„Amíg sötétség van, virradat is lesz."

/Ivo Andric/

Nils Heinemann halála óta tizenöt nap telt el. Az élet ment tovább, a munka sem állt meg, a szürke hétköznapok pedig ideálisak voltak arra, hogy az ember a munkába temetkezzen. Hasonlóan cselekedett Manuela is, aki két, szorgos hetet tudhatott a háta mögött. Sajnos azonban hamar rá kellett ébrednie, hogy az ő teherbírása is véges volt, kiváltképp annak a bizonyos neurodegeneratív zavarnak köszönhetően. Gruber doktornő épp egy előkelő wellness szálloda éttermében üldögélt, amikor valaki váratlanul kizökkentette a gondolataiból. Világosbarna haj, zöld szemek, 190 centiméteres magasság és vékony testalkat. Nicolas, aki véletlenül Lorenzo Ferretti mostohatestvére volt, egy lelkesen izgatott mosoly kíséretében foglalt helyet a bárpultnál. A beszélgetés kezdeményezési jogát Ferretti szanitéc ragadta magához.

- Én is gyakran jövök ebbe a hotelba. Főleg, ha felejteni akarok. Ha megengedi, ajánlanék önnek. A kaviáros tészta egy álom. Ja és mielőtt elfelejteném. Az én nevem Nicolas. - hadarta Nico egy szuszra, közben feltűnés nélkül elsimította öltönye ráncait.

- Honnan veszi, hogy ismerkedni akarok? - vágta rá Manu katonás hűvösséggel, de azért fél szemmel végignézett a másik felen.

- Egy ilyen szép lány miért akarna egyedül lenni? - kíváncsiskodott Ferretti szanitéc halványan elmosolyodva.

- Egyedül szeretnék lenni, mert épp most vesztettem el valakit, akit szerettem. - suttogta Gruber doktornő lelkileg kimerülten, mire a mellette ülő együttérzését kifejezve elhallgatott. A két fél ezt követően néma csendben ücsörgött egymás mellett, miközben rendeltek maguknak egy-egy pohár pezsgőt. A barna hajú orvosnő egy gondterhelt sóhajt eresztett meg, míg a barna hajú szanitéc okosabbnak találta leállni a flörtöléssel, főleg azért, mert ezt a rámenős viselkedés egyáltalán nem volt jellemző rá. A kényszeredett hallgatásnak az vetett véget, hogy a szauna irányából egy segélykérésre lettek figyelmesek. Az italozás végül megszakadt, ellenben a mobilok előkerültek és amilyen gyorsan csak lehetett ki is hívták a mentőket.

Ezzel egy időben a Medicopter támaszpontján egy újabb munkanap vette kezdetét. A veszteség okozta gyász lassan a feledés homályába merült és az élet is visszatért a megszokott kerékvágásba. A mai egy rutinosnak nevezhető nap volt, hiszen reggel kilencig egyetlen bevetés sem érkezett. Karin és Gina az udvaron napoztak, Peter viszont az elmaradt jelentéseit gépelte. Mialatt Berger szanitéc teljesen belefeledkezett a papírmunkába, addig Thaler doktornő és Aigner pilótanő a szemüvegükkel a fejükön lubickoltak a napfényben. 

- Mondd csak Karin! Te tudtad, hogy Eli és Mats együtt vannak? Szerinted mióta tart a dolog? És nekünk miért nem mondtak semmit? - tette fel a kérdést Gina.

- Én is csak Nils halálakor tudtam meg, hogy ők ketten együtt vannak. Valószínűleg nem szerettek volna szóbeszéd tárgya lenni. - válaszolta Karin gyengéd szigorral fordulva a másik fél felé.

- Én nem pletykálkodom, de szeretek naprakész lenni. Erről jut eszembe. Sandráról tudsz valamit? Igaz a hír, hogy Eli lánya újra a városban van? - puhatolózott Aigner pilótanő aranyos gyermetegséggel.

