Megragadtam a kést.Szerintem semmit és senkit nem szorítottam még ennyire.Teljesen biztos voltam benne,hogy egy darab késsel nem sokat tehetek.A többiek viszont már nem voltak annak a fekete valaminek a fogságában.Ezt akarom kihasználni valahogy és azt,hogy Skull rátámadt fegyverrel erre az ízére.Egy gyors mély levegő és nekifutottam a szörnyek.Már készült,hogy maga alá teperjen a karjaival is körbe font volna.Gyorsan elcsúsztam alatta a pengével egy kicsit belevágva,hogy elérjem Skullt és a nyílpuskáját.Gyorsan odanyúltam és felhúztam. Beleraktam egy nyílt és a szörny fele tartottam.Ő meg sem torpant sőt élvezte is.A tekintetével sugallta,hogy nyugodtan lőjek.Jobb tervem volt. Felé dobtam a késem,ami miatt jobb irányba kezdett kitérni,ezért az íjpuskával jobbra céloztam egyenesen rá.A nyíl végül csak éppen eltalálta a jobb karját.Kicsit felszisszent és meghátrált.A többiek is lassan,de biztosan kezdtek magukhoz és észhez térni.Mindenki a szörnyre nézett aki eléggé szépen fogta a kezét és fájlalta azt.Én kicsit már szédültem és rosszul éreztem magam.Biztosan kicsit túl sok vért vesztettem vagy annak lehet köze hozzá,hogy a fejembe mászott.A többiek kicsit nehézkesen,de kezdtek a kivezető ajtó felé mászni.Én közben újabb lövést adtam le.Ezúttal az egyik csáját csapta le a nyíl.Megint fájdalmasan szisszent fel.Közben egy kezet éreztem a vállamon ami magával rántott.Egészen a következő szobáig. Joshua kicsit gyenge,de magabiztos keze volt az ami miközben engem hurcolt beljebb,bezárta az ajtót is a másik szabaddal.A többiek gyorsan mindent oda hordtak,hogy ne tudjon követni minket az a szörnyeteg.Alig tudtam levegőt venni,olyan gyorsan igyekeztek.Izzadtak és idegesek voltak.Lehet csak én voltam ilyen nyugodt vagy csak a sokk teszi?Lehet túl sok vért kezdek veszteni.Végtére is a kezem kicsit hidegnek tűnik.Mikor viszonylagos biztonságban éreztük magunkat kicsit lassítva indultak fel a lépcsőn.Beszélgettek közben,bár sok dolgot nem voltam képes elkapni azokból.Pár mondatott,mint a sietnünk kell vagy a tűnjünk innen már el.Pár aggódó mondatot is hallottam,hogy jól vagyok-e vagy ne kéne leápolni engem?Nem tudom hirtelen miért lettem ennyire elanyátlanodva.Lassan haladtak a lépcsőn,miközben én Joshua hátán utaztam.Magamban számoltam a kis lépteket amikkel igyekeztek feljebb és feljebb,hogy végre kiérjenek.Kicsit talán fellélegezhetünk mind.Habár nem szokás elkiabálni az ilyen dolgokat.

-Dave...hallasz minket?Jól vagy?-Bökött közben hátra Rose. Én csak egy enyhe bólogatással és némi nyögéssel jeleztem,hogy még élek és megleszek,bár ezzel biztosan nem segítettem.-

-Khm...jól vagyok ne aggódj.Minden rendben.-Végül csak kicsúszott egy kis hang a számon és nagy igyekezetemben még a vállát és megfogtam,hogy megnyugtassam.-

-Jól van kölyök.Pihenj most kicsit,majd én leszek most a lábad egy ideig.-Mondta közben vidáman Joshua.-

-Kösz Joshua. Jövök eggyel neked ezért.

-Ugyan már.Ez a legkevesebb.-Mondtam ismét vidám nyugodt hangon.Lola is felém nézett aggódva.Kicsit könnyesek voltak a szemei.Nem csoda kevés ember tudná csak úgy elviselni az ilyesfajta dolgokat.-

-Minden rendben lesz veled Dave?-Kérdezte meg végül Lola is.-

-Persze ne aggódj kérlek.Ez csak pár karcolás.-nyögtem fel kicsit fájdalmas,mert ettől függetlenül egyik-másik seb iszonyatosan fájt.-

-Pár karcoláshoz képest eléggé leharcolt vagy tudod?-Vágta rá Rose szinte egyből.-Nem kell megjátszanod.Látszik rajtad,hogy te is rendesen érzed,hogy ezek nem csak horzsolások.

