Már három napja, hogy apa nálunk van. Jó érzés, hogy együtt van a család. Hétvégén mindkét nap együtt ebédeltünk, este pedig pizzát rendeltünk és filmeztünk. A hétfő reggel esővel fogadott engem. Anya már az iskolában van, apa pedig elmehetett valahová, mert a nagyin kívül senki sincs itthon. Nem volt mit tenni, esernyőt ragadtam és kiléptem a házból. Odakint hirtelen úgy éreztem mintha tűvel szurkálnák a szememet. Becsuktam, majd kinyitottam. Mint múltkor most is mindent élesebben láttam. Jobbra néztem és hihetetlen dolog történt. Az iskola itt volt a szemem előtt! Az iskola ami egy kilométerre van tőlünk. Halk morajlást hallottam fentről. Felnéztem, s egy repülőgép motorja nézett velem farkasszemet.
- Ezek szerint ezekkel a lila szemekkel nem csak 360 fokban tudok látni, de akármilyen távolságba is.
Az iskolával ellentétes irányba is elnéztem. Ennek köszönhetően megláttam Josht aki eszméletlenül feküdt a földön. Azonnal odarohantam. Öt perc alatt oda is értem. Ha jól vettem ki a helyzetet barátom eleshetett a bringájával és beverhette a fejét valami keménybe, hiszen csupa vér volt a kobakja.
- Josh! Josh! Térj magadhoz! Josh!
Hál Istennek magához tért.
- Hol vagyok? Mi történt? Dylan?
- Balesetbe keveredtél. Így semmikép se mehetsz a suliba. Gyere!
Felsegítettem a vizes betonról és adtam neki egy zsepit amit a halántékához nyomhat.
- Hova megyünk?
- Csodaországba. Mégis hova? Haza viszlek.
A biciklit egyenlőre magunk mögött hagytuk.
- Nem akarok hazamenni.
- Hidd el ott lesz a legjobb helyed. Van valaki otthon?
- Apa ma nem dolgozik...
- Remek. Majd ő elvisz a balesetire.
Mire odaértünk a távoli templom torony belekezdett szép harangjátékába.
- Remek. Most már mindketten elkéstünk.
- Inkább elkések mintsem, hogy ott hagyjalak az út szélén.
- Kösz ,Dylan. Jövök neked eggyel.

**********************

Az első óra végére értem be a suliba. Egyből elkezdtek nyaggatni, hogy elaludtam, de nem érdekelt. A hülyék királya is megtalált.
- Dylan minden oké? Hiányoztál irodalomról.
- Csak elaludtam.
- Figyi, úgy hallottam, hogy csütörtökön írunk bioszbol.
- Tessék. Ezen a papíron rajta vannak a válaszok a következő dolgozatra.
- Fuu, köszi öreg.
Higgyétek el, ezután már sokkal kevesebbszer akaszkodott rám. Lyukas órában egy kis magányra volt szükségem ezért elmentem a könyvtárba. Na nem mintha olyan sok barátom lenne. Ha Josh itt lenne biztos jól telne az idő, de így csak kínlódtam. Remélem az apukája gondoskodik róla. Igazából semmit se tudok az apjáról azon kívül, hogy vadász. Még sose jártam náluk.

Merengéseimből egy könyvkupac hangos puffanása az asztalon ébresztett fel.
- Na mondjad mi a baj.
A lány akit megmentettem múltkor, Felicity ült le mellém. Haja vöröses barna akár az őszi falevél, kék szemeit tipikus vastag keretes szemüveg mögé bújtatta. Ez a lány nem csak okos de szexi is egyszerre.
- Miből gondolod, hogy baj van?
- Nos, ma késtél irodalomról, Josh pedig egyáltalán nem is jött. A két dolognak összefüggésben kell lennie révén, hogy ti mindig együtt lógtok. Összevesztetek?
- Baleset érte ezért hazavittem.
- Miféle baleset?
- Eltaknyolt a bringával és beverte a fejét.
- Oh...
Némaság gyűlt közénk. Én a telómat nyomkodtam hátha kapok egy üzit, ő pedig az egyik enciklopédiát lapozgatta. Végül Felice törte meg a csendet.
- Amúgy kösz és bocs.
- Tessék?
- Kösz, hogy múltkor megmentettél, és bocs amiért olyan gyorsan leléptem.
- Semmi baj, elvégre nem mindennapos látvány egy láthatatlan ember.
- Egy nem látható látvány? Tetszik ez az irónia.
Mindketten jót nevettünk ezen az abszurd kijelentésen.
- Egyébként nem csak te vagy itt az egyetlen különleges. Add csak a kezedet.
Értetlenkedve, de úgy tettem ahogy mondta.
- És most mi lesz?
- Megjósolom a jövődet. - Mondta csukott szemmel. - Hamarosan kapni fogsz egy SMS-t.
Hihetetlen, de tényleg így lett.
- Wow! Mondj még valamit.
- Látom, hogy egy erdőben állsz egy farönk előtt aminek a jobb oldalát gombák díszítik. Sírsz valami miatt.
- Hűha, az nem jó.
Ezután Felicity arcára fájdalmas grimasz ült ki.
- Minden oké?
- A jövőképek elárasztják a fejemet.
- Hé! Ébresztő Felice! Nézz rám! Felice!
Fölriadt mintha csak egy álomból tért volna magához.
- Bocsi, egy kicsit elragadtattam magam.