- Peter azt mondta, hogy Sandra örökölte az anyja szívbetegségét és most donorszívre van szüksége. Mást én se tudok. - közölte Thaler doktornő kedvesen. A párbeszédnek akkor szakadt vége, amikor a műszak első riasztása is megérkezett. A központ egy rövid tájékoztatót tartott az esetről, a háromfős társaság pedig egy emberként szaladt a helikopterhez, hogy elfoglalják jól megszokott üléseiket. Az oldalsó ajtók záródását követően a rotorok is működésbe léptek. Néhány perccel később a fordulatszám elérte a kellő százalékot, így a gép a karok segítségével az égbe emelkedhetett.

- Medicopter 117 a központnak. Kérem a bevetés további részleteit. - szólt bele Gina a mikrofonba.

- Központ a Medicopter 117-nek. Az Althoff Hotelban egy férfi szívinfarktust kapott a szaunában. Az esetről Manuela Gruber értesített minket. A Rosenheimi Kórházban fogadják önöket. Vége. - zárta le a vonalkapcsolatot a diszpécser. A gyors repülés végett, percek múltán már a szóban forgó szállodát is látni lehetett. Földet érést követően a mentőorvosnő és asszisztense a zsákokkal együtt szaladtak az élményfürdőbe és szinte azonnal hozzá is láttak a feladatukhoz. 

- Mama, de jó, hogy itt vagytok. A páciens infarktust kapott. 3 mg Belocot, 1 mg Ebranilt, valamint négy adag Nitrót adtam neki. Az oxigénszintje 86 százalék. Egyébként a férfi mellettem Nico és ápoló. Ő segített az ellátásban. - ismertette Gruber doktornő az esetet szakszerű komolysággal.

- Tündérkém, tökéletes munkát végeztetek. Mehet neki a Heparin. - adta ki az utasítást Thaler doktornő egy apró mosollyal a szája sarkában.

- A Heparint már előkészítettem. És a következő adag Nitrót is. - vágott közbe Nicolas egy alig látható mosollyal és olyan könnyed természetességgel, akár egy csapattag. Húsz perc elteltével az EKG-n jelzett adatok végre ismét bizakodásra adtak okot. Mire az ellátás véget ért, addigra a hordágy is megjött.

- A központ szerint hamarosan feltámad a szél. Igyekeznünk kellene. - jelent meg Gina.

<><><><><>

A Halli Klinikán már javában zajlottak egy fontos szívműtét előkészületei. Alexandra visszatérése óta mindössze két nap telt el, ám akadtak még tisztázásra váró kérdések. Peter idegességgel küszködve lépett be az intenzív osztályra, mivel a megérzése megsúgta neki, hogy az élete hamarosan egy újabb fordulóponthoz fog érkezni. Ostermeyer doktornő gépekre kötözve feküdt, Berger szanitéc érkezésének láttán viszont felkelt az ágyból. Utoljára másfél éve találkoztak, emiatt kettejük között beállt a kényelmetlen csönd, mindenek ellenére ők maguk sem szerették volna a dolgokat ennyiben hagyni.

- Peter, olyan rég nem láttuk egymást. Sok mindent kellene tisztáznunk. Tartozom neked egy vallomással. - jelentette ki Sandra erőtlenül, de az angyalian ártatlan mosolya a betegsége ellenére is ott ragyogott a tekintetében.

- Ne erőltesd magad. Először gyógyulj meg, utána beszélhetünk. - vélekedett Peter, de a másik fél tudta és érezte, hogy annyi hónap hallgatás után az volt a legkevesebb, hogy magyarázatot adjon. 

- Amikor a szívbetegségem súlyosbodott, az anyu teljesen kétségbeesett. Több időt töltöttem a klinikán, mint otthon és arra kért, hogy ne mondjak neked semmit a velem történtekről. Mindent megtett azért, hogy sikerüljön találni egy donorszívet, de egy korábbi influenza miatt az Eurotransplant lista legvégére kerültem. Ha nincs Caruso, sosem találtak volna nekem szívet. - folytatta Ostermeyer doktornő ásítozások közepette, ugyanis a közelgő operáció miatt számtalan adag altatót és kábítót kapott, amiktől a beszéd is csak nehezen ment. 

- Ki ez a Caruso? - informálódott Berger szanitéc, miközben finoman rászorított a vele szemben ülő csuklójára.

