Az erdő ma igazán szép volt. Többnyire fenyőfák alkották, a talaj teli volt tobozokkal. Sajnos az ég beborult és hideg szél fújt végig a fák között. Ettől már csak apa tekintete volt hidegebb, ahogy csendben figyelt engem.
- Nehéz nekem erről beszélnem, hisz már 12 éve titokban tartottam előtted.
- Csak mondjad már mert megöl a kíváncsiság!
- Tudod... Oh, Istenem.
- Apa!
- Dylan én nem vagyok az apád. Elena pedig nem az anyád.

Teljesen leblokkoltam. Az agyam egyszerűen nem tudta feldolgozni ezt az újonnan jött információt.  
- Nem, ez nem lehet. Ez csak valami vicc ugye?
- Sajnálom öcskös, de nem. Te nem a mi fiúnk vagy.
Teljes káosz uralkodott az elmémben. Azt a rengeteg emlékképet mind fekete fehérnek véltem látni.  Szívemet éles fájdalom kezdte tépni.
- Mi a büdös francért nem tudtátok ezt előbb közölni velem?!  Az egész életem idáig egy hazugság volt!
- Hazugság, de ez a hazugság teli volt szeretettel. Mi csak neked akartunk jót Dylan. Azt akartuk, hogy részese legyél egy szerető családnak.

Erre nem tudtam mit mondani. Visszaültem a rönkre és ezúttal apa (habár már nem hiszem, hogy helyes így hivatkozni rá) is leült mellém. 
- Ezen a farönkön találtam rád még olyan öt éves korodban. A halálodon voltál mert mérges gombát ettél. Elvittelek olyan gyorsan amilyen gyorsan csak tudtalak anyádhoz. Ő gyógyított meg, de sajnos a gyógyulásnak nagy volt az ára. Minden addigi emlékedet elveszítetted aznap.
Így már minden világos volt. Az álmomban a lila szemű nő az igazi anyukám lehetett. Valamiért elkergetett és ez a vadőr talált rám az utolsó pillanatban. A fő kérdés még mindig az, hogy mi lehetek én?
- Egy nap úgy is ki fogom deríteni, hogy ki is illetve, hogy mi is vagyok én.
- Ebben teljesen biztos vagyok. Habár nem az én vérem folyik az ereidben, ugyanolyan kitartó vagy akárcsak én.

Otthon egész estére bezárkóztam a szobámba. Eddigi életem minden egyes percét átkellet gondolnom és ehhez egyedül kellet lennem. Időközben Josht is felakartam hívni de egész este ki volt kapcsolva a telója.
- Marha jó... Lehet, hogy holnap elmegyek a kórházba.
Még egy kicsit fönt voltam, aztán ki is dőltem.

Éjjel az álmomban megint az erdőben voltam azzal a bizonyos nővel. Egy agyagbögrét tartott felém. 
- Itt van a teád. Legyél jó kisfiú és idd meg mindet.
- Nem akarom! Borzasztó íze van!
- Gondolj arra, hogy az milyen borzasztó lesz ha nem iszod meg.
- Nem kell! Vidd innen!
Egy hirtelen mozdulattal kivertem a bögrét a kezéből. A nő arcára rémület ült ki.
- Gyorsan, csináljatok még! Ki fogunk futni az időből!
Mérgesen felém fordult.
- El se hiszem! Hogy lehetsz ilyen hülye?
A helyszín megváltozott és most egy tóparton álltunk. 
- Szeretem a tavat. Olyan békés és csöndes. Még a szél se fodrozza a víz felszínét.
- Lehet, hogy a felszíne nyugodt, de vajon a felszín alatt is ez a helyzet? A víz alatti világ telis tele van titkokkal. Addig nem jelentheted ki, hogy ismered a tavat, amíg nem láttál mindent ami vele kapcsolatos. 

