Zöld levelek vettek körül, feltehetőleg egy erdőben vagyok. Hirtelen egy nő guggol le elém. Méz szőke haja és káprázatos lila szemei voltak. Még sose láttam ehhez fogható szemeket.
- Fuss, amilyen gyorsan csak tudsz!
Hangja teli volt kétségbeeséssel és félelemmel.
- Azt mondtam, hogy fuss! Ne gyere vissza!
Minden elsötétedett.
Mikor kinyitottam a szememet az ágyamban találtam magamat. Már nem az erdőben voltam, hanem az én szobának nevezett kis királyságomban. Mondjuk egy királyságban lehetne nagyobb rend is... Ez az álom egyszerűen nem hagyott nyugodni. Már az ötödik alkalom, hogy láttam ezt a különleges szemű nőszemélyt.

Mindenesetre felkeltem és egyből mentem is a fürdőbe. Nem volt kedvem rendesen lefürdeni ezért csak az arcomat és a hónaljamat mostam meg. A szőr nem nagyon volt jellemző a testemre, épp ezért a borotválkozással se ment el az idő. Úgy nézz ki a pubertás pont leszarta, hogy már tizenhét vagyok. Gyorsan még belőttem barna hajamat, és mentem felöltözni. A mai nap egy egyszerű bordó pólót vettem fel és egy szintén egyszerű farmert. Leérve a lépcsőn finom illatok fogadtak. Az asztalon a kedvenc reggelim díszelgett, palacsinta juharsziruppal.
Amint leültem enni meg is jelent a nagymamám.
- Jó reggelt, édesem.
- Reggelt nagyi. Csak te vagy itthon?
- Én meg a kis Crusty.
A neve hallatán jött is tüstént a mi kis Foxterrierünk. Épp egy használt zoknival játszott. Egy kicsit se lepett meg a tény, hogy egyedül vagyok. Apa amúgy is ritkán jár haza, mert vadőr.
- Nem kell ma suliba menned, Dylan?
- Dehogynem.
- Háromnegyed nyolc van.
Ez a mondat elég volt ahhoz, hogy sikeresen félrenyeljem a palacsintát. Cipőt húztam és már száguldottam is. Táskát nem kellett vinnem, mert a könyveim nagy része a szekrényemben volt. Húsz percre lakok a Woodstown High Schooltol, egy kis futással simán beértem. Szerencsémre az első óra biosz volt.
Belépve a teremben a nevemet hallottam.
- Dylan Roberts?
- Itt vagyok! Bocs a késésért, Mrs. Roberts.
Egyből jöttek a szúrós megjegyzések.
- A zsiráf már megint elaludt!
- Mi az gyökér? Anyuci nem ébresztett fel.
- Pofád befogod Dylmoore!
Óra után a tanárnő elbeszélgetett velem.
- Ez már a sokadik késésed.
- Elnézést kérek.
- Mikor bejöttél a nevemen szólítottál. Nem te vagy az aki állandóan azon izgul, hogy kiderül a mi kis titkunk?
- Tudom. Meggondolatlan voltam.
- Apád pólója van rajtad?
- Öööhm, ja. A nagyi biztos elkeverte a többivel.
- Jól áll neked.
- Kösz, anya.
A folyosón Josh letámadt egyből.
- Na mit mondott?
- Hogy többet ne késsek.
- Igaza van.
Josh Dagger mondhatni az egyetlen barátom itt. Tizennyolc éves, egyszer már évet kellett ismételnie.
- Jó nagy hülye vagy, ugye tudod? Az egy dolog, hogy én tudom, hogy anyukád a biosz tanárnő, de nem hiszem, hogy a többieknek is tudniuk kéne.
- Nem vagyok jó passzban, ráadásul megint azt álmodtam.
Barátom aggódva nézett rám.
- Ez nem okés így. Tanítások után megyünk a könyvtárba!
- Tanítások után jéghoki edzésem lesz, ha nem derengene.
- Jó akkor holnap.

***************

A fiú öltöző szokásosan bűzlött az izzadtságtól és én szokásosan most is bevertem a fejemet a falba. Mindig elfelejtem, hogy az öltöző ajtaja egy kicsit lentebb van az én 192 centimnek. Sajnos ezt Dylmoore és a két másik köcsög haverja is látták.
- Mi az lombrágó, nem férsz be?
- Nem tehetek róla, hogy ekkorának születtem! Igazán leakadhatnátok rólam!
Ami azt illeti elég pocsék az osztályban betöltött szerepem. Mindig kapom az oltásokat a magasságom miatt, főleg ettől a háromtól. Barátom nem nagyon van csak Josh és még néhányan akik nem riadtak vissza tőlem.
- Véletlen, mi? Mint ahogy az is, hogy ugyanaz a neved mint a biosz tanárnőnek?
- Ahhoz neked semmi közöd, faszkalap.
- Ne nézz engem hülyének Roberts!
Fogta a hoki ütőjét és a tompa végével erőteljesen hason döfött. Az öltöző hangossá vált. Clayer és Brisbane lefogtak, és mire észbe kaptam a telefonom Dylmoore kezében volt.
- Csörgessük meg anyucit, jó?
- Neee!

Hirtelen mindent élesebben láttam. Új érzések rohantak meg. Ijedtséget és döbbenetet éreztem.
- Roberts? Mi van a szemeddel? Hogy lettek ilyen lila színűek?
Alig akartam hinni a fülemnek. Egyből az álmom ugrott be és az a titokzatos nő. Ebben a pillanatban bejött az edző bá, Mr. Greyfield.
- Mi ez a felfordulás? Öt perc múlva mindenkit a jégen akarok látni! Értve vagyok?
A telefonomat visszakaptam és kezdődhetett az edzés.

***********

Este hulla fáradtan sétáltam hazafelé. Gondolatban csak is azon a három rohadékon járt az eszem. Addig észre se vettem, hogy egy járőr kocsi állt meg mellettem amíg a rendőr nem kiabált.
- Hé fiacskám! Gyere csak ide!
Értetlenkedve odasétáltam.
- Jó estét biztos úr.
- Neked is. Kérem a személyidet. Nyugi csak általános ellenőrzés.
Alaposan megvizsgálta a kis kártyát majd halálra rémült.
- Mi a hétszentség folyik itt?
Megdörzsölte a szemeit és újra rám nézett.
- Mi a baj? Mi történt biztos úr?
Kezével a levegőt tapogatta, integetett felém mintha itt se lennék.
- Jézusom. Ez egy szellem volt!
Gyorsan beszállt a kocsiba és el is húzta a csíkot. Felvettem a személyimet a földről.
- Mi a franc van velem? Ki vagy, mi vagyok én?