Amikor legutóbb Raewon feltette nekem ezt a kérdést - nem akarsz felhívni magadhoz egy italra? -, elvesztettem a szüzességemet. Jin szeme most éjfekete mámorról suttog, és éppen ezért hiába mondta azt az előbb, hogy nem használná ki a gyengeségemet, mégis úgy érzem, veszélyes lenne kettesben maradnom vele egy szobában. Nagyon veszélyes! Viszont nem akarok elköszönni sem tőle, mert igen is többet szeretnék megtudni róla. Vajon mennyi fájdalommal átitatott titka lehet még? Vajon a csinos külcsín alatt milyen férfi lakozik? Illetlen és mocskos képek rajzolódnak ki előttem, amikben mind a ketten izzadtak és meztelenek vagyunk...

- Most nagyon szeretném tudni, hogy mi jár a fejedben – Jin doromboló hangja visszaröpít a valóságba, ahol sajnos nagyon is felvagyunk öltözve.

- Nem vagy éhes? – kérdezem inkább, mert az hót ziher, hogy nem tudhatja meg, min járt éppen az eszem. Már így is éppen eléggé leégettem magam előtte, nem kell, hogy megtudja, éppen róla fantáziáltam. Jin nem válaszol, de a szeme köré apró ráncok surrannak, a tekintete nevetőssé szelídül.

- Be tudnék vágni egy adag toppokit – mondja, aztán hátrébb lép, és újból zsebre vágja a kezét.

- Remek ötlet, sose tudok nemet mondai egy tál forró toppokira.

- Egy lány, aki szeret enni – fejét oldalra biccentve jelzi, hogy induljunk, én pedig mosolyogva követem. – Akarsz még játszani? - kérdezi pár percnyi hallgatás után.

- Nem lenne könnyebb, ha egyszerűen csak megkérdeznéd azt, amit tudni szeretnél?

- Abban mi lenne a móka? – kérdezi huncut hanglejtéssel. Komolyan mondom, Jinnek mintha két személyisége lenne. Az egyik buja álmokat suttogó, veszélyes csábító, míg a másik egy zabolátlan kisgyerek. Totálisan összezavar, pedig én aztán soha nem szoktam egy férfi miatt sem összezavarodni. Legalább is míg Raewonnal voltam, egyszer sem történt meg. Jajj nekem! Nem szabad arra a szemétládára gondolnom, de sajnos már megint késő.

- Tudok egy jó kis utcai árust a közelben, addig játszhatunk – ajánlom, így legalább nem arra fogok gondolni, ahogy azok ketten a szobánkban hancúroznak.

- Játszunk most vagy-vagy-ot. Ismered? – kérdezi lelkesen.

- Nem – sóhajtom, és már előre félek, hogy ezúttal milyen turpisságot eszelt ki.

- Mondok két dolgot, és neked egyet választanod kell közülük. Aztán persze megindokolod, miért azt választottad. Egyszerű. Jobb vagy bal?

- Bal. Arra kell mennünk – mutatok az utca végén lévő kereszteződés felé. Összenézünk és egyszere mosolyodunk el.

- Nagyon jó, látom érted. Te jössz.

- Este vagy reggel? – kérdezem.

- Este. És szerintem nem is kell megmagyaráznom miért – kuncog a nem létező bajsza alatt és most úgy sétál mellettem, hogy a vállunk majdnem összeér.

- Azt hiszem, egészen egyfelé járnak a gondolataid, pedig a reggeli öltözetedből ítélve, biztosan jól alakult a tegnap estéd – incselkedem vele, és a tekintetéből ítélve veszi a lapod, de azért nem szólal meg azonnal, végül inkább megköszörüli a torkát.

- Erre most nem fogok válaszolni, és amúgy is én jövök. Tengerpart vagy hegycsúcs?

- Tenger. Nem szeretem a hideget – igazából ki nem állhatom a hideget és mindent ami azzal jár, legyen az hó vagy szél.

- Mi tagadás én is szívesebben képzellek el bikiniben – hangosabban felnevet, de a testtartása egy kissé még mindig merev. A fülem mögé simítom a hajamat és úgy nézek oldalra, de amikor a tekintetünk találkozik, a szívem egy leheletnyit megsajdul. Képtelen vagyok felfogni, hogy valaki képes volt megcsalni őt. Bár az, hogy ha valaki egy ilyen szívdöglesztő csávót képes volt eldobni magától, megmagyarázza, hogy miért lehetett engem is olyan könnyen elhajítani öt év után.

