg a vállamat Youngjae.

- Persze Jae – veszek egy mély lélegzetet. Youngjae szeret szex után összebújni. Azt hiszem, kell neki ez az illúzió ahhoz, hogy elhiggye, valamelyest összetartozunk. – Jó volt – hazudom, majd kicsúszom mellőle az ágyból és a fürdőbe megyek.

Az eddigiek közül ő a legjobb szeretőm. Legalább igyekszik, még ha nincs is könnyű dolga. Tudom, hogy érzi, hogy valami nem stimmel, de ahelyett, hogy kérdezősködne, vagy kérdőre vonna, megpróbálja elfogadni, és valamit tenni ellene. Még ha az orgazmus nem is jön össze. Nem hívom őt a pasimnak, mert nem az. Persze ha együtt vagyunk, akkor megfogjuk egymás kezét, csókolózunk, és alkalom adtán összegyűrjük a lepedőt, de nincs ebben semmi szenvedély. Szerelem pláne nincs. Talán barátság extrákkal, de igazából alig ismerem. Nem tudok rá bilétát aggatni, és nem is akarok. Nekem csak a felejtés kell. Kéne.

- Darim – hallom meg a hangját az ajtó irányából. Meztelenül állok a zuhanykabin előtt, de nem szégyellem magam előtte. Nem lenne értelme azok után, amit nemrég műveltünk. Hátrafordulok egy pillanatra, aztán megnyitom a vizet. – Darim. Nekem mennem kell – mondja már sokkal közelebbről.

- Semmi baj – nézek rá újra, aztán belépek a víz alá. Egy szál boxerban áll. Az arcán zavarodottsággal, egy kézzel tartja meg a műanyag ajtót, hogy ne tudjam őt kizárni.

- Minden rendben? – kérdezi, én pedig bólintok. – Mármint velünk – teszi hozzá, majd egy nagyot sóhajt.

- Mi a baj Youngjae? - úgy kérdezem, hogy közben nem rá nézek. A tusfürdőből igyekszem nem túl sokat a fürdőszivacsomra nyomni. Nem tudok neki mit mondani, mert szerintem nincs olyan, hogy „mi".

- Nem számít. Áll még a holnap este? – a hangja lemondó, mégis annyi kérdést érzek benne, hogy egy percig megfordul a fejemben, hogy szakítok vele.

- Persze – mondom végül, csak hogy ne legyek akkora szemét, mint amekkorának egyébként érzem magam.

- Akkor... Akkor holnap – búcsúzik röviden, aztán rám zárja az ajtót.

Még csak eszébe se jutott csatlakozni hozzám a zuhany alatt. Nem akart második menetet, de még búcsúcsókért sem hajolt felém. Talán nem csak én vagyok az, aki kihasználja a másikat.

Van még másfél órám, hogy elinduljak a szokásos találkozóra Haerim-mel. Addig, hogy elüssem az időt, előkapom a füzetem és megnézem hol hagytam abba a legutóbbi történetemet. Amint a végére érek, már fogom is a tollat és folytatom.

Ahogy Taehyung szája a számra tapad, eltűnik belőle minden gyengédség és a nyelve máris utat törve magának az enyémet keresi. Amikor megtalálja, belesóhajtok a csókba. Megadom magam neki. Izgatottság árad szét a testemben, ami a gyomromból indulva egészen a lábujjam hegyéig kúszik, hogy aztán azokat görcsbe rándítva átadja a helyét valami sokkal vadítóbb és pusztítóbb érzésnek. A keze a mellemre siklik és miközben finoman megszorítja, tömény, érzékiségtől füstös hangon a fülembe suttog.

- Ellenállhatatlan vagy – mondja, és én libabőrös leszek attól, ahogy ezután finoman megharapja a fülcimpámat. – És finom is – leheli a nyakamra, én pedig hátradöntöm a fejemet, hogy jobban hozzám férhessen. A zuhanyból ránk zuhanó langyos víz fokozza a sikamlós érzéseket, amik Tae szájának érintéseivel együtt a lebegős semmibe taszítanak. Abba a semmibe, ahol nincsen már józanság, csak kéj és mámor, sóhajok csiszolta remegős vágy.