Elakarta engedni a kezem, de nem ment.
- Mi a franc van?
- Nem tudom hogyan, de összeragadtak a kezeink.Talán ez is az erőm része.
Akárhogy is próbáltuk nem jártunk sikerrel. Mintha egy tubus pillanatragasztó borítaná be a kezeinket.
- Dylan! Öt perc múlva kezdődik a számtech.
- Akkor rohanjunk!
- Várj! Azt fogják hinni, hogy járunk.
- Nincs mit tenni.
A folyosón hegyes nyílvesszők módjára szurkáltak minket a többi diák tekintete.
Már majdnem a terembe értünk, azt hittük túl lehetünk ezen de tévedtünk. A lány wcböl előjött Beverly és az ő ribi serege. Beverly Milford egy igazi elkényeztetett kis picsa. Tipikus szőke haj, műcicik, műkörmök és még kitudja, hogy mi a mű rajta!
- Lányok ezt nézzétek! Könyvmoly Felicity bepasizott!
- Nem érek rá a hülyeségeidre! Menj és dugdosd fel magadnak az összes platina kártyádat!
Nem léphettünk le. Hárman az utunkat állták.
- Nem lóghattok meg ilyen könnyedén. Ha már a dugdosásról van szó, látom a nagyra pályázol. Hadd ábrándítsalak ki. Amilyen töketlen Roberts csoda, hogy ha öt percnél tovább bírná az ágyban.

Nem vágtam vissza csak csettintettem eggyet.
- Lányok, nézzetek csak le.
A ribi alakulatban kitört a pánik. A fejük kivételével az egész testük eltűnt. Miután elfutottak a kezeink is szétváltak.
- Köszönöm Dylan. Már másodjára segítettél nekem.
- Ugyan már semmiség volt.

*********************************

Iskola után egyből hazamentem ahogy apa kérte az üzenetben. A szürke BMW-je mellet találtam menetkészen.
- Oh, látom megjöttél.
- Hát te mondtad, hogy jöjjek. Megyünk valahová?
- Gondoltam tehetnénk egy kis kirándulást az erdőben.
- Oké. Úgy is rég jártam már a természetben.
Szerencsére kocsival csak fél órára van az erdő tőlünk. Az út során eszembe jutott, hogy az álmomban is erdőben voltam. Remélem ennek a túrának hála közelebb fogok jutni a válaszhoz. A kocsit egy turistáknak kialakított parkolóban hagytuk.
- Simon!Nem úgy volt, hogy szabadságon vagy?
Apa egyik munkatársa talált ránk. Nagy darab kövér ember nehezen tudom elképzelni vadőrnek.
- Csak sétálunk egyet.
- Ki ez a fiatalember? Csak nem a fiad?
- Dylan Roberts vagyok. Örülök a találkozásnak.
A kezem vagy kétszer is elfért volna a pasi hatalmas markában.
- Apád már sokat mesélt rólad. Szép nagyra nőttél.
- Köszönöm....
Magunk mögött hagytuk a parkolót és belevágtunk a túránkba. Vagy másfél órát sétáltunk, ez idő alatt bőven tudtunk mindenféléről beszélni. Egy tisztáson álltunk meg pihenni aminek a közepén egy farönk állt.
- Ez pont olyan mint amiről Felice beszélt.
Leültem a rönkre, és szóltam apának, hogy ő is jöjjön, de nem akart. Furcsa szomorúságot véltem felfedezni a szemeiben.
- Mi a baj apa?
- Oka van, hogy erre a helyre jöttünk. Dylan, valamit el kell mondanom neked.