Jó dolog egy közösség részének lenni. Az emberek többsége tartozni akar valahová, hogy ne legyenek magányosak. De mivel nincs két egyforma ember, előbb utóbb a közösségen belüli viszályok felütik a fejüket. Nos ez történt tegnap is amikor az edzés után Dylmoore és az ő kis klikkje ellátták a bajomat. Persze az egészet magamnak köszönhetem azzal, hogy nyíltan használtam a szuperképességemet a suliban. Mikor hazaértem anya úgy megijedt tőlem, hogy véletlenül összetört egy poharat. 
- Veled meg mi történt?
- Csak belefutottam pár rossz arcba... 
- Így nem mehetsz holnap iskolába. 
- De anya! Kutya bajom...
- Legalább ezt az egy napot töltsd itthon. Majd én igazollak téged, és arról is teszek, hogy ne ússzák meg büntetlenül azok a tökkelütött barmok.  

Ezzel magyarázható, hogy hétköznap, reggel kilenckor még az ágyban fekszek. Nos igazából már rég fel keltem volna de nem tudok mert a nyálkám ideragasztott az ágyhoz. Crusty bejött a szobámba, és meg sem állt az ágyamig.  A házban két helyen van kutyaajtó: az egyik a főbejárat a másik pedig a szobám ajtaja. Az én kis Foxym felugrott hozzám azzal a gonosz céllal, hogy szétnyaldossa az arcomat. 
- Elég, elég. Nehee. Crusty! 
Sikeresen ülő helyzetbe tornáztam magam. Végre nem ragadok! Gyorsan megfürödtem, majd lementem reggelizni. Épp a hűtőben keresgéltem, mikor rám köszönt a nagyi. 
- Jó reggelt űrkadét. A Roberts rakéta ma a holdig megy és vissza?
Nos igen. Felülről egy szürke pólót viseltem rajta a 32-es számmal, alul pedig csak egy sötétkék, rakétás boxert. 
- Ma még csak teszt repülés se lesz. Anya nem engedett suliba menni. 
- Emiatt ne haragudj rá, ő csak a legjobbat akarja neked. 
Kivettem egy doboz tejet ami elengedhetetlen része a csokis gabonapehelynek. 
- Ilyen pofával nem is szívesen mutatkoznék mások előtt. 
- Ha gondolod adhatok kenőcsöt ami meggyógyítja. Én magam csináltam.
Leültem az étkező asztalhoz a tálkámmal és egy kanállal. Gúnyosan felnevettem.
-Ugyan már. Ez nem egy vágás ami pikk pakk beforr.
Nagyi szomorúan lefelé nézett. Gratulálok magamnak, sikeresen megbántottam. Bocsánatot akartam kérni de közbeszólt. 
- Tudod Dylan, én és a lányom nem itt születtünk. A hely ahonnan jöttünk teljesen más mint ez itt. De ez csöppet sem változtat a tényen, hogy úgy szeretünk téged mintha  vér szerinti családtag lennél. Dylan te nagyon de nagyon értékes ember vagy. Nem számít, hogy ki vagy mi vagy te. Az igazi érték a te színtiszta szíved, ami bármi másnál fényesebben ragyog. 
Letettem a kanalat, egy falatot se tudtam enni. A könnyeim belepotyogtak a tejbe. Nem voltam hozzászokva, hogy valaki ilyen jókat mondjon rólam. Rólam a fogyatékos zsiráfról!
- Akkor ezt mond el a többi szarrágónak is akik agyonvertek! Ők mért nem látják a ragyogásomat?
- Mert a félelem és az utálat elvakítja őket. 