- Tae – sikkantom a nevét a párás levegőbe és dfgLKNBakjg....

- Még is ki a franc csönget ilyenkor? – úgy megijedek, hogy megcsúszik a toll a kezemben. Gőzöm sincs, hogy ki lehet az. Jungkook elment Yoongihoz, anyu pedig dolgozik. Nem várok senkit, a postás pedig már járt itt. Talán Youngjae jött vissza valamiért.

Újból megszólal a szörnyű hang, mire levágom a tollat a kezemből, összecsukom a füzetet, bevágom a táskámba és az éjjeli szekrényen lévő órára nézve megállapítom, hogy rohadtul késésbe vagyok. Haerim ki fog nyírni. A cuccaimmal együtt a bejárati ajtó felé trappolok.

- Igen? – tépem fel az ajtót.

Először nem látok semmit, csak egy fekete masszát magam előtt. Egy lépést hátrébb kell mennem, hogy felismerjem a fekete garbó és barna szövetkabát alól rám mosolygó férfit.

- Szia Darim – Taehyung hangja mintha tőrt szúrna a szívembe. Felnézek rá, és amint a tekintetünk találkozik, ledermedek. – Rég láttalak – mondja, aztán nemes egyszerűséggel idelép hozzám és átölel.

Az érintése remegő borzongást varázsol a testembe, és egy pillanatra azt hiszem, hogy csak álmodom. De aztán újra megszólal, és ekkor már tudom, hogy ez, most valóság.

- Nem írtál nekem – duruzsolja a fülembe, és még jobban magához szorít. A mellkasának döntöm a fejem és magamba szívom az illatát. Ismerős, édes illat keveredik valami újjal, valami egészen vérpezsdítően idegennel.

- Mit keresel itt? – mondom ki hangosan az első kérdést, ami az eszembe jut.

- Jiminhez és Yoongihoz jöttem – mondja, és végre elenged.

- Akkor azt hiszem eltévedtél – erőt véve magamon eltolom magamtól.

- Látni akartalak – két keze a vállamon pihen, szeme az enyémet fürkészi és édes istenem! Hosszú, kissé göndörödő fekete haja a homlokába hullik, amitől megmámorosodva ébred fel bennem újból a vágyakozás. Erotikus látomás ő így, minden fantáziám megtestesítője.

- Hosszú a hajad – nyúlok felé, majd kisimítok egy tincset az arcából.

- A tiéd meg újból szőke – mosolyodik el, majd a vállam felett az ujja közé csavar egy hosszabb szálat. Nagyot nyelek, amikor megnyalja a száját. – Nem igazán járok fodrászhoz – tekint a homloka felé, mintha a szemét akarná forgatni.

Vajon emlékszik még egyáltalán arra az éjszakára? Gondol néha a beszélgetésünkre, arra a bizonyos csókra?

- Biztosan lefoglal a nagyvárosi élet – elfordulok, és egy lépést teszek oldalra, hogy beinvitálva őt bezárjam az ajtót. – Jungkook nincs itt, már Yoonginál van, én pedig...

- Darim – tömény csábításnak hangzik a nevem a hangján. Füstös, sötét szobák és összegyűrt lepedők hangja ez. Épp csak pár órája voltam együtt egy másik fiúval, most mégis úgy érzem, mintha még mindig szűz lennék. Nekem már a hangja is elég ahhoz, hogy őrült módon dobogni kezdjen a szívem.

Mit csinálsz Darim? Hiszen ez a barátod Tae! Tae, akit mindennél jobban hiányoltál, akiről eddig álmodoztál, vártad, hogy majd egyszer így, pont ilyen váratlanul, ahogy most, felbukkanjon a házban. És te most még a szemébe sem mersz nézni? Egyetlen egy csók történt közöttetek és annak is már vagy két éve. Szedd össze magad!