- Macska vagy kutya? – kérdezem, bár igazából ez egyáltalán nem érdekel. Sokkal inkább kérdeztem, volna azt, hogy szerelem vagy fellángolás. Tudni akarom, hogy az ő szíve mennyire van összetörve.

- Hörcsög. Nem tudok választani. A legjobb haveromnak van egy kutyája, azzal egészen jól kijövök, viszont ha macskára gondolok, akkor... - hosszasan felszisszent, és oldalra dönti a fejét. Puhatolózva rám sandít, miközben széles mosoly szökken az arcára. – Jól van, kimondom. Elképzeltelek bőrszerkóban, olyan Halle Berry típusú, macskanőszerűben. Szóval azt hiszem, most kivételesen a macska mellett teszem le a voksomat.

- Te most flörtölsz velem? - a hangom, mintha csilingelne, de lehet csak a kihalt utca teszi sokkal visszhangosabbá.

- Ösztönösen jön belőlem. Bocsi.

- Tudom ám, hogy mit csinálsz ezzel az egész játékosdival – jelentem ki és közben megállok, de ő még tesz pár lépést, mire észreveszi, hogy nem vagyok mellette. – Eltereled a figyelmemet a fájdalmamról. És a sajátodat is - az ég felé tekint, és csak utána fordul felém.

- Nem akarok erről beszélni. Messze van még a kajálda? Éhen halok.

- Ha nem akarnál erről beszélni, nem kérted volna, hogy kérdezzem meg, miért segítettél nekem – makacskodom.

- Nem azért kértelek meg rá. Biztosan jó irányba jövünk? Én nem látok itt semmilyen sátort – széttárja a karját, majd a hajába túr.

- Már megint tereled a témát – megcsóválom a fejemet, de igazából magam sem tudom, hogy miért szeretném, ha beszélne a már nyilvánvalóan nem létező kapcsolatáról, mert ha őszinte akarok lenni, én se szívesen hoznám szóba Raewont. Még is úgy érzem, ha beszélne róla, ha tudná, hogy beszélhet róla, egy kicsit jobban érezné magát. Megkönnyebbülne.

- Nem lehetne, hogy csak játszunk tovább? – a hangjába kétségbeesés kapaszkodik.

- Jól van, akkor erre válaszolj. Feleség vagy barátnő? – odasétálok elé és csípőre teszem a kezemet. A szemében sötéten gomolygó indulat örvénylik. Csupa mély, lángoló szín, amitől úgy érzem, forró lávaként száguld a vérem és elfogy a tüdőmből a levegő. A másodpercek felperzselődnek közöttünk, és egy pillanatra megbánom, hogy nem mentem haza, amikor még megtehettem volna.

- Barátnő – mondja Jin rekedtes hangon, tekintete mindvégig keményen az enyémnek feszül. – Sosem tudhatom, hogy a pénzemért, vagy magam miatt van e velem egy nő – a hangjában feszültség gomolyog, és az egész férfi most vihar előtti csendre emlékeztet. Érzem is az eső borongós, telt illatait a levegőben. – Most örülsz?

- Akkor járulékos veszteség – válaszolom és ellépek előle. Mi van ebben az emberben, hogy az egyik percben magamhoz szeretném ölelni, a másikban pedig legszívesebben jól megráznám, hogy térjen észhez? - Pontosan tudom, hogy milyen érzés, ha megcsalnak. Örülnöd kellene, hogy nem a feleséged tette ezt veled. Egy barátnő pedig, aki csak a pénzedért van veled, jobb is, ha elmegy – befordulok a sarkon és magam elé mutatok, ahol a kivilágított étkezde áll.

- Kapcsolat vagy egyéjszakás kaland? – a hátam mögül érkezik a kérdése, és tudom, hogy szándékosan nem jön mellém.

- Kapcsolat. De ezt előre tudtad.

- Járulékos veszteség – mondja, majd elsétál mellettem.

- Ez nem ugyan az, Jin.

