Ezt a kis történetet egy szívemnek nagyon kedves olvasómnak szeretném ajánlani. kiweystyle remélem, hogy szeretni fogod Taehyung-ot itt, mert igyekeztem közel hozni hozzád a karakterét, de csak remélni tudom, hogy sikerült. Ez úton szeretném megköszönni a rengeteg segítséget és lelkesítést, amivel folyamatosan elhalmozol. Köszönöm a kitartásodat is, hogy elviseled a kiborulásaimat és az önbizalomhiányomból adódó rengeteg éjszakába nyúló zaklatásomat. Örülök, hogy a wattpad összehozott minket! Fogadd sok szertettel ezt a rövid Tae sztorit! 😘😘🥰

***

~Jeon Darim~

4 évvel ezelőtt

Ezen az estén nekem nincs miért ünnepelnem. Mondjuk soha nem is voltam egy parti arc. A bátyám, Jungkook, viszont annál inkább. Most is hangos zenétől dübörög a ház és vagy ötven, számomra teljesen ismeretlen ember tombol odabenn. Alig birok koncentrálni a könyvemre, pedig ez a kis hintaágy egészen a kert hátuljában van. A sűrű tuják és a fa paraván alkotta barikád szerencsére elrejtenek a bulizni vágyók elől. Maximum egy-egy, a teraszra kitévedő ember hangfoszlányai jutnak el hozzám. Itt, magam lehetek. Tulajdonképpen inkább sírni lenne kedvem, mintsem bulizni.

Taehyung holnap Szöulba utazik. Felkészülhettem volna rá, hiszen mindig is tudtam, hogy így lesz. Gyerekkorunk óta ez volt az álma. Persze nem biztos, hogy a gazdasági egyetem, de a főváros mindenképpen. Örülök, hogy sikerült neki valóra váltani mind azt, amit eltervezett, de önző módon csak magamra tudok gondolni. Egy év múlva Jungkook is csatlakozik majd hozzá, és akkor teljesen egyedül maradok.

- Hé! Darim? – a tuják felől meghallom a már ismerős, mély hangot. – Mit csinálsz itt egyedül a sötétben? – kérdezi Tae és ideérve hozzám, megáll a hinta ágynak dőlve. Kezét a feje mellé emeli és alkarjával a fehér fémrúdra támaszkodik. Felnézek rá, ő pedig édesen rám mosolyog. Mindig így mosolyog rám, mintha még ugyan azok az öt éves gyerekek lennénk, akik egy medencében pancsoltak.

- Túl nagy benn a nyüzsgés – mondom, majd becsukom az ölemben lévő könyvet.

- Bujkálsz – jegyzi meg, mire én csak megrántom a vállamat.

- Ez nem az én bulim – motyogom szinte az orrom alá, majd lassan, megengedve magamnak, hogy megcsodáljam férfias alakját, felnézek rá. Egy fekete farmer és egy egyszerű fekete póló van rajta. A hűvös miatt magára kapott egy zipzáras szürke pulcsit is, de még így is olyan bűnbe csábítóan érzékinek látom, mintha az éjszaka sötétre olvadva öltött volna emberi alakot. Ahogy azonban megpillantom a rövid haját, elhúzom a számat.

- Még ilyet! Nem, hogy a tiszteletemre rendezett partit nem csípi, de még engem se – jegyzi meg, miközben fürkészően engem vizslat. Igéző barna szemét kissé összeszűkítve az enyémbe fúrja, közben bal kezének mutatóujját a szájához emeli.

- Levágattad a hajadat – nagyot sóhajtva jegyzem meg, aztán inkább elkapom róla a tekintetemet, és a könyvem borítóját kezdem el simogatni. Nem kellett volna ezt mondanom! Gyorsan a fejemre húzom a vastag, bordó pulcsim kapucniját, mert bár már egészen sötét van, ő biztosan kiszúrja a pírt az arcomon.