- Taehyung – megfordulok, de ő már nem áll mögöttem. Egy pillanatra megtorpanok, majd elindulok a nappali felé, de nem látom ott sem. Átmegyek a konyhába, de azt is üresen találom. Amikor visszaérek a nappaliba, az erkélyajtó előtti hosszú, fehér függöny lengedezni kezd. Kiment volna a teraszra?

- Tae? – szólítom, hátha válaszol, de semmi reakciót nem kapok.

Elhúzom a függönyt és kilépek a friss levegőre. Tae a terasz végében áll és kezével a kabátjában a tuják felé tekint. A lusta, délutáni napsugár az arcát nyalogatja, míg az őszi szél hosszú, rakoncátlan haját repteti, akár a lehulló faleveleket. Ahogy nézem őt, érzem a szívem vad dobbanásait - völgyek és barlangok mélyéről lüktető ősi ritmus ez, dobok varázslatos dallamai, melyek a hazafelé vezető utat mutatják. Késztetést érzek, hogy odamenjek hozzá és szenvedélyesen a szájára tapadjak, markoljam a haját, majd a kezemmel végigsimítsak feszes mellkasán, pontosan a szíve fölött; hogy végre otthonra találjak benne.

Mégis hogy ne lássam őt vonzónak, amikor már azzal képes libabőrt csalni a bőrömre, hogy áll a kertben? Semmit nem ért a kétévnyi próbálkozásom. Senki nem képes ilyen érzéseket kiváltani belőlem, csakis ő.

- Tae! – kiáltok felé, majd lassan, lábujjhegyen lépkedve elindulok felé. – Mit csinálsz itt kinn?

- Csak valamit ellenőriznem kellett – fejét felém fordítja, majd végignézve rajtam, kihúzza a kezét a kabátzsebéből. – Ne gyere ki zokniba, te! Fel fogsz fázni – már előttem is terem, aztán minden figyelmeztetés nélkül az ölébe kap, és hangosan kacagva besétál velem a nappaliba.

- Tegyél le – kapálózom, mikor már a kanapé előtt áll.

- Te semmit nem változtál. Még mindig ugyan olyan meggondolatlan vagy, mint pisis korodban – mondja azzal a tipikus, széles mosolyával.

- Tegyél már le! – most vajon mi a fenét ért azon, hogy meggondolatlan?

- Az utóbbi egy évben nem is válaszoltál már a leveleimre. A telefont is egyre ritkábban veszed fel, kakao talkon meg szűkszavú vagy. Haragszol rám valamiért? – leültet a kanapéra, majd a hosszú szövetkabátját hátralebbentve, csípőre teszi a kezét. Nem tudom nem észrevenni a kemény combjait, a feszes mellkasát és a vastag, csábítóan hosszú nyakát. Ahogy a szemébe nézek, egyetlen egy szó jut az eszembe: férfi. Igen, Taehyung megférfiasodott, ami sajnos bosszantóan előnyére vált.

- Elfoglalt vagyok, ez az utolsó évem a suliban – válaszolom, majd a feje felett megpillantom a fali órát és azonnal felpattanok a helyemről. – Basszus! Nekem mennem kell!

- Hová mész?

- El. Találkozóm lesz – száguldok el mellette az előszoba felé.

- Randid?

- Nem mindegy? Rettenetes késésben vagyok.

- Azt hittem jobban fogsz nekem örülni, az után... - rá kapom a tekintetem. – Az után, hogy majdnem két éve nem láttuk egymást.

- Szólhattál volna, hogy jössz, és akkor most nem...

- Akkor most itthon se lennél. Valld csak be – fél szemmel látom, hogy utánam nyúl, de végül meggondolja magát.