- Caruso a mama államügyész barátja. Ő segített donorszívet találni nekem. Ami minket illet, mondanom kell valamit. Miután kikerültem a kórházból, megismerkedtem egy másik férfival. - lehelte Alexandra kissé szégyenkezve, hangjából viszont jól kivehető volt az új kapcsolat miatti boldogsága. A fiatal szőkeség esedezően rámosolygott a szőke szanitécre, aki valahol már tudta, hogy sehogy sem kerülhette el a második válását.

- Egy pillanatig se kételkedtem abban, hogy szerettük egymást. De nem én vagyok életed szerelme. Ahogy te sem az enyém. Erre már rájöttem. Tudom, hogy banális, de szeretném, ha a válás ellenére is barátok maradnánk. Bármi történik, rám számíthatsz. - nyugtázta Peter mosolyogva.

Ez idő alatt a Gruber család panziójában szokatlanul nagy volt az üresség. Sehol egy vendég, sehol egy véletlenül betévedt kiránduló. Az étteremben is csak a mosatlan edények gyülekeztek, mindenki más házon kívül töltötte a szabadidejét. Kihasználva a kedvező lehetőséget, Elisabeth megállás nélkül szorgoskodott, miközben alaposan a felforgatta a szobákat. Szívében megannyi érzés kavargott, melyek közül a legnagyobb mégis a lelkiismeretfurdalás volt, ami egy hónapokkal ezelőtti felelőtlen cselekedetének az eredménye volt. Mivel teljes mértékben a gondolataiba és a nagytakarításba merült, észre sem vette, hogy egy ideje már nem volt egyedül. Lorenzo az ajtófélfának támaszkodott és úgy mérte végig a másik felet. Ahogy megpillantotta Ferretti felügyelő alakját, Ostermeyer doktornő kezéből még a portörlő is kiesett, pillantásuk pedig sokat sejtető volt.

- Lorenzo, már tudod az igazat, ugye? Hogy jöttél rá? - tapogatózott Eli óvatosan, majd hasonlóan megfontolt mozdulatokkal közelített a vele szemben álló irányába, mire az ugyanannyi lépést hőkölt hátra, ugyanis ez az árulás mindennél jobban megsebezte. 

- Nils halála előtt azzal gyanúsítottam meg Turit, hogy ő az áruló. Mint informátor minden részletről tudott. Lett volna alkalma rá, hogy beszéljen. De elég volt a szemébe néznem, hogy tudjam, ártatlan. Turi azzal védekezett, hogy az életét kockáztatta azzal, hogy idejött. Hogy nem beszélt sokat, csak hallgatott és igyekezett a kilétét mindvégig megőrizni. - felelte Lorenzo erélyesen, miközben a szóban forgó üggyel kapcsolatos aktát olyan erővel vágta le, hogy az asztal is beleremegett.

- Én pedig ostobán elárultam magam. Amikor eltörted a lábad és ápoltalak, megkérdeztem, hogy Delgado tud-e már valami újat. - állapította meg Ostermeyer doktornő halkan és drámaian ráeszmélve erre a fatális hibára. 

- Az informátorom nevét csak Karin és én tudtuk. A saját kíváncsiságoddal leplezted le magad. Csak egyet árulj el, miért? Miben és miért segítetted ezt az embert? - kérdezte Ferretti felügyelő nyersen csengő hangon, hideg, komor tekintete viszont arra engedett következtetni, hogy felháborodása hatalmas meghökkenéssel vegyült. Az elhangzott kérdésre való reagálás csak nehezen akart megérkezni. A gyötrődő szótlanságba is mindössze az óra ketyegése vitt életet.

- Sandra miatt tettem. Amikor megtudtam, hogy szívátültetésre van szüksége, mindenre képes lettem volna azért, nehogy őt is elveszítsem. Rengeteg orvosnál és számos klinikán jártam. Még az Eurotransplanttal is felvettem a kapcsolatot, de Zsebibaba adatai nem jók, emiatt a lista végére került. Caruso még azelőtt felkeresett, hogy te Ellmauba jöttél. Segítséget ajánlott, cserébe egy szívességért. Elintézte, hogy Sandy legálisan az első helyre kerüljön a listán, nekem pedig csak annyi lett volna a dolgom, hogy meggyőzzelek, gyere Ellmauba. A főnökeid nem akarták, hogy tovább nyomozz. Az üldözőket is azért küldték rád, hogy te magad is belásd, okosabb eljönnöd onnan. Mikor elmondtad, hogy Karin az első szerelmed, Caruso már tudta, hogy ki kell találnia neked valami büntetést, amiért a banda nyomában voltál. - mesélte Eli egykedvűen, közben az ajka megremegett a visszafojtott érzelmektől.