- Mondd csak, hány pasival voltál a csalfa exed előtt? – kérdezi és most ő az, aki megáll.

- Erre a kérdésre nem válaszolok, és egyébként is én jövök – szándékosan az ő szavaival válaszolok, majd átdobom a vállam felett a hajamat és úgy megyek célirányosan a kis ételsátor felé. Persze, majd pont neki fogom elmondani, hogy nekem Raewon volt az első. És amúgy is, semmi köze nincsen ahhoz, hogy hány férfival voltam már eddig.

- Tusché – és ezzel az egy szóval félrehúzza az ajtóként funkcionáló ponyvát.

Csöndben eszünk, már amennyiben csöndesnek lehet nevezni a szürcsölésünk és csámcsogásunk neszező hangjait körülöttünk. Miután Jin lenyeli az utolsó falatot, levágja a pálcikáját az asztalra, majd egyenesen a szemembe néz.

- Sör vagy soju? – nem tudom, hogy ez még a hülye játékának e része, de azért rávágom, hogy soju. Mire én is befejezem az evést, ő már hátradőlve a második kör piáját szopogatja.

- Tudod, hol lakik a részeg ember? – kérdezi két korty között és közben föl-le húzogatja a szemöldökét. Szürreális élmény látni ezt az Armani öltönyös, jóképű fickót egy műanyag széken ülve üvegből iszogatni.

- Nem Jin, nem tudom – törlöm meg a számat egy szalvétával és én is kényelmesen hátradőlök. Megfogom az üvegemet és pont a számhoz emelem, amikor újból megszólal.

- Az üveghegyeken túl – próbálja visszatartani a nevetését, de végül csúfos kudarcot vall, velem együtt. Majdnem belefulladok a piámba, prüszkölve köhögök és nevetek egyszerre. Nem is magán a viccen nevetek, hanem azon, hogy ő mennyire élvezi őket. Ilyenkor nagyon nehéz úgy néznem rá, mint a komoly és dúsgazdag főbérlőmre, akinek ha egy héten belül nem perkálok, kitesz a lakásból. Most inkább tűnik egy magányos kisfiúnak, aki csak egy kis szeretetre, törődésre vágyik. Elég is erre gondolom és pillanatok alatt elhal a nevetésünk, mintha ollóval vágták volna el.

Jin tekintete a szememről a számra rebben, majd újra a szemembe néz. Ó igen! Mit nem adnék, ha megcsókolna, ha érezhetném az ajkát az ajkamon, ahogy összegubancolódik az ízünk, miközben nyelvével a nyelvemet keresi. Szeretném, ha elveszítené az eszét miközben erősen magához présel, és kérlelhetetlenül átadja magát a vágynak, amit én váltok ki belőle. De mind ez csak játék, fantázia, a ma este fogyasztott rengeteg alkohol delejes képzelgése, ami már önmagában is teljes képtelenség. Ó az istenit, hát mi történik velem? Ennyire elveszi az eszem egy dögös pasi?

- Azt mondtad, hogy mivel egy hónapja sincs, hogy szakítottál a pasiddal, nem fogod ledugni a nyelvedet a torkomon, de most meg mernék rá esküdni, hogy elképzelted, hogy megcsókollak – Jin lassan felém hajol, és leteszi az asztalra az üveget. Könyökével az asztalon támaszkodik és a tekintete, te jó ég! A tekintetéből elpárolgott minden csibészes huncutság, és most vágy-vörös lángok nyaldossák a méz-barna árnyalatot, bűn-fekete kéjjel kormozzák össze. Forró és vad ez a tekintet, hívogató és túlságosan is édes gyönyöröket ígér.

- Elpirultál, Eubi. Elképzelted, igaz?

- Csak az alkohol miatt van – elkapom a szememet és inkább húzóra magamba döntöm a maradék sojut, mert így legalább tényleg lesz mire fognom azt, hogy ennyire nyilvánvalóak a gondolataim. – Tudod, hogy jóképű vagy, nem kéne meglepődnöd, ha a nők elképzelnek veled bizonyos dolgokat.