- Nem menekülök előled, csak hát... Már semmi sem olyan, mint régen. Érted? Úgy érzem, alig ismerlek, és te se tudsz rólam egy csomó dolgot – ami szerencse, mert hatalmas csalódás lennék a számára. Felkapom a táskámat a kis előszoba szekrényről és pajzsként a mellkasomhoz szorítom. Persze Taehyunggal szemben nincs már semmi, ami megtudna védeni.

- Tudom, hogy van valakid. Jungkook mondta. Szerinte jó gyerek, talán túl jó is – nekidől az előszobát a nappalitól elválasztó ajtókeretnek és onnan nézi, ahogy magamra szenvedem sötétbarna szövetkabátomat.

- Nem fogok veled a pasi ügyeimről beszélni! – nézek végül a szemébe.

- Akkor beszélj a suliról, anyukádról, arról, hogy mi történik veled. Tudom, messze vagyok, de kizársz, és ez rosszul esik.

- Te sem mesélsz nekem magadról túl sokat, nem tudom, hogy mit vársz tőlem.

- Azt, hogy légy a barátom – löki el magát végül.

- Most is a barátod vagyok Tae, ez soha nem fog változni, csak... - a számba harapok, mielőtt valami hülyeség csúszna ki rajta.

- Nem Darim, nem vagy az, és még csak nem is próbálkozol. Ez az, ami rosszul esik – mérgében végigszántja ujjait a hajában, amitől eláll a lélegzetem.

- Annyi barátod van, miért pont én kellek neked? – ellépek előle és a cipőmbe lépek.

- Mert te...Mert te különleges vagy. Kicsi korom óta ismersz. Olyan dolgokat is tudsz, amikre még én sem emlékszem – egészen közelről, már mögülem beszél.

- Jól van. Jobban fogok igyekezni, de most már tényleg indulnom kell – nem bírom ezt a feszültséget közöttünk. Mégis hogy legyek úgy a barátja, ha minden másodpercen azt a rohadt csókot szeretném megismételni? Hogy legyek a barátja úgy, hogy lassan már két éve mást sem csinálok, csak erotikus fantáziákat leírva mindenféle pajzán történetet gyártok vele, és míg rá gondolok valaki mással fekszem össze? Hogy?

- Elviszlek – mondja végül, mikor már a kilincsen van a kezem.

- Nem kell fáradnod. Csak pár megálló busszal.

- Nem érdekel – megragadja az alkaromat és úgy húz ki a lakásból. Az ajtó becsapódik, hallom, ahogy a zár kattan és lejátssza a jól ismert dallamot. Nagyot nyelek, ahogy felnézek a fiúra, aki most már minden kétséget kizáróan mérges rám. Egészen egy kis piros autóhoz vezet, majd kinyitva nekem az anyós ülés ajtaját, megvárja, míg beülök.

- Ezt a szívást! – dühöngök magamba és az ölembe vágom a táskámat.

- Most pedig beszélgetni fogunk – mondja ellentmondást nem tűrő, mély hangszínen, aztán beindítja a kocsit és elindul.

~Kim Taehyung~

- Hová megyünk? – kérdezem az úti célt, hogy bepötyöghessem a GPS-be. Egy közeli kávézó címét adja meg, én pedig nem a leggyorsabb útvonalat választom a lehetőségek közül. Ha már egyszer rávettem magam, hogy eljöjjek hozzá, nem hagyom, hogy elmeneküljön. Tudom, hogy mi bántja, tudom, hogy miért nem akar már a barátom lenni. Szerelmes belém. Az óta az istenverte csók óta kerül. Hogy a faszba ne tudnám mit érez, mind azok után? Szeret, de gyűlölöm, hogy nekem esélyt sem ad arra, hogy reagálhassak.

- Szerinted én ennyire érzéketlen vagyok? – hangosan törnek fel belőlem a szavak. Alapjáraton nem vagyok egy türelmetlen típus, de Darim képes kiforgatni a bőrömből, valamint olyan intenzív érzéseket csal a bensőmbe, ami még engem is megrémiszt. Ezért is kerültem eddig. Azt hittem a távolság majd segít. Azt hittem, hogy ha már túl leszek jó pár barátnőn, és neki is lesz kapcsolata, túlléphetünk a dolgon. Nyilvánvalóan tévedtem.