- És Karin volna az én büntetésem? - csodálkozott Lorenzo egy kényszeredett mosollyal az arcán.

- Caruso tudta, hogy Karin által majd sebezhető leszel. Ellmau ideális hely lett volna ahhoz, hogy teljesen új életet kezdj. Te mindenek ellenére mégis folytattad a nyomozást. Egyet viszont tudnod kell. Nekem semmi közöm Caruso ügyeihez. Arról sem tudtam, hogy gyerekekkel kereskedik. Mindent csak Sandra miatt tettem, de ha tudom, hogy mire képesek, sosem fogadom el az ügyész segítségét. - kacagott fel fájdalmasan Ostermeyer doktornő, ahogy végiggondolta mekkora hülyeségbe hagyta magát belekeverni.

- Mondd, hogy Lia és Manu nem tudnak semmiről! - fűzte hozzá Ferretti felügyelő felcsattanva és szinte érezte, hogy indulatai lassan úrrá lettek rajta, emiatt az ablakhoz sétált és a friss levegőt beszívva próbált ismét nyugalomra lelni.

- Gloria és Manuela csak annyit tudtak, hogy veszélyben voltál és el kellett szöknöd Olaszországból. - közölte Elisabeth bágyadt mosolygással, mégis elszántan szembenézve bűnei következményeivel. A barna hajú nyomozó egy ideig még értetlenül nézett ki az ablakon, ezek után határozott léptekkel elindult a szőke fürtű felé és annak karját lágyan megrázva szabadjára engedte az összes eddig felgyülemlett feszültségét.

- Tisztában vagy azzal, hogy majdnem a banda kezére játszottad Karint? Hadd ne mondjam, hogy mi minden történhetne, ha egyszer Caruso úgy döntene, hogy Karinnal zsarol meg. Megbocsátottam neked, hogy titkolóztál az anyámról, de ezt sosem fogom megbocsátani. Egyszer már megmondtam. Az igazság ijesztő, de számomra ez az egyetlen út a folytatáshoz. Ha kérted volna, segítettem volna Sandrának. Ő az unokahúgom és szeretem. Neked viszont sikerült megtalálnod a legrosszabb utat. Gratulálok! - lobbant gyászos haragra Lorenzo, végül jobbnak látta távozni, nehogy valami meggondolatlanságot mondjon.

<><><><><>

Másnap reggel a Medicopter támaszpontján az A-csapat vette fel a szolgálatot. Mialatt Peter fáradtan terült el a kanapén, addig Elisabeth a bázis előtti lépcsősoron foglalt helyet. A szokatlan rossz kedv a többiek figyelmét se kerülhette el. A papírmunka végeztével Mats egy nagy pohár kamillateával ment a bejárathoz. Noha Berger szanitéc félig aludt, de azért hallotta az udvarról beszűrődő társalgást Ostermeyer doktornő és Vollmer pilóta között.

- Hé Elsi, mi van veled? - puhatolózott Mats, miközben gyöngéden belecsókolt a mellette ülő vállába.

- Eltitkoltam valami fontosat Lorenzo elől. Tegnap összevesztünk és azt hiszem, hogy képtelen lesz megbocsátani nekem. Hiába könyörögtem, hogy értsen meg, szó nélkül faképnél hagyott. Ez alkalommal örökre elveszítettem őt. - sóhajtott fel Eli lemondóan.

- Mégis miért csináltad? Én nem ismerem olyan jól, de azt még én is tudom, hogy Lorenzo mennyire utálja a hazugságot. - jegyezte meg Vollmer pilóta.

