[1. könyv] Graham Moore - Bűnösök

Műfaj: Krimi/Tárgyalótermi krimi
Kiadó: Agave
Oldalszám: 354

Az 52 könyv kihívás első könyve Graham Moore Bűnösök könyve lett, amit már magam sem tudom miért vagy mikor és hogyan szereztem be, egyszerűen amikor bejelentették ha jól emlékszem megtetszett és vagy előrendeltem vagy a boltban meglátva vettem meg valami mellé, a lényeg, hogy ez a könyv már durván 2020 óta a polcomon csücsül azt várva, hogy elolvassák, így a kihívás elején csomó olyan könyv lesz, ami legalább 3 éve várat magára, amit egykor félbe hagytam valamiért és olyan könyv is talált helyet ide amit anno a tavaly májusi "Hány könyvet tudok elolvasni 1 hét alatt?" kihívás miatt tolódott idáig. Így megtiltottam a kihívásban azt is, hogy +1 új könyvet vegyek bármikor is kettőt leszámítva ami a fogytában, már csak antikvárokban elérhető Véres Arany lesz Blake Crouchtól a másik meg egy trilógia 3. része ami szintén kifogyóban van, de ezt leszámítva amíg ki nem olvastam a jelenleg 20-21 könyvet, ami magára vártat addig nem veszek semmi új könyvet.

Na de kezdjük is a könyvvel magával:

A könyv egy érdekes koncepcióról szól. Anno tíz évvel ezelőtt egy Maya Seale nevű lánynak döntenie kellett tizenegy másik esküdtszéki társával, hogy egy Boby Nock nevű férfi bűnös-e vagy sem Jessica Silver tizenötéves kislány meggyilkolásában kapcsolatban vagy sem? Tizenegy azt állította bűnös, viszont Maya azt írta "Nem bűnös" és ezzel az állításával szép lassan és nagy nehezen megváltoztatta Boby Nock sorsát, hogy a tizenegy társa is vele értsen egyet, ám tíz évvel később amikor Richardot (az egyiket a tizenkét tag közül) meggyilkolják a világ újra felkapja a hírt, és kezdi azt hinni, hogy a szabadra helyezett Boby Nock ügyével kacsolatban tévedtek.
A történet innen indul el, próbálják megtalálni Richard és Jessica valódi gyilkosát, miközben mindenki múltjában mélyen elkezdenek kutakodni.

Nekem tetszett az, hogy mennyire zseniálisan van felépítve az összes alibi, az összes nyom, ahogy egyenként formál egy kerek egészet a történet, viszont nagyon érződik, hogy egy ügyvéd írta ezt a könyvet, így számomra sok helyen tömör már-már túl tömör volt benne az összes információ. Lefogadok, hogy átugrottam sok minden felett, és egy második újra olvasásra is megtenném, mert ez tipikusan az a sztori, amire nagyon kell koncentrálnod, sírig tartó csend kell, és még a pislogásaid is sokszor megzavarnak abban, hogy mi is az, amit tudsz vagy sem. A befejezés az a tökéletes fajta függővég, amit én is imádok. Tulajdonképpen nem maradt kérdés, mindenre választ kaptunk egyetlen dolgot kivéve: Mit fog lépni Maya? Viszont a vége miatt az olvasónak szegeződött az a kérdés, hogy "Bűnös"-t vagy "Nem bűnöst" ír a lapra? Egyébként a cím egyfajta spoiler is, de igazából nem tudod milyen értelemben amíg el nem olvasod, krimi rajongóknak kihagyhatatlan, viszont aki csak ismerkedik a krimivel annak biztos, hogy el kellene egy ideig kerülnie mert simán bele tud botlani bonyolult információba, mivel politikától, büntetőjogi törvényektől közel sem mentes ez a könyv.

UI: Csomó Agathe Christie könyv befejezését elspoilerezi, gondoltam szólok.

[Értékelés: 9/10]

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top