- Nem értelek – fordul felém, de ahogy én is rápillantok, elkapja a fejét.

- Látod, ez kölcsönös. Soha nem volt semmi sem tabu téma közöttünk, de te teljesen bezárkóztál, és ami a legjobban dühít az az, hogy engem kizársz.

- Nem tudtam, hogy még mindig ennyire fontos vagyok a számodra.

- Mindig is fontos leszel Darim, ne játszd a hülyét. Ha másért nem is, akkor azért, mert Jungkook kishúga vagy.

- Hát ez csodás! Eddig azt hittem, hogy azért, mert barátok vagyunk. Most akkor miről van szó Tae? Mit akarsz tőlem, hm? Az ország másik felén tengeted a gazdagoknak járó életedet, és amikor unatkozol, rám írsz két sort. Nekem ne mondd, hogy ilyenek a barátok! Mégis mit szól ahhoz a kis barátnőd, hogy most itt vagy velem?

- Yewon nem a barátnőm, de ha az is lenne, még is mi baja lenne azzal, hogy meglátogatom az egyik gyerekkori barátomat? És amúgy is, hogy jön most ide bárki más? Most rólunk van szó és arról az istenverte csókról! – ütök mérgesen a kormányra. Már csak egy saroknyira vagyunk a céltól, de én félrehúzódok és leállítom a motort. Darim felé fordulok és egyenesen a szemébe nézek. – Ha tudom, hogy pont az ellenkezőjét érem el azzal a csókkal, mint amit szerettem volna, soha nem teszem meg! – próbálom elkapni a vállát, de még mielőtt hozzá érhetnék, elfordul. A táskája leesik a lába közé, ő pedig dühösen, remegő kézzel kotorja vissza a dolgait. Hallom, ahogy szipog, de nem tudom, mit tehetnék. Amikor végre felém fordul és könnyes szemmel rám néz, teljesen lefagyok.

- Cseszd meg Taehyung! – köpi felém a szavakat, majd kinyitja az ajtót és itt hagy.

- Most mégis mi rosszat mondtam? – hátravetem a fejemet és felsóhajtok. Lehunyom a szemem egy percre, majd kitépem a biztonsági övet és már szaladok is utána. Így nem hagyhat itt!

A kávézó egy utcányival van lejjebb, így egy házak övezte szűk lépcsőn kell levágtatnom, hogy utolérhessem. Pont akkor nyit be az ajtón, amikor én kifordulok a sarkon. Csípőre tett kézzel megfordulok, majd az utolsó lépcsőfokba rúgok.

- Ennek nem lehet így vége! – kiáltom, aztán megfordulok és határozott léptekkel a kávézó felé veszem az irányt.

Kivágom az ajtót, és egy lépés után azonnal Darim alakját keresem. Balra ül egy rövid hajú lánnyal szemben, közvetlenül az ablak mellett. Még, hogy randi!
Amint észrevesz, már fogja is a barátnője kezét, hogy elráncigálhassa mielőtt odaérek hozzájuk, de nincs szerencséje. Sokkal gyorsabb vagyok nála.

- Hello – nézek az ismeretlen lány felé. – Taehyung vagyok, és ha megengeded, elrabolnám Darim-ot pár percre – a lehető legnyájasabb mosolyomat veszem elő, még meg is fogom a lány kezét, hogy minél jobban elbűvöljem. Közben persze érzem, hogy Darim tekintete égeti a tarkómat.

- Taehyung? – néz rám hatalmas szemekkel a lány, majd Darim felé fordul. – Az a Taehyung?

- Haerim! – szól rá Darim dühösen.

- Miért, több Taehyung-ot is ismertek? – kérdezem hol az egyikükre, hol a másikukra pillantva.