- Törpicúr miatt tettem. Hazudnom kellett. - védekezett Ostermeyer doktornő kitartóan. Ezen a ponton a beszélgetés félbeszakadt, ugyanis a műszak első bevetése is megérkezett. A központ egy rövid ismertetőt tartott az esetről, a csipet csapat tagjai pedig a helikopterhez futottak, hogy elfoglalják szokott üléseiket. Az oldalsó ajtók záródását követően a rotorok is megkezdték működésüket. Miután a rotorok fordulatszáma elérte a kellő százalékot, a gép a karok segítségével a magasba emelkedett. 

- Medicopter 117 a központnak. Jó reggelt! Kérem a bevetéssel kapcsolatos további információkat. - szólt Mats az adóvevőbe.

- Központ a Medicopter 117-nek. Egy öngyilkosságra készülő nő az Althoff Hotelban. Az esetről Manuela Gruber és Nicolas Ferretti értesítettek minket. Vége. - hangzott a diszpécser reakciója, ezt követően a kapcsolat megszakadt és a fedélzeten beállt a némaság, mely szerencsére nem tartott sokáig. 

- Mondjátok csak! Ez a Nicolas Ferretti véletlenül nem Lorenzo rokona? - találgatott Berger szanitéc a térképet tanulmányozva.

- Egészen pontosan a mostohatestvére. Nico Viola asszony házasságon kívül született fia. És még az a nő volt kiborulva, amikor a férje viszonya Lorenzo mamájával kiderült. Nem is tudtam, hogy Nico a városban van. - rándította meg a vállát Ostermeyer doktornő.

- Elsi! Peter! Azt hiszem kénytelenek lesztek megszakítani ezt az érdekfeszítő csevegést. Már látom a szállodát. Egy kicsit távolabb fogok landolni, nehogy az a nő ijedtében leugorjon. - jelezte Mats.

- Ott van Manu és Nico. Remélem sikerül lebeszélniük azt a lányt az ugrásról. Onnan jó magasat lehet esni. - mutatott előre Peter, közben a piros-sárga mentőhelikopter egy kisebb kanyarral közelítette meg az épületet. A csúszótalpak lassan megindultak lefelé, végül egyenesen az épület tetején landoltak. Földet érést követően a mentőorvosnő, valamint annak asszisztense a zsákokkal együtt szaladtak a teraszra.

- Még sosem örültem nektek ennyire. Valamit azonnal ki kell találnunk. A lányt Brittának hívják. A barátja tegnap elhagyta, ezért akar leugrani. Nicolas próbálja meggyőzni őt, sajnos eddig nem sok sikerrel. - mondta Gruber doktornő nagy vonalakban. 

- A magasból láttam, hogy egy szinttel lejjebb van egy másik terasz. Valakinek ki kellene oda másznia és behúznia a lányt. - filozofált Ostermeyer doktornő, amivel sikerült a másik két fél egyetértését is elnyernie. A szőke szanitéc önként vállalkozott a feladat elvégzésére, majd szinte azonnal távozott is. A barna hajú orvosnő és a szőke fürtű lassú léptekkel meneteltek a korlátokhoz, ahol a barna hajú szanitéc már várta őket. 

- Jó, hogy ilyen gyorsak voltak. Mindent megpróbáltam, de a lány hajthatatlan. - pusmogta Nico, mire a diskurzust a szóban forgó személy kiabálása váratlanul megtörte.

- Ha közelebb jönnek, esküszöm, hogy leugrom. - ordibálta Britta a közeledő léptek láttán, ezután sírva, kiborulva a korlátnak dőlt és ezzel sikerült a helyzetet tovább fokoznia.

- A szanitécünk egy szinttel alattunk van. Ha baj van, ő majd beemeli a lányt. - rebegte Gruber doktornő bizakodva. Amikor úgy tűnt, hogy minden erőfeszítés hiábavaló volt, még a levegő is megfagyott. A segítségre szoruló hirtelen zuhanni kezdett, ám útja nem tartott sokáig, hiszen a felmentősereg pontosan az alatta lévő teraszon kapta el őt, így végre mindenki fellélegezhetett.

- Ez megint csak egy hajszálon múlt. - fújtatott Ostermeyer doktornő megkönnyebbülten.