- Én is elképzeltem, hogy megcsókollak, de nem fogom megtenni, ha nem akarod – válaszolja, majd visszadől a székébe. Már hogy a fenébe ne akarnám? Azt nem akarom, hogy ennyire akarjam, de az egészen más dolog. – Mesélj csak, mifelé dolgokat képzeltél még el? – teszi hozzá, most már sokkal játékosabb éllel a hangjában.

Soha nem voltak egyéjszakás fantáziáim. Teljes mértékben boldog voltam a kapcsolatomban, még akkor is, ha Raewon nem volt mindig a legfigyelmesebb szerető. Egy idő után minden kapcsolat ellaposodik és már nem a vágy lesz a főszereplő, nem az számít, hogy megadjuk e a másiknak a kielégülést. Ráadásul tudom, hogy nálam az orgazmus nem jön könnyen, Raewon pontosan úgy fogalmazott, hogy nem vagyok egy könnyű eset. Éppen ezért nem vártam el soha, hogy a mennyekig repítsen, és éppen ezért tartom teljes őrültségnek, hogy egy férfi egy éjszaka alatt egyáltalán csak megkörnyékezhetné az én elvárásaimat, arról már nem is álmodnék, hogy esetleg valóra is váltsa őket. Ugyanis képtelenség. Te jó ég, ez a tehetetlen nyögés belőlem tört fel?

- Azt várhatod – zárom le végérvényesen is témát.

- Gyere, most már ideje hazamennünk – áll fel hirtelen Jin és most őszintén hálás vagyok neki, hogy nem firtatja tovább ezt az egész fantáziabeli csók dolgot.

Az utat a lakásig kivételesen egy szó nélkül tesszük meg. Egy játék ötlettel sem áll elő, de még csak egy pocsék szóviccet sem süt el. Egész úton szigorú tekintettel a cipője orrát bámulja. Én sem tudom, mit mondhatnék, a kettőnk közé settenkedő szexuális feszültség teljesen megölte a kezdeti fesztelen hangulatot. Legszívesebben sikítanék. A vágytól, a feszültségtől, a frusztrációtól és persze attól, hogy szívdöglesztő Jin ennyire semmibe véve engem, csak egy karnyújtásnyira sétál mellettem.

- Tudod – szólal meg váratlanul, amitől egy kissé összerezzenek. – Gondolkodtam.

- Feltűnt – talán egy kicsit harapósabban válaszolok a kelleténél, de nem tehetek róla, amint meglátom a kapu előtt tébláboló Raewont elönt a düh és a kétségbeesés. – Bassza meg! – teszem hozzá, majd azonnal a szám elé emelem a kezemet és megtorpanok. Jin is megáll mellettem, felém fordul, majd követi a fejével a tekintetemet.

- Oh – csak ennyit mond, de érzem, hogy közelebb lép hozzám.

- Oh bizony. Mit keres itt?

- Szeretnéd, hogyha behúznék neki egyet? – kérdezi Jin teljes komolysággal.

- Nem is tudom, mit szeretnék.

- Lehet, hogy meg kellene hallgatnod.

- Már meghallgattam, nem is egyszer. Nem akarom többször hallani, hogy mennyire elhanyagoltam és hogy ő csak...

- Hogy micsoda? – Jin olyan hirtelen kapja felém a fejét, hogy a homlokába hullanak a tincsei. – Én azt hittem bocsánatot kérni jött.

- Hát, hogy most miért jött, azt nem tudom, de bocsánatot azt még egyszer sem kért.

- Hát, tudod Eunbi, nem vagyok egy erőszakos típus, de akár szeretnéd akár nem, én befogok húzni neki egyet. Hacsak nem akarod, hogy most elmenjek és kettesben hagyjalak titeket.

- Ne! – megragadom a karját, és kétségbeesetten próbálok könyörögi a tekintetemmel, hogy ha lehet, akkor inkább folytassuk a bárban elkezdett kis színjátékunkat. Jin vonásai egy leheletnyit megfeszülnek, de végül megadóan bólint.

- Rendben. Leszek még egy kis ideig a kamupasid – mondja, majd lefejti az ujjaimat a felkarjáról és a sajátjai közé fűzi. – Adjunk neki okot, hogy megbánja, amit veled tett.

- Köszönöm – mondom, majd újból elindulunk, de most már kézen fogva.

