A második nap! Folytatása az előző résznek! Jó olvasást hozzá!

- Szóval - kezd bele Lisa - Az egész egy nyári napon kezdődött...

Kora délután volt. Minden nyugis: A hőmérséklet megfelelő, a levegő tiszta, Jinyoung és Mark azon a napon meglepően nem csináltak semmi gonoszságot.

- Várj egy kicsit, volt olyan nap, amikor nem csináltak semmit? Ez nem lehet igaz! - lepődök meg a történet hallatán.

- Hihetetlen, de igaz! Várj egy kicsit, tovább mesélem, akkor hátha eszedbe jut! - zárja le ezzel barátnőm.

Elhatározták, hogy elmennek sátorozni... Persze ezt azonnal meg kellett volna akadályoznia valakinek, de mivel nekünk is tetszett az ötlet, változtattunk néhány dolgon:

- Szerintem brilliáns lenne! - szólaltam meg - De mi is megyünk Chaeyoung-gal.

- Micsoda?! Nem kell nekünk felügyelet! - vágták rá hisztisen.

Azonban ezt még ők sem gondolták komolyan, ezért elindultunk csomagolni. Közben kiderült, hogy Mark szüleinek még van sátor felszerelése, meg minden más, ami csak kell. Mi pedig már el is tettünk egy csomó mindent, ezzel készen állva a sátorozáshoz.

- Szóval sátorozás...

- Jajj, Chaeyoung, azt ne mondd hogy még mindig nem rémlik semmi!

- Hát... A "semmi" az egy kicsit erős kifejezés. Valamire emlékszem... Csak mesélj még egy kicsit.

Elindultunk kocsival. Vállaltam, hogy vezetek, mert a két félnótásnak nem szabad hagyni, hogy előre kerüljenek - még a végén felrobbantják a kocsit, te pedig túlságosan féltél. Ráadásul csak nekem volt jogsim. Tehát elindultunk, azonban senkinek a fejében sem fordult meg a kérdés, hogy hova...

- Ömm... Lisa? - kérdezted te.

- Tessék, Chaeyoung. Mit szeretnél?

- Hova is megyünk pontosan?

S abban a pillanatban, ahogy befejezted a mondatot, elkezdünk lefelé gurulni. Egy lejtőn, egyenesen le.

- Ti most komolyan nem kerestetek sátor helyet?! - kérdezték felháborodottan hátulról.

- Teljesen kiment a fejünkből! - válaszoltuk kétségbeesetten, s épp olyan idegesen, mint ahogy ők.

- Akkor most... HOVA MEGYÜNK?!

- NEM TUDJUK!

- Komolyan elfelejtettük? - kérdem meglepve.

- Csak várd ki a végét! - válaszolja erre.

Csak úgy száguldottunk a kocsival, megállni nem tudunk. Hiába nyomtam a féket, a kocsi csak egy kicsivel lett lassabb. Kezdtünk egyre feszültebbek lenni, azonban nagy szerencsénk volt: A lejtő végén egy hatalmas rét várt, ahol le tudtunk parkolni, és sátorozni.

- Én ilyenre nem emlékszem! - akadok ki.

- Hogy nem jut az eszedbe? Emlékezetes egy nap volt! - sóhajt Lalisa, majd folytatja a "mesét".

Ennek a rétnek köszönhetően sikeresen leparkoltunk, kipakoltunk, letelepedtünk. Én és Jinyoung felállítottuk a sátrakat, te pedig Mark-kal elmentél tűzifáért. A nap hátralévő részét ott töltöttük. Ettünk pillecukrot, karaoke párbajt tartottunk, és minden mást. Este nagyon ijesztő volt nem egy rendes ágyban, vagy házban aludni, de ki lehetett bírni. Viszont amikor nagy csörgésre lettünk figyelmesek, egyből felpattantunk megnézni, mi, vagy épp ki az.

- El sem fogod hinni, de...

- Én voltam az? - teszem fel a kérdést.

- Pontosan! Akkor most már emlékszel? - vigyorog barátnőm a hír hallatán.

- Igen. Hagy fejezzem be!

Az történt, hogy nem tudtam aludni azon az éjszaka. Gondolatok kavarogtak a fejemben, fájt a fejem, kényelmetlen volt a kissé szűkös sátor. Elhatároztam, hogy szívok egy kis friss levegőt, nem mocorgok tovább a sátorban. A telefonommal világítottam, és elindultam körül nézni. Hamar észrevettem egy érdekes dolgot. Egy pillangó volt az. Nem tudtam, hogy este is vannak kint pillangók, vagy ez egy ritka pillanat-e. De le akartam fotózni, gondoltam, megörökítem a pillanatot. Fehér szárnyai csak úgy vibráltak a sötétben. Egy ideig csak követtem, majd.. Eltűnt. Felszívódott, semmit nem hagyott maga után. Azonban akkor vettem észre egy lépcsőt. Elég fáradt voltam már, és inkább lefeküdtem ott.

- Áh, most már érthető, miért nem találtunk meg reggel, csak annál a bizonyos lépcsőnél.

- Hát igen... - nevetek fel kissé kínosan - És hangosan csörögtem, amikor kimásztam a sátorból?

-Eléggé. Sőt, határozottan igen. Na de most, hogy emlékszel a rét jelentőségére - csapja össze tenyereit Lisa -, kezdjük el a projektet!

- Rendben!

❤timeskip❤

Izgatottan foglalunk helyet Lisa-val, miután megmutattuk a tanárunknak a munkánkat, s elmeséltük a történetet az osztálynak. Közben mindenki ámulattal figyel minket. Igazán jól összehoztuk, a rajz kifinomult, a történet vicces. Tehát lenyűgöztük a többieket.

- Csajok - súgja oda nekünk Jennie -, engem miért nem hívtatok?

Erre csak összenéztünk Lisa-val, majd õ válaszol helyettünk:

- Majd legközelebb.

- De annyi kérdésem van! Például - kezd bele, de akkor a tanár közbeszól.

- Csendet kérek! Lányok, a munkátok kiváló. Csillagos ötöst érdemel. Jennie, neked pedig mindjárt egyel lentebb viszem a jegyedet, ha nem hagyod abba a beszédet.

Vége! Remélem, tetszett az első oneshot!