*******************

Josh számára egy kicsit unalmasan telt a napja barátja nélkül. Az első tanítási órán Mrs Roberts feldúltan berobogott az osztályterembe és közölte Tyson Dylmooreal és a csürhéjével, hogy menjenek az igazgatóiba.  Azt rebesgetik, hogy ez volt az utolsó húzása. Még egy ilyen és kirúgják Tysont.  Ebédkor Felice mellé ült aki szinte nem is evett csak valami füzetet olvasgatott.
- A leves a tálcádon dísznek van?
- Szia. Éppen a felkéréseimet nézem át.
- Miket?
- Akik jóslást akarnak azoknak felírom a nevét és egyeztetünk időpontot. Napi ötnél többet nem vállalok! 
- Ez logikus lépésnek tűnik a múltkori után. Nem semmi, hogy lerohantak. Most már jobban vagy?
- Igen, csak oda kell figyelnem rá, hogy ne erőltessem meg magamat. Dylan ma hogyhogy nem jött?
- Dylmooreék tegnap agyonverték. Bárcsak ott lehettem volna, hogy segítsek...
- Nem vagy az árnyéka, hogy mindenhová kövesd. Ez sajnos elkerülhetetlen volt. 

Josh csak játszott a villájával. Mélyen elgondolkodott. 
- De tényleg, mi lehet ő? Egyértelmű, hogy nem csak egy ember.
- Fogalmam sincs. Erre még Einstein se tudná a választ.
- Ennek ellenére egy kicsit se félek tőle mert tudom, hogy nem bántana engem.
- Persze, hisz a "tesód".
- Ha nem túl nagy kérés este felé átmennél hozzá kérlek? Én nem érek rá sajnos.
- Rendben van.

Iskola után a biciklitárolóhoz ment. Ott állt Toby Flintch is.
- Ha nem tévedek te vagy Josh, Dylan legjobb haverja.
- Teljes életnagyságban. 
- Azt halottam, hogy ti, Daggerek nagy vadászok vagytok.
- Inkább csak az apám, én még most fogom csak kitanulni. 
- Á, értem.
A képébe mászott, szemei fenyegető szikrákat szórtak.
- Ha megtudom, hogy kicsináltad Dylant, az egész családoddal végezni fogok.
-Mi...miért tennék ilyet? Lan a legjobb haverom.
- Helyes.
Végszóra meg is érkezett Dylan.
- Na itt is van az emlegetett zsiráf! Mehetünk?
Látszott rajta, hogy meglepődött, hogy együtt látja őket. Elköszöntek, aztán motorra pattanva útnak indultak Tobyval.

**************

Már lassan fél órája úton voltunk. Amennyire ki tudtam venni az erdő felé mentünk. Apával pont az ellentétes irányban haladtunk múltkor. Na de a két eset egyáltalán nem hasonlít egymásra. Gondoljunk csak bele, egy idegen srác elvisz magával az erdőbe ahol ki tudja mit fog velem csinálni. Az egyetlen ok amiért megbízok benne az, hogy megmentett tegnap.
- Ha nem tudnám, hogy belém kapaszkodsz már azt hinném , hogy lefújt a menetszél.
- Ezt meg, hogy érted?
- Nagyon csendbe vagy. Most ülsz először motoron? 
- Hát, ja. Annyi a motorszűzességemnek. 
- Ne aggódj. Tíz perc és odaérünk. 

Behajtottunk az erdő mélyére. Egy hegyesre faragott fakerítésnél álltunk meg.
- Mi ez? Valami erődítmény? 
- Majdnem. Ez itt a bestia tábor.
A tábor kapujában két őr strázsált.  Toby bicentett feléjük, ők pedig kérdezés nélkül átengedtek minket. Odabent olyan volt mintha egy álomba csöppentem volna. Kentaurok vágtáztak, sólyomszárnyú lányok repkedtek, farkas és leopárdemberek ették a nyers húst. Számtalan misztikus lény hemzsegett az udvaron. A tábor közepén egy bástya magasodott az égbe. Sok-sok csigalépcsőt megtéve felértünk a tetejébe. Nem más fogadott minket ott mint a maga a bűvész, Paul Wonderholic. 
- No lám, hát kit hoztál nekem toby?
- Annyi keresgélés után úgy fest, hogy végre találtunk egyet. 
- Úgy érted, hogy ő...? Hála a magasságosnak! Magunkra hagynál egy kicsit?
- Igen, főnök. 