- Jin azt mondta, így talán majd komolyan vesznek – válaszol és csak hallom a lépteit a fűben, de még mindig nem nézek felé. Helyette önkéntelenül felhorkantok, próbálok nem hangosan nevetni az ostoba megjegyzésen. Persze, Taehyung a haja miatt lesz érett és komoly férfi. Ilyet is csak Jin mondhat neki. – Nem tetszik? – kérdezi, és ekkor az ölemben lévő könyv alatt megpillantom a lábát. Basszus! Itt áll előttem. Nem tehetem meg, hogy nem nézek rá. Még a végén azt fogja hinni, hogy... - Darim? – behunyom a szemem egy pillanatra, ám amikor újra kinyitom, már az arcát látom. Taehyung itt guggol előttem és azt kérdezi, hogy tetszik e nekem. Ó, ha ő azt tudná mennyire!

- Jobban tetszett a hosszabb fazon – mondom végül, de közben meg kell köszörülnöm a torkomat, hogy egyenesen a szemébe tudjak nézni.

Alig van egy kis fény, csak a házból ideszűrődő narancsos árnyalatok csiklandozzák a bőrét. Azt a bosszantóan tökéletes arcát. Nem tudom, hogy mikor kezdtem el többet érezni iránta puszta barátságnál, de azt biztosan tudom, hogy ezt nem tudhatja meg. Nem csak azért, mert amekkora nőcsábász, darabokra törné a szívemet az elutasításával, hanem azért is, mert ha Jungkook megtudja, szabályosan eltiltana tőle.

- Én is jobban kedveltelek szőke hajjal, de igazából ezek nem fontos dolgok – mondja végül, majd feláll. Pillantásommal végigkövetem a mozgását. Mire pislogok egyet, már mellettem ül, így a hintaágy egy kicsit meglibben alattunk. – Mit olvasol? – kapja ki a kezemből a könyvet.

- Tae! Ne...! - kiáltom, és azonnal két kézzel utána nyúlok. Ő nevetve elfordul, majd úgy tartja az erotikus regényemet a szűrt fény felé, hogy el tudja olvasni a címét. Ahogy azonban a szeme elé emeli, a féltve őrzött titkos papírom kihullik belőle. Már ugornék is, hogy felvegyem, de persze Tae megelőz.

- Csak nem egy szerelmes levél? - pajkos hangon kérdezi, miközben folyamatosan birkózunk. Olyan hosszú karjai vannak, hogy esélyem sincs ellene, de azért kitartóan próbálkozom. Bárcsak szerelmes levél lenne! Még az is jobb volna, mint ez.

- Tae, kérlek. Add vissza! – abbahagyom az ütlegelését, és próbálkozom a nyugalom álcájával. Őt azonban nem tudom átverni. Túlságosan is jól ismer.

- Jézusom, Darim. Te ilyeneket írsz? – kérdezi miközben hol rám, hol a papírra pillant. Édes Istenem, ezt az égést! Az első erotikus jelenetemet éppen Taehyung olvassa. Ennél már csak az lenne égőbb, ha benne hagytam volna a nevét. Kezemet az arcom elé téve próbálok elmenekülni a szörnyű valóság elől. – Ez baromi jó lett! – mondja végül, mire felé kapom a fejemet.

- Hogy mi? – kérdezem hitetlenkedve.

- Darim. Ez nagyon izgató. Mégis hol tanultál te ilyen jól fogalmazni? – kérdése közben összehajtogatja a lapot és visszateszi a könyvbe. – Áhhá! Most már mindent értek – mondja nevetve, miután áthúzza a könyv címe felett az ujját. Még soha nem szégyelltem ennyire az El Diablót, mint ebben a pillanatban. Zavaromban a számat harapdálom és próbálom visszatartani az arcomba tóduló forró véremet. Úgy hiszem, sikertelenül.

- Hát...Köszi. Asszem – motyogom, majd kikapom a kezéből a regényt.

- Nem viccelek Darim. Tehetséges vagy – kezét az enyémre teszi, de ezzel nem nyugat meg, csak még inkább zavarba hoz.

- Ugyan. Semmit nem tudok ezekről a dolgokról, csak megpróbálom lemásolni azt, amit már olvastam – sandítok felé a kapucnim alól.

