Fogadalom
Ahova te mész oda megyek én is
Ahol te megszületsz ott leszek majd én is

1921 – Valahol Amerikában

– Te és Kuzin nálunk tölt Karácsony, yes? Jöttök vacsora, yes?

Váratlanul ért a kérdés, nem számítottam rá, amikor nyaktörő magasságokban az újonnan épülő felhőkarcoló vasait igyekeztünk rögzíteni. Nem is feleltem rá azonnal. Hosszú, kínos pillanatok elteltével sem. Azoknak, akik ismerik veteránokat, vagy megjárták a Nagy Háborút, nem kell elmagyarázni, miért olyan nehéz kérdés ez a hozzánk hasonlóknak. Mintha a világunkból tépnének ki minket, amikor vendégségbe kényszerülünk.

Olyannyira nem akartam felelni erre a kérdésre, hogy ezer értelmetlenségen kezdett járni az agyam. Például, hogy vannak dolgok, amik egyszerűen nem változnak. Már nagyjából három év telt el azóta, hogy Salvio megérkezett az Államokba, és ha úgy akarta, az angolja még mindig nem kevés kívánni valót hagyott maga után. Néha rá is játszott – mint most –, amikor elveszettnek akart tűnni az Új Világban. Persze mi ismertük, mint a rossz pénzt, és tökéletesen értettük, hogy ezzel a színjátékkal akar elérni valamit.

Azt viszont mindenképp meg kell adni neki, hogy egyetlen szemvillanás alatt tudott váltani tört és majdnem tökéletes angol között. Az, hogy hibásan beszélt, semmiben nem jelentett hátrányt rá nézve. Sokszor arra használta, hogy nőket csábítson el, vagy igen, Alexander, ellened, hogy elérje azt, amit éppen el akart.

Egyébként ha már nők, Salvio ezzel a trükkel végül fogott magának egy kifejezetten belevalót, és ők ketten teljesen elválaszthatatlanok lettek az első találkozásuk óta. Ennek már két éve. Az persze kérdéses, hogy ki fogott meg kit. Ha rákérdezünk, mindketten azt állítják, hogy ők a vadászok, akik becserkészték a másikat, a prédát. És mi nem akarunk igazságot tenni köztük, a lényeg egyébként is, mennyire boldogok együtt.

Na meg persze az, hogy mi hárman mindig is rengeteg időt töltöttünk együtt, és ez azóta sem változott, hogy Salvio választottja közénk csöppent. Felváltva hívtuk meg egymást vacsorára, vagy csak kártyapartikra. De ezt úgyis tudod. Legalábbis tudtad régen.

Az azért hozzátartozik az igazsághoz, hogy sokáig fogalmunk sem volt róla, hogy Salvio kedvese, Rosalia sejt-e bármit arról, milyen kapcsolat van a barátaik, Thomas és Alexander között. Vagyis közöttünk. Sosem jött elő, így nem is beszéltünk róla. Persze Salvio előtt már réges-rég „lebuktunk". De mivel ő volt a legjobb barátom – nem, Alex, te addigra már évekkel korábban átléptél egy sokkal fontosabb kategóriába, hiszen addigra jóval több lettél, mint egy bajtárs vagy barát –, megbíztam benne, hogy senkinek sem fecsegi ki, milyen emberek vagyunk. A törvény szemében bűnösök, egyébként csak szerelmesek. És ha már ez így előjött, Rosaliával kapcsolatban mindig az volt a sejtésem, hogy ha Salvio nekünk nem is említette, de olyasvalakit választott maga mellé, aki felől biztos lehetett, hogy nem adja ki barátai titkait.

Innen nézve talán leszögezhetjük, hogy Rosalia jó eséllyel tudott rólunk. És a ki nem mondott megállapodás, hogy nem beszéltünk ilyenekről, volt a legbiztonságosabb mindünkre nézve. Főleg a te és az én esetemben.