Raewon dühös, látom a testtartásán, hogy pattanásig feszültek az idegei. Fel-alá járkál  a járdán, és csak akkor áll meg, amikor meglát minket. Jin finoman megszorítja a kezemet, amitől sokkal erősebbnek érzem magam, mint egy perccel ezelőtt, de még így is reszelősen szívom a tüdőmbe a levegőt.

- Na, végre – fogad minket Raewon nem túl kedvesen. Jin állkapcsa megrándul, így most én vagyok az, aki finoman megszorítja őt.

- Raewon? – nyögöm ki a nevét. – Mit keresel itt? – kérdezem, de ő nem rám figyel, hanem Jinnel vív tüzes szempárbajt.

- Itt lakom – válaszol nyersen és végre méltóztatik rám nézni.

- Nem, nem laksz már itt. Azután dobtalak ki, hogy megcsaltál. Rémlik?

- Ne tedd ezt Eunbi. Egyetlen egy alkalom volt és még csak nem is számított semmit – behunyom a szememet, mert így csak még rosszabb. A nagy semmiért dobott el magától, és tulajdonképpen nem is csak engem, hanem az együtt töltött öt évünket. Így csak még jobban fáj, amit tett. - Ő kicsoda? - biccent Jin felé. Még csak fel sem ismeri. Szép!

- Kim Seokjin – Jin elengedi a kezemet és felé nyújtja, hogy bemutatkozzon. Raewon azonban nem fog vele kezet, csak fancsali képpel végigméri.

- Ezzel a bájgúnárral vagy? – kérdezi, mire Jin egy lépést tesz felé. Csak most tűnik fel, mennyivel magasabb nála. – Ezzel kefélsz? – Jin keze már lendül, de egy gyors mozdulattal elkapom és elé állok, még mielőtt megütné. Nagy levegőt veszek, majd egyenesen Raewon szemébe nézek.

- Nem, Raewon, eddig még nem keféltem vele, de most fel fogom őt hívni magamhoz és igenis fogok. És tudod, mit? Úgy ki fog elégíteni, ahogyan te sose voltál képes.

Megragadom Jin kezét és magam után húzom. Befejeztem. Ennyi volt! Föltrappolok a lépcsőn, beütöm a kódot és csak miután beérünk mind a ketten a lakásba, akkor fújom ki a benntartott levegőt. Megállok az előszobába közepén és csípőre tett kézzel visszafordulok Jin felé, aki éppen becsukja maga mögött az ajtót.

Magasan, erősen, és veszettül jóképűen áll előttem a félhomályban. Hosszasan nézünk egymásra, és benne, mint ha ugyan olyan vihar tombolna, mint bennem. Nem merek megmozdulni. Jin lép végül közelebb, megragadja a derekamat és nem hagyva időt arra, hogy bármit is mondhassak, vagy ellenkezzek, a számra tapasztja az övét. A nyaka köré fonom a jobb karomat és amilyen szorosan csak tudok, hozzásimulok. Azt se bánnám, ha villámcsapás szerűen eltűnnének rólunk a ruhák.

Jin csókja lágy és puha, csak ízlelget, finoman az ajka közé szívja az enyémet, érzem rajta, hogy visszafogja magát. Mint ha lehetőséget kínálna arra, hogy visszavonulót fújjak. Eszem ágában sincs meghátrálni, ezért még odaadóbban dörgölődzöm hozzá, annyira, hogy a tenyeremet a mellkasához szorítva érezzem a kőkemény izmokat. Jin elmélyíti a csókot, betör a számba, nyelvével a nyelvemet keresi, és amikor végre egymásba olvadunk, mintha széthullana a világ. A vérem a fülemben dobol, a szívem hangosan kalapál és szédülten, egészen megrészegülve a testem sokkal, de sokkal többért könyörög.

Ez a pillanat most nem álom, nem képzelet. Ez valós, tomboló és lüktető. Jin ugyan úgy vágyik rám, ahogy én is ő rá. Ez most nem játék, ez most igazi.

Sziasztok^^

Meg is hoztam a második részt, remélem örültök neki. Főleg te, Temi858. 😉😋😘😘 Ígérem, hogy a harmadik fejezetre sem kell sokat várni, de hát azon van mit dolgozni. Muhaha 🤣🤣

Love,
Semy