- Kétlem, hogy mind ezt elloptad volna a könyvedből. Én hiszek a fantáziádban, Darim. Vagy ez nem csak fantázia? – vállát az enyémhez üti, és pajkos ábrázattal fixíroz. Komolyan mondom, még a szeme sem áll jól. Teljesen tiszta képekkel látom magam előtt, hogy milyen szörnyen izgató és pajzán gondolatok futnak át éppen az agyán. Jó, persze egy szavam se lehet, hiszen én voltam az, aki ilyen, és ehhez hasonló dolgokat még papírra is vetett. És ő elolvasta! Még mindig nem akarom elhinni!

- Ne gondolj semmi rosszra. Még csókolózni se csókolóztam soha, nemhogy ilyesmiket csináljak – mondom bosszúsan és csak akkor döbbenek rá, hogy mit is osztottam meg vele, amikor tátott szájjal és hatalmas szemekkel felém fordul.

- Micsoda?

- Basszus – teszem a szám elé a kezem, és már állok is fel mellőle, de ő megragadja a csuklómat és visszahúz.

- Darim, de hiszen tizenhét éves vagy és mintha Jungkook említett volna már pár csávót is, akikkel jártál – ügyetlenül huppanok le újból mellé. Keze nem ereszt és olyan közel hajol az arcomhoz, hogy érzem a mentolos rágó illatát a leheletén.

- Persze, de azt Jungkook biztosan nem említette, hogy mindegyik srácot halálra rémítette a fenyegetőzéseivel. Szeretem őt, mert a bátyám, de talán egy kicsit túlzásba viszi az apáskodást felettem – tolom el magamtól, hogy levegőhöz jussak.

- Csak jót akar neked, mert pontosan tudja, hogy a korodbeli fiúk valójában mit is akarnak az ilyen csinos lányoktól – vakarja meg a tarkóját. - Mint amilyen te is vagy – a szavak lassan, lágyan csúsznak le a szájáról, majd átlebegnek hozzám és utat találnak a szívemhez. Egyenesen a szemébe nézek, de azok most nem nevetnek rám. Miért nem nevet? Hát nem viccnek szánta a megjegyzését? Az izgatottság a testemet habzsolja, majd ahogy Taehyung megnyalja a száját, fájón rá is markol a gyomrom helyén lévő remegő gombócra. Veszek egy mély lélegzetet és elkapom a tekintetemet.

- Mindegy. És ne aggódj, nem maradtam le semmiről. Nem mintha bármelyik fiúba szerelmes lettem volna, és hogy őszinte legyek, nagyon nem is tepertek utánam. Meg aztán, ők sem veszítettek sokat – rántom meg a vállamat.

- Darim...

- Mondom, hagyjuk a témát – a már elnyűtt pulcsim ujját húzogatom, majd rámarkolok.

- Darim. Nézz rám – karját átveti a hintaágy támlája felett és a vállamra teszi, míg másik kezével az állam alá nyúl és maga felé fordít. – Nem tudják, mit veszítettek – komoly tekintettel beszél.

- Mondom, nem számít...

- Tudom, hogy igen is számít neked. Mindig is romantikus alkat voltál. Ne feledd Darim, kis korod óta ismerlek. Emlékszem minden királynő megmentős történetre, amit együtt játszottunk.

- Már nem vagyunk gyerekek Tae – rázom meg a fejemet.

- Nem. Már valóban nem – válaszolja, de közben megremeg a hangja.

Képtelen vagyok elfordulni előle. Tekintete teljesen magába nyel. Amikor megérzem, hogy az ujja az államról a nyakamra vándorol, elnyílik a szám és mintha nem lenne elegendő levegő körülöttünk, zihálni kezdek. Nyakam oldalán keresztül egészen a kulcscsontomig végigsimít rajtam. Lassan, érzékien. Melegem van, mégis reszketek. Miért reszketek ennyire az érintésétől?

- Tae – sóhajtom a nevét, amikor az eddig a vállamon pihenő keze is útnak indul és végül az arcomon állapodik meg. A hajamba markol, míg hüvelykujja a fülem előtti érzékeny bőrre rajzol apró köröket.

- Darim – homlokát az enyémnek dönti, és úgy mondja ki a nevemet, mintha könyörgés lenne. – Holnap elmegyek.

- Tudom – a csuklója köré fonom az ujjaimat, és kényszerítem magamat, hogy ránézzek.

- Én... - nagyot sóhajt, aztán szabad kezével a derekamnál fogva közelebb húz magához. – Szeretnék rendesen elbúcsúzni tőled.

