Reggel verítékben ázva ébredtem. Sajnos egész éjjel rémálmok gyötörtek. Ma végre egy hónap után hazajön apa - nem tudom mennyi időre. Ma jó passzban kell lennem. Gyorsan lezuhanyoz-
tam, majd a tükör elé érve olyan látvány fogadott, hogy ijedtemben felkiáltottam. A szemeim lila fénnyel világítottak, az arcomat pedig zöld pikkelyek borították.
- Dylan! Minden rendben, bogaram?

Nagyi a fürdőszoba ajtón keresztül kiabált nekem. Érdekes, hogy ezt meghallotta, de azt nem amikor köszönök neki...
- Persze! Csak...láttam egy nagy pattanást...
Vad arcmosásba kezdtem. Így semmikép se mehetek a suliba. Szerencsére hamar visszaváltozott az arcom. Felvettem egy zöld-sárga pólót és a szokásos farmert. A reggelim pár szelet körözöttes pirítós volt tejjel.
- Megyek nagyi! Vigyázzatok a házra!
Végszóra pont megjelent Crusty. Vidáman farok csóválva ugrált előttem és vakkantott.
- Majd máskor pajti.

Kilépve az ajtón három dolgot vettem észre: ma jó idő van, a szemetet még nem vitték el és Josh a házunk előtt nyomkodja a telóját a bringáján ülve.
- Csö. Hát te?
- Szeva. Gondoltam mehetnénk együtt a suliba. Persze ha nem bánod.
- Dehogy is! Napszemcsid hol hagytad?
- Otthon. Nem fogom többé takargatni.

Elindultunk és közben mindenféléről beszélgettünk. A monoklijáról nem tudtam meg sokat. Elmeséltem a reggeli élményemet és azt is, hogy délután apával leszek.
- Akkor biztos nagy ünnepség lesz nálatok.
- Ja. Tegnap a fél bevásárlóközpontot kifosztottuk anyával. Ha már ünnepség, neked nem sokára szülinapod lesz, ugye?
Josh megvonta a vállát.
- Ja, egy hét múlva 18 leszek. Nem olyan nagy szám. Apa majd megint vesz valami cipőt, a torta nagy részét meg Annie fogja megenni.

A suliba belépve egyből letámadott a "haverom" Dylmoore.
- Mi a pálya Dylan fiú?
- Hagyjál! Nem hagyom, hogy ma el rontsd a kedvemet.
- Ne már. Én csak barátkozni akarok veled.
Josh feszülten közbe szólt.
- Már van egy barátja.
- Csend legyen Dagger!
Ez az idegesítő moszkitó még a szekrényemhez is követett.
- Kezdjük mindent tiszta lappal, jó? Ne haragudj, hogy idáig basztattalak téged.
Erősen becsaptam a szekrény ajtót és rá meredtem.
- Te tényleg bolondnak nézel engem? Nincs szükségem érdek barátokra.
- Miről beszélsz?
- Csak szeretnél pár jó jegyet bezsebelni bioszból ugye?
- De...dehogy is! Én csupán ki akarok békülni veled. Ígérem ha baj lesz mindig ott leszek neked.
Josh a szemeit forgatta. Én se hittem el a szavait de belementem a játékba.
- Rendben. A szavadon foglak.

Hamar eljött a délután. A jégen állva csak is arra tudtam gondolni, hogy otthon apa már vár. Két csapatra oszlottunk és el is kezdődött a meccs. Az én csapatomba került Tyson is, aki szinte mindig nekem passzolt ha lehetősége nyílt rá. Ettől függetlenül a végeredmény döntetlen lett.
Az öltöző felé menet egy ismerős hang szólított meg.
- Szép meccs volt öcskös.
Ez a férfi egymagas velem és ugyanolyan barna a haja mint nekem. Arcát kissé őszes szőrzet borítja, szemei kékek. Ez a férfi az apám. Köszönésképen átöleltem ő pedig megveregette a hátamat.
- Rég láttalak apu. Csak nem a vaddisznók kergettek ki az erdőből?
- De. Kikergettek egy egész hétre.
- Remek! Otthon a kedvencünk lesz.
- Már most a számban érzem annak a remek oldalasnak az ízét.

**************************

Iskola után Josh számára minden nap az volt az első, hogy elmenjen a húgáért az iskolába. Annie már 9 éves mégse járhat egyedül még. Biciklivel negyed óra alatt oda ért az általánoshoz. Leparkolta a bringát és lakatot is tett rá nehogy ellopják mint múltkor. Miközben az udvaron sétált végig azon járt az esze, hogy mégis csak hozni kellet volna a napszemüveget. Minden gyerek és tanár megbámulta a monokliját. A húgát a gesztenyefák alatt találta meg. Egy kis reklámszatyorba gyűjtötte a barna terméseket.
- Annie! Gyere indulunk!
- Bátyó!
Oda rohant majd egy összehajtott papírt adott a kezébe. A papíron a család volt lerajzolva tehát: apa, anya, Josh, Annie és Linzy a Golden Retriever.
- Annie, anya már régóta...
- Nem érdekel! Attól még a képen a helye.

Josh az órájára nézett és jeges félelem fogta el.
- Sietnünk kell. Késésben vagyunk.
Felszálltak a biciklire, s olyan gyorsan haladtak mintha üldöznék őket. Otthon egy vadászpuskának a csöve fogadta Josht.
- Szia...apa.
- Hány óra van Josh?
Josh remegő kézzel nyúlt a telefonjáért.
- Négy óra öt perc.
- Pontosan! Öt perccet késtél már megint! Azt mondtam, hogy a gyereket négy órára hozd haza nem pedig négy óra egyre, kettőre vagy anyám kínjára! Hogy veszed a bátorságot, hogy ellenszegülj nekem?! Talán kérsz a másik szemedre is egy monoklit? Mivel magyarázod a késésedet?
Joshua nem tudott rendesen válaszolni.
- Fogadjunk, hogy megint az a hülye kis barátod az oka. Múltkor is ott maradtatok a könyvtárban. Felejtsd el őt egyszer és mindenkorra! Olyan nyomorult mint a vadőr apja.

A fiú szótlanul bement a szobájába. Az ajtót magára zárta kulccsal. Elkezdte püfölni a boxzsákját, hogy levezesse a feszültségét. Hirtelen a telefonja rezgett, hogy SMS-t kapott.

Dylan: Mit szólnál hozzá, hogy ha edzés után elmennénk hozzánk és bemutatnálak az apámnak? Úgy is olyan keveset lógunk sulin kívül. A nagyi isteni finom oldalast sütött!

Én: Bocsi Lan, de tanulnom kell törire. Azért köszi, hogy felajánlottad.

Dylan: Ezért vagyok a haverod :)

Ezután Josh belépett a telefonkönyvbe és fájó szívvel ugyan, de ráment a törlés gombra.
- Még is, hogy felejthetném el őt? Szüksége van rám és habár ezt nem tudja, de nekem is szükségem van ő rá. Ő és Annie az én egyetlen vigaszaim.