Mikor újra láttam valamit.Akármit is akkor már egy olyan érzés fogott el,mintha zuhannék.Körbe néztem és tényleg zuhantam.Nem tudom hova,hisz minden teljesen fekete volt és sötét. Próbáltam levegőt venni,de nem voltam rá képes.Mégsem fulladoztam.Tehát...meghaltam volna?Ez lenne a halál?Olyan könnyűnek érzem magam.Olyan lehetetlennek.Mégis ilyen egyszerűen vége lenne?Természetesen nem volt.Éreztem a figyelmét magamon.Ahogy késként szúrja a mellkasom.Nyeltem egyet és felkiáltottam.

-Akkor most vége volna?!

   Nincs válasz továbbra is csak zuhantam.Zuhantam lassan,de biztosan egészen addig míg valamibe belebotlottam.Előttem lebegett és csak mozdulatlanul ment tovább.Közelebb próbáltam kerülni.Furcsa volt,mert távolról úgy tűnt,mintha valamik másznának rajta.Mire sikerült elérnem és utána már könnyebb volt kivenni,hogy egy ember volt.Legalábbis valami maradéka.Közelebb próbáltam lebegni vagy talán inkább úszni.Furcsa,sőt eléggé beteges dolgot kellett látnom.Azon kívül,hogy teljesen véres volt ami lassan már meg sem lep engem.Az egész.Ez az egész helyzet most mégis egy kicsit más volt.Elsőre nem tudtam eldönteni pontosan miért,de ahogy közelebb és közelebb kerültem már sokkal tisztábban láttam.Valamik mozogtak rajta.Nem láttam tisztán,hogy micsodák.Érdekelt,hogy mik lehetnek ott.Lassan már a szaga is megcsapott.Régóta lehet itt.Néhol már eléggé rothadtnak tűnt.Elkaptam az egyik még meglévő végtagját és sikerült magamhoz húzni.Amik mozogtak rajta azok...Pillangók?Egy ilyen sötét helyen és lehetetlen helyen?Furcsa volt látni az egészet.Mintha élveznék a helyzetet.Nyalogatták a testet,de csak ott ahol vér volt.*Elhessegettem őket,de mindig visszatértek és folytatták a kis étkezésüket.A szemem lassan megszokta a sötétet és körbenéztem.Mindenfele hasonló testek lebegtek.Az egyiken megakadt a szemem.Vagyis inkább azon ami rajta volt.A pillangók amik azt a testet ették fényletek. Szín szerint el tudtam választani az összeset.Volt ott piros,kék,türkiz,de még sárga és azúr is.Nem is volt olyan messze.Nem értettem eddig,hogy nem tűnt fel az a pislákoló fényjáték amit a szárnyiak gyengéd csapkodása imitált.Lassan,de biztosan indultam tovább,hogy elérjem azt a furcsa testet.Kisebb volt,mint a többi,mégis rajta volt a legtöbb pillangó.Közelebb és közelebb,de még annál is közelebb kerültem a fénylő testhez.Megragadtam a lábát és magamhoz rántottam.Az egyetlen test volt ez ami épp volt.Nem vérzett sehonnan és közben nem is volt hideg.Kicsit ledöbbentem.A teljes test rideg volt és mégis furcsán ismerős.Hirtelen a semmiből a szemei kinyíltak és engem kezdett nézni.

-Bátyus.Te vagy az?

-Bátyus...akkor.-nyeltem egyet és csak egyszerűen rávágtam.-Öcsi te vagy az?

-Nem értelek.Nem mondod ki a nevem.Miért nem?

-Én nem tudom.Egyszerűen csak nem megy.

-Nem értelek bátyus.-Itt kicsit megállt körbe nézett.-Nézz körbe itt ez a csomó ember.Mindnek van neve.Nekem is van.Hívhatsz azon.

-Én csak...azok után ami történt...

-Ugyan bátyus.Had meséljek neked valamit.Emlékszem mikor már nem voltál olyan gonosz velem.Mindig meséltél.

-Tudom emlékszek rá.Régi szép idők...

-Nos meghaltam.Te is közel jársz hozzá.Nem akarom,hogy meghalj...Bátyus én nem haragszom rád.Testvérek vagyunk és...szeretlek.

-J...-Elharaptam a nevét és csak egy nagyot nyeltem.-Én...nem tudom hogyan tehetném jóvá amit veled tettem...

-Nem kell jóvá tenned.Nem az a gond,hogy nem tetted jóvá.Az a gond,hogy megbilincselt.

-Nem tudom mire gondolsz.-Mély levegőt vettem.Nem áll jól,hogy játsszam a hülyét.-Én...nem tudom elfogadni amit tettem.

-Bátyus...-Itt becsukta a szemét és megfogta a kezemet.-Én nem haltam meg.Én még nem tűntem el,hisz veled vagyok.Most is és mindig.Néztelek és aggódtam érted...mert láttam,hogy mennyire fáj.

-Jh...Én nem hiszem,hogy engem kéne figyelned miközben az a valami...

-Az a valami nem olyan erős,mint hiszed.Én tudom.Képes dolgokra amiket elsőre el sem hiszel.Mégsem elég kemény ahhoz,hogy elkapjon téged...remélem...