- Azt a mindenit! – nyel egyet az ismeretlen lány, majd két kezébe fogja az enyémet. – Vigyed. Persze, hogy elrabolhatod.

- Haerim. Mit...

- Ígérem, visszahozom – fojtom a szót Darim-ba, majd Haerim-re kacsintok. Amint elenged, már fogom is meg Darim csuklóját és húzom kifelé.

- Tae! Engedj el, ez fáj. Nem hallod? Eressz el! – nem foglalkozom a rimánkodásával. Egészen a kis lépcsőhöz caplatok vele, majd ott a falnak döntöm.

- Ha most elengedlek, akkor végre beszélsz velem normálisan? - próbálom lecsillapítani a folytonos rángatózását.

- Mégis hogyan, amikor úgy viselkedsz, mint egy dühöngő őrült?

- Te őrjítesz meg – végre eleresztem. – Az agyamra megy, hogy nem tudok veled rendesen beszélni. És igen... - bár nem érek már hozzá, azért elég közel állok, hogy ne tudjon elmenekülni. Egyenesen a szemébe nézek és úgy folytatom – Arról a csókról is beszélni fogunk.

- Nem akarok! – elfordítja a fejét, ezért megfogom az állát és magam felé fordítom.

- Miért? Ennyire borzalmas volt? Tudom, hogy csak barátok vagyunk és ha téged az annyira rosszul érintett, akkor...- megnyalom a számat és félre pillantok. - Vagy számodra többet jelentett? - nézek újra rá.

- Fogd be, Tae! – kiált rám összeszorított szemmel.

- Nem fogom be. Tudni akarom. Tudni akarom, hogy azóta miért nem vagy hajlandó beszélni velem. Nézz rám Darim. Kérlek! – most már két kezembe fogom az arcát. – Szeretsz engem, igaz? - Száját eltátva mered felém, mint aki mindjárt szívrohamot kap.

- Egy csók volt Tae. Ne láss bele többet, mint ami volt.

- Igen? Egy csók? – lépek olyan közel hozzá, hogy a mellkasunk épp csak ne érjen össze. Szeméről az ajkára siklik a tekintetem és újból megnyalom a számat.

Vajon ugyan olyan őrjítő lenne most is megcsókolni, mint akkor volt? Akkor még nem volt sok tapasztalatom, és neki én voltam az első.

Bassza meg!

- Én voltam neked az első, igaz? Azt mondtad, hogy még soha nem csókolóztál és aznap este mi... - jobb kezemmel megtámaszkodom a feje mellett.

- Igen Tae, te voltál. Most örülsz? Büszke lehetsz magadra – próbál ellökni magától, de nem engedem.

- Darim. Azt akartam, hogy én legyek neked az első. Azt akartam, hogy soha ne tudj elfelejteni. Meg akartalak csókolni, de nézd meg mi lett belőle! - szabad tenyeremet a derekára szorítom.

- Tae...Te...Te akartad?

- Miért mit hittél? Szórakozásból csókolom meg a legjobb barátomat, hogy megutáljon?

- Nem tudom. Azt hittem sokat ittál és...

- Ha most megteszem, megint eltűnsz előlem?

- Hogy mi?

- Meg akarlak csókolni. Mióta megláttalak abban a kurva ajtóban azon jár a fejem, hogy hogyan tehetném meg újra, de te...

- Tedd meg! – válaszolja, és a szavai most veszélyesen csengnek, a tekintete felizzik. A belőle áradó forróság sűrűvé izzasztja a levegőt. Kutatok benne valami után, ami azt üzeni, hogy csak tréfál, de nincs más a szemében csak sötéten gomolygó, perzselő vágy.

A pillanat közénk feszül. Nem mozdulok, ahogy ő sem. A sóvárgás és a visszafojtott szenvedély itt dereng közöttünk. Tisztában vagyunk azzal, hogy most mi fog következni, hiszen itt van a tekintetünkben, a lélegzetvételeinkben, a magunkra erőszakolt mozdulatlanságunkban.
Most először félek megcsókolni valakit.

