Azt a napot megúsztuk további kedélyborzolás nélkül, legalábbis, ami Zedát és Olíviát illeti. Maya viszont ahhoz képest, hogy látszólag könnyedén vette a reggeli jelenetet és még készségesen adott is vizes törlőkendőt, utána aztán sújtó pillantással közölte, haragszik rám, mert hagytam egy nőt magamra mászni. Ki érti a nőket?

Különben is nem élveztem, de mégis mit kellett volna csinálnom Zedával? Ellökni magamtól? Akkor megint én vagyok a rossz, hogy milyen durván bánok egy nővel, még akkor is, ha az egy démon is valahol meg is érdemli. Szóval ki érti a nőket?

Szerintem még Isten se, de mindegy is. Másnap már megint együtt ültünk a buszon, Ararant a kapu előtt várt minket és igencsak gondterhelten ráncolta a homlokát, amiből lehetett tudni baj van. Meg sem kellett kérdeznem, hogy mégis mi az oka. Zeda.

- Meg se kérdezzem, ugye? - néztem az angyalra.

- Ha létezik olyan, hogy divatpárbaj, akkor ők most azt vívják - és elnézett az udvar bal felére, ahol Olívia állt és körülötte csoportosult a sleppje, meg néhány végzős fiú.

Aranyszőke haját lófarokba fogta, és úgy hullott alá, mintha még csak eszébe sem jutna kócosodni, vagy tincsekbe állni. Halványsárga ruhát viselt, melynek ejtett volt a válla. Követte homokóra szerű alakját, és a térdéig ért.

- Csak nekem tűnik úgy, hogy hasonlít az én tegnapi ruhámra? - tette fel a kérdést Maya és jogosan.

Tegnap épp elegen megnézték abban amit én vettem neki, én meg sokaknak szívesen kinyomtam volna a szemét, annyira pofátlanul bámulták. De mégis mi másra kellett volna számítanom? Tudtam, hogy csodaszép lesz benne. Ma már nem tett ki ennyire magáért, de így is csinos volt, és tervbe is vettem, hogy délután kibújtatom ebből a női ingből. Mindig panaszkodik, hogy kicsik a mellei, de ennek a ruhadarabnak most hívogatón nekifeszültek és csak úgy kellették magukat.

Inkább elfordítottam a fejem, és nekiálltam keresni Zedat, hamarosan egy másik csoport közepén meg is találtam. Szájtáti fiúk vették elsődlegesen körbe, de úgy tűnik néhány lány is arra jutott, hogy hűséges követője lesz.

Hollófekete haját részben feltűzte egy laza kontyba, az a néhány tincs, ami szabadon maradt, kacéran hullott alá a válla felé. Combközépig érő, fekete egybe ruhát vett fel, amit természetesen fűzősre csináltak. Nem tudom miért volt oda ennyire érte, talán mert így még inkább kérkedhetett a melleivel, amit most többségében meg is lehetett csodálni. A ruhája leginkább azokra emlékeztetett, amit a kisgyerekek vesznek fel Halloweenkor boszorkány jelmez gyanánt.

Mindehhez neccharisnyát vett fel és olyan tűsarkút, amiben én megállni nem tudtam volna, nemhogy menni. A sminkjét is a ruhájához igazította, és igen csábítónak hatottak a feketére rúzsozott ajkai. Legalábbis az angyal mellettem nem igazán tudta levenni róla a szemét.

- Menjünk be! - és Maya hangjában volt valami él, amit leginkább féltékenységként tudtam beazonosítani.

Nem ellenkeztem, és még Ararant is követett minket, bár többet nézett hátra, mint előre, aminek köszönhetően a pár fokos lépcsőnél majdnem orra bukott. Csak megcsóváltam a fejem, Maya pedig kérdőn nézett rá, hogy mi baja van.

Aztán lassan nekiállt mindenki befelé sorjázni, hogy a szekrényekből elővegye az első órához szükséges könyvet, füzetet. A két díva is hamarosan bevonult a maga kis rajongótáborával együtt. Olíviát nem gondoltam, hogy szemmel kéne tartani, hisz mégiscsak egy ember, Zedával szemben. Mit csinálhatna, amiből baj lehet?