-Akkor...-Itt összeszorítottam a kezemet és fellélegezve néztem az ég felé.-Én megtudnám állítani?

-Szerintem csak te vagy rá képes.Nem azért,de csak hozzád kötődik. Van egy számlája feléd.Őt is megláncolta valami...-Itt kicsit köhögni kezdett és az arca egy aprócskát megrepedt.Mintha csak egy porcelánbaba volna.-Én tudom,hogy félsz.Én is félek bátyus...

-Jh...Jhonny....-Kimondtam.Lassan olyan sokára,de kimondtam.-Az arcod.

-Tudom...Sajnos hiába az én testem.El akarja venni.Kiszipolyozza a jót az emberekből.Csak a rosszat hagyja meg.Minden ami vidám vagy kedves.Szürkévé teszi és homályossá.Fáj tülök a mellkasom...

-Jhonny...Minden rendben lesz.Megígérem neked...

-Bátyus...tudom.A bátyám vagy.Meg kell tudnod védeni.Emlékszek a szomszéd kutyától is megvédtél mindig.Nem akarom,hogy te is elfásulj...

-Te sem fogsz...megtalálom a módját...,hogy újra vidám emlékeid legyenek,hogy ez...ez a valami megfizessen.

-Most tényleg úgy beszélsz,mint egy igazi nagy tesó...-Mosolyodott el.-

-Azért...mert én a testvéred vagyok.A testvérek dolga vigyázni egymásra.Akár a síron túl is nem igaz?-Én is vele együtt mosolyodtam el.-

-Akkor ketten megyünk ellene?A két testvér újra együtt?-Nézett egy könnyt eleresztve rám.-

-Nem Jhonny. Nem újra.Még mindig.Mostantól azóta,hogy megszülettünk.Egészen addig,amíg  újra nem találkozunk.Ezt jelenti testvérnek lenni.Nem többet nem kevesebbet.

-Most meg úgy beszélsz,mint anya meg apa...-Nevetett kicsit.-

-Bizony úgy...-Nyeltem egyet és megfogtam a kezét.-

-Számítok rád bátyus.Legyél megint a hősöm,mint régen...

-Az leszek.Biztosra veheted.Kisöcsém.

    Ez volt az a pont amikor könnyebbnek éreztem magam.Úgy értem mindennél könnyebbnek.Elkezdtem feljebb lebegni.Nem tudnám leírni az érzést ami ekkor hatott rám. Magabiztosság. Talán ez a megfelelő szó.Eltökéltség.Ez talán még jobb.Volt egy célom.Nem is cél,egy ígéretem.Olyasvalakinek akiről azt hittem elvesztettem. Jhonny a neve.Ő az öcsém,az öcsém aki többre tartja a szeretetét irántam bármi másnál.Ez olyan dolog amit,ha akarok sem dobhatok el.Nem tehetem meg ezt vele.Soha többé és még egyszer sem.Lassan ismét világos lett és kinyíltak a szemem.Farkas szemet néztem ismét a sötét szempárral.A fogai között fekete nyál csurgott ki a pofájából egyenesen a földre locsogva.Egy nagyobb ütéssel löktem el magamtól.teljesen máshogy érzem magamnak.Mintha nem tudna megállítani.Mintha...erősebb volnék nála.

-Mégis...mit művelsz?Meg kellene halnod.Mint minden normális játékomnak!

-Meg kéne,de nem tehetem...találkoztam valakivel.

-Igen?!-Morgott rám.-

-Igen.Jól ismered.Te vetted el.Most pedig vissza veszem tőled.

-Úgy látom azt hiszed érted a helyzetet,de tévedsz.Nem tudod őt...

-Tudom,hogy a holtak nem térnek vissza!Viszont azt is tudom,hogy mit teszel vele.Mindenkivel akit elkapsz!

-Oh...semmi olyasmit amivel bántom őket. Felnyitom a  szemüket.Az élet egy gonosz játék,csak mindenki színesben látja.

-Lehet,hogy természetfelettibb vagy.gyorsabb vagy talán még erősebb is.Nem számít. Akárhányszor is löksz a földhöz. Fel fogok állni.

-Furcsa milyen kis...elszánt lettél...Talán ideje komolyan vennem nekem is...-A falakon és a földön lévő sötét nyálka felé kezdett folyni,majd a sebein keresztül vándoroltak azok a testébe.-Úgy érzem izgalmasabb lesz ez,mint vártam.Majd megköszönöm annak a korcsnak mikor belőled lakmározok a szeme láttára.-Kacagott fel.Én egy nagyot nyeltem. Sokadszor már,de nem hagyom,hogy megijesszen engem.-

-Ez neked egy játék?Még mindig?Akkor ideje,hogy végre lejátsszuk...-A földről a közelembe lévő kis pengét felkaptam és közel tartva magamhoz készültem fel a legrosszabbra.-

-Akkor...Dave .Kedves bátyám.Játszunk még egy kicsit...

*A pillangók vért való nyalogatása abszurd látvány ám semmiképp sem furcsa.A vasat tartalmazó vér főleg az emlősöké,mint a miénk rengeteg olyan tápanyagot tartalmaz ami számukra nélkülözhetetlen.Innen jött ez az ötlet.