Kedvtelenül bámultam az ebédemre és nem azért mert nem voltam éhes.  Igen is éhes voltam hisz csak reggel ettem egy kis túrós batyut. Igazat megvallva csak is Tobyra tudtam gondolni akit az a féreg elzavart tegnap. Úgy eltűnt, hogy azóta még beszélni se tudtam vele. Ezzel ellentétben Felicity reggel rendesen jött iskolába. Ő most a többi lánnyal eszik én pedig az örökös szárnysegédemmel  ülök egy asztalnál.
- Nem kéred a steakedet?
- A tiéd lehet.
- Kösz bro.
Josh nagy élvezettel neki látott második steakjének, én meg csak vizet ittam. 
- Mi a baj? Nem szoktál te ilyen lenni. Örülnöd kéne hisz Felice épségben visszajött. 
- Igen annak tényleg örülök, de Toby... Remélem nem forgat semmi bolondságot a fejében.
- Valami azt súgja, hogy ma is kihagyod az edzést.
- Eltaláltad. Na én megyek. Vigyázz magadra.

Az iskola előtt valaki utánam szólt.
- Várj egy kicsit!
Nem más jött utánam mint az iskola kosár csapatának a sztárja, Wade Byron. Ez a srác még tőlem is magasabb, ami nagy szó! Fehér atlétája csak úgy rikított fekete bőréhez képest. 
- Miben segíthetek?
- Inkább én segítenék neked. Ebédnél véletlenül hallottam amiről beszélgetettek. Ha gondolod én elvihetlek Tobyhoz. 
- Kösz Wade, de nem hiszem, hogy tudnád merre van.
- Mondom én elviszlek! Tudom hol van a tábor.
Sötét agyamnak sikerült végre felfognia az üzenetet.
- Ezek szerint te is egy bestia vagy? Nem hittem volna, hogy az iskolában vannak olyanok mint én. 
- Nagy a bestia társadalom haver. Egy percig se gondold azt, hogy egyedül vagy. 

Ez a mondat hihetetlen melegséggel töltötte el a szívemet. Jó érzés, hogy vannak hozzám hasonlóak. Az iskola háta mögé mentünk ahol a fák sűrűbben nőttek. 
- Hogy gondoltad az utazást?
Wade válaszként levette a felsőjét azt pedig a nadrágja követte.
- Mi a jó francot művelsz?!
Teljesen pucérra vetkőzött. 
- Meg kell lovagolnod Dylan.
Elfordultam, és nagy zavaromban  csak hebegtem habogtam. 
- É..én nem vagyok olyan... Sose csináltam  fiúval... Nincs bajom veletek. Biztos jó lehet, de...
Nyerítésre lettem figyelmes. Wade helyén egy barna ló állt. 
- Szállj fel, elviszlek. Kapaszkodj erősen.
Soha életemben nem lovagoltam még szóval elég ügyetlenül ültem meg  Wadeet. 
- Láthatatlanná teszem kettőnket. 
- Kösz, ez nagy segítség. 

Fél óra múlva már a tábor kapujában álltunk. Wade most egy kicsit másabb volt. A felső teste emberi volt, de alulról még mindig ló. 
- Azt hittem, hogy te egy ló vagy.
- Kentaur vagyok, de ha akarom lehetek sima ló is.
Odabent szokásosan nagy volt a nyüzsgés. A vérpárducok futóversenyt tartottak, két cápaember a fogait élesítette, a vakondok pedig azt vitatták meg, hogy hova ássák az új alagútjukat. Sehol se láttam barátomat. Odamentem a múltkor látott szarvas lányhoz aki egy farkasembernek a sebeit látta el.
- Szia. Nem zavarok?
- Kicsit se. Ez a farkas itt nem valami beszédes.
A farkas csak morgott valamit az orra alatt.
- Te vagy a tábor orvosa? Múltkor is te vitted Paul teáját.
- Inkább mondjuk azt, hogy én vagyok a legképzettebb. Ott, az a vaddisznó is érti a dolgát, de nem úgy mint én. Én öt évig a druidáknál éltem. Pár dolgot eltanultam tőlük.
Az biztos, hogy ez a lány elég nagyra van magával.
- Nem láttad ma Tobyt?
- Nem. Amúgy se szokott hozzám járni, mert ő képes a regenerálódásra.
A farkas most először megszólalt.
- Pár órája elrepült az erdőbe.

Most, hogy ezt tudtam akár haza is mehettem volna, de meggondoltam magam és inkább felmentem a bástya tetejébe. Odafent találtam egy ajtót ami múltkor elkerülte a figyelmemet. Beakartam menni, de valaki rám szólt. 
- Oda senki se mehet be rajtam kívül. 
- Elnézést a zavarásért! 
- Semmi baj Dylan.  Gyere, beszélgessünk mint kaméleon a kaméleonnal.