Kedves exem másodiknak jött be, azt a látszatot keltve, hogy minek is sietni, annak ellenőre, hogy a reggeli figyelmeztető csengő már felhangzott. Ahogy mindenki ő is a szekrényéhez ment, mi pedig pont ráláttunk. Mikor megállt és lebiggyesztette az ajkát, már tudtam, történt valami.

Kicsit arrébb léptem és már tudtam mi. Valaki a számzárra rányomtam a rágóját, szétkenve. Ez egy háború kezdetét jelentette. Zeda emelte a kezét, gyanítottam az erejét akarta használni, hogy eltüntesse. Léptem, de az angyal már ott is volt.

- Nem használhatod az erőd - közölte vele.

Igen, ezt szabályként kaptuk, hogy az iskola területén nem használhatjuk, kivéve, ha vészeset állna fenn, de ezt nem lehetett annak nevezni.

- És, hogy akarod megakadályozni? - nézett rá Zeda lenézőn.

- Nem akarhatsz bajba keveredni! - és meglepődtem a kimondatlan fenyegetést hallva Ararant hangjában, mire az exem lebiggyesztette a száját.

- Akkor szedd le te, mert én hozzá nem nyúlok! - nézett jelentőségteljesen az angyalra.

Néhány hónappal ezelőtt valószínű kárörvendek Araranton, hogy hagyta magát így csőbe húzni, de most valahol sajnáltam. Nem érdemelte meg, hogy Zeda kiszúrjon vele és netán kihasználja a jellemét.

- Van hozzá oldószerem! - lépett oda Maya és nekiállt kutatni a táskájába. - Velem is lejátszották néhányszor.

- És kérte valaki a segítséged? - horkant fel Zeda, mire Maya abbahagyta a kutatást és viszonozta a lenéző pillantást.

Komolyan mondom, ezeket a nézéseket tuti külön tanulják valahol, titkon. Hogy lehet egy pillantással ennyi mindent kifejezni. A néma párbajt az órára hívó csengő törte meg. A folyosó nekiállt kiürülni, Zeda pedig elhúzta a száját és még mielőtt bárki megakadályozhatta volna csettintett egyet. A rágó pedig lángra kapott és egy-két pillanat alatt hamuvá omlott, a zár a pontos kivitelezésnek köszönhetően csak felmelegedett, de nem olvadt meg. Hát igen, mestere a tűznek, mint minden démon.

- Ezt nem csinálhatod! - nézett körbe Ararant, hátha látta valaki.

- Ugyan, körbe álltatok, ki látta volna? - vonta el szépen ívelt szemöldökét.

- A tűzjelző! - és Maya a plafon felé nézett.

Tény, hogy járt némi bűzzel a rágó szénné égetése, de nem gondoltam volna, hogy ennyitől beindulna a riasztás. Aztán a következő pillanatban felhangzott a vijjogás, majd kinyíltak a vízrózsák. Remek.

Az a néhány diák, aki még a folyosón volt, a cuccait használta, hogy védje magát. Tanárok jelentek meg, mi meg ott álltunk és próbáltunk ártatlannak látszani, ami nem jött össze. Nem sokkal később törölközővel a vállunkon, vizes hajjal és átázott ruhában álltunk az igazgatói irodában.

- Szóval ki ad nekem magyarázatot a történtekre? - az igazgató sem úszta meg szárazon.

- Rágót nyomott valaki a szekrényem számzárjára! - tett panaszt és vágott Zeda elkeseredett arcot.

- És úgy akart tőle megszabadulni, hogy elégeti? - nézett rá az igazgató. - Nem olvasta a szabályzatot Miss Moon?

- Öööö... - az exem nem igazán tudta mit mondjon erre.

- És maguk? - nézett a triónkra. - Falazni akartak neki, hogy senki ne lássa a tüzet?

- Megakadályozni próbáltuk - védekezett Ararant, rosszabbat nem is mondhatott volna. - Maya még fel is ajánlotta, hogy van nála oldószer.

- Valóban? Miss Bane, tisztában van vele, hogy az oldószer egy igen erős hatású, maró vegyszer, amit csak a takarítószemélyzet birtokolhat?

- Aham - hümmögte Maya mellettem.