- Biztos? – kérdezem.

- Biztos – mondja reszketegen, és nekem nem is kell több, már hajolok is a szájára.

Lassan érintem meg, hogy még meggondolhassa magát. Kínzás ez. Gyötrelmes és felkavaró. De ekkor megmozdul a szája és már tudom, hogy nincs ellenállás. Nincs már semmi, ami visszatartana minket.

Ezért aztán Darim alsó ajkát a sajátjaim közé szorítom, majd óvatosan előretörök a nyelvemmel. Incselkedem vele, felkorbácsolom a vágyát, de csak annyira, hogy amikor visszavonulót fújok, és számmal újból csak a száját ingerlem, ő még többet akarjon. És akar is. A hajamba markol, sóhajtozik és hozzám dörgöli magát. Kéjesen, türelmetlenül. Élvezem, hogy ilyen hatással vagyok rá. Hogy ennyire sóvárog utánam. Ajkam puha és lassú játékával fellobbantom a benne lappangó szenvedélyt, aztán nyelvemmel újra lecsapva megadom neki a várt enyhülést. Ami nem jön el.

Egyre mohóbban és vadabbul csókolózunk. Ő a tarkómra mar és közelebb húzva magához, úgy feszül hozzám, mintha az életemet szeretné magába szívni. Szenvedélyes, erős és bassza meg ugyan olyan izgató mint annak idején. Kezem a mellére siklik, és amikor megmarkolom, ő belenyög a csókba. Észveszejtő mámor a hangja.

El kell szakadnom tőle, mert ez már túl sok, túl felkavaró.

- Istenem – sóhajt Darim, miután ajkunk elválik egymástól. Homlokunk még szinte összeér, de én képtelen vagyok ennél több mozgásra. – Tae... - leheli a nevemet a számra.

- Hmm?

- A kezed – suttogja közénk, mire kinyitom a szemem és a mellén nyugvó tenyeremre pillantok.

- Köszöni szépen, jól érzi magát ott – válaszolom, és végre, végre hallhatom azt a nevetést, amiért tulajdonképpen idejöttem!

- Elvennéd? – kéri végül, én pedig szerencsére érzek annyi erőt a lábamban, hogy ellépjek tőle.

- Nem szívesen, de...

- Köszi.

Hosszan nézzük egymást, minden szó nélkül. Tudom, hogy mondanom kéne valamit, de erre nincsenek szavaim. Darim lehunyja a szemét majd egy nagyot sóhajt.

- Túl sok vagy nekem Tae.

- Vagy inkább túl kevés – mondom, és egy féloldalas mosolyra húzom a számat. – Ez még csak a második csókunk volt.

- Azt hiszem, vissza kellene mennem – mondja rekedtes hangon és közben ellöki magát a faltól.

- Írsz nekem? Válaszolsz majd, ha hívlak? – kérdezem, még mielőtt elindulna.

- Ezek után azt hiszem, bolond lennék nem válaszolni neked.

- Helyes. Menj, ma még találkozunk – rákacsintok, aztán egészen addig bámulom, míg el nem tűnik a kávézó ajtaja mögött.

Bassza meg Taehyung! Ez közted és Darim között nem, hogy enyhült volna, de sokkal intenzívebb lett. Most aztán kurva nagy szarban vagy! Ha Jungkook rájön, ki fog herélni!

- Hát fiúk, azt hiszem nagy bajban vagyunk! – nézek a nadrágomra, aztán zsebre dugom a kezem és vidáman fellépkedek a lépcsőn.

Sziasztok^^

Meghoztam a második részt, remélem tetszett és nem okoztam vele csalódást. Ez a történet is úgy néz ki 5 részes lesz, szóval van még hátra bőven.😉😋

Köszönöm mindenkinek, aki olvassa és annak még inkább, aki hagy is pár biztató szót nekem. ☺️

Love you all,

Semy 😘💜