- Úgy mondod, mintha soha többet nem találkoznánk.

- Úgy mondom, mint aki attól fél, hogy el fogják felejteni – sebzett a hangja, és ez nekem fáj. – A távolság...- két keze közé veszi az arcomat, majd elfordul. Megnyalja a száját és nyel egyet, de mintha nehezére esne folytatni a beszédet. – Én azért megyek el, hogy megtaláljam önmagam, hogy megtaláljam azt, amiért érdemes élnem. Megérted, ugye Darim? – néz keményen a szemembe.

- Értem Tae – a combjára teszem a kezem és végigsimítok rajta. Régen ennek az ártatlan mozdulatnak semmi hatása nem volt rám, de most már nem csak, hogy nem ártatlan ez a mozdulat, de még a szívemet is őrült módon megdobogtatja. Bátorság kell hozzá, pedig Taehyung csak a barátom. Igaz? Egy vonzó és szexis fiú, de akkor is csak egy barát. - Ismerlek, Tae – kezdem bátortalanul. - Tudom, hogy mióta vágytál erre a pillanatra. És hidd el, nem fogsz elveszíteni – halovány mosollyal próbálom meggyőzni arról, amit még én sem hiszek el teljesen. Ő szinte biztosan csajozni fog, beleveti magát a nagybetűs életbe, míg én itt ragadok majd saját magammal. A képzeletemmel, amikben ő már csak halovány emlék lesz.

- Ígéred? – most már olyan közel vagyunk egymáshoz, hogyha bárki látna minket kívülről, azt hinné, romantikus viszonyban vagyunk. Ami azt illeti, én is pontosan így érzem magamat.

- Ígérem – a hangom szinte csak suttogás, de képtelenség, hogy ne hallja meg.

- Nem felejthetsz el. Te nem! – hallom a szavakat, de képtelen vagyok a jelentésükre koncentrálni, mert közelebb hajol és száját az enyémre szorítja.

Ajkunk egymásnak feszül. Hagyom, hogy csókoljon, hogy a nyelve utat törjön magának. Átadom magam az érintésének, ami az éjszaka lüktető levegőjével keveredve teljesen elszédít. Taehyung az, aki miatt széthullik a világ körülöttem: az íze, a puha és meleg ajka, az ujjai, amik a derekamat szorítják. A markáns illata és a belőle áradó vágy letaglóz. Meg se mozdulok. Tae is megérzi merevségem és elhúzódik tőlem.

- Ne haragudj – mondja, de közben lehelete az enyémmel keveredik. Nem is emlékszem, hogy mikor csuktam be a szememet, de most, hogy kinyitom és ránézek, az övében félelmet látok. Pislogás nélkül bámulom beszélő ében szemeit, kissé megduzzadt ajkát, az anyajegyet az orra hegyén. – Én... - kezdené, de belefojtom a szót.

Ha ez lesz az első csókom, azaz most már a második, akkor azt rendesen akarom csinálni. És ha már Taehyung az, akivel megtehetem, akkor minden egyes percét ki fogom élvezni. Még ha teljesen nem is józan, mert józanul biztosan nem csókolt volna meg, akkor is! Akarom őt. Csak még egyszer. Még egyszer, igazán. Így aztán a pulcsijába markolok, és magamhoz húzom őt.

Nem ellenkezik, sőt, derekamról a karját a hátamra fekteti, majd ujjai a tarkómat érintik, aztán elmélyíti a csókot. Most már én is mozdulok. Ajakamat az övével együtt mozgatom és nyelvemet az övéhez nyomom, finoman, lágyan. Ismerkedve. Ízlelgetjük a másikat, amitől apró villámok cikáznak végig rajtam, de ez nem elég. Többet akarok! Szenvedélyt, vágyat, mámort és megsemmisülést.

Kezemet a nyakára csúsztatom, majd óvatosan feljebb simítva rajta a hajába markolok. Egy mély morgás tör fel belőle, aztán a másik irányba dönti a fejét, és úgy folytatja a csókot. Mellkasa az enyémhez feszül, érzem a melleimen heves emelkedését. Én is közelebb nyomom magam hozzá, mindenhol őt akarom érezni. Teljesen összegubancolódunk. Már nem tudom, hol kezdődök én és hol ér véget ő. Amikor megemelkedve átemelem az egyik lábamat, hogy az ölébe ülhessek, tenyere a fenekemre siklik.