********************

Valahol az erdő északi szegletében állt egy kicsike, régi kút ami mára már teljesen ki volt száradva. Nem szoktak errefelé járni kivéve azt az egy fiút. Ennek a fiúnak ez volt a kedvenc helye ha egyedül akart lenni, és ez most rá is fért. Tűz szárnyaival finoman landolt a kút mellet. Leült a peremére és az arcát a tenyerébe temette. Hosszú percek teltek el így végül meghozta a döntését. Soha többé nem tér vissza az iskolába. Az ő igazi otthona ott van a táborban. A többi bestia el tudja fogadni a másságát, hisz ők se teljesen emberek, Paul pedig olyan mintha az apja lenne. 
- Soha többé nem térek vissza abba a szarfészekbe. Még hogyha ez azt is jelenti, hogy többé nem látom Dylant, nem érdekel. Egész biztos vagyok benne, hogy miután megtudta a titkomat undorodva gondol rám. 
Lassan elnyomta az álom. Szerencséjére előre dőlt a fűbe. Álmában mindent felemésztettek a lángok. Amerre csak nézett sikítozó gyerekeket látott. 
- Nyugodj meg Tobias! Beszéljük meg a dolgokat!
Amint tudatosult vele mit csinált kiugrott az ablakon. Az egyik szilánk majdnem elvágta a csuklóján az ütőeret. Kiabálva felébredt. A bal kezére nézett ahol még mindig megvolt a sebhely. Időközben éjszaka lett.
- Legfőbb ideje visszatérnem. 

******************************

Josh nem sokáig maradt egyedül az ebédlőben. Miután Dylan elment, leült hozzá Felice. 
- Szia. Jól vagy?
- Igen, de lenne valami amiről tudnod kéne.
Valami nem volt rendben Felicityvel. Látszott rajta , hogy zaklatott.
- Mondjad nyugodtan.
-Amit mondani fogok az csak is az igazság. Kérlek ne vedd személyeskedésnek, de az apád volt az tegnap este aki elrabolt.
- Mi van? Miért tenne ilyet?
- Túsznak akart használni, hogy elkaphassa Dylant. 

Joshnál betelt a pohár. Öklével dühösen az asztalra csapott.
- Bassza meg!
Köszönés nélkül otthagyta Felicet, és hazáig meg se állt a biciklijével. A házuk ajtaján belépve szokatlan hang fogadta. Gyerek és női nevetés. Ez így sikeresen szertefoszlatta a dühét. A konyhában olyan látvány tárult elé, hogy még a szája is tátva maradt. A kezében maradt lakáskulcs csörögve zuhant a padlóra. 
- Atya Isten...
A nő úgyszintén meglepődött. 
- Joshy? Jézusom, de rég láttalak. Megismersz még engem? 
- Te nem haltál meg, anya? 
- Még szép hogy nem. Ez egy hosszú történet de a lényeg, hogy hazajöttem mert már nagyon hiányoztak az én kis drágáim. 
Joshnak minden joga meglett volna hozzá, hogy mérges legyen az édesanyjára amiért átverte, de akkor boldogságon kívül mást nem érzett. Könnyes szemekkel ölelte át a nőt aki gyerekkorát megédesítette. Annie is csatlakozott hozzájuk. 
Egész délután beszélgettek. Volt mit bepótolniuk. 
- Na és vannak barátaid a suliban?
- Van egy Dylan nevű srác. Ő nekem olyan mintha az öcsém lenne.
- Dylan mentette meg múltkor az életemet!- Szólt közbe Annie-
- Valóban? Akkor köszönetképpen meg kéne hívnunk vacsorára. Biztos vagyok benne, hogy apa is szívesen látná őt.

****************

- Akkor hát kezdjük is el az első órádat kaméleonismeretből. Dylan, kérlek mond el, hogy mit tudsz idáig.
Paul egy rozoga fotelban ült és itta a pocséknak mondott teáját. Dylan belekezdett a beszédbe de rögtön meg is állította a mester. 
- Ácsi! Nem vetted észre, hogy eltűnt a fejed? Így én nem fogom hallani amit beszélsz. Változz vissza.
Dylan belecsípett a nyakába és a feje újra láthatóvá vált.
- Zseniális megoldás! A fájdalom hatására kizökkentetted magadat a láthatatlan állapotból.
- Köszönöm mester. Egy kicsit már gyakoroltam ezt. De honnan tudjam, hogy mikor leszek a szem számára láthatatlan?
- Jó kérdés. Való igaz, hogy a kaméleonokat megszokta tréfálni a saját erejük. Most például eltűnt a bal lábad. Mit érzel?
Dylan a lábát nézte tanácstalanul. 
- Nem is tudom. Mintha egy kicsit hidegebbnek érezném. 
- Ott a pont! Mivel mi hüllők vagyunk, normális esetben a vérünk hideg. Na de most már beszélj.