***********************

Helyzetjelentés: Már napok óta itthon tespedek bekötött fejjel. Hétfő reggel ahogy az várható volt apa nem volt elragadtatva tőlem. Az ablakban épp látta amikor Dylan elhozott a házunkig.
"- Már megint ezzel a gyökérrel lógsz? Mondtam már, hogy verd ki a fejedből őt!"
Természetesen nem vitt el a balesetire csak bekötözte a fejemet.  Egyetlen pozitívum, hogy magára vállalta Annie hazaszállítását. A drága kishúgom mindennap legalább egy órát velem volt. Sokat beszélgettünk és nevettünk egymás hülyeségein. Csütörtök reggel, iskola előtt ő ébresztett fel engem.
- Jó reggelt bátyó!
- Jó reggelt Annie. 
- Hogy vagy? Még vérzik a fejed?
- Nem, de egy kicsit még mindig szédelgek.
Miután mindenki elment elhatároztam, hogy visszaszerzem a telefonomat. Apa mindig a konyhaszekrény tetejére teszi miután elkobozta. Bekapcsoltam és a nem fogadott hívások csak úgy elárasztottak. 
- Szerencsétlen Dylan már napok óta próbált elérni. Biztos hülyére aggódta magát.
Két berregés után már fel is vette a telefont.
- Hello. El se hiszem, hogy adsz magadról élet jelet. Elmentem a kórházba, de nem voltál ott. Most hol vagy?
- Itthon vagyok. Kezdek lassan helyre jönni, de majd csak jövőhéten megyek suliba.
- Szombaton lesz a szülinapod ugye? Na akkor majd átmegyek.
- Nem kell, majd a suliban találkozunk...
- Minél előbb beszélnem kell veled. Történt velem pár dolog a héten.
- Na hajrá.
- Majd a könyvtárban.

Alig vettem észre és máris szombat lett. Aznap kettesben voltam otthon apával. Annie elment az egyik iskolatársához játszani. Délután az étkező asztalon nem a jól megszokott tortám fogadott hanem egy tőr és egy puska.
- Már megint az asztalon hagytad a munkaeszközeidet? Na és hol van a tortám?
- Többé már nincs torta, és ezek pedig a tieid. Most, hogy 18 lettél itt az ideje, hogy rendes vadászt faragjak belőled.
Apa megrögzött vágya volt, hogy egy nap olyan vadász lehessek mint ő. Pont emiatt mindig is keményebben bánt velem, mint a húgommal. A dolgokon csak rontott, hogy egyszer évet kellett ismételnem. Nekem semmi ellenvetésem nem volt az ellen, hogy vadásszá váljak. Furcsa, de valamilyen szinten mindig is vonzottak a fegyverek. Kimentünk a hátsó udvarba, ahol Linzyn kívül más nem volt.

- Az első vadászleckéd Joshua az, hogy megszabadulj az érzéseidtől. 
- Kizárt! Nem leszek olyan mint te!
- Ez nagyon fontos. Gondolj csak bele, hogy érzésekkel milyen nehéz meghúzni a ravaszt. Ezért nem szabad közel engedned magadhoz senkit se, hisz bárki a prédáddá válhat.
Akármennyire is utáltam ezt a gondolkodásmódot találtam benne logikát.
- Akkor nincs szükség a szívemre?
- Ez nem teljesen igaz. Bizonyos mértékig kell ahhoz, hogy csapdába csaljad a zsákmányaidat. Miután magadhoz kedvesgedted az áldozatodat, annak nem jutna az eszébe, hogy végezz vele.
Eszembe jutott valami ami csak még több keserűséggel töltött el. 
- Szóval minden vadász egy kétszínű gazember? Gondolom akkor anya is így halhatott meg.
- Mondtam már, hogy anyáddal egy vaddisznó végzett, az egyik közös vadászat során!
- És ha csak ő is az egyik prédád volt akit sikeresen becsaptál?
- Ez nem igaz! Én szerettem őt!

Ez a beszélgetés ennyiben maradt mert a kezembe nyomta a puskáját.
- Ott van az első célpontod. Öld meg Linzyt.

A mi drága Golden Retrieverünk épp a nagy Juharfa tövében aludt. Bemértem, ám képtelen voltam lőni . A kezeim remegtek, rosszullét kerülgetett.
- Gyerünk lőjj! Még csak nem is mozog!
Ez egyáltalán nem könnyítette meg a dolgomat. Annie nagyon szerette ezt a kutyát és az én szívemhez is hozzá nőtt. Ha lelövöm, hogy fogok utána a szemébe nézni? Linzy nem csak egy kutya, de egy családtag is. Már kölyök kora óta velünk van.  Az idő csak telt, apa pedig egyre türelmetlenebbé vált.
- Húzd meg azt a kurva ravaszt! Így sose fogod elérni a célodat! Gyerünk Joshua!
Végül apa kitépte a kezemből a fegyvert és erősen fejbe vágott vele.
- Széggyeld magad te kis gané!!
Célra tartotta és habozás nélkül  tüzelt. Linzyböl csak egy fej nélküli, bűzlő tetem maradt. Amint felnéztem el is hánytam magamat. 
- Ha nem bírod a vért, akkor te tényleg egy csapnivaló vadász vagy.
Hirtelen egy ismerős hangot halottam a ház felől. 
- Itt meg mi történt?
Nem tudom hogy került ide, de a teraszunkon Dylan állt ragyogó lila szemekkel.