El sem hiszem, hogy Kim Taehyung-gal csókolózom. Mit csókolózom! Úgy smárolunk, mintha az életünk múlna rajta. A fiúval, akivel öt éves korom óta minden nyáron együtt pancsoltunk a kis felfújható medencében; a fiúval, aki megtanított fütyülni; aki az óvodában mindig elkísért a vécére, amikor féltem egyedül kimenni; a fiúval, aki nem bánta, ha egy vastag könyvvel ütögetem a vállát, ha idegesített; a fiúval, akibe talán mind ezek miatt, ki tudja mióta, visszafordíthatatlanul szerelmes vagyok.

- Tae! Itt vagy, Tae? – Jungkook hangjára szétrebbenünk. Lepattanok róla, ő pedig feláll, és a pulcsiját igyekszik minél lejjebb húzni. – Tae? Végre, hogy megvagy! – engem észre se véve, bátyám átkarolja a vállát, majd valamit magyarázni kezd neki. Nem igazán hallom, mert a vérem hevesen lüktet a fülemben. Úgy érzem magam, mint aki lefutott egy maratont.

- Persze Jungkook – válaszolja Tae, de közben végig rám néz. Édes istenem, ez a tekintet! Úgy érzem, pucéran állok előtte. El kell innen tűnnöm.

- Én azt hiszem, magatokra is hagylak titeket.

- Darim! Hát te mikor kerültél ide? – néz hátra Jungkook, és amikor meglát, összehúzza a szemöldökét. – Hagyd, Tae-nak még van pár köre hátra, és mivel ez az ő partija, nem mondhat nemet.

- Hát, akkor menjetek – mondom, talán egy kicsit csalódottabban a kelleténél. Miután Tae nem szól egy szót se, odalépek a hintaágyhoz és felmarkolom a könyvemet.

- Várj – mondja végül, majd tesz egy lépést felém.

- Nincs semmi baj Tae. Amit megígértem, megtartom. Ti menjetek bulizni, elvégre ez az utolsó napod a barátaiddal. Én is mindjárt megyek, és azt hiszem, inkább elteszem magam. Hosszú volt ez az éjszaka.

- Sosem értettem, hogy tudsz ekkora hangzavarban aludni – fűzi hozzá a kommentárt Jungkook.

- Van füldugóm – válaszolom nyersen.

Még egyszer utoljára Tae-ra nézek. A tekintete tele van riadt vívódással. Most az egyszer nem tudok olvasni belőle. Talán nem is baj.

Nem biztos, hogy tudni szeretném, mit gondol rólam, hogy mit gondol erről az egész őrületről, ami az előbb történt közöttünk. Holnaptól már úgysem látom őt minden nap. Jobb is így. Had maradjon meg az első csókom ilyen hirtelennek, vadnak és szenvedélyesnek, amilyennek én hiszem, hogy az volt.

- Köszönöm, Darim – mondja, miután Jungkook vállon ragadja és magával húzza a ház felé. – És írj. Írj nekem, Darim! – kiáltja, de Jungkook nem hagyja hogy tovább foglalkozzon velem.

Egészen addig nézem alakjukat, míg apró fekete masszának nem látom őket. Megérintem a számat, és azt hiszem tudom, hogy ma este miről fogok álmodni. Kiről.

Holnap pedig nyitok egy füzetet és ahogy kérte, írok majd. Ha nem is neki, róla. Róla és rólam. Mind azt leírom, amit már nem tudtunk ma megtenni. Amit talán soha nem is fogunk.

Sziasztok^^

Folytatódik sz OS széria, mégpedig Taehyung-gal. Ez a történet talán egy kicsit huncutabb lett, mint a többi, de mivel kiweystyle -nak ajánlom, talán nem is akkora baj, hogy ilyen lett.
Remélem tetszett az első rész. Nem is szaporítom tovább a szót, ez legyen inkább a ti dolgotok. 😉😘
Szép estét mindenkinek.😘🥰🥰

Love,
Semy