Órákkal később a Nap már lemenőben volt. Az égboltról eltűntek a felhők, helyüket pedig a Hold és számos csillag vette át. Manuela és Nicolas egy derűs baráti este keretén belül a szálloda éttermében futottak össze. Az elmúlt negyvennyolc óra igazán eseménydúsnak volt mondható, hiszen több ember is nekik köszönhette az életét. A vacsorameghívást Gruber doktornő eleinte kétkedve fogadta el, noha Ferretti szanitécnek semmilyen hátsó szándéka. Miután a pincér kihozta az italokat, a csendességgel töltött percek is véget értek.

- Javaslom koccintsunk! Igyunk erre a sikeres napra és erre a gyönyörű hotelra. - emelte a poharát Nico elégedett mosolyra fakadva. A két fél egymásnak érintette a poharát, majd miután annak tartalmát kiitták, mind a ketten önfeledten dőltek hátra a székükben. 

- Tudja már, hogy mik a további tervei? - faggatózott Manu a szelíd mosolyával, hetek óta most először érezve azt, hogy képes volt túllendülni a veszteségen, ennek okán nem akart mást csak élni és érezni az életet maga körül.

- Először felkeresem a fivéremet. Utána keresek magamnak valami munkát. Kezdem unni, hogy mindenben az anyámtól kell függnöm. És önnel mi a helyzet? - tudakolta Ferretti szanitéc pusztán baráti alapon.

- Most csak a lányomra, Emmára akarok koncentrálni. Vannak barátaim Luganóban. Azt hiszem az utazás a legjobb terápia. Egy időre hátra hagyom Ellmaut, mert ott minden Nilsre emlékeztet. - bólintott Gruber doktornő távolba révedten, egy kicsit talán még mindig haragudva a sorsra, amiért az egy újabb megpróbáltatást mért rá.

A hétvégén sor kerülhetett Alexandra Ostermeyer műtétjére is. Elisabeth és Peter türelmetlenül járkáltak fel és alá a kórház folyosóján miközben azon imádkoztak, hogy minden a lehető legnagyobb rendben menjen végbe. Az idősebbik Ostermeyer doktornő és Berger szanitéc egymás kezét szorongatva várták a fejleményeket. Mialatt a harmadik emeleten javában zajlott az operáció, addig Karin és Lorenzo a klinika büféjébe húzódtak vissza. Thaler doktornő és Ferretti felügyelő haloványan összemosolyogva foglaltak helyet az egyik asztalnál. 

- Még most sem hiszem el, hogy Eli képes volt így átverni. - dühöngött Lorenzo becsapottan, megalázottan és bár nem mondta, de belül néma harcot vívott önmagával, mivel fogalma sem volt arról, hogy miként kellett volna kezelnie ezt a szituációt.

- Tudom, hogy nehéz, de előbb, vagy utóbb meg fogsz tudni neki bocsátani. Friss még a seb. Hagyj magatoknak időt! - simogatta meg Karin a mellette ülő felkarját, amitől az a száját egy látványos mosolyra húzta és hála a megnyugtató szavaknak, az összes addigi kételye eltűnt. A barna hajú nyomozó kezével közrefogta a szőke orvosnő arcát, majd annak homlokára egy puszit nyomva fejezte ki a köszönetét, amiért az ő közreműködésével, mostanra sikerült megértenie, hogy az igazi élet akkor kezdődik, amikor az ember kinyitja a szívét és abbahagyja a túlélést. A meghitt beszélgetést követően egyik érintés követte a másikat, a két fél pedig ösztönösen hajolt közelebb egy csókra, ám egy beérkező üzenet sokadik alkalommal is megzavarta bensőséges perceiket.

- Turi írt. Hamarosan újabb konténer érkezik. Ám ezúttal Ausztriába. Olaszországon keresztül egyenesen Kitzbühelbe viszik a gyerekeket. Ez a nap is eljött. Caruso nem úszhatja meg. - morogta Ferretti felügyelő tőle szokatlan hevességgel, ugyanis történjék akármi, nem akart mást, csak eljutni az igazságig.

- Ha tudok segíteni valahogy, én itt vagyok. A te ügyed az én ügyem. - egészítette ki Thaler doktornő gondos törődéssel, mégis rettegve, hogy elveszítheti a másik felet, aki viharos sebességgel lépett be az életébe, felforgatta azt és az együtt töltött hónapok hatására a jövőben már egyértelműen képtelen lett volna nélküle létezni.