Vágyakozva nézelődök át az ablakon,
Ki a szabadba, a természetbe vissza,
Hol a tanulás nem múlik akaraton,
És tapasztalatait vérünkbe issza.

Lelkemet eme érzés sokszor hívja,
Kitörni látszik gyönge testemből
S a távoli horizont felé fordulva
Indul kalandra teljes erőből.

Útja során meg áll, kitelik az időből.
Csodálja a kedves réteket és fákat.
Feltöltődik eme páratlan szépségből,
S tovább suhan meglesni más utakat.

Lágyan menve útján lát óceánokat,
S a víztükre alatt állatok bújnak meg.
Ez a víz tökéletes lakhely a halaknak,
Bálnáknak, delfineknek, ceteknek.

Folytatva útját veszi irányt keletnek,
Hol sivatag terül el végtelen távolban,
S itt a forró tájon keresztül tevék vezetnek
Amíg nem találja magát egy oázisban.

Feljebb hajózva a Níluson egy csónakban
Megtalálja a gyöngyöt: Alexandriát.
Itt van delta torkolata, szűk csatornákban
Ki is juthat a tengerre, keresve Európát.

Innen már csak egy köpés a haza
Honnan lelkem vágyakozva törne ki,
S visszatérve új látványra alapozva
Új kilátásmódot alakítok ki.

Sokan nem érzik a kapcsolatot a természettel,
Sokan beletörődnek az elmúlásba
S az azzal járó tehetetlenséggel
Sem kezdenek semmit, hiába.

Pedig mondom néktek, figyeljetek,
Menyjetek a természetbe amíg lehet!
S feltöltődve, kreativitással gyertek,
Mert ezek nélkül mit sem ér az élet.

Nem örülök, hogy most születtem,
De nem tehetek semmit,
Ezért kell használni mindig azt,
Mit az élet eléd terít.

Hála járja lelküket az őseinknek
Kik mindent túléltek,
S lehetővé tették a ma élőknek,
Hogy e világnak a részei legyenek...

...és saját szemükkel láthassák eme páratlan csodát, mit úgy neveznek élet.