Minden amit a kaméleonokról tudni kell:
A kaméleonoknak lila szemük van amely képes akár 20km-es távolságba is ellátni. 

Ha becsukják a szemüket képesek 360 fokban látni, úgy hogy a képek az agyukban jelenik meg.

Ha mások szemébe néznek lila szemmel  akkor átérzik az adott illető érzéseit.

A testüket, mások testét illetve tárgyakat is láthatatlanná tudnak tenni de egyszerre csak egyet. 

Ha láthatatlanok semmilyen szájukból kiadott hangot nem lehet hallani.

Kaméleon egy másik kaméleont nem tehet láthatatlanná.

A különleges szemeikkel minden esetben meglátják fajtársaikat.

Testük ragacsos nyálkát termel ami a préda elfogásában segít.

Testüket kőkemény, zöld pikkelyek borítják.

- Le a kalappal ifjú hüllő barátom. Majdnem mindent tudsz már de valami még kimaradt.
- Mond el kérlek! Tudni akarok mindent magamról. Például mi tudunk utódot nemzeni?
Paul majd kiesett a fotelból úgy röhögött. Dylan zavarba jött.
- Érdekes kérdés annyi biztos. Igen, megvan a farkunk ami ehhez kell, sőt nekünk kettő van!
- KETTŐ??
Paul felállt, hogy szemléltesse. 
- Ez itt az élvezetekre való.
Hirtelen egy óriási, zöld pikkelyes farok nőtt ki a derekából. 
- Ez itt pedig segítség neked a harcokban. Plusz olyan anyagot termel ami regenerálja a testünket.
Egy késsel megvágta a karját, majd egy perc múlva be is forrt a seb. 
- Lenyűgöző.

Még pár órát maradt, majd Wade segítségével hazament. Mindenki otthon volt már. A nagyi épp a sütőből vett ki egy tál friss, almás sütit, anya pedig egy könyvet olvasott az asztalnál.
- Megjöttem!
- Na jó volt az edzés?
- Ma nem hokiztam.
- Ne blicceld el túl sűrűn mert nem fogják hasznodat venni a csapatban. 
Leültem vele szembe. Ő még mindig a könyvét olvasta, én pedig az asztal közepén álló gyümölcsöstálból el vettem egy banánt. 
- Van rendes vacsora a hűtőben.
Visszaraktam a gyümölcsöt de továbbra is ott maradtam. Ma olyan sok mindent megtudtam, hogy úgy éreztem tudnom kell az igazat.
- Anyu?
Végre rám nézett a könyvet meg letette.
- Oh jaj, ismerem én ezt jól. Csak akkor szoktál anyunak szólítani ha valami baj van, vagy ha valami komoly dologról van szó. 
- A második. 
- Oké, ki vele.
- Miért nem mondtad el nekem, hogy mi vagyok? Mért mástól kell megtudnom, hogy kaméleon vagyok?
- Nos...Az a helyzet, hogy én is csak nem rég jöttem rá. Mikor apád hazahozott kicsiként az erdőből normális ember voltál.
- Az hogy lehet?
- A Földi világ légköre elnyomja a természetfeletti erőket. Neked úgy tűnik több mint tíz évedbe tellett, hogy szép lassan újra önmagad lehessél. Mondjuk te egy extrém eset vagy, mert általában pár napon belül működnek a képességek. 
- Te és a nagyi akkor Elynorból származtok?
Meglepetésként érte, hogy még erről is tudok. 
- Így igaz. Druidák vagyunk.  A druidák gyógyítók. A mi kötelességünk, hogy bárkit meggyógyítsunk aki kéri legyen az jó vagy gonosz. 

Dylan összekulcsolta a kezeit maga előtt és a terítőt bámulta. 
- Tudod van egy álmom ami néha-néha visszatér. Egy kaméleon nő - aki feltehetőleg az igazi anyám-  arra kér, hogy meneküljek. De vajon ki vagy mi elől kellet menekülnöm?
- Nem tudom.
Habár ezt mondta, mégis úgy láttam az arcáról, hogy tudd valamit amit nem akar elmondani.
- Fáradt vagyok kicsim. Hosszú volt a mai nap, ezért ma korán lefekszek.
Én viszont aznap nehezen aludtam el mert az agyam ezerrel kattogott.  
Álmomban egy szűrke színű, pikkelyes kezet láttam. Az ujjai végén fekete, borotvaéles karmok helyezkedtek el. Egy almát tartott a kezében amin egyértelműen látszott, hogy mérgezett.
- Nem kell. Vidd innen.
- Szegény, bolond kis Dylan. Csak idő kérdése az egész. Hamarosan meg fogod ízlelni az igazi rémálmot.