Na remek, még a végén fegyelmit is kap, amiért olyan dolog van nála, amivel másnak akár súlyos sérülést is okozhat, csak azért, mert néhányszor vele is kitoltak így. Majd kiderítem kik voltak azok, aztán viszonozom nekik Luciferesen.

- Mégis mit csináljak magukkal? - nézett ránk az igazgató.

- Velünk? - akadt ki Zeda. - Inkább azzal kéne, aki rágót tett a zárra!

- Netán tudja ki volt az?

- Igen!

- Bizonyítéka is van rá? - fonta karba kezét a férfi.

- Hát... - bizonytalanodott el az exem.

- Nos, akkor innentől csak magukat tudom megbüntetni, a riasztás miatt. És! Nem akarok több szót hallani Miss Moon. Mivel múltkor az alagsort kitakarították, így csupán a szertár maradt, ahol patent rendet kell csinálniuk az órák után és egyben ki is takaríthatnak. Most mehetnek!

Zeda, mint valami sértett dúvad vonult ki, mi meg utána. Komolyan tiszta szívás diáknak lenni ebben a suliban. De legalább most nem miattam voltunk büntiben, legalábbis nem közvetlenül.

Olívia valamivel arrébb állt és arról panaszkodott, hogy mennyit tanult a tesztre, aminek a megírása most miattunk meghiúsult, és így holnap egyből kettőt kell írnia. És mindezt olyan ártatlan arccal, mint akinek tényleg ez a legnagyobb fájdalma. Szerintem, ha pillantással ölni lehetett volna, akkor Zedáétól holtan esik most össze.

- Hmm... - morfondírozott mellettem Maya.

- Te is arra gondolsz amire én? - eresztettem meg egy kéjes mosolyt felé.

Múltkor már próbáltam rávenni egy kis rosszalkodásra a szertárban és most még okkal is mennénk oda. Rám nézett, mintha nem értené  mire gondolok, majd küldött felém egy elsújtó pillantást.

- Nem! - közölte hidegen. - Különben is ott lesz Zeda és Ararant.

- Ararant lehet, de Zedát kétlem - válaszoltam neki és egy mozdulattal közelebb húztam magamhoz Mayát, miközben a tekintettem az átázott ingre tapadt - De őt elküldjük miután rendet raktunk, mi meg még maradunk kicsit.

- Örülnék neki, ha nem az orrom előtt kéjelegnétek! - szólalt meg az exem sértetten.

- Nem is tudom ki mászott rá nyíltan tegnap Luciferre! - vágott vissza Maya.

- Cöh! - emelte fel a fejét, majd Olívia felé küldött egy fenyegető pillantást és elvonult.

És igen, hárman raktunk rendet a szertárban. Komolyan mondom megalázó, hogy több ezer éves vagyok és ilyen büntetéseket végzek. Lehet alkalmaznom kéne lent a pokolba is? Áh nem! Én ennél kreatívabb és kegyetlenebb vagyok. De mi van, ha ezt nagyobb büntetésnek élnék meg, mint mást?

- Mi az Maya? - kérdezett rá az angyal egy nagy sóhaj után.

- A rágógumi a záron csupán egy figyelmeztetés volt. A többi csak rosszabb lesz.

- Mire gondolsz? - tettem fel a kérdést, pedig akár bele is nézhettem volna a fejébe.

- Hát rágógumi a széken, a hajba. Nyálas papírgalacsin lövés fúvócsővel. Szemét, vagy döglött állat csempészése a táskába. Véletlen balesetek, amivel leöntik, vagy tönkre teszik a ruhát - kezdte sorolni.

- Te ezen mind átmentél? - dühödtem fel.

- Nem, szerencsére, de egyszer már végignéztem ezt Olíviától. Két hét után másik suliba ment a csaj, a napi szintű terrortól.

- Ennyi Zeda ellen nem lesz elég - közöltem vele, mire csak megcsóválta a fejét.

- Ez csak az egyik fele a hadviselésnek - zavartan néztünk rá. - A pletyka hadjárat a durvább.

Összenéztünk az angyallal és az járt a fejembe, hogy talán beszélni kéne Michaellel, hogy hívja vissza Zedát, mert ebből nagy baj lehet. Aztán el is vetettem az ötletet, az ő sara lesz, ha itt bármi történik. Mégis miért óvnám meg tőle?