Miután az ajtó becsukódott, Paul közelebb jött hozzám és lila szemeivel az én szemeimbe nézett.
- Na mi az? Meglepődtél? Még szép. Ide érzem, hogy sokkhatás alatt állsz. 
- Ho...hogy képes erre?
- Nem csak erre. Ha akarom ilyet is tudok csinálni.
Pikk-pakk eltűnt a kopasz feje.
- Mi maga? Mi vagyok én?
- Kaméleon. A bestiák legfélelmetesebb ragadozója.

Jól eset, hogy végre tisztában vagyok önmagammal, de ugyanakkor össze is zavarodtam. 
- Kaméleon? Mint azok a hosszú nyelvű gyíkok? 
- Azok a Földi világ lebutított változatai. Te és én egy másik világból származunk melynek a neve Elynor. Tudod örülök, hogy Tobias rád talált. Kezdtem magányosan érezni magam egyedüli kaméleonként.
- Mik azok a bestiák?
- Olyan lények akik egyszerre emberek és állatok is. Xenolin kontinensén két faj van: emberek és bestiák. Sajnos nem igazán jönnek ki jól. A vadászok mindig üldöznek minket, ezért is hoztam létre itt ezt a kis menedékhelyet. 

Millió kérdés kavargott még a fejemben. Úgy éreztem, hogy végre kezdem tisztán látni igazi énemet. Hirtelen köhögőroham tört rá Paulra. Aggódva odaléptem hozzá. 
- Minden rendben? Hozzak egy kis vizet? 
- Nem víz kell....
Patakopogást hallottam a lépcső felől. Egy agancsos lány rohant be, kezében egy bögrével. 
- Elnézést a késésért uram! Itt is van a teája. 
Úgy gondoltam itt az ideje mennem. 
- Akkor én most megyek. Majd még jövök.
- Minimum hetente kétszer meg kell itt jelenned, fiú.

Toby egészen a házunkig vitt engem. Út közben sokat beszélgettünk, mint kiderült ő egy főnix.  A főnixek a legritkább bestiák közé tartoznak. 
- Szóval az egész bűvészkedős dolog csak a pénzkeresésről szól?
- Részben igen. Igazából azért kellet, hogy kaméleont találjunk.
- Ezt nem igazán vágom.
- Van egy íratlan szabály Elynorban miszerint két egyforma nem minden esetben tudd hatni egymásra. Egy kaméleon nem tudd egy másikat láthatatlanná tenni.
- Vagy úgy! Akkor csak úgy random válogattál embereket? Hosszú folyamatnak tűnik.
- Ez nem teljesen igaz. Nekünk főnixeknek az alap képességeink mellet lehetnek még egy-két extra képességeink is. Én például megtudom érezni ha valaki nem ember, ezért is mentem oda hozzád. 

A ház előtt nagy meglepetésemre Felicity várt engem. Elmondása szerint Josh kérte meg rá, hogy jöjjön el hozzám. Legalább egy órát kint ültünk a fűben és beszélgettünk mindenféléről. Az egész napomat elmeséltem neki, beleértve a tábort is. 
- Olyan szépek ma a csillagok. Nézd csak ott van a Canis Major!
- Tényleg szépek. Most sokkal közelebbről láthatom őket.
- Szeretem azokat az ibolyaszínű szemeidet. Sose tudnék félni tőled Dylan.
Felice közelebb hajolt felém. Szívem gyorsabban kezdet verni. Mi van velem? Belezúgtam? A hátunk mögött nyílt a bejárati ajtó. 
- Végre, hogy hazaértél drága fiacskám! Már órák óta próbállak elérni!
- Bocsi anya, nem hallottam. 

**********************

Felice hazafelé tartott. Egy kocsi állt meg mellette. 
- Neked már otthon lenne a helyed. 
- Jó estét Mr. Dagger. Épp arra megyek. 
- Szállj be, elviszlek. 

Joseph Dagger még régebben megmentette Felice apukáját egy medvetámadás elől.  Onnantól jó viszonyt ápol a Mayweather családdal. 
- Felice, szoktál horgászni?
- Nem, de tisztában vagyok vele, hogy kell.
-  Egy fontos szabály: minél nagyobb a préda, annál nagyobb csalit kell használnod. 
- Igen ez logi....
Felicity orrához rongyot szorított, mely következtében a lány elájult. 
- Erre harapni fog az a hüllő.