-Annak nem volna,most semmi értelme Rose,hogy nyafogjak,hogy fáj.Nem segítene.-Mondtam kicsit vontatott hangon és továbbra is a lépcsőket néztem.Kicsit szűk csigalépcső volt omladozó falakkal és régi lépcsőkkel.A falakon itt-ott firkák voltak.Graffitik vagy hogyan hívják őket.-

   A beszélgetések közepette lassan sikerült elérni az utolsó fokokat és egy garázs ajtaját fedeztük a fel egy nagy szobában.Mindenhol széthordott festékes dobozok,itt-ott néhány barkácseszköz.Amint az ajtót is átléptük tökéletesen lehetett látni,hogy be van építve a falba és csak időközönként bontják ki.Egészen idáig semmi sem követett minket így kicsit fellélegezve kifújtuk magunkat.Engem letettek egy közeli polc mellé és megpróbálták kinyitni az ajtót.Meglepődtek,mert se lelakatolva se leláncolva nem volt így könnyedén ki lehetett volna nyitni.Persze gyanús is volt az egész és nem igazán értettük.A polc közelében egy papír volt.Kicsi is volt régi is itt-ott a széle megtépázott.Felvettem és elég furcsa gyerek rajz volt rajta.Egy nagyobb és egy kisebb fiú egymás kezét fogta.Oda is volt írva a nevük,hogy,hogy Testvérem és én.A furcsa az volt,hogy a halványan,de a kisfiú kezét még fogta valami.Nehezen tudtam kivenni,de csápjai voltak és szürke ceruzával rajzolták.A képet népet kicsit el is bambultam.Még nem végeztem odalent teljesen.Habár szívesen elszöktem volna azért Rose minden pillanatban igyekezet a szemét rajtam tartani.Suttogtak a fülembe.Eltelt ugyan pár perc,de megint hallottam.Azt is ahogyan lépked felfele a lépcsőn.Azt is ahogy lélegzik és vonszolja az egyik karját.A többiek továbbra keresték a kiutat.Oldra néztem és már láttam a fekete kezeket a csápjai végén.Éppen felém nyúlnak.A kezemet ökölbe szorítottam és a többiekre néztem.Most mi legyen?Lassan,de biztosan a lábamra és a kezemre akaszkodott és elkezdett húzni.Persze ez feltűnt a többieknek is és egyből rohantak,hogy leszedjék. Joshua egy csavarkulccsal, Lola egy csavarhúzóval és Rose pedig a két kezével,hogy visszahúzzon.El is kapta és visszafele igyekezet rántani.Még több csáp mászott elő,miközben Joshua és Lola igyekeztek azokat használhatatlanná tenni,de még így is sokkal több erő volt bennünk.Lassan kerültem az ajtó mélyedésébe,majd a lépcsőkre.Még így teljesen öntudatlanul csak sodródtam,de tudtam mi történik körülöttem. Joshua már elengedett.Lolát is félre lökte.Egyedül Rose volt az aki még állt pár ütést.Nem akartam,hogy miattam tovább szenvedjenek.A csápok nem hagyták abba a földön fekvők kínzását sem,ha nem engedem el Rose kezét akkor talán a többiek sem lesz esélye kijutni innen.Ebbe bele sem akartam gondolni.Itt egy pillanatra mintha visszatért volna a teljes figyelmem és komoly tekintetre váltottam. Rose fele néztem fele és a lehető legnyugodtabban igyekeztem a szemeibe nézni.Elsütöttem egy mosolyt,mintha minden rendben volna.Elengedtem egy kicsit lehangoló sóhajt,majd egyszerűen csak ennyit mondtam.-

-Ő a testvérem.Nem hagyhatom most magára.-Majd a kezemmel kirántottam az övéből és hagytam,hogy a lépcsőkön lefele visszatérjek a sötét szobák és fala mélységébe.Tudtam jól,hogy mi következik most.Természetesen meghalok.Talán most az egyszer ez a hely mégsem volt olyan sötét.A sok gyerekes rajz rólam és az öcsémről még boldoggá is tett.Minden kellemes emlék visszatért.A közös játékok.A fagyizások, amikor én olvastam esti mesét vagy amikor vele aludtam mert félt a sötétben.Ilyen dolgot eldobni magamtól akkor is nagy hiba volt,de most még jobban bánom.Egyre hangosabb lett a lihegése.Már nincs sok hátra.-Most nem hagylak egyedül...Ezúttal nem...-A hideg kezei vagy a talán egy penge érzése futott át a mellkasomon.Hideg volt,mint egy jeges jégcsap.Nem tudtam levegőt venni és a szemeimet és nehezebb volt nyitva tartani.  Inkább egyszerűen csak lehunytam őket.-